Azaz Két és fél férfi. Muszáj most már egy két bekezdést elereszteni rá, ha már egyszer bármikor amikor szóbakerül azzal jövök, hogy a legjobb kommersz sitcom. És ez igaz rá, viszont az ilyenről a legnehezebb pozitívat írni.

Egyrészt másfél szereplő halálra idegesít benne néha, bár Jake még elmegy de Alan annyira klisé, hogy már jól ki kellett volna nyírni. Ilyen persze nem fog történni, de ő kapta a leggázabb mondatokat meg hát szerepet. A rinyálós tesót. Aztán ott van még az anyuka, aki szintén utálnivaló szerpelő, nem is tudom pontosan miképp bírom a jeleneteit. Akár jó is lehetne, de a színésznőtől feláll a hátamon a szőr. Csak jól játszik? Nem. Mivel én bírom az ilyen gonosz karaktereket.
Az alapfelállás annyi, hogy Charlie (Charlie Sheen) nyugodtan éldegél magában a tengerparti házában, csajozik éjjel nappal, meg reklámoknak ír dalokat. Tipikus agglegény, de egyszercsak beállít a bátyja hogy nincs hol laknia mert asszonnyal válás, zsé a gyerektartásra megy el meg minden. Charlie jószívűen befogadja, mégiscsak a család. És hétvégenkéntre így Jake, a batyó fiacskája is ott tartózkodik. Persze minden ebből adódó klisét kiaknáznak az írók, és valljuk be, láttuk már mindet. De hát kommerz sitcom, tudtuk mire számítsunk. Nyilván megszereti a kölköt a maga módján, de ezt kimutatni lehetetlenség a részéről.
Hogy a sok negatívum mellett miért is működik? Az egészet Charlie Sheennek köszönheti. Olyan szerepet kapott ami annyira ő, hogy picit sem lóg ki a ráöntött szerepből. Piák, marhasok nő stb. Ami pedig a legjobb, hogy bár azért van karakterfejlődés, de azért alapvetően ugyanaz a többnyire önző pasi marad, pedig már a 4. évadot adja a CBS. ez többnyire hatalmas beszólásokban és értetlen arcban nyivlánul meg, azt azért be kell látni. Who’s a moron?
A másik még ami hatalmas pozitívum, a sok vendégszereplő nagyobbacska színész. Azért egy Charlie Sheen főszereplésével produkcióba könnyebb odacsábítani valakit vendégszerepelni. Főleg ha ismerik is. Ki mondaná vissza? Kb úgy nézhez ki (a fejemben) hogy buli az egész. Sheen vazze. Meg ugye a nője is volt többször, ő is hogy mondta volna vissza. Ja meg ugye a sok szép csaj, hiszen Charlie nőzik rendesen, ezzel nagyon jó példát mutatva Jake-nek.
Az egyedüli sitcom ami valóban túlélte a sitcomok hanyatlását, és a heti toplistán simán bennevan az első 20-ban, de a 10-ben is többnyire. Nem maradandó, de nekem kevesebb mint egy hét volt ledarálni az első 3 évadot. Szerintem tegyetek vele próbát, max ha nem jön be akkor vesztettetek 2 percet. Kb egy, de maximum két rész eldönteni, hogy kell-e.

25 hozzászólás Ne habozz!
bár nekem nem jön be, de sheen stílusa sokakata megnyerhet talán. (aki asszem vmi dal jogdíjból él azóta is, talán)
a vendégszereplők általában jók, igen, denise richards és tsai. plusz a neten valami spanyol nevű csajt dicsérnek. a szobalány, a stalker, nem tudom, addig nem néztem.
Nekem olyan 20 perces snack a komolyabb sorozatok között a 2.5 Men. Klisé klisé hátán és már az első pár rész után ki lehet ismreni a poén-receptet, még is van benne valami báj. Sokszor hallott vicc is lehet jó ha úgy adják elő.
A mellékszereplők közül még kiemelném Rose-t, Charlie levakarhatatlan szomszédját és Candy-t, Alan IQbetyár barátnőjét. Eyecandy és poén egyben, feldobják a részt amiben szerepelnek. Szerintem.
ír friss dalt is, jake segítségével
adtam neki eselyt, de szamomra felejtos. nincs benne semmi extra, nem er meg 20 percet az eletembol. akkor sokkal inkabb scrubs, how i met, earl, vagy akar joey (rip)
Ezen aztán nem lehet nevetni, hogy ezen mit néznek annyian?!
nekem nagyon teccik ez a sorozat! még 1 részt se hagytam ki! Igaz sitcom! nekem bejön
Nekem nagyon bejön a sorozat kb másfél nap alatt ledaráltam az 1 3 4 évadot :) kettőt azért nem mert várom a szinkronokat meg nem találtam feliratot hozzá :)
szal számomra jóbarátok joey meg hasonlók…
én amikr láttam h reklámozzák az gondoltam magamba: na még 1 szar műsorral bővül az adás és egyszer megnéztem azóta ez a kedvenc sorozatom!
A sorozat, elég hullámzó szinvonalú, beesik egy két idétlen, néha gusztustalan poén, de összességében nagyon jó. Nézni kell.
Alan magyar hangja pedig egyszerűen zseniális, nem tudom ki, mert sajnos nem mondják be.
És a gyereké is szupi!
En szeretem ezt a sorozatot, eredetiben nezem, eredeti nyelven, es sokkal jobban jonnek le a dolgok. Sokkal eredetibbek a humorok. Kellemes, mint egy savanykas limonade. A kedvencem Candy. Nagyon jo szineszno.
“…de egyszercsak beállít a bátyja…” Bocs, de Alan Charlie öccse. Arra a megállapításra jutottam, hogy viccesebb, mint a friends. Persze kell egy kis élettapasztalat hozzá, inkább olyan 30+ -os darab. Nekem nagyon bejön, sajnos én is 30+ -os vagyok :(
Szerintem halálos, én kinyúlok rajta!!!
30+ -os??? Vagy neked nincs igazad vagy én lógok ki a sorból…:P 18 vagyok, se plusz,se minusz, és imádom ezt a sitcomot! Direkt jó a viasaton minden nap a friends után.:-) Pont ahogy hirdetik: kikapcsolódás egy fárasztó nap után.
sztem a jelenleg futó legjobb sitcom, de ha minden időket nézem akkor is a harmadik:
1. jóbarátok
2. egy rém rendes család
3. Two and a half men
a charlie naon zsír, és ne fikázzátok annnyira az alant. kell ő a sorozatba.
összegezve: naon jó
Szerintem is jó ez a sorozat, néha ugyan erőltetett 1-2 poén.. viszont ami különösen tetszik az a reakció, ahogyan Charlie és Alan is reagál néhány mondatra… :) Szóval nekem spec. teccik nagyon.
sziasztok
az lenne a kerdesem, hogy mi ennek a sorcinak a zeneje, szuksegem lenne ra, de kerestem erre-arra, es nem talaltam hasznalhato informaciot rola.
szoval kellene nekem a soundtrack-je a two and a half man cimu sorozatnak
koszonom szepen
Nekem is nagyon bejön ez a sorozat és én is 30+ alatti vagyok…. 21 :) Nagyon jó kis sorozat…. ez az egyik kedvencem! :D
én szeretem ezt a sorozatot, és sztem viccces
szerintem is pihentető kis sorozat, a célnak pont megfelel, nem kell nagy dolgokat várni tőle de lehet rajta jókat mosolyogni. Tény hogy talán Sheen karaktere felé húz kicsit (vagy nemis annyira kicsit) de komolyabb sorozatot is el tud húzni egy szereplő magában…(ld. CSI:Miami…)
sztem is nagyon jó sorozat. kliséken is lehet nagyokat röhögni :)
én is most daráltam le kb 1 hét alatt csak nem 3 hanem 4 évadot :-)
azért megnézném, hogy egy magyar zeneszerző meddig és, hogy élne meg egy reklámdal jogdíjaiból :-D
Szerintem hatalmas sorozat. Nagyon jó szinkron, nagyon jó szereplők. Nekem ez a véleményem! Akinek nem inge ne vegye magára!
Üdv
hihetetlen de annak ellenére hogy mindig csak ismétli ömagát a sorozat mégis működik :)
ugyanazok poénok problémák stb. mégis lehet rajta nevetni újra és újra:)
és újra:D
am nincs vkinek infója arról,hogy szinkronosan mikor jön a 4. évad?
legnagyobb sorozat …
jól mondja Will…
Csárli, Elen, Dzsék, (L)
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz