login |

Rettegni jó – de mi vált ki rettegést?

2008. 10. 30. 13:50 - Írta: winnie

181 hozzászólás | kategória: elmélkedés

Mondom én, de biztosan csak azért, mert horrorfilmeken szocializálódtam, hiszen alsóban haverokkal elmentünk az Astra videókölcsönzőbe és marékszámra hoztuk ki a Freddy-ket és Chucky-kat – nem véletlen, hogy például az akkori scifiklasszikusok kimaradtak. Ennek pedig az lett a hozadéka, hogy máig szeretem a félős filmeket, sorozatokat – az más kérdés, hogy most már egyre kevesebb tud sokkolni, de azért akad egy-két hangulatosabb darab.

Ha már itt van Halloween, akkor az EW össze is állított egy 15-ös legidegborzolóbb sorozatok listát, amiről eszembe jutott, hogy mi is bedobálhatnánk hasonló címeket a köztudatba, esetleg gyerek- vagy felnőttkori élményekkel dúsítva. Mi volt a legbesz*ratósabb, legrémisztőbb sorozat és/vagy epizód, amit láttál, amit fel tudsz idézni? (Ha csak film jut eszedbe, nem probléma, a Filmbuzin human ugyanezt a kérdést intézte az olvasókhoz, oda is lehet ötletelni – én meg szépen összegyűjtöm azt, amit nem láttam:)

Sajnos manapság a műfaj a tévében háttérbe szorult, bár a Supernatural minden héten próbál hozni egy mini horrorsztorit, vele egy időben indult (és bukott meg az ABC-n) a jobb sorsra érdemes Night Stalker, plusz éppen a hétn indult Angliában egy ötrészes zombi-minisorozat, a Dead Set, de egyébként tényleg csak elvétve akad találat. (Amúgy nyáron egy Fear Itself-ünk (pár rész után kasza, de jön decemberben az AXN-re), valamint előtte némi Masters of Horror-unk – de ezek már inkább filmesek voltak, hiszen antológia a műfajuk.

181 hozzászólás Ne habozz!

dzsiaj - 2008. 10. 30. 14:01

Nyilván X-akták gyerekkori fejjel. A gumiember pl., de a vége felé, ott volt az a láb nélküli csávó, akinek nyikorgott az aftákolmánya, amiben gurigázott és emberek testébe mászkált bele. Na azon felnőtt fejjel is lehetett picit rezelni.

madcows - 2008. 10. 30. 14:10

remalom az elm utcaban sorozat (asszem freddy ujjabb remalma volt a cime a sorozatnak), ket evadot ert meg asszem :P

madcows - 2008. 10. 30. 14:11

jah, es 4 evesen nagyon paraztam a buffy sorozattol :P

Eriel - 2008. 10. 30. 14:11

Nekem gyerekfejjel a Poltergeist című sorozat volt nagyon parás, és annak ellenére, hogy irtó későn volt és hát nem gyereknek való, megnézhettem a részeket, és tetszett… :)
Manapság pedig a (szerintem) leghátborzongatóbb sorozat, amit nézek, bevallom őszintén a Supernatural… :) De néha még a SGA is meg tud ijeszteni.

Zsüsztin - 2008. 10. 30. 14:12

Kiskölyökként a Hegy gyomrában bármelyik része. A Szupernagyi előtt ment és azóta nem értem, hogy adhatták le ezt a gyerekeknek. :) Azok a nyálkás, vízből kimászó bolyhok, Wilberforce fekete autója, a folyamatos rettegés számos rémálmommal teli éjszakát eredményezett.

fallen - 2008. 10. 30. 14:18

Az Alfa Holdbázisnak volt egy epizódja, sajnos már nem tudom melyik, de a gonosz nagyon ronda idegenek embereknek látszottak, és csak páran látták őket valódi énjükben, akiknek persze senki nem hitt. még tíz éves se voltam, de arra ma is emlékszem, mennyire féltem tőlük.

Hank - 2008. 10. 30. 14:21

Öööö, Astra kölcsönző? Csak nem Csabán a Jókai utcában? :) Én a régi mozi mellettibe jártam. :)

superben - 2008. 10. 30. 14:23

Tényleg, a gumiemberes rész kisgyerekként igen para volt. Meg amikor valami sarkköri kutatóbázison voltak és egy féregszerűség mászkált az emberek bőre alatt.

büzsü4ever - 2008. 10. 30. 14:23

X-akták: Gumiember

Lily Aldrin - 2008. 10. 30. 14:25

fallen :))) olyan ronda nagy polipszerű képződmények, istenem napokig nem bírtam elaludni :)

Tila - 2008. 10. 30. 14:26

X-akták: Ha leszáll az éj; Jég

paranoid android - 2008. 10. 30. 14:27

Két nagy klasszikus: Twilight zone és X-akták. Furcsa mód nekem is a Gumiemberes rész maradt meg a legjobban.

Soma - 2008. 10. 30. 14:27

Régebben X-akták nálam is, és tényleg én is emlékszem a Hegy gyomrában, ami ijjesztő volt számomra. Az a vicc, ha jól rémlik, akkor ez az útobbi sorozat délelött volt a tv-ben…

Most, amelyik sorozat felkeltette az érdeklődésemet az az angol Dead Set minisorozat, ezen a héten adják az angoloknál, már belenéztem az első részben nem volt rossz. Zombik – big brother keverék

fallen - 2008. 10. 30. 14:27

Lily Aldrin – valami olyasmi igen, most is beleborzongtam.

Santa - 2008. 10. 30. 14:33

Én miért nem emlekszem a Gumiemberre?:( Pedig Minden Xakták részt láttam:S

winnie - 2008. 10. 30. 14:35

“Öööö, Astra kölcsönző? Csak nem Csabán a Jókai utcában? :) Én a régi mozi mellettibe jártam. :)”

naná:) a mozisba csak idősebb fejjel jártam.

PancakeSpeedy - 2008. 10. 30. 14:36

Szintén X-Akták gyerekként megrémisztett néha. :)

Nekem is az a férges rész jut rögtön eszembe, mikor a fülükön keresztül jutott be. :S

kandi - 2008. 10. 30. 14:37

Gyerekként a Twin Peakstől jött rám a frász, és bár szégyenkezve, de bevallom, hogy a Nip/Tuck 2. vagy 3. évada, amikor a mosolyvagdosós gyilkos merev maszkban színen volt. A Viasat 11-től adta és nem mertem megnézni. A részeket videóra vettem és másnap fényes nappal néztem meg. Voltam vagy 25.

DvtkFan - 2008. 10. 30. 14:39

Egyértelműen X-akták, azon belül pedig a gumiemberes rész!!!
Na azon paráztam egyszer kétszer éjszaka!!!

seven - 2008. 10. 30. 14:39

akkor elég könnyen ijedős vagy :P

Andree - 2008. 10. 30. 14:40

X-Akták, gyerekként azért volt jó pár rész ami megijesztett. Gumiember, Leszáll az éj, Jég, Alakok…
winnie, én is horrorfilmeken nőttem fel /de nekem a sci-fi se maradt ki. :) /. Így van ez, amit a szülők tiltani próbálnak azt muszáj nézni. A rajongás máig megmaradt, de sajnos tényleg kevés az olyan film vagy sorozat ami meg tudna ijeszteni. Gyerekként jobb volt. :)

Hank - 2008. 10. 30. 14:43

“naná:) a mozisba csak idősebb fejjel jártam”

A mozi mellettinek jobb volt a hangulata, olyan sufnis volt. Meg persze az volt közel hozzám. Na ez a nem mindegy. :)

pepe úr - 2008. 10. 30. 14:43

millennium – the curse of frank black résztől konkrétan elállt a lélegzetem bizonyos történéseknél

hades - 2008. 10. 30. 14:44

Gyerekként egyértelműen X-akták, azon belül is gumiember. Amúgy látszik, ez az egy rész is egy egész generációt tett tönkre:D:D:D

Kicsit idősebb volt már mikor jött a Poltergeist, az inkább volt parásabb.

Egy mostani Supernatural vagy Fear itself meg inkább vicces már…

beiz - 2008. 10. 30. 14:49

X akták gumi ember kiskoromban engem is padlóra tett…emlékszem a suliban mindenki arról beszélt.

ancsie18 - 2008. 10. 30. 14:54

Winnie, én is kb. így nőttem fel. :P De emlékszem, volt az X-aktáknak egy része, amikor a falból kidomborodott egy embernek a feje, na ott majd be… És akkor attól féltem egy ideig.

ancsie18 - 2008. 10. 30. 14:57

Látom sokan írjátok a gumiembert. Nekem nem tiszta, hogy mi az. Valaki leírná?

varecza - 2008. 10. 30. 15:00

egy olyan ember akinek hajlank a végtagjai és így bármilyen résen betud menni bárhová, meg begubózza magát évekre..

ancsie18 - 2008. 10. 30. 15:02

:o Akkor nekem az lehet kimaradt.

varecza - 2008. 10. 30. 15:05

3. rész rögtön

audrey - 2008. 10. 30. 15:07

Twin Peaks, Supernatural – Madárijesztő c. epizódja

Desperate HOUSEwife - 2008. 10. 30. 15:09

Az a rohadt gumiember nekem is betett.

kaito - 2008. 10. 30. 15:10

zsüsztin: a hegy gyomrában az tényleg durva volt.

a varjúdombi meséknek elég beteg hangulata volt.
a polipot még nem mondtátok, a twin peaks mellett kemény thriller volt az is.

acu - 2008. 10. 30. 15:10

jha hát mtv programing nagyon ott volt, berakja a Hegy gyomrábant, szombat délelőtti matinéba “ifjúsági kalandfilmsorozat”…aha köszi. meg az x-akták hétfőn este 8-kor, persze hogy mindenki nézte.

cat - 2008. 10. 30. 15:12

“Sajnos manapság a műfaj a tévében háttérbe szorult, bár a Supernatural minden héten próbál hozni egy mini horrorsztorit”
Jaja, az EW pedig szépen lehagyta a listáról… kezdem azt gondolni, hogy direkt mellôzik :S

Jaj, gyerekkoromban az Alfa Holdbázis. Vmi kifordított emberre emlékszem… (boáááá). Nem is szeretném megtudni, melyik rész volt az :) Aztán a Twin Peaks is sztem eléggé rémisztô volt. Mostanában nem nagyon van ilyen, bár a Supnat 2×21 sztem eléggé horrorosra sikerült. Talán az a sori legijesztôbb része.

fallen - 2008. 10. 30. 15:13

Sajnos manapság felnőtt fejjel már nem tudok igazán parázni egy filmen sem, pedig annyira szeretnék, komolyan! Szeretm a horrort, sokat is nézek, de már nem tudjk visszahozni azt a hangulatot, amit tizenévesen éltem át. Főleg, ha a három éves kislányom élőben talál szellemet a lakásunkban.
Kicsit off: a PC-s horrorjátékok még azért be tudnak práztatni.

dave - 2008. 10. 30. 15:14

X akták: Tooms epizód.

Pocok - 2008. 10. 30. 15:15

Régen volt a “Végső Határok”.. Azt hiszem ez volt a neve. Még a régi TV3on ment, na abban volt egy két nagyon jó rész.

X-aktáktől sosem féltem, pedig néztem én is. Mostanában a supernatural ami még ilyen, főleg, hogy mindig este nézem a TV előtt :P

Az új sorozat a Dead Set is elég parás volt néha, nagyon jo kis minisorozat.

CSIrob - 2008. 10. 30. 15:18

látom sokan X-akták :) hát nekemis, olyan kicsi voltam, hogy arra se emlékszem milyen rész volt, még arra sem mi volt benne, de az máig megmaradt hogy nagyon besz*rtam :D

las - 2008. 10. 30. 15:19

supernatural, még az első évadban, maradt még időm lefekvésig mert másnap suli volt… pont egy ijesztőb részt fogtam ki, mondanom sem kell esős idő volt, és egyedül voltam otthon. 11 voltam…
de azért megérte hogy megnéztem :D akkroiban a SupNat benne volt abba az 5 sorozatban amit néztem…

matula - 2008. 10. 30. 15:20

életem első horror élménye az E.T. máig tart, azóta sem néztem újra…
sorozatban a twin peaks visz minden pálmát, bár az x aktákat még gimis albérletben is úgy néztük, hogy szobatársnő először átment a mi szobánkba, utána kapcsoltam le én a tvt és a villanyt :-D

Rothrock - 2008. 10. 30. 15:20

nekem nem epizód, hanem egy konkrét jelenet volt az, ami kísért a mai napig… az X-Aktákban asszem Anasazi vagy ilyesmi volt az epizód címe és Mulder bemászik egy – akkor még – ufoknak tűnő csontvázakkal teli vonat belsejébe, ami be volt temetve a föld alá.

Tila - 2008. 10. 30. 15:24

Rothrock: itt a rész leírása, meg az összes rész megtalálható ezen az oldalon:

http://www.freeweb.hu/azxaktak/225.htm

tabitha - 2008. 10. 30. 15:26

x-aktás gumi emberes rész nálam is ütött. Nem csdálkozom, hogy sokakban az maradt meg.

Ami nagyon para volt még az talán az a stephen king regénye alpján készült bóhocos fil, ha jól emlékszem a címe a The it” volt de nem biztos.

ami nem rég volt az a nighmares & dreamcaps ami nagyon tetszett.

DaveBrubeck - 2008. 10. 30. 15:26

volt vmi X-akta amiben vmi katonai bázisban járkáltak nightvisionnel és azt hitték szörnyek! Na attól anno nagyon féltem csak nem tudom miért :)

Vio - 2008. 10. 30. 15:28

A Hegy gyomrában sorozatot nagyon imádtam, megnéztem minden részt és rendesen paráztam tőle anno.Kiváncsi lennék most hogy hatna rám:)
Nem tudja valaki honnan lehet megszerezni?

copyrider - 2008. 10. 30. 15:32

Istenem, én is mióta keresem a Hegy gyomrában c. sorit. Gyerekként rettegtünk tőle a tesómmal. :))

Killjoy - 2008. 10. 30. 15:42

Az idősebb korosztályba tarotom sorozatnéző szinten a magam 33 évével, így én is az Alfa holdbázisra szavazok. Nem tudom, hogy egyre gondolunk-e a többiekkel, nekem a legemlékezetesebb és egyben legfélelmetesebb az volt, amikor egy polipszerű izé, nagy világító szemmel, beszippantotta az embereket és a füstölgő csontvázukat lökte ki, majd végül az egyik bátor főszereplő a csápok közé vetette magát és egy késsel(?) szétdöfködte a szörny szemét.

Vio - 2008. 10. 30. 15:42

Azok a nyálkás emberek…brrrr:D

iverson2 - 2008. 10. 30. 15:44

X-akták régen. Manapság pedig a Supernatural, főleg az első évad végén a démonos dupla rész (amikor távozott az illető testéből a démon – komoly). Aznap este nem is tudtam aludni.

Zsüsztin - 2008. 10. 30. 15:44

Azért a Mekk Eleknek is volt egy beteg, rideg, sátáni hangulata, mikor bejött az intro, rendre hidegrázás. :)

Zsüsztin - 2008. 10. 30. 15:47

Ha már Mekk Elekezek, az a fenyegető zenés téma is üt, amikor Meki rendre megbukik, régen nagyon para volt.

Silberman - 2008. 10. 30. 15:55

A ’80-as évekbeli Twilight Zone-nak volt 2 epizódja, amiket Ray Bradbury írt, azokat látta valaki? Én azon 18 évesen is paráztam… Meg a Millennium season 1 második epizódjának intrója a kutyafejű emberekkel és Cypress Hill soundtrack-kel…

RexpecT - 2008. 10. 30. 16:00

Gumiemberrel kapcsolatban jobbat mondok :D
Én még a kulcslyukat is beragasztottam kiskoromban….
Btw mostanában kezdtem el nézni(talán 3. évadig láttam a részeket) az X-Aktákat, még mindig jó,de már nem berezelős :D.

hispan - 2008. 10. 30. 16:01

X-Akták: az elégethetetlen ember (10 évesen parás volt, de kicsit még talán ma is az)

cat - 2008. 10. 30. 16:06

Killjoy, lehet, h egyre gondolunk, bár a fôszereplô akciójáig nem jutottam el sztem. Brr, még így olvasva is rosszul hangzik :)

Huh, és most jutott eszembe: Meghökkentô mesék! Konkrétan egy rész volt elég sokkoló nekem anno, nagy vonalakban: emberke lerobban éjjel a kocsival a semmi közepén, magányos ház, idôs házaspár, kiderül, mind2 halott (mindezt kedélyes csevegés közepedte elmesélik a vendégnek). Emberke másnap azt hiszi, csak álmodott, visszamegy, ház nincs ott, viszont ott van a cigicsikk, amit ô szívott el. Juj! :D

zsemlye - 2008. 10. 30. 16:09

kicsi a tűréshatárom Supernatural: Bloody Mary mivel a 23-i hétvégén daráltam még nem hevertem ki egészen. A tükrök azóta is le vannak takarva a lakásban…

kla - 2008. 10. 30. 16:10

Egy Bolondos Dallamok rész, annyira emlékszem belőle, hogy egy csávó azt monja, hogy “beveszem a nemtommit”, (valami hülye neve volt), aztán bevette a nemtommit, és zöld mutánsfeje lett tőle. Az volt az egyetlen alkalom, hogy elfutottam a TV elől :D

Zsüsztin - 2008. 10. 30. 16:13

kla: Beetlejuice?

yosha - 2008. 10. 30. 16:13

Gumiember:) Lassan mindenkinek.

De a Végtelen Határok (Outer Limits) sorozat, anno a Tv3 nyomta, na annk minden részében volt valami durvulat. Már a főcímzenéjére sikitva szaadt ki a hugom, mert rémálmai voltak.
Mekkora sztorik volak abban, apám. P.K.Dick, N.Gaiman, őrült egy sorozat volt. Kidobhatnák DVD-n valamikor.

bugeeJ. - 2008. 10. 30. 16:20

86-87 körül mehetett a sorozat,címre,sztorira nem emlékszem,csak arra,hogy volt egy visszatérő jelenet minden részben,egy szakállas férfi mondta egy nőnek hogy-
“miért szólítasz engem Charlienak?Az én nevem Rufus Doves!”(v.vmi ilyesmi)
na,ettől kisgyerekként rettegtem.

kla - 2008. 10. 30. 16:21

Lehet, én arra emlékszem, hogy “ricinus”, de végülis hasonlít a kettő, ha 6 éves vagy.

winnie - 2008. 10. 30. 16:24

rufus dowes:) jé, az valami ausztrál sorozat volt, vagy ott játszódott, de nem jut eszembe a címe, valaki száműzött vagy kitaszított vagy nem tudom.

winnie - 2008. 10. 30. 16:25

mindenesetre, ha már nem amerika, akkor az örvény tuti, hogy beugrik, még ha senki sem említette:)

Dirrty - 2008. 10. 30. 16:28

Nekem az X-Aktákból a farkasemberes rész tett be,kb 4-5 éves voltam,mikor láttam és utána évekig féltem tőle ha egyedül voltam a sötétben.
Amúgy nem tudjátok,hogy a gumiemberes résznek mi volt a címe,vagy melyik rész volt,mert letölteném

bugeeJ. - 2008. 10. 30. 16:38

Szóval akkor tényleg volt ilyen:)
Nekem egyébként ugy rémlik h Életfogytiglan volt a címe,de sehol sem találok róla semmit,pedig komolyan érdekelne h mi volt ez.

Sook Jai - 2008. 10. 30. 16:50

alapvetően jobb szeretek olvasni ilyesmit – konkrétan StepenKinget – ezen nőttem fel,rettegtem is eleget, sztem sokkal durvább az ember saját fantáziája, mint egy film. Viszont ennek ellenére, vagy pont ezért, vagy a fogékonyságom miatt ha lehet, kerülöm az ilyen jellegű filmeket/sorozatokat.
(x-akták,supernatural,medium kizárva)
Mégis volt egy-kettő, amibe belefutottam.
pl a Bones-dara közben a Blair-witch-es részbe, azt végig feszültem, szentségeltem is egy sort,
vagy a lost roomnál volt egy jelenet, ahol szinte rosszul lettem (második etap, mikor bemennek a 10es (?) szobába, és megjelenik a nő..)

szóval inkább alszom nyugodtan éjjel, mint ébren parázzak, h mi ugrik ki egy sötét sarokból.

sélli - 2008. 10. 30. 16:57

Örvény… azóta is rosszul vagyok ha baba fejeket látok!!!
Ja, és persze Twin Peaks! Bobtól teljesen rosszul voltam :)

zdawg - 2008. 10. 30. 17:00

twin peaks, x-akták, meg amikor marcia cross levette a parókáját a melrose place-ben és pszichofejjel nézett a tükörbe, na az volt a legkeményebb :)))

Maniac84 - 2008. 10. 30. 17:06

Gyerekkoromból sorozatos vonatkozásban nekem is többnyire az X-akták pár része (köztük az úgy tűnik hírhedt gumiemberes) ugrik be, nomeg kicsit későbbről a Poltergeist.
Egyébként a listát végigböngészve feltűnt nekem egy érdekes sori. American Gothic a címe, találkozott már valaki vele?

Vio - 2008. 10. 30. 17:06

Úristen, Rufus Dowes, ezer éve kajtatok utána a neten valami kis apró infó után.Nekem csak az maradt meg, hogy azt kiabálja, hogy én vagyok Rufus Doooowes, a film vagy sorozat címe nem jutott eszembe.
Közben a Hegy gyomrában első részét megtaláltam a youtube-n:D

winnie - 2008. 10. 30. 17:09

“American Gothic a címe, találkozott már valaki vele?”

anno megnéztem a pilotot, de parkolópályára tettem, később majd pótolom. nem sokra emlékszem, csak valami képességgel rendelkező gyerekre, hangulatra ls gary cole-ra:)

ja, meg akcentusokra. szerintem azért nem néztem, mert kevés voltam akkor.

Vio - 2008. 10. 30. 17:14

Közben találtam infót az Életfogytiglanról, remélem nem off:S
Életfogytiglan:
Egy fiatalember életét mutatja be, akit 1827-ben az ausztráliai Van Dieman-szigeti (Tasmánia) büntetőtáborba száműzik.A magyar televízió 6 részes sorozatként adta.

bugeeJ. - 2008. 10. 30. 17:16

Vio-linket követelek!:)

Vio - 2008. 10. 30. 17:21

Az imdb-be üsd be, hogy For the Term of His Natural Life:)

Tronke - 2008. 10. 30. 17:21

Jurassic Park. Elsirtam magam a moziban mikor jott a T-rex. Vegtelen hatarok, nagyjabol 11eves fejjel emgneztem egy reszt nagyfaternel…uristen. Annyira elmebeteg abrazolsamod, meg az a focim. Ami meg nagyon para volt az a Poltergeist, 12es karikaval adtak vlamikor, en akkor voltam 13 korul, mondom megnezem…nem kellett volna. De vegigneztem!:D

Rohoghettek, mivel nem vagyok horrorrajongo, nekem a legparabb film amit lattam ilyent teren Mel Gibson Jelek-je volt. Ugyan regen lattam, de annyira be voltam szarva tole hogy csak na, szerintem vizesuvegek is voltak a szobaban.
Ami mindent visz az az idegleles nagyobb fejjel. Furcsa, meg senki sem irta.

gyusi - 2008. 10. 30. 17:32

nem igazán ide tartozik, de érdekelne: az AXN leadja a Fear itself-ből azokat is ami amerikában már nem került adásba???

Claire8310 - 2008. 10. 30. 17:34

Supernatural Blody Mary-s része, meg a Festményes is kikészítős szerintem, meg a Madárijesztős
Természetesen az X akták
meg volt valami tök félelmetes sorozat A hegy gyomrában délelőtti(!!!) matinéban nyomták, na azon iszonyatosan féltem… nagyon gáz volt…

zLk - 2008. 10. 30. 17:40

X-akták – Gumiember szintén itt is..
Aztán volt az a film..

Az átok (The Haunting),

illetve egy régi nagy sci-fi horror kedvenc,

A Halálhajó (Event Horizon)

de ha jobban belegondolok, ’93 ban 9 évesen a Jurassic Park után is durván paráztam, nehogy beugorjon egy velociraptor az ablakon :D

zLk - 2008. 10. 30. 17:42

“Öööö, Astra kölcsönző? Csak nem Csabán a Jókai utcában? :)”

Astra kölcsönző Gyulán is volt! :P xD

hady - 2008. 10. 30. 17:49

hm ezt a listat vegignezve lattam, hogy a Carnivale is ottvan. Nem tudtam, hogy az is horror sori.

JBG - 2008. 10. 30. 17:49

X-aktáknak jópár része volt, amin anno 10 éves korom körül rommáparáztam magam, természetesen a gumiemberes rész ilyen volt, illetve volt az a rész, amikor indiánok vérfarkassá alakultak ( a vérfarkastól amúgy is fostam kölökkoromban ) meg a bogaras bebábozós.

A Twin Peaksnek már a zenéje is eszembe juttatja, milyen parás volt anno az első rész. (az X-akták zenéje is jóleső lúdbőrzéssel tölt el a mai napig)

A Brimstone-ban is volt pár fosatós pillanat, bár az már nem sokkolt, mert idősebb voltam, de a pilot, vagy az “Angel von Genade” c. rész erős volt.

A Night Stalker jó, érdemes bepróbálni? Tudom, kereső meg minden, de vélemények érdekelnének.

clio - 2008. 10. 30. 17:53

négyévesen ikszakták betett, bár így nem emlékszem részre, meg kicsivel később valami rémirtók, szörnyvadászok, tudja fene mi volt a címe, főleg az a rész amiben a régi sulijukban a szekrények mögött ilyen összeaszott elektromosságbíró mutánskák laktak akik ki akartak nyírni mindenkit :/

sajen - 2008. 10. 30. 17:54

Dán tévésorozat volt, asszem a magyar címe az volt, hogy Örvény. Őrült nő gyilkolászott benne, a főcímben meg régi babák áztak a egy tó hínáros vizében. Fú, még ma is kész vagyok. Nem is néztem újra, pedig megszerezhető.

Szaurin - 2008. 10. 30. 17:57

X-aktákból nekem is a Gumiemberes rész maradt meg, meg az a rész, amikor egy néger csávó kifehéredett, mert nem volt agyalapi mirigye, és ezért más négereket gyilkolászott. Mikor Mulder utána ment a csatornába kikapcsoltam a TV-t. Azóta se tudom mi lett a vége. Ja, és az amputált lábú indiait játszó színésztől azóta is félek, miatta nem néztem meg a Charlie és a csokigyárat. :D

A SupNat-ből nekem a bohócos rész volt félelmetes, mert nem szeretem a bohócokat.

Ami pedig tényleg, de tényleg betett: a Buffy egyik epizódja, amiben egy hasbeszélő volt, azzal a hülye babájával. Csak fél szemmel bírtam nézni.

Sanna - 2008. 10. 30. 17:57

Gyerekként az X-akták és a Twin Peaks okozott számomra kellemetlen éjszakákat. Arra emlékszem, hogy mindig anyummal (aki egyébként akkor nagy fanja volt a Twin Peaks-nek) néztük együtt a sorozatot, és hát én már a főcím zenéje alatt megfelelő lelki állapotba kerültem…. régi szép idők. :-D Attól a zenétől kiráz a hideg!

hady - 2008. 10. 30. 17:58

Ki is volt az a baba amelyik gyilkolaszott ? azvolt a Chucky ?

dzsordzso - 2008. 10. 30. 18:00

A hegy gyomrában abszolút első helyen áll. Több éven át kísértett egy olyan jelenet, hogy valami torz süngyereket szült valaki vagy nem tudom. Áááh, beszerás volt akkoriban. Most újranézném, kíváncsi vagyok ma hogy hatna rám.

sajen - 2008. 10. 30. 18:07

nekem van hegy gyomrában. ha valakit érdekel.

C9H13NO3 - 2008. 10. 30. 18:10

Maelstrom bizony, az Örvény. De nem dán, hanem norvég :-)) Brutál hangulata volt…

JBG - 2008. 10. 30. 18:10

Volt anno valami Poltergeist-sorozat/antológia, a címére nem emlékszem, az is lehet, h pont ez volt, amit írtam, de annak vagy 2 részét elkaptam, tele is csokiztam a gatyót apercente.

Vio - 2008. 10. 30. 18:18

sajen:engem érdekel!Nem töltöd fel valahova?:)

Deliber - 2008. 10. 30. 18:22

Gibson: my hero-ból a szakácsos rész nálam a nyerő e téren. A sokszor hivatkozott Gumiember-session szintén a lisámon van. Brimstone szintén említendő.

lynx - 2008. 10. 30. 18:25

én imádom a horrort minden mennyiségben, már kiskoromtól kezdve mindent megnéztem, amit lehetett, és félelmet keltett.
De elég kevés dolgon paráztam.
Sokan írtátok a Hegy gyomrában. Na én akkor 6-8 éves lehettem, és most már csak az maradt meg, hogy a fiú csúszkál valami nyálkás csőszerű csúzdán, és a mélyben vannak az idegenek, akik talán kopaszok, és világít a szemük, de ez nem biztos.

Aztán Gumiember. Suliban nálunk is mindenki erről beszélt, iszonyatosan jó volt. Meg a gumiember visszatér is nagyon állat.

zako1 - 2008. 10. 30. 18:26

Killjoy: “Az idősebb korosztályba tarotom sorozatnéző szinten a magam 33 évével, így én is az Alfa holdbázisra szavazok. Nem tudom, hogy egyre gondolunk-e a többiekkel, nekem a legemlékezetesebb és egyben legfélelmetesebb az volt, amikor egy polipszerű izé, nagy világító szemmel, beszippantotta az embereket és a füstölgő csontvázukat lökte ki, majd végül az egyik bátor főszereplő a csápok közé vetette magát és egy késsel(?) szétdöfködte a szörny szemét.”

Same here. Ettől az epizódtól hetekig(!) rémálmaim voltak gyerekkoromban, állandóan attól rettegtem, hogy az ágy lábánál áll a szörny és fölfal. Nem mertem kidugni a lábam a takaró alól… :-))

sajen - 2008. 10. 30. 18:28

VIO: Azt nem, de megoldhatjuk okosba másképp. Mondjuk ímélcímcsere, aztán összefutunk. Főváros?

pezo - 2008. 10. 30. 18:30

Tesóm mindíg a Mekkk mester főcímzenéjétől akadt ki.
Én pedig az x-aktákétól úgy h szerintem nem is láttam túl sok részt,mert csak a zenétől rémálmaim voltak

sélli - 2008. 10. 30. 18:34

‘négyévesen ikszakták betett’ ….. HE??!

hady - 2008. 10. 30. 18:43

pezo: xDDDDDD

Venom - 2008. 10. 30. 18:49

A gumiemberes rész az az első évad 3. része. Én is birom azt nagyon.

Vio - 2008. 10. 30. 18:54

Sajen:viorica-negresku@freemail.hu és köszi:)

Desmond Wallace - 2008. 10. 30. 18:55

X-akták: szintén a gumiember a legemlékezetesebb.
Twin Peaks: Bob

és egy őskövület:
Édesanyám sokat mesélt arról, hogy gyerekkorukban a Belphegor című francia sorozattól paráztak.

Pingala - 2008. 10. 30. 18:56

Jaja, X-Akták gumiemberes rész.
Emlékszem, mindig a leengedett redőnyt bámultam, és paráztam, hogy a réseken keresztül fog bekúszni. Brrrrrrrrrrrr. Ma is kiráz a hideg.

mirelitkacsa - 2008. 10. 30. 19:01

X-akták. Egyértelmű. Még jó régen a zenéjétől is sikítófrászt kaptam XD (Gumiember rlz.)

Shilberd - 2008. 10. 30. 19:10

X-akták detto meg a Gibson: my hero még az említettek közül. Mondjuk az Ossified nekem jobban bejött, mint a Cookery Book.

Sue - 2008. 10. 30. 19:13

Valószínűleg nem nagy szám, de az én gyenge szívem alig bírta a Dawson és a haverok első évados “horrorrészét” végignézni.

Dohi - 2008. 10. 30. 19:14

par napja kezdtem el az elejetol a tales from the cryptet. eddig 3 epizodbol 1 volt nezheto, pedig anno kb. az elso 2 evadot megneztem a teveben, es csak utana untam ra.

szepen sorban pedig ujra (vagy eloszor) csekkolni fogom a tobbi sf/horror antologia cuccot is, vegulis barmikor johet bennuk egy jo sztori.

egyebkent a hegy gyomraban es az x-aktas gumiember ugrik be a regmultbol, meg a twin peaks. spooky!

Action - 2008. 10. 30. 19:24

X-akták, gumiember, ofkorz :) Gyerekkorban Twin Peaks pár része szintén. Mostanában meg Jacob első feltűnése a Lostban. Az izgi volt :)

Gattaca - 2008. 10. 30. 19:25

Az ifjú Indiana Jones kalandjaiból az a rész, amikor Indi az első világháborúban a nyugati fronton(Verdun-nél vagy Somme-nál) harcol.. Amikor megindul a lángszórós, gázálarcos németek rohama, és a ködben a francia lövészárkokat elárasztja a tűz, majd beszartam… Filmben a Majmok bolygója (az eredeti, 60-évekbeli) volt, amitől rendesen paráztam.

Lui - 2008. 10. 30. 19:25

y-akták, végtelen határok, pár x-akták rész régebben.
most.. talán csak a masters of horror, pl az 1×13-as ami már már gusztustalan rész volt :D

Zebert - 2008. 10. 30. 19:27

@Shilberd: Pacsi! Eszembe nem jutott volna az Ossified, de most, hogy mondod. – bár, az igazság az, hogy a 20. webizód körül kezdtem elveszíteni a fonalat, s dobtam magát a sorit. Érdemes folytatni?
Outer Limits nálam is betett anno, volt egy pár álmatlan éjszakám.

tomgrey - 2008. 10. 30. 19:28

Mire nem jó a Junkie… az a rohadt gumiember… azt hittem csak bennem maradt meg ennyire…

+ Twin Peaks: az a rohadt törpe a k***a szobájában…

orika - 2008. 10. 30. 19:33

Gyerekkoromban a Twin Peaks (kb. nem mertem aludni utána), X-Akták, de van pár Supernatural rész is, ami után nem szívesen oltom le a szobámban a villanyt:)

Pewer - 2008. 10. 30. 19:36

Twin Peaks
TFTC
Gibson

Nagyjából ezek.

alexaa - 2008. 10. 30. 19:40

én most kezdtem el az X-aktákat nézni, és a gumiemberesre simán emlékeztem, pedig vagyok már 31, szóval nem mai csirke :)

ha filmet is lehet: a gömb. majd besz.rtam amikor a medúzák kinyírták Queen Latifah-t.

és a cápa 1? a zenétől ma is kiráz a hideg!

rémlik még valakinek a Dűne még Kyle MacLehlennel (hogy is kell írni a nevét?) meg Stinggel? egy-két rész elég durva volt abból is!

Dohi - 2008. 10. 30. 19:46

dune rulz, csak itt off :)

alexaa - 2008. 10. 30. 19:47

de még elmegy sorozatnak, mert volt vagy 4 része, nem? :)

Csongi_a_vacsi - 2008. 10. 30. 19:51

Csillagkapu 10. évad 5. rész!! Habár előre olvastam, vmi megtámadja a serifet, hogy milyen rémisztő. Mondom csillagkapuba ilyen nincs. Aztán nézem a részt, elkapja a lény a serifet, úgy megijedtem, a székkel majdnem hátra estem. A szívbaj jött rám. :D:D:D

FZoli - 2008. 10. 30. 20:06

Elveszett ereklyék fosztogatói farkasemberes részen nagyon paráztam, aztán a végén persze volt “Ja, hogy csak ennyi?”

Risi92 - 2008. 10. 30. 20:06

X-akták: Gumiember ugyanez :D lehet gázosan hangzik de 2 évig voltak tőle visszatérő rémálmaim.. wow már tök rég nem jutott eszembe… :D

Risi92 - 2008. 10. 30. 20:08

egy kérdés nem tudna valaki valami linket adni az x-akták gumiemberes részhez [youtube, vagy csak a rész angol cime]? kíváncsi vagyok hogy most megnézve is rossz emlékeket kelt-e?! előre is köszönöm :]

Zsüsztin - 2008. 10. 30. 20:09

1998-99 körül ment egy pár részes sorozat az RTL Klubon, amiben az idegenek megszállták a Földet és a vége, ha jól rémlik, az emberiség halálával végződött, pontosabban valami sárgás zselében, kómában végezték a még életben maradók. Meglehetősen félelmetes volt elejétől a végéig. Anyámmal mindig remegve vártuk a következő részt. Nem tudja valaki, miről beszélek? :)

Zselécikk - 2008. 10. 30. 20:11

Risi: “Squeeze”, “Tooms”

Zsüsztin - 2008. 10. 30. 20:26

Lehet, hogy a Bolygó neve: Földről zagyváltam.

Maniac84 - 2008. 10. 30. 20:27


“American Gothic a címe, találkozott már valaki vele?“

anno megnéztem a pilotot, de parkolópályára tettem, később majd pótolom. nem sokra emlékszem, csak valami képességgel rendelkező gyerekre, hangulatra ls gary cole-ra:)

ja, meg akcentusokra. szerintem azért nem néztem, mert kevés voltam akkor.“

Köszi a választ winnie, ez csak még jobban felkeltette az érdeklődésem, akcentus nálam mindig plusz pont. Már be is indítottam a beszerzést:)

szucsitg - 2008. 10. 30. 20:29

zsüsztin arra én is emlékszem. jó kis sci-fi miniseries volt, legalábbis akkor biztos. 11v12lehettem, levlistás emlékek, szal a dátum stimmel ;) és tényleg ez lesz az. leadhatnák újra:)

szucsitg - 2008. 10. 30. 20:29

sorry, javítás. axn sci-fin kivül is

Chrissss - 2008. 10. 30. 20:30

Buffy, mikor a barlangban volt az az izé és levégta Willow-ról a bőrt a hasáról! Meg mikor Buffy anyja megőrül és követi egy féregizé…! Nah ezen a két részen paráztam egy darabig mikor még kicsi voltam! :D

BaRan - 2008. 10. 30. 20:32

Zsüsztin, biztosan nem a Bolygó neve Föld (azt most nyáron daráltam le), emlékszem arra a sorozatra amiről írtál, de nekem se rémlik a címe, pedig tényleg szörnyű volt nézni, hogy miket műveltek az elrabolt emberekkel.
Kiskoromban nekem is az X-akták volt a para, de ott elég sok epizód. Felnőttként pedig inkább a SupNat egyes részei.

Rehount - 2008. 10. 30. 20:35

Hát, lehet, különc vagyok, de nem nagyon paráztam semmitől. Valahogy a jó meleg fotelból nézve gyermekként sem kaptam szívbajt mondjuk Tooms-tól. Ha az élvezeti értéket nézem, a Gibson: my hero-t emelném ki meg a Twilight Zone 1-2 epizódját.

daniferi - 2008. 10. 30. 20:43

A hegy gyomrában durva volt… mint már említettétek sokan :)

Gyerekfejjel, kb 12 évesen néztem meg egy filmet:
Stephen King: It (1990)

Utána pár hétig a mosdóba is alig mertem kimenni sötétben, mert féltem, nálam is jön fel az a piros buborék a csapból… meglestem most imdb-n… megjelent az a bohócos fotó.. kirázott a hideg :)

Aztán még Chucky volt, amitól nem tudtam aludni egy ideig, de hát azt se gyerekként kellett volna megnézni :D

Sorozatban a Végtelen határok (Outer limits). Hát annak a zenéjétől még most is feláll a szőr a hátamon :)

Deana - 2008. 10. 30. 20:47

Supernatural, 2×08, Crossroad blues. Hajnali egykor néztem, ergo sötétben, tök egyedül, és még a kutyáim is behülyültek… Amióta kinőttem az egyszámjegyű életkorból, én úgy még nem paráztam. Pár Médium-és Ghost Whisperer-résztől is végigfutott a hátamon a hideg, de a legdurvább az SN volt.
Gyerekkori emlékként nekem is az X-akták és a gumiember maradt meg, de amikor két éve nyáron újranéztem azt a részt, röhögtem rajta, szal valószínűleg csak fiatalabbaknak ijesztő, vagy nem tudom…

Cameron - 2008. 10. 30. 20:48

Twilling zone a cigaretta leszoktatos episode:)

Venius - 2008. 10. 30. 21:04

Supernatural 1×19 – “Festményes rész”.
Majdhogynem az első Supernatural rész volt, amit láttam, tök sötét volt és ráadásul kint éppen vihar volt.

Qomat - 2008. 10. 30. 21:10

Gibson: my hero 1-2 részétől paráztam rendesen: Ossified; Mortal Agony; Vermiform

A régiek közül:

X-files: Gender Bender; Tooms

Doyle - 2008. 10. 30. 21:14

X-akták – gumiember, hogy újat mondjak :)

orika - 2008. 10. 30. 21:51

Basszus, én nem emlékszem erre a gumiemberes részre, pedig néztem az X-Aktákat… Vhonnan meg kell szereznem, mert annyian írtátok, hogy kezd kilyukadni az oldalam:D

Gaines - 2008. 10. 30. 22:16

Milyen jó nézni, hogy mi volt 1-1 generáció rémálma. :)

A hegy gyomrában nekem is alap para, szinte semmire nem emlékszem már belőle sztori-szinten, de ha csak eszembe jut a címe, már bújnék is be félelmemben a takaró alá, durván nyomasztó volt kisgyerekfejjel.

Twin Peaks, X-akták nekem egyaránt kimaradt a gyerek/ifjúkoromból (jó-jó, utóbbiból láttam nem egy részt azért, meg emlékszem, mindenki arról beszélt, de én vhogy nem kattantam rá), előbbit csak pár éve pótoltam, és simán el tudom képzelni, hogy maradandó lelki sérüléseket okozott volna. :) Így csak szimplán remek, nyomasztó atmoszférájú, mégis halálosan szórakoztató sorozat. :)

Nael - 2008. 10. 30. 22:19

Úgy néz ki velem, a fiatal fejemmel és magas ingerküszöbömmel van a baj, de én nem nagyon tudok megemlíteni SEMMIT amin különösebben féltem volna :S
Mondjuk nem láttam se “A hegy gyomrában-t” se az (úgy látszik ominózus) gumiemberes x-aktákat XD
Talán jobban belegondolva a supernaturalnak az a része mikor a kisgyerekekért jön el valami fekete köpenyes csóka, na ott kb. 1 percig ameddig el nem kezdte “kiszívni a lelkeket”, mert azon már kacarásztam boldogan :S
Filmek közül meg egyedül a “The Blair Witch Project” :S

Sarita Unq - 2008. 10. 30. 22:24

Látom, többen említették a Gibson-t. Nos, én is megemlítem, mert az Ossified például egészen káprázatos és beparáztatós.
A másik, amihez csatlakozom, az Örvény. Brutál. Nuff said!

Nael - 2008. 10. 30. 22:24

Amúgy hülye vagyok hogy 2 külön komemntbe írom, dehátaperszehogya Stephen King az atyaúristen, a novellái maradandó nyomot hagytak lelkemben, és ha járnék pszichológushoz még 100% hogy azokat dolgoznánk fel…Komolyan, “A mumus”-t amióta olvastam idegesít az ágyammal szemben lévő szekrény.Szó mi szó, annak az embernek a novelláinál nem hiszem hogy fogok olvasni félelmetesebbet. Egye fene, Lovecraftot még betársulhat 1-2 sztori erejéig XD(Poenak és Bierce-nek csak a stílusa fogott meg, f*sni nem nagyon kellett tőlük)

Risi92 - 2008. 10. 30. 22:27

Zselécikk köszönöm :] na gumiember jövök!!!:D

sélli - 2008. 10. 30. 22:42
baxtiadam - 2008. 10. 30. 23:05

Supernatural legelső része.. engem annak idején az nagyon befosatott, sajnos utána minden rész elején megismételték azt a pár jelenetet, és elveszítette a varázsát.

radaladar - 2008. 10. 30. 23:43

Twin Peaks, Riget, az X-akták főcímzenéje. (A sorozatot sosem néztem rendesen, bár a pár rész amit láttam annyira nem volt félelmetes, de lehet, hogy csak rossz részeket sikerült elkapni.)

boxpunk - 2008. 10. 31. 00:19

Hát lehet röhögni fogtok de én kiskoromban be**artam a Mézga családból az üzenetküldéses részen…:D

kacsababa - 2008. 10. 31. 01:42

Úgyszintén Twin Peaks és X-Akták gyerekként…

dorcssa - 2008. 10. 31. 01:57

Én utálom a horror meg thriller műfajt, ezeket rossz emlékként hamar el is felejtem szerencsére, úgyhogy nem nagyon tudok mit mondani. X-aktákat mikor néha elkaptam néztem, néha befigyelt egy-két félősebb rész is, de konkrétumokra nem emlékszem.
Egyetlen sori amit nézek a műfajban az a SupNat, de ott is mindig eltakarom a szemem ha valami csúnya történik, egyszerűen nem bírom nézni. SupNatból jó sok rész volt, amin féltem, nem tudnék kiemelni egyet közülük. Szerencsére az utóbbi időben kevesebb benne a félős rész.

Dohi - 2008. 10. 31. 01:58

Több éven át kísértett egy olyan jelenet, hogy valami torz süngyereket szült valaki vagy nem tudom.

ez a storyteller lesz jim henson muhelyebol. jofajta.

loryb - 2008. 10. 31. 05:30

X-akták: gumiember, tényleg Best of.

symor - 2008. 10. 31. 05:40

Úgy igazán nem íjesztett meg még tévés produkció sohasem, de a felelmetes hangulatkeltés három királya szerintem a

Twin Peaks – üzenet a körömágy alatt, az erőszakot túlélő barátnő sokkoló téblábolása mocskosan a sineken, az anya megtudja lánya halálhírét a telefonon keresztül és Bob megjelenése, sikolyok az elhagyatott vagonban, a sötét erdő, végtelenségig sorolhatnám miért ez a műfaj királya. Ha belegondolok, hogy mennyit nyerhettünk volna, ha elődeik bátorságán okulva szabad utat engednek a Mulholland Drive sorozatötletének, amit Lynch filmremekművé vágott meg – az ottani gyorsétkezdében előadott monológ és az épület sarkáig tartó séta szerintem a félelemkeltés csúcsa. David Lynch eszement zsenialításának egyértelmű bizonyítéka ( mit ér ehhez képest az Supernatural poszterpárosának kalandjaiban rémisztgető animációs plasztikszörnyek serege ?!).

Alkonyzóna – klasszikus rémirodalmi alapok igényes filmes bemutatás

az X-akták egyes epizódjai (ez utóbbit mai fejjel kicsit szégyellem).

dzsordzso - 2008. 10. 31. 07:03

Köszi Dohi igazad lesz, kevertem a kettőt.
Akkor ez a Storyteller hagyott bennem nagyon mély nyomokat.
Közben megnéztem újra a hegy gyomrában első részt, egyelőre lightos. :)

Flotador - 2008. 10. 31. 07:25

Nekem is a Hegy gyomrában jut először az eszembe. Azóta is azt kérdezem a szüleimtől, hogy hogy engedhették nézni? Jópár évig a vízből kiemelkedő szörnyektől rettegtem a takaróm alatt.

orika - 2008. 10. 31. 08:48

Köszi sélli:) Hát, most annyira nem hatott meg, de gyerekként nyilván összecsináltam volna magam ettől a résztől:D
Fura,ogy sokan írjátok az Ideglelést, meg a Kört… Az elsőnél vártam, hogy mikor lesz már vmi, aztán egyszercsak megjelent a vége főcím,semmi extra, az utóbbinál meg a párom állandóan el akart aludni az unalomtól, én keltegettem, hogy “jajj, ne már, mert tuti mindjárt lesz vmi rémisztő és be**ok”, aztán meg a nagy semmi… nem is értettük, hogy a lakótárs miért rettegett utána 3 hétig.:) szóval lehet immunissá váltam?:D

papoca - 2008. 10. 31. 09:29

30 fölöttiek biztos emlékeznek a Delta főcímzenéjére. Tudom, nem igazi sorozat, de minden héten ment, én pedig gyerekfejjel sikítva rohantam ki a szobából, mikor meghallottam a zenéjét, és rettegtem a két hóviharban menő embertől, akik inkább szörnyeknek tűntek akkori szemmel.
Meg az Alfa holdbázis egy része ugrik be, mikor valami elszenesedett (legalábbis fekete) ember jött kifordult fehér szemekkel, na attól hónapokig nem aludtam.

Cappy - 2008. 10. 31. 10:41

X-aktakbol par resz, Supernatural-Madarijesztos es Bohocos

Mr Bush - 2008. 10. 31. 11:31

Nem voltam nagy horrorrajongó, de a hegy gyomrában (ha vkit érdekel: http://thepiratebay.org/torrent/4247916/Hegy_Gyomraban_(Under_The_Mountain)__HUNDUB__TVRIP) meg két x-akták rész, a gumiemberes meg az erdőben embereket bebábozó bogarakk nagyon beszarattak akkoriban. Elkezdtem újranézni az x-aktákat de kár volt – mai szemmel nagyon gáz, csak röhögök rajtuk.

Muse - 2008. 10. 31. 12:07

Én kb. 6 éves lehettem, mikor lenyomták a tévében a Langoilerek-et (Langoilers), amiben ilyen nagy, csupaszáj szörnyek üldözik az embereket… Na, én azon olyan szinten betojtam, hogy hú… XD
Az X-aktákat én is néztem kicsinek, de nem sok maradt meg, viszont a múltkor elkaptam a lábatlan indiais részt, utána meg nem mertem elmenni az ágyamig… XD

mf - 2008. 10. 31. 12:09

X-akták. de én nem a gumiemberes részre emlékszem (azt nem láttam), hanem a parazitásra. egyetlen kép maradt meg az egészből, amikor egy fazonnak nézik a hátát lámpa alatt, és a parazita elkezd mászni a bőre alatt, felfelé. bleehh. a másik meg szintén X-files, amikor Scully elkap valami betegséget, és a nyakán egy hatalmas, randa daganat van, aminek ronda a színe is, és gusztustalan volt eleve. mindezt olyan 5-6 évesen, mert anyukámék nézték, nekem meg hagyták. hát ezek megmaradtak rendesen.
Supernatural-ből igazán ijesztővel nem nagyon találkoztam, a bohócos rész az zavart, mert rühellem a bohócokat. (Stephen King Az-ja könyvben megtette a hatását. :D )

ndavid42 - 2008. 10. 31. 12:11

Ha jól számolom, eddig 19 gumiember :D Hát én még nem láttam, de azzal fogom kezdeni az X-akták nézést :)
Amúgy a Twin Peaks kicsit, meg a Supernatural – The Benders része. Poén, h ebben az SN részben nem is voltak természetfeletti lények, mégis nekem ez volt a legparásabb (meg sztem amúgy első évad egyik legjobb része)

tghcs - 2008. 10. 31. 13:07

Nekem is A hegy gyomrában, a felét a takaró alól néztem.
A másik ilyen szintén az X-akták, de nekem nem a gumiember volt a legparásabb. Persze az is, de ami rögtön beugrik, az már egy későbbi rész. Már nem is voltam olyan gyerek, talán gimis, amikor láttam, asszem a Viasaton. Arról szólt, hogy volt egy család, ilyen tök eltorzult alakokból, amik azért voltak deformáltak, mert a saját anyjuktól lett gyerekük, és így a kisebb tesók már az idősebbek gyerekei is voltak. Anyut meg az ágy alatt tartották egy gördeszkán, mert keze meg lába se volt. Egy nagyon lerozzant kocsival jártak, és mindig ugyanaz a régi zene szólt a rádiójukban. Volt egy jelenet, amikor mentek a seriffet meg a feleségét agyonverni, csak az ablakból mutatták az árnyakat, és közben az a zene szólt… Na, én még egy olyan nyomasztó és undorító X-akták részt nem láttam. Egyedül voltam otthon, éjszaka, és utána teljesen be voltam parázva.

Seth (GIE) - 2008. 10. 31. 13:14

X-Akták egyértelműen, abból is főleg a Gumiember.

Meg még a Hegy gyomrában annó azokkal a “bolyhok”-kal… attól is frászt kaptam :D

tom - 2008. 10. 31. 13:48

hat sok van mivel nagy horror rajongo vagyok es megsen egy kimondottan horror filmen paraztam qva nagyot. A Mel Gibson-os Jelekben: mikor egy kessel nezett be az ajto ala, es az U.F.O kidugta a kezet. igy nem tunik nagy dolgnak de olyat orditottam akkor, hogy nagyot!

Rawop - 2008. 10. 31. 16:08

Nálam egyértelműen az Ossified epizód a Gibson: my hero-ból.

Trisztin - 2008. 10. 31. 19:30

Végtelen Határokon és X-aktákon szocializálódtam általános alsóban,így nekem lételemem a horror…

…amikor hülyeségeket kezdek álmodni , akkor meg kell néznem egy horrort és megint egy darabig nem álmodok hülyeségeket :)…

symor - 2008. 10. 31. 21:12

Stephen King – Az évszázad vihara

Egy a téli vihartól elzárt sziget kisvárosnak lakói néznek szembe egy ősöreg túlvilági lény követelésével.

A legütősebb minisorozat a horroríró tollából, a jó felütést itt nem nyomja el egy ellaposodó befejezés (mint a Végítélet esetében), épphogy egyre megrázóbbá válik az emberek saját döntése miatt, amit gyermekeik felett hoznak meg saját túlélésükért. Az ember a legnagyobb szörnyeteg, bármilyen halhatatlan gonosszal kell is szembenéznie.

Sztarlina - 2008. 10. 31. 21:35

Sorozat: Alien, Mesék a kriptából
Film: 28 nappal/héttel később, Átok 1-2 (The grudge)

daydream - 2008. 10. 31. 21:42

Gyerekkori emlékeim vannak az X-aktákról, de konkrétra részekre nem emlékszem, csak hogy időnként eléggé el kellett bújnom a takaró alá, amikor apukámmal néztem:)

Twin Peaks az érdekes dolog. Szintén apukám nézte, de én nem emlékeztem (még most se emlékszem), sőt, hallani se hallottam a sorozatról egészen pár évvel ezelőttig. Viszont amikor pár évvel ezelőtt meghallottam a zenéjét, a hideg rázott tőle, nagyon fura volt. Valószínű ebből is láttam pár részt, és valahol megmaradt bennem.

De mai fejjel: Supernatural. Én mazochista mindig éjjel nézem, egyedül, így elég paráztató tud lenni:D Talán a legijesztőbb részek a Bloody Mary, Asylum, Roadkill, Time is on my Side… De szinte mindegyik részen tövig rágtam a körmöm:)

daydream - 2008. 10. 31. 21:49

Jaj, majd elfelejtettem: lehet röhögni, de én a Lost 3×20 (The Man Behind the Curtain) epizódjánál határozottan féltem. Ha valaki nem emlékszik, az a rész, amikor Jacob házába bemegy Ben meg Locke.

petite - 2008. 10. 31. 22:18

Egyértelműen X-akták, amikor a csávó a csövekben közlekedik… mosdókagyló, wc, lefolyó, szellőzőnyílás közelébe nem mertem menni utána. XD

De most néztem a tegnapi Supernaturalt, és elég jól hozta nekem a Halloween hangulatot, szóval simán belefér a listába.

fallen - 2008. 10. 31. 22:45

Tudomásom szerint az X-akták azért lett piros 18-as karika, mert Körmendy-Ékes Judit lánya egyszer megeijedt valamelyik résztől.

Binky - 2008. 10. 31. 23:22

Hát nekem is a Gumiember az X-aktákból. Utána egy darabig alig mertem a wc-re ülni, mert féltem hogy kimászik onnan… Nagyon durva volt.
A gyilkolászós babát meg még mindig nem néztem meg. Egyszer ment a tv-ben, odakapcsoltam de 2 perc után elég volt. Nem tudom mi olyan ijesztő, de egyszer erőt veszek és végignézem. :)

Risi92 - 2008. 11. 01. 14:46

azt hiszem egyértelműen kijelenthetjük hogy magasan az X-akták: Gumiember a nyertes :D

Mistress - 2008. 11. 02. 14:43

egyetértek Risivel.

Amúgy most horror terén a Supernatural a kedvencem. Két rész különösen betett nekem. A címük most nem jut eszembe, de az egyikben arról volt szó, hogy a gyerekeket elrabolták és a helyükre olyan lények költöztek, amiknek rettenetes arca volt a tükörben. Az a jelenet durva volt, amikor az anyuka érezte, hogy a lánya nem normális és kocsival együtt tóba akarta fojtani, erre mire hazaért, a lány ott ült a konyhában víztől csöpögő ruhákban.

A másik ilyen részben két pogány istenséghez keveredett a testvérpár, akik gyerekeket ettek. Tök normális nyugdíjasoknak tűnt a két isten, erre elkezdik kínozni a főhőseinket. Az egyiknek oda lett a körme, a másiknak meg asszem a foga. Brrr…

X aktás berkekből meg nálam is a Gumiember verte ki a biztosítékot, meg a Ha leszáll az éj, meg a hernyóemberes rész.

Evil - 2008. 11. 02. 15:35

Dead Set kellemes es brutalis zombis kikapcsolodas es nem hosszabb mint 1 becsuletes film, ajanlom mindenkinek.

Deana - 2008. 11. 03. 13:58

Mistress, a két rész amit emlegetsz egyrészt a 3×02, The kids are alright és a 3×08 A very supernatural Christmas. És igen, Samnek a körme bánta, de Dean foga csak majdnem :D

SimPet - 2008. 11. 03. 14:04

Gyerekkorom legemlékezetesebb félős estéi a szokásos kedd esti sorozatok között a “Messziről jött ember” című sorozat alatt voltak.
Keddenként a szülők leléptek így mi gyerekek minden kontroll nélkül néztük. Persze mindvégig abban a hiszemben voltam, hogy a “szellem” nem is létezik, csak a főszereplő csajt szivatják. Na amikor aztán tényleg megjelent André, akkor volt néhány rossz éjszakám, és még a mai napig is beugrik a kép. A gumiember ahhoz képest semmi. Bár lehet, hogy csak én voltam nagyon kicsi.
Ezt azért ma újranézném, hogy mi lenne a hatás.

szuladam - 2008. 11. 05. 12:24

én már fiatalabb generáció vok, de x-aktákból 1 rész maradt meg, amikor vmi erőben rohangáltak és vmi “bogarak” bebábozták a népet (vszeg ufók avgy vm) de már nem nagyon emléxem.

Viszont, megvan az egész x-akták de még nem néztem meg. most itt annyiszor mondták h GUMIEMBER vki mondja meg MELYIK évad melyik RÉSZ ez, mert most már megakarom nézni!!!!:D:D:D

almecho - 2008. 11. 25. 11:09

volt egy piócaemberes rész is x-aktákban, azon senki nem nyüszített rajtam kívül 8 évesen?

meg nem horror ugyan, de az ördög ügyvédje, átváltozó arcos jelenetek, amikor keanu reevesné hallucinál, na az ijesztő volt. talán mert váratlanul jött. a petefészekkel játszó kiskölyökről nem is beszélve.

érdekes, horrorokon meg néha simán el tudok aludni.

Réta - 2009. 10. 10. 18:29

Most daráltam le a Fear Itself című horror antológiát. A legtöbb résznél féltem rendesen, de a legeslegrémísztőbb a “közösség” című epizód volt. Az a borzalom az idillikus felszín alatt teljesen kikészített.

MerxíÍ - 2009. 11. 27. 17:50

Az eggyik barátnöm azt mesélte hogy az uncsija mindent lefotoz ez a hobbija . Na belevágok.
Mikor fényképezte a holdat akkor minden ben volt a fák…és feltünt 3 fej 3 ufo fej egy kicsit durva tudom , hogy nem hihetö el de igaz… van kép rola!
Na ennyi!:D:D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz