(A pro-vélemény itt olvasható.) A cím talán elárul. Hiába volt a CW negatív kampánya, hiába ígértek sok szépet és jót, minden maradt a régiben. Már a 2. évad első részében is szinte csak ugyanazokat a tini drámás kliséket ismételgetik, amit már itt is és máshol is ezerszer láttunk, így nem látom, hogy különösen sok potenciál maradt volna a sorozatban. Sőt azt sem, hogy az eddigi enyhén szólva sem túl jó nézettségi adatok ne csökkennének az új évad folyamán. Hogy miért? A tovább után folytatom.

Először is, a promók alapján bíztam benne, hogy egy kicsit erotikusabb/szexcentrikusabb/vadabb vonallal teszik izgalmasabbá a sorozatot, de tévedtem. Az évadnak talán az adott egy kis színt, hogy új lett a helyszín. Néhol az ilyen sorozatoktól és az eddigiektől eltérő képi világgal operálnak. Ami nem gond, csak nem biztos hogy illik ide.
Lehet hogy másnak ez nem tűnik fel és az is lehet hogy a fényűző élethez hozzá tartozik a giccs, de nekem néhol sok volt. Egyedül talán csak Nate új titkos kapcsolata hozhat egy kis színt, bár nem hinném, hogy hosszú távú lenne. Ahogy látom a többieknek sem sokat változott a karaktere, s ez a tetteikről, a kiszámíthatóságukról is elmondható.
Elfogadom, a zenék továbbra is remekül illenek a jelenetekhez és önmagukban is nagyon jók, a még mindig topon lévő párbeszédek mellett továbbra is a soundtrack a legnagyobb pozitívuma a Gossip Girl-nek. Nem tudom mi lesz a CW-vel, de nem hinném hogy pont a GG mentené meg (hacsak nem a GG-s cuccok eladása) Úgy tűnik, a tinisorozatok kedvelői továbbra a 90210-et várhatják messiásként. Szó se róla, folytatom a Gossip Girl-t, mert érdekel mi lesz Blairel és Chuckkal. Kit ne érdekelne?

25 hozzászólás Ne habozz!
siralex: a plottal en sem vagyok elegedett maradektalanul, de megis, h lehetne elvarni egy tini sorozattol, a cw-n, h szexcentrikus legyen. es ahogy irtad, a parbeszedek es a zenek jok, a tobbi meg csak a korites sztem. en inkabb elvezem a dolgot, es nem a hibakat keresem, ugy szorakoztatobb tud lenni. attol fuggetlenul tisztaban vagyok veluk, csak nem veszek tudomast a letezesukrol. igy jobban elvezheto:)
Jé egy ismerős arc a junkien!:D Cső SirAlex!
Na, én ezzel a sorozattal voltam úgy, hogy bevárom a második évadot, hátha lesz valami extrém fordulat és a végén nézhetővé (esetleg emészthetővé) válik számomra. De az írásod alapján látom, hogy jól döntöttem anno, hogy még a pilot után elkaszáltam a sorit.
SZVSZ az eyecandy áradat sem javítja fel a limonádé sztorit.
megkell tanulni angolul, es akkor talan erted is a poenokat. a popkulturalis utalasok, es roviditesekrol meg ne is beszeljunk… de ha vki a plot miatt nez egy tinisorozatot… lol
Csak nekem tetszik? :( Housig meg LOST-ig csak nézni kell valamit, na :D
lentebb gorgetni talan…
pedig én linkeltem direkt, hogy ne legyen gond. filóztam, hogy mi legyen a sorrend. de no off részemről.
lattam en, es nem is reklamalok erte. itt sztem inkabb csak arrol volt szo, h vmi haver bekoszont, de igazabol nem erdekelte h mirol van szo. azt inkabb nem feltetelezem, h szinvak es meg magyarul sem tud :D
Ugyanaz a véleményem, mint Siralex-nek,jobban meg se fogalmazhatta volna. :)
Engem a legjobban talán most pont a Blair-Chuck jelenetek idegesítettek, Chuck ” I…I…”-os, nyögdécselése kifejezetten irritált.
De ettől függetlenül maradok, nincs sajna nagy választék tinisorozatokban. :( :P
Igen, valószínű csak beköszönt, Fred többnyire csak olvasni szokott, írni nem.
winnie: Utolsó előtti bekezdés… többiek helyett -> többieknek, pls!
Bár én szeretem és nézem a sorozatot, egy kicsit nonszensznek tartom, hogy Blair 7 (vagy hány) évig együtt jár Nate-tel, a 10. rész környékén még minden áron hozzá akar menni, most meg a 2×01-ben amikor négyen összefutnak az utcán, egy szavuk sincs egymáshoz… Ráadásul ők voltak eddig az egyetlenek egymás életében, hosszú éveken át, ahhoz képest nem igazán törte meg őket a szakítás… :S
Nem nézem a sorozatot, ezért lehet, hogy triviálisat kérdezek: ki a csaj a képen?
(Csak nekem tűnik úgy, mint Carrie Underwood? Vagy ha tényleg ő, akkor mit keres itt?)
blake lively.
a záromondat tetszett :D
hát, én imádtam az első évadot, de ez a 2×01 nagyon elkeserített. NEkem nagyon nem tetszett. Fentebb leírtak miatt is.
Amugy arra gondoltam, h kéne csinálni belőle egy “Not making you hang yourself” edition-t, amikor az összes Gossip Girl által felmondom iszonyat idegesítő sorokat kivágják belőle. Szerintem SOKKAL nézhetőbb lenne.
Bár ahogy indul a második évad, lehet ez se segítene rajta.
nem tudtam melyik topic-ba írjak, de végül is mindegy. első évadból két részt láttam csak (pilot és georgina visszatérős, mindkettő 3/10), azokhoz képest ez jobban tetszett 5/10. volt benne pár jó beszólás (pl. “he’s got a p.i. on quick dial”), de az túlzás hogy tele lenne vele a rész. a szucsitg által említett önironiát egyáltalán nem érzem, vagy akkor mást jelent szerintem.
“Kit ne érdekelne?” engem továbbra sem.
sajnalom, ha neked ez nem jott le. en tobbet nezek ki josh schwartz-bol ismerve a munkassagat, mint ezt a gyenge plotot. h csak az aktualisabbat emlitsem, a chuck is eleg gyenge sztorival van megaldva, de annyi a kitekintes, a one-liner, es a baromsag, h az ember elvezi a kemkedes ezen oldalat. az onironiara pedig a legjobb pelda szerint a partikepek bevagasa. de aztan lehet, h en dimenzionalom tul. viszont nekem igy szorakoztato :)
Könyörgöm a GG-t semmilyen szinten ne hasonlítsuk össze a Chuckal. Ugyan mind két sorozatot nézem, de azért nagyon más a kettő.
ma’ me’ ne?!
leginkabb a keszitoje okan igenis erdemes. es akkora kulonbseg nincs a ketto kozt, eleg schwartzos mind2.
szucsitg: köszi!
Úgy érzem a 2 sorozat népszerűsége és fantázia dussága összehasonlíthatatlan. Mind a 2 készítésének színvonla hasonlóan jó, talán a GGre még több pénzt is szánnak, de a Chuck ezt is tudja ellensúlyozni. Lehet h elfogult vok, de én így érzem. :)
Jah és ugye a stílus is nagyon más.
lol. nepszeruseg, fantaziadussag(most ezek megkerdojelezesebe nem megyek bele) miota kizaro tenyezo osszehasonlitas szempontjabol? es nem hiszem h a gg-re tobbet koltenenek, de ha igen, annak sem lenne jelentosege. stilus alatt meg nem tudom mit ertesz, de valszeg a kornyezetet, h az egyik kemes, a masik tini. de hat ennek sincs semmi ertelme… ahogy a house-t ossze lehet hasonlitani egy veszhelyzettel, epp annyira jogos ha vki egy csi-t tesz melle.
Ok rendben… szerintem nem lehet összehasonlítani.
mi ez, ovoda?! nem irok, minek?! a sajat velemenyhez jogod van, ok meg azt publikalnak amit akarnak, de az vicces, h a kritikaban meg gyenge reszt hirtelen a felirat jova tette. de mindegy…
Ugyan! A Gossip Girl nem atomfizikusoknak, hanem tinilányoknak készült, zóval nem kéne azon háborogni, ha esetleg nem túl magas a színvonala… Szerintem Chuck és Jenny megmentik az egészet, abszolút jól játszanak.
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz