login |

True Blood – a második évad

2009. 09. 14. 22:55 - Írta: human

105 hozzászólás | kategória: kritika,

Nos, a True Blood az a sorozat, ahol legalább két út látszott, hogy az első évad után miképpen lehet emelni a téteket, erre a készítők elő is vették mindkettőt egyszerre. Minek is pazarolták volna az időt az egyszálas mesélésre. Na persze a végére összejön újra a csapat, nem kell aggódni.

“Was there no God?”

veresvampiros

Őszintén szólva nem tudok mást mondani, mint hogy ez egyszerűen zseniális, egy sima kisvárosi vámpíros sorozatot ilyen remekre megírni az már művészet. Na igen, a két út, amit az előbb említettem, azok az alábbiak: a vámpírok ellen szervezkedő keményvonalas amerikai bunkók, és hát egy hatalmasabb természetfeletti lény, mint akiket az előző évadban láthattunk. Azért jó ez, mert így a harmadik évad még érdekesebb utakra térhet, hiszen most sokkal kevesebb utalást kaptunk, hogy mi várható, plusz a nagyobb természetfeletti kártyát már kijátszották, bár még vannak kimaradtak bőven.

Még mielőtt a spoilerekhez kanyarodnánk annyit jegyeznék meg, hogy a kivitelezésre is csak pozitív jelzők illenek, ez alól egyedül Eric a kivétel. Remek trükkök, egy odavetítésen kívül semmi kizökkentő, erre a csávó arcát hullafehérre maszkírozzák, miközben izompólóban rohangál enyhén lebarnult karokkal. Ahha, persze.

Amúgy maga az utolsó rész nagyon furcsa volt, valahogy nem éreztem rajta, hogy finálé lenne. Bár lezárták a főszálat, de utána a majdnem 30 percnyi felvezetés alatt csak egy átlagos True Blood résznyi dolgot mutattak, semmi felpörgetőt. Na, viszont innen már senki se olvasson tovább, aki nem látta a finálét.

Az az igazság, hogy nekem a Maryann-szál sokkal jobban tetszett, mint a vallásos baromság. Odáig rendben, hogy Jason idióta, meg vicces, de valahogy furcsa volt az belekavarodása, plusz úgy egészében az akármilyen gyülekezet nézése, de szerencsére még a végképp ráunás előtt lezárták azt a szálat. És akkor most Maryann, akihez talán az egyik legjobb jelenet köthető, az amikor visszaérnek Sookie-ék a kisvárosba, ami olyan mintha valami apokalipszis pusztított volna. Hihetetlen jó volt.

youaredeadbitch

Bár kicsit lelassult a visszatéréstől a sorozat, pl. az előző részt valahogy időhúzásnak éreztem, főleg, hogy Eric is ugyanazon infóért ment elvileg a főbigéhez, de mégis jobb volt a hangulat így, hogy mindenki a faluban volt végre, így vagy úgy érintve a rázkódó csaj hatásától, vagy ellene szervezkedve. És hát a legyőzése, egyszerűen gyönyörű jelenet lett, egyszerre “ezaz” meg “affene, szegény bige”.

A második évad még több őrültséget és vért, na meg orgiákat hozott, de a cliffhanger nem volt elég erős, szerintem ki fogom bírni jövő nyárig. Összeségében 8/10, igazi minőségi, szórakoztató tévézés.

105 hozzászólás Ne habozz!

Wynonna - 2009. 09. 14. 22:07

Nagyon jó évad volt, pedig az elején félre akartam tenni darára. Azért elég bizarr volt az egész, de talán pont ezért volt jó:) Kíváncsi leszek mi lesz a következő évadban.

RolloJuve - 2009. 09. 14. 22:21

Remélem innen nem moderálod ki, mint tegnapelőtt:
Közepes ponyva. Nézem.

Binky - 2009. 09. 14. 23:11

Hát szerintem se volt nagyon finálé íze a résznek. Szinte semmi cliffhanger, én is simán kibírom jövő nyárig. Már a 11. résszel elkezdték az elidegenítést, és folytatták a fináléval. Remélem a 3. évad jobb lesz. Én már kicsit untam Maryann szarakodását, jó hogy végre kinyírták. Bár vártam volna, hogy Sookie előkapja a varázskezét, aztán megtisztít mindenkit, Maryannt meg kinyírja, de hát nem így lett.

büzsü4ever - 2009. 09. 14. 23:14

nekem nem jött be a második évad, nagyon eröltetettnek tünt….

zsemlye - 2009. 09. 14. 23:18

Na jó annyira nem ütött, hogy úgy várjam a s3e1-et, mint anno ennek az etapnak akezdetét – de nekem oké a cliffhanger, még ha lightos is. Ideje volt már Bill apót kiemelni a képből.
Maryann levadászása nagyon ofé volt.

macckó - 2009. 09. 14. 23:18

én a pilot után gagyinak éreztem aztán barátnőm nézte és valahogy ottragadtam és azt kell mondjam örülök neki. a második évad is nagyon tetszett. csak a fránya bil meg a sookie ne lenne benn és 10/10 lenne.

milyen már a végén mikor bill alig áll a lábán akkor a kis csacska csajszi elküldi még gyorsan, hogy ugyan csináljon már még valamit. eléggé idegesítő :D

Josh - 2009. 09. 14. 23:20

Egy dolgot tudok rá mondani: Hiányozni fog a sorozatból Michelle Forbes! Zseniálisan alakított végig, főleg a fináléban. Hihetetlen jó volt a halál-jelenete. Kudos neki.

Biohazard - 2009. 09. 14. 23:31

Minap fogalmazodott meg bennem, hogy ha mar ennyire deli kornyeken jatszodik az egesz, hol van a Ku Klux Klan (jol irom?). Aztan azonnal be is lattam, hogy a mittudomenmilyen varazslatos nap egyhaza akart az lenni. Egy kicsit furcsa, hogy csak ekkora kesessel esett le :o

zsemlye - 2009. 09. 14. 23:45

“milyen már a végén mikor bill alig áll a lábán akkor a kis csacska csajszi elküldi még gyorsan, hogy ugyan csináljon már még valamit. eléggé idegesítő :D”

LOL :D jah tiszta húgom ;) mindig ez jut eszembe ;)
De komolyra fordítva: a királynő is mondta vmi van Sookie vérében – “ne igyá Eric” – azzal csinál marionettbábut a batmanekből. Mer egy normál faszi már rég lecsapta volna :D

human - 2009. 09. 14. 23:55

de Bill elég gyorsan talpraállt, hogy megcisnálja, utána is tök normális volt.

human - 2009. 09. 14. 23:55

ami jó, hogy látta, hogy billt elhurcolták, mármint a nyomokat, nem otthon fog izélni hogy “jaj a bill otthagyott amíg a gyűrűn gondolkodtam” inkább rohan majd Erichez

naughtyL - 2009. 09. 15. 00:02

még jó, hogy Erichez fog rohanni, aki igen segítőkész lesz..az biztoss

minase - 2009. 09. 15. 00:13

nekem ez az 50 perc továbbra is megszokhatatlan. pont 10 percnyi áttekerhető jelenet van benne részenként. Lásd most sem tudák mi legyen az utolsó 15 percben. erre beleerőszakolják az alapanyagnak egyébként jó vörös vámpircsajt ilyen baromsággal, hogy bill megdicséri a ruáját. amugy az évadban érdekes próbálkozás volt, hogy amikor Terra az első évatban meglátja önmagát, erre utólag belemagyarázták, hogy bizony az már a mostani évad főgonosza volt más alakban :S

Menyet - 2009. 09. 15. 00:42

Jobban bejott ez az evad mint az elozo, annak ellenere hogy Bill nagyon semmilyen, Sookie nagyon idegesitoen buta (lasd pl finaleban fo osszecsapas Maryann-nal, mar nagyon sok embert lemeszarolt, epp keszul felaldozni a varosi embereket, erre a csaj felkiallt hogy “Stop it! You’re hurting them!”. Na ja ez biztos meghatja ennyi kivagott sziv utan). Mind a ket tortenetszalat kicsit hosszunak ereztem, de amikor uj dolgok tortentek azok nagyon remekre sikerultek minden szempontbol.

gonoszkiralylany - 2009. 09. 15. 01:50

sztem is túl hosszú volt az évadzárót, és hát ki lehet bírni a várakozást is, ez az előzőnél sokkal durvább volt (még jó h egyben daráltam 2X06 részig az elejétől)
de összességében nagyon tetszett a 2. évad! hihetetlen jól van megírva minden egyes rész… engem tényleg csak Sookie zavar :D

Flóra - 2009. 09. 15. 07:38

Én személy szerint kicsit mást gondoltam a fináléra, persze nem volt ez rossz, de a felétől egy-két dolgon talán lehetett volna kicsit pörgősíteni.
Mostanában kedvenc sorozatom a true blood, hihetetlen, hogy micsoda ötletek vannak benne. Kivitelezés is többnyire remek, no meg azért van egy sajátos humora a sorozatnak. :)
Engem az első évadnál már megvettek a sorozatra, sőt az alapötletnél is, ezzel a szintetikus vér sztorival. :D
Kíváncsi vagyok, hogy hány évadon keresztül tudnak majd újat felmutatni (egyenlőre biztos nem lesz ezzel probléma:).

Flóra - 2009. 09. 15. 07:41

@gonoszkiralylany:
Engem csak a pilotban irritált Sookie, meg a foga, de mostanra egészen megkedveltem a karakterét, sőt egy tökéletes fogsorú Sookie már nem is lenne az igazi… :D

gonoszkiralylany - 2009. 09. 15. 08:15

@Flóra: nem a fogsora zavar, az egész karakter irritál úgy ahogy van :) sőt most már kicsit Bill is. sztem egyáltalán nem jó pasi…

Sajtkukac - 2009. 09. 15. 08:52

Főleg Eric mellett :-) Bár ahogy táncoltak, az cool volt. És rá is jöttem, mi zavar Billben. Elképesztően merev, nincs benne semmi élet. Ja, hogy vámpír??? ;-)

LuPuS - 2009. 09. 15. 09:39

Nos én az első évadot daráltam és a másodiknak is valamikor neki állok.
Sookie a 16 éves kisvárosi gondolkodásával idegesítő,ha adnának neki egy barbie babát három részen keresztül el lenne vele.

A főcím zene ,még mindig ötös :D

Drape - 2009. 09. 15. 09:57

Arról információ, hogy az HBO mikortól szándékozik vetíteni?

dinidani - 2009. 09. 15. 10:07

Valahogy ez a második évad sokkal kevésbé jött be, mint az első. Nem volt olyan jól adagolva az izgalom, a végén már tökre untam ezt az egész dionüszoszozást, sok volt a fölösleges huzavona (minek kellett bele a vámpírkirálynő? amellett, hogy jó csaj, a leglaposabb figura eddig a sorozatban szerintem). De azért nagyon várom a harmadik évadot :)

Ermine - 2009. 09. 15. 10:15

Tetszett a dramaturgia, jók a karakterek is, a színészi játékról nem is beszélve, aki számomra kilóg az Stephen Moyer (Bill), akinek (sajnos)egy kezemen meg tudnám számolni hány arckifejezése van, maga a karakter is merev és (szerintem) sablonos, de az ő seszínű alakítása ennek még alá is játszik.

Imi - 2009. 09. 15. 12:51

Hmmm…

Olvasom a kritákát és csodálkozom.
Én az első évad első 5 részét láttam, de azt is nagyon kínszenvedésnek éltem meg…
“Szörnyen” unalmasnak találtam, és egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy megnézzem a hatodikat is.
Újra neki kellene futnom, mert alapvetően megváltozik a sorozat, vagy csak nekem nagyon nem jön be?

Help!

winnie - 2009. 09. 15. 12:53

“Újra neki kellene futnom, mert alapvetően megváltozik a sorozat, vagy csak nekem nagyon nem jön be?”

olvasd el a többi kritikát is. meg a negatív kommenteket.

http://www.sorozatjunkie.hu/2008/06/23/pilot-mustra-true-blood-1×00/
http://www.sorozatjunkie.hu/2008/11/26/true-blood-1-evad-letudva-magara-talalt-az-hbo/
http://www.sorozatjunkie.hu/2009/06/21/true-blood-elstartolt-a-2-evad/

attól, hogy valakinek (sokaknak) tetszik, nem biztos, hogy neked is be fog jönni, s 5 rész eredménynélküli befektetés azért már jelent valamit, szerintem akkor érdemes kiszállni.

az biztos, hogy nem véletlen a kritikai és közönségsiker, de például engem sem tudott elkapni, szó szerint ugyanez volt a diagnózis: kínszenvedés, unalom.

itt az a kérdés, hogy érdemes-e még próbálkoznod egy 5 rész után nem bejövő sorozattal a “bejövés” reményében” vagy azt az időt inkább másik sorozatra kéne szánnod.

ezt csak te tudod. _szerintem_ a TB-re viszonylag hamar ráérez az ember, hogy mi várható. de mint mondtam, a kommentek között van olyan, akinek eleinte nem jött be és utána kapott rá. érdemes csekkolni ezeket.

Ihi - 2009. 09. 15. 12:56

Utolsó két epizód szörnyű volt, különösen a 11., a finálé egy évad eleji/közepi résznek elment volna, de itt sokkal többet vártam volna. Ez az utolsó 30 perc semmittevés, nyáladzás…

human - 2009. 09. 15. 14:21

szerencsére ez nem az első évad kibeszélője, főleg aki esetleg folytatni akarja az miért olvas itt spoilereket.

eszton - 2009. 09. 15. 14:36

@Minase:
az első pilotban, amelyikben még nem Rutina Wesley játsza Tara-t, megjelenik Maryann. Pont akkor, amikor Sookie flashbackjét bevágták (Rattray láncos nyakbatekeredése). Bár ezt később kivágták, de azért aki látta ezt a verziót is, annak nem volt ez a szál “megerőszakolt”.

t - 2009. 09. 15. 15:20

Sookie buta, Bill egy Keanu Reeves, Jessica nem tud magaval mitkezdeni, csak szenved (pedig talan lenne benne lehetoseg mint newbie vampir), Tara sorsa vhogy nem tud erdekelni, Lafayette az ujabban kotelezo homo/bi (regen megcsak eleg volt h neger), Sam az opcionalis erdekesseg, az egyetlen kari, aki szerintem mutat vmi fejlodesi lehetoseget az Eric (sajnos Godricet kicsinaltak pedig o jobban erdekelt volna). 1 karakterert nem erdemes neznem :D

Seri - 2009. 09. 15. 20:21

Maryann nekem is hiányozni fog! Egyszerűen adott valami pluszt az egészhez.

anita - 2009. 09. 15. 22:01

ja, nemértem miért kellet kinyírni godricet..bill az első részben még jó volt, de mostanra uncsi lett, remélem eric kinyírja és kiderül valami érdekesség sookieről, hogy mégsem ember vagy nemtom :) mindenestre nekem mind a két évad nagyon tetszett, remélem hamar jön a hamramdik. nem tudjátok mikor? kb? :)

winnie - 2009. 09. 15. 22:04

a reggeli hírekben linkelt interjúban a készítő elmondja, hogy miért kellett megölni.

“nem tudjátok mikor? kb? :)”

1 év – 1 évad. tehát valószínűleg nyáron, de ha kiderül pontosan, akkor megírjuk.

Melorena - 2009. 09. 15. 23:50

Szívesen elolvasnám azt az interjút, amiben leírják miért kellett Godricot megölni, de sajnos nem találtam azt a linket, amit említettél. Meg lehetne oldani hogy ide is beírod kérlek? Köszi!

winnie - 2009. 09. 15. 23:55
szlgykalman - 2009. 09. 16. 09:35

Szerintem teljesen rendben volt, hogy nem volt hatalmas cliffhanger az évad végén. Elég volt az előző 13 héten minden rész után falat kaparni. Kaptunk pár szálat, hogy sejthető legyen merre fogunk haladni a következő évadban, és ez így teljesen rendben. Ezért tetszett anno a Friday Night Lights finálé is. És milyen jó hogy az is jön nemsokára :D

athome - 2009. 09. 16. 12:35

ledaraltam 2 nap alatt a S02-t , finale valami hihetetlenul gyenge volt , hatalmas csalodas ..

hdavid - 2009. 09. 16. 14:04

passt schon az egész évad! 90%
Finálé lett csak kicsit langyosabb, cliffhanger meg ja.. de az előző 11 rész mindent vitt!!

naughtyL - 2009. 09. 16. 14:07

a lényeg, hogy tudjuk ki rabolta el Bill-t:D:D Köszönjük Alan Ball:D:D

ESETLEG SPOILER

A válasza: Hoyt mama:D:D:D

Érdekes, hogy az elején teljesen semleges volt Bill karaktere, mostanra meg kifejezetten uncsíí..

Megynyugtatott, hogy Több Eric lesz a 3.évadban..:D

Cyberbird - 2009. 09. 16. 17:10

Ericet ki nem állhatom, de Sookie is olyan borzasztóan egyszerű mint egy faék…
Godrickot sajnáltam hogy kinyírták, lett volna benne potenciál

windly - 2009. 09. 16. 18:33

Cyberbird: milyen legyen Sookie ha egész életét egy isten háta mögötti kisvárosban töltötte pincérnőként egyszerű emberek között? Talán válalatirányitásirendszerfejlesztő mérnök filozófia doktorátusival?:)
Szerintem szerethető a karaktere és jól játsza Anna Paquin. (ja és nem utolsósorban még szép is:)
Egyedül Bill szapulásával értek egyet az ő karaktere kicsit sekélyes lett(szerintem javulni fog), de mindenki más jó.

És pont ez is a jó a sorozatban hogy egyszerű, ilyen is kell a palettára a heti bonyolultságadagot nem ettől várom.

Godric karakteréban meg max valami túl giccses potenciál lett volna, de igy tökéletes volt ahogy volt.

Trevor - 2009. 09. 17. 19:33

A sorozat próbálja a könyvet követni, persze itt ott eltér. Pl a könyvben nem Godric volt Eric teremtője hanem egy római vámpír Appius Livius Ocella. Miss Jeanette helyett Lafayette hal meg.
Egy Luna nevű alakváltó nem segít Sookie megmentésében a Nap Fényéből. Dallasban nem jelennek meg vérfarkasok.
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Southern_Vampire_Mysteries

Trevor - 2009. 09. 17. 19:48

@naughtyL:
Jah tetszett az interjú vége. XD
“Van még valami amit elfelejtettem megkérdezni?
Ball: Meglepődtem, hogy nem érdekelt ki rabolta el Billt.

Ki rabolta el Billt?
Ball: Hoyt anyja volt.

anita - 2009. 09. 17. 20:51

csak 1 könyv létezik? valahol úgy olvastam könyvek… szivesen olvasgatnám :) Amúgy megnéztem valami díjátadós képeiket és az ericet játszó színész marha randa gyerek ám:) sokat melózhattak a világosítok meg a sminkesek, majdnem fele akkora az orra a filmben mint a valóságban :)

Erja - 2009. 09. 17. 20:56

Trevor: nekem is a vége tetszett az interjúban:-)… Amúgy szerinted mit mondott Eric és Sookie kapcsolatáról? Még csak tanulgatok angolul, ezért nem értettem mindent. Az tudom, hogy a kérdés valami olyasmi volt, hogy mit szól Eric és Sookie intimebb viszonyát kedvelő rajongáshoz. Meg tudnád mondani, mit válaszolt erre pontosan?:-))) Köszi:-).

anita - 2009. 09. 17. 22:05

vagy mondjuk elmondani az egészet, hogy miről írnak:) nem értem miért spanyolt taníttatott velem apám :)

pannibaba - 2009. 09. 18. 08:51

anita: eddig 9 könyv jelent meg,a következőt 2010 májusra ígérte Charlaine Harris. Csak az elsőt fordították le magyarra, megjegyzem, pocsékul, szerintem teljesen élvezhetetlen, azt hiszem a harmincadik oldal után be is csuktam.

Alexander Skarsgard kinézete pedig szerintem az “ízlések és pofonok” kategóriába tartozik, nekem spec nagyon bejön, pedig én is láttam róla sok képet már…

yippyupp - 2009. 09. 18. 16:53

Érdekes, hogy senki nem hozta fel Lafayette kománkat. Szerintem nagyon korrekt, nélküle lapos lenne az egész sorozat. Jó beszólások. Kemény “csávó”, bár azért egy kicsit túlzás, hogy be tud parázni Eric miatt néha, ám legyen, bitches!

naughtyL - 2009. 09. 18. 20:34

pannibaba:

egyetértek!! Alexander Skarsgard nagyon bejövős:D:D

Eclipse - 2009. 09. 19. 00:09

jó volt..most végeztem sajnos csak az utolsó résszel(fránya egyetemi bulik) de nekem nagyon tetszett…az évad első fele valóban unalmas volt,és amennyire szerettem nézni az elsőt, annyira ki voltam akadva a második évadtól,bár szerencsére felpörögtek az események a végére…nemtudom,hogyan fogom kibírni nyárig(bár novemberben new moon-nah tessék,lehet szidni:D:D:D)és márcsak egy kérés:TÖBB ERICET!!!!nemérdekel,hogy nincs lealapozva a karja neki,nekem így is jóóóóóóóóó!!!!!!!

Flóra - 2009. 09. 19. 00:20

“How long do we have to wait for season 3?
BALL: It’s probably going to premiere around the same time it did this year. We’re going to try to shoot one episode before the Christmas break. I don’t know if HBO will bring the show back earlier, but it certainly won’t be later.”

Akkor most reménykedhetünk? :)

Katja - 2009. 09. 19. 00:41

Előre is bocsánatot kérek a következő postjaimért. Kicsit belelendültem az írásba. Jah és előre is köszi, ha valakinek van türelme végig olvasni, vagy lereagálni. :P

Katja - 2009. 09. 19. 00:49

Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy kevesebb, mint 3 nap alatt ledaráltam a 2 évadot. :) Fan lettem :)
Amit kiemelnék, azok a cliffhangerek. Nagyon eltalálták, hogyan szögezhetik a tv elé a nézőiket. Én már-már True Blood függő lettem, mert sosem találtam olyan részt, hogy ne akartam volna tovább nézni. Az igazat megvallva másodszorra kezdtem el. Legelőszőr megakadtam a pilot tizen-huszonvalahanyadik percénél, ahol a vámpír extrahiperszuper gyorsasággal kettyinti a csajt. Elsőnek ennyi elég is volt, hiszen akkor egy lightos kisvárosi vámpíros sztorit vártam. Egy pár napja időmilliomosként kezdtem el újból, és meg kell mondjam, sokkal jobb lett annál, mint amit vártam. A történet pörgős, lehengerlő, és bővelkedik mindabban, ami egy vámpíros sztorihoz kell. Ám, meg kell említeni, azt is, hogy aki kicsivel jobban beleássa magát a történetbe az észreveheti, hogy sokkal többről van itt szó. Hiszen az egész egy társadalomkritikát takar. A vallás, drogok és a faji megkülönböztetést boncolgatja. És ezt úgy, hogy közben teljesen élvezhető legyen és a néző kitudjon szakadni a megszokottból.
Azt azért sajnálom, hogy a 2. évad fináléját így elrontották. A felénél már nagyon érdekelt, hogy mikor jön a nagy szájtátás, de ez most elmaradt.
Ezt leszámatva bejövős a sztori, annak ellenére is, hogy egy-két karakter hagy kívánni valót maga után.
De akkor “röviden” elemeznék… :P

Katja - 2009. 09. 19. 00:55

Karakterek/színészek:
Sookie:
(-) A csaj néha tényleg idegőrlő tud lenni. Nekem az nem jön be, hogy ha mellette van Bill, iszonyat nagy a szája, de ha egyedül van, akkor visítozik össze-vissza.
(+) Anna nagyon jól játssza a kisvárosi lányt. Szerintem, semmi baj nincs azzal, ahogy néha viselkedik. Persze, az írók kicsit túlzásba viszik néhány helyen, de ha a karakter helyében lennék, az 1. évad végét sem éltem volna meg…szóval szavam sem lehet. xD
Bill:
(-) Stephen Moyert még nem láttam más filmben játszani, de ezt a karaktert, biztos jobban is tudná alakítani. Ami nagyon zavar, az az, hogy nem tudom megkülönböztetni mikor dühös, szomorú, boldog… stb, annyira merev az arca. Meg az egész ember. És nem igazán érzem, benne az embert (ha már arról volt szó, hogy megtalálta azt a felét). Persze, az látszik, hogy szereti Sookiet, de valahogy nem az igazi…
(+) Kábé annyi a pozitívum, hogy szereti Sookiet. Talán az egyik legjobb jelenete volt, amikor kifutott a napra a csajért. :)
Sam:
(-) Elfogult vagyok…hm… próbálok azért róla is rosszabbat írni. Áhhá! Meg is van! Nagyon naív. Legalábbis a szerelmi életben. Ha ennyiszer sérültem volna, már óvatosabb lennék. Nem tetszett, ahogy Sookie után csorgatta a nyálát és közben Tarával feküdt össze.
(+) Alakváltás ;) Nagyon praktikus képesség, és Sam jól is tudja használni. Egyébként ez a karakter az egyik kedvencem, hiszen az elején úgy hittem, hogy csak egy szimpla ember, aki a soriban a „harmadik kerék” címet veheti majd át. De pozitívan csalódtam. Örültem, hogy a 2. évadban nagyobb hangsúlyt fektettek a karakterére és annak múltjára, amire nagyon is kiváncsi vagyok, hiszen a 2×12-ben megemlítik, hogy a szülei rossz emberek. Nah ez a mondat, az amiből sokmindent ki lehet majd hozni.
Jason:
(-) A nőcsábász bratyó, aki mindig csak bajba keveredik, és hiába a nagy igyekezet, ez az a típus, akivel sosem lesz másképp. Ismerjük már az ilyet…
(+) A szerettei iránt érzett odaadása és szeretete. A 2. évadban megmutatta, hogy ezekért a dolgokért össze tudja szedni magát. Csak az a kérdés, hogy meddig.
Tara:
Ez az a karakter, amivel nem tudok mit kezdeni. Egy érzelmileg sérült nő, aki dühös a világra és mindig mást okol. Ő az, akinek mindig meg kell említenie, hogy „…biztos azért, mert én fekete vagyok.” A színésznő játékáért sem vagyok oda, igazán, bár az elmebajos részekben egész tűrhető volt.
Lafayette:
(-) A beijedései, nekem kicsit túlzottnak tűnnek.
(+) Egy egyéni arc :D
Jessica:
(-) „Lelki válságban vagyok, hát megyek és kinyírok pár embert”. Elhiszem, hogy nem lehet kellemes érzés, amin átment, de ezért így megborulni?
(+) Bírom a csajt. Nagyon sok lehetőség van még benne. Remélem a készítők kiaknázzák ezeket, és nem engedik elveszni a karaktert. Amellett Deborah Ann Woll egy nagyon szép nő, és teljesen át tudom érezni a lázadó- szerelmes- megsértett tini érzéseit. Ügyes színésznő és biztos vagyok benne, ha a készítők kis időt fordítanak az ő történetére, abból csak jó sülhet ki…(vagy mégtöbb vér ;) )
Végül, de nem utolsó sorban…
Eric:
(-) Egy 1000 éves alattomos dög.
(+)Egy 1000 éves alattomos dög. :D Viszont egy olyan karakter, akiről még alig tudunk valamit (azon kívül, hogy hűséges volt Godrickhoz)…és szintén egy aranybánya. Nem hinném, hogy nem tudna szeretni, csak ennyi idő alatt elfelejtette mi is az. De lehet, hogy ő lesz az, akitől a nézők változást várnak majd a jó felé, ám a készítők nem :P Akárhogy is Alexander, tökéletesen alakítja a kisgonosz vámpírt. Azt már most tudom, hogy bekerült a kedvencek közé a karakter, Sammel és Jessicával együtt. És persze nem bánnék egy pár Eric-Sookie jelenetet sem. Persze, itt Eric fogja húzni a rövidebbet, szerintem.

Ennyi :P

Katja - 2009. 09. 19. 01:46

Olvastam itt, hogy valaki, kérte a cikk tartalmát. Elkezdtem lefordítani. Holnap felrakom :)

Kalamoj - 2009. 09. 19. 03:57

Bejövős volt az évad (na jó Sookie még mindig feszt nyivákol, meg okoskodik). A következőben sok-sok vámpírkirálynőt akarok (combszívás rulz!), meg még valami tápot, ami kinyírja a fél bandát.

Erja - 2009. 09. 19. 07:25

Köszi Katja, nagyon kedves tőled:-))

Lidi - 2009. 09. 19. 12:43

yippyupp: Szerintem Lafayette nem csak, hogy remek karakter, de simán elvinné a hátán az egész sorozatot. Iszonyatosan jó szövegei vannak, nála szoktam visszatekerni a jeleneteket és újranézni (na jó, meg néha Jasonnél), pedig egyáltalán nem szokásom.

Trevor - 2009. 09. 19. 15:41

Az interjú fordítása (lehet benne hiba, én sem vagyok tökéletes):

Néhány embert meglepett a finálé struktúrája, ahogy elendezted Maryann történetét az első 30 percben.

Alan Ball: Megpróbálom úgy nézni a sorozatot mint a regényt, minden rész egy fejezet.
Azt hiszem befolyásolt az is, hogy mikor TV sorozatokat nézek, a dobozos DVD kiszerelést nézem.

Miért nem szerepelt többet Eric a fináléban?

Ball: Van megfelelő ok, hogy miért nem láttuk Ericet, de ezt túl sok lenne elmagyarázni.

Feltűnik majd a következő évadban is?

Ball: Igen. Bár mikor megláttam a te utolsó részedet az Ausiello TVn egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy meg kéne ölni Ericet. (Azt hitték hogy Eric meghal mikor Sookie elé lépett a robbantásnál.) Azt gondoltam WOW, sok évadot terveztem Ericnek, de azt hiszem ki kell iktatnom. (Nevetés)

Mennyire lepett meg, hogy milyen szenvedélyesek a Sookie&Eric fanok?

Ball: Igen. Próbáltam nem belebonyolódni, mert ez amolyan – ez túl zavarbaejtő. Nem akarom, hogy ez befolyásolja a sorozatot. Személyesen tetszik, igen Eric helyes, de azon kívűl veszélyes és nemtudom tudna-e szeretni mást is önmagán kívűl. Mi lenne benne a vonzerő? A rosszfiú, vagy a veszély?

Miért nem volt fogékony Sookie Maryann erejére és Jason miért volt? Nem édestestvérek? (különböző szülők)

Ball: Ők édestestvérek. Ki fogjuk találni mi is Sookie (a következő évadban).
Vannak olyan dolgok, mint a domináns és recesszív gének. Talán Jason alapvetően ember de van neki egy nem emberi maradványa is. Valahogy nevetségesen tökéletes (emberi lény). Sportos, jóképű, talán volt neki egy kis segísége ebben a tekintetben. (Nevetés)
Végülis ha százalékokat nézzük ő többnyire ember.Sookienak meg van egy genetikai hajlama egy másik irányba. Akik olvasták a könyveket tudják miről beszélek, akik nem, majd megtudják.

Mi van a királynő Yahtzee mániájával.

Ball: 400 éves vagy. Mihez kezdesz most? (Nevetés) Valami oylasmit hoztunk fel ami szerintünk vicces.

A rajongók szerint Evan Rachel Wood mint királynő nem túl félelmetes.

Ball: De az.Ne akard, hogy bemutassam a karaktert később látni fogod, tetszeni fog.
Ez kicsit vicces mert a rajongók oylan elvakultak. Természetesen ez fantasztikus. És a tény, hogy belemerültek a sorozatba és kaptak egy kis izgalmat: “Nem akarom ezt! Szeretem ezt!”
Ez azt jelenti, hogy az emberek nézik a sorozatot, és ragaszkodnak hozzá. Úgy gondolom a sorozatnak hosszú élete van. Nemtudsz mindent elmagyarázni és élvezni az első epizódban. Az első hogy bemutasd a karaktert. Amit tudok mondani, hogy nézd tovább és lesz értelme.

Visszatér a következő évadban mint állandó szereplő?

Ball: Nem lesz állandó szereplő, de fel fog tűnni a következő évadban.Minden államnak van saját vámpír felsége. Találkozni fogunk Mississippi királyával és lesz néhány érdekes dolog közte és Evan királynője közt.

Annyira szerettem ahogy Michelle Forbes alakította Maryann karakterét, a története mintha egy kicsit tovább tartott volna. Mi tartott neki oylan sokáig, hogy eljussunk a végkifejlethez?

Ball: Ez az a rész amiről a királynő beszélt. Mindig rögtönöznek. Valóban nem varázsolhatta elő az istent (Dionüszoszt). De annyira buzgó volt a hitében; Folyton próbálgatta ez és azt az áldozatot. Teljesen csalódott. Megölte Miss Jeanettet és azthiszem azt gondolta ez működni fog. Mindig azt gondolta, hogy működni fog. De ez nem történt meg, mert az Isten aki eljön valójában soha nem jön el.De ő annyira hit benne, hogy eljön, és évezredeken át hitt ebben.
Ezért képesek voltak túljárni az eszén.

Most láttuk őt utoljára?

Ball: Igen, ő elment. Megölték őt.Soha nem támad fel – amit utálok, mert szeretem Michellet és oylan jó volt vele együtt dolgozni. Ő olyan elragadó és mindenki szerette, nagyon utáltuk megölni őt, de meg kellett tennünk.

Mennyire fogod követni a harmadik könyvet akövetkező évadban?

Ball: A könyv lényegét emeljük ki, de eltérünk tőle, ha úgy érezzük jobb lesz mintha olvasnánk. A könyveket mintaként használjuk továbbra is. Nemrég elolvastam mind a 9 könyvet és vannak dolgok amik felmerülnek a későbbi könyvekben amit bemutatunk. Tehát valószínűleg előbb megtörténnek dolgok a sorozatban, mint a könyvekben.

Be fogod mutatni majd Alcide vérfarkast?

Ball: Igen

Szereplőt rá választottál már?

Ball: Nem. Találkozni fogunk Sam vérszerinti szüleivel is. A nagyon gonosz vámpy Franklin Mott találkozni fog Debbie Pelt-tel. Valóban találkozni fogunk azokkal akik Hotshotban élnek. Egy kicsit túlszaladtam a menetrenden. Már van 4 hiányos epizódunk és elküldtem az íróknak a vázlatokat, hogy töltsék ki a szakadékokat.

Az utolsó Nap Gyülekezetét láthattuk?

Ball: Nem. Csak mert Steveet megalázták, még mindig létezik. És talán most dühösebb mint valaha.

A tény, hogy Jason megölte Eggst elgondolkodtat, hogy újra elő kéne hozni a Jason Tar szerelmi történetet akövetkező évadban. Szerinted?

Ball: Biztosan, Jasonben feltör a bűntudat. És azt érzi, hogy “Tönkretettem az életét, valamit csinálnom kell, hogy jobbá tegyem.” Vajon ez bölcs akármilyen módon, vagy ez még a jövő zenéje. Azthiszem Tara szívesen felhagyna a megszállottságával Jasonnel szemben, de most ő úgy viselkedik mint akivel a legrosszabb dolog történt meg az életben, valószínűleg még érzékenyebb Jason bájára.

Tarának valaha is boldog kapcsolata lesz?

Ball: A boldog kapcsolat unalmas. Mind azt szeretnénk a saját életünkben, de nem szeretném azt nézni a TVben.

Valamilyen terv, hogy “barátot” adj Lafayette-nek?

Ball: Van.

Bővebben?

Ball: Semmiről nemtudok beszélni. De feltétlenül látni fogunk több és több Lafayette-et. Sok falat épített magaköré. De láthatjuk, hogy sebezhetőbb lesz a következő évben – és nem csak az Erictől való félelem miatt.

Valami megbánás Godric megölése miatt? Ahogy tudom nagyon aggódtál a karaktere miatt.

Ball: Nincs semmi megbáná, mert úgy gondolom hogy nagy erőteljes volt (a történet). Ez volt a kedvenc részem a második könyvben. Viszont mindig vissza tudunk menni a történelemben. Ő és Eric évezredeken át barátok voltak. Vissza tudunk menni és újra láthatjuk őt.

Hoyt és Jessica kapcsolata megszakadt?

Ball: Még mindig szeretik egymást. De akadnak majd problémák – amik a last night részen alapulnak.

Rájöttél mennyire nagyszerűek együtt, igaz?

Ball: Én ezt teljesen tudom.

Mennyit kell várnunk a harmadik évadra?

Ball: A premiere körülbelül akkor lesz mint most. Karácsony előtt megpróbáljuk leforgatni az első részt. Nemtudom ha az HBO előrébb hozza a sorozatot, de biztosan nem lesz később (mint most).

Van még valami, amit elfelejtettem megkérdezni?
Ball: Meglepődtem, hogy nem kérdezted ki rabolta el Billt.

Ki rabolta el Billt?
Ball: Hoyt anyja volt.

Katja - 2009. 09. 19. 17:00

Akkor már nem vesződök a fordítással…asszem lassú voltam xD
Trevor, köszi a szöveget :)

Erja - 2009. 09. 19. 19:29

Trevor, köszönöm, hogy fáradtál vele, nagy segítség ez nekem: így már sokkal többet értek!:-))) Köszi mégegyszer!!! (és neked is Katja, az elemzéseddel meg tökéletesen egyetértek xD)

anita - 2009. 09. 19. 20:34

én is nagyon köszönöm :)

Atesz - 2009. 09. 20. 02:53

Sziasztok!

Az imdb-n láttam, hogy lesz a 2. évadnál egy 13. rész Kill Bill címmel. Bemutatónak szeptember 22-t írják. Erről esetleg tud vki?

Erja - 2009. 09. 20. 08:08

Kösz, hogy felhívtad rá a figyelmem, eddig észre sem vettem. 13. rész az évadzáró után, jövőhét kedden? Nem tudom, mi lehet ez… (de érdekelne)

winnie - 2009. 09. 20. 09:21

“. Erről esetleg tud vki?”

csak annyit, hogy az imdb-t akárki szerkesztheti, te is, én is és sokan ezt kihasználják és fals infókkal töltik fel, hogy az olvasókat félrevezessék. ez van, nem lesz semmi 22-én.

kisbatman - 2009. 09. 20. 17:15

Mikor indul a 3. évad ?
Gondolom idén még nem nagyon.

Kár,hogy a 2. évad , 12. része fele egyfajta felvezetése a 3. évadnak.
Gyorsan lekavarták a Maryn szálat… :(

Azért az öklelés jó durva volt. :D

emöba - 2009. 09. 22. 00:01

Az 1. évadot csak Eric karaktere miatt néztem végig. Maga a történet nem ragadott meg különösebben. Ettől függetlenül belekezdtem a 2. évadba, és azt kell mondanom, hogy teljesen a rabja lettem. Két este alatt sikerült kivégeznem. Bill karaktere kiábrándító, Sookie sokszor úgy érzem, hogy úgy viselkedik, mint egy tizenéves liba, ezt főleg az 1. évadban éreztem így. Hála az égnek fejlődésnek indult a karaktere. Lafayette szuper alakítás. Jason hihetelen módon át tudja adni azt az öntelt, sekélyes, énközpontú, szex és drogfüggő egyént, hogy csak bámulok. Unszimpatikus, de szuper alakítás. És végül Eric a kedvenc karakterem, hihetelen változások kezdődtek el benne. Szerintem neki köszönhetően szuper részek következnek a 3. évadban.Remélem Vámpír Billt kiüti a nyeregből. Imádom ahogy mutatja az érzéketlenségét, tesz mindenre és mindenkire, csak az Ő érdekei számítanak, de közben kezdik az érzések átjárni. bocsássatok, hogy így áradozzok, de nőből vagyok és a legtöbb nő egy ilyen pasiről álmodozik. Mindent egybe vetve ez az éved 1000x jobb mint az előző, bár az utolsó két rész iszonyatosan vontatott volt. Reméljük hamarosan láthatjuk a 3.-at. Addig is olvasatok sokat. Sziasztok.

A. - 2009. 09. 22. 08:15

@emőba
“hihetelen változások kezdődtek el benne”

Én pont ezektől a változásoktól tartok, nem akarom, hogy pussyt csináljanak Ericből Sookie miatt
(Amennyiben a változások alatt a kevesebb ruhadarabok viselését lehet érteni, azt támogatom;))

Sookie viszont tényleg mintha kevésbé lenne idegesítő, elég jól kezelte a helyzeteket ebben az évadban

anita - 2009. 09. 23. 21:05

:)

jól emlékszem, jövő nyárig kell várnunk a 3dik évadra? :((((( ne mááá…se atlantsz. se bsg, se true blood.. jókor vagyok én is gyesen :)

winnie - 2009. 09. 23. 21:17

itt az idő felfedezni a még ezeknél is jobb sorozatokat. biztos van. nálunk a gyes a reality-kkel telt. survivor, amazing race. idővel rájön az ember, hogy azok is mennyire jók.

El Diablo - 2009. 09. 24. 14:57

Végre volt egy kis időm és elkezdetem nézni a True Blood-ot, az első évadot szinkronos változatban töltöttem le.
A második epizód közepén abba kellett hagynom, mert elviselhetetlen volt a szinkron, iszonyatosan lerontotta az élvezhetőséget, így hogy nem is volt semmilyen összehasonlítási alapom, mivel nem láttam előtte eredeti hangokkal. Egyszerűen nézhetetlen szinkronnal.
Le kellett töltenem az eredeti változatot is, hogy tovabb tudjam nézni, és beigazolódott a feltevésem: ez egy nagyon jó sorozat és ebben igen nagy része vagy az “ízes” déli, luisanai akcentusnak.
Kicsit lassú a sztori, de ez nagyon passzol a fülledt, mocsaras környezethez, szóval rendben van. 8/10 (szinkronnal: értékelhetetlen/10)

Mielőtt törlöm a szinkronost, készítettem egy összehasonlító-mintát, ebben öt állandó szereplő szólal meg. Iszonyatosan durván rosszak a magyar hangok, mintha egyáltalán egy kicsit sem vették volna komolyan és valami alpári mápetsó* szintű paródiát csináltak volna belőle:

szinkronos vs. szinkronos

*Elnézést kérek a Muppet Show rajongóktól! :)

El Diablo - 2009. 09. 24. 15:02

vagy = van (fel vagyok indulva/háborodva és elírtam)

winnie - 2009. 09. 24. 15:15

:) ez viszont tiszteletben tartandó vélemény, hiszen szinkronnal kezdtél neki – ennek ellenére én azok táborát gyarapítom, akik szerint erdetiben borzalmas a sorozat, de szinkronnal még elfogadható. de ez csak az akcentus hiányára vonatokzik, nem néztem annyit, hogy a magyar hangokon filózzak.

El Diablo - 2009. 09. 24. 17:27

Most látom, hogy elb@sztam a linket is, a második az eredeti hanggal van. :)

Necros - 2009. 09. 24. 21:07

Te jó ég! Ez valami borzalmasan rossz szinkron… Hányingerem lesz tőle. Hogy engedhetik ezt leadni a tévében? :S El Diablo, nem csodálom, hogy nem bírtad sokáig, én hamarabb töröltem volna a francba. Ok, szinte mindig gyenge-közepes a magyar szinkron, de ez… Szánalom. Kiherélik a sorozatot ezzel, a szövegek csapnivalóak, a hangok egyáltalán nem illenek a karakterekhez és a színészek sem jók.
winnie, nem tudom, te hogy vagy képes így nézni, minden elismerésem. :D

Eredetiben milliószor jobb.

julcsika - 2009. 09. 24. 21:53

Egek!
Még soha nem hallottam a szinkront, én miközben itt turiztam volt hozzá szerencsém.
Ha valaki jót akar, ne tegye!
Aki ezt a szinkront készítette pedig szégyellhetné magát! Nem is értem. Azt hiszem ettől most kiborultam. Én meg még mertem mondani az ismerősöknek, hogy nézzék a tv-ben esténként.
Huh, remélem senki nem fogadott szót.
A sorit nem kommentálnám, imádom…. ;)

El Diablo - 2009. 09. 26. 02:05

julcsika, köszi a feliratokat, ebben a pillanatban kezdem darálni a második évadot, nem hiszem, hogy sokat alszom a hétvégén, abbahagyhatatlan.
Abszolut kedvenc sorozat lett.

Doree - 2009. 09. 26. 20:20

Szerintem is, egyedül Sookie karaktere zavar. A fogsora, a szája, az arca. Olyan kis béna. Bár a könyv szerint az is egy kicsit, olyan kis elvont, bolond csaj. De engem idegesít. Inkább lett volna Sookie szerepére Daphne.

anita - 2009. 09. 27. 20:06

sookiet meg kell szokni, de amúgy jó szerintem :) Én az első évadot szinkronnal láttam, végig bírtam nézni, bár a Tara hangja borzalmas..ki is cserélik az évad végére..hizzáteszem a magyar szinkron még a jobbak között van, lesstek bele egy német szinkronba :)

Ledita - 2009. 09. 30. 15:50

Nekem jobban tetszett ez az új évad, izgalmasabbnak találtam, bár az első pár résznél abba akartam hagyni a sorozatot, azzal a felkiáltással, hogy “eznemazigazina”. Az első évad kedvelt főhőseinek jelleme ellaposodik, Sookie többször idegesítő, Bill olyan semmilyen, átlagos, érdektelen, Tara nem veszi a jeleket, a szektába csökkent Jason időnként túl idióta (de vicces, főleg a kocsi tetején, Dionüsszoszként:))…etc. Viszont nagyon jó volt Maryann, Sam (pedig az ő karaktere nem tetszett az első évadban), Lafayette, Eric és a további mellékszereplők. Az új szerelmi szál Jessica-val; az alakváltó pincérlány. Eric és Sookie tényleg jó ötletnek tűnik, csak ne lágyítsák tovább a rosszfiúkaraktert. :)

Eszterci - 2009. 10. 09. 19:59

Először is: Julcsika nagoyn köszi a feliratot! :)
Emellet belenéztem a szinkronosba, hát ez üt. Borzalmas. Egyik hang sem illik a karakterhez és valóban Tara viszi a pálmát, bár az eredeti hangjától is megőrülök, ez még rosszabb. Respect a szinkronnal nézőknek. ;)
Rengetegen azt mondjátok, hogy a második évad az abszolút kedvenc, személyszerint az elsőt jobbnak találtam (persze ez nem jelenti, hogy a második nem zseniális), de valahogy az első kisvárosi jellege olyna hangulatot adott a osorzatnak, amit a Maryannes szál néha megnyírbált és hiányoltam. Persze a másodikévados új mellékszereplők között is vannak nagy kedvencek, például Jessica. Szerintem az ő karakterében óriási lehetőségek vannak, emellett örök favorit marad Lafayette, Eric és Pam. Na meg persze Bill! Számomra
elkülöníthetőnek tűnnek az “arcai”, és egyáltalán nem tartom rossz színésznek, persze ízlések és pofonok. Valahol, nem is olyan mélyen, az Eric rajongókat is megértem, azért én a Sookie-Bill-Eric háromszögből mégis Billnek szurkolok. Eric maradjon meg rosszfiúnak.
Már alig várom a 3. évadot. Csak lenne már nyár!

Daphne - 2009. 10. 11. 19:59

Nagyon jó ez a sorozat, múlt héten daráltam be. Voltak jelenetek hogy kb felkiáltottam, hogy “úristen, ez milyen beteg mááár” aztán két perc múlva meg “anyááád dejó”. És nagyon jók voltak ezeknek a részleteknek, meg a töltelékeknek az arányai. Nálam 9/10, mert Sookie és Bill nézemamásikatbutánrésnyirenyitomaszáméssemmi nézései az őrületbe kergetnek (mint az összes többi vámpíros sorozatban és filmben:))
Bár Godricot iszonyat módon, nagyon szívesen néztem volna még!! De a jelenete a napfelkeltében gyönyörű volt és megkönnyeztem. Nagyon remélem lesznek vele visszaemlékezések:)

Angel - 2009. 10. 13. 12:57

Nagyon várom már,hogy láthassam a 3 évadot,bár még nagyon messze van. Nekem nagyon tetszett mindkettő évad, sőt még a könyvet is olvastam.

mrbatu - 2009. 10. 14. 04:20

Én szinte kizárólag a déli szövegek és környezet miatt kezdtem el nézni a sorozatot – aztán magával ragadott a történet. A sorozatban teljesen hitelesnek tűnik minden, bár valamivel érthetőbben és tisztábban beszélnek, mint a törzsgyökeres helyiek. :P

Billnek pedig teljesen rendben van az a néhány arc, amit színlelni tud, elvégre egy vámpírt alakít.

andikageisha - 2009. 10. 17. 13:57

mikor adják a harmadik évadot? :D

winnie - 2009. 10. 17. 14:07

nyáron

ucnlm - 2009. 10. 24. 00:16

Nem bírtam várni a szinkronosra (az előt úgy néztem, annyira nem vész), ledaráltam felirattal: hatalmas volt, végérvényesen top5-be került a sorozat. Az elején még nekem is fura volt, kicsit mintha tényleg ellaposodtak volna a karaktrek, a közepe minden téren vitte a pálmát, rengeteg tökéletes homályosítás, cliffhanger, jelenet, a vége pedig valóban egy kicsit megint ewllaposodott. Igazából a Maryann szált az én ízlésemnek túlságosan elnyújtották, a 11-12 részt én egy részbe sürítettem volna, mert kicsit unalmas volt. Bill is valahogy laposodik, de ahogy olvasom a 3. évadban bőven lesz kinek feldobnia a hangulatot, úgyhogy jöhet :)
Amúgy kicsit futra, hogy az amúgy is kissé gyenge évadvégi cliffhangert Ball az interjúban így ellőtte. Persze részlteket nem tudunk, de akkor is :)
Most már csak egyetlen dolgot várok: DVD kiadást itthon!

UI: a kommentekből nekem nagyon az jön le, hogy ez egy “csajos” sorozat. Nyugtassatok meg, hogy azért nem :)
A könyv is elkezdett érdekelni, de több helyen olvastam, hogy elég gyenge a fordítás, ráadásul kicsit tartok az E/1 nézőponttól, pláne, hogy Sookie-é az…

bbarby16 - 2009. 10. 26. 12:50

Hát igen, pont most olvasom a könyvet….Eléggé sz@rtak a fordításra, elírások tömkelege, érthetetlen hülyeségek, stb…. És egy kicsit más is a könyv.De lényegében ugyanaz.Bár a könyv alapján egy kicsit más Sookie-t képzelnék el, belsőleg kicsit másként ír a könyv, bár Billről is, néha olyan szavakat használnak, amiket a filmben sosem.
By the way, most olvatam egy újságban, h a való életben is egy párt alkotnak.
Sooooo nice :)))

olrajtovics - 2009. 10. 29. 03:40

S02E10:
„You should see the square. Looks like New York City
or something. People banging their heads on posts. Graffiti everywhere. People pissing all over
the sidewalk. This whole town’s
going down the crapper.”:-)

Tele gyöngyszemekkel továbbra is!

Navia - 2009. 11. 04. 10:40

Szeretem ezt a sorozatot, főleg Ericet benne, és nagyon sajnálatos, hogy egy pár jó jelenetet kihagytak belőle, ami a könyvben benne volt. Tudom, hogy nem lehet egy az egyben leadni a könyvet, de azért szívesen megnéztem volna azt a részt, amikor Erickel ment Sookie az orgiára.

A. - 2009. 11. 07. 17:11

@ucnlm: én megnyugtatlak: nem csak csajos, Alexander Skarsgardot pl. Stephen Moyer sem rúgná ki az ágyából…:D

Lidi - 2009. 11. 08. 21:51

Hű, sosem hallottam még szinkronnal, köszi a linket. Nagyon furcsa. Megértem, hogy a déli akcentust (amit egyébként szeretek a sorozatban) nem lehet visszaadni magyarul, de azt igazán megmondhatná valaki, hogy miért fordítottak minden mondatot ilyen “szépre”. Ettől teljesen elveszik a southern feeling. Tara a magyar verzióban egyszer sem káromkodott. Márpedig én azt, hogy “get the fuck outta here” nem úgy fordítanám, hogy “na nyomás kifelé”. Nem értem miért nem lehetett legalább egy “tűnj a picsába” benne, hiszen egyrészt HBO, másrészt 18-as karika van rajta. Ennyire nem jönne ki a szájmozgásra vagy csak ennyire kevés energiát (és pénzt) fektettek bele?
Az egyetlen pozitívum Lafayette, még southern accent nélkül is tetszik a hangja (oké, nyilván kiheréltnek érzem, de ahhoz képest, hogy a kedvenc szereplőm nem _annyira_).

ucnlm - 2009. 11. 08. 22:35

Azért Tara nem gyengén káromkodik a szinkronos verzióban. Én így néztem végig az első évadot, de nem tűnt vészesnek a szöveg, pláne nem tűnt “szépnek” :)

Lidi - 2009. 11. 09. 19:36

Akkor csak pont egy ilyen másfél percet sikerült végignéznem. :)

Virág - 2009. 11. 17. 23:12

Nagyon -nagyon jó kis sorozat volt!!!

Neverday - 2009. 11. 18. 22:31

Nekem bejött ez a második évad (is), amíg van benne egy szőke, arrogáns férfi, sosem lehet rossz (:

Katika - 2009. 12. 26. 23:27

sziasztok! vki megtudja mondani h Sookie tényleg lefekszik-e majd Eric-kel vagy ez csak hülyeség? m

Navia - 2010. 01. 05. 12:26

A könyvben igen, lefekszik Erickel, de az hogy a sorozatban is le fog-e az még rejtély.

Laura91 - 2010. 01. 07. 19:54

és melyik könyvben fekszik le ericcel? mert a harmadikban tuti nem mert nemrég olvastam és még sajna nem feküdtek le pedig már nagyon vártam de van egy-két elég erotikus jelenet köztük amit remélem beletesznek a sorozatba is. egyébként nagyon jó lett a harmadik köny ez a legjobb sztem

Navia - 2010. 01. 13. 10:30

A negyedikben fog lefeküdni Erickel, állítólag februárra várható a megjelenése és Vérszag lesz a címe.

zsemlye - 2010. 01. 20. 07:32

Kérdés annak aki olvasta eredetiben (is) az 1. kötetet

Angolul is harlequin kiadó féle, gyenge stílusú, szoftporn0 ponyva a könyv – vagy csak az Ulpius kiadó hozta szokás szerint az igénytelen fordításra vonatkozó gyennyes beidegződését?

Ehhez képest a Twilight Rakovszky Zsuzsa fordításában remekmű …

zsemlye - 2010. 02. 01. 12:28

update – 2., 3., rész könyvben már nem ennyire kiborító.
Viszont ha előbb olvasom, mint ütközök a sorozattal, tutti nem kezdem el nézni ;)

Judit - 2010. 02. 02. 18:33

Nekem nagyon tetszett az első és második évad is. Már alig várom a harmadikat! A könyvhöz sajnos nem éppen hű, de így is fantasztikus! Nagyon eltudnám képzelni, hogy Bill a végén kiesne a képből és Erik lenne a befutó Sookie-nál! Nekem egy ilyen jó kis vég kellene! A könyvben Erik nagyon-nagyon jó fej! Imádom a színészt is!!! :D

LoRd987 - 2010. 02. 08. 17:58

B.sszus miért beszéltek erről a filmről ennyit? :D sztem jó lett és kész :P akinek meg nem tetszik az vagy hülye vagy csak nem érdekli XD :D lol

Jessica Incredible - 2010. 02. 15. 10:31

Szerintem állat volt a második évad is! A kedvenc karakteremmé Eric lépett elő, igaz a hátamon is feláll tőle a szőr, de jó ez a borzongás;-) Az első évadban Bill volt nálam a nyerő, de mostanra én is uncsinak találom és hála Istennek, hogy elrabolta a hibbant Hoyt mama! Remélem jó sokáig vissza se hozza!
Anna Paquin-ról meg annyit, hogy először elolvastam az első könyvet és tökre nem ilyennek képzeltem Sookie-t! Amikor elkezdtem megnézni az első évad első epizódját, tökre ledöbbentem rajta! Valami csúcs csajt gondoltam volna vámpír ribinek, nem ezt a buta szöszi, akinek van fél óra szünet a fogai között. De összeségében egészen megkedveltem. Szóval június 14. az új évad premierje, én már roppant mód várom. Szeretnék borzongani, ugye értitek…;-)

Vad - 2010. 03. 03. 15:24

“Kérdés annak aki olvasta eredetiben (is) az 1. kötetet”
“Ehhez képest a Twilight Rakovszky Zsuzsa fordításában remekmű …”

En olvastam mindkettot eredetiben, bar magyarul csak a Twilight(elso reszt)-ot, Eredetiben sokkal jobb, ezert remekmunek biztos nem mondanam a forditast, de elmegy. :)
A novellak (eddig 9-et olvastam, most jelenik meg a 10.-ig majusban) pedig igen ponyvak, sok szaftos resszel es humorral.. Teljesen mas mint az HBO sorozat, mar igy is ossze-vissza kavartak mindent, kivancsi leszek mit hoznak majd ki belole, szerencsere ettol fuggetlenul tetszik, csak fura.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz