asdf jelezte, hogy mostanság a TV2, illetve az MTM-SBS lefoglalt magának pár domain-nevet, melyek akár új produkciókat is sejtethetnek, ezek: megasztar5.hu, megasztar4.hu, anyadmenjenafrikaba.hu, atíz.hu, parbaj.hu és drguru.hu. A Megasztár 4-5 adja magát, a Párbaj akár az ABC nemrég csúnyán megbukott, a tudásra látványosan nem építő vetélkedője, a The Duel is lehet, de a másik 3-at passzolom, hátha valakinek van ötlete.
Ami biztos: annak ellenére, hogy anno nem írtuk meg, most érintőlegesen azért megemlítjük, hogy a TV2 egyik nagy őszi projektje az idehaza hihetetlen módon megbuktatott, szinte mindenhol arató Megasztár felélesztése lesz, mely kissé Big Brother-ösen lesz tálalva. Szintrehozónak: Itt a TV2 promója, illetve jelentkezési felhívása (”ha elmúltál 12 éves”, WTF??), a Blikk első híre a produkcióról, valamint az origó első jelzése.
Részemről csak annyi, hogy egy spanyol formátumról van szó, az Operacion Triunfo-ról, mely szimpla énekes tehetségkutató, amit nyakon öntenek a játékosok életével és felkészülésével – a TV2 állítólag naponta akar jelentkezni a velük történt eseményekkel és netezők pedig 24/7 követhetik figyelemmel az aspiránsokat.
Érdekesség, hogy a 2006. nyarán Amerikában, az ABC által The One: Making of a Music Star címmel elindított reality-t a botrányos nézettség miatt két rész után levették adásról – Syesha Mercado nagy mázlijára, ugyanis így elindulhatott az American Idol 7. szezonjában, ahol is harmadik lett. De ettől még persze több országban sikert aratott a formátum Fame Academy vagy Star Academy címen. Az viszont meglepő, hogy idehaza még mindig 4-5 éves lemaradásban vagyunk…



37 hozzászólás Ne habozz!
anyadmenjenafrikaba.hu
Sorozatoknak nem igen szoktak honlapot csinálni, de így hirtelenjébe eszembe jutott egy sorozat, amiről talán pont itt a junkie-n olvastam: állatorvost(?) hív a kötelesség Afrikába s megy vele a familía… (vagy vmi ilyesmi). Elsőre mondjuk erre tippelnék, de azért nagyob az esély arra, hogy valami vetélkedő lesz, talán Survivor tv2 módra?
De unom már ezeket a realityket, meg az ezekből kikerülő, köztudatba “berobbanó” celebeket, akik nap mint nap a bulvármédiában váltják meg a világot. Nem a tényleg tehetségeseket akarom ezzel bántani, hanem a resztlit, akiktől a mai kölykök eltanulják, hogyan legyen ismert és hogyan keressen sokat két értelmes gondolat nélkül, csacsogással, cicimutogatással…
A párbajjal az a baj, hogy eleve a Duel nagyon Poker Face koppintásnak tűník, és ezt az emberek is könynen észreveszik majd. Főleg úgy, hogy a Pókerarc is vissztér ősszel az RTL-re. (már vannak prómók). Nem hinném, hogy a Párbaj és a Pókerarc megférne egymás mellett.
A Megasztár 3 meg már eléggé leszerepelt. Kíváncsi vagyok, hogy így big brother-esítve mit tud.
ohogy pókerarcos lenne. passz, nem tudom. nekem eszembe sem jutott közben.
atíz meg szerintem a CBS-es Power of 10 lesz.
Pár napja én is láttam a domain-meghirdetési listát, és csodálkoztam is, hogy mennyi regisztrációt indított el a tv2 (amit aztán persze átirányítanak a tv2.hu-ra, ahelyett, hogy kis minisite-okat kreálnának a megvett domainhez).
Meglátjuk. A Megasztár sikerre van ítélve, ha sikerül a régi zsűrit visszahozni (Pély Barnával!!!), akkor szerintem bejöhet nekik. Én szurkolok ;)
anyadmenjenafrikaba.hu
:DDDDDDD Ez a cím – hogy vetélkedő vagy sorozat vagy tehetségkutató(!!!) az mindegy – azért elég kemény :DDDD Mondjuk még lehetne tetézni egy kicsit, szerepeltessék Fekete Pákót és anyadmegyjenafrikahulyekocsog.hu domainnel “Győzikeverő” általános népbutító szemét műsor születhet. Anyád menjen Afrikába! Áá, ki talál ki ilyen címet? :D
drguru?(B)atiz? kezdek félni… hogy ősszel mik fognak itt történni…ja,az anyadmenjenafrikaba így cím alapján látatlanban is buktának jósolom…
” TV2 egyik nagy őszi projektje az idehaza hihetetlen módon megbuktatott, szinte mindenhol arató Megasztár ”
Ezt azért nem mondanám, hogy megbukott a Megasztár nálunk.Az első két verseny nagyon nézett volt, a harmadikat verte le a szel, de azért nem Kiválaszott módon!A power of 10 milyen műsor?Áll az alkuról nem tudtok semmit?Azt pl. jő lenne visszahozni.Casting öt.let a TV2-nek:figyeljék a legjobb eb kommentátort(kivéve Gundit:D )
az első 2 évad is viszonylag gyenge volt, előbányészom ha kell a nézettslgeket. pláne annak fényében, hogy a numero uino formátum… (elrontották, a sugárzás módját, sajnos)
a poswer of 10 rém béna játék. afféle “találd el, hogy 100 ember megkérdezése után, hány százaléknyian válaszolták azt, hogy XY”
“Jó” lesz az ősz már érzem… a TV2-n is reality, meg a Viasaton is, úgyhogy az RTL is biztos kitalálja, hogy legyen VV4 (már csak azért is, mert a Győzi addigra kifut(?))…
Na azt hiszem ilyen csodálatos műsorok helyett inkább az összes kedvenc sorozatomat végignézem még egyszer. Komolyan nem értem miért kell ezeket a sz@rokat erőltetni. Azt meg pláne nem, hogy aki nézi, azt mi fogja meg ezekben?! OK, mondjuk mit is várok az ilyen DzsörzikeMaúúnikaBalázs-sókon nevelkedettektől…
anyadmenjenafrikaba.hu LOL
Jót röhögtem rajta. Előre félek, milyen baromság lesz ez is.
Neeee, ne még KÉT gigasztárt, már az előző hármat is rühelltem. Uhi Gelleh után jön vissza a ronda csillag a tévéképernyőre nonstop, és megint hallgatnom kell majd ami áthallatszik a szomszéd szobából…
Elegem van már nagyon a valóságsókból, meg a sok hazai bulvárcelebből. -.-
Ez mondjuk vicces, hogy erre a valóságshows megsztárra 12 éves a korhatár….
Fakesz most miért.. Én szerettem a megasztárt, bár ez valószínűleg abból adódik, hogy imádom a zenét.. sőt még néha balázstmónikát..etc. is nézek.. én nem mondom, hogy jók vagy esetleg szarok.. de hát szórakoztazó műsorok.. ilyenektől mi mást vársz mint hogy szórakoztassanak.. Minden műsornak meg kell váltania a világot?
Azt nem tudni, hogy a TV2 végre arculatot is vált-e?
Mert eléggé rájuk férne egy új ruha, ha jól számolom 2003 óta ez a borzasztó arculatuk van (kisebb változtatásokkal).
A műsoraiknak meg egytől-egyig buktát jósolok. Hál’ égnek megint nem kell TV2-t néznem az ősztől.
Egyszarvu:
Lehet, hogy a reality vonalat erősítendő, lesz a házban egy két 13 éves, meg pár ex-sittes gyermekmolesztáló, aztán hadd lásson a nép egy kis botrányt.
És még is hogy gondolják ezt? Egy 12 éves gyerek majd beköltözik X hérte, ráadásul úgy, hogy “meg is figyelik”? Azért megnézném azt a szülőt akinek ez oké…
anyadababu.hu, akkorlassammikorahatamkozepet.hu, ezek jönnek majd :)
undorító h rárakták az x-ray dogot egy ilyen szenny promojára
DRGURU.HU szerintem Uhri Ghellerh folytatás lesz… Megmagyarázzák majd a megmagyarázhatatlant!XD Megasztár lehet 5 is számomra mindegyik 1! Párbaj? Hát akkor Pókerarc… Esetleg ha olyan műsorvezetőt találnak.. no de kit? Gundi lelépett Tilla-tól istenmencs…(ez a műfaj nem áll jól nek–>okosabb vagymint…szerintem neki a megasztár marad)A többit egyelőre passzolom.
24 és Meg4sztár trailer :)
Én simán kinézem az Árpa Attilából, hogy az az anyád…hu-t csak azért foglalta be, hogy most itt téma legyen meg találgatások, és addig is a tv2-ről legyen szó. Közben meg az semmi, csak viccelődött.
ÁA csak műsorkészítő.
Még néhány domainnév, amit a TV2 lefoglalt mostanában:
nefozzeeele.hu
kozosnevezo.hu
egyustalatt.hu
mubalhe.hu
tv2mubalhe.hu
és ezek ékezetes változatai.
Ha időnként ránéz valaki a domain várólistára, sok érdekeséget találhat…
Löwen: ezek sztem csak a hal a tortán korábbi alternatívái:)
Sziasztok!!!
Idén ősszel lesz arculatváltás a TV2-nél már ezt régebben korábbi cikkekben elmondta a vezérigazgató meg a programigazgató is.
Véleményem szerint most ez az évad nagyon jó lesz a TV2-nek nem tudom miért csak úgy érzem.Ha már az NBC-nél is SuPER SEASON-r várnak.Én csak drukkolok mindkettőnek… TV2 gyerünk
Évekkel ezelőtt néztem a Fame Academy-t BBC-n ez még az első itthoni Megasztár előtt volt, akkor nagyon tetszett,de most…. ez lejárt lemez már.
Az RTL-nél most volt egy kis fazonigazítás, ha fele ilyen jó színeket talál a tv2 (és megszabadul az eddigi arculatot készítő embereitől), akkor már jó lesz nekik és nekünk (attól a korcsolyázó teremőrtől kivagyok).
srácok, nem lehet, hogy az anyádmenjenafrikába az “i’m a celebrity, get me out of here” magyarosított változata? valóságsó, ahol elviszik a zsékategóriás celebelet valahova az isten háta mögé szenvedni…
A Dr. Guru egy Dr. Csernus-klón lesz. (Nem tipp, tudom)
Nekem is rögtön a Csernusos műsor jutott eszembe amikor olvastam, de így hogy mondod tök logikus. Valószínűleg egy új délutáni műsor lesz, az amerikában elterjedt délutáni dokis műsorok mintájára (pl. Dr. Phil). Gyöngyössy Bence azt nyilatkozta, hogy délutántól kezdig meg az új műsorstruktúra kialakítását, de én azt hittem, hogy mivel az ő nevéhez kötődik a mi kis híres és nagyrabecsült Maunika Show-nk bevezetése valamilyen hasonszőrű műsorral fog megint bepróbálkozni… :D Hát nemtom, de ha ez egy komoly hangvételű műsor szeretne lenni, akkor a Guru kifejezés egy kicsit necces… És ha már doktor, akkor ne bontsunk hagyományt és írjuk ki, hogy Doktor Guru (úgy tűnik ez a siker esszenciája). ;) (Egyébként jobb ötletnek tartom, mint egy újabb Mónika Show bevezetését.)
POPDARÁLÓT!! szeptembertől, nem ezt a lejáratott megasztárt!!
Dr. Guru ELSŐKÉZBŐL:
http://www.naplom.com/naplo/-lakat-/aktualis
Csak, hogy legyen némi fogalmatok mi is ez a szar…
Sebezhetetlen
elöször is mundenkit üdvözlök. a dr guru cimü müsorol csak anyit röviden hogy tökéletes.
joggal kérdezhetnétek hogy miért irom ezt.
na erröl is röviden. az én és a párom problémályát megoldották. amiért nagyon hálásak vagyunk. föleg három személynek akikk voltak nálunk. ha többet szeretnétek tudni irhattok erre a cimre: malomgeci73@freemail.hu
szivesen válaszolok a kérdésekre.
uto iratként bizattok a müsorban!
én köszönök mindent a müsornak.
mert minden be jó vagyok
rsséljkdkjgh
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz