Ma. 21.10-kor. A Rém rendes. Budapesten. Kell ez nekünk. Így kérdőjel nélkül, mert a TV2 így gondolkodik. A promókkal elijesztették a divatnézőket, most már csak a mag lesz ott. És nem, nem azért írunk (írok) ennyit, mert “de jó lesz” meg felületet kínálunk a sorozatnak, hanem azért, mert mégis csak egy sorozat, mégis csak magyar és (kövezzetek meg) örülnék, ha siker lenne, mert akkor talán a szitkom műfaja, ha más nem, a magyar szitkomé elterjedhetne itthon. És akkor talán olyan is születhetne, amiből ütős promókat lehetne összevágni. (Egyébként, ha remake, akkor tudnék súgni, hogy mit kéne feldolgozni. Már két éve súgom és tavaly Amerika is meghallotta – itthon még senki sem. Arra nem is merek gondolni, hogy a TV2 vagy az RTL nem tudja, hogy milyen remekül adaptálható szitkomok születnek világszerte, mert gondolom vannak emberek, akik ezzel foglalkoznak:))
Ja, és a lényeg. Most leírom, hátha a TV2 olvassa. Hogy ne hivatkozhassanak arra, hogy nem szóltunk. Tessék hamarabb elkezdeni, ha sikert tetszenek. Az RTL általában nagyon jól kufárkodik a műsoridejével, olykor nem reklámoz, olykor elhagyja a promókat, hogy nézett legyen az adása. A TV2 ezzel szemben merev, mint egy. Most 5 perccel előrébb tették a hivatalos műsorkezdetet, de ezt természetesen tudja a másik adó is. És a TV2 is tudja, hogy a másik tudja, szóval érdekes lesz.
Mindegy, minden ellenérzésem ellenére ÉN ott leszek. Aztán meg itt és leírom, hogy mi volt azoknak, akik nem nézték. És kíváncsi leszek, hogy rajtam kívül megnézte-e még valaki:) Másnap meg jönnek a nézettségi adatok. Próbálok majd gyors lenni, de szerintem itt vagy nagy siker vagy nagy bukta lesz és akkor az RTL vagy a TV2 azonnal le fogja támadni a sajtót a közleményeivel. Amelyik kiadja a közleményt, az nyert – amelyik hallgat az épp mászik egy kő alá. Ld. ugye milyen feltűnően nem beszél a Viasat a magyar Topmodellről?
Szóval a Vészhelyzet vagy Rém rendes?

39 hozzászólás Ne habozz!
“Már két éve súgom és tavaly Amerika is meghallotta.”
Áruld el winnie, konkrétan mire gondolsz,
mert megöl a kíváncsiság:)
Én a Vészhelyzetet és azutána következő Grace klinikát fogom nézni.Szerintem nagy bukta lesz nem nagy siker.Pl. az RTL KLUB-nak jobb a felvezetése(Barátok közt) a TV2-nek meg az agyon égetett Áll az alku.
Rém rendes… nem vitás!
Ezt az égést élőben kell nézni! ;)
Sir: szerintem az office-ra, de ha tényleg két éve hajtogatná akkor te is tudnád
Juj de izgi, kiváncsi vagyok a család ithon meddig fogja bírni? Mert én végignézem a pilótát még ha kisírom a szememet is, és kitépkedem a hajamat, hogy mit tettek a drágaszágommal. :)
Hoppá! (Most a homlokomra csaptam)
Tényleg. Köszi Human.
Én azt mondom, hogy most kb fej fej mellet lesz a két sorozat(kb a szökés és szf 2.évad első részénél) bár nem mondom hogy lesz ekkor a nézettség, hanem az arányok lesznek egyformák kb.
viszont jövőhéten és azután meg azután olyan nagy ívelés lesz lefele, hogy ajjajj :DDDDSADASDA
Winnie!
Friendsre gondolsz? :) :D:D
egyékbént ment Neked mail!
Figyeljétek meg, hogyha a TV2 300-400 ezerrel megveri a vészhelyzetet sikerként fogja feltüntetni, de a 2.-3. résznél egy nagyot fognak koppani…
OFF:Az előző héten a 18-49-es kategóriában a Szökés ütötte a Született feleségeket.
Én a Grace klinikát várom, addig asszem a rémes műsort fogom nézni, bár reményem nulla a dologhoz, mert az eredetit sem szerettem túlságosan..
Hát én nagy reality fan vagyok ezért én nézema topmoddelt. Olyan kevés reality van mostanság :D
Amúgy nem írtok róla valamit ? Lehet érdekelné a népet…
“Szóval a Vészhelyzet vagy Rém rendes?”
Mindenképpen Rém rendes, legalábbis ma. Jövőhéten meg talán kap még egy esélyt, de utána könyörtelen leszek és nem nézek többet tényleg magyarul semmilyen sorit :D
sir gawenor: nem az office, de egy tipikusan brit, rövidke, 6-7 részes
Az előzetesek alapján, oltári nagy égés lesz, az eredetin hülyére röhögtem magam, de ezen nem a jó irányba görbül a szám:-(.
Most adok neki egy esélyt, egyébként marad a Vészhelyzet, Grace klinika páros, vagy BL meccs:D
The IT Crowd? :)
Én elképzelhetetlennek tartom, hogy ez a gagyi tartósan műsoron maradjon. 2-3 rész alatt megbukik. Az elejém még talán az emberek kíváncsisága miatt lesz valami nézettsége, de utána zuhanórepülés. (szerintem)
Csökkenti az esélyeit, hogy a Vészhelyzet ellen megy. Nagyon csodálkoznék ha ez az igénytelenség nézett lenne. Mondjuk Győzike is toppon volt és okt 30-tól az is visszatér a 4. évadjával.
It crowd? :)
Csak nem a The IT Crowd?:)
Na jó, tudom hogy nem:)
A coolon jól fel lehet készülni a sírásra, este kilencig Rémrendes originál (ezt se hittem volna, hogy leírom valaha).
:D
Én majd nem a sorit fogom sajnálni, ha bukik hanem a színészeket…..
Vészhelyzet Grace aztán videoról Rémrendes
Nem! Nem értek egyet azzal, hogy ennek sikeresnek kellene lennie és ez adna lökést a hazai igényes “sitcom iparnak”. Ugyanis, ha ez megtörténik, mármint, hogy ha vefut, akkor az azt jelenti, hogy az ilyen másolatoknak van itthon piaca. Senki az ég adta világon nem fog eredeti forgatókönyvre költeni és igényes, kreativ sitcomot csinálni. Ez ugyanis csak pénzcsinálás próbál lenni a lehető legkevesebb szellemi befektetéssel. Mondhatni egy nagy média potyázás…
hát, van benne valami. de igazából szerintem nem ez fogja elrontani a nézők alkotta piacot.
a tea és a limonádé nem véletlenül bukott meg. mint ahogy az igényes sem lesz mindig siker.
Jézus. Ez a sok-sok röhögős effekt alatta… És még csak két perce megy…
Csak olvassák!!4 :) 20 másodpercet vertek az RTL-re!
Szerintem nagy bukta lesz
na én kb most intettem be a cancelt a sorozatnak. Nagyon gyenge, erős a színházi feeling, ki fog kapni csúnyán. Jövő héten már 500 ezer néző lesz a két műsor között, most talán még kihozzák fej fej mellettire, ha a néző lusta elkapcsolni, de orbitális nagy bukta lesz….
Nagyon nagyon csendben mondom meg, nem lepne meg ha 1 milla alatt maradna….
Azért abban a 3 percben, amit vele pazaroltam, akadt 1-2 rém rendes poén. A többi meg még gyengének is rossz.
Most komolyan, ezen mit írtak át?
Hát ez szar volt :)
Ez a Bándi Dia annyira mű, hogy szerintem indítsunk fogadást, hogy hány hónap múlva lesz a CKM vagy FHM címlapján.
Lehet szavazni.
nem értem, miért kellett? miért??? annyira szánalmas, ebből a pénzből és energiából lehetett volna egy normális eredeti sorit is csinálni, nem? nincs az egész országban egy tehetséges forgatókönyvíró aki a megfelelő, kellőképpen érdekes és vicces mondatokat leírja egymásután? pedig annyira egyszerű nem? :)
Winnie:
Nem.Nem ez fogja, csak tovább mélyiti az egyébként is lapos felhozatalt…
Én még adok neki egy esélyt, de azt már csak videóról.Az utolsó pillanatban ezt a részt élőben néztem, de a következőt tuti csak videoról.A véleményem 1 fokkal jobb, mint gondoltam.Ezé is kap még egy esélyt videoról.De így is baromi nagy bukta lesz.Ha ez a rész nem hoz minimum 1,4 millió-t akkor a második már az 1 millát se fogja elérni.
Na jöhetnek a kövek, de nekem úgyahogy tetszett…nem fogom állandóan nézni, de elkapcsolni se ha véletlen erre tévedek. Párszor nevettem, és szerintem lesz ez még jobb is (főleg pár színmészre értem)
U.i.: Első kommentem
Ez durván rossz volt szerintem. :(
Kiváncsi voltam és reménykedtem, de tényleg kár volt…
Ha angol és 6-7 részes, akkor ööö… Coupling! :)
jaja, amikor néztem a kuplungot (haha) akkor ez jutott eszembe,de aztán belegondoltam, hogy az volt amerikában és meg is bukott.
btw. a worst week of my life-ról van szó. kevesen ismerik meg minden. írok is egyet róla, asszem.
Vészhelyzetet néztem. Az az igazság, hogy tervbe volt véve, hogy a reklám alatt átkapcsolok, vagy belepillantok előtte, vagy a főcím alatt… És teljesen elfelejtkeztem róla, mert Vészhelyzetet néztem. Nem igazán akartam, de ha elkezdődik… én nézem. Kezd hátborzongató lenni. Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy otthagyok egy olyan sorozatot, amit kb. röpke tíz (vagy hány) év óta nézek…
Viszont szerintem valahol mégis lesz nézettsége, talán az idősebb korosztály (kisnyugdíjasok?) körében, akiknek már túl sok tapasztalatuk van a kórházakkal ahhoz, hogy hajlandóak legyenek Vészhelyzetet nézni, bejönnek nekik a konzervpoénok, és csak három csatornát tudnak fogni. (És akik nézik az Áll az alku!-t előtte.) Ismerek pár száz ilyen embert.
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz