A Jezebel James pénteken bemutatott pilotját nézve az ugrott be, hogy a Scrubs-nak van egy része, amikor hagyományos sitcomot játszanak. Amúgy a Scrubs nem alánevetős, néha kicsit melankólikus hangulatú sitcom, de eltér a Friends-féle megoldásoktól. Szóval abban van egy rész, amikor sokkal élénkebb színűek a díszletek és a ruhák, van alánevetés, meg ilyesmi, azaz teljesen hagyományosra van alakítva a sorozat. Na most ez a Jezebel James tök olyan.

Mintha az alánevetős sitcomokat figurázná ki. Mintha a Gilmore Girls-nek is lenne egy olyan része, mint a Scrubs-nak volt. Persze valójában könnyen lehet, hogy ezt így komolyan gondolták, vérbeli sitcomot akartak csinálni meg minden, de a végeredmény olyasmi mint amit itt az előbb ismertettem. Túljátszott jelenetek, picit túlhúzott, színpadias poénok. Teljesen olyan érzés, mintha a stílus parodizálnák. Főleg, hogy az egész pedig meg van fejelve pár pörgő párbeszéddel. Ez utóbbi amúgy tök fura, mert a pilotban egy esetben még rímelt is, szinte azt vártam, hogy dalban törnek ki hirtelen, de szerencsére nem.
De, emberek, a lényeg, hogy ebben van poén. És nem mellesleg tökre szerethetőnek tűnik. Az első két bekezdést a pilot megtekintése után írtam. A második részre már sokkal viccesebb lett az egész, viszont sokkal inkább rendes sitcomos, nem pedig paródia érzés, bár Parker Posey a második részben is túljátszotta az egészet.
Vajon Palladinóék olyanok lesznek, mint Apatow (vagy Kevin Smith)? Utóbbiban nagyon bírom, hogy a Freaks and Geeks óta szinte mindig alkalmazza azokat a szereplőket akiket ott megismerhettünk. Legalább egy apróbb szerepben beköszönnek a filmjeiben, Palladinóék most tárgyalt sorozatában pedig ott van Max a Gilmore-ból és már feltűnt az autószerelő csaj is. Kíváncsi leszek még ki kukkant be.
Sajnos értékelésileg egyelőre 6/10, és tippre nem fog megélni 7 évadot (nézettség alapján örüljünk ha ezt a hetet leadja Fox, sadface), így nincs ideje kinőnie magát. Az biztos, hogy a pilot nem volt annyira erős, mint a Gilmore pilotja anno. Amúgy, nem akarok túl szőrszálhasogató lenni, de a pilotban 1 jelenet játszódik Parker Posey lakásában, a második részben pedig egy tök másik lakása van. Tényleg olyan nagy fáradtság lett volna újra felvenni azt az egy szem jelenetet az első részhez, hogy ne szúrja ki a hiba az emberke szemét. Mármint főleg így, hogy egymás után vetítették a két részt.

15 hozzászólás Ne habozz!
ahogy winnie is mondta, alánevetés iszonyat fura volt, céltalan (pl. kiez? a húgom- hahaha). második rész nekem jobban tetszett, parker posey még visszavehetne kicsit a figurából. dumák meg klasszikus szófordulatok rendben vannak, tényleg inkább a formával van gond. mondjuk ilyeneken lehet nevetni (pontosan nem emlékszem):
- … kb mintha egy alien növekedne a hasamban.
- yeah, but with a different exit strategy.
hat gyerekek en egy ilyent tuti nem probalnek be
én már csak azért is, hogy szélesítsem a sorozatspektrumomat.
az autószerelő csaj a Cigány?
ezt miért kell? a szinkronban sem mondták ezt rá, de igen, a Gipsy
Ez a jó szó: paródia. De egy szitkomot parodizálni…
Itt ezen a linken van egy nagyon jó részletes leírás képekkel együtt, hogy mi történt a két részben.
http://www.gilmoregirlsnews.com/2008/03/15/the-return-of-jezebel-james-101102/
a nagy gilmore-os rajongásotok miatt ezt öszintén szólva túlerőltetitek, de hát ez van. tudom h nem lehet mindig csak lost meg pb cikk.
túlerőltetjük? most volt a premier és mindketten írtunk róla. ha épp ráérünk akkor általában mindketten írunk kritikát egy induló sorozat első részéről. Ennyi a nagy titok.
rajongásoTOK?:) én a 6-7. rész fele lelőttem a gilmore-t:) (mindig olyan cuki, amikor valaki leírja, hogy szerinte miért rajongok/rajongunk és kiderül, hogy nem is – ergó kiderül, hogy nem is a saját kedvenceinkről írunk csak…)
(de jó látni, hogy megint az a baj, hogy túl sokat írunk a saját blogunkra. és én még örültem, hogy végre megint visszaálltunk arra, hogy mindketten írunk a pilotokról és még a 2. részekről is)
szerintem inkább írunk még vagy húsz új sorozatról, mint olyan lerágott csontokról, mint a lost.
:)
én azért köszönöm a pilot-kritikákat. :)
Vártam én is, szintén a gilmore miatt bízom ASP-ban. Ha tudom, becsekkolom az első részeket, aztan meglátjuk, hátha kiforrja magát.
win, szerintem szavaztassátok meg a jónépet, hogy miről írjatok, kurvaélet, nehogy már csak úgy, arról, amit megnéztek, vagy eszetekbe jut, milyen világ ez?
tényleg nem rosszból volt. nem kell mindjárt személyiségi jogi drámát kreálni egy hozzászóloás miatt. ;)
no para! ha nem tetszene amit csináltok akkor nem néznék fel ide naponta többször is.
én csak azon akadtam meg, hogy gilmore-rajongó lennék:)
gilmore-t vinném arra a bizonyos lakatlan szigetre!
így bepróbálom ezt a sorit is))))
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz