A vendégblogger hagyományoktól eltérően nem egy ritkán említett, kevés addikt által ismert sorozatot emelnék ki, hanem az űrwestern műfaj első (tudom-tudom, Cowboy Bebop) szélesebb körben is terjedő kultsorozatát, amiről azonban még nem született átfogóbb, ismertető jellegű írás itt a blogon, csak Joe-ker hype-olása, de mivel már nyakunkon a magyar premier, ezért megérdemli, hogy az is megismerje legalább a címét a tévétörténet egyik legkultikusabb sorozatának.

A sorozat a 2002-es TV-s szezonban indult a FOX műsorán, ám a szerencsétlen körülmények miatt (gyakori időpontváltoztatás, részek sorrendjének megkeverése) végül 11 leadott rész után elvérzett a péntek esti halálzónában. A rajongók nagy örömére a sorozatot kiadták DVD-n is a maradék, az USA-ban le nem adott 3 résszel együtt, ami hatalmas sikernek bizonyult (évekig az amazon.com top1025-ében tanyázott). A siker hatására pedig a cancel-sorozatoktól meglehetősen szokatlan módon 2005-ben egy befejező mozifilm is készült Serenity címmel, így tehát lezárt történettel állunk szemben.
Az alapszituáció korántsem szokványos: valamikor a távoli jövőben az emberiség tucatnyi bolygót és holdat az uralma alá hajtott már, a belső bolygók hagyományos sci-fikre hasonlító ultramodern világa által megformált Szövetség épp megnyerte háborúját a külső területek 19. sz.-i szinten megmaradt szakadárjai ellen: ebben a világban éli a régimódi, egykori szabadságharcos Malcolm Reynolds kapitány életét egyik napról a másikra kalózűrhajója fedélzetén, sokszínű legénységével együtt.

A sorozat részeinek van ugyan összefüggő története, ám az egyes epizódok külön-külön is élvezhetők, ráadásul egymástól markánsan eltérőek: van köztük a „szép új világ”-ot folyamataiban bemutató sci-fi; high-tech heist; Mézga Aladár-szerűen vicces világokat megismertető kvázi vígjáték; Fűrész-szerű akció-noir; sőt egészen elvont, zárt alaphelyzetét tízpercenként megcsavaró emberi dráma is. Mivel nagyobb csattanókat nem szándékozom ellőni, a történetről csak vázlatosan: Malcolm kapitány és kis csapatának izgalmas, hol csempészettel, hol rablásokkal tarkított mindennapjait követhetjük nyomon utánozhatatlan hangulatú képekkel és zenével megspékelve. A recept tehát adott: izgalmas, újszerű, friss történet, pergő cselekmény, egyedi zene, jó színészek – nagy tehetség kellett egy ilyen remekmű megbuktatásához.

Még ha a pilot hangulata nem is fogott meg, érdemes az összes részt végignézni, hiszen minden rész hangulata és stílusa különböző, minőségileg mégsem hullámzó (a 3.,4., 5. résztől eltekintve – ne ezek alapján ítéld meg a sorozatot). Mire vársz még? Beszerzed és nézed!

61 hozzászólás Ne habozz!
Köszi az összefoglalot :)
Imádom :)) Nagyon sajnálom,hogy csak 1 évadot élt meg… ami viszont nagyon pozítiv az a film… nálam top10-ben van… HATALMAS!!!!
Aki eddig kihagyta a sorozatot mindenképp pótolja…
kötelező darab
Ez űrhajóról készült kép olyan mint az egyik számítógépes játékból lenne. Nekem a sorozat és a film is meg van,de egyire sem volt még időm.
Mindenképp beszerzem…
mindenképp sajnálatos, hogy lelőtték, mert rohadt egyedi egy széria és a kínai kárumkodások nagyon jók voltak.
…you can take the sky from me…
Nekem egyébként, mindegyik rész egyformán bejött, pilot-tól kezdve, mindegyikben van rengeteg humor, és az, hogy a hangulat változik a különböző részekben, az az egyik legzseniálisabb az egészben:
hiszen a téma is változik, és nem lehet egy csapat tehenet csempészni úgyanabban a hangulatban, mint egy vonatot kirabolni, vagy az életedért küzdeni egy meghibásodott hajón
(ez azt hiszem még nem számít spoilernek)
Sajnálom srácok, de én a pilotot sem bírtam végignézni.
tnm: you can’t take the sky from me. pont ez a lenyege a szovegnek :)
“(a 3.,4., 5. résztől eltekintve – ne ezek alapján ítéld meg a sorozatot)”
héhó, az 5. rész az egyik személyes kedvencem
Őszíntén szólva a leírásból nem sok minden derül ki a sorozatról. :))
nagyon jó kis sorozat. a főcím az egyik legjobb az általam ismert sorozatok köréből.
Dohi: kicsit szórakozott vagyok, igen persze, hogy azt akartam írni.:)
Es ami a legfontosabb: az urben NEM terjed a hang, igy ez az elso urhajos film ahol az urjelenetekben vegre KUSS van, ahogy azt a fizika megkoveteli! ;)
illetve ilyen country-ra jellemző dallamocskák vannak az űrjelenetek alatt
racs:
Emlékeim szerint nem ez az első. Rég láttam, de mintha a Babylon 5-ben például zenére lövöldözték volna egymást.
Hmmmm, én is nekiláttam az első résznek de nagyon nem jött be. Lehet, hogy mégegyszer nekifutok. Egyébként nem ez az első űrhajós film ahol nincs hang az űrben. Már a 2001 Űrodisszeában sem volt. :)
szinte minden sci-fi sorozatot szeretek de ezt valahogy még egyszer se bírtam végignézni :( (pedig többször is nekifutottam)
pedig a legjobb ;)
Köszi, bár egy kissé termékismertető íze van :)
Egyik kedvencem! A western, kalóz feeling és a kínai nyelvhasználat is emelt a hangulaton. Én nagyon sajnálom hogy csak egy szezont élt meg.
viszont a filmben nagyot csalódtam!
én se bírtam még 10 percnél tovább, pedig megvolt az egész szezon, és darát terveztem, delete lett belőle
pont ma kezdtem 720p-ben begyujteni,elso duplreszen mar tul vagyok.
egyenlore tetszik,mert laza es hangulatos,tobb nem is kell nekem.
remelem hasonloan jo lesz a tobbi resz is.
könyörgöm egy linket (ha szabad) hogy hol találtad meg 720p-ben, mert egyszerűen képtelen vagyok letölteni :’(
még a filemből se találtam valós DVD-re férő hd rip-et…:(
A sorozattal én sem voltam kibékülve, viszont – érdekes módon – a Serenity bejött.
plz vki javítsa, h nem az amazon top10-ében volt, hanem top25-ben!
Mammut: jó, h nemked az 1×05 a kedvenced, nekem is tetszik, de a sorozat legnagyobb részt azért nem ilyen részekből áll, így az alapján megítélni a sorozatot nem biztos, h helyes eredményre vezet.
hat ugy latom ideje ujra elovennem. firefly az abszolut kedvenc, szivem csucske.
Nem értem,h lehet ilyen sorozatokat lelőni miközben a gagyik ömlenek a tv-kből…jó persze értem…az kell a plebs-nek…
állítólag drága volt…
Jó kis összefoglaló, azt hiszem lassan nekem is irnom kéne egy kis előzetest, had tudják a GS olvasói is mi fán terem a jó sorozat..
a legjobb sorozat. EVER.
Az ismertető nem túl jól sikerült, de riszpekt az írójának a téma felkarolásáért.
Az az ismertető, aminek a hatására rohantam beszerezni a sorozatot, emitt található:
http://www.rpg.hu/iras/mutat.php?cid=3417
sanito: már linkeltem a firefly itthon hírben :)
az első részt kivéve végig remek, nagyon ideges voltam, amikor vége lett – MIÉÉÉÉRT??? – gondoltam. de főleg: miért igy, miért ez?
aztán szerencsére jött a mozifilm (nagysokára…)
igazi fanoknak ajánlom a képregényt is. a sorozat és a film közötti történéseket meséli el.
nem akarom megsérteni senki nagy kedvencét, de nekem nem volt százas a firefly, pedig annyira jókat írtak róla nagyon sokat vártam tőle, nem kifejezetten rossz a sorozat, és mivel imádom az űrös szkifiket végignéztük, de a filmet már nem bírtam befejezni…
Ami nagyon nem jött be, a western-space stílus, zenével mindennel együtt…túl amerikai az egész, folytogató érzés hogyan képzelik el a jövőt, képtelenek elrugaszkodni világuktól (tábortűz, lovak, posztóruha, counrtylike nyál zene), pedig lehetne jó scifi ha ezeket melőznék. Tudom, csak mese, de akkor is. Persze ha valaki bírja a westernt annak tökéletes lehet. Nem szeretem amikor a főcímet le kell halkítanom hogy ne menjen el a kedvem a sorozattól :) szinkronnak aztán végképp durva lesz :)
De az a ZENE! Ugye, hogy ugye? :-D
jav :szinkronnal
“Még ha a pilot hangulata nem is fogott meg” …
“minőségileg mégsem hullámzó (a 3.,4., 5. résztől eltekintve” …
Hát… Ezek szerint a sorozat 1/3-a szar… ennek alapján csak nem kellett olyan “nagy tehetség egy ilyen remekmű megbuktatásához”… :D
The Man: 3/14=0,2142 -> ez a sorozat ötöde, ha nem számoltam azt, h a pilot duplarész. Emellett nem szar, csak a sorozat többi részétől eléggé különböző (és véleményem szerint valamivel rosszabb is, de csak a sorozat magas színvonalához képest).
A pilot hangulata pedig más a sorozatéhoz képest, mert lassabb valamivel (mert duplarész), de ez sem szar.
Valaki elmagyarazna hogy pl a mininovan a teljes evad feltoltesnel miert a Serenity film szerepel pilot reszkent, amikor azt a sorozat utan adtak ki ? es elvileg akkor egyszer a sorozat es utanna a film nem ? vagy WTF ?
serenity a pilot (azaz az 1×01-02 duplarész) címe is
meg a filmé is
köszi! már régebb óta érdekelt hogy miért van ugy oda mindenki érte! már töltöm is.. :)
Nálam a top2-ben is benn van :)
Minden karakter 10/10 (na jó, Book néha gyengébb egy kicsit :P)
Meg az imdb-s átlaga se hazudik (nemtom, hogy a tabulátor barátja-e a blogmotornak):
10167 ‘IMDb users’ have given a weighted average vote of 9.5 / 10
Votes Percentage Rating
8477 83.4% 10
972 9.6% 9
377 3.7% 8
120 1.2% 7
48 0.5% 6
24 0.2% 5
16 0.2% 4
15 0.1% 3
14 0.1% 2
104 1.0% 1
tnm:
film biztosan van DVD méretű HD-ben, nekem is úgy van meg :)
(sorozatból sajna csak az első pár rész van meg 720p-ben, a többi winyó meghaláskor odaveszett :S)
gondolom, hogy van, de csak fake-et találtam eddig, illetve olyat, amire nem tudok csatlakozni
sorozatot már magtaláltam (remélem, még egy rész sem ért le)
Szuper… :) Végre egy újabb nézhető sorozat… :) Csak a szinkronra leszek kíváncsi… :)
Imádtam, nálam hozta nagy kedvencem, az SG színvonalát. Jó ötletek, remek hangulat, és ritkamód eltalált karakterek!
A filmmel kapcsolatban viszont Tyborggal értek egyet – nekem jóval kevésbé jött be, mint a film..
Na, ihletet adtatok, a nyári üresjáratban jól megnézem újra..:)
most olvastam hogy a Firefly Junius 10-én Vasárnap 12:00-kor indul
Röviden: alap :-)
Van valami apropója annak, hogy ez most kikerült az oldalsávra?
mindig kiemelnk 1-2 régebbi bejegyzést, hátha valaki lemaradt róla.
az az apropó, hogy még mindig akad olyan ember aki be sem próbálta. Tudom, hihetetlen, de tény! :D
A TV6-on napiban megy, vasárnap meg a heti részek egyhuzamban, intravénásan. :O)
Még mindig óriási sorozat…
Hatalmas sorozat egyedi feelinggel, élveztem minden percét..
anno, mikor a magyar premier kapcsán írtatok róla, iziben megszereztem a dvd-t, plusz a filmet…..és tényleg valami zseniális az egésznek a hangulata. pár nap alatt ledaráltam, majd még pár napig szinte a serenityn éltem én is. :-D :-D
Az OST-je zseniális, az elsô hangtól az utolsóig!
Aki úgy hal meg, hogy nem látta, hiába született.
Legjobb. Sorozat. Ever.
Nekem nem tetszett, igaz 1 huzamra végignéztem, de elégé unalmas volt. Én nem értem mi ez a nagy felhajtás e körül a…
Jó is, hogy kitettétek egy éve! Ennek hatására néztem meg és örök kedvenc lett belőle. Ezt a jelzőt csak LOST a Firefly mellett kiharcolni. :)
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz