login |

Jesse Stone – írta symor

2009. 08. 24. 17:35 - Írta: vendegblogger

23 hozzászólás | kategória: kritika,

Már nem egészen Magnum

Sokan sokféleképpen szerezhetünk jó vagy rossz benyomást egy színészről, ha az hosszú szakmai pályát fut be. Tom Selleck esetében ez a benyomás általában egy figurához köthető és ez Thomas Magnum szerepe. Így működik az agyunk, a leghangsúlyosabb és leghosszabban eljátszott szerepet veszi előre az emlékezetünk. Ez viszont egyre több embernél változóban van, mert Selleck mostanság, kései karrierje során valami újat, komolyabbat tett le az asztalra, egy jobb regényíró és a CBS lassan sorozattá bővülő Jesse Stone-filmjei révén is, immár több mint Magnum.

js 2

Anélkül, hogy pályaívét vetném karakterszámba, Selleck hosszú karrierje során nemesedett alkalmassá Jesse Stone szerepének eljátszására, és vált méltóvá pár sorra új film-sorozatszerepe, milliós nézőszámot produkáló sikere okán. Tehát ki is az a Jesse Stone? – azoknak, akik nem, vagy keveset hallottak róla.

Elsősorban egy műfajikon, a jelenkori amerikai krimiirodalom jeles képviselőjének, Robert S. Parkernek a regényhőse. Jesse Stone egykori Los Angeles-i gyilkossági nyomozó házassága mélypontra jutása után hátrahagyja otthonát és a csendes New England-i kisváros, Paradise rendőrfőnöke lesz a Csendes-óceán partján. Eleinte nehezen állapodik meg az életét és karrierjét is megmentő új környezetben, ahol hétköznapjait leginkább az itallal, kutyájával és alkalmi barátnőivel osztja meg.

Stone idővel persze megbékél helyzetével, kivívva kisvárosi kollégái tiszteletét, amikor Paradise nyugalmát egy-egy nyomasztó bűntény szakítja meg és a nyomozás során nagy hasznát veszik tapasztalt állhatatosságának. Parker írói erénye a miliőábrázolás, amivel feledhetetlenné teszi alakjait, szinte maradéktalanul megjelenik Jesse Stone-könyvei feldolgozásánál.

Mindezt pedig Tom Sellecknek köszönheti, aki regényei nagy rajongójaként, mint executive producer Robert Harmonnal (a Hallmark rendező-producer atyaúristenével) összefogva őrizte meg az eredeti történetek hangulatát. Az első és egyedülinek szánt Gyilkos húzások, vagyis Stone Cold (voltaképpen a negyedik regény) átdolgozásának váratlanul nagy népszerűsége késztette az eredeti alkotókat Jesse eseteinek filmes folytatására, maga Parker pedig munkája leghűségesebb képernyőverziójának tartja a megszülető, 90 perces produkciókat.

js 4

Mindeddig 5 CBS-filmben az említett Stone Cold-ban (2005), a Night Passage (2006), Death in Paradise (2006), Sea Change (2007) és Thin Ice-ban (2009) kellett Jesse Stone-nak ráébrednie, hogy a hidegen sima víztükrű, partmenti kisváros több rideg bűnt leplez nyugodt felszíne alatt, mint számítani lehetne rá – és ez a kertvárosi sztereotípia a Stone-produkcióknál kiválóan működik.

A Jesse Stone-filmek lassú lefolyásuk, idősebb közönségkeresésük ellenére egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Az ötödik tévéfilmes epizód a Thin Ice rekordnézettséget hozott, amikor 15,2 millió néző választotta szórakozásul. Mi lehet a siker titka? Folytatom a tovább mögött.

Jesse Stone váratlan sikere abban is állhat az amerikai közönségénél, hogy a filmek főszereplője védjegyszerű típushibákkal és erényekkel van felruházva. A karakter kellékei a jó amerikai nemes tulajdonságait egyesítik magukban, ahogy azt elképzeljük: a baseball sapka, farmer, kékszín ing, egy 45-ös Springfield Operator (a Colt pisztoly modernkori utódja a terepjárós seriffek fegyverviselő országában) a csípőn és a scotch csilingelően jeges pohara, mely már gyengeségként árnyalja az egyébként makulátlan Stone jellemét.

js 3

Ezek alapján azt hinnénk konzervatív filmsorozatról van szó, nem lehet viszont ilyen egyszerűen, ítéltszerűen elintézni. Annál sokkal valódibb kikapcsolódást nyújtanak a Stone-filmek, mivel jól esik elnézni lassabb építkezésüket, mellyel időt hagynak szereplőik bemutatására, élményszerű dialógusaikra és az azokat előadó színészek mindvégig hálás játékára, egészen a kellemesen ésszerű végkifejletig.

A régi időket idéző történetvezetést (tehát van eleje, közepe és vége) csak néhány modern jellemvonás gazdagítja, persze jóval csendesebb keretek között. Ilyen, amikor igényeiket nyíltan felvállaló, csinos nők (Mimi Rogers, Leslie Hope – 24) csillapítják Stone belefáradását a világ szomorú és erőszakosabb dolgaiba.

Nagy érdeme még a tévéfilmeknek a színészek között kialakuló kohézió. A mellékszereplők kiváló rutinnal, nem egy esetben nagy ívű színészi múlttal (William Devane, Kathy Baker, Viola Davis) állnak hozzá feladatukhoz és testesítik meg a Stone-univerzum alakjait. Végül pedig itt van Jesse Stone címszerepében maga Tom Selleck, aki nélkül semmi sem lenne ugyanaz.

Selleck-et régi ismerősként üdvözöljük a főszerepben, ahogy óriási gravitációja hatása alá kerülünk. Szilárd kiállása nélkül egyenesen hiteltelenné válna az erős igazságérzettel bíró rendőr szerepe, aki mindent saját tempója szerint old meg. A megöregedett, de kiváló formában lévő Selleck esetében tanúja lehetünk mennyire markánsak karakterteremtő színészi képességei. Nem lehet nem elismerni, és nincs olyan aki így utána tudná csinálná, ezért is készül vele változatlanul a könyvsorozat immár hatodik tévéfilmre adaptált része No Remorse (2009) címmel.

js 1

Nem szokásom osztályozni sem a sorozatokat, sem az önálló produkciókat – a Jesse Stone-filmek esetében mindkettőről beszélhetünk –, de a gyengébb pillanatok ellenére Stone átlag 8/10-et érdemel az eddig bemutatott öt rész alapján. Mindent együttvéve nagyon jó érzés megnézni a számos kihalófélben lévő jellemvonást birtokló főszereplő old school krimijeit.

23 hozzászólás Ne habozz!

Depi - 2009. 08. 24. 17:42

Teljesen egyetértek az írással! A Jesse Stone sorozat eddigi részei nagyon jók és szeretettel várom a No Remorset is!

Mr. Chapel - 2009. 08. 24. 17:59

Köszönöm az írást, felkeltetted az érdeklődésemet. Egy kis apróságba azért belekötnék; szerintem nem lehetsz New England-i rendőr a Csendes-óceán partján.

V - 2009. 08. 24. 18:18

Bocsi!:D

http://hu.wikipedia.org/wiki/New_England

Egyébként Magnumként béna volt,de ahogy öregszik ő is jobb!

JoHn - 2009. 08. 24. 18:29

Picit mintha Lawrence Block(karakter) és Henning Mankell(környezet, leírás, lassú lefolyású történet) keveréke volna ez. Megnézek egy-két filmet a post hatására, aztán ha jó, akkor átváltok könyvre.

Egy kérdés: Eddig mindegyik tévéfilm könyvfeldolgozás is egyben? Vagy vannak önálló sztorik?

KTL - 2009. 08. 24. 19:20

V: Szerintem Magnumot is jól játszotta.

anikros - 2009. 08. 24. 19:40

Az első négy könyvfeldolgozás az ötödik thin ice már önálló, érezhető is az a leggyengébb a sorozatban.

symor - 2009. 08. 24. 19:49

Mr Chapel: A New England-i Paradise a Csendes-óceán partján átvett leírás, erről az egyébként filmes helyszínként létező, de a történet szempontjából képzeletbeli városkáról, így lehet, hogy igazad van ennyire nem néztem utána, csak egy angol nyelvű cikkben szerepelt hasonlóan. A keverés valószínűleg amiatt van, hogy a forgatási helyszín a másik partvonalra tehető a megszemélyesítendő kikötővároshoz képest.

JoHn: a könyvek egész mások, a filmek nagymértékben leegyszerűsítették őket, Jesse Stone figurája jó 30 évvel fiatalabb regényalak. Az író szerint viszont Selleck tette igazán élővé Jesse Stone karakterét és emelte be a köztudatba, hisz több regényalakja közül csak a filmek után ugrottak Stone-regényei az eladási listák élére a könyvpiacon. Parker Lawrence Block-nál valamivel mozgalmasabb stílusban, rövidebb hangulatszínezéssel teremt környezetet hősei számára, megítélésükben viszont hasonlóan elismertek.

Az író nevében hasonlóan hibát vétettem: helyesen Robert B. Parker, itt pedig egy link róla és az eddigi megjelenéseiről.

http://ekultura.hu/olvasnivalo/eletrajz/cikk/2005-10-05/robert-b-parker-eletrajz

zsellerm - 2009. 08. 24. 20:53

Wow! Nagyon köszi az írást Jesse Stone-ról, remélem néhányan rákapnak majd!

Ineteq - 2009. 08. 24. 20:54

Pont most szereztem be az első részt, de még nem néztem meg. Ez most kedvet hozott hozzá:) Rajongója vagyok az old-school nyomozós sorozatoknak, kár hogy egyre kevesebb van.

JoHn - 2009. 08. 24. 21:21

Köszönöm a felvilágosítást. Ez esetben a könyvek ugrottak, a thin ice is (szelektálnom kell és keménynek lennem – kevés a hely :P) de a többit beszerzem.

Mégegyszer köszi.

symor - 2009. 08. 24. 21:44

Nem ajánlanám pont azt kihagyni, az én minőségi sorrendem a Stone-filmeket illetően, a könyvek ismerete mellett így áll fel:

1. Gyilkos húzások/Gyilkos szex (Stone Cold)
2. Death in Paradise
3. Thin Ice
4. Night Passage
5. Sea Change

berz - 2009. 08. 24. 22:15

“Egyébként Magnumként béna volt,de ahogy öregszik ő is jobb!”
Mindig is jó színész volt, bár a Magnum után maradt a TV-nél, kivéve a “Három férfi és egy…” meg a Mr Baseball, meg talán még egy-két más mozis filmeket (amiben szintén jó). És annak idején Indiana Jones szerepe helyett választotta a Magnumot (van is valamelyik Indis bónusz DVD-n kezdő kocsmás jelenet vele, ha jól emlékszem), Lucas se castingolt mindenféle tehetségtelen alakkal. Bocsi hogy osztom itt az észt, de te magáról Thomas Magnumról, egy legendáról beszélsz…

symor - 2009. 08. 24. 22:22

Ha valakit érdekel erre most akadtam rá, a Youtube-on átlag kilenc 10 perces darabokra szedve elfogadható minőségben, angol nyelven fel van rakva a Nigh Passage, Stone Cold, Thin Ice az elejétől a végéig.

Itt találjátok az események szempontjából első film első részletét és így tovább:

http://www.youtube.com/watch?v=o32pSSPNBKY

volante - 2009. 08. 24. 23:20

Azt hiszem, nekem is kötelességem kiállni Thomas Magnum mellett. Amellett, hogy többnyire nagyon lehetett vigyorogni rajta, akadt jópár olyan epizód, amely a témájával, hangulatával, alakításaival és rendezésével kenterbe veri az A-kategóriás mozifilmeket is… személyes kedvencem pl. az Echoes of the Mind, de még rengeteget sorolhatnék. Egy szerethető, vidám, ugyanakkor nem egyszer nagyon elgondolkodtató sorozat volt, remek színészekkel és karakterekkel. Máig az egyik legnagyobb kedvencem.

uatu - 2009. 08. 25. 08:17

Igen.
Amúgy a cikk jó. Én kedvet kaptam tőle a Jesse Stone filmekhez.

kokuryu - 2009. 08. 25. 09:36

Nem hallottam még róla, de bepróbálom. köszönöm az ajánlót.

juhaszvik - 2009. 08. 25. 12:03

így elolvasva kicsit “hallmark”-os a dolog (oké felfogtam, hogy rendező-producer stb.) aki szereti a műfajt, annak biztos bejön (én nem tartozom közéjük).

V - 2009. 08. 25. 14:50

Félreértettetek!:D
Nem akartam én kétségbe vonni a színészi képességeit!Hogyan is tehetném?
Úgy értettem,hogy béna volt mint férfi, női szemmel!

Amúgy kösz az írást!

SpockCooper - 2009. 08. 25. 14:50

Hű ha ilyet látok a tévéújságban, biztosan megnézem. A Magnum meg tök ász volt , most is egy olyan ing van rajtam amit akár ő is hordhatott volna. Én asszem egy cowboyfilmet láttam, amiben Jesse Stone volt, az tetszett. Tele volt sorozatsztárokkal.

Depi - 2009. 08. 25. 15:29

V: annyira nem lehetett béna, ha mindenki őt akarta anno ;)

symor - 2010. 07. 23. 03:59

Kiegészítés:

A szövegbe foglalt fegyvertények helyesbítésére, Tom Selleck nem Springfield Operatort használ Jesse Stone oldalfegyvereként, hanem .45-ös ACP Smith & Wessont (SW1911SC), mely formában, hatékonyságban az említett mása.

Link a témáról itt, az erre szemfülesebbek oldalán:

http://www.imfdb.org/index.php/Image:S%26W_M1911SC.jpg

kiskiraly - 2010. 11. 11. 22:39

Hogy mennyire lassan haladnak a cselekmények:
Kötelező videó!:

http://www.youtube.com/watch?v=liWQppibh-4

Amúgy tényleg nem a fordulatos jelenetek jellemzőek a filmre.

Llew - 2011. 06. 26. 13:41

Tegnap éjjel megnéztem a RTL Klubbon a Stone Coldot (Gyilkos húzások). Nagyon tetszett. Marha jó volt ez a lassan hömpölygős tempó a kisvárosi hangulattal. Remélem lesz a többi rész is, de ha nem, akkor is felveszem a megnézendő listára őket.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz