Nos, a múlt héten végre elindult az előző évad legnézettebb újoncának a második évadja. És rögtön az volt a főtéma, ami engem az első évadban picit zavart.

Arra gondolok, hogy Jane befenyítette az osztagot a “felmondásával”, mivel elvették tőlük a Red John-ügyet. Ez utóbbi amúgy várható volt, hiszen mindig ugyanúgy elővéve, főleg az előző finálé után, elég necces lett volna. Hát most közbeiktattak egy FBI-ost, akit fel kell törni Jane-nek, hogy egyáltalán az eset fejleményeihez hozzájusson.
Na, visszakanyarodva az alapproblémára: a Mentalista nélkül semmit nem ér az osztag? Mert erről beszélnek a csapattagok is, miután fenyegetőzött a kilépéssel. Szükségük van rá. Még a csapat vezetője nőci, akit nem bírok, is elismeri, hogy kevesebb ügyet fognak megoldani, de azokat szabályosabban. Bwaha. A kacaj a szabályosságra vonatkozott. Tehát a speciális gyilkossági osztag sokkal kevesebbet ér egy külsős tanácsadó nélkül? Ez mennyire valóságos? Mert a “semennyire” jut eszembe válasznak, és hát ez kicsit kizökkentő. Az első évadban is fura volt, hogy sokszor csak asszisztálnak Jane-nek.
Amúgy maga a kezdőrész jó volt, ha az átívelő, meg nevetséges “akkor kilépek” vonulatot hagyjuk. Nem csak a csapattagokkal játszott picit (több Chót!), de tetszett az is, ahogy Jane kivetette a hálót a gyanúsítottak köré, meg ahogy tulajdonképpen rájött az ügy megfejtésére. Pofonegyszerű gondolatmenet, talán pont emiatt csettintően “áhá, ezaz!” hatású.
Az a helyzet, hogy Red John-t ennél is jobban hátérbe kéne tolni, ahogy azt a finálénál is írtam, hiszen megoldani úgysem oldhatják még meg az írók, de ha minden részben foglalkoznak vele az sok lesz.

45 hozzászólás Ne habozz!
“Tehát a speciális gyilkossági osztag sokkal kevesebbet ér egy külsős tanácsadó nélkül? Ez mennyire valóságos”
naja mint a sf-i zsaruk monk nélkül:) vagy lassiterék shawnék nélkül, bár ezek valóban nem csak mezei zsaruk.
“hiszen megoldani úgysem oldhatják még meg az írók,”
plusz a szokásos vesszőparipa: mennyivel lennénk előrébb, ha megoldanék és lenne egy random gyilkosunk. csak akkor üthet egy RJ, ha valaki ismerőst vesznek elő, de zsarut snassz lenne, korábbi elkapott gyilkost meg az 1 részes szereplés miatt az, így marad, hogy kell egy kis idő, pár év, a pár évben felvezetni több visszatérő szereplőt és közülük esetleg egy gyilkost választani majd. valamikor. a vége felé.
engem az ügy semennyire sem fogott meg..
de PJ sármja igen, már nagyon vártam :) És ahogy levették szegényt az RJ ügyről..:(
Sztem jó, hogy egy kicsit így elővették a RJ ügyet..
Érdekes, hogy azért nem 100%-osan pozítív Jane akartere és nekem ez tetszik, így sokkal emberibb!!
És igen:D Méég Több Csóót:D
*karaktere
“És ahogy levették szegényt az RJ ügyről..:(”
nem baj, cserébe, majd jól elintézi az fbi-os ürgét.
igen, azt várom..aranyos volt ahogy a csóka le akarta kezelni, ráteszi a vállára akezét..az meg szintén :D
off: mikor lesz PJ az eyecandy szekcióban? :P
Seeley Booth:
Hát igen tulajdonképpen az egész sorozat Simon Baker-re meg az ő sármjára épül..:D
nem hiába lett az egyik kedvencem :DD
“Érdekes, hogy azért nem 100%-osan pozítív Jane akartere és nekem ez tetszik, így sokkal emberibb!!”
Ezaz, amit nem tudtam megfogalmazni, de egyetértek.
És ahogy megoldotta… ha belegondol az ember, akkor pofonegyszerű. :P
emberek, kibeszélő, human nem spoilerezik, mert nincs tovább mögött, de engem nem kell húzni. hogy oldotta meg?:)
winnie igazából már akkor tudta amikor bementek az öreg nő irodájába..:D csak húzta a többieket!
SPOILER:
A gyilkos, az keresett valamit, de nem találta meg. A halott nő lakása mellett volt egy random ember eladó lakása. A gyanúsítottaktól megkérdezte csak úgy mellesleg, hogy ismerik e random személyt… de mást nem.
Aztán csak beültek, az üres kiadó lakásba, mert JP tudta, hogy a gyilkost érdekelni fogja ki az a személy, mert lehet nála van ami neki kell…
Pocok:
igen az jó volt, hogy csak kérdezgetett, mintha nem is számítana.. aztán meg, számítot..:D
Columbo style :P
nem, a nagy megoldás a könyv volt, amikor rájött hova dugta a csaj a bizonyítékot. Figyelembe kell venni, hogy előtte a szuperosztag már átnézte a csaj cuccait de eszükbe sem jutott.
Azzal, hogy a nő odament a lakásra semmit nem ért el igazából, hiszen az nem igazány bizonyíték, plusz még lehet csapdába ejtés is.
TÖBB CHOT! :-) Lisbon nagyon béna volt ebben a részben, szerintem és az ügyek is elég átlagosak voltak, néhány random rész az első évadból simán jobb volt ennél. Viszont Bosco kellemesen utálnivaló, és irtó fura volt látni Terry Kinneyt OZ után így.
Seeley Booth meg olyan kitartó, miért nincs már egy Simon Baker eyecandy, tényleg?
napocskin,
igen igen igen :DDD
Nekem a rész előtti mini nyomozás tetszett, ahogy leleplezi a fickót, az meg menekül, utána a zsaruk… Mikor Patrick meghallja a lövöldözést és “lelép”. Az az arc. :-D Na, Ő Patrick Jane, és ilyenkor imádom a fickót.
De azért az FBI-os kolléga mondata ütős volt:
“Te nem nyomozó vagy, Jane, hanem áldozat.”
És Patrick savanyú, leforrázott képe mindent elmondott a keserűségéről. Csak az a baj, hogy a drámai vonalat egy ennyire könnyed sorozatnál elég nehéz jól lezárni. Ezért gyengének érzem a Red Johnos epizódokat. Olyan felemásak. Jane karakterében megvan a “sötét oldal” is, tehát lehetne egy véres, durva vége a drámai vonalnak. Csak elég nehéz lavírozni a könnyed és drámai részek között. Azt szeretem, amikor Jane előveszi a jobbik mosolyát és mindenkit palira vesz, még a kollégáit is. Szeretem a jelzőt is, amivel egy bad guy illette, “aranyfürtöske”. :-)
Az biztos, hogy Simon Baker belenyúlt a tutiba a Mentalistával. Egyszerűen imádom a karaktert. :-D
Ui.: Az tényleg fura volt, hogy a nyomozó csapat üres lufit sem ér Jane nélkül. Inkább Jane nem ér sokat nélkülük. Ha igazán okos, akkor úgy szervezi meg Red John levadászását, hogy elkerülje a későbbi felelősségre vonását a sorozatgyilkos halálában, mert tutira igazat mondott, amikor kijelentette, hogy örömmel megölné a rohadékot és ebben Libson sem tudná megakadályozni. Szerintem, illene már túljárnia Red John eszén is. Bár az az érzésem, hogy Red John és Patrick Jane “két dudás egy csárdában”, vagyis a zseniális pszichopata szörnyeteg és a csillogó intellektusú mentalista nem fér el egy sorozaton belül. Ezért van háttérbe szorítva Red John, így viszont nudli a figura, csak felbosszant még az említése is, és Patrick savanyú képe is.
viccesek a kezdések
Jane kilépésen vacilált aztán megalkudott
Castle távozásra lett felszólítva aztán bocsánatot kért, hogy folytathassa.
Csak én érzem úgy, hogy mindkét évadnyitóban kicsit kasztrálták az idolt a többi karakter (Mentalist: új nyomozó – Castle: főhősnő) javára?
én az első évadot szinkronosan néztem meg, de a másodikat “élőben” követem és valahogy nekem nem jön be Simon Baker saját hangja, valahogy Lux Ádám jobban passzol hozzá :) de ezt csak én mondom
ojjvé Rigsby hogy lefogyott
Nekem Van Pelt tetszett még nagyon ebben a részben a többiek által említettek mellett. Egyszerűen aranyos, na. :) Jó lenne belőle is többet látni, minden értelemben. :D
Sziasztok Mindenki,
valaki nem akarja kibeszélni a Mentalistát?
jó vagy rossz értelemben? ha rosszban, akkor én biztos nem, mert imádom!!! :D
én nagyon bírom Simon Bakert, sztem rettentő jó a sorozat.. emellett a Dr.Csont a másik kedvencem..Booth ügynökkel az élen :P :D imádom..egyszerűen jól vannak kitalálva ezek a sorozatok..:-)
Én is nagyon bírom, most darálok, 2×06 körül tartok, már csak pár nap :)
Milyen vicces lenne, ha Jane lenne RJ :))
A VanPelt csaj nagyon bejön nekem is, jól áll neki a vörös (alapból barna azt hiszem, de a vörös az igazi).
érdekes volt a visszatekintős rész.
visszatekintős? hogy, s mint volt?
Néhány hete volt az epizód, amiben Patricket fejbe találta egy golflabda, és onnantól néha elájult (vagy elbámbult), amikor is flashback élményt kaptunk a gyerekkorából. Érdekes volt, nekem tetszett.
Megtudtuk, hogyan is lett ő ‘mentalista’ meg az apjáról és az ő kapcsolatáról kaptunk néhány háttérinfót. és kiderült, hogy nem is járt iskolába..
jah meg ugye tulajdonképpen az ‘amit’ az apja tanított neki, vezetett oda, hogy RJ megölte a családját..
tényleg érdekes rész volt. nem golflabda, hanem tojás:), mert fociztak. azt hiszem 2×10 throwing fire rész volt
jaaj nem is hanem baseball labda:D
meglepően emberi volt most Jane..
styler – Néhány hete volt az epizód, amiben Patricket fejbe találta egy golflabda, és onnantól néha elájult (vagy elbámbult), amikor is flashback élményt kaptunk a gyerekkorából. Érdekes volt, nekem tetszett.
Ez mikor volt? És hol?
Jó lesz a 02.14-es rész, amiben Cho-é lesz a foszerep :)
Márti. írtam, ,hogy a 2×10-ben volt az!
szerintem jó volt a Cho-s rész.
Szerintem is jo volt. A barátnoje, az annak a boltos nonek volt az unokahuga akinél a RJ postafiokja volt az elozo évad utolso részében??? Meg kéne ujra nézni, mutatták benne fényképen :)
szia itt is:)
mintha mondta is volna Rigsbynek, hogy elhívta randizni, lehet ő az. de a fényképre nem emlékszem:)
Végre lesz kivel kibeszélni a Mentalistát. Van már 14-es rész???
vagyis 15-os??? :D
gyere beszéljük:D
Annyira sexy ez a csávó:D
az elején nem tudtak az írók mit kezdeni velük vagy nem is akartak, de Lisbon meg Jane nagyon jók mostanában.
mennyit gondolkodtam mire rájöttem, hogy az éttermes csaj a Deadwoodban volt:)
még több Cho kéne:D
Na, vagyok :) Remélem ma sikerul megnéznem, és aztán megbeszéljuk :D
De azzal egyetértek, hogy tobb Cho kéne :)
Na végre van pici idom, irni ide is. Nekem most ez az éttermes rész kicsit uncsi volt, nem volt benne semmi meghokkento, olyan Jane-es dolog. Azt gondoltam, hogy miután kiderult hogy a paprikában volt a méreg, beprobálkozik a társaságnál és kiderul ki a hunyó. Vagy csak tul sok Mentalistát nézek, és elore kitalálom a megfejtést :)
vagy Te is Mentalista vagy:D
Ez így elég jó rész volt.
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz