login |

Klasszikusok: Curb Your Enthusiasm – írta 20legendd

2015. 08. 01. 20:30 - Írta: vendegblogger

4 hozzászólás | kategória: klasszikus,kritika

Ahogy itt is nem olyan rég bebizonyosodott, a többségnek van olyan vígjátéksorozata, amiről úgy érzi, akár a végtelenségig tudná nézni. Akár annak ellenére is, hogy az már kicsit önismétlésbe fordult, kiszámítható vált. Nálam ez lenne, a korábban a Seinfeld-et is jegyző Larry David saját sorozata, a Curb Your Enthusiasm.

Nem tudom mennyire illik rá a “klasszikus” címke, mondván hogy a mai napig leadott utolsó epizódokat alig pár éve, 2011 őszén tűzte képernyőre az HBO. Ha viszont arra gondolunk, hogy a sorozat alapötlete már 1999-ben megszületett, majd egy évvel később el is startolt a végleges formátumában, akkor azt hiszem, mégiscsak beszélhetünk róla úgy, mint egy igazi tévés úttörőről, ami a The Larry Sanders Show leköszönése után hosszú évekre biztosította a prémium csatorna remeklését komédiák terén is.

I had a wonderful childhood, which is tough because it’s hard to adjust to a miserable adulthood.

A 2011-es dátum azonban azt is jelenti ugyebár, hogy immáron 4 év telt el friss Curb Your Enthusiasm nélkül, így pedig adódik a kérdés: mi a helyzet jelenleg a sorozattal? Nos, a helyzet az, hogy az HBO részéről 8 évad után sem érkezett, és ha minden igaz, nem is fog érkezni hivatalos kasza, amíg maga Larry David végleg azt nem mondja, elég volt. Ritkán fordul elő hasonló, hogy ilyen döntésben jóformán szabadkezet adnak a készítőnek, de talán ez is árulkodó lehet atekintetben, hogy az HBO-családnak egy mennyire megbecsült tagjáról beszélünk.

Szóval minden Larry Daviden múlik, hogy akarja-e folytatni a sorozatot, és ha igen, akkor mikor. Sajnos azonban a legutóbbi hírek e felől nem túl rózsásak, ugyanis tavaly decemberben felszólalt az érintett ez ügyben és különbféle okokra hivatkozva azt mondta, “nem zárja ki egyértelműen a folytatás lehetőségét, de 15%-nál többet nem is mer rá adni”. Így könnyen lehet, hogy ez az írás már nem lesz a sorozat számára több egy halotti beszédnél, de ebben az esetben megpróbálok méltó emléket állítani a Curb Your Enthusiasm előtt.

Nem nehéz kitalálni az eddigiekből sem, hogy gyakorlatilag a sorozat atyaúristene, teste-lelke, Alfája és Omegája Larry David, amit nemcsak a háttérmunkálatok kapcsán kell szó szerint értelmezni, hanem magán a képernyőn is. Hiszen a történetek középpontjában is az a személy áll, aki korábban már történelmet írt a Seinfelddel és ha úgy tetszik, most nyugdíjas mindennapjait tölti a napfényes Los Angelesben, feleségével együtt, de gyerek nélkül.

I always think of nice things but I never act on them.

Valljuk be, a Curb Your Enthusiasm csak a sztori alapján egy kicsit sem hangzik egy kiemelkedő, különleges ötletnek. Már-már olyan Seinfeldesen “semmilyenek” az alapok. A kérdés még mindig megválaszolatlan: ki is valójában Larry David?

David humorista körökben egy meglehetősen megbecsült alaknak számít. Ez annyiból is megállapítható, hogy a munkássága többek között olyan neveknek nyújtott inspirációt, mint Louis CK, vagy Ricky Gervais. De hosszasan lehetne sorolni azokat a sorozatokat, amik ilyen-olyan formában a hátukon hordozzák az ő kézjegyét. És most olyanokra gondolok itt, mint az It’s Always Sunny In Philadelphia, a 30 Rock, vagy éppen az Arrested Development.

Minden elismerés és siker ellenére Larry David megmaradt egy roppant egyszerű természetnek, akiről ránézésre meg sem tudnánk állapítani, hogy a Seinfelddel egész életére hülyére kereste magát és tulajdonképpen bármit megtehet. Nagy hibája azonban az, hogy nem érti az embereket, és valójában ő maga is egy kiállhatatlan személy hosszútávon, így pedig rendre “szociális öngyilkosságokat” követ el. A ravasz lehet egy banális félreértés, egy rosszkor elsütött vicc, Larry kisebbségi komplexusa, vagy egy kétes értelmű mondat és már robban is a bomba.

Nem túlzás kijelenteni, hogy Larry minden epizódban komoly veszekedésekbe keveredik, legyen szó a feleségéről, baráti köréről, de ha éppen arról van szó, egy idegennel is bármelyik pillanatban össze tud kapni, lényegében akármilyen apróságon. Magyarul, Larry úgy lesz minden alkalommal seggfej, hogy alapvetően nem mondhatnánk azt, hogy a rossz szándék vezérli.

I tolerate lactose like I tolerate people.

Saját kérdésemet megválaszolva, ez lenne Larry David és ez a sorozat fő mozgatórugója is egyben. Persze, időközben már többen lenyilatkozták, hogy bármennyire is természetesnek hat Larry alakítása, valójában csak saját maga elé állított görbe tükröt a Curb Your Enthusiasm-ben.

A sorozat egyébként nem dolgozik nagy szereplőgárdával. Larry mellett állandó szereplőnek csak a már megemlített feleséget alakító Cheryl Hynes mondható, valamint a Greene házaspár, melynek férfi tagja (Jeff Garlin) Larry menedzsere, a női tagja (Susie Essman) pedig a valóságos nemezise főhősünknek. A kettejük folyamatos csatározására írták azt, hogy Tom és Jerry óta nem volt a tévében ennyire megférhetetlen páros, ami végeredményben meglepően találó erre a nem mindennapi, de annál fergetegesebb viszonyra.

A visszatérő mellékszereplő gárdát szinte egy az egyben Larry baráti köre adja, amelyben ugyanúgy megtalálhatóak kitalált karakterek, mint valós személyek, így például Ted Danson, vagy Ricard Lewis. Azonban HBO-s sorozatról beszélünk, így természetesen egy, vagy akár több epizód erejéig feltűnnek máshonnan ismert cameók is, amolyan Entourage-módra. Rosie O’Donnell, David Schwimmer, Ben Stiller, Martin Scorsese, Ricky Gervais, Michael J. Fox. Ők azok, akik első körben rögtön rögtön beugrott. És ami még jobb, nem nagyon volt arra példa, amikor úgy éreztem, nem sikerül élettel megtölteni ezeket a vendégszereplőket.

Azt már szinte mondanom sem kell, hogy a korábbi Seinfeldes szereplők szinte egytől-egyig tiszteletüket teszik. És ha már Seinfeld, elkerülhetetlen az összehasonlítás, már csak azért is, mert a készítő számos dolgot átemelt a korábbi munkájából. Ilyen a hihetetlenül precíz, feszes írás, illetve az epizódok felépítése és tematikája is.

When I’m in social situations I always hold onto my glass. It makes me feel comfortable and secure, and I don’t have to shake hands.

A Curb Your Enthusiasm ugyanis nem retten vissza semmilyen tabutól, ami igazából jellemző volt a nagy elődre is. A különbség ott ütközik ki, hogy az olyan témákhoz, mint a rasszizmus, a fogyatékosság, vagy éppen a vallási ellentétek, még bátrabban nyúl hozzá David és tényleg nem kímél senkit és semmit sem, de mégis képes ezt a lehető legnagyobb igényességgel csinálni és nem mellékesen úgy, hogy a nézők ne feszengjenek a látottak alatt, hanem a székről lefordulva nevessenek inkább.

Ilyen a televíziózás egyik legjobb 30 percének számító “Palestinian Chicken” epizód, a 8×03 is, amit bátran ajánlanék mindenki figyelmébe, de azért nem teszem, mert a Curb Your Enthusiasm egy olyan sorozat, amit bizony szokni kell. Igaz, hogy a részek többnyire elkülönülnek egymástól – ami nem azt jelenti, hogy az évadokon belül nem lehetnek átívelő szálak -, de mégis erősen ajánlatos sorban haladni az epizódokkal, hogy lépésről lépésre ismerjük meg a sorozatot és annak karaktereit. Tekintettel arra, hogy mennyire furcsán egyedi íze van, kezdetben egy kicsit nehéz is ráhangolódni, na de utána…!

És itt térnék vissza az írás bevezetőjében megemlítettekre, miszerint egy idő után egyre inkább azt vehetjük észre, hogy a sorozat lényegében ugyanazokból az elemekből építkezik mindvégig, és ez némiképp kiszámíthatóvá is formálja az egyes epizódokat. De csakis pozitív értelemben.

Aki egyszer rákap, annak feltehetőleg minden alkalommal stabilan fogja szállítani a 30 percnyi tömény röhögőgörcsöt, hiszen az írás és a poénok ugyanolyan frissnek hatnak a 8. évad végén is, mint ahogy az első epizódok alkalmával.

I don’t like to say anything good. I feel like I’ll jinx myself.

Nem szeretek túlzásokba esni, de ha már feldobtam a labdát, akkor le is kell, hogy csapjam: Larry David egy zseni. És ez elsősorban nem a díjaknak, a jelöléseknek szól, de még csak nem is annak, hogy két olyan sorozat származik a tollából, melyeknek helye megkérdőjelezhetetlen a televíziózás Pantheonjában. A zseni ott jelenik meg benne igazán, hogy olyan dolgokkal tud operálni, amik más ember kezei alatt szinte garantáltan igénytelenségbe és tragédiába csapnának át, de ő úgy kezeli ezeket, mintha az lenne a világ legegyszerűbb dolga.

A Curb előtt és a Curb után sem láttam még olyat, hogy egy sorozat ilyen magabiztossággal hozná a jobbnál jobb epizódokat. Mindezt úgy, hogy bármikor képes megtölteni értelemmel olyan jeleneteket is, amiben szó szerint 2 percig csak káromkodnak.

Ha a Curb Your Enthusiasm tényleg véget ért 4 éve, akkor egy rossz szót nem tudnék rá mondani, de ha valami kisebb csoda folytán Larry David mégis érezne magában annyit, hogy készítsen még egy évadot, akkor két dolog biztos: az, hogy ugyanolyan fantasztikus lesz, mint a korábbiak és, hogy mindenki meg fogja kapni a magáét Larry-től.

Emlékeztető: Válaszcsapás 5. évad + Bűnös Chicago 1. évad (folytatás)

2015. 08. 01. 18:34 - Írta: winnie

1 hozzászólás | kategória: ajánló

Ma. 21:00. PRO4. Chicago PD – 1×09
Ma. 22:00. Cinemax. Strike Back – 5×01 (kritika)

Coach Taylor a Friday Night Lights után

2015. 08. 01. 16:03 - Írta: human

1 hozzászólás | kategória: fun,video

Most épp az Alamo Drafthouse mozikban hívja fel a figyelmet arra, hogy kapcsoljuk ki a telefonjainkat a film alatt. Videó a tovább mögött.

Tovább…

Itt a Kevin From Work pilotja

2015. 08. 01. 13:55 - Írta: winnie

6 hozzászólás | kategória: video

Az ABC Family új komédiája, a Kevin From Work 08.12-én kezd, de a csatorna feltolta a teljes pilotot Facebook-ra, és mivel korlátozás nélkül nézhető (elvileg), ezért kirakom én is a tovább mögé, mert miért ne.

Munkahelyi komédiáról van szó egy, a szívet érintő kérdésekben balszerencsés fiatalemberről, aki szerelmet vall egyik munkatársának, miután elfogad egy tengerentúli állást – gondolván, hogy többé nem találkozik vele. Azonban az állást nem kapja meg, így kénytelenek együtt dolgozni a továbbiakban is. Tovább…

A Narcos plakátjai

2015. 08. 01. 13:10 - Írta: human

5 hozzászólás | kategória: kampány

A Netflix már meggyőzött a trailerrel, így a plakátokkal nincs baj.


Outlander: az 1. évad – írta ayren

2015. 07. 31. 21:45 - Írta: vendegblogger

27 hozzászólás | kategória: kritika

…avagy anyám, nem ilyen lovat akartam!

Bevallom, Skócia iránti mélységes nosztalgiám jegyében winnie tavalyi pilotkritikája után elég elfogultan ültem le a Outlander első epizódja elé elé. Újra szerettem volna élni megboldogult bébiszitter korom mára már egzotikusnak tűnő élményeit, már ami a gyönyörű skót kastélyokkal, tájakkal és tavakkal kapcsolatosak, és a szépen fényképezett sorozat előzetesei a romantika mellett ezt is belengették.

Ráadásul úgy vagyok vele, hogy bármilyen apró sci-fi beütésért hálás tudok lenni, ezért az elvileg időutazós téma is érdekelt volna, de ebből végül nem kaptunk semmit, legalábbis az első évadban. Claire misztikus módon, egy druida kőkörön át kerül a XVIII. századba, oszt jónapot, érjük be ennyivel, aki többet akar, olvasson H. G. Wells-et és Asimovot.

Pedig az időutazás tálcán kínálja a lehetőségeket: én szívesen elnéztem volna, ahogy Claire a jövőből származó tudását jobban kihasználja az a új környezetben való boldogulás érdekében. A pillangó-hatásról még nem hallhattak az 1940-es években, szóval nem értem az óvatoskodását. Érdekelt volna a történelmi háttér erőteljesebb felvázolása is, a jakobita felkelések időszaka, amibe Claire váratlanul belecsöppent.

Nem akarok igazságtalan lenni, tudom, hogy ez egy alapvetően romantikus sorozat, ami nem egészen az én műfajom, de anno az első néhány epizód után eléggé fellelkesültem, mert olyan kiválóan keverték a magával ragadó skót Felföld képeit a gyönyörűen fotózott történelmi kulisszákkal, az erős hangulattal, a megpendített intrikával és a bimbózó érzelmekkel, hogy sikerült berántaniuk.

Mindig is a gyengém volt, ha egy sorozat kellemes koktélként vegyítette a különféle ízeket, ráadásul az Outlander ügyesen lavírozik több műfaj (konkrétan a történelmi, a romantikus, a misztikus és a „kardos-ba**ós”) között, bár az én ízlésemhez képest néha átlépnek egy határt, és ezek azért elgondolkodtatnak.

A tovább mögött egy-két minimális spoilerrel folytatom. Tovább…

Penn & Teller: Fool Us: kezdett a 2. évad

2015. 07. 31. 19:57 - Írta: winnie

14 hozzászólás | kategória: kritika,reality

Azért nem semmi, hogy majdnem 4 évvel az első szezon után folytatódott a Penn & Teller: Fool Us, aminek az első szezonjáról itt írtam, s bár most nem olvasom el, hogy pontosan mit, szerintem szóról-szóra mindent bemásolhatnék ide is. (Természetesen ehhez a szezonhoz nem kell látni a korábbit, ez nem az a műfaj.)

Az elmúlt években azt vettem észre magamon, hogy egyre nehezebben szánom rá magam az olyan heti dolgok nézésére, amik nem fikciók, vagyis normál sorozatok. Mintha csak bebeszéltem volna magamnak, hogy egy vetélkedő vagy más műfaj nem tudna lekötni. Az általam 10/10-es tartott Shark Tank-kel is folyton lemaradtam, de a Penn & Teller: Fool Us-t is csak a 2×04 után kezdtem el. Utána persze rögtön le is szaladt a négy rész, mert rádöbbentem, hogy még mindig rettenetesen élvezem ezt a sorozatot.

A 2011-es, angol gyártású bűvészes szériát tavaly vette meg a CW és aratott vele meglepő sikert nyáron. (Elég WTF, hogy két bűvészes műsorral, ezzel, meg a Masters of Illusion-nel taroltak.) Ennek köszönhetően pedig berendelték a második szezont, mely során a koncepció nem változott: minden részben általában 4 bűvész mutat be egy-egy produkciót, általában egyetlen trükköt, s teszik mindezt azzal a céllal, hogy “átverjék” a Penn & Teller-duót, vagyis olyasmit adjanak elő, aminek nyitjára nem jön rá a két veterán.

Ennyi az egész, pofonegyszerű, valójában az átveréses csavar is csak színt visz az egészbe, alapvetően a Penn & Teller: Fool Us arról szól, hogy részenként 4 illuzionista/mágus/mentalista prezentálásában megnézhetjük, hogyan is áll manapság a színpadi bűvészet, hiszen itt muszáj valami újat produkálnia a bűvészeknek. A nagy kérdés csak az, hogy ez mégis ki a francot érdekel?

Például engem, hiszen mindig is nagy fanatikusa voltam bűvészeknek – nézőként. Fogyasztottam mindent, amit láttam tévében, neten és színpadon (olykor megfordultak Magyarországon jó nevek), így mondhatni természetes is, hogy bejött a Penn & Teller: Fool Us, ami kis mértékben a trükkök megoldásaira is koncentrál, de persze nem leleplező módon.

Megjegyzem engem a “Mi a megoldás?”-aspektus sosem izgatott komolyabban (illetve agyalni jó, de utánanézni nem jutna eszembe), de már csak azért is néztem nagy szemekkel ezt a műsort, mert manapság, a net korában nincsenek titkok, és újat sem egyszerű mutatni – le a kalappal azok előtt, akik mégis magas szinten művelik a műfajt és képzik, illetve megújítják magukat. (Beszédes volt, hogy az egyik epizódban Penn & Teller csak azért tudott “valakit megfejteni”, mert pár héttel korábban látták őt a neten. És akkor ugyan nem jöttek rá, de azóta kikombinálták a megoldást, így másodjára már nem okozott gondot nekik a trükk olvasása.

A műsor egyik legnagyobb tanulsága számomra az, hogy a street magic korában a tévében kissé avíttasnak ható színpadi bűvészet igenis életképes, és ehhez tényleg csak szórakoztatás és kreatív színpadi jelenlét kell (ld. Penn & Teller ezért zseniális, egyszer meg kell néznek őket élőben). És még az is bebizonyosodott, hogy a close up-műfajban, valamint a “szimpla” kártyatrükkök terén is lehet újat produkálni.

Szóval jó látni, hogy nem csak a random tehetségkutatóknak, meg a szinte csak a szakma által észlelt világversenyeken van lehetősége a tehetséges bűvészeknek ismertségre szert tenni. És ez még akkor is igaz, ha az eddig látott produkciók közül azért nem mindegyik nyűgözött le. De legalább sokszínű a prezentáció, hiszen volt itt az említett kártyás fazon mellett, humoros előadás, horrorba hajló, mentalista kunszt, digitális és páros mutatvány is.

Nem osztályzom a Penn & Teller: Fool Us-t, mert nincs értelme – vagy képzeljetek ide egy 10/10-et, mert számomra hibátlan szórakozás. Már eleve a koncepció is elég lenne, de az eddigi részek során a legtöbb produkció lekötött. És nagyon fontos, hogy nem a trükk, hanem az előadásmód az, ami a sikert hozza.

(Mert valljuk meg, a trükkök egy része ismert, bizonyos változatukat már mindenki látta. És ennek kapcsán volt érdekes, hogy többször is olyanok verték át Penn & Teller-t, akik valami tipikusat mutattak, de belevittek valami csavart (ld. a széttépett újságos csávó). Igaz, olyan is akadt, aki szó szerint átverte őket, mert tettek egy elterelő mozdulatot, de másképp csinálták a trükköt, Penn & Teller pedig rámozdult a kamura – ez…, nem tudom, szóval nem volt annyira korrekt.)

Az eddigi 4 epizód fellépőinek listája – nyilván akadnak ismert nevek, YouTube-hírességek, bár én csak a “digitális mágusra” kerestem rá:

  • 2×01: Jon Armstrong, Xavier, Greg Dow (The Shocker), Steven Brundage
  • 2×02: Leon & Romy, Mike Hammer, Shin Lim (ez a srác, a klasszikus trükk ellenére zseniálisan jó volt – pár hete világbajnokságot is nyert kártyás kategóriában), Peter Boie
  • 2×03: Brian Brushwood, Simon Pierro, Handsome Jack, Kyle Knight & Mistie
  • 2×04: Austin Janik, Amazing Allison, Mac King, Norman Ng.

(Azért meg külön jár a plusz pont, hogy a részek végén általában Penn & Teller is produkálja magát. Ők konstans zseniálisak.)

Mi volt a hét csalódása?

2015. 07. 31. 18:20 - Írta: human

10 hozzászólás | kategória: a hét kérdése

(A múlt heti csalódások.) Úgy tűnik a Wayward Pines – 1×10 pár embernél betette a kaput. Na meg a Tut – 1×01, vagyis a premier is így járt. Volt azért egy elszórt Mr. Robot is, sőt, valaki csalódott a BoJack-ben. Mi jöhet még?

Melyik sorozat melyik epizódja okozta neked a LEGnagyobb csalódást a héten? Miért?
(Egy válasz elég. És kerüljétek a spoilereket, ha lehet.)

Melyik volt a hét legjobb sorozatepizódja?

2015. 07. 31. 18:01 - Írta: human

51 hozzászólás | kategória: a hét kérdése

(Legutóbbi kedvenceitek.) Úgy tűnik a Teen Wolf az 5×05-tel folytatja az uralkodást. Mögötte a Ray Donovan – 3×02 fért el, és a 3. helyre holtversenyben a Mr. Robot – 1×05 került a Wayward Pines – 1×10-zel, azaz a fináléval karöltve.

Ezen a héten a True Detective egy szavazattal maradt le a toplistáról, úgy tűnik az a 2×05 jó volt. Az elmúlt napokban mi jót láttatok a tévében, melyik sorozat hozott zseniális epizódot? Csak EGY választ kérünk. Köszönet a számlálásért SpLasSh32-nek.

Melyik volt az általad látott legjobb sorozatepizód az elmúlt héten?
(Légy szíves, ne csak egy címet és epizódszámot írjatok, hanem pár/sok keresetlen szót is, spoilermentesen.)

A legjobb epizódok között természetesen régi sorozatokat is lehet említeni, az számít, ti mit láttatok, íme pár véleményt, ami tőletek érkezett. (A nyári darás felfedezéseket jelentő gyűjtőposzt itt van.)

The 100: felhoztam magam a sorozatból, a gyengébb kezdés után olyan minőségbeli javulás történt, hogy csak pislogtam. Nagyon jó már az első évad közepétől.(Írásaink a sorozatról.)

Six Feet Under: Amellett, hogy kötelező klasszikusnak van nyilvánítva, Dexter miatt kezdtem el nézni, és amennyire Michael C. Hall másságát, úgy a sorozatot is szokni kell nyilván az elején, de idővel azon kaptam magam, hogy míg a ma futó sorozatoknál klisékbe, erőltetett és átlátszó, akár semmitmondó vagy túlgondolt jelenetekbe futok, addig itt bármikor nyugodtan hátradőlhetek, annak ellenére, hogy fogalmam sincs, hogy mi lesz a következő részben vagy percben, tudom, hogy élvezni fogom, mert mindig jó, amit elém raknak, részről-részre.
És persze a Fisher-családban vannak a legjobb bulik, utcahosszal megelőzve a Donovan és a Rayburn famíliát.
Az már csak egy plusz üdítő faktor, hogy sorba tűnnek fel kisebb-nagyobb (de inkább kisebb) szerepekre olyan későbbi sorozatok meghatározó szereplői, mint a House of Cards, The Leftovers, Breaking Bad, Boardwalk Empire, vagy éppen a The Killing.(Írásaink a sorozatról.)

The X-Files:Az első 2-3 résznél még nem igazán éreztem rá teljesen, de azóta nagyon élvezem. Igaz még vissza van rengeteg epizód, de azt érzem, hogy egyre jobban tetszik az egész. Remélem marad ez a szint, mert elég esélyes jelenleg, hogy új kedvencre leljek benne. Tetszik, hogy nem totál epizodikus, jók a színészek is természetesen. Tetszik ez a “hívő, nem-hívő” dolog is, főleg az, hogy hajlamosak megváltoztatni a véleményüket, nem teljesen elfogultak valahol mégsem – ez nagyon tetszik, ennek a hiánya nagyon zavar más sorozatokban és filmekben. Jók a történetek is abszolút, egy sem volt ami nem tetszett volna vagy hidegen hagyott volna, persze van ami jobb a másiktól, de nem érzek erős hullámzást benne.(Írásaink a sorozatról.)

Game of Thrones és a 8 évad

2015. 07. 31. 16:39 - Írta: winnie

19 hozzászólás | kategória: hírek

Korábban mi is spekulálgattunk azon, hogy hány évad lehet vajon a Game of Thrones-ban, de egy idő után nem volt érdemes kombinálni, hiszen a sorozat eléggé elkanyarodott a könyvtől, így oda volt a sorvezető, amire hivatkozni lehetett volna. Hivatalos infó nem nagyon látott napvilágot erről, mindössze a készítők említették anno, hogy kábé 7 szezonban gondolkoznak, de persze ez is csak közelítés volt.

Most azonban végre az HBO is hallatta a hangját, egész pontosan Michael Lombardo, aki az HBO programmingjának az apuja. És ő azt mondta, hogy valóban az a kérdés, hogy mennyivel haladhatja meg a Game of Thrones a 7 évadot. Elmondása szerint a két showrunner a jelenleg forgó 6. szezonon túl talán még két további évadot a sorozatban, így egyelőre ez a terv, a 8 évad.

De.

A HBO igencsak reménykedik abban, hogy David Benioff és D.B. Weiss meggondolja magát, és még többet kihoz a GoT-ból.

Meglátjuk. Egy azonban biztos: egyelőre még a hetedik évadra sem érdemes mérget venni, hiszen a sorozat 6 szezonra van berendelve, és egy hetedik évados berendelés a készítői szerződés megújítását is jelenti majd. Ami nyilván két évadra fog szólni. És ha lesz nyolcadik szezon, akkor az azt jelenti, hogy a színészekkel is le kell majd bokszolni egy hosszabbítást. (Bár nem hiszem, hogy az HBO nagyon erősködni akarna, ha az aranytojást tojó tyúkról van szó. Viszont az is igaz, hogy lehúzni sem hagyják magukat az erre való hivatkozással.)

A hét kérdése

2015. 07. 31. 15:17 - Írta: winnie

97 hozzászólás | kategória: a hét kérdése

A The Millers kapcsán eszembe jutott, hogy nyilván másnak is van hasonló negatív szitkom-élménye, aminél egyszerűen nem értette, hogy miképpen gondolhatta valaki viccesnek a közreműködők közül.

Melyik volt a leghumortalanabb komédia sorozat, amit valaha láttál?
(Csak EGY választ kérünk.)

Természetesen ezt általában az ember 1-2 rész alapján tudja megítélni, mert utána nem is szagol vissza a sorozatra, de a vélemény így a teljes szériára is vonatkoztatható. És persze valami lehet rettenetes pocsék úgy, hogy gyors kasza, de tippre sokaknál egyes sikersorozatok humora az, ami az “értelmezhetetlen” kategóriába esik.

The Millers: vége a 2. évadnak. És a sorozanak is.

2015. 07. 31. 15:12 - Írta: winnie

Szólj hozzá | kategória: 2014/15 finálék,kritika

Tényleg nem mindennapi bravúrt vitt véghez a The Millers azzal, hogy évad közben kaszáltatta magát, hiszen a nem első szezonos, 22 epizódos berendeléssel rendelkező országos sorozatok esetében az efféle igen ritka. A CBS szitkomja már az első évadban is csak a felvezetéséből élt, s mikor a csatorna kicsit nagyobb önállóságot adott neki, látványosan bedőlt, így 5 rész után eltakarították, és azonnali hatállyal leállították a forgatást.

Összesen 11 rész készült el – az utolsó hatot az őszi kasza után július szombatjain adták le, s ezek is csak azt bizonyították, hogy a The Millers azon komédiák közé tartozik, melyek teljesen megérdemelten szűnnek meg.

Tényleg bocs a rajongóktól, sok millióan vannak, akik szerették odakint, itthon is tízezrek kedvence volt, de nem sok olyan többkamerás sorozat van, amit kevésbé tudtunk értékelni, mint a The Millers-t: ld. pilotkritika + finálékritika + 2. évados kritika – és, hogy senki ne mondhassa, hogy elfogultak voltunk, még pozitívabb hangvételű kritikánk is akadt. Azonban a kommentjeitek is önmagukért beszéltek.

És nekem személy szerin egyáltalán nem azzal volt a bajom, hogy eleinte altesti, alantas poénokkal operált a sorozat – egész egyszerűen a poénok hiánya, illetve a poénnak szánt mondatok zavartak szörnyen. Az, hogy a karakterek és a sztorik sem voltak érdekesek, tényleg csak mellékes volt.

A 2×11-re például azt találták ki, hogy Will Arnett, hogy bejusson az unokahúga egy intézménybe, randizik a tanítónénivel, aki gügyögve tud csak beszélni, illetve, hogy a Sean Hayes által a 2. évadra behozott új szereplő (ekkora marhaságot, istenem, hát kinek hiányzott ez a karakter??) nem képes elaludni, ezért az öregek megpróbálkoznak mindenféle trükkel.

Oké, nyilván nem kell túlbonyolítani a történetet, de helyenként tényleg csak pislogtam, hogy egyes “poénokat” komolyan gondoltak-e az írók, és hogy valóban fetrengett-e mindenki a röhögéstől a forgatáson, miközben egymást licitálták felül a közreműködők. Mert biztosan így volt, de akkor…?

Egy szóval: döbbenet volt, ami lett a The Millers-ből. Tényleg nincs mit rugózni azon, hogy mennyire értékelhetetlen volt. És az a döbbenet, hogy mindezt készítői oldalról Greg Garcia (Raising Hope, My Name Is Earl) hozta össze, aki még a Hope 4. évadját is ott hagyta ezért. A színészek részéről meg olyan gárdát ejtettek foglyul a poénaszály sújtotta díszletben, mint Will Arnett, Jayma Mays, Margo Martindale, JB Smoove, Nelson Franklin vagy Beau Bridges.

Mondom, döbbenet.

Previous Posts