login |

Mi folyik a Skins harmadik évadában?

2009. 02. 16. 21:13 - Írta: human

145 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Nekem 4 rész kellett, hogy rádöbbenjek mi a gond. Az első rész ugye bizakodásra adott okot, amit aztán a második résszel gyorsan el is hessentettek, hogy utána a harmadik résszel javítsanak, szóval nem kicsit hullámzott az évad eddig. Ha jobban belegondolok, akkor az első évadban sem tetszett a második rész, szóval annyira nagy gond nincs, a nézés felfüggesztésének még csak a gondolata sem merült fel bennem. Na, a tényleges gond viszont az, hogy most be kell tenni egy képet.

Tehát, most már ténylegesen rátérve, egyszerűen megvalósításában gyegébb a sorozat, mint eddig. Arra gondolok, hogy baromi sokszor ritmustalan a vágás, de komolyan, és ezzel olyan lesz, mintha összevissza egymásra lenne dobálva pár ötlet, közben csak elcseszték a felvezetés vágását. Pedig írásilag a harmadik részben megtalálták az útjukat, és egyre jobban működik az új brigád, csak ne szabotálnák a sorozatot a vágók.

Tényleg, mostanra Cookon kívül szinte mindenkit megkedveltem, hiába szeleburdibbak (50 éves énem kibújt, haha), mint az előző sokaság, akik néha teljesen felnőttként viselkedtek, néha meg persze Oroszországban menekültek, meg anyagot csempésztek oda. Eddig a csapat női része az, akikbe több energiát fektettek, de remélem a fiúk is kapnak rendes bemutatást, amelyben Cook kicsit takarékabb lángon lesz állóf*sz ügyben. Oké, hogy tini, mindig áll neki, de ennél azért picit több vér maradhatna a fejében.

Ami viszont még mindig hibátlan, az a zenei válogatás. Aki csinálja az egyszerűen olyan munkát végez, hogy le a kalappal előtte. Ahogy pedig a régebbi számokat belekeveri, azért még külön riszpekt, hiszen a Sugar Town olyan tökéletesen klappolt a legutóbbi részben, hogy örömkönnyeket lehetett hullajtani.

Szóval, a lényeg, hogy más, mint 2 éven át volt, de most is jó, akármennyire ijesztő is volt a második rész. (Ha éppen nincs bejegyzés, a sorozat kibeszélője itt van.)

145 hozzászólás Ne habozz!

bjoe0502 - 2009. 02. 16. 21:18

a zene az előző évadokban is 10/10es volt…én elfogult vagyok és azt mondom hogy az összes rész tetszett…az új brigád is jól kezd formálódni…én JJ szerepét nem értem eddig, de amúgy is respekt hogy megemlékeztek erről a kiváló sorozatról..brit sorozatok forever

i - 2009. 02. 16. 21:22

Én most a negyedik résznél éreztem, hogy rendben lesznek a dolgok. Végre voltak jelenetek, amiket később visszakerestem, mert annyira hangulatosak voltak.

Ha nem lenne magában semmitmondó, esetleg hétidézetébe írtam volna még ezt:

Yes! Nice one! Tasty!

gia - 2009. 02. 16. 21:24

Thomas visszatérése ígéretes (az egyetlen szimpatikus fiú a jelenlegi brancsból), és tetszett, hogy végre kicsit árnyaltabbá tették Effyt. Sosem gondoltam volna, de Pandora kezd a kedvencemmé válni a lányok közül.

joka - 2009. 02. 16. 21:31

Szerintem csak a Cook resz tekintheto gyengebbnek, az egy kilenges volt, de az utolso ketto visszatert a regi szinvonalhoz. Az elsovel szinten nincs bajom, poenra vettek, valahogy be kellett mutatni oket.A csajok azert szerepelnek tobbet szerintem,mert megforditottak a korabbi aranyt,de nyilvan lesz a maradek kettonek is bemutato resze.

sepul - 2009. 02. 16. 21:31

nem tudom miért nem tetszik senkinek sem a második rész..engem a végén úgy a 38ik percben fogott el az érzés hogy “na újra itt van az amiért szeretem ezt a sorozatot”..de hát mindenki másért nézi:)

RexpecT - 2009. 02. 16. 21:37

Az új évadban eléggé a erőltetik a partykat.(Szinte minden részben benne van valami buláj).
Ennek ellenére tetszik(még a második rész is (: ).

KTamas - 2009. 02. 16. 21:37

A masodik resz nagyon szar volt es oszinten szova a promo alapjan a harmadik sem tunt jonak de aztan megis csak egy nagyon kellemes reszt hoztak ossze, a negyedik meg tenyleg nagyon ott volt, ha igy folytatjak szerintem meg osszeallhat egy egesz jo evad, de nem fogja tulszarnyalni a masodikat.

teleo - 2009. 02. 16. 21:40

Sztem Cook rész semmivel nem volt szarabb mint a többi, nem értem miért gondoljtáok így. 10/10 az évad csak ugy mint az első kettő.
Le a kalappal az nagolok előtt:)

Zsab - 2009. 02. 16. 21:41

Teljesen rendben van az évad valahogy meg kell ismerkedtetnivalünk a szereplőket. A 4. részen végig röhögtem, sok jó poén volt benne. A zene meg 10/10. Minden jelenetnél rohadt találó!

Lyana - 2009. 02. 16. 21:45

A rettentően szánalmas második évad után félve ültem neki, de az eddigi részek alapján örömmel tapasztaltam, hogy az új évad az első régi fényében tündököl.
Nagyon élveztem eddig minden részt, s a szereplőgárda is mérföldekkel jobb lett.

Dr.Fünke - 2009. 02. 16. 21:49

Hát igen, a zene az nagyon óé van válogatva, de én magam azon gondolkodtam a lrgutóbbi rész közben, hogy milyen borzalmas pénzbe kerülhet itt a soundtrack.

Laci082 - 2009. 02. 16. 22:01

“A rettentően szánalmas második évad után félve ültem neki,”

Ha szerinted szánalmas volt a 2. évad, akkor nem biztos, hogy pont a neked való sorozatot nézel.

Egyenlőre nekem semmi bajom a 3. évaddal. Még erősen az elején vagyunk, bemutatás ezerrel, ezért még nincs meg az az erős drámai szál ami jellemezte a sorozatot az 1. évad végétől. De azért ebben a részben már kezdődik valami ilyesmi is, szóval nem fogok csalódni, nem amerikai pite színvonalú random poénokkal teli évad lesz történet nélkül.
Az új banda bejövős, de Effy továbbra is favorit.

forge - 2009. 02. 16. 22:05

én eddig nem érzem hogy ez szólna bármiről is
idétlenkedést meg bárki tudna forgatni

Lac - 2009. 02. 16. 22:05

Nem tudom miért hasonlítjátok a második évadhoz, ha már annyira hasonlítani akarjátok akkor az elsőhöz, hiszen kvázi újrakezdték az egészet.
JJ érdekesnek tűnik, biztos van valami szorongási betegsége, Fredee(lehet, hogy rosszul írtam) jó karakternek tűnik, de ez majd pénteken kiderül. Cook az egyedüli kakukk tojás, de szerintem ő is vissza fog venni a sorozat haladtával. Effy-t mindig is szerettem a titokzatos stílusa miatt, keveset beszél és akkor sem mond ki mindent. Pandorától még tartottam, de az utóbbi részben nagyon ott volt. Na nem folytatom a felsorolást, értitek, szerintem jó az új gárda, nem hasonlítanám a régihez, mert teljesen más. Na jó ha nagyon akarnék kötekedni találhatnék hasonlóságokat, de nem akarok, mert annyira nem szembeötlő.

A zenék mellett amúgy az operatőri munka nagyon jó. Pl: a második részben amikor cook mászkál reggel, és a mostani részben is sok szép, vagy jól beállított kép volt.

spamdog - 2009. 02. 16. 22:14

Kíváncsian várom a Freddie-ről a búsképű lovagról milyen epizódot hoznak ki.
Az ikrekben még sok potenciál van. Naomi-ról szinte semmit nem tudunk. Thomas-t annyira sziruposan optimistára írták, hogy nekem ő lóg ki a sorból. A zene tényleg naprakész, csak azt a Ganyé Westet hanyagolhatták volna.

mchn - 2009. 02. 16. 22:16

Ugy latszik abszolut ellentetes a velemenyunk. Nekem idaig a kedvencem a 2. resz, a 3/04 nalam a sorozat eddigi melypontja a Szkeccses resz mellett. A vagasok pedig nagyobb reszt rendben vannak. Sokkal tobb hosszabb beallitas, mozgatjak is a kamerat vegre. Az operatorok pedig tovabbra is top munkat vegeznek, ugyanugy mint eddig, teszem hozza.

muforlife - 2009. 02. 16. 22:16

nekem egész évad nagyon bejön, sőt Cook meg szerintem teljesen jó, egyedül aki nem tetszik az JJ, de most ebben a részben már ő is érdekes volt ezzel a bepánikolással. A zene meg tényleg nagyon zsír.

Hojzi - 2009. 02. 16. 22:19

Én az Emilys részt várom nagyon :)
amúgy Cookos eppel se volt semmi para, hozta azt a részt amilyen a karakter, egy bohókás, kontroll nélküli fiatal életét… pandora eddig idegesített nagyon de vhogy most a 4. részben sikerült valamennyire megszeretnem, jj meg szimplán irritál

Ruffrider - 2009. 02. 16. 22:23

Noha összességében tetszik az új évad, én úgy érzem, hogy túlságosan elrugaszkodtak a valóságtól a készítők. Nem mintha a első kettő olyan szigorúan földhöz ragadt lett volna, de nekem mindig böki a csőrömet, ha olyat látok, hogy egy 16 éves pöcs Közép-Amerika havi különböző fajtájú tudatmódosítószer-exportjának a felét, és aztán még képes összefüggően beszélni (rumpuncs). :D
Nem beszélve arról, hogy 3 méter zuhanás után van a srácokon 2-2 horzsolás.
Illetve JJ túl irrealisztikusan amcsi-sablon nörd karakter, főleg, amikor egyenletekkel meg statisztikákkal fejezi ki a mondandóját. Ne már.

Emiatt nyilván nem lesz rosszabb maga a sorozat, de ilyenek a előző évadokban nem voltak, azt valahogy jobban elhittem.

Ruffrider - 2009. 02. 16. 22:26

Bocsánat, “hogy egy 16 éves pöcs leküldi Közép-Amerika havi…” of course.

Laci - 2009. 02. 16. 22:31

Én a harmadik évaddal kezdtem, de eddig nagyon bejön a sorozat.
A zene tényleg sokat dob rajta bár az új Britney “sláger” bevállalását érdekesnek tartom, még az amcsik se nagyon szokták “használni”.

Tomi - 2009. 02. 16. 22:41

Nekem az első rész kicsit csalódás volt, a második meg nagyon. A harmadik tetszett, a negyediket meg imádom! :)Az utolsó rész miatt most már nagyon várom az új részeket, eddig azt hittem felhagyok a nézésével, de a 4. rész 10/10 volt számomra, és ez bebiztosította a sorozatot “végig-nézőssé”.
Szereplők:
Freddy kicsit túl jófiú nekem (bár lehet Cook mellett nem árt) és ez kicsit idegesítővé teszi. Cook az király. :D JJ meg idegesítő kissé. Effy örök favorit, gyönyörű és csodálatos színésznő! Pandora elején idegesítő volt, de megkedveltem. At ikerlányok aranyosak és nagyon kellenek a sorozatba. :D Naomi gyönyörű és rend kívűl érdekes karakter. Thomast-t kicsit fölöslegesnek és hátráltatónak érzem, de amúgy nincs vele gond.

Arthuro_Adam - 2009. 02. 16. 22:42

Engem csak Cook idegesít kicsit, az meg mondjuk még jobban, hogy Effy vele ment, de úgy tűnik, hogy ez talán változik :)

A zene ebben a részben különösen jó volt :) Bár kevés rádiót hallgatok mostanában, Britneyt fel se ismertem, de a Livin’ on a prayer jó válaszás volt.

FlasH - 2009. 02. 16. 22:43

lol, akkor itt én sem értek egyet a tömeggel. a 2-3-4-ik részek közül abszolút a cook-os tetszett a legjobban. vicces volt, néha kis túlzásokkal, de még bőven határon belül. s a legfontosabb, hogy a készítők nem vették komolyan magukat.

ellentétben a pandorás résszel, ami szerintem abszolút mélypont volt a sorozat történetében. a legjobban effy karaktere idegesít, akit leginkább egy lufihoz hasonlítanék. az első két évadban jól felépítették, mint egy titokzatos, eredeti, korához képest érett karaktert. erre ebben a részben úgy kipukkant az a lufi, hogy ihajj. de komolyan, ennyire éretlen döntéseket nem hiszem el, hogy valaki hozhat, nemhogy effy, aki a második évadban mesterien összefogta a bandát. abszolút megutáltam a karaktert.

eddigi részek osztályozva:
3×01 8/10
3×02 9/10
3×03 7,5/10
3×04 5,5/10

Nikolka - 2009. 02. 16. 22:50

Ruffrider hát akkor te annyira nem ismered a mai fiatalságot..Szerintem totál hihető,sőt így is van.Nah de ebbe ne menjünk bele.
Ez a 4.rész szerintem is nagyon jóra sikeredett.Most már imádom az új évadot,és a szereplőket is egyre jobban.:)

CyClotroniC - 2009. 02. 16. 23:00

Szerintem meg az első két évad legjobb része volt az 1×02-es Cassie-s rész, abban volt valami olyan plusz az atmoszférában, ami a több részben nem volt meg, vagy más formában legalábbis. Nekem a 3. szezon nyitórésze bejött, a többit pedig pont azért nem láttam, mert félek, hogy hétről hétre kevésbé lenne emészthető az új csapat, pedig nem tűnik rossznak. Szóval én maradok amellett, hogy megvárom a szezonzáró részt, addig elfakulnak kicsit az első két szezon emlékei, aztán 1-2 napon ledaráljuk a 3-at. Sokkal jobb a Skins tömbösítve, mint hétről hétre, legalábbis eddig ez volt a tapasztalatom.

Roosevelt - 2009. 02. 16. 23:53

Valóban kicsit furcsa ez a harmadik évad, de a 4. résszel engem teljesen megvettek. Remélem így emelkedik továbbra is a színvonal, és akkor nem lesz gond az évad végére. Mindenesetre remélem az “alvilági” szálat nem erőltetik tovább, az elég idegesítő lett szerintem…

Sparkie - 2009. 02. 17. 00:16

bocs human, de az oroszorszagi reszben pont h NEM vittek magukkal semmi drogot, ez volt a lenyege annak az epizodnak.

mellesleg sztem iden kicsit tobb “popularis” zenet pakoltak eddig ami kicsit zavar, de persze meg igy is uti zeneileg az osszes sorit egyuttvéve:)

Ice - 2009. 02. 17. 00:19

szerintem eddig a negyedk rész volt a legjobb… bár az elöző évados szintet tényleg nem hozza(főleg hangulatban), de alakul..

cc.x.ray - 2009. 02. 17. 00:33

Sparkie, sztem pont, hogy vittek már nem emlékszem kinek,de valakinek a seggében (gyomrában, de így jobban hangzik)volt végig nem? És pont az volt a poén, hogy a visszafele úton jött rá a szapora és ezzel heccelték, hogy otthon már a reptéren elkapják…még az orosz reptéren is leizzadt, hogy “megtalálják”

cc.x.ray - 2009. 02. 17. 00:35

Valami tabletták voltak, még dumáltak is róla…bár régen volt megeshet, hogy tévedek…

Jamesch - 2009. 02. 17. 00:35

Most néztem meg a 4. részt és egyből idejöttem, biztos van bejegyzés. Sztem nagyon jó volt ez a 4. vmit mutatott, újat. Tényleg kicsit amerikai tinisorozatos hangulata volt néhol, de nagyon jól elegyítve komojabb témákkal és a zenék zseniálisak voltak.
Nekem pont a Kanye Westes rész tetszett nagyon, de a besütizés után Livin on a prayer is jó volt.
A Britney-t énse vettem észre, megpróbálom visszakeresni. Hol volt? Ja megvan, kb a felirat alatt, whaeva

human - 2009. 02. 17. 01:11

Vittek oroszba drogot, csak nem fértek hozzá, úgymond

gebriell - 2009. 02. 17. 01:55

nekem nagyon tetszik, csak az “alvilági” szál idegesit engem is, azt kihagyhatnák…

Gréta - 2009. 02. 17. 02:19

Hehe, vicces, mert nekem az első évad második része a kedvencem az egész sorozatot nézve. Az, amikor Cassie megmutatja Sidnek, hogyan tereli el mások figyelmét arról, hogy nem eszik egy falatot sem a kajájából.. nos annak a jelenetnek a zsenialitását meg sem sikerült közelíteni azóta sem.
Nem tetszik az új évad. Talán, mert nincs olyan szereplő, akivel szimpatizálnék…

Laci - 2009. 02. 17. 06:11

Arra nem emlékszem csak azt tudom, hogy az If you seek Amy című száma volt benne, ha kimondod gyorsan kicsit mást lehet hallani volt is már botrány belőle.

Laci - 2009. 02. 17. 06:15

Ha valakit érdekel itt megtalálja az összes zenét a részekből.

Rev - 2009. 02. 17. 06:29

Nincs baj ezzel az évaddal szerintem, nekem még Cook karaktere is bejön. Viszont amikor a mindenki által ismert maffiozo paprika evő csatát rendez… nah az nevetséges volt és nem is nagyon értettem, semmi realitás.

nolan - 2009. 02. 17. 07:23

scak nkem van olyan érzésem mintha kicsit komikusabbra/szatirikusabbra vették volna a figurát? nekem az ugrik be állandóan hogy az első két évad sokkal komolyabb hangvételű volt, ez meg olyan lazulós. persze nem kicsit a nehezen hihető jelenetek miatt:
nagh jolokhia chillit zabálok marékra mert otthon anyu termeszti (én chillit termesztek hobbiból és egy darabot nem lehet megenni hogy ne sz*rnád össze magad), 1 g mdma és elszáll mindenki mint a papírsárkány, fingok a hangosbemondóba évnyitón.

komédia lett belőle. de tetszik, nice one!

daniba - 2009. 02. 17. 08:08

a 2. évad szinvonalát egyszerűen nem tudják überelni. Legjobb sorozat évad számomra. Elképesztő mit csináltak.
Ezt még nem mertem elkezdeni mert hiányoznak a régiek és inkább nem

Gad - 2009. 02. 17. 09:43

Szerintem korrekt a 3. évad.

lynx - 2009. 02. 17. 10:41

A 4. részben nagyon jó hangulatot csináltak. Bár 70% volt komédia és 30% dráma, azért nagyon jó volt. (nekem inkább a drámai részek jönnek be Skinsből). Viszont a poénok nagyon állatok voltak, és végre nem voltak fingós-böfögős poénok, kicsit magasabbra tették a mércét.
Talán egy negatívum, hogy ezt a részt inkább éreztem Effy részének, mint Pandáénak.

A zenék és a fényképezés iszonyatosan jó volt megint, és a csajok is gyönyörűek.(Spoiler Naomi, Emilly csókja nagyon érzéki volt)
És kiemelném, hogy én még nem igazán láttam sorozatot, ahol nem nádszálvékony lányka van bugyiban-melltartóban, És azért Pandora megmutatta :-)

3×1 7p
3×2 4p
3×3 8p
3×4 8p

lesz ez még jobb is :-)

VR6 - 2009. 02. 17. 11:19

A 4. rész nagyon egyben volt, az új szériában a legjobb. Egy picit a drámai eizódok hiányoznak, na de majd itt is jön egy sötét évad, mint a “régiekkel” a második. Jó ez: nézni kell!

Olman - 2009. 02. 17. 11:26

Ezt nézni kell… :) Felejthetetlen hangulat az egész.

minase - 2009. 02. 17. 13:17

szerintem cookkal semmi baj, tipikus semmiért-lázadó kirakat-hedonista. már a 80as évek punkbandái óta divat ez a karakter es itt is rendben van.

es a második rész teljesen rendben volt egy őrült all night out..sztem mindenkinek ismerös amikor reggel vilagosban gyalogol,majd szét fagy és röhög az elmult ejszakan.

egyebkent sokan irjak, h biztos majd drámaibbra vált a hangvétel, de nem hiszem, mivel Kaya(Effy) ugy nyilatkozott: ‘The first was fun, the second was more serious and this one is just really funny.’ szoval gondolom a negyedikre majd bekomolyodnak.

dexter22 - 2009. 02. 17. 14:03

Furcsa olvasgatni, hogy mennyire megosztja a népet a részek. Szinte mindenkinek más tetszik/kevésbé tetszik és szerintem ezért is jó ez a sorozat, mindenkinek van olyan benne, amiért szereti.

novi - 2009. 02. 17. 18:04

10 rész lesz, és ezen a héten már félidő. Úgyhogy aki azt mondta,h kezd formálódni a brancs biztos több évadra gondolt ;)

Flash: egy véleményen vagyunk, kiábrándító volt Effy most. Elkezdett beszélni és oda a varázs.

moennig - 2009. 02. 17. 18:16

óhát nekem tetszik Cook karaktere, szerintem kell bele. Tetszik az Emily-Naomi szál:P, és ha nem fárasztana például JJ egyre jobban, akkor azt mondanám, hogy annyira jó mint a régi. Szerintem a kezdő meg ez a rész sikerült a legjobban, szintben azonosak a első évaddal. Szóval jó lesz ez:))

JoHn - 2009. 02. 17. 18:53

Engem a verhetetlen második évad után pont a cook os epizóddal vettek meg hiszen az utolsó 3-4 perc plusz az ace of spades-es kezdés és zárás valami eszméletlen jó volt. A Naomis részre igencsak kiváncsi leszek ezek után, bár az első ep után mutatott “mi lesz a köv részekben” teaser/trailer-ben volt valami ahogy a naomi a barátnőjével bicajozik ki a szabadba…

Bogyó - 2009. 02. 17. 20:20

Először is: a Skins a jelenleg futó egyik legjobb sorozat. A 3. évada is nagyon jó, attól függetlenül, hogy az első 2 jobb volt (mert hát ugye a Skins Sid, és a többiek miatt volt az, ami).
A 3. évad összes része bejött, kivéve a 2-at. Egy kicsit dezsavű szaga volt (régebbi évadban Sid balhézott össze a fűdílerrel…), és egy kicsit erőltett is volt. De aztán jött Thomas, aki az egészet elfeledtette, és megint kezd olyan lenni, mint régen.
A szereplőkről annyit, hogy Cook már kezd egy kicsit idegesítő lenni, hogy mindig mindenkit megakar b*szni. A többiek stimmelnek, főleg Freddie; a csajok közül pedig Emily, és Naomi a kedvenc… Effy-t egy kicsit k*rvának állítják be, ami szerintem nem nagyon illik a képbe.
Kisebb gigszerektől eltekintve még így is az egyik legjobb sorozat. Várom az 5. részt…

singa - 2009. 02. 17. 21:09

Nekem rohadtul bejön a 3.évad. Alig várom hogy legyen felirat, aztán rávetem magam. :)
A zenéket megint jól eltaláltak mind az előző két évadban. Csillagos ötös. Pandorától kicsit tartottam az elején, de már ő is beilleszkedett, egyedül JJ karakterét nem értem…

omg - 2009. 02. 18. 00:22

“az első két évadban jól felépítették, mint egy titokzatos, eredeti, korához képest érett karaktert. erre ebben a részben úgy kipukkant az a lufi, hogy ihajj. de komolyan, ennyire éretlen döntéseket nem hiszem el, hogy valaki hozhat, nemhogy effy”

fLash:
Ize, ebben a reszben direkt pukkant ki az effy lufi, hisz “osszeomlott” a csaladi valsag miatt, gondolom igy akartak megmutatni, hogy effy melyebb karakter egy rideg, szamito lanykanal, hisz eddig csak abban a szerepben tetszelgett..:)

Seth - 2009. 02. 18. 13:32

Gondoltam utánanézek egy kicsit a nézettségi adatoknak Skins ügyben.
S2 Szezonzáró: 741,000
S3 szezonnyitó rész 665,000 (4.1%)
a második rész 745,000 (4.6%)
a harmadik rész: 647,000 (3.9%)
negyedik rész: 701,000 (4.5%)

Plusz minden részhez az E4+1-en olyan 100-150e néző.
Ha hozzávesszük azt, hogy kb. 50%-a a nézőknek a fiatal korosztályba tartozik és ez a csatorna egyik legnézettebb műsora már nem is olyan rosszak ezek a számok.

Szerintem, ha a második részt ütősebbre csinálják meg itt tarthatott volna még több nézőt, de én már annak is örülök, hogy ennyien nézik és biztos a sorozat jövője (talán).

Közben olvastam 1-2 helyen, hogy angol “szakemberek” nem nagyon nézik jó szemmel, hogy a Skins népszerű a fiatalok körében. Sokat tanulnak belőle, stb…

lynx - 2009. 02. 18. 19:05

“Közben olvastam 1-2 helyen, hogy angol “szakemberek” nem nagyon nézik jó szemmel, hogy a Skins népszerű a fiatalok körében. Sokat tanulnak belőle, stb…”

Ez érdekes, pont ma gondolkozam, hogy egy 16 éves fejjel mennyire tetszet az, hogy a lányok mindenféle következmény nélkül füves sütit esznek, és szétbarmolnak egy házat.

Nikolka - 2009. 02. 18. 23:05

Nézzenek meg egy mai mesét,az is milyen durva,és azt nézik a három évesek.Szerintem már manapság minden rossz hatással van rájuk,és nem is kell tvzni,elég kimenni az utcára,vagy bekerülni egy olyan társaságba.Akinek van egy kis sütnivalója el tudja dönteni magában,hogy mit szeretne csinálni és mit nem..
Szomorú ha valaki olyat szűr le ebből a sütis részből,hogy otthon kipróbálja saját anyucival.. :)
Szakemberek meg ne nézzék a Skinst,hagyják meg nekünk ;)

Bujtor - 2009. 02. 20. 00:27

MDMA-tól hogy lehet elaludni??? :D Egyre erőltetettebb a sorozat, néha már-már Amerikai pite érzésem volt :( Pedig az első két évadot imádtam.

ghostbuster - 2009. 02. 20. 23:09

en is az amerikai pitet emlegettem a sorozat masik topikjaban meg a drogokkal kapcsolatos teljesen nem kepbenlevest.

szinte teljesen hasznalhatatlan/elvezhetetlen az uj evad.

netman - 2009. 02. 20. 23:24

Nálam a negyedik epizód vezet eddig, pedig a tegnapi ötödik is ott volt.

Cookot most a Freddie rész végén utáltam meg. Eddig bírtam a szeleburdi szarokmindenre stílusát, de a (legjobb) baráttal kicseszni nem egy szép dolog.

A zenék pedig… zseniálisak. Cook és Panda akciója alatt “I’m not loving you the way I wanted to…”, Emily és Naomi csókja alatt “I’veen taken over by a feeling” meg “I don’t know what’s right and what’s real anymore”. Zseniális, zseniális!

A következő rész meg ugye Naomiról (visszafele “I moan” :DDD) szól majd, s már alig várom. :)

szuladam - 2009. 02. 20. 23:42

Te jó ISTEN!
most néztem még csak meg a 4. részt…
te jó ég, erre nem számítottam. ez a rész vitte a pálmát KÉTSZER! meg az isten!
te jó ég, ennyi fordultatot még sohasem láttam 0o
zene alap: 10/11 . amikor meghallottam a linkin parkot akkor azt hittem végem.
utolsó 10 percet úgy néztem végig hogy, legyen már vége mert k**vára nem bírom már tovább annyira kemény volt ez a rész. és a végén meg ott a Thomas…. ááááááXD -im loving it-

genzo - 2009. 02. 21. 01:10

Ez az 5. rész csúnyán földhöz vágott. És még csak nem is Cookban csalódtam hanem Effyben. Ez már igazi dráma volt. Freddy karakterétől kicsit féltem az elején, mert túl józannak tűnt, túlságosan jófiúnak. Most azért sokat nőtt a szememben. A rész legnagyobb hibája az ikerek és Naomi hiánya volt. Szinte semmit nem szerepeltek. :(
Mindegy! A készítők elött le a kalappal! Simán hozzák a szinvonalat. Aki szerint nem az elfogult…

Bujtor - 2009. 02. 23. 00:21

Amennyire a negyedik rész nem tetszett, annyira tetszett az ötödik! Újra visszatért a sorozatba vetett hitem! :) És Effy-t is újból megkedveltem.

kisby - 2009. 02. 23. 09:38

Nekem meg pont a második rész volt az ami a 3. évadból legjobban tetszett. Nem azt mondom hogy Cook túlságosan szimpatikus lenne, de nagyon jó karakter.
Nagyon jó ez az évad is, de számomra sokkal prózaibb ok miatt nem tetszik annyira mint az előző kettő: hiányoznak a régi szereplők. Mondjuk Chris nélkül az sem lenne már az igazi.:(

Anthonz - 2009. 02. 23. 13:49

Ez utóbbi 5-ik rész nekem nem annyira tetszett. Cook-ot jól szétverném ha lehetne. Eddig csak köcsög volt, mostmár tenyérbemászóan köcsög.

baluu - 2009. 02. 23. 18:10

i moan!!! :D várom a következőt :)

Nikolka - 2009. 02. 23. 18:13

Jajj nagyon jó volt ez az 5. rész,végre egy kis dráma :)
Freddie már nem idegesít annyira,de még mindig nem túlságosan kedvelem.De itt voltak azért jó húzásai.
Effy jelleme nagyon jó szerintem..
Cook pedig továbbra is jó arc :)

ThomYerk - 2009. 02. 25. 00:10

ezt a vágási problémát kifejtené valaki bővebben? nem éreztem zavarónak, igazából lehet annyira nem is figyeltem, de pl freddie részénél már voltak brilliáns megoldások is (könyv eldobása-gördeszka, majd a gördeszka otthagyása).

más: végre van amit felismerni bristolból :D nyáron voltam, de az első két évadból kb 1 v 2 helyet ismertem fel, itt azért már van 2-3 az első öt részből…remélem folytatják a dolgot

az mongyuk engem is zavar, hogy nagyon unrealisztikus lett a dolog, az első évad pár részénél gondolkodtam is h vajon tényleg ilyenek e, aztán rájöttem h költői túlzásokkal élnek :D de kicsit azért néhol visszavehetnének, picit több komolyság (gengszter-szálon pl) beleférne, remélem nem hülyéskedik el teljesen (és mostantól hetente követem, remélem nem járok úgy mint heroes v3al)

Ági - 2009. 02. 25. 09:56

Nagyon jó volt ez a 3×05 is. Tetszett. De Effy nagyon nem szimpatikus, mert szerintem egy önző picsa… de nekem régen is ez volt a véleményem. Cook, meg Cook. Őt még mindig jobban tolerálom.

LipTon - 2009. 02. 26. 22:35

5.
vitte a pálmát. cook 1 barom, de nélküle nem lenne olyan, amilyen.. egyre jobban hiszem, h megéri nézni az újabb részeket, így tovább!;)

otto - 2009. 03. 04. 12:30

Azért ezzel az iskolarombolás dologgal egy kicsit már túlzásba estek a készítők, nagyon életidegen volt. Cook rettenetesen visszataszító egy figura, engem az első évadba néha már Tony is zavart, de neki legalább stílusa volt, Cook meg egy tipikus angol fehérszemét proligyerek.

Bujtor - 2009. 03. 06. 19:09

Hú ez a 6. rész végre visszahozta az első két évad hangulatát! Eddig a 3. évadból ez tetszett a legjobban. Tök jó, hogy miután végigmennek a főbb karaktereken, a mellékszereplő karakterekről szóló részek ütnek a legjobban. Kíváncsi vagyok a JJ-s részre is, remélem okoznak meglepetést. Kellemes csalódás volt.

Deino - 2009. 03. 06. 19:50

A JJ-s rész nálam 10/10. Ültem és bamm, overkill, agyam zerora gyalulva. Évad legjobb része.

Sz. - 2009. 03. 06. 20:37

A 6. rész volt eddig a legjobb ( igaz, “kicsit” elfogult is vagyok :), de ez a hetes se volt semmi… bár ezt a végső “charity fuck”-ot kicsit túlzásnak éreztem… De attól még a 3. évad eddig 10/10 :)))

genzo - 2009. 03. 06. 22:49

A 6. és a 7. is 10/10-es. Sőt ez a JJ rész 11/10 részemről. A harmadik évad annyira jóra sikerült eddig, hogy az már egészségtelen. Már péntek hajnalban szedem is le az új részt. Már-már azt is ki merném jelenteni hogy jobb mint az első két évad. Persze ezt nem jelentem ki mert ezért itt helyszini kivégzés jár. :)
Csak arra leszek kiváncsi hogy ebből a össze-vissza mindenki mindenkivel és közben mással is sexelek dologból mi fog kisülni.

paranoid android - 2009. 03. 07. 02:21

Aztamindenit. Ez a 7. rész zseniális volt. Nagyon kiváncsi voltam már JJ-re, mert – ahogy a kommentekben is többen megjegyezték – nem lehetett hova tenni őt, nem lehetett előre látni az ő szerepét az eseményekben. Éppen ez a kívülállóság és furcsaság tette érdekessé és egyedivé ezt a karaktert. És nem is csalódtam a részben, az évad legjobbja. Ha Freddie és Naomi 8/10 volt nálam, akkor ez 10es. És még egy plusz pont a zenéért; mindig szenzációs a Skins soundtrack, de most az egész részen végigvitt Debussy tökéletessé tette. (A Clair de Lune csodálatosan keretbe foglalta)

MH - 2009. 03. 07. 19:10

JJ-től nem vártam sokat, de elég rendeset csalódtam pozítivan. Az utóbbi részekben folyamatosan hozza a sorozat azt, amiért beleszerettem. Kifogás nélkül. Lenyűgöző, hogy sikerült nekik, komolyan…

depth - 2009. 03. 08. 14:10

hmm. akkor én leszek itt a kivétel. a 6. résznél egész végig fogtam a fejem, h ugye nem lesz ennyire szánalmas? de.. úristen. aztán még rá egy lapáttal. a 7. pedig nem volt rossz, de csak kevés. előtte lévő részek jobban tetszettek.

Sz. - 2009. 03. 08. 19:32

depth: Melyik része volt neked szánalmas? A meleg téma? Vagy csak maga a szerelmi szál?

teddike - 2009. 03. 08. 23:21

Sok minden mellett én továbbra is a zenét tudom dicsérni. Nagyon jó választás volt így megoldani a JJ részt, hozzá nem illett semmi olyan, amit eddig bármelyik másik karakternél kaptunk.

A rész végén meg Michael Clayton jutott eszembe (aki látta a filmet, annak könnyű lesz), ült a taxi-ba, hosszasan mutatták az arcát, majd a végén kicsit elmosolyodott. Az is, és az anyuka is a nagy pillanatok egyike volt.

Sajnálom nagyon, hogy már csak három rész van hátra (Effy, az Ikrek, és “Everyone”).

(Csak egy kérdés a végére: Szerintetek Effy és Freddy melyik részben “talál egymásra”? Ha ez egyáltalán megtörténik persze.)

Sz. - 2009. 03. 08. 23:24

A fináléra tippelnék, mivel úgy szokták az ilyen szerelmi “szenvedéseket” elhúzni… :)

paranoid android - 2009. 03. 09. 04:26

Én azt várom a készítőktől, hogy épp ezt a klisét fogják kifordítani. Vagyis a fináléban mintegy felvillantják annak lehetőségét, hogy Effy és Freddie összejönnek, de valami váratlan fordulat megakadályozza, vagy szimplán mégsem történik meg.

Nikolka - 2009. 03. 09. 19:29

Huh,ez a JJ-s rész tele volt meglepetésekkel.Néha leesett az állam.De nagyon jó rész volt,nem vártam sokat JJ-től,de aztán kellemes csalódás volt.
Emily nagyon aranyos volt :)
Én remélem nem jön össze Freddie+Effy,az túl snassz lenne :)

Ági - 2009. 03. 10. 00:20

Úristen, ez a rész annyira magával ragadott. Végigmosolyogtam az aranyos részeket, végigröhögtem a humorosokat és végigszorítottam a feszülteket! Minden perce el volt találva. Most már ez az egyik, hanem a kedvenc részem a Skins összes évadjából. 10/10

depth - 2009. 03. 12. 23:53

Sz.

nem maga a meleg téma, hanem a helyzetek, szituációk. egyszerűen abszurd volt. azt vártam, h nem lesz a szerelmi szál ilyen sablonos, Naomi karakterétől nem ezt vártam. (eddig ő volt a kedvencem)

Shrike - 2009. 03. 13. 05:07

Áá, ez az Effys epizód valami hátborzongatóan jó volt. Eddig a Freddie-s rész volt az egyértelmű kedvencem idénről, most már… ez és a Freddie-s rész. :) Nem akarom összehasonlítani a kettőt, egészen más stílus.
A Portisheades jelenetnél nem tudom, van-e egyáltalán feljebb hangulatilag.

Sz. - 2009. 03. 13. 12:41

Effy része… hát, minimum egy ilyet vártam tőle… teljes transzba esés volt végig, annyira ütött, úristen!!! Imádom a sorozatot, részről részre jobban, ha még lehet ezt fokozni. :)))

Gergő - 2009. 03. 13. 12:54

azt hittem h a végén Cook elviszi valami szép helyre…mármint tesz Effy-ért valami igazán jó dolgot…maga a rész mondjuk elég para volt

Lac - 2009. 03. 13. 14:45

Hát én teljesen másra számítottam,d e örülök, hogy valami mást kaptam, mindig tudnak újat hozni a készítők. Bár Effyben a végén csalódtam picit, de teljesen jó volt minden szempontbóla rész. 10/10

vv - 2009. 03. 13. 20:30

fúú ez nagyon király az első 5 rész még csak jó és nézhető volt de nálam a 6. résztől folyamatosan egyre jobbak és nálam már az első 2 évadot is felülmúlta ez a rész. Egyszerűen zseniális ,hogy az eddigi Skinsnél is tudtak jobbat csinálni ,amiről azt hittem lehetetlen.

lynx - 2009. 03. 14. 21:59

Azta, de rég akartam felvágni az ereimet SKINS-en. Na msot az Effys részen végre sikerült ismét előhozni az öngyilkos szándékomat. Imádom a sorozatot.

moennig - 2009. 03. 15. 11:43

beillett egy horrorba az egész rész, a véres tetemeket lóbáló puskás vadászokkal meg varázsgombás parával:D 10es:)

Ági - 2009. 03. 15. 14:19

Hogy lehet valaki ekkora egy önző ribanc, mint Effy??? Szerintem még Cook-ot is übereli, de legalább Cook szerethető figura. Szerintem.

rise - 2009. 03. 15. 14:22

A portishead-es szám címét megtudja mondani valaki?köszönöm

gebriell - 2009. 03. 15. 15:07

az utolsó két rész rohadt jó volt. Idáig mindegyik Effy rész valahogy elég durvára sikeredett. De ez. Sok halucináció, gombafless:) Imádtam:D

deadlymiho - 2009. 03. 15. 15:23

rise!Machine Gun.

Nikolka - 2009. 03. 15. 15:33

Áááá,naon sokkolt ez a rész.Ilyesmire nagyon nem számítottam.Kb.mindenkit van miért sajnálni ebben a részben.Katie és Freddie édesemezése irritált picit az elején,de kellett bele persze.A gombás jeleneteket nagyon jól megoldották. :) Ilyen látványt.

Sz. - 2009. 03. 15. 16:42

Most miért bántod Effyt Ági? Egyszerűen csak nem tudja kezelni azt, hogy életében először szerelmes lett, ennyi…

Ági - 2009. 03. 15. 18:42

Én is voltam 16 éves, de kb. nem nyírtam ki egy vetélytársamat se véletlenül, meg nem játszottam a “megközelíthetetlent”. Mindegy, nagyon nem értek vele egyet, nem szeretem a karaktert. :)

teddike - 2009. 03. 15. 21:31

Effy brutális volt…nem ilyesmire számítottam, de nagyon beütött ez a rész! Nem akarom hasonlítani az előző bandás részekhez, de utoljára talán pont egy Cassie rész ütött be ennyire!

seib - 2009. 03. 15. 22:14

hol tudom megnézni a soundtrack-eket?? nincs fenn vmi oldalon a lista??
előre is kösz

Gergo - 2009. 03. 15. 22:31
rëjni - 2009. 03. 15. 22:31
Arthuro_Adam - 2009. 03. 16. 12:25

Nagyon kíváncsi leszek, hogyan oldják meg a szitut, amibe lavírozták magukat a készítők, nehezen hiszem, hogy az évad végére ilyen ellentétek maradjanak.

vv - 2009. 03. 16. 14:55

Mondjuk Effy mentségére szóljon ,hogy be volt tépve és ha nem üti le Katiet akkor meg lehet hogy ő fojtotta volna meg. Szóval nekem inkább Effy ,mint Katie és ha Effy nem csinálna hülyeségeket ,hanem mindenki tisztára józan lenne akkor nem lenne izgalmas és nem is lenne Skins.

alle - 2009. 03. 16. 15:11

nekem is inkább effy…katie kicsit bolond volt (vagy annak tünt) az erdős jelenetnél

Matt - 2009. 03. 16. 16:12

Az utóbbi részek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy Freddie általános szerelését nem lehetett nehéz összeszedni.Miszerint: nagypapa papucs, lengős boxer. Micsoda kreatívitás :D

Nikolka - 2009. 03. 16. 17:23

Hát alap,h Effy.Katie engem az első perctől idegesít..Ahogy a tesójával is bánik/bánt..Meg igen,betépve,ha fojtogatnak,lehet más is ezt csinálta volna..

Shrike - 2009. 03. 17. 23:53

“de kb. nem nyírtam ki egy vetélytársamat se véletlenül”
De gondolom, nem is fojtogatott téged. :) Viccen kívül, teljesen jogos volt, hogy lecsapta, még csak azt sem kell felhozni mentségnek, hogy be volt tépve (azt későbbre tartogatom:), ha valaki az életemre tör, akkor BÁRMI ÁRON megállítom, ez alapvető.
Hogy otthagyta az erdőben, az már sokkal inkább elítélhető lenne, de hát világosan látszott, hogy ez a gombák hatása, és megintcsak: nem ő volt a támadó; ami engem illet, itt sincs miről beszélni.
Ellenben reggel tényleg elszúrta, akkor már magánál volt, csak gyávaságból nem szólt, ezért már bőven el lehet ítélni erkölcsileg. (A sorozat szempontjából nézve viszont csak érdekesebb lett az egész, mert így nehezebb szeretni a karaktert. De azért szeretjük.:)

vv - 2009. 03. 19. 16:43

ááááh nem bírom kivárni…. még 5óra 57percet kell várni…(bírnám ha elmaradna ,egész héten ez tartott életben:D)

vv - 2009. 03. 19. 16:49

jaj 27percet xD

Sz. - 2009. 03. 20. 09:19

Amennyire vártam a 9. részt, annyira csalódás volt jó pár szempontból is… jó, igaz, hogy kb a háromnegyedét tudtam, h. mi lesz az előzetesekből meg a részletekből amiket láttam, de akkor is… a végét tök máshogy képzeltem volna el…ha már a 6. rész ennyire “szép” volt, akkor kb SPOILER: az a minimum, hogy Naomi mikor kimondja a “szeretlek”-et, arra kicsit nagyobb hangsúlyt fektetknek, pl. …

Gergő - 2009. 03. 20. 13:19

najó hát akkor most úgy tűnik lezártuk az amúgy -számomra legalábbis abszolút-érdektelen Pandora-Thomas feszültséget(ez mintha egy kicsit erőltetett lett volna az írók részéről).engem kábé ugyanennyire kötött le ez a Katie-Emily-Naomi dolog persze biztos bennem van a hibabár az jó volt h kicsit többet kaptunk az ikrek közötti kapcsolatról.Mondjuk engem az egész részben a finálé beharangozó 20 másodperc tetszett a legjobban megaztán a honlapon Tony-t is belengették h lehessen találgatni visszajön-e szóval kiváncsi leszek a befejezésra.amúgy jól vettem részre h akkor most ebben az évadban letelt egy suliév?

Lac - 2009. 03. 20. 15:03

Ez a ész kicsit gyengébb lett szerintem, de íy is bőven 8-as. Ha hosszabb lenne egy évad nem zavarna, csak így, hogy 10 részből kell gazdálkodni erősebb részre számítottam

kex - 2009. 03. 20. 15:38

Eddig 5 részt láttam az új évadból és az a bajom az új csapattal, hogy ők nem is barátok. Csak most ismerték meg egymást, nincsenek úgy összeszokva, mint a régiek voltak. Már az elejétől kezdve vannak ellentétek a lányok között és a fiúk között is, a két testvér még egymással is rosszban van. A régiek már a legelső résztől kezdve mindannyian nagyon jó barátok voltak. Együtt nézték egy lopott kocsiból, amikor Anwar kiszállt pisilni (utána beborultak a vízbe :D), egy rakás szétdobált kaja között ébredtek fel egy buli után, Cassie (szeretetből)simán letakarta Chris álló farkát, Sid elment ruhát vásárolni Jallal, az oroszországi hülyülés, stb. Egy csomó ilyen dolog volt, amiből lehetett érezni, hogy ők mind barátok, hangulata volt. De az új társaságnál ezt nem érzem és ez hiányzik a Skinsből. Lehetne pár ilyen jelenet a mostaniban is és akkor jobb lenne. Gondolom azért az évad végére jobban összebarátkoznak.

vv - 2009. 03. 20. 18:16

Szerintem egész jó epizód lett. Csak az a baj ,hogy a többiek nem szerepeltek benne valami sokat és túl sok előzetest néztem.:) Egyébként aranyos volt. Naomitól meg a végén olyan ” I love you too”-t láthattunk ,ami talán még depth-nek is tetszett:)10/9

jól vettem részre h akkor most ebben az évadban letelt egy suliév?

Az első és második évad is 1 suliév leteltével zárult ,és valószínűleg ez is.

robi - 2009. 03. 20. 21:27

Szerintem ennél jobbat ki sem lehetett volna találni. A zenék jók, nem mind, de az 50%-a bejön. A legjobban eltalált szereplől Naomi és Emily. Szerintem sokan egyetértenek ebben velem. Minden részt láttam, és fogok is. A nyárra tervezett londoni utam kibővítem Bristolra is. have fun!

sangdulion89 - 2009. 03. 22. 00:07

Hát szerintem ez volt az egyik legjobb rész az egész évadban. A múltkori túlmélypontrazuhant Effys rész után szerintem baromi jól kijött, hogy az évadzárót várjam rendesen. Effyvel egyébként az a bajom, hogy az elején nem volt túlságosan szimpatikus (magas lovas téma), aztán meg tök jó fej lett, de ez a szenvedéses rész… Annyira gáz már, hogy mindenki ennyire önfeláldozó. Ha szereti minek megy el azzal az idióta Cookkal? Csak mert azt hiszi nem érdemel jobbat? Istenem nagy az Isten állatkertje, de most komolyan.
Ez a rész egyébként zeneügyileg is nagyon bejött, voltak benne nagyon “katies” számok is (pl Lady Gaga az elején, ha nem tévedek), meg a bálos zenék is stb. A sztori is remek volt, bár igen, ezt a Naomi döntse már el, hogy mit akar dolgot sokáig húzták, de HUH, szerencsére megvan az eredménye. Na meg a csajbunyó, az volt az abszolút ráadás az egészben, imádtam :D
Szóval összességében ez szerintem az eddigi egyik legjobb rész volt. Már hiányzott az eleji lendület nekem :)

Shrike - 2009. 03. 22. 02:29

Érdekes, a hivatalos oldalon hogy körberajongták a részt, repkedtek a “legjobb eddigi epizód” kommentek, itt meg inkább kisebb csalódásként lett elkönyvelve. Én is a teljesség érzése nélkül álltam fel mellőle, annak ellenére, hogy törvényszerű volt, hogy nem tetszhet annyira, mint az előző rész. Azt az elsöprő hatást nálam eleve nehéz lenne megismételni, ilyen paraméterekkel (semmi vagy alig Effy, Emily-Naomi szál a középpontban) meg különösen: akárcsak Gergőnek, nekem sem dobogtatja meg különösebben a szívemet a másik két szerelmi szál, bár éppenséggel gondom sincs velük, mert kedvelem a karaktereket.
Azért jó volt ez, kicsit kevésbé működött a szokásos Skins-varázs (ami alatt azt értem, hogy teljesen beszippant az epizód az adott karakter világába, szinte “a szemével látsz”), de élveztem, és úgy konkrétan nem tudnék semmi negatívumot mondani. Ennek ellenére persze tény marad, hogy az előző két szezon utolsóelőtti része [vsz] jobban hasított. Na majd a szezonzáró, nagyon ígéretesnek tűnik, csak kár, hogy aztán egy évre megint vége. :(

Más: Doug mekkora hülye karakter, eddig valahogy nem voltam annyira vevő az őt körbelengő humorra (és most nem is a “sorozatlegalja” fingós poénra gondolok a szezonnyitóban; máig nem értem, azt hogy gondolták), de most beadtam a derekam, nem tudtam nem röhögni a táncikálós jeleneténél. Kicsit olyan Office-feeling kapott el nála, magam sem tudom, miért.

Tony SPOILER
Elhangzott interjúban, hogy a korábbi gárdából végül senki sem vendégszerepel idén. Esetleg még abban lehet reménykedni, hogy szándékos füllentés volt; nem hinném, de nem is bánnám. :)

kex - 2009. 03. 22. 03:14

Nagyon fura ez az évad… :)
A hatodik rész közben kétszer csukódott le a szemem, majdnem elaludtam. A hetedik egész tűrhető volt, mert kíváncsi voltam JJ-re (az ő részéig szerintem ő volt az egyetlen nem unalmas karakter, utána ő is az lett :D). A nyolcadik se volt rossz, mert Effy azért még érdekel, mert az első két évadban jó volt, de azért kicsit unalmas volt ez is.
Számomra nem tették érdekessé az első pár részben a karaktereket, ezért nem is nagyon érdekelnek. Van a nagyszájú szexmániás gyerek, csak a dugás érdekli, semmi mást nem csinált ezen kívül. Az ikrek közül az egyik meleg, a másik egy ribi. Ők se csináltak semmi érdekeset a meleges és a ribis viselkedésen kívül. Naomi vergődik, hogy a lányokat vagy a fiúkat szeresse-e, mindegyik részben ezt tette, ő se köt le. Freddie csak szenved az összes részben. Még Effy, Pandora és JJ lenne, akikből ki lehetne hozni valamit, de eddig nem sikerült. Semmi olyan nincs bennük, amiért érdekelne, hogy mi van velük. Csak azért nézem, hátha mégis kisül belőle valami, de már csak két rész van (a kilencest még nem néztem meg).
Nem is akarom tovább lehúzni, mert sokaknak tényleg tetszik, megértem, nem vagyunk egyformák. Csak leírtam a véleményem, hátha valaki még így érzi és örül, hogy nincs egyedül :)

Shrike - 2009. 03. 22. 08:55

sangdulion89
“Ha szereti minek megy el azzal az idióta Cookkal?”
Hát elsősorban a törvény elől menekül, és egy ilyen elmés döntésben egyedül Cook lehet partner. :) Amúgy ez annak köszönhető vsz, hogy mindenki más hátat fordított neki, látszólag a Freddie-vel való kapcsolatát is teljesen ellehetetlenítette, és van olyan gyámoltalan a történtek után (tényleg nagyon padlóra került a rész végén), hogy visszasétáljon a ‘Cook-csapdába’.

Shrike - 2009. 03. 22. 08:56

kex: nyilván nincs vele gond, mert normális stílusban teszed (sőt, még finomkodsz is a kedvünkért azzal, hogy a rossz helyett furát írsz:)), de nem gondolod, hogy túloztál a leegyszerűsített jellemzésekkel? Most kezdjem el írni, hogy Maxxie volt a meleg, Tony volt a vagány, Cassie volt az anorexiás-bulémiás…? Nyilván nem csak ennyiről szóltak a karakterek, ahogy itt sem. (Bár Maxxie…:D) Na sebaj.

kex - 2009. 03. 22. 16:34

Shrike: Igazad van, tényleg kicsit leegyszerűsítem, de azért a régiek mégis összetettebbek voltak :) Tony pl. nemcsak a vagány volt, hanem váratlan dolgokat is csinált (pl. simán átengedte volna a barátnőjét Sidnek, utána meg simán visszaszerezte). Aztán az első évad közepe felé, amikor a többiek elfordultak tőle, elkezdett megváltozni, amit érdekes volt nézni.
Cassie-nek láttuk a családját, nekem attól már érdekes lett és ugye utána elkezdett enni is, meg szerelmes is lett, tehát ez is jó volt :) Mondjuk ha Cooknak behozták volna, hogy egy agresszív, focidrukker állat az apja, akkor máris megérteném a viselkedését és érdekesebb is lenne a karakter.
A következő évadban biztos kibontakoztatják őket, arra kíváncsi leszek :)
(Mondjuk Maxxie tényleg csak a meleg volt :D)

Nikolka - 2009. 03. 22. 20:22

Szerintem jó rész volt,de semmi xtra nem volt benne.Hiányzott az igazi dráma,vagy egy nagy csattanó.Meg Cook,és Effy is hiányoztak.Emily továbbra is szuperari,Katiet továbbra sem bírom elviselni.Nem hinném,hogy Freddi tartozik neki,saját magát alázta meg ezzel az egésszel,tudta jól Freddie mit érez..
Pandoráék kibékülésének örültem,jófej volt Thomas.Bár sokaknak nem lett volna gyomra megbocsájtani a dolgot.

paranoid android - 2009. 03. 23. 19:08

Nagyon ingadozónak érzem ezt az évadot. Freddie és Naomi része nagyon jó lett, JJs epizód pedig zseniális, de aztán számomra megint visszaesett kicsit. Effy része érzelmileg nagyon telített volt, mégis döcögött nekem, viszont ez a 9. határozottan gyenge.
Olyan érzésem van, hogy az alkotók nem használtak ki minden lehetőséget. Az ellentéteket túl hamar oldották fel, és egyetlen nagy konfliktusra koncentrálnak, ami szerintem hiba. Pedig a karakterekben rengeteg potenciál van; kex-szel ellentétben én megfontolt és jól kivetelezett karakterépítést láttam ebben az évadban is, csak a karakterek közötti konfliktus nem mindig volt a legjobb. Persze még így is az egyik legjobb drámai sorozat.

DaiMOn - 2009. 03. 23. 23:46

Shrike:
“Érdekes, a hivatalos oldalon hogy körberajongták a részt, repkedtek a “legjobb eddigi epizód” kommentek, itt meg inkább kisebb csalódásként lett elkönyvelve. ”

Ez több tényezőtől is függ. Elsősorban hogy fiú vagy lány nézőről beszélünk. :)

Másodsorban aki látta az előző két évadot az egyszerűen nem bír elszakadni az előző karakterektől, így akaratlanul is hozzájuk hasonlítja. De ezt tudták a készítők is, és így is bevállalták. Ugyan esett némileg a nézettség, de túlélte, a következő évad alatt valószínűleg jobban ki tudják bontani a szereplők jellemrajzát…

Shrike - 2009. 03. 24. 21:29

kex: aha, akkor nem értünk egyet, én nem érzem kevésbé komplexnek a mostani karaktereket, itt is vannak, ott is voltak kevésbé árnyalt szereplők, de még ez sem feltétlenül hiba. (Anwarból például szívesebben láttam volna többet, Katie-ből elég ennyi is.) A példák, amiket felsoroltál, szerintem a harmadik szezon esetében is felvonultathatók, Effy pl. méltó utódja Tonynak, mint központi(bb) karakter, itt is sok mindenkinek láttuk a családját (ami nálam is pozitívum, és Cooknál tényleg hiányzott kicsit) stb. Na mindegy, ezen nem veszünk össze. :)

Shrike - 2009. 03. 24. 21:32

DaiMOn: tehát ide csak fiúk írnak, külföldön meg csak lányok, vagy hogy? ;) De amúgy sem hinném, hogy a 3×09 ennyire megosztaná nemben a nézőket. A leszbikus szál miatt gondolod? Az központi volt a 6-osban is. Esetleg a happiend miatt?
A szereplőgárda lecserélésének meg végképp nem értem, milyen szerepe lehet konkrétan ennek az epizódnak a megítélésében. Nálam történetesen már beelőzte a harmadik évad az első kettőt (na jó, még hátra van a szezonzáró, amitől sokat várok, és picit talán azt is belekalkuláltam), de a 3×09-et ettől függetlenül nem tartom kiemelkedőnek.

i - 2009. 03. 25. 08:38

Az milyen már, hogy:

Thomas Pandorával van, aki ugye Cook-kal is, aki meg főleg Effyvel, aki viszont Freddie-vel is, aki Katie-vel is. Szép kis szál, csak a 2 csaj és JJ maradtak ebből ki.

Amúgy nálam már a 3. évad a nyerő, főképp a Naomily szál miatt, de a fő téma (Effy + a 2-3 srác) is jó.

Gergő - 2009. 03. 25. 18:48

na majd a szezonzáróban megkapjátok Cook apját is ahogy olvasom a honlapon

Shrike - 2009. 03. 26. 01:25

Gergő: szerintem a spoilereket itt hanyagoljuk. (Bár ezt most konkrétan nem bánom, hogy megtudtam.:)

sunflower - 2009. 03. 27. 10:15

3×10 Finale
hát, csalódás volt, de a vége teszett, meg JJ végig nagyon jó volt:
“Ooooo! I’m so fit and mysterious!” :D
De hol van Emily,Naomi,Pandora, Thomas,(Katie),hát milyen Everyone ez?
ütősebb fináléra számítottam, de az évad egyébként jó volt, a sok előítélet ellenére is,többnyire tudták hozni az igazi(?) skins hangulatot,és ha néha nem is,akkor sem hurrogni kell, hanem inkább csodálni,h szinte teljesen új arcokkal is működött… ezt nem gondoltam volna…mert hát ugye az old-cast az mindent vitt, de jó lett ez is, ezek a skinsesek tudnak vmit…:)
Várós a következő évad, és majd egy durva finálé:D
Addig is minden jót!:D

Sz. - 2009. 03. 27. 11:50

3×10
Mit ne mondjak nagyot csalódtam a fináléban… nem ütött a vége (ami Skins-nél alap lenne :), és a rész közben is sokszor untam magam… azt meg külön hiányoltam, hogy a végén nem volt ott mindenki…
Amúgy kicsit megijedtem, hogy a végén kiírták a szereplők neveit egyesével, ezt nem csak akkor csinálták, mikor új szereplőgárda lesz? Ugye nem?! :((

Gergő - 2009. 03. 27. 12:13

szerintem szép rész volt…cook és effy aranyosak voltak együtt,mert cook tényleg szerette őt,de így jó a vége mert így a három fiú barátsága is megmarad.JJ laza volt..szóval összehasonlítani meg amúgy sincs értelme az előző évadokkal ez más volt,de nekem bejött

lanbit - 2009. 03. 27. 22:08

Hát, ez nekem nagy csalódás volt. Unalmas, közhelyes és kiszámítható. Az egyetlen dolog, ami feldobhatta volna az évadzárót, az Cook apja, Super Hans a Peep Show-ból, de ottani önmagához képest nagyon “lájtos” volt, pedig a karakter nagyon hasonló lett volna. Sajnálom, talán a következő évad erősebb lesz. Ebben voltak ugyan jó pillanatok, de meg sem közelítette nálam az első kettőt.

MH - 2009. 03. 28. 06:15

Ha a 09-el befejezték volna, jobban tudnám értékelni az egész évadot. Finálénak ez ahhoz képest, amit eddig letettek gyenge volt. Csak én érzem úgy, hogy szenvednek a történettel? Ennél sokkal többet tudnak, ez biztos.
Mikor kezdődik a negyedik évad?

Shrike - 2009. 03. 28. 06:53

Hát ez csalódás volt. :( Most nincs is kedvem többet írni.

Shrike - 2009. 03. 28. 12:51

Leggyengébb Skins rész.

Seth - 2009. 03. 28. 18:08

Az utolsó rész ordít a folytatásért, de szerintem az eddigi évadzárások közül ez volt a leggyengébb.
A JJ-s és az ikres rész jó volt, szerintem is érdemesebb lett volna befejezni a 9-es epizódnál.
Kicsit csalódtam a sorozatban.

Majd látjuk, hogy mi lesz a többiek véleménye a dologról.

satya666 - 2009. 03. 29. 12:40

Voltak jó részek, de inkább jó jelenetek ebben az évadban, mégse ér fel az eddigiekkel.

1. Nincsenek olyan erős karakterek. Cassie, Sid és Chris nagyon jók voltak, és ha a színész nem is, de Tony karaktere is sokkal erősebb volt, mint a mostaniak bármelyike. Laposak és átlagosak a karakterek, kivéve talán Cookot, ő viszont irritálóan erőltetett.

2. Erőltetett sztoriszálak. Az első évadban is voltak irreális szálak (Twatter, Oroszo.), de mégis a szerethető, vicces kategóriában. Ebben az évadban sikerült teljesen eltúlozni a dolgokat: Cook a fele piamennyiségbe belehalt volna, nemhogy folyékonyan beszéljen utána. A maffia szál kifejezetten erőltetett volt, és egy Afrikai faluból érkező gyerek se úgy nézne ki, mint Thomas.

3. Rossz rendezés. Míg a cikk szerzője a vágásokra fogja a dolgot, szerintem inkább szétesnek a részek, ami a gyengébb rendezésnek köszönhető. Olyan mintha önálló jelenetek halmaza lenne, nem pedig kerek egész. A jelenetek amúgy zseniálisak, a fényképezés sokkal szebb mint régen, de egymás után rakva mégse működnek. Ez már a második évadban is megfigyelhető volt néhány résznél, de itt jött ki igazán. Ez alól talán az utolsó két rész kivétel, azok igenis működtek.

Az utolsó részről pedig: Szerintem az évad legjobbja volt. Nagyon jól visszaadták ezt a lepukkant angol vidék feelinget (kicsit talán trainspottingos), jó volt a dráma, jó a végkifejlet. Aranyos volt a granny-futás, és még éppen nem volt túlerőltetett se. Működött ez a rész, bár furcsálltam hogy nem volt benne everyone.

Nikolka - 2009. 03. 30. 22:17

Hát nem tudom.Nekem rohadtul bejött ez az epizód.Kicsit meg is könnyeztem,voltak jó poénok,nagyon jó hangulat volt,bennem meg volt az igazi “Skinsérzés”.
Évadzárónak tényleg a leggyengébb,és nem is annak kellett volna,hiányoltam a többieket,főleg Emilyt(és Pandorat).Most még kellene egy rész és úgy lezárni,vagy dupla részes kellett volna ez legyen és a másik felében a többieket kellett volna mutatni.
De mérges vagyok.Cook és Effy szerintem annyira szép pár volt…Teljesen összeillettek,és végre Cook is szeretett valakit..

Saddict - 2009. 04. 18. 11:59

Sziasztok! Itt mindent megtaláltok a Skinsről.
http://www.skinsfan.eoldal.hu

dórii. - 2009. 06. 22. 20:48

külföldön melyik csatornán megy a Skins? mikor lesz a 4. évad? és a régi szereplők pl: tony meg a többiek is benne maradtak a 3. évadban? 4.-ben…? vki segítsen már pls. meg h hol találok a színészekről naponta megújúló híreket.. nem pedig 2 évvel ezelőtti interjúkat meg stb.. köszii

vv - 2009. 06. 25. 15:40

dórii szerintem ,ha beütöd a google-be ,hogy Skins akkor az összes kérdésedre megtalálod a választ. Vagy ha esetleg egyetlen előzetest is megnéztél volna a 3.évadból ,tudhatnád ,hogy Tonyék nincsenek benne…

vv - 2009. 06. 25. 15:41

És ha megint csak beütöd ,hogy “SKINS” akkor ott van a hivatalos weboldala ,ahol szinte mindennap találsz új híreket és mivel az E4-es honlapon van rajta és az összes előzetesen rajta van az E4-es felirat nem nehéz kitalálni ,hogy azon adták(adják) külföldön.

vv - 2009. 06. 25. 15:47

Ha nem tudsz jól angolul akkor a wikipédián rajta van minden.

vv - 2009. 06. 25. 15:51

Vagy itt 1 magyar honlap: http://skins-oldal.extra.hu

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz