login |

A Lie To Me második esélye

2009. 10. 02. 15:00 - Írta: human

14 hozzászólás | kategória: kritika,

A finálénál nagyon úgy éreztem már, hogy ezt a sorozatot nem kéne tovább néznem, de azért gondoltam bevizgálom, hogy mennyire mertek változtatni rajta a második évad kezdésére. Végre volt idejük átgondolni, mi az ami működhet hosszabb ideig és eszerint cselekedtek.

magyaraz

Itt a premierben az egyik nagy hibájukat rögtön be is ismerték, kár, hogy a nyomozás kvázi maradt. Igazából tényleg abban a gondban vannak, amit winnie már többször említett, hogy a régi ügyeknél akármit írhattak, a gyilkos elárulja magát a 35. percben és kész. Elég nagy kihívás olyan történetet kerekíteni, amiben nem ennyin múlik. Hát itt a premiernél sem sikerült annyira, vagyis a kapkodásban nem úgy tűnt, de nem éreztem olyan unalmat. mint az első évad vége felé. Innentől spoilerek.

Természetesen a magánéleten változtattak nagyobbakat, hogy a főszereplők közötti szexuális feszültségnek legyen esélye kisülni valamikor, gondolatban. Merthogy a nőt túl jóra írták meg, így ő biztos nem csalhatta meg a férjét, hát egy huszárvágással a mostani kezdésre már elvált a csaj. Alapban jó ötlet is lehetett volna, hogy a férje hazudozik, de ezt maga a nő nem látja, de 1-2 apróságon kívül nem tudtak ezzel mit kezdeni.

Amit viszont sajnáltam itt a premierben, hogy két ügyet erőltettek. Az egyik ugye a valóságból érkezett, egy supreme court-jelöltet kellett bevizsgálniuk, átvilágítani, hogy jelölhető-e egyáltalán, vagy egyszercsak kiderül valami nagyon csúnya róla. Ez nem elég magában 45 percre, viszont nem ehhez a másik ügyhöz kellett volna csatolni. Merthogy magában a többszörös személyiség nem tudom mennyire volt valóságosra megírva, viszont nem volt egyszerűen idejük rá, rendesen kifejteni. Alapból eléggé könnyen kitalálhatónak bizonyult, hogy a csaj úgymond nincs egyedül, de utána, amikor erre a szereplők is rájöttek, ahogy megoldották, hogy mit látott, az kapkodós volt.

Na és akkor az, hogy a 35. percben elárulja magát a gyilkos ezt úgy hidalták át, hogy szinte semmi nem múlott a hazugságokon, inkább ilyen pszichológiás nyomozás volt. Nem volt oylan, hogy kamerán alssítva nézik az arckifejezését. Szóval még mindig zsákutcában vannak, de kicsit élvezetesebb valahogy. A tovább nézést viszont nem érzem egyelőre, főleg, hogy hétfőn annyi minden van.

14 hozzászólás Ne habozz!

gagasardy - 2009. 10. 02. 15:14

Én az első évadot végignéztem, talán 1-2 rész volt unalmas. Nekem ez a szezonpremier nem tettszett, túlságosan erőltetik ezt a családapa dolgot….

affahalole - 2009. 10. 02. 16:08

Én az első évadból néztem 1 részt, azt is csak 20 percig bírtam.
Aztán belenéztem még a következő részbe, hátha csak az 1. volt gyenge, de nem.
Az egész sorozat úgy ahogy van nem tetszik.

Stef - 2009. 10. 02. 16:35

Tavalyi nagy kedvenc a Fringe mellett. Nálam az mindig másodlagos volt, hogy ki a tettes, a mód, ahogy rájöttek, az volt az, amitől nézős marad a sorozat.

Hakos - 2009. 10. 02. 16:35

Én is úgy vagyok vele kb, mint az előző hozzászóló, túlságosan rájátszanak a metakommunikációra és hiteltelen lesz a sorozat számomra.

Hakos - 2009. 10. 02. 16:37

*módosítva előző előttire :D

Neocon - 2009. 10. 02. 17:54

Nekem nagyon tetszett az elso evad, remelem nem valtoztatnak sokat a masodikban.

dEx - 2009. 10. 02. 20:19

a sok negatív kritika ellenére nekem tetszik, biztos nézni fogom. Amúgy valóban igaz, hogy néha voltak lapos részek, de az s02e01 sztem élvezhető volt :P

cyborgwings - 2009. 10. 02. 20:37

már épp meg akartam sértődni, hogy nem írtok egy büdös szót sem róla.

nekem tetszett a nyitó. mondjuk a jelölt fószeres szál nem annyira jött be, a skizo csaj meg nem állt a helyzet magaslatán mint színész, de tim roth minden egyes arcrezdülése és szövege annyira magával ragadott, hogy a többi, kevésbé tökéletes körülmény nem igazán hozott lázba. hiába, ő viszi a hátán a sorozatot, ez nem kérdés. csak az, hogy meddig fog így működni a dolog.
hiányoltam azonban a hírességek képeihez (és nyilván az aktuális esethez) fűzött microexpression-kommenteket. vagy úgy gondolták, hogy ez már a haladó szekció, és akkor erre nincs szükség?

pruxta - 2009. 10. 02. 21:41

Sztem ennyire nem rossz ez a sori!
Nem szokványos nyomozós sorozat, az tény, itt nagyobb hangsúly van a karaktereken, legyen az a Team-ből vki, vagy a vizsgált alanyokból. Sztem a skizo csaj-os rész rendben volt, a birós kicsit gáz. Lesz ez jobb sztem, de kezdésnek sem volt rossz!

csillagpeti - 2009. 10. 03. 16:35

én egyszerűen imádom. és tim roth is nagyon király benne:) jó, mondjuk ő mindenhol.

Psy - 2009. 10. 04. 11:49

Én is szeretem ezt a sorit, sosem tartottam unalmasnak :) Amióta nézem mindig röhögök, ha valaki igent válaszol valami kérdésre és közben a fejével nemet “mond” :D

Dóra - 2009. 10. 04. 17:37

Részemről Tim Roth miatt megéri nézni, de sajnos annyira nem tartom jónak hogy kihagyjam miatta pl a született feleségeket. Meg fogom nézni az összes rész később. Pedig milyen nagy reményeket fűztem hozzá :( Olyan sok lehetőség van amit nem használnak ki. Nem túl kreatív team. Mi lenne ha nem a szokványos – már unalmas – elkapjuk a rosszat dolog lenne. Ráadásul karakter fejlődést sem látok. A Torres csaj unalmas, a másik mindig jóságos, meg van a furcsa gyerek… Milyen lenne egy gyilkosság az elmegyógyintézetben..na azokról állapítsák meg hogy hazudnak-e. ja és nem az igazgatót hozzák ki a végére… csak egy ötlet

Mókustorzsa - 2009. 10. 05. 18:03

Én imádtam az első évadot is!! Tim Roth zseniális

cyborgwings - 2009. 10. 07. 15:36

ööö… ez a második rész nem volt nagy eresztés.

mondjuk arra baromi kíváncsi lennék, hogy mikor írták meg a forgatókönyvet, mert elég gyanús nekem ez a polanski-szál benne. érdekes…

természetesen tim rothra csorgattam főként a nyálam. nagyon tetszettek a lányával közös jelenetei. történjék bármi, miatta akkor is nézni fogom a sorozatot.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz