Mondjuk mehetett volna a méltatlanul elfeledve kategóriába is, de egy ilyen klasszikusokkal foglalkozó ág is elfér, majd szépen végigszánkázok azon a sorozatokon, melyek nem mai gyerekek, és éppen ezért nem kapnak kellő figyelmet sem, mégis mondjuk itt figyelnek a polcomon.
Anno, mikor a Boomtown-nak elolvastam az alapsztoriját azonnal éreztem, hogy a benne lévő gimmick-et csont nélkül le fogják tolni a torkomon, mert annyira tetszett az ötlet. Azt persze akkor még nem tudtam, hogy vajon meg lehet-e valósítani 1 évadon keresztül hasonló színvonalon , de utólag kénytelen vagyok azt mondani, hogy sikerült. (Megjegyzem annyira bíztam a készítőkben, hogy ez volt az első DVD, amit anno rendeltem, ráadásul totálisan látatlanban. Bevált, de ilyen hülyeséget azóta inkább nem csinálok:)
Szóval Boomtown. Graham Yost sorozata volt – ő az, aki a mostani évadra a Jeff Goldblum-os Raines-t dobta össze – és arra az egyszerű trükkre épített, hogy adva vagyon nekünk pár fix szereplő (nyomozók, járőrök, mentősök, ügyész, média, tűzoltók, szemtanúk + persze a bűnözők) és adva van egy bűnügyi sztori. A csavar pedig, hogy a történéseket minden szereplő szemszögéből megnézhetjük, persze úgy összevágva, hogy a végén lehetőleg az ágy alól kelljen összeszedni az állunkat.
Többet, felesleges is írnom. Megemlíthetem a szereplőket, akik kevésbé ismert nevek a nagyközönségnek, de jól ismert sorozatos arcok: Donnie Wahlberg (most a Runaway-ben lesz), Neil McDonough (Medical Investigation – erről is lesz majd szó), Mykelti Williamson vagy Jason Gedrick (Murder One – erről is), de nem is ez a lényeg, hanem a megvalósítás. Ez a sorozat hozta nekem egyszerre az ötletes, remek formátumot valamint a sokszor sokkoló poénszerű lezárást, több nem is nagyon kell az egyszerű lelkemnek.
A kriktikusok mindenesetre istenítették a sorozatot, ellenben díjakkal már nem halmozták el (mindössze egy legjobb filmzene Emmy-jelölést gyűjtött be.) Azt persze mondanom sem kell, hogy a téma nem annyira kommersz, hanem igazi ínyenceknek való, így a sorozat bukott nézettségileg, mégis ennek ellenére az 1. évad után az NBC berendelte a 2. évadot (mint anno a FOX a Tru Calling-ot) is és bepróbálta egy másik napon – de a bukta továbbra is bukta maradt, így a 2. szezonból csak 6 rész készült el. (Ez utóbbiak sajnos nem is jelentek meg DVD-n, ellenben az első évad rendelhető az amazon.com-ról 27 dollárért.)
ui: Nyilván anno nekem azért tetszett az idei Lost-nyitány is, mert az is a filmklasszikusokból merített “több szemszögből más értelmet nyerhetnek a cselekmények” elvre épített (még akkor is, ha csak plusz infót kaptunk, nem más értelmet).

18 hozzászólás Ne habozz!
A Boomtown-t mindig is látni akartam, zseniális az alapötlete, és jók a szereplők (már-már Band of Brothers reunion:), bár azt hittem, több évadot is megélt ennél.
Amúgy remek ötlet ez az Oldies ág – a Murder One-t is szerettem.
Kedvet kaptam hozzá, de először egy fontos kérdés: az első évad kerek egész sztorit alkot?
Persze, be van fejezve. Pláne, hogy lement teljesen az 1. évad. Még plánébb, hogy 1 sztori – 1 rész, szóval nincs gond.
a “gimmick” mit jelent?
nemtom:)
amolyan pofa trükk, fineszes megoldás vagy pff. nem tudom. gimmick. meg sem merem nézni a hivatalos magyarázatot. csavar. passz.
ravasz fogás/trükk, cseles dolog, legalábbis a Mobimouse szerint :)
És még ezt is jelenti: “titkos szerkezet szerencsekerék húzási eredményének irányítására” :D
a gimmick ok, de mi az a fineszes? :)
finneszes: ügyes, trükkös, ilyesmi :D nem játszóttál Fallouttal, ugye? :D
btw, ha valakinek felkeltette az érdeklődését ez a kritika úgy mint az enyémet, már 7 órája meg is található neten könnyedén a sorozat… :D
én is belenéztem az első részbe, hát vannak benne olyanok h egy picit én is letettem a hajam.
azóta meg stabil 0.1k, szal remélem lejön mielőtt kihal a swarm :)
Sziasztok!
Felirat van valahol hozzá? Angol is jó lenne, de nem találtam a feliratokponthun.
seeya
“Akinek” ott pihen a polcán, az egy subripet megoszthatna a nagyérdeművel.
ha megtanítasz:) de van egy érzésem, hogy nincs rajta felirat.
Én nagyon hálás lennék egy angol feliratért, BlaiSeCT, légyszi segíts winnie-nek, én nagyon várom a sub-ot!
THX előre
winnie: ez kell neked!
ráadásul egy általad nyitott fórumtémában :D
na, megnéztem. itt a dvd és egy fia felirat sincs rajta, még closed caption sem.
mondjuk lehetne is angol feliratot kovácsolni, script van meg francia felirat. de így is jó, felirat nélkül.
5. részig láttam eddig, a Sikolyos poén egyszerűen hihetetlen :D
Tegnap megnéztem a pilotot, baromi jó. Azt hiszem beszerzés után S1 dara lesz.
vki el tudná mondani asszem az első promoban szereplő szám címét?
http://www.youtube.com/watch?v=VMI3zfmTeMI
köszi
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz