login |

A második Castle

2009. 09. 24. 03:42 - Írta: human

27 hozzászólás | kategória: kritika

Hétfőn este elindult az a nyomozós sorozat, ami Nathan Fillion nélkül egy kalap **** lenne, annyira átlagosak benne az ügyek. Ezt még az első évad alapján jelentem ki, mert hát ide a premierre egy elég érdekes, bár nem annyira bonyolult gyilkosságot sikerült összeírniuk.

nathanfoto

De valójában azzal akartam kezdeni, hogy láthatóan kaptak instrukciókat a csatornától, vagy maguktól következtették ki, hogy pár dolgon változtatni kell. Egyrészt Castle-t végig baromi drága öltönyben parádéztatták, mert ő egy iszonyat gazdag író. Ez csak apróság, ami viszont tuti, hogy a háttérzsarukat kihozták a nulladik dimenzióból az elsőbe. Konkrétan csomó mondatuk volt, és poénjuk is akadt. A másik, hogy a női nyomozón változtattak, természetesen eyecandy-bbé próbálták varázsolni. Szerintem sikerült, mások szerint a haja például borzasztó lett.

Tetszett, hogy egy icipicit ugrottunk az időben, és láthatjuk ahogy visszaédesgeti magát az egységbe Castle. Ugye az előző évad végén olyat tett, amit a női főszereplő nem akart (nem szexről van szó, azt akarná is tőle a nő szerintem), ezért ki is penderítették a szűrét úgy tűnik, sőt, szolidaritás meg ilyesmi, így például a másik női munkatárs is fújt Castle-re. De gond egy szál se, mindenhonnan kimagyarázza magát.

Amivel szerintem gondban lesznek idővel, hogy a sok újságcikk meg ilyesmi miatt már nem fog tudni beépülni a gazdagok közé olyan könnyen, legalábbis a bűnözőknek gyanúsabb lesz, ha feltűnik Az Író. A másik, komolyabb negatívum, hogy a pókeres résznél azt a lezavarást komolyan gondolták az írók? Egész addig korrekt részt, erre wtf, teljesen béna húzások tömkelege hirtelen, mintha azt a gyakornokra bízták volna, hogy körmöljön oda valamit gyorsan.

Részemről 7/10, amíg ennyire nem veszik magukat komolyan, marad a komédia is a dráma mellé, addig nem lesz itt gond, akármennyire is egyszerűek néha az ügyek. De továbbra is tartom, hogy az USA-re illene, ahogy a Life-nak is ott lett volna a helye anno, talán még most is élne. Ennél jobban most nem mozgatnám meg azt a tüskét.

27 hozzászólás Ne habozz!

CyClotroniC - 2009. 09. 24. 07:21

Nem az ügyek egyszerűségével van a baj, hanem a jellegével, hogy nem kitalálható az eset, hanem A->B->C->D sablont követ, és 30-35 percig van, hogy a gyilkos sem látni. Castle jó arcnak jó arc, de azért még nem egy Mentalist vagy Life, viszont a lányának hatalmas szövegeket szoktak írni, őt még lehetne jobban erőltetni szerintem.

winnie - 2009. 09. 24. 08:07

“ami Nathan Fillion nélkül egy kalap **** lenne, annyira átlagosak benne az ügyek”

csak nathan fillionnal is az lenne. sőt, ha más lenne fillion helyett és lenne chemistry a két fő karakter között, akkor is ilyen jó lenne.

sorry, nem szállok fel a fillion hype vonatba (jó arc fillion, de iszonyatosan túl van értékelve, ráadásul a cstle ki is emeli olykor, hogy mennyire szegényes a színészi eszköztára), hiszem, hogy ha egyedül lenne, akkor semmit sem érne a sorozat. sőt, tovább megyek, női fronton két szereplőt is nagyobb súlyúnak tartok.

viszont, amint cyclotronic mond, azt ismét csak tapsolni tudom, hogy örülök, hogy nem sima procedural, hanem inkább ok-okozati nyomozást mutat be.

CyClotroniC - 2009. 09. 24. 08:20

winnie: Pedig sokkal unalmasabb ez a checkpointos rendszer. Valahogy már megszoktam a nyomozósoktól, hogy mind az 5-6 ember, akit kihallgatnak egy rész során az valahogy összefüggésben áll egymással, mégha papíron nem is ismerik a másikat :D Bármennyire is abszurd és suta az egész, mégis jobban szórakoztat egy Mentalist féle vonalvezetés. Persze eredetileg ilyen volt a Castle, de valamiért erről élesen váltottak a szezon második felében, bár érdekelne, hogy miért :(

darkspell - 2009. 09. 24. 08:31

Tetszett az évadnyitó, de a kártyázós jelentnél elkezdtem vakarni a fejem. Valahogy súlytalan lett az egész, és ez az érzése tartott pár percig.

A nagy Író odamegy, és akárkivel parádézik. Hááát, nemtom. Ezt nem kellene erőltetni, mert szerintem nem tesz jót a hihetőségnek.

m76 - 2009. 09. 24. 08:32

Méghogy eyecandybbé tenni, szerintem éppen eléggé az volt, csak elrontani lehet, mondom ezt látatlanban.

winnie - 2009. 09. 24. 08:54

“winnie: Pedig sokkal unalmasabb ez a checkpointos rendszer. ”

nekem frissülés a sok hasonló nyomozós között, de persze mindenki más sorozatokat néz.

winnie - 2009. 09. 24. 08:55

“szerintem éppen eléggé az volt, csak elrontani lehet, mondom ezt látatlanban.”

az előzetesek és a promóképek láttán mondtam, hogy kár érte. így is az, de nem vagyok ilyen esetekben a hosszú haj híve. a régi stana katic jobb volt.

CyClotroniC - 2009. 09. 24. 09:04

Ez viszont igaz, hogy mindkét csajnak elcseszték a haját (Castle lányának is). Az egyik vesztett ezzel egy kicsit a rideg határozottságából, a másik meg a kislányos imageéből. Nem igazán szeretem, ha az ilyen karakterformáló külsőségekhez hozzányúlnak, hacsak nem akarják a karaktereket is az adott irányba elmozdítani.

Kaktusz - 2009. 09. 24. 09:16

Tényleg volt egy-két(-három?) érdekes/nehezen hihető jelenet, nekem az bántotta legjobban a szemem, hogy Castle olyan könnyen bejutott. A nő haja egyszerűen borzalmas… Hiányoltam Alexist és a zenére bemutatott holttestet. Pozitívum a két zsaru több szerepeltetése, meg a szokásos poénok. Semmi extra nem volt sztem (DE azért még mindig nézős)

winnie - 2009. 09. 24. 09:45

“Konkrétan csomó mondatuk volt, és poénjuk is akadt.”

ja, igen. nem kell mindent a csatornára fogni, hiszen az írók akarták súlyosabbá tenni a mellékkaraktereket, ők is észrevették, mennyire elsikkadnak,más kérdés, hogy hiába voltak bőven elfogadhatóak, szerintem jó részület nyugodtan kikukázhatnák, de ha egyszer ragaszmodnak hozzájk, akkor hajrá, emeljék ki őket, hadd kedveljük meg a többieket.

fm! - 2009. 09. 24. 09:47

Én azt bírom marhára ebben a sorozatban, hogy simán átpörgethetem a lányával/anyjával tartó lelkizős jeleneteket, és nem maradok le semmiről. :)

CyClotroniC - 2009. 09. 24. 09:50

fm!: Sajnos lemaradsz, mert a lányával való beszélgetések a sorozat legjobb elemei, ráadásul többnyire inkább okosan aranyosak, és igen ritkán lelkizősek.

SeSam - 2009. 09. 24. 11:00

Átpörgetni Alexist országos bűn.

Viszont még hány évnek kell eltelni, hogy kimenjen a divatból az a rohadt frufru?

lalla - 2009. 09. 24. 11:06

Én szerettem ezt a részt úgy ahogy volt. Igaz, elsősorban Fillion miatt vagyok itt, és nem is keresek igazán mély értelmet, vagy akár “hihetőséget” a jelenetekben. Engem ez a sorozat egész egyszerűen szórakoztat, és megvan benne az eye candy.

A hajakat viszont hagyhatták volna békén szerintem is :)

isolde - 2009. 09. 24. 11:20

örülök, hogy nem csak engem borítottak ki a hajak :) a kórboncnok csajnak is gáz új haja lett amúgy.

human - 2009. 09. 24. 13:38

winnie: szerintem sem nagy színész Fillion, ne érts félre, ez az egy figura megy neki, a Fireflyban is hasonlító alakított, de ez jól. Ennyi. Pont miatta nem lehetne sokkal komorabbra faragni a Castlet. Én pl tuti nem nézném másképp, mivel a női főszereplő elég gyenge szerintem, így hidegen hagyna ha jó chemistry-je lenne mással.

A változtatásra meg írtam, hogy “vagy maguktól”, mindenképp a kritikák hatottak így vagy úgy a sorozatra szerintem, kár hogy a hajakra nem ugrott a fókuszcsoport, max nem volt közéiktatva egy csatorna is.

winnie - 2009. 09. 24. 13:46

jogos, sorry. figyelmetlenség.

Biohazard - 2009. 09. 24. 16:09

Kevesbe volt ‘feelgood’ az evadnyito, mint az elozo evad osszessegeben.
Castle lanya par ev mulva tutira szivdogleszto lesz (most nem mondanek tobbet, mert ez mar surolja a pedofilia hatarat :D ). Mindig jopofak az apa-lanya pillanatok.
Life 2-es evadra is ‘noiesebbe’ tettek a noi foszereplot..eloszor furcsa volt, aztan hozzaszoktam. Igen nagy gebasznak kellene beutnie, hogy ne nezzem tovabb ezt az evadot :)
Van annyira jo es szorakoztato.

fm! - 2009. 09. 24. 19:24

CyClotroniC: hát az elején még megnéztem 1-2 párbeszédet köztük, de ha nem lehetne ugrani, akkor már cancel-eztem volna a sorit. :)

CyClotroniC - 2009. 09. 24. 19:28

fm!: Erre csak két dolgot tudok mondani. Az egyik egy hatalmas klisé, hogy “ízlés kérdése”, a másikat meg kölcsönveszem SeSam-tól, mert nagyon jól fogalmazott “Átpörgetni Alexist országos bűn.” :D

Necros - 2009. 09. 24. 20:26

Nathan Fillion szerepét szerintem át tudná venni néhány színész, nekem a karakterek és Stana Katic miatt tetszik a sorozat. A haja meg nem volt olyan rossz szerintem, de az első évadban jobb volt, az biztos. A lányát továbbra is imádom, a két zsaru kicsit több szerepet kapott, de ennél nem kell több belőlük, nem miattuk nézem.

Abban viszont egyetértek, hogy ha sokat szerepel a nyilvánosság előtt a rendőrségnél végzett munkájával Castle, nehezebb lesz használni, tehát ezt valahogy vissza kell venni.

Évadnyitónak nagyon jó volt, a két lány gyönyörű volt az elején és a zene is tetszett. :) 9/10

bullseye - 2009. 09. 26. 21:01

vagy velem van baj, vagy az írókkal, de megint a végén fagytam be, amikor a többször kihangsúlyozottan fegyvermentes helyen a ruszkinál pisztoly volt. meg ez a múlgyilkosság is zavar fenemód, de amúgy olyan jól indult: Castle az önelégült sztriprúd, aki nélkül a rendőrség semmire sem jut…

FeGa - 2009. 09. 29. 16:37

szerintem gyenge volt a rész, elég suta volt a nyomozósá Meg a lényegi részeket hagyták ki. Mikor pl elmondják a feleségnek hogy nincs meg a hulla, ott azt éppenséggel mutatni kellett volna. meg a vége is elég erőltetett volt a “Miért nem kérnek egyszerűen bocsánatot a pasik?”-kal.

bullseye - 2009. 10. 31. 02:03

mi van? csak én láttam az ep6 elejét és fetrengtem a röhögéstől, amint Castle “Aim to misbehave”

kihaeennem - 2009. 10. 31. 03:54
human - 2009. 10. 31. 05:01

ja ezt már meg akartam írni.

Binky - 2010. 02. 02. 17:05

Az elmúlt 3 hétben állat jó részeket adtak. Nagyon felpörgették a sorozatot, nem csoda h berendeltek még 2 részt. Megérdemli! Kár h a hülye téli olimpia miatt megint jön az uborkaszezon. :(

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz