Na, és akkor az örömpillanatok előtt egy utolsó ugrás a csalódások tengerébe. Majd év végén meglátjuk, hogy mennyire igazak a jövendölések, hiszen biztos, hogy több sorozat is megéri a következő évadot. Ki tudja, lehet, hogy még a nézettség is elindul felfelé.
NBC: Immáron harmadik éve csak **opni jár a csatorna, bár az is igaz, hogy évente egy sikert mindig hoznak, de ez kevés az üdvösséghez. A Kidnapped és a Friday Night Lights nálam top5-ös volt – hiába a jó kritikák és hiába jöttek be nekem is, de ugyanígy nem jósolok nagy jövőt a szerdai szitkompárnak, melyek közül a 20 Good Years-t tenném ide az inverz piedesztálra. Csalódást okoz eddig a Studio 60 on the Sunset Strip is, mivel a nézettsége a magas és korrekt kezdés után folyton-folyvást apad és, ha nem áll meg, akkor a 13 részes rendelést nem fogja megtoldani a csatorna. Ha végre megáll ez az apadás, akkor még mindig van remény. És talán Sorkin is felvesz valakit, aki tud vicces szkeccset írni. A csatornán bevetésre vár még a két pótszitkomon kívül a Raines (aminek egyszerűen nem látom esélyét) és a remek Black Donellys, viszont utóbbiról egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy a remekül teljesítő Vészhelyzet helyére kéne berakni.
ABC: Nehéz, nehéz… A The Nine orbitális bakijától és Top5-ös helyezésétől eltekintve nehéz feladat az ABC. A Help Me Help You a táncos reality nézőinek felét tartja meg, így a felvezetés nélkük csak gyenge középszer lenne, de nem vártunk sokkal többet. Mint ahogy a Men in Trees-től sem, ami azért pénteken bőven a határon belül teljesít, így ugyancsak nem nevezem csalódásnak. A Brothers & Sisters is úgy ahogy boldogul a Született feleségek mögött, így egyelőre csak a Six Degrees gyengesége bizonyított, mely folyamatos csökkenése, a felvezetés (az 1. számú sorozat van előtte) totális elvesztése a cancel szélére sodorhatja. A New York-i utcai helyszínek idén nem jelentenek jó óment, úgy tűnik. Persze vesztesnek tekinthető, a teremtés vesztesének az a 3 szitkom (Big Day, Knights of Prosperity, Notes from the Underbelly), melyet a tervezett őszi kezdésről elpakolt meg nem határozott időpontra a csatorna. Még mondja valaki, hogy a műfaj nincs válságban. Mindenesetre a Day Break novemberben indul és bevetésre kész a Traveler és a Masters of Science Fiction is.

4 hozzászólás Ne habozz!
Novemberben Day Break? Faszaaa :-))
Nagyon nagy gáz ha a Six Degrees cancelt fog kapni…
Nem értem, hogy a Studio 60 esetében miért szapulják egyesek a szeccsek minőségét. Alapból alig láttunk egy-kettőt (hirtelen csak a Science-Schmience és a “lopott” News 60 poénok ugranak be), és annyi más zseniális aspektusa van a sorozatnak. Például ilyen chemistryt a szereplők között kapásból az elejétől fogva már régen nem láttam, amúgy is kiváló az összes színész, érdekesek a kapcsolatok és konfliktusok.
Jó, nyilván a tökéletességhez hozzátartozna egy-két ütős szkeccs, de én néhány felejthető poén helyett speciel szívesebben figyelném a sztori alakulását.
Ja, és a cold opennek szánt dal a 2. rész végén szerintem hatalmasat ütött, sok-sok poénnal felért!
És a Traveler elvileg mikor indul? Nem tehetik be vmelyik gyenge nézerttségű sori helyett (6°; The 9, Brothers&Sisters)?
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz