login |

Magyar nézettség: a múlt heti csaták

2008. 04. 14. 13:38 - Írta: winnie

125 hozzászólás | kategória: magyar nézettség

Egy “érdekesség”. Hétköznap este 16.30 és 0.00 között mind össznézettségben, mind 18-49-ben mindössze két félórában nézték nagyobb arányban a TV2-t, mint az RTL Klubot. Igen, amikor a Doktor House – Igazság ára kombó ment. Hétvégén már javult a kép, de a hétköznap ez már majdnem totális vereség a TV2-nek. Ilyen sem volt gyakran.

Ez persze azt is jelenti, hogy az RTL új sorozatpénteke aratott – a CSI: Miami természetesen ismét a legnézettebb amerikai sorozat lett a héten (a Cobra 11-nek nincs párja, továbbra sem), s ezzel még mélyebbre taszított a Született feleségeket, s ezzel az Édes dárga titkaink is 22.00 utáni debütálása is nagyon erős lett.

Ja, a hét legnagyobb meglepetése, a Showder Klub kegyetlen erős nézettsége. Koppant az áll, mint ahogy a Kiválasztott is, mely ahogy várható volt, ezúttal leggyengébb össznézőszámát produkálta és az RTL már mindkét filmjével nyerni tudott 18-49-ben. Ezek és a többi érdekesebb sorozatnézettség a tovább mögött.

A Vacsoracsata a celebjeival továbbra is alázza a Hal a tortánt, átlagban 40% SHR a 25% SHR ellen.

Napi esti sorozatok.

Áldott jó nyomozó: 737e (14,1% SHR), 18-49: 317e (15,5% SHR)
Kötelező ítélet: 636e (12,4% SHR), 18-49: 267e (13,3% SHR)
Shark – Törvényszéki ragadozó: 995e (20,0% SHR), 18-49: 396e (20,3% SHR)
Kutyaszorítóban: 683e (14,1% SHR), 18-49: 242e (12,9% SHR)
A cukorbáró: 524e (11,0% SHR), 18-49: 197e (11,3% SHR)

Hétfő este. Még hogy 22.00-től nem lehet 1 millió körüli számokat produkálni…

TV2 – NCIS: 1,072M (22,7% SHR), 18-49: 548e (26,6% SHR)
RTL – Győzike: 1,308M (28,0% SHR), 18-49: 616e (30,1% SHR)
TV2 – Gyilkos számok: 663e (21,8% SHR), 18-49: 360e (24,8% SHR)
RTL – Showder Klub: 982e (33,9% SHR), 18-49: 546e (39,1% SHR)
TV2 – Különleges ügyosztály: 505e (27,2% SHR), 18-49: 246e (25,7% SHR)

Kedd este.

TV2 – Gyilkos rajzás: 838e (21,3% SHR), 18-49: 383e (21,6% SHR)
RTL – Vészhelyzet: 1.080M (25,9% SHR), 18-49: 606e (33,1% SHR)
RTL – A Grace klinika: 845e (27,9% SHR), 18-49: 533e (35,5% SHR)

Szerda este.

TV2 – Doktor House: 1,191M (27,1% SHR), 18-49: 602e (30,9% SHR)
TV2 – Az igazság ára: 698e (23,8% SHR), 18-49: 272e (19,4% SHR)
RTL – Jéghideg otthon: 841e (21,7% SHR), 18-49: 476e (31,1% SHR)

Péntek este. m1-verte Született feleségek.

TV2 – Született feleségek: 749e (16,8% SHR), 18-49: 390e (20,9% SHR)
RTL – CSI: Miami helyszínelők: 1,248M (29,9% SHR), 18-49: 531e (31,2% SHR)
m1 – Csináljuk a fesztivált: 892e (20,2% SHR), 18-49: 270e (14,3% SHR)
TV2 – Popdaráló: 649e (21,5% SHR), 18-49: 303e (23,3% SHR)
RTL – Édes drága titkaink: 880e (31,2% SHR), 18-49: 531e (32,7% SHR)
TV2 – Beugró: 407e (20,3% SHR), 18-49: 206e (21,4% SHR)
RTL – Asszonymaffia: 474e (25,7% SHR), 18-49: 207e (23,2% SHR)

Szombat este.

TV2 – A Kiválasztott: 1,412M (29,4% SHR), 18-49: 511e (26,3% SHR) – 19:31-21:46
RTL – Csúcsformában 2: 1,337M (27,9% SHR), 18-49: 629e (33,7% SHR) – 19:21-21:06
RTL – Túszjátszma: 935e (24,3% SHR), 18-49: 544e (28,7% SHR) – 21:19-23:21

Közönságarányokra lebontva a két műsor fél óránként – látszik a tendencia. Előbb az összes néző, majd a 18-49-es arányok, százalékos formában.

19.30 25,2 – 25,1 22,7 – 30,8
20.00 27,7 – 29,1 25,2 – 35,4
20.30 30,3 – 29,1 28,1 – 34,1
21.00 32,2 – 21,2 27,3 – 27,1
21.30 27,1 – 22,8 23,0 – 28,3

Vasárnap este.

m1 – Tűzvonalban: 534e (10,8% SHR), 18-49: 113e (5,9% SHR)

125 hozzászólás Ne habozz!

Kovasz - 2008. 04. 14. 13:46

Hát ez ciki

Ha így folytatja a TV2, akkor nemsokára a Viasat is meg fogja verni nézettségben:D

gittagitta - 2008. 04. 14. 13:51

Hajrá Showder Klub!!:))

Phoebe Buffay - 2008. 04. 14. 14:00

Hajrá Showder Klub :)) örülök nagyon én is. és ha jól láttam ma Bödőcs és Kőhalmi!!!!!!!

Human Insect - 2008. 04. 14. 14:05

Bödőcs tuti lesz, várjuk!

varecza - 2008. 04. 14. 14:08

A cukorbáró már-már bravúros

Tomi - 2008. 04. 14. 14:08

A Shoder Klub, a DSM és az Asszonymaffia is nagyon erősen nyitott. Mondjuk van egy olyan érzésem, hogy az Asszonymaffia 18-49 számai hibásak, mert pont ugyanannyi a szám és az SHR is mint a DSM-nél.

Hol van Jakupcsek 2 millió nézője? Már 20% SHR alatt van. Ez nem fogja megérni az őszt. Ahogy a popdaráló sem. Szegény feleségeknek pedig pont most hozzák egyből az új évadot, amikor ilyen rosszul szerepel. A kedd 22 óra jobb volt neki sokkal. A Grace kilinát többen nézik este 10-kor, mint a születetettet 9-kor….

A 8 órás sorozatokat meddig hagyják még vergődni?

df84 - 2008. 04. 14. 14:10

Azért ez gáz:
TV2 – NCIS: 1,072M (22,7% SHR), 18-49: 548e (26,6% SHR)
RTL – Győzike: 1,308M (28,0% SHR), 18-49: 616e (30,1% SHR)

Thyara - 2008. 04. 14. 14:10

Pedig az Igazság áránál mennyire oda voltak magukért: http://www.sorozatjunkie.hu/2008/03/12/ahogy-azt-moricka/

tuti192 - 2008. 04. 14. 14:11

Egyértelműen RTL hete volt!
A kiválasztott szépen lassan csökken.
1. 1,575M (33,1% SHR), 18-49: 579e (30,8% SHR)
2. 1,632M (33,4% SHR), 18-49: 625e (31,7% SHR)
3. 1,412M (29,4% SHR), 18-49: 511e (26,3% SHR)

vizcsap - 2008. 04. 14. 14:11

RTL – Asszonymaffia: 474e (25,7% SHR), 18-49: 531e (35,0% SHR)
Hogy lehet több a 18-49 mint az össznézőszám? :D

winnie - 2008. 04. 14. 14:13

asszonymaffia javítva, köszi.

winnie - 2008. 04. 14. 14:15

“Azért ez gáz:
TV2 – NCIS: 1,072M (22,7% SHR), 18-49: 548e (26,6% SHR)
RTL – Győzike: 1,308M (28,0% SHR), 18-49: 616e (30,1% SHR)”

mármint, hogy egy sorozat majdnem elkapta az egyik legsikeresebb rtl-produkciót?

annyiban rosszul látod, hogy az ncis most közelítette meg legjobban mindkét értékben a győzikét – mint ahogy nem is vesztett nézőt múlt héthez képest, bár való igaz, előző idényben volt, hogy el is kapta az egyik korosztályban (össz vagy 18-49)

dzsiaj - 2008. 04. 14. 14:19

Bezony, ráadásul a Győzike premier volt.

Tomi - 2008. 04. 14. 14:20

Győzike már nem húzza sokáig. Még max 1 évad van benne ezen kívűl. (ez most a 6. vagy 7. évad talán) Évadról évadra csökken a nézettsége. Lassan eljut odáig, hogy egy százszor ismételt 6 éves sorozat is hozza azokat a számokat. (CSI:Miami. És ugye náluk van a CSI és a CS:NY is)

df84 - 2008. 04. 14. 14:26

Nem az a gáz hogy Győzike veszített a nézettségéből, hanem az hogy egyáltalán van még neki.

winnie - 2008. 04. 14. 14:27

nem tudom, nem nézem a sorozatot, így nem tudott, hogy jó volt-e a premier vagy sem. (mondjuk az ncis-t sem nézem, szóval pláne passz…)

(inkább az lenne a durva, ha az ncis-t néznék, tudom is én, 1,6M-an.)

Santa - 2008. 04. 14. 14:29

ÚÚÚRISTEN:D Szegény Feleségek:( És basszus ahelyett, hogy belátnák a vereséget, még a negyedik évadot ugyanebben az időpontban vetítik… ezek nem normálisak.. marmint a TV2..

betty500 - 2008. 04. 14. 14:29

Mondtam, hogy csökken a kiválasztott..de nagyon ..lassan elfogy! Showder Klub várható volt..csak így tovább!Szépen fejöttek a Vészhelyzet is. már csak 1 legény van talpon a tv2-nél Kedvenc dokim! Kitartás!

bsr - 2008. 04. 14. 15:03

Ahogy az RTL is belátta a hibáját a Vacsoracsatával, a tv2 is beláthatná hogy a szülfelt péntekre rakni hülyeség volt.
Én visszaraknám keddre és nagy csinnadrattával ott indítanám az új évadot..

Laci - 2008. 04. 14. 15:04

A Grace klinika már másodjára hoz jobban (persze csak SHR-ben) mint a Vészhelyzet, én az RTL helyében ősztől 21:00-ra tenném és utána 22:00-tól meg mehetne a Private Practice. A Vészhelyzet utolsó két évada meg felhúzhatna valami más sorozatot…

rzr - 2008. 04. 14. 15:05

Győzikét senki sem nézi mégis mindenki látja.

Laci - 2008. 04. 14. 15:07

Ugly Betty ismétlések nézettségétől nincs adat?

dortimcsi - 2008. 04. 14. 15:17

A Társulatot mennyien nézték?

winnie - 2008. 04. 14. 15:18

546e, 18-49: 167e.

sajnos az m1 reality-je elejétől fogva nagy bukás.

fallen - 2008. 04. 14. 15:19

Mint kisgyermekes szülő ( otthon maradó) nekem mindegy, hogy mikor adják a feleségeket csak adják! Mondjuk nem értem, hogy miért nincs nézettsége, szerintem nem veszített a színvonalból. A péntek ennyit számítana?

Tomi - 2008. 04. 14. 15:21

“sajnos az m1 reality-je elejétől fogva nagy bukás”

Pedig a Tűzvonalban-nál többen nézik. ;)

Desmond Wallace - 2008. 04. 14. 15:27

Hiába volt a Tv2-nél az a sok személycsere, most is a logikátlanság jellemzi őket.
Nem tudnak már mit kitalálni?
– vergődnek a 8 órási sorozatok (kivéve a Shark)
– Vergődik a Született feleségek. Minek adják rögtön a 4. évadot?

A Tűzvonalban is egyre rosszabb. Itt is miért nem volt szünet? Meg találhatnának neki egy jobb időpontot. Mondjuk már én se nézem.

Végezetül: Hajrá Showder Klub!

betty500 - 2008. 04. 14. 15:30

“Ahogy az RTL is belátta a hibáját a Vacsoracsatával, a tv2 is beláthatná hogy a szülfelt péntekre rakni hülyeség volt.
Én visszaraknám keddre és nagy csinnadrattával ott indítanám az új évadot..”

Ez a külömbség a két csatorna között!

isti89 - 2008. 04. 14. 15:33

Hát a TV2 a személycserék után csak gyengébb nézettséget hoz mint eddig. Bukik mind a 3 új műsoruk. A sorozataik nézettsége is nagyon gyenge.
A lépéseik is elég logikátlanok. Miért jön a feleségek új évadja péntek 21-re ha így is gyenge. Az új 20 órási sorozatok pedig gyengébbek mint az elődjeik.
A DSM és a Showder Klub kellemes meglepetés. Kíváncsi vagyok, hogy mennyit fognak esni.

Balu - 2008. 04. 14. 15:40

A Popdarálóról csak annyit, hogy 18-49-ben tartja a nézettséget(múlt héten is 303ezer volt,a mi nem rossz).Azért nem lehet kifejezetten azt mondani, hogy bukás,mert későn van, és rossz a felvezető műsor.A bukás inkább az Igazzás Árára vonatkozik!A Kiválasztott is jó, de ezen a hétvégén tutira nyer:a retek-klubbon a fáraó bosszúja című D-film,E-kategóriás színészekkel.Arról nem is beszélve,hogy Geller leszoktat a cigiről,és ha a magyar dohányosok számát nézzük,akkkor tutti a nézettség:D:D!
Egyébként nem tudom,hogy a készítők tudják-e,de a sorozatjunkie-ról van egy szösszenet,mint internetes oldal bemutatásáról az EST-TV magazinban!

meroving13 - 2008. 04. 14. 15:42

hát igen. szidhatjátok az rtl-t, de a profik azok ott vannak

betty500 - 2008. 04. 14. 15:48

“meroving13 – 2008. 04. 14. 15:42
hát igen. szidhatjátok az rtl-t, de a profik azok ott vannak”

Eggyetértek..ha tetszik, ha nem profik, jól csinálják..

fgery1988 - 2008. 04. 14. 15:49

Szerintem semmivel sem profibbak az rtl-nél már ne is haragudj!Én nem tudom te miben látod a profizmst???!!!Abban hogy 10 éve ugyanaz a főműsoridős sávjuk.Szerintem a retekklubnál összetehetik a két kezüket hogy a szegény TV2-nél meg tesznek mindent annak érdekében hogy jobb nézettségük legyen.De hát látszik hogy a magyar nézők nem szeretik a merészet és a változást(ezt úgy globálisan értem).Magasról teszek a primitív retekklubra Győzikével az élen és csak a TV2-nek köszönhetik a sikerüket!!!(Mégegyszer mondom hogy azért mert a nézőknek úgy látszik nem kell az új hanem jó nekik a tövig lerágott ezeréves csont-BK)

Hajrá Tv2

fgery1988 - 2008. 04. 14. 15:50

Ja és kérdem én hogy miben látjátok a profizmust és hogy miben méritek? :)

winnie - 2008. 04. 14. 15:51

“Egyébként nem tudom,hogy a készítők tudják-e,de a sorozatjunkie-ról van egy szösszenet,mint internetes oldal bemutatásáról az EST-TV magazinban!”

na, ezt beszkennelhetné nekünk valaki:)

isti89 - 2008. 04. 14. 15:53

“Szerintem semmivel sem profibbak az rtl-nél már ne is haragudj!Én nem tudom te miben látod a profizmst???!!!”
Nem nekem szólt de válaszolok. Abban, hogy torony magasan piacvezetők.

winnie - 2008. 04. 14. 15:53

fgery1988: aki belekóstolt vagy belülről vagy külső szemlélőként az rtl és a tv2 műsorkészítésébe, az tudja, hol a profizmus. (mindkettőben volt részem)

az más kérdés, hogy a programmingnak ehhez semmi köze, de az eredmények az rtl-t hozzák ki győztesnek és kell-e annál nagyobb profizmus, hogy ugyanazzal vannak évek óta élen? ősprofi, aki ezt anno megálmodta.

KTL - 2008. 04. 14. 15:55

Az RTL szerintem is jobban csinálja!
Most beszélhetünk itt hogy ki, hogy próbálkozik, de a nézettség akkor is nézettség!
Az RTL Klub kevesebb új műsor és sorozatott inditt, de azok sokkal tovább tartanak mint a TV2-é!
És azt is tudják, hova kell tenni: Lásd: CSI Miami, Vészhelyzet…

df84 - 2008. 04. 14. 15:58

Született feleségektől sok néző (pl én is) elpártolt amikor a fogyi-só utánra tették és eltartott fél 12-ig.

seven - 2008. 04. 14. 16:04

fgery látod pont az van hogy az rtl profibb amiért évek óta ugyanazzal veri le az újabb és újabb tv2 próbálkozásokat.

semes - 2008. 04. 14. 16:05

Siralmas ez a nézetség a szülifelinél

Winnie , szerinted mi lesz igy a Született feleségek sorsa?

fennce - 2008. 04. 14. 16:16

Doktor House – 1,123 millió néző
Született feleségek – 1,116 millió néző
NCIS – 1,002 millió néző
A szökés – 1,001 millió néző

h állhat igy a született most :(

anyira elk*rták a Nagy fogyással…

És azért hiába , mutatja magyarország szintjét a Győzike show nézettsége

tuti192 - 2008. 04. 14. 16:18

Jövőhéten SVÁBY lesz a vacsoracsatában…

tuti192 - 2008. 04. 14. 16:20

Most győzike így meg úgy de hülye lenne az RTL nem adni mikor tuti befutó ez van a BK-tel is az egy dolog h mihogy állunk hozzá de ha ez kell az embereknek akkor ezt kell adni.

bz - 2008. 04. 14. 16:20

a vacsoracsata akkor újra nyer?:)

meroving13 - 2008. 04. 14. 16:21

OFF:

“Amerika kedvenc sorozata Anne Heche-hel a főszerepben”– A Férfi fán terem ajánlója a Viasaton.

TPS - 2008. 04. 14. 16:22

hát én tv2-t nézek és sztem a tv2-ön jobb műsorok vannak mint az rtl-en, csak az emberek megszokásból csak rtl-t néznek és lefikázzák az m1 és a tv2 műsorait
és magyarázza el nekem vki mi a jó a barátok köztben, a győzikében, a mónika showban és a hasonló rtl-es műsorokban mert sztem semmi, de ha vki meg tudja magyarázni miért nézi ezeket kérem mondja el
nálam az rtl már végképp elásta magát hogy ilyen jelzőket használnak magukra mint: “a legek ura” stb.

u.i.: és lemerem fogadni hogy ezután a kommentem után mki elfogja kezdeni fikázni az m1-et és a tv2-öt

latency - 2008. 04. 14. 16:23
meroving13 - 2008. 04. 14. 16:24

fgery1988!

A profizmus neked azt jelenti, hogy megeveszek egy amerikában megbukott karaoke formátumot, és csodálkozom, h itthon is megbukik? Vagy azt, hogy berakom amerika 2. vagy 3. legnézettebb sorozatát péntekre bármiféle különösebb indok nélkül, amikor keddenként néha verte a GA-t? igaz. ez aztán a profizmus.

fgery1988 - 2008. 04. 14. 16:26

TPS teljes mértékben veled vagyok…Nem bírom elviselni az rtl nagyoskodását meg az egészet űgy ahogy van!!!
Akkor is számomra a Tv2 a legjobb és nem a retkek.Pont

canaze - 2008. 04. 14. 16:27

Tegyék meg mirigyéket meg baginacsáékat a tv2 elnökének, ők is jobban csinálnák, mint azok a noném nímann némberek, akik most vannak. Peidg simán jobb tv volna alapból, mint a retekklub, dehát ezek a szerencsétlenek tönkreteszik.

Ui.: Sváby nemrég feltűnt az rtlen… no comment… mindkét tv-t jellemzi

fgery1988 - 2008. 04. 14. 16:28

meroving meg a többiek mind nagyon okosak vagytok tudom.Mindig azt kell csesztetni aki a vezetőt(minden téren) nem szereti.Gyerünk…Ez Magyarország.

canaze - 2008. 04. 14. 16:28

“nálam az rtl már végképp elásta magát hogy ilyen jelzőket használnak magukra mint: “a legek ura” stb.”

Nálam is elásta magát régen, alig-alig nézem már, de ezt a jelzőt speciel még nem hallottam senkitől… ez mikor volt?

canaze - 2008. 04. 14. 16:31

Aszondom, házasodjanak egybe az rtl meg a tv2, és bármelyik is vezet majd, ők lesznek az elsők… :D (mint a slidersbe régen a Lipstitz Live! XD)

gittagitta - 2008. 04. 14. 16:33

“A Társulatot mennyien nézték?”
Ez engem is érdekelne…Uri helyett én is azt választottam.

Zoli a politika fenegyereke (Bakura az okostojás) - 2008. 04. 14. 16:33

Ennyi semmitmondó okoskodást…

Már bocs, de az emberek megszokták az RTL-t és azt nézik. Sokkal erősebb a brandje. Nem olyan könnyű az, hogy a tv2 betesz egy műsort és máris tömegével azt nézik!

Mikor a BK-val szemben(!!!) a korábbi sorozatok 20 százalékot hoztak stabilan, én voltam az egyetlen aki azt bizonygatta, azok igenis jó számok mert a főműsoridős átlaguknál alig 4-5 százalékkal volt kevesebb.

Javasoltam késöbb egy olyat is, (ötlet1) hogy a 8-as sorozatok és az Aktív helyett adjanak filmet. És utána még nincs annyira késő, hogy az NCIS-t, Houst, stb. leadják. Mindenki hallgatott, egy valaki meg hülyének nézett…

ötlet2: A JR után egy órás sorozat, majd film. Így legalább egy órával késöbb kapcsolnának el, akiket nem érdekel a film. (A BK 20.30 után kezdődik.)

ötlet3: A Tényeket beteszik 20 órára. Így is egy órával tovább tarthatna a jobb nézettség. 20.30-tól (20.25, 20.20 is lehet ha röviditik és ezáltal pörgősebbé teszik a Tényeket.) meg naptól függően sorozatnap vagy film.

Az a legkönnyebb, hogy ilyen meg olyan hülye a tv2, ám az alternatívákat nem látom…
Ti jösztök, várom a főműsoridős ötleteket a tv2 helyében! :)

Tomi - 2008. 04. 14. 16:35

“Nálam is elásta magát régen, alig-alig nézem már”

Ez a baj, hogy Magyarországon csatornát néznek az emberek, nem műsort. És mivel a TV2 mégtöbb embernél elásta magát (az ominózus koppintós korszakában) így lemaradtak. Pedig a 90-es évek végén ők voltak a piacvezetők, de az RTL beelőzött. Ez van. Ők a jobbak.

A TV2-re egy bazi nagy ráncfelvarrás kéne. Kezdhetnék ott, hogy átnevezik mondjuk PRO2-re vagy SAT2-re, ha már úgyis a Pro7Sat1 a tulaja. Mert ez, hogy TV2 nem egy márkanév.

Angelic34 - 2008. 04. 14. 16:40

Született feleségek

4. évad / évadnyitó : Április 25

Winnie mi az oka az alacsony nézetségnek? Marad azért a 21:00 ezek utan ?
Kérlek válaszolj

Desmond Wallace - 2008. 04. 14. 16:45

A TV2 nevet tényleg lecserélhetnék.

Amikor a TV2 volt a piacvezető, milyen műsort is néztek 2 milló felett? Dáridó, Vad angyal.
Fölösleges vitatkozi azon, hogy melyik csatorna a jobb. Én teszek rá, hogy melyik adón megy, nekem a műsor a lényeg. (Bár mostanában igen keveset tévézek.)

winnie - 2008. 04. 14. 16:53

““A Társulatot mennyien nézték?”
Ez engem is érdekelne…Uri helyett én is azt választottam.”

fent leírtam.

winnie - 2008. 04. 14. 16:54

“h állhat igy a született most :(

anyira elk*rták a Nagy fogyással…”

nem állhatna úgy. a sorozat 3 év alatt 5-6 műsortól kikapott, nem tudott sosem nyerni. egyedül a nagy fogyás után volt sikeres.

latency - 2008. 04. 14. 17:06

Itt a scan a EST TV Magazinból

TorrenteXY - 2008. 04. 14. 17:36

Ide idióták is járnak? :)

Amíg a nézettség jön, a minőség senkit nem érdekel. Engem se érdekelne ha tévés ember lennék.

Az a jobb csatorna,
-amelyik mikor vesztésben is volt, de szép lassan felépített egy olyan brandet, amit mostanra gyakorlatilag mindenki néz. (BarátokKözt)
-amelyik nem kaszálja el a napjában ÉVEK ÓTA FIX JÓ nézettséget hozó sorozatát(de a tv2 igen: Csillagkapu)
-amelyik egy heti event-jellegű vetélkedőt nem degradál le napi “magyaros fűszerezésű”-re(Áll az alku)
-amelyik Nem változtatja kéthavonta a műsorrendet. Egyszerűen megszokásból néz valaki x napon y sorozatot.
-amelyik belátja a hibáját, és ezzel megnyeri a sávját (Vacsoracsata)


folytathatnám, csak ennyi szabadidőm van :)

janika - 2008. 04. 14. 18:04

Én nem értem a TV2-t!!!

NEM SOKÁRA VÉGE AZ RTL-EN A VÉSZHELYZETNEK, ÉS A TV2-N A HOUSE-NAK.
MIÉRT NEM BÍR A TV2 VÁRNI + 3-4 HETET A “SZÜLCSI FELCSI” ÚJ ÉVADJÁVAL, ÉS AKKOR BETEHETNÉ KEDDRE VAGY SZERDÁRA IS , ÉS AKKOR SZEINTEM OLCSÓ RTL-ES FILMEKKEL VERSENYEZNE, AMIKET TALÁN MEGVERNE…

betty500 - 2008. 04. 14. 18:11

fgery1988 – 2008. 04. 14. 15:50
Ja és kérdem én hogy miben látjátok a profizmust és hogy miben méritek? :)
A profizmust a nézettségben mérik!

betty500 - 2008. 04. 14. 18:14

“hát én tv2-t nézek és sztem a tv2-ön jobb műsorok vannak mint az rtl-en, csak az emberek megszokásból csak rtl-t néznek és lefikázzák az m1 és a tv2 műsorait”
Megszokásból, hogy lehet tévézni? Vagy nézem , vagy nem. Ha tetszik nézem, ha nem , nem. És a két csatrona szinte egyszerre indult. Mégcsak azt sem mondhatod , hogy hoppá régebbóta van és megszokták azért nézik. Minha nem ismernék a távirányítót mi?

df84 - 2008. 04. 14. 18:16

TorentXY, A szellemekkel suttogót (Ghost Whisperert) is levették a műsorról, pedig az is jól hozott. Mellesleg már a Hősöket is beharangozták márc. elejére most meg már április közepe van. Szóval ennyit a TV2-ről…

betty500 - 2008. 04. 14. 18:16

“A TV2-re egy bazi nagy ráncfelvarrás kéne. Kezdhetnék ott, hogy átnevezik mondjuk PRO2-re vagy SAT2-re, ha már úgyis a Pro7Sat1 a tulaja. Mert ez, hogy TV2 nem egy márkanév.”

Talán legyen TV1?

df84 - 2008. 04. 14. 18:26

Betty500, én személy szerint nem RTL-t nézek hanem műsorokat;
Hétfő: NCIS, SK, Kedd: Vészhelyzet, Grace klinika, Szerda: – (változó), Csütörtök: CSI:M, LV, Nyomtalanul, Péntek: – (esetleg CSI:M ism.)
Bár ha összegeznem kellene a csatornák sorrendjét, hogy melyiket nézem a legtöbbet akkor;
1. RTL
2. Viasat
3. TV2

canaze - 2008. 04. 14. 18:26

“Az a jobb csatorna,
-amelyik mikor vesztésben is volt, de szép lassan felépített egy olyan brandet, amit mostanra gyakorlatilag mindenki néz. (BarátokKözt)
-amelyik nem kaszálja el a napjában ÉVEK ÓTA FIX JÓ nézettséget hozó sorozatát(de a tv2 igen: Csillagkapu)
-amelyik egy heti event-jellegű vetélkedőt nem degradál le napi “magyaros fűszerezésű”-re(Áll az alku)
-amelyik Nem változtatja kéthavonta a műsorrendet. Egyszerűen megszokásból néz valaki x napon y sorozatot.
-amelyik belátja a hibáját, és ezzel megnyeri a sávját (Vacsoracsata)


folytathatnám, csak ennyi szabadidőm van :)”

Itt a pont!

df84 - 2008. 04. 14. 18:27

PRO2 v. SAT2 nem is lenne rossz. lol

betty500 - 2008. 04. 14. 18:29

Vagy Csiga1..de lehet akármi is..nem a név a fontos szerintem !
TorrenteXY leírta a lényeget!

James - 2008. 04. 14. 18:40

A TV2 és az RTL nem egyidőben indult? Akkor hogy lehet megszokni az RTL-t? Szerintem a TV2-ben nagy fejetlenség uralkodik, szervezetlenség, ez a jobb szó. Az RTL először tervez, aztán csinál, míg a TV2 gyorsan gondol egyet és azt csinálja. (Pl. SzF pénteken.) Meg állandóan új műsorokkal próbálkoznak, náluk semmi sem állandó… pedig za állandóság kell sztem a TV-be, állandó, jól megtervezett saját készítésű műsorok, vagy sikeres sorozatok.

Dupladurr - 2008. 04. 14. 18:43

winnie: Azért ez így nem teljesen igaz amit írsz. A Feleségek a premier utáni időszakban nagyon erős volt, 1,4 M körüli számokat hozott. Aztán őszre bár csökkent mint minden más sorozat, rendszeresen előfordult hogy elverte a PB-t – 18-49-ben is – de amikor kikapott az is csak hibahatáron belül volt. Igaz hogy tavaszra legyengült és a PB már rendszeresen verte, de a 2. évadra ott is lecsökkent a nézőszám – már soha nem derül ki mi lett volna ha marad ellene a SzF. Szóval csak azt akarom ezzel mondani hogy nem volt ez kezdetzektől fogva bukás. A 10-es időpont meg dettó jó lett volna – 1 millió körüli számok 10-kor azért joggal mondhatjuk hogy igencsak jók – csak hát szar volt a felvezetés. 10 után meg 9-re berakni kész öngylkosság volt. Én amondó vagyok hogy inkább a House mögé kellett volna rakni, az igazság áránál tuti többet hozna.

És itt érkeztünk el a lényeghez kedves fgery88: Ha én csupán a józan paraszti eszemmel értelmesebb dolgokat tudok javasolni mint a TV2 vezetése, akiknek mellesleg ez a munkájuk, akkor hol profik ők szerinted?!

Laci082 - 2008. 04. 14. 18:48

“hát igen. szidhatjátok az rtl-t, de a profik azok ott vannak”

Köszi, átadom a többieknek is:)
Mielőtt megkérdezitek: igen az RTL-nél dolgozom, igaz csak pár hete, de nem, semmi közöm a szerkesztéshez, úgyhogy nem tudom mikor lesz műsoron akármi.

Ahogy írták előttem is a tv2-re egy komplett brand-csere kellene. Nem csak a csatornalogót, és az inzertek látványvilágát kellene évente változtatni, hanem mindent. Jöhetne egy névcsere, és egy teljesen új arculat. Valamint némi logika nem artana a műsorszerkesztésbe. Jó dolog a megújulás, ahogy ezt mindig hangoztatják, de ők nem megújulnak, hanem össze-vissza, láthatóan kapkodva, vagy-vagy alapon pakolják a műsorokat. Mindeközben az RTL a jól bejáratott műsoraival röhögve nézi a szenvedésüket. Ha valami nem megy, akkor gyorsan lereagálják, és nem hagyják végleg kifulladni a műsort. Pl Vacsracsata civilekkel. De pont ezen okból nincs a LÖIM se műsoron. Bepróbálták, újítottak rajta, de így se működött, úgyhogy ismét parkolópályán van (szerintem véglegesen). Ezzel szemben a tv2 mit csinált az Áll az Alkuval? Az egyetlen műsoruk volt ami néha meg tudta szorongatni a BK-t, erre lebutítják, majd látják, hogy így veszít a nézettségéből, de sz*rnak rá, hagyják az elcseszett formátummal végleg kiffulladni.

lynx - 2008. 04. 14. 18:48

Bödőcs a legjobb
már várom.
A showderklubbnak nagy hajrá

JBG - 2008. 04. 14. 18:54

A szülFelt nagyon sajnálom, bár nem nézem mert hímsoviniszta vagyok, de vágom hogy egy igényes produkcióról van szó, ami ennél többet érdemelne.
A DSM és a ShowderKlub nyitásának végtelenül örülök. A DSM 18-49-es SHR-je szerintem parádés.

Beugrót és Tűzvonalbant is sajnálom, lehetnének jobb adatok is.

Poilgráfos f*szság meg lassan mehet a levesbe.Mondjuk mehetne Urival együtt. Jut eszembe, miért nem kombinálják a két műsort??? Kössék Urira a poligráfot, na az érdekes lenne. Még lehet meg is lenne Gabika 2 millája…

Győzike nézettségét rövidúton zárnám le szívem szerint, rá is rákötnék valamit, csak az nem poligráf lenne, és a nyakára kötném…

Raines? Kill Point? Ezeket miért nem nézik, teljesen jó sorozatok!

G. - 2008. 04. 14. 19:21

Az RTL titka: a sok idős aki bekapcsolva hagyja a TVjét az RTL-en BK után, plusz az sem volt rossz húzás, hogy a kalózvétele az RTL-nek megüti a kábeles szintet, amíg a TV2-é nézhetetlen.

TV FTW!

lancy - 2008. 04. 14. 19:29

látom már a tv2 nel osszel jonni fog a big brádör vagy a jegtanc 2. resze

nzs - 2008. 04. 14. 19:50

G.! “Kalózvétel” alatt pontosan mit értesz? Hiszen a TV2 is ugyanúgy szabadon fogható csatorna, mint az RTL Klub.

G. - 2008. 04. 14. 19:50

én őszintén szólva örülnék egy Big Brothernek mert az tuti nézettséget garantál. (egy ideig)

KTL - 2008. 04. 14. 20:04

Kiváncsi vagyok ősszel jön-e a Pókerarc 2. évad, vagy valami újjal próbálkozik az adó!

betty500 - 2008. 04. 14. 20:10

Én arra vagyok kíváncsi ezt a baromságot melyik csatorna veszi meg..

http://www.origo.hu/teve/20080414-human-tetris-japan-vetelkedo-a-bbcn.html

CharlieSierra - 2008. 04. 14. 20:26

kiváncsi vagyok hogy a széf vagy a pokerarc mennyit hozna a konyhára tv2-éknél.tv2 az utóbbi időkben egy normális vetélkedőt nem tudott összehozni vagy venni nekme ez is fura. a hala tortánba is ilyen nimand 3 “celebeket” hívnak, naná hogy kiszopnak(de azért a csöcsfaktor megvan benne).

winnie - 2008. 04. 14. 20:43

“Én arra vagyok kíváncsi ezt a baromságot melyik csatorna veszi meg..”

szerintem nálunk kizárt az ilyen, de amerikában a fox.

http://www.sorozatjunkie.hu/2008/02/13/hirparade/

winnie - 2008. 04. 14. 20:54

“Itt a kép az Est TV Magazinból:”

ó, köszi!

Viktorka_ - 2008. 04. 14. 22:20

Gy. Bence iszonyat dolgokat néz be. Azért nem ártott volna egy kis scheduling ismeretett összeszedni, mert nagyon látszik rajta az elmúlt évek hiánya. A tv2 olyan szinten hoz már már katasztrófális eredményeket főműsorban is, hogy hihetetlen. Azért 10%-os shr 18-49-ben egy országos tévének az félelmetesen gáz….

Goku2000 - 2008. 04. 14. 22:26

A Doktor House csak annak köszönheti a sikerét, hogy meghalt Szakácsi Sándor. Ha jól tudom akkoriban ezzel volt tele a sajtó, az Aktívban is nyomták, és utána ugrott meg a nézettsége (javítsatok ki, ha tévedek).

Goku2000 - 2008. 04. 14. 22:30

“én őszintén szólva örülnék egy Big Brothernek mert az tuti nézettséget garantál. (egy ideig)” Tényleg…miért nincsenek már realityk? Nem mintha hiányoznának, de a Survivor óta nem voltak kukkolós műsorok, pedig az tuti nézettség.

gittagitta - 2008. 04. 14. 22:45

Hehe!Kösz winnie ,közben megtanultam olvasni!:D
Azt szinte tutira vettem, hogy nem produkál a Társulat hatalmas nézettséget, de hogy ennyire alulteljesít, azt nem hittem volna.
Lehet, ha nem az m1-en megy, akkor többen nézik…

JBG - 2008. 04. 14. 23:06

tuti

kiskiraly - 2008. 04. 14. 23:38

Abban mindenki eddig is egyetértett, hogy a TV2-nél változásokra van szülség. Jó, nagy
nézettségű műsorokra van szüksége (minőségit szándékosan nem írok magyar kereskedelmi televízíók esetében).

Tegyük fel, hogy ugyanaz a műsorszám megy több adón (pld aug. 20-i tűzijáték). Ennek
műsorszámnak a nézettsége mutatja meg hogy arányaiban milyen erős a csatorna brand-je a többiekéhez képest (sztem). Ezt az utóbbi időszakban mindig az RTL nyeri.

RTL-nek évek óta a Barátok közt a zászlóshajója. És milyen jó megy neki! Ráadásul napi sorozat, ami köré építheti a hétköznap esti programjait, Tv2 pedig nem tud mit kezdeni ezzel.
TV2 szappanoperája (JR) összben a 3.-ik, 18-49-ben 7.-ik házon belül – de ha az RTL-t is nézzük, akkor csak a 20.(!!!) 18-49-ben.
http://www.origo.hu/teve/20080408-neti-nezettseg-2008-aprilis-tv2-rtl-klub-mtv.html?pIdx=2

A “szappan” cikkhez tartozik de pld Angliában ilyen hazai soap-ok vezetik fel az estét (BBC és ITV legnézettebb műsorai)

Próbálkozik a TV2, de nem sikerül neki. Ezt később még visszaüthet, mert idővel a TV2 egyet jelenthet a bukott produkciók otthonával (BB2, 1 a 100 ellen, Nagy fogyás, Az Igazság Ára – ezekre még emlékszem de biztos van több is).
Most már értem, hogy az US-ben miért van sok kasza idő előtt is: mert nem engedheti meg magának a csatorna, hogy lejárassa magát egy nem nézett produkcióval, szemben a magyarral,ahol ha le van gyártva akkor általában adásba is kerül (nem beszélve a bizonyos licence műsorokról -> lásd Rém Rendes)

Jött most ez az új emberke (most nem jut eszembe a neve, aki sok filmremake-keket csinált). Az ő ötlete fog majd tükröződni az öszi műsorokban. Meglátjuk.

Ui: Angol nézettséget itt lehet csekkolni
Náluk nem Nielsen hanem BARB van:
http://www.barb.co.uk/viewingsummary/weekreports.cfm?report=weeklyterrestrial&requesttimeout=500&flag=viewingsummary
Nem összesíttet, hanem csatornánként van lebontva

kiskiraly - 2008. 04. 14. 23:41

Elnézést a helyesírásért és a tagolásért.

bennfentes - 2008. 04. 14. 23:55

Nektek srácok min 1 tévét kéne csinálni, nem is inkább kettőt. Csupa csupa hozzáértő, élvezet titeket olvasni :D

Cila - 2008. 04. 15. 00:24

Sajnálom a Sz. feleségeket, de nálam akkor is TOP 3-as sorozat. A TV 2 meg szánalmas, hogy mindig csak “játszik” a műsorokkal! Ennyi

Viktorka_ - 2008. 04. 15. 00:51

Bennfentes! Tény, hogy sokan naívnak állnak a dologhoz, itt is mint minden fórumban. De azért lehet hogy van 1-2 ötletfoszlány, amin elindulnék. Mert gondolom abban egyetértünk, hogy el kell indulnotok valamin, de most már tényleg rögtön. Azért az a pénteki nap, meg a csütörtöki nagyon meglázó lehetett. Láttad a görbéket, tudod miről beszélünk. A viasat napi görbéja félelmetes hogy olyakor mennyire megközelíti a Tv2 görbéjét, és akkor ott az mtv is. Az a baj a Bencével, hogy ő úgy próbál meg schedulingolni, mintha 2001 lenne. És ha bárki belegondol, akkor ezt tökéletesen beláthatja.

bennfentes - 2008. 04. 15. 02:51

semmi közöm a programminghoz, Bencéhez meg pláne nem. És már belegondolni sincs kedvem, mert nem értek hozzá. Én csinálom, amihez én értek. Azt a lehető legjobban, nem fogok helyettük is gondolkodni. Hogy mit csinálok a cégnél, az most tök mind1.
Mindenkinek van főnöke, a Bencének is van, majd ő eldönti jól csinálja e vagy sem. Hát így hajnalban kb ennyi…

betty500 - 2008. 04. 15. 08:23

Nem ide tartotik de nagyon jó volt a tegnapi Showder klub! JEEEEEEEEEEE!

petio - 2008. 04. 15. 08:59

Azért az vicces ahogy azon vitatkoztok, hogy a sz@r vagy a fos e a jobb.
Nem tudnék olyan műsort mondani egyiknél se, amit várok hetente, csak olyanokat amiktől írtózom naponta.
showder klub jelenleg az üdítő kivétel.

Malachi - 2008. 04. 15. 10:57

tv2-n a színészes-improvizálós műsor jelenleg üdítő kivétel, ha véletlenül odakapcsolunk végig is nézzük mindig.

kiskiraly - 2008. 04. 15. 14:30

bennfentes: “Nektek srácok min 1 tévét kéne csinálni, nem is inkább kettőt. Csupa csupa hozzáértő, élvezet titeket olvasni :D”

Igazad van azzal kapcsolatban, hogy szakértő bárki lehet pláne, hogy nem is a mi pénzünk bánja, könnyen okoskodunk itt. Bár ha van egy jó elképzelés és van pénz és ez a kettő találkozik abból jó dolgok szoktak kisülni…

Amúgy örülök, hogy itt vagy a blogon, legalább tudsz érdekes infókkal tudsz szolgálni a tv másik oldaláról.

petio: “Azért az vicces ahogy azon vitatkoztok, hogy a sz@r vagy a fos e a jobb.”

Másnap elolvasva már én is lassan így látom :)

tuti192 - 2008. 04. 15. 14:50

A ma esti vészhelyzet elmarad!!
Helyette Antal Imrére emlékeznek!Grey’s Anatomy már lesz!

winnie - 2008. 04. 15. 15:52

pár pénteki adat javítva, köszi a jelzést.

Tomi - 2008. 04. 15. 16:34

nem tudom mi változott a pénteki adatokon, de most jobban megnézve a DSM megtartotta a CSI:Miami összes 18-49-es nézőjét??? Vagy ez is hiba?

isti89 - 2008. 04. 15. 17:01

Tomi:
DSM: 18-49: 437e
Popdaráló 18-49: 331e

Feco - 2008. 04. 15. 18:49

amerikaban az uj részt 16 millioan neztek…szép szám , de lehetne szebb..
Mondjuk nem votl nagy durranás , de rosz se volt…

elkeserítő ez a nézetség , egyszerüen nem értem

egyébként Winnie the miért vagy enyire a feleségek “ellen”? Mindig mondod hogy sose nézték sokan mikor több mint 1 millióan nézték a premiert.
És a 3.évad premierjét is.
És nagyon sokszor leszoltad már a sorozatot…

Feco - 2008. 04. 15. 18:52

( született feleségekről van szó az elején)

zoleiro - 2008. 04. 15. 19:09

Háá! A Csináljuk a fesztivált! mindkét kereskedelmit verte, még az új sorozatot is.

Jah, A Társulat nem volt bukás, Uir Geller előtt 900 ezreket hozott, 24, 15-ös közönségarányokkal.
Nagyon jó a műsor, és nem bukás egyáltalőán, főleg hogy a Tv2 showja romlik. Ja és nem reality, szereposztó showműsor.

szucsitg - 2008. 04. 15. 19:18

zoleiro: a tarsulat akkor is reality. az meg, h te negativtartalmunak(mondhatni szitokszonak) erzed, a sajat eloiteletesseged.

Gab - 2008. 04. 15. 20:10

Győzike: 1,308M (28,0% SHR), 18-49: 616e (30,1% SHR)

Na ne már hihetetlen,hogy ez kell nekünk :(
TV2 elég gáz a Popdaráló,Született feleségek sehol sincs :( Az Az igazság ára is rosszul teljesít bár azt nem sajnálom…
Showder klub jó szóval meg is érdemli a jó helyezést.

winnie - 2008. 04. 15. 21:04

“Na ne már hihetetlen,hogy ez kell nekünk :(”

miért hihetetlen, ha másoknak az kell, ami neked nem. hidd el, valaki a te kedvenceidre mondja azt, hogy hihetetlen, hogy az kell valakinek.

Feco - 2008. 04. 15. 22:25

winnie válaszolj már nekem is légyszives

JBG - 2008. 04. 15. 23:49

” “Na ne már hihetetlen,hogy ez kell nekünk :(”

miért hihetetlen, ha másoknak az kell, ami neked nem. hidd el, valaki a te kedvenceidre mondja azt, hogy hihetetlen, hogy az kell valakinek. ”

Ne mááár! Winnieeeee… Azért vannak keretek, amelyek közt oké, hogy ízlések és pofonok. De győzike? egy nagy nulla, egy trágyadomb. Remélem nem bántok meg az itt lévők közül senkit, de szerintem az, hogy valaki győzikét néz igenis minősíti az illetőt. Ez már nem ízlés kérdése szerintem, hanem az alapvető intelligenciáé.

eM82 - 2008. 04. 16. 12:54

TV2-nél a popdaráló meg a Beugró helyet cserélhetne (időpontilag).. mert így legtöbbször csak utólag nézem meg (via letöltés..)..

bennfentes - 2008. 04. 16. 13:41

remélem nincs nálad AGB mérődoboz! :D

zoleiro - 2008. 04. 16. 22:20

Szucsitg!

“zoleiro: a tarsulat akkor is reality. az meg, h te negativtartalmunak(mondhatni szitokszonak) erzed, a sajat eloiteletesseged.”

Remélem az Uri Gellerre gondoltál a második mondatoddal, mert a Társulatról pont hogy jókat mondtam. Nem előítéletem, hanem véleményem. Felőlem mindenki azt néz, amit akar.

tuti192 - 2008. 04. 17. 14:41

Hal a tortán vs. Barátok közt!vicces

Csillag - 2008. 04. 17. 19:50

A tűzvonalban nézetsége joó??? Mert állítólag lesz 3. évad is…

Gab - 2008. 04. 17. 20:57

JBG: Értem én nem mindenki egyforma ,de nem tudom felfogni és nem csak én vagyok így szerintem,hogy a Győzikébe mi a jó? Szánalmas…még csak rögögni se jó rajta.Ráadásul show az egész sok minden meg van rendezve..Én elfogadom csak hát nem értem.

winnie - 2008. 04. 17. 21:27

a jóbarátok is meg van rendezve. (a győzike végén is kiírják a rendezőt. egy dokureality nem abból áll, hogy bemennek és forgatnak pár órát kamerával. esemény is kell – a műfaj félig szkriptelt, félig nem.)

nem nézem a sorozatot, de ha egy valamit tudok/értek, az az, hogy a győzikében mi a jó. az, ami akkor volt jó, amikor annak idején láttam az activity-ben meg amikor az “ország hülyéje” lett a ker tévékben. szerintem ez tök egyértelmű. (attól, hogy valaki nem szereti őt vagy irigy vagy nem tudom, hogyhogy nem tudja elképzelni, hogy másnak tetszhet?)

van egy eredeti vicces figura, aki nem tűnik túl okosnak és kegyetlenül szórakoztató – vicceseket mond vagy csak magát adja, az mindegy. de azt most aláírom, hogy bármelyik írt, 3. évezredi magyar szitkomnál viccesebb ez a sorozat.

(van egy csomó sorozat, ami nekem nem tetszik, mások pedig imdáják. mégis el tudom fogadni, hogy tetszhetnek másnak.)

SimPet - 2008. 04. 18. 14:12

Miközben itt mindenki teljes csődöt lát és szinte már a koporsó feldelet akarja a TV2-re ráhúzni, én úgy gondolom, hogy azért akkora összeomlás azért nem történt.
pl.: Shark share-je gyakorlatilag állandó az elmúlt hetekben, sőtt a nézőszám kicsit még növekedett is.
Az NCIS share-je 26,5-ről lecsökkent 23 körülre a Gyözike shownak köszönhetően, de a nézőszám ugyanakkor nem változott, azaz szerintem van egy kvázi fix közönsége, akik még Győzike kedvéért sem pártoltak el.
Persze ha az a lényeg, hogy kié a legmagasabb share egy adott pillanatban, akkor igaz, hogy az RTL elveri a TV2-t (az elmúlt hetekben azért volt a TV2-nek jónéhány nyert estéje), de az eddig bejáratott sorozatok tartják a szintjüket. A Barátok közt pedig letaszíthatatlan. Aki elkezdte nézni az fogja is nézni amíg csak lesz és miért ne lenne(hacsak nem egyik napról a másikra lecserélik az egész stábot, és a “színészeket”). Ma magyarországon ez kell a népnek. Az ellene adott sorozatok szerintem megfelelően hoztak, bár nem tudom a korábbi alternatívák mit tudtak.

Andi - 2008. 04. 18. 20:03

A Csináljuk a Fesztivált többen nézték, mint a SzF-et?! És a Győzikét több, mint egymillióan nézték?! Jéézus…

tuti192 - 2008. 04. 18. 22:48

A TV2 és RTL különbsége indulás óta (18-49):
1997 TV2 – 0.6% 2004 RTL – 3.1%
1998 TV2 – 2.7% 2005 RTL – 3.4%
1999 RTL – 1.7% 2006 RTL – 3.1%
2000 TV2 – 2.1% 2007 RTL – 4.8%
2001 TV2 – 0.5%
2002 RTL – 2.9%
2003 RTL – 1,7%

antirtlklub - 2008. 04. 19. 21:22

HAJRÁ TV2, NE NÉZZETEK RTL KLUBOT, SZAR!

renato90 - 2008. 04. 20. 11:29

nemtudom, hogy mi bajotok van az rtl klubbal, szerintem a legjobb és legszinvonalasabb adó az országban és a BK-nál nincs jobb sorozat, hiába próbálkozik a TV2 a Hal a tortánnal, remélem megbukik, mert az is már kezd showműsor lenni, már a veszekedésen van a hangsúly és a botrányokon, nem pedig a vacsorán.
Hajrá RTL Klub!!!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz