Viszonylag nagy elvárásokkal feszültem neki ennek a pilotnak, hiszen érdekes szerializált drámát ígért, még akkor is, ha az NBC Kidnapped-jével már egyszer megcsócsáltuk az egy évadon át tartó emberrablás történetkezdeményét.
VANISHED – 1×00 – 4/10
Persze azért van különbség a két dráma között, hiszen a Vanished sokkal inkább hajaz egy sima nyomozós sorozatra és sokkal kevésbé fordít figyelmet a karakterekre, csupán sztereotípiákat vonultat fel, de ez a sikeres nyomozós sorozatoknál bőven elegendő szokott lenni.
Rövid leírás, szereplőkkel – a Junkie-ról
A rövid leírás tökéletesen fed mindent, ennél többet nem is kell tudni, viszont azt már most tudjuk, hogy négy új szereplő csatlakozik majd a történethez. Közülük Penelope Ann Miller csak étveszi a szenátor exfeleségének a szerepét, de Esai Morales pedig FBI-vezető lesz (talán a mostani helyett?). Rajtuk kívül még Josh Hopkins is beszáll a buliba, valamint az Invasion-ből és a Harmadik műszakból megismert Eddie Cibrian-ból is zsaru lesz.
Előzetes: Itt lehet megnézni. Pörög, mint az istennyila és baromi érdekes és húzós sorozatot vetít elénk – ezért riszpekt a készítőknek. Az más kérdés, hogy ebből sokak számára csak a csalódás és a kiábrándulás fog maradni, ha hagyják magukat félrevezetni.(Ugyanezen az oldalon még van pár csak a neten megtalálható tévériport a szenátorról. Talán jelentenek valamit.)
Pozitívum: Kevés, mert túlságosan tipikus a sorozat, ami nem feltétlenül baj. Nem 24, nem Prison Break, "csak" egy nyomozós. Egyelőre, de hát várjuk a fejleményeket, mert nem véletlen, hogy ez volt a FOX első berendelt sorozata. Ami érdekesnek tűnik az a több szálon történő nyomozás – kvázi a média előrébb tart, mint a rendőrség.
Negatívum: Ugyanez, hogy semmi extra. Kevéssé szimpatikus szereplők, totális sztereptípiák (most komolyan, a múltbéli tragédiával küszködő zsaru és az agresszív riporternő?) és egyszerűen nincs olyan színész, aki kiemelkedne vagy akit meg lehetne kedvelni. Abban is csak a FutonCritic-kel tudok egyetérteni, hogy ez a pilot olyan volt, mintha a Nyomtalanult néztük volna és, ha az utolsó percekben megtalálják az eltűnt nőt és kiderült volna, hogy melyik mellékszereplő volt a tettes, akkor nem lepődtem volna meg, csak azt mondtam volna, hogy ez annyira nem volt érdekes. Itt viszont az utolsó percben kapunk egy csavart, egy újabb szálat, amivel szépen prolongálják a történetet a következő részre. Ja, és ezek a képi trükkökről és egyéb megoldásokról itt lerí, hogy csak az öncélúságot szolgálják.
Verdikt: 4/10 – Ebben mindenféleképpen benne van, hogy sucker vagyok azok olyan sorozatokkal kapcsolatban, amelyek hosszú (és remélhetőleg) érdekes történettel bírnak. Itt egyelőre csak a hosszú látszatát kapjuk meg, de optimista vagyok és bízok. Abban meg szinte biztos vagyok, hogy aki 3-4 részt átvészel, azt az egész évadon átívelő cselekmény úgyis le fogja ültetni a többi rész elé is. (egyébként ennyit a "nagy" megmondásomról – 3-ból semmi?:)
Ajánlás: A nyomozós sorozatok híveinek, akik szívesen terveznek hosszú távra, vagy azoknak, akik később, ha megússza a sorozat, leülnének és egy ültő helyükben végignéznének egy 22 részes krimit.
Jóslat: Hétfő este 9, FOX. Baromi nehéz lesz, de három előnye van a sorozatnak. Egy, hogy a Prison Break után indul, kettő, hogy viszonylag erős a netes buzz, a netes pletyka a sorozatról, vagyis a FOX felkeltette a netezők érdeklődését és három, hogy több mint egy hónappal a Heroes és a Runaway előtt indul (ha választani kéne, akkor én Runaway-eznék), vagyis, ha kitartóak a nézők, akkor az addikciót meg lehet alapozni – a kritikák viszont negatív irányba tolhatják el az esélyeket.

Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz