Mert miért is ne lehetne összerakni egy ilyen teljesen szubjektív listát?. Mint említettem, újoncok, szóval csak első évados sorozatok játszanak. Ősztől számolom a Sweeps végéig, és az egész világ játszik.
10. The Black Donnellys
Azért mégis csak itt az ír srácok helye, a gyors cancel ellenére is. A Pilot nagyon el volt találva, onnan tényleg csak lejjebb lehetett kerülni, de annyira nem süllyedtek le a tesók.
9. Raines
Nos Goldblum és a Noir, a kettő baromi rossz rész mellett, bizony megmentette a sorozatot nálam, annyira, hogy egy kilencedik helyet ki is osztok neki.
8. Rules of Engagement
Nem, fogalmam sincs hogy csinálták, de ebből a témából sikerült egy olyan sorozatot kihozniuk, amiben David Spade remekel én meg szétröhögöm magam. Az első rész után csak emelkedett a hangulat.
7. Day Break
Nos igen, akciósorozat, itt a helye. Emellé enyhe noir, és várjuk a DVD-t. Furcsa, hogy ennyire nem jött be a népeknek odakinn, mert azért nem volt túl bonyolult. Az is igaz, hogy az adásba nem került részek talán még jobbak, mint azok amik eljutottak a műholdantennákig.
6. Heroes
Tudjátok, Heroes. Mindenki nézi, aki nem nézi, az is tudja mi ez.
5 . Studio 60
Ez van, mint az előbb említettem, ez személyes lista, így nyugodt szívvel ide merem az ötödik helyre rakni Sorkin mester sorozatát, hiszen az még a legrosszabb, leghazafiasabb prédikátor stílusban írt részében is veri az átlag tévés mezőny nagy részét. Azért nem első, mert a borzasztóan jó pilot után, amit háromszor láttam, sajnos azért csökkent kicsit a minőség.
4. Friday Night Lights
Bár már az elején is árasztott egy bizonyos hangulatot ez a középiskolás dráma, de bevallom, a kiszivárgott jelenetek alapján nem vártam nagyon. Annál nagyobb meglepetés volt a pilot, és a 4. résztől kb meg már szurkoltam neki, hogy végigmenjen.
3. 30 Rock
Nagyjából az első rész után azt mondtam, hogy a legjobb újonc vígjáték, és bár odakinn az elején lehúzták a kritikusok, de idővel bizony változtak azok a sorozat osztályzatok, és bizony felfelé. Az elején csak Alec Baldwin vitte a vállán, de szerencsére megtalálta a saját hangját a több szereplő is.
2. Dexter
Mindenkinek gyorsan a kedvenc tévés sorozatgyilkosa lett Dexter, ahogy kajánul elmosolyodott és utána feldarabolta áldozatát. Hiába na, a napfényes Miami hangulatot jól sikerült morbidsággal megfejelni a Showtime adónak.
És hogy ki az első? Ahhoz kattintani kell egyet. Ki találja el?
1. Skins
Nálam jött, látott és győzött. Fiatalos, jó zenés, komoly, baromi vicces. Ezek a jelzők amiket első körben rádobnék a sorozatra.
Különdíjas: Lost Room. Mert ő csak mini, de az a 4,5 óra az egyszeri szórakozásnak több mint elég.
Nos valakit tuti kihagytam, a Justice nem fért be, ez van. Ennyi lenne.



149 hozzászólás Ne habozz!
mindjárt beírom/kopizom a választékot, hátha valaki nem szeret keresgetni – remélem nem maradt ki semmi:D
Dráma / dramedy
3 LBS, Afterlife, Big Love, Blade – The Series, Brotherhood, Brothers And Sisters, Day Break, Dexter, Eureka, Friday Night Lights, Heroes, Jericho, Justice, Kidnapped, Kyle XY, Lost Room, Psych, Runaway, Shark, Six Degrees, Smith, Standoff, Studio 60 on The Sunset Strip, The Nine, Torchwood, Ugly Betty, Vanished, Windfall, Men In Trees
szitkomok
10 Items or Less, 20 Good Years, 30 Rock, Big Day, Dog Bites Man, Happy Hour, Help Me Help You, Lovespring International, Lucky Louie, My Boys, The Class, The Game, Til Death, The Underground
2007-esek:
human giant, painkiller jane, drive, the notes from the underbelly, the tudors, blood ties, andy barker pi, the wedding bells, october road, the riches, the winner, five days, benidorm, skins, primeval, rules of engagement, the sarah silverman program, The Naked Trucker & T-Bones Show, the dresden files, afro samurai, in case of emergency, dirt, traveler
a saját listámat majd később:)
ha valami kimaradt a full listából, jöhet.
skins sajnos 3 rész után cancelt kapott, nem bírtam a britt akcentust :P nálam dexter marad a lista élén, nincs (more…) :P
Nekem első évadosok:
12. Windfall
11. Blade
10. Tudors
9. Studio 60
8. Drive
7. Traveler
6. Lost Room
5. Day Break
4. Skins
3. Blood Ties
2.Dexter
1.Heroes
miért nem tudok hozzászólni?
Nekem első évadosok:
12. Windfall
11. Blade
10. Tudors
9. Studio 60
8. Drive
7. Traveler
6. Lost Room
5. Day Break
4. Skins
3. Blood Ties
2.Dexter
1.Heroes
Dexter cancel 3 rész után, Heroes cancel 8 rész után.
Hát ha a listáról kell választani akkor Lost Room :F
Korrekt lista, de én a tesókat Raines papa fölé helyezném.
A zén listám:
6. Friday Night Lights
5. Rules of Engagement
4. Dexter
3. The Class
2. Jericho
1. Heroes
én ha minden igaz csak 3 új sorozatot próbáltam ki, így a dobogó harmadik fokára a cancel-ezett Drive került, ami autós meg versenyzős meg összeesküvéses szal szuper. Élt 6 részt.
Második helyre került, remek választásom képpen egy szintén cancel-ezett sorozat a Justice. Ügyvédes csillogó, villogó esküdtszékes menő kis sorozat élt 12 részt.
Első hely pedig a skins ami hálisten folytatódik, brit angolt kicsit szokni kell, de mind a sztori mind a szereplők kiválóak, mindenképp megér egy esélyt.
1. Psych
2. Heroes
3. Dexter
4. The Class
5. Eureka
6. Jericho
7. Studio 60 on The Sunset Strip
8. Lost Room
1. Dexter
2. Jericho
3. Friday Night Lights
Heroest, Driveot, Standoffot néz(t)em, de nem mondanám kedvencnek… szóval ez a 3.
Érdekes lista, de itt az enyém :D
10.: Eureka
9.: Jericho
8.: Lost Room
7.: Primeval
6.: Day Break
5.: Kyle XY
4.: Torchwood
3.: Standoff
2.: Traveler
1.: Heroes
Azért durva.. Amit winnie felsorolt, abból 16-ot rendszeresen követek/követtem + még van 4 amit bepróbáltam de pilot után kasza.
És még azt mondogatom h nem vagyok addict.. na szép :D
Íme az én idei top6-om:
6. Raines
5. Smith
4. Psych
3. Eureka
2. Dexter
1. Heroes
De ezek közül ami igazán tetszett, az csak az első 3.
Igazából én nem raknám sorrendbe, mert elég szoros a “verseny”, de (ABC-sorrendben):
Day Break, Dexter, Heroes, Jericho.
A Day Break mert a nálam mindig kedvenc és bejövős időutazós-napújraélős téma.
A Dexter azért, mert a sorozatgyilkos témát egy kicsit új oldaláról közelítette meg, mert hatalmasak benne a belső monológok, és mert Miami.
Heroes azért, mint a Dexter: az elnyűttnek, és lerágott csontnak látszó témát sikerült valami újjal megbolondítani, és az egész sorozat nagyon egyben volt-van.
A Jericho meg azért, mert egy ritka abszurd ötlet (hoppá: ledobták az USÁ-ra az atomot), és mert a szappanoperás szálak még jobbá tették.
Mondjuk nekem a nagy kedvencek régebbiek (Prison Break, meg most a Lost is).
hát én 18 különböző sorozatot néztem, de még van 2 amibe nem kezdtem bele. Nehezen tudnék listát csinálni. De Dexter,Smith,Standoff az első 3 talán
6. 30 rock
5. eureka
4. studio 60
3. dirt
2. lost room
1. dexter
azért csak 6, mert a többit vagy nem néztem, v – szerintem – nem való a top10be (riches, skins, brothers&sisters, tudors, psych, ugly betty).
1 Studio 60
2 30Rock
3 Dirt
4 Painkiller Jane
5 The Class
6 Heroes
7 Jericho
8 Help Me Help You
9 Psych
10 Lost Room
Nincs itt a FNL és a Dexter mert nyári dara lesz belőlük.
5. Heroes
4. Lost Room
3. Justice
2. Friday Night Lights
1. Dexter
Belenéztem még párba, (pl a 30 Rock még itt vár a vinyón) de nem említésre méltóak ezekhez képest.
Srácok, persze h a lista írás nehéz, pont az olyan miatt jó viszont, hogy “nem tudom sorba rakni” és közben mégis kell, mert lista. Én is tököltem az enyimen
1. Heroes
2. Dexter
3. Day Break
4. Eureka
5. The Dresden Files
6. Traveler
7. Drive
8. Blade
9. Vanished – bár a vége fos lett :(
szép lista humman.
a sknis re kicsáncsi vok de sajna nincs hozzá felirat tudomásom szerint. szerintetek lesz valaha is???
Nekem 12 sori összes része meg 7ből pár rész, köztük Jericho 10-es részig Class 5ig, Lucky Loui 8ig.
Winnie: Everybody Hates Chris? Az nem idei?
az nem idei
1. Day Break
2. Traveler
több nincs.
Hát… 10 sorozatos toplistát nem nagyon tudnék összeszedni, mert ennyit nem néztem, de a látottak alapján nálam
1. Dexter
2. Jericho
3. Heroes
4. Psych
5. 30 Rock
6. The Lost Room
1. Black Donnellys
2. Heroes
3. Studio 60
4. The Class
5. Rules of engagment
Különdíj:
DEXTER (nem tenném a listára, mert nem néztem végig, de nagyon tetszett a koncepció)
5. Eureka
4. Kyle XY
3. Heroes
2. Studio 60 on the sunset trip
1. Friday Night Lights
Dexter-ből nyáron lesz a dara. Bepróbálom még a Tudorst, a Brotherhood-ot és a Skins-t is.
Nálam:
5:Skins
4:Studio 60
3:Jericho
2:The Tudors
1:Dirt
(csak hogy érzékeltessem: Tudors és a Dirt nagyon sokkal el van húzva a többitől)
végülis ledaráltam a Jericho-t és egész jó volt,de az első pár rész szerintem télleg ultra szar,aztán viszont rohadtul beindul
1.Dexter
2.Heroes
3.Day Break
4.Eureka
5.Dresden Files
6.Lost Room
7.Jericho
8.Tudors
9.Drive
10.?
Dirt-ről még annyit,hogy Courteney Cox miatt ha nem tetszene a sorozat akkor is a legjobb újoncnak mondanám,de télleg jó a sztorija.amúgy Winnie!(lehet hogy lemaradtam,bocsi)a Dirt megkapta a zöldutat a season 2-hoz??
Begyűjtöttem az inputot, adk egy esélyt a skinsnek – főleg ha tényleg ennyire brit az akcentusuk..:)
1. Dexter
2. Psych
3. Friday Night Lights
4. 30 Rock
5. Heroes
6. Lost Room
+ Day Break, Smith tetszett de cancel után nem néztem tovább, studio 60 nem tetszett, travelert meg nem ítélem meg 1 rész alapján, de bejövősnek tűnik
lost room abszolut kulon :felfelemutatohuvelykuj
sorrend lényegtelen, nálam ezek hagytak nyomot
heroes (a finálé ellenére)
jericho (szép lassan laposodott el)
friday night lights (köszi vendégblogger!)
day break (szép lassan lett jobb és jobb)
kyle xy
különdíjas a lost room mert az a 4.5 óra tényleg nagyon szórakoztató volt
az abszolút kiemelkedő pedig Dexter (apropó, ha érdekel valakit egy Dearly Devoted Dexter könyv pingeljen meg)
a darálóban indul a héten az eureka, remélem tetszeni fog
10. The Black Donnelys (nem ragadott meg nagyon, de az első rész vége miatt (még az Arcade Fire-os zenével) mindenképp itt a helye)
9. Justice
8. Standoff
7. Traveler
6. Day Break
5. October Road
4. Studio 60
3. Lost Room
2. Heroes
1. Dexter
FNL, Skins (amire mostmár rohadt kíváncsi vagyok) és 30 Rock nyári darára vár…
1. Skins
2. Dexter
3. The Black Donnellys
4. Heroes
a többi új sori az nyári dara:D Traveler még jonak tűnik csak az nyári meg sztem Tudorékat is beprobálom
Skins: nagyon üt:D télleg. a brit akcentus se gáz, sztem még javitja is a feelinget, h a csajok nem ilyen amcsi affektálós picsásan beszélnek. jaés a 16-17éves tiniket nem 25éves felnőttek játsszák, meg úgy életszerűbb is az egész (pl beszéd, drogok, pia stb.)
Dexter: sorozatgyilkolás + miami = woahtökjo
és történet is ki van találva és karakterek is bejöttek
TBD: kár volt a cancel, sztem nagyon ott van.
jok a tesok, mrs donnelly a star trekből az egyik legjobb karakter sztem:D dráma+akcio+írmaffia
mondjuk aki nem szereti a cliffhanger+cancel kombót az nem akarja megnézni az utolsó rész végét
Heroes: Heroes. nemkell kommentálni nagyon. habár a finálé lehúzta kissé (de hát elméletileg ezen nem kellene gondolkoznom – by tim:D)
Ja, hogy itt most már az a módi, hogy indokoljunk is… (kár, hogy ezt a postot hamarabb olvastam, mint az ezt megelőzőt… :))
HOPP, tele van SPOILERrel, úgyhogy óvatosan… :D
6. Lost Room:
Hát nem is tudom… Igazságszerint tetszett az alapfelállás, jó volt a rejtély, de valahogy a főhős meg a kislánykeresése annyira nem jött be… Lehet, hogy érdekesebb lett volna az ötletből egy “igazi” sorozatot csinálni, szeritnem a Heroes helyett akár ebből is “kultusz” válhatott volna. (csak hát mégsem az NBC-re került :))
5. 30 Rock:
Vicceske sorozat, érdekes az ötlet, a karakterek és a színészek is megfelelőek (Tracy, Liz Lemon, Jack), mégsem érzem annyira átütőnek. Megérte végignézni, de azért mégiscsak sitcomocska.
4. Psych:
Ha már feltétlenül nevetni kell, akkor inkább ezt a sorozatot választanám, a főszereplők elvontsága tényleg megnevetteti az embert, bár a megoldott ügyek egy kicsit olyan mondvacsináltnak tűnnek. Ennek ellenére már várom Shawn júliusi rohamait… :D
3. Heroes:
Az agyonhypeolt izé végülis minden kritika ellenére tényleg jó, bár nekem leginkább az első félidő jött be, amikor szinte minden rész vége egy hatalmas hűbazzeg volt. A ‘Save the cheerleader’ epizódok ledarálása után heti rendszereséggel, szinte kötelezően néztem, és végülis végig izgalmasnak és érdekesnek találtam a sztorit, de valahogy mintha kifulladt volna a végére. (A befejezést rengetegen szidták már, de egyet kell értenem, a vége és a cliffhanger egyszerűen túl gáz ahhoz, hogy ez legyen az év sorozata.)
2. Jericho:
Nehéz volt eldöntenem, hogy a kansasi kisváros vagy a floridai sorozatgyilkos története kerüljön előre, de végül a Jericho-t raktam a második helyre. Leginkább azért, mert – egy a Junkie-n olvasott kommenttel teljesen értve – ebben a sorozatban használni kellett a . (azaz előretekereés) gombot, ami a Dexternél nem fordult elő. Ráadásul az ötletben jóval nagyobb potenciál volt annál, hogy a készítők “barátok köztöt” hozzanak ki belőle (mint ahogyan azt egy darabig próbálták), de szerencsére azért Turtellaub bácsinak is megjött az esze a második félidőre. Bár a sorozatban van néhány logikátlanság, mégis faltam a sztorit, tetszettek a szereplők, a helyszínek, valahogy bejött a tűlcsorduló “mi csak egy semmi közepén lévő amerikai kisváros vagyunk” feeling, ráadásul Robert Hawkins története végig nagyon flash volt… :D Nagyon sajnálom, hogy vége lett, mivel az utolsó öt részben igazán felprörögtek az esmények, kitört a háború, megvolt az “utánunk a vízözön hangulat”, nagyon kiváncsi lettem volna/vagyok arra, hogy kire lőnek a derék jericho-iak.
Ciki, de nekem tetszettek a country-szerű dalok is, sőt a koliban együtt daloltunk, hogyha a dalszöveg is benne volt a feliratban.
1. Dexter:
Nade nálam mégis Morganék nyertek. Miért is? Szerintem már a fantasztikusan összerakott főcím megverne egy-két gyengébb sorozatot… A Dexter összes szereplője mind-mind érdekes karakter, akik nem csak álldogállnak, és várnak arra, hogy Dexterrel szórakozzanak, hanem mindenki teszi a dolgát, ami valahogy olyan életszerűvé az amúgy eléggé életszerűtlen rendőrörsöt. Debra jól néz ki, a ferdeszemű szexuális tartalműú beszólásai vicces, a latin nyomozó aranyos, a góré gonosz, a fekete rejtélyes, mi is kell még? Ja igen, egy olyan karakter, mint Dexter. Ennyire BETEG alakot biztos nehéz lehetett összerakni, de szerintem megtérült a befektetés. Dexter minden egyes mozdulatában és gondolatában rejtett poénok vannak, amelyeken a háttért ismerő néző jókat derülhet, de a párbeszédek is nagyon jól meg vannak írva. A sztori szintén erős (lehet, hogy egy kicsit elnyújtott), a sehova nem vezető mellékszálak meg szintén az életszerűséget segítík. A részek végén pedig kivétel nélkül érezhetjük a “hűbazzeg” hangulatot, minden rész tele van arconcsapással. A helyszínt kifelejtettem, dehát Miami adja magát. Szóval éljen az idény legjobb sorozata, a Dexter!
6. The Lost Room
5. 30 Rock
4. Psych
3. Heroes
2. Jericho
1. Dexter
na basszus, Jerichot és Kyle XY-t sikerült kihagynom… na mindegy, Black Donellys és Justice helyére kerültek volna
Nálam Studio 60 az 1. (igaz, még csak 4 részt láttam, úgyhogy nem tudom, merre tart a későbbiekben)
És imádom Aaron Sorkint!
TOP 3:
3. Lost Room
2. Dexter
1. Studio 60
Futottak még: Traveler, ez még akárhanyadik is lehet, eddig 1 és 2 között valahol.
Évad csalódása & Arany Hülyéneknéző Okuláré Díj:
Heroes
(ha nem ilyen lett volna a 21-22-23 + Tim Kring nem nézné hülyének a nézőket, akkor benne lenne a top 3-ban.)
Csak 7 sorozatot láttam a 2006/2007-es idényből!
7. Day Break
6. Jericho
5. Drive
4. Heroes
3. Traveler
2. Dexter
1. Lost Room
nolan: Dexter könyvek magyarul ősszel.
Na. frankó hogy rajtam kívül vagy 4-en említették a Kyle xy-t. Méltatlanul hanyagolt sorozat, várom az s2-t.. :)
én nem tudok listát írni sosem tudtam rangsorolni. De ami idei évből tetszett és támaába vág: Dexter, Day Break, Heroes, Kyle Xy ,30 Rock
1. Skins
2. Studio 60 on the Sunset Strip
3. Drive
4. The Sarah Silverman Program
5. Heroes
6. The Whitest Kids U Know
7. The Black Donnellys
8. Eureka
1. Skins: Jelenelg minden sorozatos Top10-es listamat vezeti. A legjobb sorozat amit valaha lattam. Nalam a Firefly leszorult a masodik helyre.
2. Studio 60: Ez az a sorozat aminek minden reszet ketszer megneztem egymas utan. Nekem igazi feelgood sorozat. A szovegek nagyon utosek.
6. The Whitest Kids U Know: Csodalkozom, hogy eddig senki sem emlitette, pedig szerintem ez meg az elso szezonnal tart.
A tobbihez nincs sok hozzafuznivalom.
Szánalmas, hogy minden sorit félbehagyok az utolsó pár epizód előtt (Eureka, Heroes, Studio 60, Donnellys, Standoff, Scrubs), de a Dexter befejezése annyira el volt rontva, hogy félek, hogy mindennek így elcseszik a végét.
Nálam a top az újoncok között:
10.Standoff
9. Studio 60
8. Big Love
7. Psych
6. Eureka
5. Heroes
4. Justice
3. Day Break
2. Sarah Silverman Program
1. 30 Rock
Dirt!!
Where are you?
a top10 nálam így néz ki:
10 Dexter
9 Vanished
8 Kidnapped
7 Heroes
6 30 Rock
5 the sarah silverman program
4 Standoff
3 Studio60
2 Studio60
1 Studio60
Itt az én listám is:
01. Dexter
02. Psych
03. Heroes
04. Jericho
05. The Nine
06. Day Berak
07. Shark
08. Justice
09. Traveler
10. Drive
11. Eureka
12. Ugly Betty
13. Tudors
Na itt az enyém:
1. Heroes
2. Jericho
3. Studio 60
4. Lost Room
Több új sorinak még nem adtam lehetőséget, nyáron darálásban lesz majd 30 rock, day break, és dexter.
1. Dexter
2. Skins
3. Blood Ties
4. Friday Night Lights
5. Tudors
úgylátom darálnom kell a skinset :)
Az én kis rövid listám:
1. Heroes (Hősök)
2. Ugly betty (Címlapsztori)
3. Men in trees (A férfi fán terem)
4. Jericho
1. Heroes
2. Lost Room
3. Jericho
4. Day Break
5. Drive
6. Studio 60 (cancel nallam)
7. Eureka (cancel nallam)
Kb ennyi a tobbit nem lattam… jo az otlet h mindenki felsorolja a kedvenc sorozatait, legalabb van mibol valogatni ;)
latom szenvedtek, nyugi ugysem tudtok olyan TOP10-et osszerakni amiben minden kedvencetek benne lesz. Ezert nem is probalok top10-et gyartani ^^
udw
Sok van, amit senki más nem írt, úgy tűnik, nekem nem átlagos az ízlésem, csak azért postolom, hogy ezeka sorozaok is megemlítődjenek:
10. Smith
9. the sarah silverman program
8. Six Degrees
7. My Boys
6. The Class
5. Shark
4. The Game
3. Heroes
2. the riches,
1. Friday Night Lights
1.Rules of engagement
2.30 Rock
3.Heroes
4.Eureka
5.Dexter
6.skins
7.Torchwood
8.Lost Room
9.The dresden files
10.Jericho
hamár mindenki listázik idebiggyesztek egyet én is :)
eszembejutási sorrenben :
1. day break – 24 utánérzésféle ide v oda én ezzel lettem junkie, sajnáltam is h cancellárt kapott. megérdemelte volna h lefusson az évad
2. dexter – zseniális, bár a vége kissé sablon
3. heroes – legjobb fiction sori
4. psych – a 3-4 résztől már abszolúte korrekt
5. drive – midseasoben talán túlélt volna, a maradékot azért várom
6. lost room – az idei legeredetibb koncepció
7. eureka – feelgood aranyos scifi
8. andy barker – feelgood nyomozós sitcom
+1. thank god youre here (bár ez nem sori hanem show)
futottak még:
0. the sarah silverman program – nem tudom miért de többet vártam tőle, viszont voltak jó pillanatok :)
cancellárok:
1. dresden, 5 rész után feladtam, talán nyáron dara
2. painkiller jane – c.loken mint producer és főszereplő.. ’nuff said – nekem legalábbis
1. Traveler
2. The Nine
3. Psych (szinkronos)
Ennyi. Láttam még, de nem tetszett: Drive ep1-2-3, Jericho pilot, Kidnapped pilot, Vanished pilot, Heroes ep1-11&23.
Nallam:
1.Psych
2.Traveler
3.Heroes
A tobbi nem is erdekel. :P
najo
4.Studio 60
idei újoncok :
4 Heroes
3 Lost Room
2 IT Crowd
1 Dexter
idei évadok:
6 Heroes
5 24
4 Lost Room
3 IT Crowd
2 Dexter
1 Lost
Heroes – simán első lett volna nálam, de az utolsó rész “erre várunk egész végig?” feelingje miatt lecsúszott
24 – nagyon kezd leülni a sorozat, de nagy reményeket fűzök a reboot-hoz ( http://en.wikipedia.org/wiki/24_(season_7) )
Lost Room – kiváló, lezárt, egyedi, bejött
IT Crowd – szakmabeliként behaltam rajta, azért van mit javítani, reméljük az S2 mégjobb lesz
Dexter – nekem thriller/nyomozós/drámából a dráma jön le leginkább, zseniálisak a karakterek és ahogyan a hétköznapi konfliktusokat ábrázolja
Lost – nincs mese, ő a “nambervan” (bár a misztikus jelleg erőltetését kezdem kicsit unni)
egyébként főleg “régi” sorozatokat/évadokat nézek, amiket még nem láttam végig (maffiózók, 4400, coupling, sírhant művek, stb), be kell hozni a lemaradást :)
1. Dexter
2. Studio 60
3. Skins
4. Heroes
5. Day Break
6. Lost room
7. Kidnapped
8. Happy Hour
9. The Black Donnellys
10. Shark
Aszittem nem lesz 10, de vhogy kijött, bár ha pl a Shark cancelt kapna nem sírnám el magam.
Traveler sztem kiszorítja de még csak a pilotot láttam.
Heroes meg előrébb lenne ha hozta volna végig azt a szintet amit az elején.
Studio 60 télleg feelgood, tegnap néztem a Disaster show részt és az is tök fasza volt főszereplők nélkül is.
Full listából kimaradt a Men in Trees, más nem jut eszembe.
idei újoncok :
4 Heroes
3 Lost Room
2 IT Crowd
1 Dexter
idei évadok:
6 Heroes
5 24
4 Lost Room
3 IT Crowd
2 Dexter
1 Lost
Heroes – simán első lett volna nálam, de az utolsó rész “erre várunk egész végig?” feelingje miatt lecsúszott
24 – nagyon kezd leülni a sorozat, de nagy reményeket fűzök a reboot-hoz ( http://en.wikipedia.org/wiki/24_(season_7) )
Lost Room – kiváló, lezárt, egyedi, bejött
IT Crowd – szakmabeliként behaltam rajta, azért van mit javítani, reméljük az S2 mégjobb lesz
Dexter – nekem thriller/nyomozós/drámából a dráma jön le leginkább, zseniálisak a karakterek és ahogyan a hétköznapi konfliktusokat ábrázolja
Lost – nincs mese, ő a “nambervan” (bár a misztikus jelleg erőltetését kezdem kicsit unni)
egyébként főleg “régi” sorozatokat/évadokat nézek, amiket még nem láttam végig (maffiózók, 4400, coupling, sírhant művek, stb), be kell hozni a lemaradást :)
jericho-t nyáron letolom, alapsztori bejön, és annyian írjátok jó..
idei újoncok :
4 Heroes
3 Lost Room
2 IT Crowd
1 Dexter
Heroes – simán első lett volna nálam, de az utolsó rész “erre várunk egész végig?” feelingje miatt lecsúszott
Lost Room – kiváló, lezárt, egyedi, bejött
IT Crowd – szakmabeliként behaltam rajta, azért van mit javítani, reméljük az S2 mégjobb lesz
Dexter – nekem thriller/nyomozós/drámából a dráma jön le leginkább, zseniálisak a karakterek és ahogyan a hétköznapi konfliktusokat ábrázolja
nem újoncok:
24 – nagyon kezd leülni a sorozat, de nagy reményeket fűzök a reboot-hoz ( http://en.wikipedia.org/wiki/24_(season_7) )
Lost – nincs mese, ő a “nambervan” (bár a misztikus jelleg erőltetését kezdem kicsit unni)
idei újoncok :
4 Heroes
3 Lost Room
2 IT Crowd
1 Dexter
Heroes – simán első lett volna nálam, de az utolsó rész “erre várunk egész végig?” feelingje miatt lecsúszott
Lost Room – kiváló, lezárt, egyedi, bejött
IT Crowd – szakmabeliként behaltam rajta, azért van mit javítani, reméljük az S2 mégjobb lesz
Dexter – zseniálisak a karakterek és ahogyan a hétköznapi konfliktusokat ábrázolja
1. Drive
2. Sanctuary (ez belefér?)
3. Raines
4. Primeval
5. Rules of Engagement
6. Jericho (bár csak fél évad)
7. Heroes (ez is)
és ennyi, a többit nem értékelném :) a studio 60 és az fnl meg nemsokára dara lesz, azokat emiatt nem tudom értékelni
4 Heroes
3 Lost Room
2 IT Crowd
1 Dexter
Heroes – simán első lett volna nálam, de az utolsó rész “erre várunk egész végig?” feelingje miatt lecsúszott
Lost Room – kiváló, lezárt, egyedi, bejött
IT Crowd – szakmabeliként behaltam rajta, azért van mit javítani, reméljük az S2 mégjobb lesz
Dexter – zseniálisak a karakterek és ahogyan a hétköznapi konfliktusokat ábrázolja
nyilván aladin ;)
Drive: lévén Joss Whedon kötődésű, már a kezdetektől figyeltem, hogy mi lesz belőle. F*X-ék elintézték ezt is. Remélem odakint az emberek is felébrednek, és akkor ők is elintézik a F*X-ot (meg a CW-t is, ha még kívánhatok egyet :)
1. Friday Night Lights: érzelemdús, relisztikus karakterek és kapcsolatok. Remélem még sok évadot megér.
2. Ugly Betty: mert szórakoztató, jól kifigurázza a szappanoperákat, és imádnivaló szereplők vannak benne.
3. Shark: eddig két ügyvédesbe kezdtem bele, mindkettő kb. 10 részig bírta aztán vége lett. Ez tetszik is, sikeres is. Jó szereplők, tetszik, hogy egy nagy “öreg” mellett fiatalok játszanak benne. Az ügyek is változatosak és családi dráma is van benne.
4. Studio 60: jó téma, és nekem vicces is, annak ellenére, hogy sokan hiányolják belőle. Bukása elkerülhetetlen volt, olyan témák voltak benne, ami még nem való tv-be szerintem (egyszerűbben fogalmazva, néha nagyon komoly volt). Kétszer lett cancel nálam, mindkétszer visszahozta magát.
5. Torchwood: ötletes, egyáltalán nem látszik meg, hogy angol sori. Jó karakterek, történetek. Majd talán egyszer folytatom, mert az S1 vége előtt abbahagytam. Nem Sci-Fi rajongóként is bejött.
6. Heroes: előrébb is mehetett volna, ha a többiek nem lettek volna jobbak nála. Túl sok karakter, és az írók nagyon belebonyolódtak ebbe. Tim Kring lehet, hogy jó író, de képregényszerűt és fantasyt tuti nem tud írni. Steven S. DeKnight-ot és Doug Petrie-t sűrgősen az írók közé!
Amiket néztem egy darabig, de nem tennék a listába:
The Class: aranyos, de hosszútávon nem lehet az ilyen baromságot bírni (bocsi a rajongóktól).
30 Rock: első 4-5 rész nagyon jó, onnatól csak lefelé ment. Kenneth a király! :)
1. Heroes
2. Dexter
3. Kyle XY (ez ideinek számít? kicsit több mint 1 hét, és indul a 2. évad)
4. Day Break
5. Lost Room
6. Eureka
7. Jericho
8. Studio 60
Többen írtak a Travelert a listájukba. Namost, abból eddig 2 rész ment le, mégcsak most indult gyakorlatilag az első évad (bár már vagy egy éve volt unaired pilot), akkor hogy ítélkeznek? :)
1. Heroes
2. Day Break (cancel előtt és után is az egyik legvártatabb maradt nálam)
3.Lost Room (egyéjszaka rulez, felejthetetlen :D, azota fél osztalyom látta :D)
4. Jericho (jó téma aztan egyre csak gyengül majd a 15. rész tájékán ütős lett, bár a feka faszi storyát jól előtték)
5. Friday N. L. – imádom, bár még nem fejeztem be
6. Eurela – nagyon bejött, “egy csipetnyi jövőkép”, és egy kis humor :)
7. Dexter – nocomment
8. Studio 60 – család miatt magyarul nézem, bár ugy nem az igazai még mindig kedvencek között van :)
9. drive – lost és halálos iramban :D nem is kell más :D
10. painkiller jane – cask pilotot láttam de igy pont meglett a 10! ;)
3. Dexter: nem kell sok magyarázat, előttem elmondtak mindent
2. Skins: a hangulat, a zenék, a karakterek, és a VÉGE!!!!!! Isteni
1. The Black Donnelly’s: nincs vita, ez vitt mindent nálam. Annyira el tudott ragadni, amire csak nagyon kevés sori képes. Mindenki ott volt, ahol lennie kellett. A polcon jól fog mutatni.
Akkor én is magyarázósba nyomom, hátha érdekelt valakit, aki idáig eljutott a kommentekkel. :)
10. Studio 60
Csak az elejéért, később a túlerőltett Harriett Hayes szál miatt (+ a HH-t alakító véridegesítő színésznő túltengése miatt) nem bántam annyira kaszát. Sorkintól mindent megveszünk, max nem kérünk repetát. Bradley “Josh Lyman” Withford + Mathhew “Chandler / Oz” Perry + Amanda Peet, nem beszélve komikum faktor Timothy Busfieldről. Ja, és Jack Rudolph for president.
9. 30 Rock
Nekem az elején nagyon nem jött be, szerintem nettó kaki volt a sok Tracy Morgan és Jane Krakowsky miatt. Aztán ők meglépték azt, amit Sorkin nem átstrukturálták az egészet, és Jack “doneGí” és Kenneth elvitte a hátán a boltot, remek untermanokkal.
8. The Black Donnellys
Maffiózók ír tinikbe oltva, némi klasszikus maffiás felhangokkal. Valóban nagyon erős kezdés után kis hullámzás, de igen kár a kaszáért.
7. Drive
Cannon Ball vs. Prison Break vs. Heroes. Szuperkúl oldszkúl verdák, jó irányba tartó karakterek, borzasztóan bosszantó korai kasza. Aki nem szereti a lezáratlanságot, az már nem pótolja.
6. Psych
Ezen nincs mit magyarázni, komolytalankodás ezerrel, megfigyelünk, ripacskodunk, kemáény apánk szoliba jár, geci rendőt röhejes lúzer lesz, nem lehet nem szeretni.
5. Heroes
Hiróz. Kész.
4. Eureka
Blazírt seriff, jócsaj DoD ügynök, meglepően nem nagyon idegesítő tinilánya, jóarc őrült tudós… izé… mindenki az! Nem túl komolyan vett sci-fi faktor, annál jobb szövegek.
3. The Sarah Silverman Program
A csaj annyira geci, hogy nem lehet nem imádni. + Remek untermanok, családi kivitelezésben. Senkit nem kímél, és nem House-osan lelke mélyén jó, hanem isten igazából geci. Gaybo(u)rs.
2. Skins
Nekem is, azért, amiért Humannek 1., egyszerűen üt.
1. Dexter
Zseniális. Ezt látni kell. Elmondva rettenet szar alapsztori (sorozatgyilkosokat sorozatgyilkoló sorozatgyilkos? Ne má!) Csavaros történet, jó karakterek, nem szimpi senki, folyton figyelmezted magad: “Hé, ne imád már a csávót, azért ő egy “cihopata” állat.” + Nagyon kúl képi világ, olyan florida van benne, hogy még a tv-állvány is megizzad.
Külön díj:
A BBC “The State Within”-je (mivel mini). Na ilyen a brit 24 8 részben, ami soha sem röhejes és nincs benne túltengő hazafiasság, + mindenki egy geci. (Kivéve a Jason “Lucius Malfoy” Isaacs játszotta Sir Mark Brydon nagy követet). Az első részben egy kzukkopt nem értesz belőle, annyi minden történik annyi szálon, de a végére összeáll, mégha nem is szól olyan nagyot. De hangulata az nagyon van. IOllegális fegyverek, álterroristák, geci exkatonák, képzeletbeli kaukázusi posztszovjet + jelentős jócsaj faktor.
öö biztos durva lenne összehozni de lehetne egy olyan szavazást csinálni ahol az összes 2006-07-es sori fel volna sorolva és csak 1-re lehetne szavazni? Érdekes lenne megtudni h itt a junkie-n mi volt a legnagyobb új sori siker!
7. Day Break
Időutazósdi. Kell még valami?
6. Jericho
Amolyan mindenben átlagos sori ami viszont qvajól össze lett rakva és emiatt volt olyan élvezhető.
5. 30 rock
Kb. az évad feléig fontolgattam a cancelt, de addigra megszerettem. Van benne potenciál, várom már a 2. évadot.
4. Heroes
Képregény a TV-n, királyság, na.
3. The Black Donnellys
Rohadjon meg az NBC. Fantasztikus sori, aminek nem network tv-re kellett volna mennie. 12 (vagy 13, nézőpont kérdése) rész, és a vége még le is lett egy szinten zárva.
2. Studio 60
Éljen Matt, Danny, Jordan, és Sorkin. NBC továbbra is rohadjon meg.
1. Skins
Ez az év legjobbja, az abszolút királyság és nonpluszultra. Tudnak ezek az angolok valamit…
Atyagatya… lista…
Nos, pár megemlítendő elsp évados sori, csak hogy mondjak én is valamit (ha nem csak az kerül bele, akkor sorry, van amit csak idén fedeztem el, és lehet, hogy bekavarok):
Nos, rövid gondolkodás után (mondhatni, pillanatnyi meditálás, és majdhogynem csukott szemmel való listára böködés következtében) itt van la:
1.) Torchwood: Elég egyértelmű volt, ezen nem volt mit meditálni. Jó történet, jó megvalósítás, ötletes forgatókönyv, és az akcentus is tetszetős. a Doctor Who nem fogott meg, ez a… nos, mondhatni spinoff viszont nagyon eltalált lett. Reménykedem abban a második évadban nagyon, amint hallottam, készítik is, bár nem ott fog menni, mint ahol az elsőt sugározták.
2.) Jericho: Pillanatnyi tűnődést követően megelőzte a Heroes-t, jó történet, bár esetenként tényleg volt benne túllihegés, meg olykor felesleges részek. A hangulatot mindazonáltal sokszor találóan meg tudták ragadni a készítők, és a csalakményekre sem lehetett túl sok panaszom. Bár Jake katonai múltjában jókora fehér folt tátong, lehet, ki kellett volna tölteni normálisabban.
3.) Itt következik a Heroes, amit úgy az utolsó négy-öt rész húzott le, nem mindegyik persze. At utolsó rész egyértelműen bukás, és bizony volt pár szereplő, akik jelenlétének okára a sori elejétől próbáltam rájönni, mikor is a végén bebizonyosodott, hogy… nem is volt semmi értelme :)
4.) Talán ide férne be a Black Donnellys, a maga jól eltalált hangulatával. Bár a történet valahogy nem pont azt a lassan elmaffiásodó család képét mutatta, amit látni szerettem volna, nem volt rossz nézni a tesókat, akiknek bizony sokszor voltak jó pillanataik. Pozitívumként itt is megemlíteném az akcentust.
5.) Huhh, Blood Ties. Jó alapötlet, hangulatos megvalósítás, és azzal sincs bajom, hogy a vámpírunk kevésbé misztikus, de nem is igazán az a természetfeletti lény, aminek lennie kellene, vagy inkább nem úgy viselkedik. A képességeit sokszor erőfitogtatásra használja, mikor meg szükség lenne rá, sehol semmi. Hozzátenném, hogy ez a farkasvakságos dolog alig kap a sztoriban szerepet, hangsúlyt pedig egyáltalán nem.
6.) A vágáre maradt a Painkiller Jane, amit még mindig emésztek. Hallottam véleményt arról, hogy a filmnél jobb a sorozat. Nos, nem jobb, szerintem abban több potenciál rejlett. Mellesleg nem csupán a “mindenből meg tudok gyógyulni” dolog tetszett ott, de az illegális-csempészbandás társaság is jobb volt. Mit ne mondjak, az a szereplőgárda színészileg is jobbat hozott. Vagy csupán a karakterek voltak jobbak?
Pozitívumot nem is igen tudok mondani, még várok rá… heti egy órát azért rá lehet szánni, de jelenleg még nem találom, mi is a mozgatórugója a sorinak. Valaki?
Nos, ennyi az idei termésből. De a Dextert annyit emlegettétek, hogy kedvet kaptam hozzá. A lényeg, hogy ebből a halmazból semmitől nem dobtam el az agyamat, talán a Torchwood kivételével. Egy Dark Angelt, Tru Callingot, vagy Enterprise-t azért egyik sem hozott színvonalban. Na jó, talán az említett Toechwoodot kivéve.
sose tudtam sorrendet felallitani a kedvenceim kozott, de most megeroltettem magam. persze lehet, hogy egy oraval kesobb mar mashogy festene a lista :)
1. day break
a heroes mellett az altalam legjobban vart osszel indulo sorozat, amit epp a heten daraltam be, es a vege fele (11-12. epizod) par gyengebb jelenettol eltekintve csillagos otos, adrenaline rush, vicky pratt, etc. szerencsere egesz jol lezartak, valoszinuleg egy 2. evad mar nem lett volna ennyire erdekes es az ismetlodo napot sem hiszem, hogy el lehetett volna sutni meg egyszer, szoval talan jobb is, hogy cancel.
2. eureka
a tavalyi nyar legjobban vart ujonca, es a day break-hez hasonloan bevaltotta a remenyeket. scifi, vicces, akad eyecandy is, es szerencsere mindjart jon a 2. evad.
3. my boys
a semmibol jott, latott es jordana spiro teljesen megbabonazott :) persze jokat is lehet kacagni rajta es a sok-sok sportos duma sem zavaro, pedig nalam senki nem all tavolabb a sportoktol :) ebbol is jon meg par epizod juliustol, befejezendo/kiegeszitendo az 1. evadot.
4. jericho
erdekes alapotlet, es a sok amator szinesz (skeet ulrich, anyone?) meg az olykor tulzasba vitt csaladi dramazas ellenere az elejetol kezdve bejovos volt, a szinvonal pedig par gyengebb epizodtol eltekintve maradt. sajnalom, hogy cancel lett belole, de talan a cbs tenyleg osszedob valami lezarast hamarosan.
5. it crowd
ezt is hirtelen felindulasbol csekkoltam, es igen jol szorakoztam. klassz karakterek, a tema is rulz, es erdekes modon itt a brit akcentus sem zavart (altalaban szokott) es a megertessel se volt gondom (bezzeg az office uk eseteben…). lassan ebbol is johetne a 2. evad, es kivancsi leszek az usa verziora is.
6. s60
meg ugyan van 4 resz es az ehetit is csak a hetvegen fogom megnezni, de a kezdeti unalom utan (elso par epizod, minusz judd hirsch monologja) igencsak a szivemhez nott a csapat, ugyhogy itt a helye a listan.
7. six degrees
a cancelig (elso 6 epizod) lattam egyelore, es bar tul sok minden nem tortent benne, a hangulat nagyon ott volt. sajna az abc lecserelte az online videolejatszojat, igy nem tudom, mikor jut el a nem-amerikaiakhoz az utolso 2 epizod, de amint sikerul valamit alakitani (webrip, masik csatorna, dvd, akarmi), megnezem a maradek 7 epizodot is.
8. dexter
klassz otlet, remek poenok meg minden, de ha lesz csalodasos toplista, a dextert ott is meg fogom emliteni, mert a konyvektol es a sorozattol is tobbet vartam (hulye hype, az…).
9. heroes
a day break mellett ezt a sorozatot vartam legjobban az oszi idenybol, pedig a szuperhosokert es a kepregenyekert sose rajongtam (erdekes modon viszont a freedom force 1-2 kedvenc jatekaim koze tartozik :)). eleinte be is valtotta a remenyeket, de a vege fele ugy elbasztak a finaleval egyutt, hogy eppen csak felfert a listara.
10. 30 rock
nem rossz, nem rossz, de valami megsem stimmel, nem tudok annyit kacagni rajta, mint nemelyik masik sitcomon. plusz kenneth es tracy is halalra irrital.
ennyi lenne. futott meg a sarah silverman program es a psych, de egyik sem top 10 material, a thank god you’re here viszont nagyon tetszett (epp most nezem a 2 evadnyi ausztral verziot), de mivel az nem a szo szoros ertelmeben vett sorozat, max. kulondijat erdemel, ahogy a lost room is, akar mint minisorozat, akar mint az ev egyik nagy meglepetese, plusz csalodas, amiert nem lett belole sorozat.
ami meg erdekel ebbol az evbol, az a traveler es a drive. ezek kozul az elobbitol tul sokat nem varok, de valamikor majd bedaralom, a drive pedig inkabb nathan fillion miatt fogott meg, semmint a temaja miatt.
1. Friday Night Lights (már nem kell mondanom mért.. remélem…)
2. Studio 60
3. Heroes (ez cancel lett.. 7 rész után)
= az első kettő viszont nagyon jó, bár még egyikkel sem tartok ott ahol kellene.
én is régebbieket dolgozok fel, így az újakat majd nyáron, vagy ahogy sorra kerülnek… mindnesetre egy biztos… winyót kell vennem megint.. :/ unok dvd-t írni :)
A fent felsoroltakból csak ötöt nézek/néztem, tehát TOP5:
1. Drive
2. Men in Trees
3. Dirt
4. Shark
5. Heroes
1. The Black Donnellys
2. Dexter
3. Brotherhood
4. Heroes
5. Day Break
6. The Class
7. Lost Room
8. 30 Rock
9. Jericho
10.Traveler
Nyári darálás: Friday Night Lights, Psych, Standoff, Studio 60 on The Sunset Strip
Ezeket el is felejtettem: Akkor legyen 11. Men in trees, 12. Drive
a kimaradtak közül csak egyet említenék meg: the black donnelys… a legnagyobb csalódás
idén, már a piloton majd elaludtam. inkább kettő:), nem messze tőle a painkiller jane, 1×01
óta csak töltögetem, de csak nem folyatom. vagyis a listám:
-1. the black donnelys
10. heroes
az uccsó 3 rész és tim bácsi kedves mondata után az is csoda, h a listán lehet
9. traveler
8. eureka
7. rules of engagement
6. drive
5. the pussycat dolls present: the search for the next doll
guilty pleasure és feelgood. nem kell gondolkodni, csak élvezni, és ez épp elég:)
4. the wedding bells
uaz mint az előzőnél. kár a cancelért, nagyon jó kis családi dráma, amin nevethet az ember.
és persze sammy rulz:)
3. jericho
csöpögős dráma, a legjobbik fajtából. többekkel ellentétben én sosem tekertem bele.
2. the sarah silverman program
nem lehet nem szeretni egy ekkora parasztot mint sarah. és ezzel el is mondtam mindent róla.
felépítésben nem, de stílusban üdítőem friss sori.
1. skins
must see brit sori. reális, vicces, kínos, jó, friss. sid és cassie.
sokan írták hogy “ez cancel 3…” vagy “ez cancel 7..” rész után. de akkor szerintem fölösleges a listára rakni. én is csak olyanokat raktam listára amiket néztem, s közben jókat szórakoztam.
5. Primeval
4. 30 Rock
3. Rules of Engagement
2. Traveler
1. Skins
4 Raines
3 IT Crowd
2 Lost Room
1 Heroes
Belenéztem még a Psych-ba is (a pilot tetszett), azt majd később folytatom. Egyenlőre még a sokévados sorik közül van pótolnivalóm, szóval nem nagyon ‘fanyalodok’ elsősökre :P
10. Heroes
9. Psych
8. Andy Barker P.I.
7. Kyle XY
6. Lost Room
5. The Class
4. Drive
3. Day Break
2. Traveler
1. Friday Night Lights
10.Dirt
9. Big love
8. Til death
7. October road
6. Ugly Betty
5. Heroes
4. Studio 60
3. The class
2. Six degrees
1. Men in trees
1. Jericho
2. Heroes
3. Drive
4. Ugly Betty
5. The Class
6. Eureka
7. Psych
8. Studio 60
9. Day Break
10. Happy Hour
1. Heroes
2. Jericho
3. DayBreak
4. 30 Rock
Na ez is kész lenne: íme az év kedvenc sorozatainak listája a junkie nézői szerint…
A lista a 11:00-ig beérkezett szavazatokat tartalmazza.
A főlistára kerüléshez legalább 5 szavazat kellett, ezt a követelményt 21 sorozat tudta teljesíteni.
2,08 –> átlagszavazat (13) –> szavazatszá
1. Skins 2,08(13)
2. Dexter 2,37(29)
3. Friday Night Lights 3,1(10)
4. Heroes 3,75(40)
5. Dirt 3,8(5)
6. The Sarah Silverman 4(6)
7. Psych 4,36(11)
8. The Class 4,5(8)
9. Day Break 4,53(15)
10. Studio 60 4,57(23)
11. Traveler 4,77(13)
12. 30 Rock 4,79(14)
13. Jericho 4,81(21)
14. Lost Room 4,95(21)
15. Standoff 5,2(5)
16. Justice 5,2(5)
17. Eureka 5,33(15)
18. Drive 5,33(12)
19. Rules of Engagement 5,66(6)
20. The Black Donellys 5,7(10)
21, Shark 5,8(5)
Futottak még…
-2(3)Men in Trees
-2(1)Sanctuary
-2(1)The Riches
-3(4)IT Crowd
-3(1)Broterhood
-3,33(3)Ugly Betty
-3,5(2)The Tudors
-3,5(2)The Nine
-3,66(3)Blood Ties
-4(1)The Wedding Bells
-4(1)The Game
-4,25(4)Torchwood
-5(3)Kyle XY
-5(2)My Boys
-5(1)The Pussycat DOlls…
-5,33(3)Primeval
-5,5(4)Raines
-5,66(3)Smith
-5,66(3)Six Degrees
-6(2)Kidnapped
-6(2)October Road
-6(1)The Whitest Kids U Know
-6,33(3)The Dresden Files
-6,66(3)Painkiller Jane
-7,5(2)Vanished
-8(1)Happy Hour
-8(1)Help Me Help You
-8(1)Blade
-8(1)Andy Parker P.I.
-8(1)Til Death
-8,5(2)Big Love
-9(2)Tudors 10 8
1. Dexter
Kicsit beteg alapötlet, remek megvalósításban, nyakonöntve egy kis miami hangulattal és megfűszerezve pár jó karakterrel, ami számtalan groteszk helyzetet, poénos beszólást eredményezett.
2. Heroes
Először egy gagyi 4400 klónnak tartottam, de már az első 10 perc bebízonyította, hogy közel sem erről van szó. Az első négy rész fergeteges volt (igaz egy adagban néztem meg), Mohinder “elmélkedései” remek keretet adtak a történetnek. Ez után egy kis hullámvülgybe került a sorozat, a 19. rész hatalmasat ütött, hogy aztán egy irtó gye nge finálét kapjunk… De mindezek ellenére a hangulat a végén is visszatért.
3. Eureka
Kellemes, vicces, szórakoztató sci-fi sorozat, viszonylag lazán kapcsolódó részekkel. A karakterek nem túl hangsúlyosak, a főszereplő kivételével, aki szinte egymaga viszi a hátán a sorozatot.
4. Day Break
Egész látványos akciójelenetek, némi “időutazással ” megspékelve. Elég gyengus a színészek alakítása, de úgysem ezen van a hangsúly.
Lényegében ezek azok az új sorozatok, amiket láttam, bár számos olyan akad még az idei felhozatalból, amit még tervezek megnézni.
lordthomas, szép kis munka lehetett. de köszönjük.
skins első, sarah hatodik. de szép is ez:) főleg az imádott rasszista zsidólánykától:D:)
6. Raines
5. Black Donnellys
4. Studio 60
3. 30 rock
2. Skins
1. Dexter
LordThomas. wow. sweet.
Ezaz FNL a 3.-ik! Clear eyes, full hearts, can’t lose!
Nem volt nagy dolog, egy kcisit több mint félóra… Ráértem. Amúgy meg mindjárt felrakok még két kategóriát, mert nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez a legreálisabb eredmény.
Ez a lista egy kicsit súlyozottabb, ugyanis kiszedtem belőle a 6.-nál rosszabb helyezéseket, mivel egy 7. helyezés már sokkal rosszabb, mintha egyáltalán nem szavaztak volna az adott sorozatra.
Lehúzások nélkül a legkiegyensúlyozottabb Dexter lett, de figyelemre méltó a Black Donellys nagy ugrása… :D
/itt 4 szavazat kellett a felkerüléshez, zárójelbena másik helyezés van/
1.(2.) Dexter 1,77(26)
2.(1.) Skins 2,08(13)
3.(20.) The Black Donellys 2,16(6)
4.(5.) Dirt 2,25(4)
5.(11.) Traveler 2,5(8)
6.(7.) Psych 2,88(8)
7.(6.) The Sarah Silverman 3(5)
8.(-) IT Crowd 3(4)
9.(3.) Friday Night Lights 3,1(10)
10.(4.) Heroes 3,17(35)
11.(10.) Studio 60 3,17(17)
12.(9.) Day Break 3,27(15)
13.(18.) Drive 3,29(7)
14.(12.) 30 Rock 3,63(11)
15.(13.) Jericho 3,66(21)
16.(19.) Rules of Engagement 3,71(5)
17.(14.) Lost Room 3,93(16)
18.(17.) Eureka 4,5(12)
19.(8.) The Class 4,5(8)
LordThomas: remélem valami statisztika progit használsz (pl.: Excel, de a jobb az SPSS). De azért szép munka.
Skins: Jónak tűnik a sorozat azelső részután, de az a gond, hogy még angol felirat sincs. Annyira hozzászoktam a paraszt amcsi kiejtéshez, hogy nagyon furcsa a tiszta angol. De azért lehet így is megnézem a 9 részt. Kell gyakorolnom az angol szövegértésemet is.
Ami nekem bejött az újabbak közül:
1. Heroes
2. Dexter
3. It Crowd
4. The loop
Tényleg Dexterrel mi van? Mikor folytatódik?
Ez pedig a szavazatok száma alapján méri a népszerűséget… Jó szórakozást a böngészéshez, holnap frissitem a mai szavazatokkal a táblákat…
1.(4.) Heroes 40
2.(2.) Dexter 29
3.(10.) Studio60 23
4.(13.) Jericho 21
5.(14.) Lost Room 21
6.(9.) Day Break 15
7.(17.) Eureka 15
8.(12.) 30 Rock 14
9.(1.) Skins 13
10.(11.) Traveler 13
11.(18.) Drive 12
12.(7.) Psych 11
13.(3.) Friday Night Lights 10
14.(20.) The Black Donellys 10
15.(8.) The Class 8
16.(6.) The Sarah Silverman 6
17.(19.) Rules of Engagement 6
18.(5.) Dirt 5
19.(15.) Standoff 5
20.(17.) Justice 5
21.(21.) Shark 5
“Tényleg Dexterrel mi van? Mikor folytatódik?”
sima matek. mikor kezdődött? október elsején. tehát akkor is fog folytatódni:)
winnie, ez ugyanígy van a Friday Night Lights-al?
1. Day Break
nálam kiverte a biztosítékot. Az egész egy szép nagy Puzzle-re emlékeztetet. tipikusan olyan sorozat, amit vétek lenne folytatni, de mégis dühítő a cancel.
2. Sanctuary
“Monster of the Week” az SG alkotóival-szereplőivel. nagyon rövid, de jó. néhol nagyon gáz CGI.
3. Drive
hát-hát. totál klisé sztori, amolyan elcseszett guilty pleasure. viszonylag szar az első 2 rész. Ha lett volna idő, túllendült volna a kezdeti gyermekbetegségen, úgy a 10 résznél már király lehetett volna. de nem lett.
cancel: Heroes, Dexter, Ugly Betty
Nállam:
1. Jericho
2. Friday Night Lights
3. October Road
4. The Black Donnellys
5. The Rules of Engagement
6. Studio 60 on the Sunset Trip
7. The Sarah Silverman Project
8. Skins
9. Ugly Betty
10. Heroes
Ja, és az egyik legjobbat lehagytam: MEN IN TREES!
De azt azért hagytam ki, mert a választható listából is kifelejtettétek… szegény Men in Trees…
Seth: sőt, a legtöbb országos tévén futó sorozattal. Shocker.
Listám:
1. Heroes
2. Lost Room
3. Dexter
4. Primeval
5. The Dresden Files
6. Eureka
Remélem, nem hagytam ki semmit… Beütemezve Day Break és Drive nézése.
7. Sarah Silverman – mennyire gátlástalan már?
6. Men In Trees – hiányzott a Northern Exposure..
5. Studio 60 – kár, hogy annyi neki
4. Dexter – az a kaján mosoly..
3. 30rock – Jack + Kenneth + a sapkás fickó miatt
2. Friday Night Lights – Clear eyes, stb..
1. Skins – hajrá Sid, hajrá Cassie!
Heroes nálam elvágta magát, nem tudom megbocsátani a végét..
1 Eureka,
2 Dexter,
3 Day Break
4 Heroes,
5 Lost Room,
6 Psych,
7 Shark,
8 Men In Trees,
9 Standoff
10 Studio 60 + My Boys + 30 Rock + Kyle XY + Jericho + The Black Donellys + Skins
Az én kis listám:
1: Heroes
2: Dexter
3: Day Break
4: Friday Night Lights
Sajna csak ennyi idei sorit nézek mert még csak mostanában kezdtem sorozat függő lenni így hát van mit bepótolni :D
nekem az ujjak közül dexter meg day break… heroes baromi uncsi…
ami idén nagy kedvenc a viasat jovoltábol a las vegas… azok a csajok apám… kegyetlenek:)
Tényleg, ebből nem lesz esteleg egy szavazás, hogy melyik idei sorozat tetszett a legjobban?
Az én listám:
1. Heroes
2. Lost Room
3. Day Break
4. Traveler
5. Eureka
6. Jericho
7. Standoff
8. drive
9. the tudors
10.the dresden files
thx Human a választ!
“Tényleg, ebből nem lesz esteleg egy szavazás, hogy melyik idei sorozat tetszett a legjobban?”
ez a szavazás, mint látod:)
ehhh… nem látom, válaszoltatok-e… szóval a sanctuary jó a listámban? az még belefér?
ok winnie, de tudod hogy nem így értettem :)
mammut: naná!
4. Day Break (bedaraltam kb egyben. Nagyon kis fun story. Idöutazasok nalam mindig is rulz)
3. Heroes (nem akartam elkezdeni, aztan haver ravett. Tetszett, de a vegere mar egyszerüen nem volt kedvem aznap amikor megjelent az uj resz megnezni…)
2. Jericho (elsö par resz nem jött igazan be, de a masodik fele az evadnak abszolut a kedvencemme valt)
1. Dexter (az egesz koncepcio meg latvanyvilag tökeletes)
Painkiller Jane itt figyel meg a vinyomon, de bele se neztem idaig. Drive reszeit lattam, de vhogyan nem tudok velemenyt alkotni, asszem komolyabbat vartam. Lost Room, Friday Night Lights meg a Donnelys erdekelnek meg, csak nincsenek meg sajna… :)
Különdij: Lost (ugyan nem uj, de über volt iden. 3. helyet kapna a listaban, ha szerepelne)
1. Friday Night Lights
2. Dexter
A többi nem ér annyit, hogy listára kerüljön nálam.:D
Ja, de…:D
3. Traveler
Nos akkor én is beszállok:
friday night lights – karakterdrámás focis beszippantós
smith – profi bűnözős
day break – mormota napos nyomozós
dexter – gyilkosokat gyilkolós
heroes – képregényes hősködős
psych – baromkodós
men in trees – alaszkás kavarós
shark – james woodsot nézős
studio 60 – sorkin papásos
30 rock – aranyos nagy beszólásos
sarah silverman program – őrülten nevetős
Meg lost room persze, minisorozat különkategóriában.
Jajjjj My boys-t totál elfelejtettem, az mehet a 30 rock elé simán…
Az én listám elég rövid:
3. Euréka: vagy 7 részt néztem meg, és cancel
2. Traveler: ez ugye még elég friss, de tetszik
1. Hősök: nem rossz, de lehetne jobb is
Tervben van a Dexter, A lost room és a Jericho.
Day Break “enyhe noir”? Mitől?
1. Heroes
2. Dexter
3. Day Break
4. The Lost Room
5. Jericho
Mikor lesz 106/07 évad legjobbja-szavazás?
Bocs, elírtam: az összes futó sorozat 2006/07 évadáról való szavazásra gondoltam.
A sok darálni félretett (My Boys, Smith, Black Donnellys) mellett elfelejtettem a Riches-t, amit folyamatosan szoktam nézni, csak mostanában nem volt időm. Szóval jelenleg nálam azzal indul a lista:
0. The Riches
6. Dirt
5. Afro Samurai
4. The Dresden Files
3. Studio 60
2. Heroes
1. Kyle XY
A 2006/2007-es évadok közül csak ezeket nézem/néztem.
bár nekem minden elkezdett sorozatom helyet kapott volna a toplistámon:)
Bakker skins? Nem olyan rossz, de első? Egyébként kiváncsi vagyok mennyire autentikus ez az életstilus amit itt bemutatnak. Mert ha az, akkor angolok hatszor rosszabbak az amerikaiknál. Valahogy ezért se hallgatok arctic monkeyst.
Az idei új-sorozat felhozatal nekem annyira nem “jött be” (kivéve a Betty), de van 3, ami mindenképp említésre méltó: Dirt, Studio 60 és az abszolút favorit, az Ugly Betty!!!
1. heroes
2. jericho
3. the lost room
többet nem néztem
1. Men In Trees
2. Heroes
3. Dexter
4. Eureka
5. Day Break
6. The Black Donnellys
7. Lost Room
8. Drive
9. Jericho
ennyi, a többit vagy nem láttam vagy csak nagyon keveset láttam belőlük
Könnyű dolgom van: ezekből láttam, és még így is az Ugly bettyből csak pár részt, a Whitestből meg csak részleteket.
1.Dexter
2.Heroes
3.30 rock
4. Ugly Betty
5. The Whitest Kids U Know
6. Kyle XY
Nem vagyok igazi junkie. A fenébe is! :)
Szemetek vagytok. Megnéztem a Skinst, mert kedvet csináltatok hozzá, és állat jó; úgyhogy most még egy dolog van, amire várhatok..
Egyébként elsőre nem annyira jött be, az első rész után sekélyesnek és enyhén klisének tűnt, de a végére nagyon jó lett. Minden szempontból. Ja, és imádom az akcentusukat..:)
tudom, hogy nem illik ilyet kerni, de feliratban ki tudnal segiteni human? (nyugodtan toroljetek a postot ha nagyon zavaro, de ha tudtok segiteni dobjatok ram egy mailt, koszi)
milyen feliratban? ha nicns a felirathun vagy hosszúpuskán akkor nekem sincs rejtegetve, hidd el. ha valmai nehéz mondat van akkor segítek szívesen, ha megy.
gondoltam tudsz valami kulfoldi oldalt ahol van angol felirat legalabb :) (egyebkent azt azonnal sejtettem hogy nem szokasod rejtegetni)
1. Heroes
2. Tudors
3. Vanished
4. Jericho
5. Drive
ezeket néztem csak, s ez lenne a sorrend. felirat sorozatokhoz: forom.com
Azért a Heroes jó sok mindenkinek ott van a listán:D (Lehet más is, de mivel én ezt ismerem/szeretem inkább ezért ez tűnik fel)
oh wow micsoda meglepetés :] 2006 kommerszbombája
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz