A Hank-nél csak csóváltam a fejem, hogy mi a fenének így foglalkoznak a gazdasági válsággal, erre a Middle rögtön javított a helyzeten. Mondjuk erről az is tehet, hogy jobb helyzetből indultak a témának.

Hát igen, míg Hankkel nem tudok együtt érezni, addig a Middle családja teljesen korrekt. Szarban vannak a válság miatt, de előtte sem voltak gazdagok. Szóval folyik az állásért aggódás, és annyi. Ezen kívül meg olyasmi a sorozat, mint a Malcolm in The Middle — teljesen arra hasonlít hangulatban, ezt tessék komolyan venni minden pozitívumával és negatívumával, csak nincs okoskodó Malcolm. Nincs sok mindenük, de összetartanak, meg furák a gyerekek.
Amit tudni kell amúgy, hogy ez az a sorozat, amiben a Scrubs-os Janitor szerepel. Remélem később kap majd ennél hízelgőbb jelzőt, vagyis emlékeztetőt is, de addig ezzel kell beérnünk. Amúgy szinte ugyanazt a figurát hozza, viszont most láthatjuk a családjával, nem csak a megfeszített kórházi munkájában. Ok, itt nem jöttem rá pontosan, hogy mit dolgozik, talán valami szakszervezetis, vagy munkafelügyelő?
- I haven’t had my drivers license picture taken in seven years. Ok? Here is the old one, look at this (az újra mutat), what happened?
- Back then you’re all young an shiny, wonder what your life’s gonna be, and now you know.
Ja igen, ami még fontos, hogy a The Middle egykamerás sitcom, szóval filmes, így nincs aláröhögés. Ehhez hozzá kell tenni, hogy míg a Hank forgatásán a közönség úgy tűnt szakadt, pedig egy poén sem volt benne, addig itt a keserédes humorban akad nevetnivaló is, de most csak a képernyőt bámulók között.

Valójában, ahogy mondtam, a válság csak a leépítéseknél teszi be a lábát a képbe, alapból szegények a szereplők. Anyuka például a környék utolsó autókereskedésében dolgozik, ahol alig fogynak a kocsik, így nyilván a bónusza az nulla, az alapfizetése meg kevés. Mellesleg a cím onnan jön, hogy Amerika közepén játszódik, ahol nem sok minden történik, lepusztult városok (erre most dobna pár ott lakó követ), ilyesmi.
Részemről egy 6/10, de a teljesen pozitív fajtából (a Traumát most átírtam, azt feleslegesen pontoztam fel). Jöhet a következő rész, mert bár anyuci kicsit idegesítő, de a többiek teljesen korrektek.
Amúgy, amolyan adaléknak: A Hankben ugye Kelsey Grammer szerepel, itt pedig az a csaj, aki a társa volt a Back To You-ban. Ezúttal egymás ellen küzdenek a backnine berendelésért.

12 hozzászólás Ne habozz!
ez elég fura volt, de nem rossz, határozottan nem rossz.
Ez a második az idén indult 20 percesek közül, amit tuttira nézni/várni fogok hétről hétre. (Még a Sons of Tucson lehet befutó. – off: arról semmi hír mostanság?).
Janitor nem is annyira Scrubs-os / itt tök kedves, meg kedélyes. A legkisebb kölyköt zabálni kell – olyan rajzolt feje van ;)
nekem is 6/10, a gyerekek szerintem nagyon jól sikerültek (főleg a legkisebb), viszont az anyuka az engem is idegesített egy kicsit, Janitor meg szerepelhetett volna többet.
Nekem kimondottan tetszett. A (nem valami vicces) Hank után néztem meg és nagyon kellemesen csalódtam benne. :)
Várom a következő részt.
nekem is nagyon tetszett, nem nevetgéltem végig, de a hangulata és a karakterek is (anyukát is beleértve, nekem semmi bajon nem volt vele) bejöttek. biztos maradok.
Nekem is bejött, egy rész erejéig még biztos maradok, de ha tudja tartani ezt a szintet, akkor még többre is. Janitor szerepe nekem tetszik, a gyerekek pedig kiválóra sikerültek :) főleg a kicsi :D
Hát ez piszok jó volt.
Neil Flynn is a comic genious! :D
Nekem bejött. Majdnem 7/10 de nagyon sok mindent nézek úgyhogy 2-3 résznél többet nem előlegezek meg neki.
“You’re my hero!” :DD
Nekem tetszett. 8-as. Rögtön lehetett rajta nevetni, mert pl. a Bored to death-nél nekem csak a harmadik résztől vált bejövőssé. Az imdb-n nem sok infót találni. Várható, hogy lesz több rész is?
A Janitor meg totál jó arc itt.
Egyre csak emelkedik a színvonal, nekem a harmadik rész nagyon tetszett, végig nevettem. És amellett, hogy vicces volt, nagyjából nálunk is ugyanez a helyzet a családban, ha gond van :D 8/10
Nekem szintén tetszett. Nem egy hangosan röhögős, de 20 perc kellemes sorozatnézésre megfelel. A legjobb benne a kiscsaj! :D
Kicsit lassan indult be, de mostanra kiforrtak a karakterek, és egész jó sitcom lett belőle, teljesen megérdemelte a berendelést..:)
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz