The Amazing Race Asia – 2×10 – Már minálunk, babám… –
A népszerű verseny-reality amerikai verziója mellett egy újabb kontinensen is elindult a küzdelem, az AXN Asia kábelcsatornán már másodszor menetelnek életreszóló kalandra a vállalkozó kezdvű csapatok. Az angolul beszélő(!!) ázsiai kiadás mellett még portugálul beszélő brazil Amazing Race is van – itthon is több mint egy éve megszervezte az AXN a kelet-európai Amazing Race-t, de arról azóta sincs hír…
A beszámoló apropója pedig, hogy – az eredeti kiadás 6. évadában való szereplése után – Magyarország ismét a látogatott országok egyike lett! Hogyhogy senki nem tudott erről? Vagy miért hallgatott? Na de ne szaladjunk előre, gyorsan tekintsük át, vannak-e különbségek a két kiadás között, majd pedig jöjjön a magyar szakasz ismertetése – spoilermentesen.

A megszokott 1 millió dollár helyett az ázsiai változat 100 ezer dolláros fődíjjal kecsegtet, egy nullával kevesebb, de még így is szép összeg. Értelemszerűen, az amerikai párokat itt ázsiaiak váltják fel, Thaiföld, Kína, Korea és a többi ország mind-mind kapott egy-egy kétszemélyes képviseletet. A műsorvezető is más, a jóképű Phil Keoghan helyett az ázsiai televíziózás feltörekvő csillaga, Allan Wu áll a vörös szőnyegen.
Ami nekem még külön bónuszt jelent, az akcentusok. Minden csapat különböző hanglejtéssel, kiejtéssel beszél, és bizonyos helyzetekben plusz komikumot jelent, ha egy-egy számunkra mókásabb beszédstílusban kommentálják a történteket.
Már az első részekben is látszik, hogy kevesebb pénz volt az ázsiai verzióra, minden harmadik feladatuk valamilyen reklámozott termékhez vezet, legyen az S*ny kamera, C*ltex üzemanyag, vagy egyéb márkás cikk. A célpontba kerülő országok sincsenek szétszórva a világon, főleg Ázsián belül utazgatnak, de azért egy-egy európai út is becsúszik. A feladatok sem öltenek oly grandiózus méreteket, nem kell minden nagyobb toronyról vagy szakadék széléről leugrálniuk, nem kell tankokat átvezetniük egy gyakorlópályán, ettől függetlenül így is kellően színesek és érdekesek.
Itt jegyezném meg, hogy utóbbi dolog inkább pozitívan hat, több olyan feladat van, ahol valóban a játékosok képességeit mérik fel (ráadásul a food-challenge is abszolút értelmetlen lenne, arrafelé úgyis mindent megesznek:), és az újabb amerikai évadokkal ellentétben a két fő esemény (Detour, Roadblock) között, utazásaik során is gyakrabban találkoznak kisebb-nagyobb kötelező kihívásokkal.
Nézzük a második évad csapatait
A szokásos felállás: testvérek, házaspár, gyermekkori barátok, stb., az egyetlen csapat, amire talán felkapnánk a fejünket, az a szingapúri páros, ugyanis az egyik tag 100% halláskárosult, vagyis süket. Nézőben emiatt megjelenik a kíváncsiság, hogyan boldogulhatnak egy olyan játékban, ahol a tagok közti kommunikáció rendkívül fontos, de a Survivor 6. évada óta minden szigetfüggő tudja, hogy ez a szerencsétlen tulajdonság egyáltalán nem jelent hátrányt, sőt…
Erőviszonyok tekintetében vegyes a kép, elég hamar ki lehet venni, melyik csapat abszolút esélytelen a győzelemre, vagy éppen elsöprően sikeres a többiekkel szemben. Persze az a szép az egészben, hogy Fortuna bármikor beleszólhat a küzdelmekbe, bármelyik pillanatban történhet valamilyen váratlan fordulat.
Ahogy várná is az ember, az erősorrend elég hamar beáll, és az eddigi 10 részt végigkísérte, meglepetésekre ilyen szempontból nem számíthatunk. Erre a tegnap vetített rész, a tizedik végre felpezsdíti az állóvizet. Nem nagyon, de kellőképp izgalomba hozza a nézőt, és reménykedhet egy hirtelen változásban, vagy egy előre nem látott történésben.

Ám ez a rész számunkra nem csak ezért lehet érdekes, a főcím után pikk-pakk, teljesen váratlanul hallhatjuk: “Travel by train to Budapest“! Igen, nem hallottuk félre, Magyarországra jönnek! Álljon meg a menet! Junkie társaim, hogy lehet az, hogy senki sem tudott erről az eseményről, vagy ha mégis, miért nem szólt? A kezdeti sokk után próbáltam gyorsan visszatérni a történésekhez, aztán akaratlanul is azon kezdtem morfondírozni, vajon hova mehetnek majd? Csak remélni tudtam, hogy a 6. évadban látogatott helyszínektől eltérő helyekre utaznak, szerencsére így lett.
Hőseink a Keletiből a Batthyány térre tartottak (végre pár mondatban történelmet is fűztek a helyhez és annak nevéhez), ahonnan újonnan kapott Suzuki Swiftjükkel a Budapest melletti Magyar Farmra kellett vezetniük. Az autó manuális váltója több csapatot is megizzasztott, ahonnan ők jöttek ez nem elterjedt.
A farmon Detour várta őket, ahol két feladat közül az egyik sikeres teljesítése után juthattak csak tovább: egy nagy halom szénát pakoljanak fel egy szekérre, vagy fejjenek kecskét, hogy adott mennyiségű tejet nyerjenek. A 40 fokos hőség ellenére legtöbben a szénázást választották.

Ezután Visegrádhoz kirándultak, a Fekete-hegyre, ahol egy Roadblock keretében kellett végigutazniuk egy Canopy-pályát (hegyek-dombok közt felállított oszlopok, melyek között egy kifeszített kötélpályán lehet a célállomásra csúszni, közben csodálva a gyönyörű tájat). Azért ez mégiscsak nagyobb értékkel bír, mint egy tányér túlfűszerezett leves (6.évad), nem?
Nézelődésre azonban nem volt lehetőségük, a csúszások közt számolgatniuk is kellett. Ezután azt a feladatot kapták, hogy a magyar 1000 forintoson is látható Herkules-kutat találják meg (Mátyás Király Múzeum, Visegrád), ahonnan az út a helyi Salamon-torony vezetett, a szakasz megállójához.

Határozottan jobban tetszett, mint az idevágó hatodik évados részek, ki tudja, talán a jövő héten még folytatódik magyarországi kalandjuk. Az autók okozta bonyodalmak, és az útinfó figyelmetlen olvasása miatt született izgalmak miatt is az évad eddigi legjobb epizódja volt.

15 hozzászólás Ne habozz!
mi sem tudtunk róla, ezért is volt nagy döbb, köszi lyana beszámolóját, mese nincs, nagy amazng race asia darálás fog jönni.
és, közben pedig máris sikerült szerezni egy junkie-kollegát, aki részt vett a hazai etap szervezésében, úgyhogy majd jól kikérdezzük.
nem is tudtam h van az tar:asia-bol s2… shame on me. de akkor surgosen potolni valo. koszi lyana. es meg izgalmasnak is tunik a szakasz.
Pótoljuk bizony. Egyébként az RTL is akarta licenszelni az Amazing Race-t ha nem tévedek, aztán nem lett semmi?! Vagy csak ez az AXN-es Kelet-Európia dolog volt tervbe véve?
Köszi a beszámolót, sort kerítek rá valamikor.
A leveses dolog az egyik legundorítóbb pillanat volt az amazing race történetében. Sajnos.
és is melóztam benne amúgy, nem volt semmi.
hú, akkor lesz még egy beszámolónk?:)
Ez lesz nálunk is ANX-en vagy szokásos netes forrásokból szerezem be mert biza egy részt sem láttam és felkeltette az érdeklődésem.
nem lesz axn-en, vagyis nem hiszem, sajnos marad a netes forrás… (mint ahogy a többi ország reality-jével kapcsolatban.)
Kösz!
Ezt a részt meglesem.
amikor a salamon torony tetéjen a magyar csákó szevasztokkal köszön, vmi elképesztően vicces:D:D
ja és ezek minden részben ilyen figyelmetlenül olvassák el az intsrukciókat??
Ez tényleg jó volt, bár a győztes csapat már azzal megnyerte a versenyt, hogy az elején jó vonatra szálltak.
Szvsz a 2007 július 16-22-i héten lehettek ezek itt, emléxem akkor volt 40 fok és afeletti meleg itthon. Persze ez csak 1 tipp.
Stáblistából kiderül, hogy a Location facititator az Interaktiv tv. Ez a Sváby-féle interaktivra gondol? Tehát ők szervezték a magyarországi részt?
Közben lement a második rész is, megnéztem, nem volt rossz :) 1-2 csapatnak sikerült megismerkednie a BKV busz, Combino és a Kisföldalatti szépségeivel is :))))
Huh ez nagyon jó én sem tudtam róla!!!
Kár hogy még azok akik nézik a müsört sem értesülnek ilyenről!
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz