login |

Raising The Bar – 2. évad finálé

2009. 09. 08. 22:53 - Írta: winnie

3 hozzászólás | kategória: 2008/09 finálék, kritika,

Nem sokat foglalkoztunk a Raising The Bar-ral korábban, hiszen sokan már a pilot után leírták, s kevés olyan sorozat volt, melyet Amerikában és itthon kevesebb szóbeszéd kísért volna. Szerencsére az 1. évad fináléja után kiderült, hogy páran azért nézték itthon is a TNT jogi drámáját, kérdés, hogy maradtak-e a második évadra?

116183_1882

Illetve az, hogy maradnak-e a harmadik évadra, ha ugyan lesz. Ebben nem igazán bízok. Egyrészről azért, mert bár van nézettség, de az szinte csak a felvezetésnek köszönhető (anno pedig a premier rekordnézettséget hozott, a csatorna hülye fejjel azonnal be is rendelte a 2. évadot…), másrészről meg azért, mert legalább egy apró cliffhanger-t tehettek volna a 2×12-be. De nem. Ezek nem ilyenek.

Nem-rajongóként a finálé fájdalmasan unalmas volt, 3/10-es, nagyjából a szokásos formula maradt: 2 ügy, mindkettő olyan, aminél lehet pro és kontra érvelni, hadd filózzon a néző, hogy kinek van jobban igaza, ha mindkét félnek igaza van. Az egész Raising The Bar efféle szócsatákra épült, sokszor a szánkba rágták, hogy semmi sem fehér és fekete, és persze ne feledjük a csavart, hogy a tárgyalóteremben egymás torkának eső idealista fiatalok munka után együtt söröznek barátként, már persze akkor, ha valamelyik nem “viszi haza” a melót.

A koncepció még jó is lett volna, de a kivitelezés nálam elbukott. Ez az egész sorozatra értendő. Érdektelen karakterek (a szőke csajt a finálé után nagyon meg kellett volna vernie valakinek, így csak csekély elégtétel volt, hogy a fellebbviteli bíróságos dolgot megszívta, nem ő adott elő), sokszor látott ügyek, problémák (ezúttal drogos terhes nő és állatát gyógyítási célzattal verő konflis) és a legtöbbször bátortalan megoldások. Az idő elszállt már az ilyen sorozatok felett, látszik, hogy jobbára öregebb rutinosabb emberek írják.

3 hozzászólás Ne habozz!

BlaiSeCT - 2009. 09. 08. 20:38

Itt figyel az összes rész, de valahogy nem visz rá a lélek az 1×01-re sem…

JoHn - 2009. 09. 08. 23:55

Miért kellett visszavenni? Nem látok a cikkben semmilyen változtatást… :))

A sorozat nem tetszett amúgy, unalmas. A 3/10 reális lehet.

winnie - 2009. 09. 08. 23:59

túl hamar ment ki, a niptuckot előre vettem.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz