Itthon már csak napok kérdése és folytatódik a Vészhelyzet 12. évada, odakint pedig javában zajlik a 13., melynek a sikere (flashback) azt jelentette, hogy nem vonult szünetre a sorozat, így nem került be a helyére az eredeti tervek szerint a The Black Donnellys, mely ezért a Studio 60-at pótolta.
Mivel tavaly dupla évadot rendelt az NBC a Vészhelyzetből, ezért a 14. évad biztosra vehető, bár egyelőre sanszos, hogy az lesz az utolsó. A nagy kérdés, hogy vajon kik maradnak a sorozattal? Ugyebár az eredeti banda elhagyta már a chicago-i kórházat, legutoljára Carter doktor (és Dr. Lewis) lépett le a színről, így most a legrégebbi arcok a sorozatban (még kimondani is durva) a 6. évadban beszállt Abby és Dr. Kovac, akiknek idén jár le 8 éves szerződésük és Goran Visnjic, vagyis Kovac doktor nagyon úgy néz ki, hogy nem fogja megújítani azt, így a készítőknek csak az a lehetősége maradt, hogy a szokásos módon a 14. évadban azért pár részre még visszahozzák őt vendégszerepelni.
Az Abby-t alakító Maura Tierney sorsa még kétséges, nála jóval nagyobb az esély, hogy marad, de azért el lehet játszani a gondolattal, hogy az ő esetleges távozásával az egyre inkább csak epizodista Dr. Weaver mellett, a 9. évadban érkezett Pratt doki lesz a legrégebbi Vészhelyzet-főszereplő. Sebaj. Tudom, hogy sokan már kiszálltak az évek folyamán a sorozatból, de az olvasott véleményekkel ellentétben én mégis élvezetesnek tartom még a mostani részeket és tartom, hogy az új karakterek zömét sikerült jól megfogni és érdekessé tenni.

16 hozzászólás Ne habozz!
na és kerry? ő asszem már a második évad óta ott van.
Szerintem, már eléggé uncsik ezek az újabb évadok, már nem olyan jó, mint kb. az első 6-8 évad.
Nagyon jó sorozat.
De nem úgy volt, hogy Cartet visszatér? nah mindegy. sajnálnám, ha 14.évadban csak újemberkék lennének. :(
mukuru: ez teljesen igaz, de neki sajnos teljesen visszaszorult a szerepe (meg nem is “igazi” orvos), azzal, hogy folyton rendez – még studio 60-at is cisnált:)
de, oks, beleírom, köszi.
carter szerepelget, de nem tér vissza.
“A House Divided” January 11, 2007
This is Dr. Weaver’s Final Appearance.
Ööö, nekem úgy rémlik, h Weaver távozott a 13. évadban. Mostanság volt a búcsúepizódja. Talán 1-2 részben fog szerepleni a következő évadban, de még ez sem biztos.
Szerintem is már baromi uncsi, régen még tök prögős volt. Elvesztette azt a régi varázsát és nagyon sokan csak “megszokásból” nézik.
Én nem megszokásból nézem, az biztos.
Szerintem még mindig nagyon jó, és bár mindig sajnálta az ember amikor egy régi arc elment, de egyetértek winnie-vel – az új szereplők zömét sikerült jól beépíteni.
Elégszer sajnáltam már
Romano dokit, de ő kell nekem!!!
És habár nem húzónevek, de Jerry és Frank is maradnának, gondolom.
Az első 5-6 évad volt az igazán jó, azóta mióta szinte mindenki kiszállt nem az igazi… Jó lenne, ha az utolsó évadba vendégszerepelni, vissza tudnák rángatni a legnagyobb neveket is. Az milyen jól esne a lelkemnek…
Én ott vesztettem el a fonalat Vészehelyzet ügyileg, amikor Kovac kiment Afrikába segíteni a népnek… az talán 9. évad??? no mind1.. onnantól abbahagytam.
“Tudom, hogy sokan már kiszálltak az évek folyamán a sorozatból”
mikor van az rtlen és odajutok mindig nézem, de az utóbbi pár évben tipikusan az a sori lett, hogy nem izgat, ha kimarad pár rész
már nem is írom ki, hogy spoiler, mert már úgyis mondtad a cikkben, hogy carter volt az utolsó a régiek közül… szóval…
asszem azt az évadot néztem utóljára rendesen (értsd kötelező program volt keddenként), melyben green doki ment el, ő volt a legjobb kari benne
Lehet, hogy azért csökkent a Vészhelyzet nézettsége, mert idővel hozzászoktunk (pl. CSI) a naturális jelenetekhez, aztán már nincs benne semmi sokkoló.
Viszont bizti fel lehetne gyorsítani valamivel az eseményeket, esetleg egy spinoff-ot készíteni, és bezárni az eredeti bazárt.
A Vészhelyzet számomra ugyanolyan szórakoztató, mint régen. A sorozat többszörös evolúción átesett, de ennyi év után ez természetes. Számomra Pratt, Ray, Neela, Abby ugyanolyan értékűek, mint a régi hatos fogat (Green, Lewis, Ross, Hathaway, Carter és Benton). Kicsit sajnálom a régi szereplőket, de meg lehet érteni, hogy váltani szerettek volna és kiszálltak. Olyan ez, mint egy fórum, ahol az aktív tagok jönnek és mennek, de mindegyik hozzátesz valamit az előzőhöz, miközben óhatatlanul meg is változtatja. :) Ami nagyon tetszik a sorozatban továbbra is, hogy a megszokott háttérszereplők (nővérek, ápolók, portások) mindig jelen vannak és ők biztosítják a folytonosságot.
Green, Carter, és Romano. ők voltak akiket imááááádtam. nagyon nagyon naagyon néha megnézem, de már nem tud lekötni. régen mindig izgalommal telve ültem le a tv elé, és egy egy érsz után összeszorult szívvel távoztam onnan. mostmár csak azért szorul össze a szívem, ha néha napján megnézem, mert sajnálom, hogy nem a régi hiányoznak a szereplők, még ennyi évad után is. hát ezvan.
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz