login |

Beszámoló a Painkiller Jane forgatásról – írta Tomi

2007. 06. 21. 00:27 - Írta: vendegblogger

51 hozzászólás | kategória: insider, magyar hírek

A forgatásra a találka tegnap 7.30-kor volt a Batthyány téren. Onnan vittek minket statisztákat (kb. 20-25 fő) a forgatás helyszínére Nádasdladányra a Nádasdy kastélyba. Úgy 9 fele értünk le.

Szinte egyből elkezdődtek a ruhapróbák. Először a nővérek, ápolók kaptak egy szép kék ruhát. Aztán jöttek a fogvatartottak (köztük én is). Ebből volt piros és sárga karszalagosak. Megkérdeztem, hogy pontosan kik is vagyunk és azt mondták, hogy X-Men-szerű különleges képességű emberek, akiket itt vizsgálnak. A sárga együttműködő, de a piros az veszélyes, szóval, aki piros volt jól megszívta mert összekötözött kézzel, székhezkötött lábbal kellett ülnie hosszú ideig. Ezután a testőrök, majd a rendőrök kapták meg a ruhát. Mindez 10-re befejeződött. Itt következett a legrosszabb rész. Tíztől délután kettőig semmit nem csináltunk, csak ültünk és nem tudtuk, hogy mikor kezdünk majd. Na jó, reggeliztünk egyet közben.

Kettő környékén Loken kisasszony előbújt rejtekhelyéről és akkor végre indult is a forgatás. (A többi főszereplőt már lehetett látni korábban s föl-alá mászkálni.) Az első jelenetben 3 főszereplő (Jane, a kopasz csávó és a kicsi göndör) megérkezett gondolom a szállására, közben az ajtó elött megálltak. Itt pont mellettük mentem el, úgyhogy van rá esély, hogy látszódok:) Ezt a jelenetet, amikor még meg sem szólaltak a szereplők legalább 8-szor kellett felvenni. Ebből egy-kettő próba volt (amiken persze Loken helyett egy sima csajt raktak be, hogy a fényeket be tudják állítani amíg a művésznő pihenget), de több kameraállásból is fel kellett venni ugyanazt.

Ezután egyből jött egy egyórás ebédszünet. Mi persze öt perc alatt megkajáltunk, de a sztárok tovább esznek és így megint egy óra semmittevés következett. Utána meg egy jelenet, amiben nem voltam benne csak néztem.

A kövezkező jelenetben minden főszereplő (Loken, kopasz csávó, kicsi göndör és Rob Stewart) benne volt. Ezt legalább tízszer kellett felenni. Itt is mögöttük mentem el, úgyhogy lehet, itt is látszódok. Rob egy kicsit hisztizett, Loken végig fapofát vágott de így is kibaszott jól nézett ki – amúgy a göndör és a kopasz voltak a mókamesterek. Ők még hozzánk is szóltak és megköszönték a végén nekünk, hogy “Thanks, guys!“. A két rendező is nagy arc volt. Loken forgatási szünetben föl-alá járkált a kastélyban. Láthatóan tetszett neki. Vicces volt, hogy némely színész magában mondogatta a szövegét felvétel előtt. A földet meg felmatricázták kölönböző színű szalagokkal, hogy a színészek tudják hova álljanak. (Marha nehéz lett volna megjegyezni) Ezer fok volt a sok lámpa miatt és ahogy vége lett egy jelenetnek a kicsi göndör egyből félmeztelenre vetkőzött. Naná, szegény pulóverben forgatott.

A forgatásnak fél 8-kor lett vége. A kopasz egyből be is pattant a kocsijába és ment gondolom vissza Budapestre. Amúgy nagyon élveztem a forgatást. Jó volt belátni a kulisszák mögé és nem semmi, hogy az amerikai „sztároktól” pár lépésre mászkáltuk. Ráadásul minket is emberszámba vettek, nemcsak “eszköznek” néztek. Ennek hatására tuti nyári dara lesz a sorozatból.

51 hozzászólás Ne habozz!

Tomi - 2007. 06. 21. 00:37

wow. köszi winnie. :)

Azt elfelejtettem írni, hogy kik regisztráltam azok szerintem hívogassák a hollywood-ot, hogy mikor lesz forgátás. Így nagyobb eséllyel kaptok szerepet. Másfél hónapig vannak itt, de sajnos csak egyszer lehet menni. :(
Pénzügyileg nem nagyon éri meg, mert a végén kiderült, hogy a kezdeti 8000-ből csak 5-6 ezer lesz. De Loken látványa bőven megéri. :)

Human Insect - 2007. 06. 21. 00:41

én raktam ki, de nincs mit

Tomi - 2007. 06. 21. 00:45

bocs Human. Akkor neked köszi.:) Abból gondoltam, hogy az előző PK postban winnie reagált.

winnie - 2007. 06. 21. 00:48

kíváncsi vagyok, hogy még járt-e más is “tőlünk”

Tomi - 2007. 06. 21. 00:52

A mai napon nem hiszem, hogy lettek volna “tőlünk” többen, mert akikkel beszélgettem nem tudták, hogy mi ez a painkiller. Volt olyan srác, aki az első jelenet felvétele után megkérdezte, hogy “ez milyen reklám lesz?”

Hunnenkoenig - 2007. 06. 21. 00:56

A földet meg felmatricázták kölönböző színű szalagokkal, hogy a színészek tudják hova álljanak. (marha nehéz lett volna megjegyezni)

Nem azert matricazzak, mert elfelejtik, hanem a kamera miatt fontos, hogy a kep elessege miatt pontosan ott aljanak, ahol kell.

Az ugynevezett focuspuller (aki a kamera elesseget allitgatja egy taviranyitasu csavarós bigyon) megjegyzi, hogy mikor melyik szineszen van a kamera es hova kell allitani az elesseget. Ehhez viszont tudnia kell a pontos tavolsagot (azt meregetik meröszalaggal, ha esetleg feltünt). Viszont ha a szinesz nem a megfelelö helyen all, akkor hiaba allitja az elesseget a focuspuller, a szinesz pofaja eletlen lesz.

Mondjuk jobb focuspullerek ezt mar dinamikusan tudjak kezelni es matrica nelkül is fel tudja merni a szinesz tavolsagat a kameratol es aszerint allitani a tavolsagot. De ilyen viszonylag keves van. Meg a matricat is csak olyankor hasznaljak, ha komplikalt a jelenet, sok szinesz van es a kamera ide-oda forog/mozog.

winnie - 2007. 06. 21. 00:56

” megkérdezte, hogy “ez milyen reklám lesz?”

nem kicsit LOL:) sok antijunkie akkor nem is tudta, hogy miben szerepel. (oké, nem mintha pár ezer emberen kívül tudná is valaki mi a PJ:) sebaj. lesz még bőven forgatási nap.

vape - 2007. 06. 21. 02:29

a földön lévő matricákat az X-akták egyik részében is láthatjuk :)

AgentJoe - 2007. 06. 21. 06:41

Képeket nem lőttél nekünk? Vagy azt kifejezetten tilos volt?

Seeley Booth - 2007. 06. 21. 07:46

Köszi hogy leírtad az élményedet, jó lehetett neked! :)

Valamit tudtatok beszélgetni a sztárokkal, vagy azért arra nem került sor? Sztárallűrök voltak, vagy mindne ment gördülékenyen?

Ádám - 2007. 06. 21. 09:08

Ezt mondjuk tényleg meg kell szokni, hogy egy képet legalább nyolcszor-tízszer kell felvenni (ha nem harmincszor) és hogy a hasznos anyag egy nap alatt három-négy perc maximum (attól függően mennyi időt kap egy rész felvételére egy sorozat). És a külföldi filmesek tényleg szeretnek hosszan enni. Meg kávézni. :)

G@bee--> - 2007. 06. 21. 09:11

hú bazz, én ingyen is vállaltam volna, sőt bizonyos pénz mennyiséget még én fizettem volna nekik.

hatalmas élmény lehet.

Hoosie - 2007. 06. 21. 09:18

:) gratulálok :) kellemes emlék lehetetett :D

Before - 2007. 06. 21. 09:30

Köszi, érdekes beszámoló volt!

nolan - 2007. 06. 21. 09:39

köszi, ez érdekes volt!

saco - 2007. 06. 21. 10:13

Hehe, ez tök jó!

Lullucy - 2007. 06. 21. 10:24

Nagy élmény lehetett…
ha nem ebből dolgozol akkor nem rossz pénz az a pár ezer Ft…és tök jó h szerepelhettél…és akarok…:(

Pier - 2007. 06. 21. 10:28

“Másfél hónapig vannak itt, de sajnos csak egyszer lehet menni.”
Ez komoly, hogy csak egy napot lehet vállalni? minden nap új embereket visznek?
Engem nem hívtak még, de lehet hogy telefonálok egyet.

BiL - 2007. 06. 21. 10:37

hol kell érdeklődni ezekhez? :)
most fogok menni ismét “forgatni” főnököm nagyon megverem h erről a lehetőségről nem szólt…

oziris - 2007. 06. 21. 10:41

engem a tegnapi napra hívtak,de sajna nem értem rá,de a fickó az ügynökségtől mondta hogy nem gáz,majd hív még.remélem is:)
egy kérdés tomihoz: a kaját azt adták vagy vittél magaddal(elvileg szoktak adni úgy hallottam,de jobb biztosra menni,ezért kérdezem)

Tomi - 2007. 06. 21. 11:55

“Képeket nem lőttél nekünk? Vagy azt kifejezetten tilos volt?”

Képeket sajna nem lőttem, mert nem vittem digit gépet. Amúgy nem volt tilos, mert a magyar stáb is fotózgatott a felvételek közben.

“Valamit tudtatok beszélgetni a sztárokkal, vagy azért arra nem került sor? Sztárallűrök voltak, vagy mindne ment gördülékenyen?”

A sztárokkal mi nem nagyon beszélgettünk. Legalábbis nem kezdeményeztünk. A kopasz csávó egyzser váltott egy két mondatot az egyik statisztával aki mellett az indulójelenté állt. meg ha elmentek mellettünk akkor köszöntek.
Sztárallűröket nagyon nem vettem észre.

“hatalmas élmény lehet.”

Az volt. bár csak a forgatás része. amikor 4 órát ültünk és vártunk az nagyon unalmas volt. Úgyhogy ha mentek vigyetek valami újságot, vagy könyvet. :)

“minden nap új embereket visznek?”

Sajnos igen. Bár mondta a statisztaszervező, hogy van olyan nap ahol 250 embert kértek egy tömegjelenethez. Oda lehet hívnak olyat is aki már volt, de az nem olyan izgi. :)

“hol kell érdeklődni ezekhez? :)”

Az előző painkilleres postban winniék leírták a hollywood elérhetőséget.

“a fickó az ügynökségtől mondta hogy nem gáz,majd hív még”

szerintem se gáz. másfél hónap alatt biztos hívnak még. ma is van a kastélyban forgatás. Holnap meg a kozma utcai börtönben forgatnak.

“a kaját azt adták vagy vittél magaddal”

Adtak kaját. Reggelire szendvicset, ebédre főtt kaja volt. És ásványvíz egész nap volt.

Pier - 2007. 06. 21. 12:20

Akkor ha még nem hívtak, akkor van még remény.

startmenu - 2007. 06. 21. 12:21

Ha most jelentkezek, akkor még ezek szerint esélyes a bekerülés, nem ?

Zuzo - 2007. 06. 21. 12:32

Engem is hívtak, de nekem se volt jó végül az időpont. Azért remélem lesz még valami hasonló megmozdulás. =)

oziris - 2007. 06. 21. 12:43

amúgy hollywoodcast.hu és a hajógyári szigeten vannak a dokk(szórakozóhely) mellett a 131-es épület,I.em valahányas ajtó,kicsit kacskaringózni kell a folyóson,de meg lehet találni,ki kell tölteni egy reglapot,aztán fotó és kész is.

Road Lee - 2007. 06. 21. 12:50

“Ráadásul minket is emberszámba vettek, nemcsak “eszköznek” néztek.”

Nekem abból, amit leírtál, egyáltalán nem ez jött le… de ha te így érzed, rendben.
A magam részéről biztosan nem vágynék egy ilyen élményre.

…bár, ez azért az adott széria iránti rajongás függvénye, mert mondjuk a Dexter s02-be még kivérzett hullának is elmennék.
;) :D

Tomi - 2007. 06. 21. 12:59

Road Lee: ez viszonyítás kérdése. Pont előző nap voltam egy reklámforgatáson és ott kb úgy bántak velünk, mint a kutyákkal. Az asszisztens állandóan üvültözött velünk. Painkiller-en meg mindenki emberi hangon szólt hozzánk. (a rendezőtől az asszisztensing) Nem vágtak pofákat és megdícsértek minket. Mondom még a sztárok is. Szóval nekem ez az előző napi reklámhoz képest nagyon szimpatikus volt.

Amúgy itt is voltak kiemelt statiszták, akik-nek véres volt a fejük meg az arcuk.:) Kb 5-en, de azok csak utánunk jöttek.

oziris - 2007. 06. 21. 13:25

tomi te csak a hollywoodnál vagy regisztrálva vagy másik ügynökségnél is?csak mert látom majdnem minden nap mész valahová….

Tomi - 2007. 06. 21. 13:38

oziris: Én csak a Hollywood-nál vagyok. És direkt a Painkiller miatt regisztráltam. Eddig csak 2-szer voltam statisztálni. :) Meg még régebben egy Jóban Rosszban-on voltam, de oda egy ismerősöm hívott el.

len - 2007. 06. 21. 15:15

Fúúú ez mekkora lehetett! Amikor megláttam a hirdetést, már jelentkeztem is volna, de aztá láttam, hogy csak 18+, én meg 17 vagyok… pech…

Ádám - 2007. 06. 21. 16:28

Pont előző nap voltam egy reklámforgatáson és ott kb úgy bántak velünk, mint a kutyákkal. Az asszisztens állandóan üvültözött velünk. Painkiller-en meg mindenki emberi hangon szólt hozzánk.

Gondolom az említett reklámforgatás magyar volt és nem külföldi, mert én is kb. ezt tapasztaltam a magyar és a külföldi stábokkal való munka között. Sőt, majdnem az összes magyar stábbal való tapasztalatom negatív, a magyarok néha elviselhetetlen hangnemben dolgoznak, lenne bőven mit tanulni a külföldiektől ezen a téren szerintem.

Mistress - 2007. 06. 21. 17:04

Van egy olyan érzésem, hogy ugyanazon a forgatáson voltunk innen pár emberrel. Ha valakinek az mondom ZSANNA…ZSANNA…ZSANNA! akkor sokaknak beugorhat miről beszélek. Iszonyú volt.

Tomi - 2007. 06. 21. 17:34

Mistress: igen én is a ZSANNA-ról beszélek. :) Szörnyű volt. :)

NoX - 2007. 06. 21. 19:46

Énis voltam, osztom Tomi véleményét, tényleg király volt:)
BENNE LESZÜNK A TÉVÉBE! :D Méghozzá egy amerikai/kanadai koprodukciós sorozatban :)

Én STUFF-nak voltam beöltözve kék ruhába, azaz ilyen kórházi ápoló voltam, ők azok akik a génkezelt NEURO-kal foglalkoztak.

Lehet Tomi rám gondoltál, mikor ezt írtad:
“A kopasz csávó egyzser váltott egy két mondatot az egyik statisztával aki mellett az indulójelenté állt.”
:)

Találtam egy cikket. Miis itt voltunk:
http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/pain0618/
Szép hely egyébként.

Hunnenkoenig - 2007. 06. 21. 19:52

Nem tudom hogy megy Mo-n, de nalunk ausztriaban jobb, ha te hivod öket, ha meg nem vagy ismert a “szakmaban”.

Az ügynöksegek szeretik a megszokott, megbizhato embereket hivni, mert tudjak, hogy van idejük, nem bunkok, azt teszik amit kell stb.

Amig nem vagy ismert a statiszta ügynökseg berkeiben, addig jo, ha te odacsörrentesz es szolsz, hogy “jövö heten van idöm, van valamitek?”

Ök is jobban örülnek, ha az ember önalloan leveszi a melot a vallukrol. Föleg akkor, mikor 250 embert kell összekuporgatni.

Magyar filmesekkel amugy nekem is csak rossz tapasztalataim vannak. Legalabbis ami a statisztak kezeleset illeti.

Mondjuk nalunk is vannak vegletekbe menö esetek. Van ahol kinyaljak a statiszta sejhajat, mashol meg szivatjak egesz nap.

Tomi - 2007. 06. 21. 20:52

NoX: wow. akkor lehet beszéltünk is? :) 2 emberre gondolok, hogy ki lehettél.

NoX - 2007. 06. 21. 23:49

Tomi: Simán lehet:) Amúgy sok emberrel beszélgettem, nem szeretem a semmittevést, inkább dumálgattam akivel tudtam.

Viszont Kristanna Loken szerintem nagyon máshogy néz ki életbe, vékony, és iszonyú magas, nagyon ki kellett húznom magam, mikor elsétáltam mellette egy jelenetben:)

A statiszták életéről pedig… hát… ez van. Akkor lehet élvezni, ha nem ebből próbálsz megélni és érdekel ez az egész filmesdi. Nekem így valóban egy élmény volt, lesz mit a klubban elmesélnem :P
A apró kellemetlenségekre pedig már senki sem emléxik;)

HOLLYWOOD Modell és Statiszta Ügynökség - 2007. 06. 22. 00:17

Aki a fenti beszámoló alapján kedvet kapott a forgatáshoz, lenne ideje/ráér, nem szerepelt még ebben az 1×19-es epizódban és megfelel az itt leírt kritériumoknak:
http://www.sorozatjunkie.hu/2007/06/11/painkiller-jane-forgatas/
Kibővítve 50évig a korhatárt, akkor annak jó hír, hogy jövőhét hétfőre és keddre is keresünk embereket egy utcai, illetve kávéházi jelenethez.

Ha bejöttök ma (pénteken) 12:00 és 18:00 között regisztrálni, akkor van esély a bekerülésre.
Jelezzétek, hogy mire jöttetek, és hogy nem baj-e, ha esetleg más produkcióba is kiközvetítünk.
Regisztrációs díj ezen a héten SINCS.

Telefon: 06-30-919-42-14
E-mail: hollywood[at]hollywoodcast[dot]hu
WEB: http://www.hollywoodcast.hu
Cím: 1033, Budapest, Hajógyári sziget 131-es épület, I/10. (bejárat a H hídon, Árpád hídnál)

Hunnenkoenig - 2007. 06. 22. 11:24

Regisztrációs díj ezen a héten SINCS.

Hat nem akarok szemelyeskedni, de ha egy ügynökseg penzt ker azert, hogy valaki beregisztraljon hozzajuk, az mar nem lehet komoly ügynökseg.

Normalis körülmenyek közt meg a szükseges fotot is az ügynökseg csinalja helyben, ha a jelentkezönek nem volt lehetösege vinni magaval.

A digitalis korszak idejeben ez mar nem problema, es ugye nem top-modellekröl van szo, ahol sed-cardokat kell leadni.

Tehat ajanlom mindenkinek, hogy SOHA meg csak ne is gondoljon arra, hogy barmilyen indokbol fizessen egy statiszta ügynöksegnek!

Azonkivül meg nehany dolog ami nalunk altalanos. Mo-n nem tudom hogy van, de erdemes utanakerdezni:

Ha egy szot is kell szolnia a statisztanak (rendezöi utasitasra), vagy többet tennie annal, mint atvonulni a kepen (pl elesni, verekedni stb.) azert dupla gazsi jar.

Ha kocsival kell menned a forgatasra es a kocsi is “jatszik” a filmben, a kocsi is megkapja az alap staiszta gazsit. Ugyanez jar haziallatok esetben (pl. kutya)

Ha masokat kell szallitanod a forgatasra (pl videkre több statiszta), minden utasert kapsz külön penzt (nalunk €5) oda ES vissza!

Ha a film erdekeben le kell vagni a hajadat, meg kell borotvalkoznod vagy barmilyen mas modon meg kell valtoznod, szinten penz jar (nalunk szinten €5, ami nem sok, de azert megis valami).

Ha kosztümprobara vagy castingra kell menned, azert szinten penz jar (nalunk ismet €5).

Kb. ezek a legfontosabbak. Tehat akit erdekel a dolog, meg veletlenül se ugy alljon hozza, mint itt feljebb mondta valaki, hogy “meg en fizetnek erte”, mert ezzel csak a masok lehetösegeit teszi tönkre!!!

Az a penz JAR a statisztanak es az ügynökseg köteles kifizetni!

Epp nemreg tapasztaltam, ahogy egy ügynökseg le akarta nyulni a 10 eves szineszpalantat. A szerzödesbeli napi 650 EURO helyett 30 ezer forinttal akartak kiszurni a szemét!

Tehat tessek odafigyelni!

Tomi - 2007. 06. 22. 12:13

Hunnenkoenig: lehet, hogy nálatok nem kell fizetni a regisztációért, de Magyarországon minden ügynökségnél kell fizetni 1000-2000 reg díjat. Néhol nem előre, hanem az első fizuból vonják le. Van egy ismerősöm aki vagy 6-7 ügynökségnél be van regisztrálva és mindenhol fizetni kellett.

Plusz pénzt meg csak a kiemelt statiszták kapnak, akiket előre castingoltak.

levee - 2007. 06. 22. 12:47

Tomi ez hülyeség, én már voltam statisztálni az ötvenhatos filmben, a spielberg válogatásán részt vettem, és a hellboyra is jelentkeztem már. Ezek mellett felhívtak, hogy a Robin Hoodra is mehetek, de akkor pont nem értem rá. Egyikért se kellett semmit sem fizetnem, a nehézség csupán annyi volt, hogy később vettem át csak a pénzt, mert semmi infóm nem volt róla, hol tudom megszerezni.

Hunnenkoenig - 2007. 06. 22. 13:00

Hat akkor bizony rossz a rendszer nalatok.

Föleg amerikai produkcoknal nem hiszem, hogy a statisztakat alapbol igy atverik, mivel az amerikaiak hozza vannak szokva, hogy minden szarert fizetni kell.

Itt mindig es kizarolag az ügynökseg nyulja le a TE penzedet! Hidd el, hogy ök kibulizzak maguknak azt, hogy a gyarto minden szarert fizessen, csak az mar hozzad nem jut el.

A fent emlitett esetben, mikor a kissrac szülei raolvastak az ügynökseg fejere, hogy mennyi penzt le akarnak nyulni, meg ök voltak felhaborodva akkor is, mikor a szülök leraktak a GYARTO ceg altal megirt szerzödes masolatat a valodi összegekkel es voltak olyan hülyek (az ügynökseg), hogy erre fel kirugtak a kissracot, akinek viszont most 5 eves szerzödese van ügynökseg nelkül a gyartoval.

Egyedül a jogdijakon kereshettek volna egy halom penzt a 20%-os ügynöksegi adoval (ami a gazsi mellett pluszban fizetendö a gyarto altal).

Szoval ez kb olyan, mint amikor becsönget hozzad a postas es te elzavarod, mert nem 500 ezret hozott, hanem csak 200 ezret.

Szoval ilyenek a magyar ügynöksegek.

Es addig amig olyan emberek mennek hozzajuk, akik “meg fizetnenek is” hogy statisztaskodhassanak, addig ilyenek is maradnak.

Az ügynöksegnek van szüksege RAD es nem forditva!
Ha nekik nincs emberük, akiket kiközvetithetnek, akkor nem elnek meg.

Az egy dolog, hogy mindig akad nehany szerencsetlen, aki hagyja magat kisemmizni, csak kerdes, az ügynökseg eletkepes-e olyan emberekkel a piacon!?

Mindegy, ti tudjatok… en csak szoltam, hogy lassatok, hogy megy ez külföldön (ahol szinten nem teljesen rozsas a helyzet), de azert amit a magyarok csinalnak, az a pofatlansag netovabbja.

En egyszer mentem el statisztaskodni szivessegböl egy piti produkciohoz. Mikor nem kaptam reggelit, kivertem a balhet es megmondtam, hogy nem allok addig kamera ele, amig a cateringes nem ker bocsanatot (persze ez hoszabb törtenet, csak nem akarom elmeselni most). Ne tudd meg, mlyen kedves volt mindenki! Meg a rendezö is engem engesztelt.

Egyszerüen csak ismerni kell a jogaidat es az ertekeidet es ezt masok tudomasara is kell hozni.

Ha mindenki igy all hozza, akkor elöbb utobb rajönnek az ügynöksegek is…

A baj az, hogy ket magyar mentalitas ervenyes mindig:

1. ott basszuk at a masikat, ahol tudjuk
2. befogom a pofam, mert neki van egy irodaja es akkor biztos ö az atyauristen, es a vegen meg nekem lesz rossz.

Na mindegy… abbahagyom, csak ugy fel tudja baszni az ilyesmi az agyam…

Hunnenkoenig - 2007. 06. 22. 13:11

Ja, es a statisztaskodas bizony munka!

Mivel az olyan fanok, mint ti, elmennek 1-2x aztan sose többet. Akik komolyan es rendszeresen csinaljak – meg ha nem is a megelhetesert (nyugdijasok, tanulok stb) – azokat az ügynöksegnek meg kene becsülni (ahogy nalunk meg is becsülik), mivel azokra lehet szamitani.

Azoknak legtöbbnyire van idejük, azok tudjak mi a menet, azok profi modon vegzik a dolgokat, azok nem lepnek le 4 ora varakozas utan szo nelkül, mert unalmas es ök nem igy kepzeltek el… es nekik ez bizony munka es olyan komolysaggal is vegzik es a munkat meg kell fizetni.

Sajnos az ügynöksegek meg mindig azt hiszik, hogy mindenki olyan naiv, hogy szetteszi a labat abban a remenyben, hogy majd hires szinesz valik belöle es a filmgyartas valami isteni, csodalatos dolog.

A filmgyartas munka. Es a munkasokat meg kell fizetni. Ennyi.

Ha elmesz a gyarba dolgozni, ott sem kernek penzt, hogy belephess a szalag melle.

Hunnenkoenig - 2007. 06. 22. 13:19

Ja, es a kiemelt statisztakrol:

Igen, ha kiemelt statisztakent casting utjan kerültel be, akkor több penzt kapsz megallapodas utjan. De nem a dupla gazsit, hanem joval többet.

tehat:

1. alapgazsi alap statisztanak
2. dupla gazsi alapstatisztanak extra munkaert
3. kiemelt gazsi kiemelt statisztanak

Nalunk egy statiszta 30 eurot kap (ritkan 40-et).
Ha beszelnie kell stb (amit a seten tud meg legtöbbnyire) akkor 60 euro.

Ha kiemelt statiszta es casting utjan került be, akkor 100 eurotol felfele a gazsija.

Na mosma tenyleg abbahagyom a spamelest…

startmenu - 2007. 06. 22. 13:56

Bizti hogy csak jövő 7 7fő van már csak ? Keddtől felefele ?

NoX - 2007. 06. 22. 17:39

Hunnenkoenig.

Olyan alap dolgokat írtál, hogy csak na, képzeld, ez itthon is így működik, de köszi, hogy felvilágosítottál, hogy külföldön is.
Csak nem tudom, hogy az írásod hogy jött ide, csak összezavartál mindenkit.

Mivel én voltam szerdán Painkiller Jane forgatáson, tudom tolmácsolni a tapasztalataimat:
– mi, statiszták 5500 forintot kaptunk 1 napra
– vittek-hoztak minket a helyszínről
– kaptunk reggelit és ebédet, mindegyikből volt repeta, egész nap folyatosan annyit ihattunk amennyit akartunk
– nem kellett mást csinálnunk a kamera előtt az elsátáláson kívül
– a kiemeltek valóban többet kaptak, 30-40E-t, volt szöveges szerepük is
– nem voltunk lenézve, a színészek köszöntek is nekünk
– miénk volt az elmény, hogy egy amerikai sorozatban szerepelhettünk, egy élmény volt

oziris - 2007. 06. 22. 18:07

én hétfőn megyek,ma hívtak,hogy ráérek-e,az utca embere leszek:)
egy ismerősöm pénteken és szombaton a GOOD című holocaust-os filmben lesz statiszta egy másik ügynökségtől,napi 5 rúgóért,ami szerintem nagyon kevés….
hunnenkoenig igazad van,mivel a srác mondta,hogy az elején 19500 ft-ot ajánlottak neki,aztán kitalálták,hogy az csak igazából 17500 ft, a legvégén már csak 5500 lett volna belőle,de még abból is csak 5000 lett……merthogy mindenki ennyit kap,aki nem fér bele a kopasz,rövidhajú,sovány kategóriába….

Sy - 2007. 06. 22. 19:56

Jó volt elolvasni a kommenteket is, hála a beíróknak, én ezt máshogyan sose tudtam volna meg – biztos nem statisztálnék, maximum a Veronica Mars-ba, de hát az megszűnt :)

Hunnenkoenig - 2007. 06. 23. 01:25

NOX:

Nem neked irtam, hanem azoknak akik nem tudjak. Mivel te nem irtad le…

Örülök, ha ez itt is igy működik, de nekem eddig nem igy jött le.

johnny drama - 2007. 06. 23. 15:53

hát én amikor egy magyar produkción voltam akkor 8 óra altt egy pohár ásványvizet sem kaptam nemhogy repetázni bármiből is… ráadásul a női szereplők és a rendező elég idegbeteg volt, egyedül Szabó Győző és Pindroch Csaba vett minket emberszámba, velük lehetett beszélgetni is a szünetekbe.

Juti - 2007. 06. 26. 16:20

Hunnenkoenig…teljesen igazad van! és nagyon jó, hogy ezeket megírtad Nekünk!!! Tényleg kicsesznek az emberkékkel…igaz vannak jó és vannak rosz tapasztalatok is…. a kezdetekben jóval több pénzről volt szó! néhány nappal ezelőtt még azt mondták, hogy 8000et kapnak a statiszták jelenetenként a Peinkiller-be… tegnap voltam 1 forgatáson..igen volt aki 1 jelenetben volt és a többi forgatás allatt szundizott a hűvösben…én viszont 4 jelenetben…naívan azt reméltem, hogy esetleg ez 4szer 8ezret jelent! Nap végén megtudtam egy “statisztatársamtól”, hogy egész napra(6:30-18:45)kapunk majd 5,5ezret..attól függetlenül, hogy hány jelenetben voltunk….ebben nem sok a logika! Bennem volt a lelkesedés és elmentem jelentkezni az amerikai sorozat miatt…és gondoltam, hogy belekóstolok ebbe is…. teljesen beleéltem magam a szituációba és pörögtem egész nap… de utólag ciki visszagondolni, hogy néhányan a hüviben szundiztak, amíg én órákon át a forró napsütésben járkáltam a kamerák előtt..és mégcsak nem is a tömegben vegyülve…tehát oda kellett figyelnem, hogy mit csinálok! és nap végén kell megtudnom, hogy a gürizésért is annyi jár mint a pihiért a hűvösben?????????? sőt olyat is mondtak, hogy még az áprilisi melóval is lógnak…pénzügyileg..tehát teljesen igazad van, hogy furi ez a hozzáállás…..

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz