A mai kérdés a tegnapi ellentéte lenne, anno (több mint másfél éve…) TorrenteXY vetette fel a témát, miszerint egyre többen rendelkeznek marokkütyükkel, melyeken akár sorozatokat is lehet nézni: MP4-lejátszót, PDA-t, stb.
Ezek leginkább arra jók, hogy az ember akkor is tud sorozatot nézni, amikor mást csinál, legfőképp utazik, de ne tudjátok meg mennyivel több bukásom lett volna, ha annak idején egyetemen nekem is lett volna iPod-om… Sajnos erről lemaradtam, de ezeket a cuccokat isten is arra teremtette, hogy órák alatt szitkomot daráljon az ember.
Melyek azok a sorozatok, melyeket nézel vagy néznél pár centis képernyőn?
(TorrenteXY sorozatáttekintése az 1. kommentben.)
Nyilván a kevésbé látványorientált sorozatok tartoznak legtöbbeknél ide, de nekem eszembe jutott egy másik kategória is. Nem tudom, ti találkoztatok-e olyannal, amit én rádiós sorozatnak, rádiójátéknak nevezek?
Ugyanis van pár olyan sorozat/reality, amit szinte nem is kell nézni, illetve, ha nem nézi az ember, akkor nem veszít sokat. Idetartoznak a fél szemmel, monitor sarkában kis ablakban nézhető sorozatok (én ilyenre nem vagyok képes.), az olyan típusú szériák, amit a párbeszédek feldolgozásával meg lehet érteni és az ember szinte nem is kell, hogy nézze a képernyőt, nincs akció, érdektelenek a képek, a vendégszereplők, tudom is én…
Ismersz rádiójátékszerű sorozatot?
Vagy az istenkáromlás, ha valaki nem nézi a sorozatot, hanem háttértévézéssé, Mónika Show-vá silányítja, ami megy a nappaliban, de a konyhából hallgatózva is ugyanúgy lehet élvezni?

64 hozzászólás Ne habozz!
A hírek, vetélkedők(Okosabb vagy…, Legyen Ön is…), napi showk(Daily Show, Colbert Report) – aki ilyeneket néz azok közül majdnem mind nézös miniben.
Sportközvetítést, meccset viszont én sose néztem így!
Először is nekem viszonylag nagyobb, 3,6″-os lejátszóm van, lehet kisebbeken(1-2 coll) még jobban kelene szelektálni a soroztaok közt. Nekem egyébkén a szitkomok voltak a legélvezhetőbbek. Ezek általában egy-két helyszínen játszódnak, és a lényeg ugye a poén! :)
How I Met Your Mother – néhány alaphelyszín, szinte 0 CGI, totál élvezhető, kivéve néhány feltűnő eyecandyt Barney vagy Ted oldalán. És a Victoria’s Secret-es részt csak nagytotálban szabad nézni! :D
30 rock – totál élvezhető, pár jelenetet leszámítva
Carpoolers – dettó nézhető
Samantha Who – szintén nézős
My Name is Earl – itt sok a külső helyszín, szódával elmegy kicsiben is
Sarah Silverman Program – nézhető, de néha annyira elborult a humora hogy igényli a nagyképernyőt
Scrubs – megintcsak nézhető, semmi extra képvilág
The Office – egyik kedvencem, így miniben talán egyszer ha megnéztem, de mivel itt fontos a kamerakezelés is, én ezt mp4-ben nem ajánlanám!
Rajzfilmsorozatok:
Simpsons – a lényeg itt is látszik, talán néhány poénról lemaradsz, de eléggé egységes a képi világa
Futurama – totál élvezhető, én az összes részt így néztem meg :)
Family Guy – a legtöbb részlet látszik, bátran próbáljátok ki!
South Park – néha annyira irreális a képi világa, hogy én csak nagyban ajánlanám
SpongeBob SquarePants – nézős, néhány jelenetet leszámítva
Nyomozósok:
CSI-kből csak a Las Vegast nézem, az egészen élvezhető volt nekem
Criminal Minds – a lényeg itt profilozásban és következtetésben van, a néhány CGI-s jelenet “kimaradása” elviselhető
Dráma/dramedy:
Desperate HouseWives – aki nem Gabrielle vagy Edie miatt nézi, azonak elviselhető, bár a Lila akác köz hangulata csak nagyban jön át igazán
House – egyszer kényszerűségből kellett így menéznem, és nekem totál élvezhető volt
Reality:
Survivor – Ezt is kényszerűen néztem meg először, mert az egzotikus táj és a versenyek miatt azt hittem élvezhetetlen lenne miniben. Pedig a lényeg kapcsolatokban, beszélgetésekben van, ami kicsiben is teljesen átjön
The Amazing Race – a Survivoron felbuzdulva néztem meg ebből 1-2 részt miniben, de nagyon óvnék tőle mindenkit. A sok változatos ország, a folyamatos verseny nagyon igényli a nagy képet.
Kid Nation – millió gyerek, még nagytotálban is alig tudom hogy melyik poronty kicsoda! :)
Tinisorozatokat bátran ajánlanék, nincs bennük semmi extra, hacsak nem az eyecandy-k miatt nézitek ezeket.
Popular – én csak ezt a régi sorozatot próbáltam be, és nekem teljesen nézhető volt.
És amiket egyáltalán nem ajánlanék:
Sci-fi sorozatokat(pl.: StarGate, 4400, BSG) én egyszer nem konvertáltam át, itt nagyon fontos a külcsíny, az akció meg a CGI nélkül az élvehetőségük a felére csökken.
Akciósorozatok( pl. Day Break, Traveler, Prison Break, 24 vagy Moonlight) szintén nem ajánlott. Én ezeket be sem próbáltam, nagyon rontja az élvezhetőséget.
És a többi:
Cane – nagyon szépen fényképezett, egyedi képivilágú, botorság lenne miniben nézni
Dexter – egyik kedvenc sorozatom, még ha nem is lenne az, fontos a nagy kép az akciók és a miami-hangulat, vagy az angol csaj mellei miatt! :P
Heroes – hősök speciális képességekkel? ki se próbáljátok mp4ben!
Kyle XY – a családi sorozatok szerintem simán nézősök miniben
Lost – meg se próbáljátok! :D
Nip Tuck – a műtétek nélkül nézhető lenne kicsiben. De az én kedvenceim pont a plasztikai műtétek!
Pushing Daisies – a meseszerű képvilág miatt egyáltalán nem ajánlanám még csak alacsony felbontásban sem
Jóbarátokat egyszer végignéztem MP4 lejátszón utazás közben, de szitkomok kivételével biztos nem néznék mást ilyen kicsiben. Múltkor egy emberke nézte mellettem a buszon a Lostot lejátszón, de sztem úgy élvezhetetlen.
nulla, azaz nulla sorozatot néznék meg akkora bélyegben, még az sem érdemel ilyet, amit utálok
háttértévézni szoktam, de nem sorozatokat, inkább filmeket
iPod-on szoktam nézni sorozatokat, de csak hosszú utazásokon, ami elég ritkán van, de amit néztem: South Park, HIMYM, valamint két régebbi: Boomtown, The Kill Point.
Mindegyik élvezhető volt, bár mondjuk egy Lost-ot tuti nem néznék iPod-on :)
Én pár Lost részt mindig tárolok az MP4-en, néha Family Guy-t és South Parkot is. De ezeket se elsőre nézem rajta, arra jobb a monitor.
“nulla, azaz nulla sorozatot néznék meg akkora bélyegben, még az sem érdemel ilyet, amit utálok”
ha utaznék, én mindent néznék:) persze lenne hierarchia.
most nagyon már nincsen.
De még régen PB vagy Heroes első évadot néztem volna ezerrel így
nincsenek ilyen szerkentyuim, meg igenyem se rajuk (konyv oszt kesz), viszont ablakban nezos lehet pl. a mock the week (kb. mint a heti hetes, csak ez egesz jo).
“ha utaznék, én mindent néznék”
ha vmikor is utaznék, akkor végre kiolvasnám a pár éve vett könyveket, amikre még mindig nem jutott időm :)
Suliba PSP-n sztem minden elvezheto.Azon szoktam mikor mit nezzek ra konvertalni.
Most hazafele nyaralásból a kocsiban simán megnéztem a LOST 5. évadzáróját, meg egy Fringe részt. Mindkettő teljesen jó volt, utazáshoz meg egyenesen tökéletes.
A Dollhouse 1×13 most is az iTouchon pihen, meg hamarosan megy fel a Better Off Ted S01 is. Reggel suliba menet el lehet vele szórakozni, az tuti.
Nem egy 19 inches monitor, az tuti, de nekem teljes mértékben megfelel. :]
Soha semmit nem néznék kis képernyőn. Szitkomoknál sem csak a poén számít, hanem a színészi játék vagy a díszlet is sokat dob az élvezeten. Drámát, sci-fit pedig elképzelni sem tudok pár centiben.
Akkor rendszerezve:
Egyetemi előadás: ha nem érdekel, akkor be se kell menni. Részemről ha mégis benn vagyok, telefonon ebook, olvasgatni, ha érdekes lerakom.
Vonaton: egyszer néztem egy filmet, párszor sitcom. De többnyire olvasás.
Háttértévézés: tv rá van kötve a gépre, tesó kedvelt nyomozós sorozatait ott nézem. Fórumozás közben persze monitor sarkában valami sitcom vagy egyszerűbb (vagy újranézős) sorozat.
Utazásnál meg bámulom a tájat vagy könyvet olvasok. :)
Most újítottam be nyáron egy PSP-t,majd suliban lesz darálás.
Direkt nem néztem meg a Family Guyt még,majd azt darálom suliban..meg még pár cuccos biztos bele fér,ennek nem olyan kicsi azért a kijelzője,lehet nagyjából élvezni.
Sitcomokat és drámákat, dramedy-ket, ahol a képi világ nem olyan hangsúlyos.
De ezek közül is csak azokat, amiket még nem láttam. Vonatozás közben, vagy egy unalmas előadás alatt jó egy-két kedvesebb epizód nézésével eltölteni az időt, de még nem látott részt tuti nem néznék így.
Esetleg ilyen animációs/rajzfilmsorozatot, amit egyébként nem szoktam nézni, mint pl. a South Park, Futurama, Family Guy.
Hát nem tudom miért mondjátok h lost nem élvezhető.
Én Iphone-on nézem ami olyan 8 cm átmérőjű s szerintem totál nézhető.
filmek is totál jól nézhetőek.
Tavaly március környékén vettem egy ~2,8″-os lejátszót, lehet rajta nézni, bár nem szokásom, amikor új volt föltettem rá egy Startrek TNG részt, csoporttársaim jól elvoltak vele távérzékelésen.
Amikor utazok nem nézném, mivel nem szeretem megállítani később folytatni, ha nézek egy részt, az “alma mater” falai közt pedig ha olyan színvonalú az óra, akkor a látogatás helyett is mindig van mit csinálni. Hosszabb utazáskor, társasággal, szóba sem jöhet se könyv se zene.
rádiójátéknak:
pont most darálom a férjek gyöngyét
és mellette lehet chatelni, főzni, olvasni,írni
és szórakoztató marad
én a narancsvidéket néztem ipodon,de csak mert éppen azt a sorozatot daráltam és annak kb tényleg nulla képi világa van,már a ruhákat meg a tengerparti képeket leszámítva..ami igazán visszatart az az,h majdhogynem tovább tart átkonvertálni a megfelelő formátumba,mint megnézni magát a részt..egyébként utazás közben egész hasznos..
Én maximum hordozható DVD-lejátszón néznék, ott is csak az unalmasabb sorozatokat, de csak akkor ha nagyon rá vagyok kényszeredve (pl. 1 hetes nyaralás). Mert például utazáskor egy vonaton ha TAAHM-ot vagy TBBT-t néznék, a vicces jeleneteknél nem tudnák úgy visítani, mint egyedül, ami visszavesz az élményből. Másik meg a látvány.
Múltkor amikor osztálytársaim a Die Hard 4-et nézték a telefonjukon, mondtam is nekik, hogy tiszta hülyék. Erre még ők oltottak le, mert szerintem 18cm alatt nincs filmnézés.
Úgy meg nem tudok sorozatot nézni, hogy közben mást csinálok, hallgatni se, mert figyelemhiányos vagyok. Így is meg kell erőltetnem magam, hogy egy pillanatra se kalandozzon el a figyelmem.
VAgy sorozatot néz az ember vagy nem, ezt mással kombinálni nem lehet. Kisablakos nézés meló közben kizárva, de utazás közben én sose bírtam se olvasni se tanulni. Mindig csak bámultak azokat akik képesek voltak könyvet vagy jegyzetet elővenni a buszon/vonaton.
Régebben amikor még én is tömegközlekedtem megpróbálkoztam vele, hogy sorozatot nézzek közben, de kínszenvedés volt mert képtelen voltam odafigyelni. ST:TOS-al próbálkoztam így. 60-as évekbeli sorozatról lévén szó nem nagyon van benne látvány.
néha előfordult, hogy Jóbarátokat, Scrubsot (musicales rész) vagy South Parkot raktam telefonra, és utazásnál vagy suliban megnéztem őket. szerintem nem vészes, a sitcomok abszolút élvezhetőek.
Én simán nézek bármit iPhone-n, csak tényleg tovább tart átkonvertálni.
Meg a villamoson szerint ciki elővenni, pedig pont egy 20 perces beleférne.
Két pasi meg egy kicsit daráltam magyarul mp4-en 128×160-as felbontáson és mindig közgázon, de a kettes meglett:D
Heti 6-8x 1 órát vonatozok, mindig van ülőhelyem, sőt vagononként alig pár emberrel utazom együtt, szóval nyugi van. Pont ezét vettem egy kütyüt, hogy ki tudjam tölteni ezt az időt is. A teljes Family Guy sorozatot így néztem végig, simpsonst nézek rajta (random részeket) élőszereplősből john doe egy rész, nagyon megbántam, mert ott még nagy képernyőn se látok semmit, ha fekete-fehérre megy át a kép. Ally McBeal pár rész, bár ott figyelni kellett Ally képzelete miatt, ami csak úgy bevillan. SFU 1. szezon, abszolút működött. Harper Island, viszont nem, mert annyira tudni akartam ki a gyilkos, kis képernyőn meg nem láttam az arcokat, reakciókat elég jól.
De azt hiszem a világegyetem legpraktikusabb dolga ez a kis gép.
Viszont buszon nem használnám a pesti tömegközlekedésben, túl nagy a nyüzsi.
A The Office sorozat amerikai verzióját nézem néha PDA-n, munkába menet. Mire beérek nagyjából egy részt végig is tudok nézni. Bőven elég rá a kis képernyő.
Mellesleg nem is szoktam átkonvertálni, hanem az adott méretben nézem meg.
Én iPhone-on néztem meg a TSCC pár részét, mert elég sokat vonatoztam akkoriban és oda-vissza 1-1 rész simán jó volt. Persze nagyképernyőn minden jobb, de ha már nem bír az ember várni 1-2 napot, akkor tökmind1, mit nézünk sztem. :)
Anno nem volt időm leülni géphez, úgyhogy a Weeds s1-2-t meg a Sleeper Cell s1-et iPodon néztem az ágyban 00:00-02:00 sulinapokon :)
De nem szívesen tenném újra.
Szifonon utazás közben abszolut tartalékként van fent pár film (ha lemerül a notebook), de hosszú távon erre nem vagyok képes, mert kifolyik a szemem. A rádiójátékra nekem a West Wing immáron harmadjára, erre alszom el ugyanis, most éppen a negyedik évad második lemez van bent a dvd-ben, be az ágyba, lejátszó be, és hadd szóljon – itt amúgy is a szöveg a lényeg, nem a kép.
szeptembertől hetente utazhatok 4-5 órát suli miatt, amíg nem lesz meg a laptopom, tuti iphone-on fogok sorozatokat nézni, utánna jöhet a laptop, úgy élvezhetőbb lesz, de igazából, ha nem egy látványokra épülő filmet/sorozatot nézel, semmi gond nincs vele, egy sitcom pedig tökéletes időtöltés, csak a konvertálástól áll fel a szőr a hátamon, mp4 sucks
az igazán nagy kedvenceimnél nem számít a minőség … van is néhány ami csak borzasztó minőségben van meg, de legalább megvan … viszont tény, hogy ezekért hanyatt-homlok rohannék a boltba minden pénzem rákölteni, ha kijönnének dvd-n: Will & Grace, Sailor Moon
Szerencsére a laptopom még kibírja a hosszabb utakat is. Olyan pici képernyőn én is csak olyan szitkomot néznék, amit már 2x láttam rendes méretben.
hát kisképernyőn a kedvenceimet nem nézem, mert HD-ben jobb, de egykét szitkom(jóbarátok, yes dear stb..), dráma elmegy MP4-en.
A “rádiószerűség”-ről annyit hogy az gyakran nagyon jól jön ha az ember elfoglalt, de akar szórakozni.. természeresen ilyenkor sem a kedvencek jönnek szóba, azok 720p-ben várakoznak nálam:)
weeds-ből 3 évadot simán lenyomtam nagyképernyős telefonon meg a két pasi meg egy kicsiből 4 évadot,munkahelyen meg utazás közben. a kép ugyse volt fontos csak a szöveg.
south park, simpsons, dragon ball simán nézhető mobilon szerény véleményem szerint
Nekem Nokia N96-om van, nem a legprofibb mp4-lejátszó eszköz, de néhány youtube-os Scrubs és Family Guy-részletet felpakoltam rá, hogy a haverok előtt flesseljek vele, hogy én ilyeneket nézek :D Azonkívül múltkor felraktam néhány TBBT epizódot és reggel munkába menet megnéztem. Ugyanakkor ez nem fog szokásommá válni, utazás közben inkább zenét hallgatok. Sorozatokat az otthon kényelmében élvezetesebb nézni.
hopp, szerintem az iménti hozzászólásomat beszopta a spamszűrőtök…
Nekem az a szokásom, hogy mindig tartok néhány szitkom epizódot a PDA-mon, ha valahol el kellene ütni az időt. Ezek éppen kiválóan alkalmasak erre.
Iskolaidőben csak úgy nézek sorozatot, hogy reggel leszedem, rárakom a telefonra, aztán valamelyik órán megnézem. Legkézenfekvőbb az angol :D Manapság a touchscreen telefonok divx támogatással jönnek, így megvan a minőség is :)
outlander: visszaraktam.
Próbálkoztam én is, de nem lett belőle rendszer. Nem is tudok tekerni a videóba, mert nem lehet a telón, meg kicsi is, meg konvertálni is kell. Ha valami nagykijelzős speckó cuccom lenne hozzá, biztos bepróbálnám megint. Showder klub részek voltak fenn, azt lehet nézni is, ha olyan, meg zsebrevágva is működik, csak sokadszorra picit unalmas (meg biztos hülyén is néztem ki, hogy mire fel vigyorgok). Az ilyen kütyük nekem maradnak zenére egyenlőre. Nincs is jobb, mint vonaton zenét hallgatva aludni.
@berz: “Nincs is jobb, mint vonaton zenét hallgatva aludni.”
Többször emiatt a határig utaztam, pedig nincs olyan közel. :D
utazás közben sorinézés? naná hogy a jóbarátok. igazság szerint nekem ahhoz már kisképernyő se nagyon kell, mert kívűlről fújom az összes részt, de azért tény, hogy ez tipikusan olyan sorozat, aminél kevéssé számít a kép…
Én sokat utazok, de nem tudom elképzelni, hogy miniben nézzek akár sorozatot, akár filmet.
Háttértévézni szoktam sokszor, de kizárólag olyan szitkomot, amit már láttam korábban.
Sokat utazom és van egy Ipod Touchom ezért gyakorlatilag mind a 10 sorozatot amit nézek azon nézem. Nem a legkényelmesebb mindig,de attól még bőven jó.
Nálam monitor sarkában nézős a Mindfreak. Persze akcióknál mehet fullba, de nagyrészt kicsiben is élvezhetők az epizódok.
Én két teljes sorozatot néztem meg telefonon (LG Viewty) még éccakás műszakban. Róma, és a Deadwood.
Barmit kepes vagyok ipodon nezni ha lyukasoram van. Tele van most is Futuramatol a Buffyn keresztul a Zelnok Embereiig mindenfelevel. A tavaly oszi Hirozt meg Merlint is nagyreszt ipodon neztem amig meg neztem. Ha mar lattam, ugyis tokmindegy, ha eloszor latom es klassz a latvany, ugyis megnezem szamitogepen is.
Nem a méret, hanem a felbontás izgat. Tehát pl. egy iphone-on egész jól meg lehet nézni egy sitcom-ot, pedig pici a képernyője, viszont szép.
Mondjuk ahol a látvány is játszik ott szóba se jöhet, csak a nagy tévé…
Egyébként akárhányszor próbáltam valami hordozhatón nézni valamit, inkább félbehagytam. Mondjuk ez inkább azért van, mert a környezet, a külső zaj, meg ilyenek zavarnak. Bármit nézek (film, sorozat), azt kizárólagosan teszem, nem birom a háttértévézést.
semmit, mire atkonvertalom megnezem
reggel munkaba menet iphone-on nezek szinte barmit ami mar nem fert bele az elozo esti sorozatadagba. mas kerdes h magyarorszagon vonaton / buszon nem szivesen vennem elo mert ugye jonnenek a “de szepen csillog, nekem adod?” jellegu kerdesek
Szerintem egy Simpson család, Family Guy, vagy South Park (tehát animációsak) simán élvezhetők egy viszonylag nagyobb kijelzőjű telefonon, vagy hasonlón kütyün (nekem legalábbis semmi gondom nem volt vele, minden poén ütött, és mindent láttam). Egy élőszereplős, látványos sorozatot viszont én is csak nagy képernyőn nézek.
jóbarátok, south park, egy rém rendes család teljesen jó telefonon is órák közben xD …
Sorozatot nem ismerek, ami elég lenne csak hanggal, de van az a film, amikor a csávó elmeséli, hogy ősember, és a tanár kollégái hallgatják… na azt viszont ki lehetne adni mp3-ban is :P
Na basszus, ilyenkor megyek el a hosszú hétvégére Balatonozni. Már szinte el is felejtettem, hogy írtam erről. Köszi winnie, hogy kiraktad! :)
Amúgy pedig ott volt nálam a lejátszóm, és Office-okat néztem újra rajta. :D
Elkéstem vele tudom, de nem bírom ki, hogy ne terjesszem az igét itt is: iPod = ANIMEEEEEEEEEE!!!
nem nagyon kaptam rá a rádiójátékokra, de pl. a Cabin pressure c. “sitcom sorozat” egész jó, és mindig meghallgatom. Valamint már rég tervben vannak a jó kis Dr Who rádiójátékok is.
De ezekhez mind nagyban hozzájárul egy olyan oldal ahol sok sok BBC-s rádióműsor van.
Időnként, a kb. havonta kétszeri hosszabb buszozás közben jó lenne, de egyenlőre életeben van hdd-s mp3 lejátszóm és amíg megy nem cserélem le video lejátszásra alkalmasra.
Először is szar felbontásban semmit. Tehát ipod bármelyik jelenlegi kilőve. Nekem egy noname mp4 lejátszóm van linux fut rajta valszleg, és 480×272 felbontás. És legalább 1collal nagyobb apples kütyüknél 11cm (4.3 in) Valszleg első generációs psp képernyő van benne. Na azon már nézhető. És a lényeg nem mp4, hanem eredeti avi rá és viszi. Tehát konvertálási idő se kell (hacsak nem kell felirat is).
Ezzel simán néztem jópár dolgot, de amit tényleg lehet hosszabb távon is az:
30 rock,Simpsons, South park, ilyesmi. Nő jóbarátokat is nézett rajta. Elvileg más is nézhető de azért igyekeztem hanyagolni a látványosabbakat, ráadásul itt az is szempont hogy nekem darabolva volt az utazás, és pl. ezért filmet esélytelen volt nézni úgy hogy reggel fele, délután fele…
1. MP4 lejátszó – nagyon gagyi név, fáj ha meghallom
2. nem élek ilyen szerekkel, a film/sorozat nézésnek meg kell adni a módjat, utazás közben zene vagy valami rádio jobb szerintem; és akkor nem is kell konvertálgatni az adott kütyü kénye-kedvére
“istenkáromlás, ha valaki nem nézi a sorozatot”
Ahogy mondod.
Nekem mobilom van egy 2″-os kijelzővel ami nem sok, Sorozatot nemigen szoktam rajta, nem túl élvezhető, viszont InterCityn hosszabb utakra szoktam rá rakni Showder Klubot / Beugrót ami viszont tökéletes ilyen kis képernyőn/felbontáson (320*240) is! Mondjuk előtte nem árt átkonvertálni, leméretezni (már csak a minőség miatt is de főleg a méret miatt, úgy több fér kártyára :D).
Az egyedüli hátulütője a dolognak, hogy az alkalmanként (majd később egyre gyakrabban) feltörő hahotázás után egy-egy rész után mikor kiveszi az ember a fülhallgatót érdekesen néznek rá az utastársak :D De legyen ez az ő bajuk :P Én nem szoktam zavartatni magam :D
PSP-n teljesen élvezhetô a dolog! Sitcomokra egyenesen király!
Megvan. XPert-tech Micro 18. Sajna kép már nincs, de electroworldben volt régebben, és hát ott a 2-3x ennyibe kerülőknét 2-3x nagyobb képernyője volt.
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz