No, igen. Ebből jóval kevesebb van, mint csalódásból. Azt sajnos el kell fogadni, hogy nagyon nehéz a helyzete az új sorozatoknak. Az induló szériák többsége ugyanis nem éri meg a második évadot, nagy részükért már idény közben eljön a kaszás. Vajon mely új sorozatok indultak jól az idén, melyek iránt volt már alapból, az előzetesek és a sztori alapján nagy az érdeklődés és melyek tudták megtartani a nézőket?
Nyilván a jó kezdés semmi nem biztosíték, idővel jöhet az a bizonyos cápa, elindulhat a lejtőn a sorozat nézettségben is. 2006/07-ben egyelőre nincs robbanás, egyik újonc sem rengette meg a világot nézettségileg. Tavaly ez a Geena Davis-es, első amerikai elnöknős Commander in Chief-nek sikerült, csak azért, hogy évad végére kábé egynegyednyi néző tartson ki a sorozat mellett és ne érje meg a második évadot. Tehát még egyszer mondom, nem elbízni magunkat.
A CW két sorozatot indított, az egyik bukta, a The Game papírforma, így ugorjunk. A CBS mégy sorozatából két csalódásról már beszéltünk (The Class, Smith), a Shark hozza az elvárhatót, így marad az egyetlen kellemes, nagyon kellemes meglepetés, az év elején fix cancel-nek hitt Jericho. A nézettség nem csökken – sőt. Egy a gond, hogy a fiataloknál nem annyira nézett a sorozat, vagyis a csatorna nézőinek átlagéletkor-mediánja továbbra is az egekben.
Az NBC tavaly az Earl-t tudta csúcsra juttatni, idén a Heroes szárnyalt túl minden várakozást és első újonc sorozatként először kapta meg a teljes évados megrendelést. A stabil, jó nézettség jutalma. A FOX-nál nem beszélhetünk sikerről és ez nem lep meg minket, sajnos. Annál inkább az ABC-nél, hiszen ott van az Ugly Betty, mely az itthoni szkepticizmusnak beintve valóban remek kritikákat és durva jó nézői véleményeket kapott: egy habkönnyű egy órás kvázi szitkomról van szó.
Akráhogy is számolom, ez mindössze 3 sikersorozat. Vagy én vagyok szigorú vagy tényleg azt szeretik a nézők, amit megszoktak, nem tudom. Várjuk meg a midseason-ben érkező további újoncokat és akkor talán tisztul a kép.

3 hozzászólás Ne habozz!
Jól látod winnie.
Szerintem ami még fontos kérdés az az lehet hogy az elkövetkezendő évadokban megéri e majd a csatiknak minőségi új sorozatokat kihozni.
Mert sajna nem nagyon úgy látszik
a Heroest én minőséginek nevezném. a másik kettőre nem mondok semmit:)
Nézettség ide vagy oda, sztem a Justice tök jó sorozat… akárcsak a Kidnapped.
dehát az amcsi népnek “Ágli Betti” kell…
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz