Az valahogy úgy lehetett, hogy a Syfy irodáiban leültek a mítingen az okosok és elkezdtek azon tanakodni, hogy mivel lehetne pótolni a BSG-t, hiszen a Warehouse 13 viccnek is kevés. Szóval üldögéltek fél órát, dumáltak a BSG-ről, aztán valaki az asztalra csapott: “mi lenne, ha a másik nagy nevünket, a Stargate-et felhasználva egyszerűen lemásolnánk csomó mindent belőle, természetesen kicsit a kapukra szabva?” A sok tanácstalan feje felett meg felvillant az égő, hogy hát igen, ez mekkora ötlet. Nyilván nem így zajlott le, de hogy ez inkább BSG, mint Stargate utód, az tuti.

Amit azt hiszem fontos az elején megjegyezni, hogy a Stargate Universe tényleg újoncoknak is készült, semmiféle komolyabb előismeret nem kell. Ezt azért mondom, mert a Csillagkapuba én azért nem ugrottam be soha, mivel esélyem sincs az összes részt megnézni, pedig úgy lenne az igazi. De nincs gond, lépjünk be itt nyugodtan, ez új sorozat tényleg az Univerzum másik oldalán startol.
Amúgy elmondom, hogy mi az alapfelállás, és mindjárt érhető is lesz a BSG-hez hasonlítás: egy nagyobb kupacnyi ember űrhajóban utazva keresi a földre vezető hazautat. Oké, ezt az utazóalkamatosságot idegenek építették, szemben a Battlestarral. A pilot azt mutatja be miképp kerültek oda (egy csillagkapun át, ez gondolom mindenkit meglepett!), és felvázolja a további részek struktúráját. Ez tulajdonképpen annyi lesz, hogy utaznak az űrben nyugiban, a hajó néha kilép a szupersebességből, tárcsáz egyet nekik, aztán x idő alatt fel kell deríteniük azt a helyet, ahova a csillagkapu szól épp akkor.
Az a helyzet, hogy tényleg sötét hangulatú az egész. Több rajongó is megjegyezte ezt (negatívumként), így nekik elhiszem, hogy ennél könnyedebb volt az eredeti sorozat. Mellesleg ez nem árt neki, a nagyobb baj, hogy a duplaepizódból a második tétlenebbre sikerült. Ott vannak az idegen űrhajón, aztán érzésre alig történik valami. Ami még zavart, hogy olyan kihalt maga az űrhajó, ezt persze megmagyarázzák, miszerint sosem használta még személyzet előttük, így nincs belakva, ennek ellenére kicsit zavaró az üressége.

Mindezek ellenére ez bizony bejött, főleg, hogy pénteken van, amikor a Psych távozása után nem lesz semmi más néznivaló. Számomra számít, hiába videón nézem. Például ha hétfőn menne, akkor tuti az “évad végén tömbösítve” kupacba kerülne. Na tehát, a sötétebb hangulat bejött. Az is, hogy van egy geek aki humorizál, meg örül az idegen technikai kütyüknek. Az is tetszett, hogy a legidegesítőbb karaktert gyorsan ki is írták a sorozatból. Most komolyan, aki nem tudta, hogy ki fog önfeláldozást elkövetni amikor úgy adódott az emberek sorsa, az nagyon-nagyon kevés sorozatot látott eddig.
Ja igen, még a technikára akartam kitérni. A CGI teljesen korrekt, nem meglepően, hanem úgy tényleg. Amit szokni kellett, azok a díszletek, mondjuk azok közül is a csak a pilothoz építettek. De komolyan, van benne egy kihelyezett katonai bázis, aminek a bejárata és védekező rendszere körülbelül akkora volt díszletként, mint akármelyik politikusunk terasza. A színészek amúgy semmilyenek, kivéve a főokost játszó csávó meg a geek, akik picit kilógnak. Nem lesz nagy gond senkivel, de hogy Emmy-díjért innen senki nem fog küzdeni, az is tuti.
Szóval elég jó a kezdés, bár csak 6/10-et adok, de hogy maradok az tuti. Egyszerűen muszáj megnézni a harmadik részt a végleges ítélet előtt, hiszen még csak most kezdődik igazán el a sorozat, a pilot amolyan felvezetőfilm volt, bemutatták a helyzetet, viszont abból semmit nem láttunk, hogy később mi fog történni. Mármint a rész utolsó jelenetében léptek be úgy a kapuba, hogy ketyegett az óra, tehát nem láttuk magát azt a részt, ami kvázi ismétlődni fog.

584 hozzászólás Ne habozz!
nagyon erős volt, egy új sorozat, aminek hangulatában semmi köze az eredeti szériához. igaz, csak az sg1-et néztem, az atlantisból ha fél részt láttam hébe-hóba, de egyszerűen ez mérhetetlenül sok pluszt nyújtott. kicsit sablonos, de élő és gondolkozó karakterek, akik között van chemistry, ilyen vagy olyan, sötét, reményektől megfosztott világ, kellő rejtélyesség. engem megvettek, bár szerintem is kicsit túlnyújtott lett a második része a startnak.
Pontozással egyetértek, díszlett, CGI nagyon rendben volt, színészek is egész jók. Mondjuk ha már toljuk orrba szájba a flashback-et, legalább valami miniatűr nüánsznyi grafikai jelzést, hogy most visszaugrottunk a múltba. De nem, semmi, és ez elég idegesítő volt.
Hajó kicsit túlságosan is le van amortizálva, lyukaka jobbra balra… Persze értem én, nem lehet a seggük alá tenni egy frissen a gyártósorról legördült hadigépet, de azért mégis…
Díszlettel meg sztem később nem lesz para, amikor már a világokon járkálnak jobbra balra, akkor úgyis azokon felé tolódik majd a hangsúly.
-egyenlore felirat nelkul mondom -
hát SGU-szerintem egy rakas nudli
se a foszereplo tudos – nagyon nem jon be – ugyan olyan gyenge mint a warehouse13-ban a nyomozo csaj, bar annal kicsivel jobb !
se a szg-es zseni… inkabb mckay
olyan arcokat szedtek ossze akik nem hitelesek.
át kellett volna hozni vkit az atlantisbol !
ill. a karakterek felvezetese szerintem ennyi sg-s sorozatok utan KEVÉS !
akit én áthoztam volna:
pl. seppardot, vagy mckay-t
vagy az eurekas “palackorrudelfin” csajt
(nem jut eszembe a neve:
serrif huga – fehérhazi szovivo is volt a commander in chief-ben)
ö jobb lett volna szg-es zseninek…
igy bukta lesz.
pedig a cgi megint rohadt jo.
természetesen kitartok mellettuk !!!
wareh13 meg akárhány evad is jon nalam kasza vegervenyesen ott sem tudok izgulni a foszereploert ill. a tortenetert.
Smallville tenyleg elfaradt, ha nem fog surgosen repdesni kent akkor nalam csak darara lesz erdemes
dollhouse – egy kicsit zavaro ahogy az fbi ugynok csak egyszeruen átigazolt.
(nagyon indokolatlanul szállt el az dollhouse elleni elszántsága…)
dusku jo nő, ráadásul nem tehetségtelen szinésznő
de kevés amit nyujtatnak vele – legnyilvanvalobb : ne bunyozzon az aki 2 hettel elotte tudta meg hogy kell neki akcio jelenetezni !
szoval scifi frontom nagy gázgéza van, mi lesz velünk… :O
Abszolút bejön, hogy komolyabban veszi magát ez a sorozat, mint az eddigi SG-k és ami másnak problémaként merült fel, hogy nem jelzik feltűnően mikor van flashback nekem teljesen jól esett a FlashForward nagyon szájbarágós mutogatása után. Nem nézik hülyének az embert.
Kezdésnek pedig nagyon jó volt, este néztem, átjött a hangulat. Inkább 7/10.
Én mindig is kedveltem a Csillgakaput, azt nem mondanám, hogy az all-time kedvenceim közé tartozik (bár mostanában a Universe miatt újra rákattantam), de sok jó élményem volt vele kapcsolatban. Annyira viszont nem vagyok megrögzült fan, hogy ellenezzem a tényleg elég jelentős stílusváltást, szóval eléggé vártam a pilotot.
És baromira bejött. Nem is csak a hangulatváltás miatt van különbség, de sokkal érettebb és kidolgozottabb sorozat, mint az SG-1 és az Atlantisz. A karaktereket nagyon eltalálták, a többség szimpatikus (sokkal inkább, mint az Atlantiszban), rájuk tényleg lehet drámát építeni,ha tényleg ezt akarják. Rush meg simán a legösszetettebb karakter, aki a Stargate-ben felbukkant, (és Carlyle is nagyon jó a szerepbenÖ legalábbis elsőre, a pszicho négeren kívül a férfiak érdekesek első látásra, a nők mondjuk annyira nem, de közülük csak a szenátor lánya szerepelt igazán.
A Destiny pedig tényleg nagyon hangulatos helszín, átjön a nyomasztó érzés, meg jók a kis technikai apróságok is. (KINO, visszaszámláló) Legjobban amúgy a kilátóterasz tetszett, elég szép az FTL-effekt.
Már csak arra leszek kíváncsi, hogy be tudják-e tartani azt az ígéretüket, hogy a részek sokkal kevésbé lesznek epizodikusak, illetve, hogy lesz-e valami főszál a túlélésen/hazajutéson kívül, de a pilot után bízom bennük.
8,5/10, a második fele szerintem is kicsit lassabb volt egyébként, de ugye három részes a pilot, szóval ez megbocsátható.
Nézős lesz az tuti, de Eli karakterével nem vagyok kibékülve. Pontosabban a színész nem szimpatikus egyenlőre, majd meglátjuk. Igencsak várós a folytatás, és kritizálóknak nem feledni: ez nem SG1 és nem Atlantisz. Mondjuk kevéssorozat indul ilyen tehrrel, hogy ezeket az elődöket kell cipelnie, és mindenki ezekhez, meg a BSG-hez hasonlítja majd.
Hát nekem ez simén 10/10-es volt..huh, nagfyon tetszett, annyira sajnáltam hogy végetért a dupla pilot, várom a folytatást…
Hú, hát ez nekem nagyon bejött. :] Láttam mindkét előző Stargate sorozat nagyját, és tényleg sokkal érettebb ez a sorozat, sokkal komorabb. És jól áll neki.
Mindezek mellett nagy BSG fan is vagyok, s mégsem tűnik BSG-pótlásnak az SGU. Az említett párhuzam sem áll teljesen. Míg BSG-ben ugye több, mint 50.000 eredeti túlélő volt, addig itt alig vannak ezren, szvsz. De amúgy is, nem lehet a kettőt összehasonlítani, s nem is fogom. :)
A flashbackek teljesen jók voltak, meg voltam győződve, hogy szájbarágós lesz a Stargate-et ismerőknek az egész, de tévedtem. A hajó meg persze, hogy szét van esve, hiszen kitudja mikor indították az Ősök, s kitudja hányszor támadták már meg.
Nagyon lelkes vagyok az SGU-t tekintve, és várom már az új epizódokat. Azt meg csak remélni tudom, hogy a készítők tanultak már hibáikból, és követik el azokat a baromságokat, amiket SG-1-nál meg Atlantisnál már elkövettek. Mert azért volt elég baromság mindkét sorozatnál. :)
A pontozással meg nem értek egyet. :) Egy 7/10-et minimum megér, szvsz.
Amúgy asorozat egy BSG színezettel megáldott Stargate SG-1 gyökerű Star Trek Voyager :D
A legénység elsodródik a világűr egy ismeretlen szegletébe, ahonnan próbálnak hazajutni és közben bolygókat látogatnak meg.
Ezzel a “hazafelé utazás egy űrhajón” történetről leginkább a Star Trek: Voyager jutott eszembe. Mindenesetre érdekesnek tűnik, megnézem.
Én kicsit többet vártam, de nem mondanám, hogy elégedetlen vagyok. Természetesen maradok. Az alapfelállás és sötét hangulat teljesen jó. Ha a bénázásokból (ajtó becsukása, ami nevetséges volt) és a mindenki utál mindenkit szituból visszavesznek, teljesen korrekt lesz. A karakterek meg csak kiforrnak majd.
kb a legjobban várt újoncom volt, attól féltem, hogy túl sokat várok tőle és majd koppanok egy nagyot, de nem. Minden tekintetben ütötte a mércét, libabőr effektus végig befigyelt:) A karakterek végre nem annyira elnagyoltak mint a többi sg-ben, teljesen reális jellem mindenki, carlyle meg egyszerűen hatalmas=)
azért nem 10/10 mert a második rész közepén kicsit tényleg leült, de amúgy 9/10et simán ér nálam
Nekem is tetszett , jóhogy tetszett, hiszen kb az összes csillagkapu + Atlantisz részt láttam , és nagyon szeretem öket :) Igy természetes , hogy ez is tetszik :D
Mivel máshova nem igazán tudom most leirni , igy ide irom , én tökre örülnék neki , hogyha ilyen “NOX ” és a ” Tollan ” nép felbukkanna egyszer kétszer és azokról több derülne ki valahogy mert hát a sima csillagkapuban azt hiszem , hogy összesen 2szer volt a NOX kb ,azt nagyon sajnáltam , Tollanok is kb ennyiszer. Na mind1 :)
Na, akkor ha jol latom, en vagyok az egyeduli, akinek total unalmas, sablonos, faraszto dolog volt. Pilothoz kepest harmatgyenge.
Bob: a tollanok tudtommal valami vírus miatt kihaltak
(bocs off)
Nem igazán nyerte el tetszésem én mást vártam D:.
Azt hittem mindent az alapoktól kezdenek. Szal csalódtam. Egyébként így se rossz hogy folytatják az eredeti háttérsztorival. Bár az nagyon nem tetszett hogy az első részbe már furkálódtak egymás ellen a népek.
hát, eléggé bejött a StarGate Voyager 90210 feeling amitől előre tartottam :/ még nem kaszálom el, de ez nekem nem SG. az előző sorozatok könnyedebb hangvétele nekem védjegy volt, szerintem nem kell vérkomolyan venni minden scifit. ha darkulni vágyok, akkor nézek BSGt. ami nagyon zavart, hogy a medic csajon kívül egy karakter se bírt érdekelni, may néha Eli. ez nyilvá tök szubjektív faktor, de az előző SGk tele voltak számomra szimpi karakterekkel, és ez most nagyon hiányzott. a sztori viszont érdekel, szal pár részre még biztos maradok.
Nalam onnantol mar el volt tolva, hogy a Hammond nem birt el harom otvaros goauld hajoval… Ha mondjuk valami ismeretlen faj tamadja meg oket egy fokkal emeszthetobb lett volna.
Úgy látszik azon kevesek közé tartozok, akiknek abszolút unalmas, élvezhetetlen volt ez a pilot. Én mindent imádok ami Stargate, de ez borzalmasan alulmúlta minden elvárásom. Szó szerint majdnem elaludtam közben. Persze ez a sorozat újat akar hozni, és az alapelképzelés jó, de a sztori ebben a megvalósításban unalmas volt, a színészek átlagon aluliak, kivéve talán Rusht, a díszletek stb. sem hengereltek le (kivéve talán az FTL). Egy szó mint száz, ennél sokkal sokkal többet várnék egy Stargate sorozattól. Ahogy én látom több mint 10 évvel ezelőtt is érdekesebb volt az SG-1 bemutatkozása mint ez, pedig azóta mennyit fejlődött minden…
Nekem nagyon bejött. Vártam már, ez igaz, meg az is hogy nagy SG (1 – A) fan vagyok, meg a BSG is ott van valahol a szívem csücskében, szal igazság szerint nagyon el kellett volna tolniuk ahhoz, hogy ne tetsszen…
Az SGU premier nem volt túl biztató. Nekem nagy csalódás volt, a közelébe se ért az SGA kezdő duplarészének.
“szerintem tovabbra is a sgu szereploivel van a gond”
Lehet, hogy sokan így gondolkodnak (nekem speciel sokkal jobban bejön a mostani gárda, mint az Atlantiszé), de ez majd csak jövő héten fog látszódni. Reménykedjünk abban, hogy azok a rajongók, akiknek nem jön be az új sorozat, eléggé fanatikusak ahhoz, hogy így is nézzék.
Nekem kimondottan tetszett az SGU elso ket resze… Szerintem kell hagyni kibontakozni a sztorit. Ugy-e van meg itt egy Air-Third part is ahol tuti osszefutnak valami ellenseggel (mert ugye az SG1-ben is es az SGA-ban is megvolt ez az elso reszben)
S foleg ami meg okes, hogy itt teljesen korlatozott mindenuk szoval sok extrem dolgot kell majd megoldjanak.
En tuti nezem…
Hatalmasat csalodtam a SGU megnezesekor. A szereplogarda egy kicsit sem jon be, a legjobban meg a doki, a kover csavo, es a mitugrasz katonacsipa aki turheto.
A noi szereplok kifejezetten irritalok.
Az alapotlet nagyon bejon ami a sztori hatterben van, de nagyon elkurtak a casting epic fail.
Mindezektol fuggetlenul az evadot vegigfogom nezni.
Hozzatennem, hogy eloszor fordult elo, hogy parbeszedes reszeket tekertem at, a sok lelkizes nem illik bele.
No akkor csak szépen sorjában.
A karakterek átemelése:Annak idején ezt SGA-ba meglehetett tenni mert egyik karakter sem főszereplő státuszból ment át(Gondolok itt Weire és Mckayre) de ezt itt nemigazán lehetne megoldani hiszen ha bármelyiket is kiveszed oda az SGA film.:)
A karakterek bemutatása:Ismételten elmondom 3 rész-ből 2-őt láttunk tehát ha lement a Pilot egybefűzve akkor lehet jobban belemenni de, már most jó pár érdekes felvetés van a Flashback-ek
során ami jóval ígéretesebb mint eddig (félreértés ne essék mind 2 Sg nagy rajongója vagyok) de örülök a karakter központúbb sötétebb történet vezetésnek.
Kicsit olyan ez mint St-ben a DS9.Ott is hasonló volt a probléma pár rajongónál a kezdetben mégis a legjobb St sorozat vált belőle.
UI:SPOILER
A politikussal így is úgy is ez lett volna ezen kár stresszelni és így embereket mentett ennyi nem kell mást belemagyarázni emberi döntés volt kész.:)
Tollanok azok a goauld miatt doglottek ki, mivel kiirtottak oket. Egyebkent csodalkoznek, ha barki is megjelenne a regiekbol N+1 galaxissal tavolabb.
Nekem csalodas volt, viszont maradok nezni.
én örülök hogy nem lett olyan könnyed és szappan mint az atlantis, mivel kedvencem a BSG/Kings hangulata miatt, így még ismét mondva: örülök hogy a BSG-re hajaz.))))
Egyelőre bejövős, csak könyörgöm, Eli ne legyen Wesley! A KINO meg hatalmas poén, kéne egy olyan otthonra :D (Egyébként az űrhajó valószínűleg intelligens, szóval az évad végére sanszos, hogy megfoltoztatja magát az új lakókkal, ha már eddig nem volt rá szükség… mondjuk azt bírnám, ha kiderülne, hogy valami ős ültette át a tudatát a hajó számítógépébe – az SG-t ismerve simán megvan rá az esély.)
Én mint nagy SG és sci-fi fan nekem nagyon bejött, 8/10 megért simán. Nagyon vártam már ezt a sorozatot amióta nincs se BSG és az Atlantisnak is vége, ez már úgy kellet mint egy falat kenyér komolyan. :)
Jó volt látni a régi karaktereket még ha csak másodpercekre is. Az újakkal is szerintem pár rész után megbarátkozunk.
Voltak azért számomra zavaros részek, de majd ezeket is remélem rendbe rakják. CGI okés bár lehet volna kicsit több külső nézett a Destinyről.
Dr. Rush számomra nagy meglepetés volt, de sztm mindenkinek. Ő még azért biztos kavarni fogja a szart.
Lényeg mindenképp nézős, kéne azért még bele több action, kis űrcsata, gonosz idegenek és akkor teljesen C00L lenne a dolog… :D
Ja, és szerintem lesz itt még visszatérő szereplő a régi sorozatokból, fog itt még McKay, vagy Carter valakinek a bőrébe bújva gépeket javítani, stb… merthogy az Atlantistól annyiban lényegesen különbözik, hogy itt az első pillanattól kezdve van kommunikációs lehetőség a Földdel. Hülyék lennének kihagyni ennyi cameo-lehetőséget, amivel esetleg kedveskedhetnek a régi fanoknak. :-)
Azert valamit tisztazzunk: a fenykepezesen kivul semmit nem birtak atemelni a BSG-bol hangulati elemkent. Dr. Rush karaktere total nelkuloz minden karizmat (Adama karakterevel ellentetben), ertve ezt az oket megformalo szineszekre is. Probaltak valamifele ‘eloeletet’ mutatni a karakterekhez, de az meg nem jott ossze (eddig). Az Atlantisz ket erdemleges foszereploje McKay meg Shepperd voltak (leginkabb az egymashoz fuzodo viszonyuk miatt), Teyla meg Ronon (vagy ki a tokom) total egydimenzios sablonkarakterek voltak. Ami az SG1-ben meg az SGA-ban ‘jo’ volt, az O’Neil meg McKay humora. Itt meg tenyleg egy jollakott ovodasunk van ‘zseniszerepben’, a tobbi szereplo totalisan sulytalan (Dr. Rush kivetelevel, de o sem egy nagy szam eddig).
nem ertek egyet humannal, a universe-t mar legalabb ket eve tervezik, mar akkor tudtak, h nagyvonalakban miröl fog szolni: egy elhagyatott ös ürhajora kerül egy csoport, ami a csillagkapukat telepiti.. a többit csak a sg-1 10. evada utan kezdtek jobban kidolgozni, tehat semmi köze nincs a BSG-hez, egyaltalan nem potlasnak keszült, es nem is arra akartak hasonlittatni..
amugy a varakozasomnak teljesen megfelelt, 8/10, jo volt latni ujra jack tabornokot- bar egy picit meghizott ;) – ahogy a többi sg-s szereplöt is.
az ikarus bazisa azert volt olyan kicsi, mert a bolygo közete nem tette lehetöve, amugy is csak arra kellett, hogy onnan feregjaratot tudjanak nyitni a 9. ekzarral, semmi masra, nem kiindulobazis volt, mint atlantis. ismet megjegyeznem humannak, h ha latta volna az atlantist es a csk1-et, ertene miröl van szo.. engem csak ezert zavart a kritikaja
Elöljáróban: SG-1, SGA, BSG és Firefly fan vagyok a javából.
DE.
Jelentkezem az unalmas volt és olyan semmilyen csoportba. Valahogy nem állt össze az egész. A karakterek gondolom majd kiforrnak, de egyetlen szereplő sincs ezidáig, akinek a sorsa egy icipicit is érdekelne a következő részre nézve. Drámának nem dráma, legalábbis az én értelmezésemben a komorságtól és a lelkizésektől nem lesz dráma valami. Tipikus SG-rész felállás (valahol vagyunk, valakik ránktámadnak, elmenekülünk a vakvilágba). A különbség annyi, hogy a search&rescue-mission nem egy résznyi lesz, hanem 1-2-x évadnyi.)
És gondolom, ha végigjárják a szomszédságot, ugyanúgy lesznek angolul beszélő vadidegen fajok mint az eredeti SG-ben (ami engem speciel nem zavart, de sokan ezért bélyegezték “komolytalannak”). Szóval ez egy fura hibrid sorozat, és nézni fogom, de csak mert hiányzik a szombati scifi-matiném :)
Igazságtalan lenne persze több évadnyi elődhöz hasonlítani, de a fenti szentnégység anno első részekben is rákattanós volt. Ez nem, csak nincs más.
lehet, h csak en voltam figyelmetlen, de en ugy emlexem, h nemt tudtak kapcsolatba lepni a földdel, mivel a kiindulopontot nem ismerik.. es meg elegendö energiajuk sincs..
plantag: Human nyilván csak karikírozott (mint ahogy arra utal is a szövegben), szerintem nem kell ezt olyan véresen komolyan venned.
A kövekkel lépnek kapcsolatba a földdel, ahhoz nem kell ZPM sem hasonló energia.
Az Ős kövekkel tudnak a Földdel kapcsolatba lépni, úgy, hogy aki hasznája, az irányítani tudja annak a testét, akinél a Földön a kő van. Rush ki is próbálta ezt, csak azt nem tudni, hogy mit művelt Dr. Lee testében.
Mondjuk nem tudok elmenni a Star Trekes párhuzam mellett.
SG 1 – Star Trek: The Next Generation Vagyis egy általános.
SG: Atlantis – Star Trek Deep Space 9 Egy állomásos
SGU – Star Trek: Voyager Elveszett űrhajós
És még a kronológia is stimmel. :)
Ja. azt magyarázza meg nekem valaki, hogyan lehet egy idegen kapun a Föld kiinduló szimbólumát tárcsázni. Azt a bizonyos szimbólumot ami minden kapun elvileg más és más vagyis egyedi.
De ezt leszámítva tetszett, ha más nem a kissé BSG-re hajazó hangulata miatt.
Ha jól emlékszem azt mondta a kapura, hogy “it was supposed to be on Earth” tehát valahogy elkerült onnan, de az origin szimbolóma attól még az.
Nem jól emlékszel, azt mondta, hogy a föld a Point of origin, de azért mert egy kód.
Egyébként a következő rész is pilot lesz még, mert 3 részes az Air (az első kettő most volt, a harmadik a kövi lesz). Szerintem belendül majd ez a 4. résznél.
Nekem egy dolog hiányzott, az a kicsit trash-es műfaj ami a sima SG-1-ben volt. A díszletek itt sokkal kidolgozottabbak és a kamera is túl jól volt kezelve. Az SG-1-ben például beállították a kamerát, hogy mindent lássunk azt cső, itt meg össze vissza közelít meg távolít meg ugrál ide-oda.
Én kifejezetten az SG-i tagok feltűnése miatt néztem meg. Jó volt őket újra látni, főleg Jacket – mégha nagyon megöregedett is.
A sorozattal az a bajom, hogy sok a karakter és eddig egyik sem szimpatikus. Főleg a doki irritál nagyon. De a következő részig maradok, és mivel az évad folyamán még fognak feltűnni korábbi szereplők, ezért egy nyári darálásban biztos leszek.
SPOILER, ELŐZMÉNYEKBŐL IS
No én is megnéztem. Végre megint csillagkapu, ez mindenképp pozitívum. Idegen világokat felfedezgetős, kapun át utazások újra. Remek ez is. De valahogy mégse adta magát igazán. Valószínűleg az Atlantis okozta rossz beidegződések, és ahhoz hasonló környezet az oka, hogy még bizalmatlan vagyok. Idegbeteg katona egyátalán bejut a CSK-programba? Vicc. Nem földi bázison hadnagy a második legnagyobb rangú? Kacagtató, de tfh a tisztikart felsugározták. Sajnos nagyon is ráerősített az atlantis-színvonal érzésre, hogy megint mikor megérkeznek hőseink, hogy-hogy nem egy órányi levegő maradt csak. A co2 szűrő meg mi a fityfenétől használódott el, ha nem volt legénység, ami co2-t termeljen? A kötelező IOA “pattanás a seggemen” karakter hiányát kibírtam volna.
6/10 adok a bevezetőre, a félelmeimnél mindenképp jobb, ha a kötelező tudóssal szembeni bizalmatlanságon hamar túlteszik magukat, és nem lesz benne túl sok hülyeség, akkor egy remek sorozatot fogunk látni.
en viszont a star treket nem neztem, igy nem mondok rola semmit. a köveket valoban elfelejtettem, bocsi.
miroku: az sg1 es sga-nal, az utolso szimbolum mindig az adott bolygo jele, epp ezert, mikora földröl mentek, akkor a “piramis” volt. az eredeti sg filmben volt, h az abidoson ragadtak, es nem tudtak eljönni, mert a 7. szimbolum hianyzott, a piramis nem segitett. shau’ri elvitte danielt egy barlangba, es ott jött ra, h a 7. szimbolum mindig az adott bolygora utal, mint kiindulopont.
a föld szimboluma azert szerepel a tarcsazon, mert ha valaki oda szeretne menni, akkor azt is be kell ütni, de persze nem kiindulopontkent. itt azert hasznaltak, mert rajöttek, h az ösök is a földröl tarcsaztak a 9. ekzarat, mert akkor meg volt elegendö energia a tarcsazashoz. mivel a mostani csapat mas bolygon talalta csak meg, igy odamentek, de tovabbra is ugy kellett kezelniük, mintha a földön lennenek..
carter is hadnagykent kezdett az ezredes alatt.. es hova vitte!!! azelött hammond iranyitotta cartert, most meg carter iranyitja hammondot.. :)
Azért értékeltem volna az írótól, ha kicsit jobban utánanéz a sorozat múltjának, mert ezt már évekkel korábban elkezdték tervezni Writghték, még jóval azelőtt, hogy BSG befejezéséről lett volna szó. Bár azt nem tartom lehetetlennek, hogy a SyFy döntésében szerepet játszott. Ezt nem bántásból írtam ;).
Szerintem nagyon jó let az új sorozat, bár még kicsit szokni kell.
nem jött be a sötét hangulat, pont azért néztem sg-t eddig, mert könnyed volt, nem letargiázni van kedvem, szórakozni… de persze, mivel sg, még legalább 4-5 résznyi esélyt kap, ha más sorozat lenne, már meg se nézném a következőt
“a föld szimboluma azert szerepel a tarcsazon, mert ha valaki oda szeretne menni, akkor azt is be kell ütni, de persze nem kiindulopontkent.”
A film alapján nem így van.
“Az is tetszett, hogy a legidegesítőbb karaktert gyorsan ki is írták a sorozatból.”
:)) Ez tetszett, mert nekem is ugyanaz az arc volt a legidegesítőbb.. bár talán az unszimpatikus a helyes kifejezés.
Amúgy a sorozat nézős lesz, SGA után szerintem – legalábbis nekem – nem is baj, hogy egy kicsit sötétebb a hangulat.
Azért egy fél mondatba megemlíteném a Star Trek Voyagert ami szintén hasonló témájú, tehát ehhez is simán lehet hasonlítani:)
en szerintem meg kar volt a szenatort felaldozni, legalabb lett volna egy kis szinfolt, ha több különbözö karakter kap helyet, lett volna oka a helyi konfliktusoknak is. emlekszem ,mikor beharangoztak h carter vezeti majd atlantist a 4. evadban, hogy mekkora konfliktushelyzeteket fog teremteni közte es mckay között.. vegig ezt vartam, de szinte nem is volt vita köztük..
Elso megnezes utan tokre ugyanaz, mint az Atalntis. Szinte jelenetrol-jelenetre megegyezik az ottani tortenettel, ami egy kicsit kiabranditott.
Idegen helyre ugrunk, odaat gebasz van, nem tudunk hazamenni, majd lassankent kiderul hogy meg fog halni mindenki ha x oran belul nem csinaljuk ezt meg azt..a vegen mindentol fuggetlenul a rendszer megmenti onmagat es eselyt ad a tulelesre.
Egy az egyben SG-Atlantis elso resz! Nem kicsit pofatlan ezt igy megjatszani.
BSG? Darkos feeling? Ugyan mar! Kilometerekrol latni lehetett a ‘varatlan’ reszeket es a nezetelteresek is eroltetettek voltak. Meg a foszereplo ‘zseni vagyok, de egyben egy sunyi mocsok, akit csak a tuleles erdekel’ is unalomig ismetelt karakter. btw, ugyanez a szereplo kb ugyanezt adta elo a 28 Days Later-ben, amikor utolag kellett magyarazkodnia a csaladjanak es vegul(az elejen) o inditotta el a pusztulast.
Szoval ez, igy eleg gyengus. Ha megint jonnek az idiota ‘idegen’ fajok, akik azert idegenek, mert borszerkoban jarnak es rasztasan hordjak a hajukat, vegkepp azonnal elkaszalom. (Atlantis jutott erre a sorsra)
Addig, jobb hijan maradok. De ennel sokkal tobb kell. Talan ha valami ujat is mutatnanak?
“nem ertek egyet humannal, a universe-t mar legalabb ket eve tervezik, mar akkor tudtak”
A BSG mióta fut? Amúgy meg arra hasonlít, de a sorozat születését nyilván nem komolyan így képzeltem el, ahogy azt írom is rögtön utána. Elolvashattad volna.
“Azért értékeltem volna az írótól, ha kicsit jobban utánanéz a sorozat múltjának”
Látom te sem jutottál el addig mondatig hogy: Nyilván nem így zajlott le.
Mintha az első félmondat után rohantál volna ide kötözködni. Azért azt értékelném a kommentelőktől, hogy legalább a szöveget olvassák el picit figyelmesebben, mielőtt bármit elvárnak a blog íróitól.
Aki szerint meg nem BSG utód az nem is tudom, vak? Nyilván nem ugyanolyan kockáról kockára, de inkább oda fekszik rá, mint SG-1 utódnak, ez a sok régi rajongó kommentjéből is nyilvvánvaló.
Miroku: “SG: Atlantis – Star Trek Deep Space 9 Egy állomásos”
Elméletben hajaz rá, viszont gyakorlatban ég és föld a különbség a 2 sorozat közt, a DS9 javára.
Az meg a másik, hogy 1 alig másfél órás pilotban látott karaktereket ne vessünk már össze egy BSG 4 évig csiszolt karaktereivel. Értelmetlen.
Nem igazán értem azokat, akik arra panaszkodnak, hogy “ez nem SG”. Emberek, minden spinoff egy kicsit más. Ezt el kell fogadni. Ha ugyanolyan lenne, mint az SG-1, akkor SG-1 lenne a neve.
Nem tudom néztétek-e, de nem SG-1 a neve, hanem SG-U.
És hogy ne csak offoljak: nekem is totál bejött. Más, és ez jó. Nem akarom ugyanazt nézni mindig. Mások a karakterek, más a helyszín, más a hangulat. Ha a világ másik felén vagyunk egy lyukas sajt alakú hajón, kb haldoklunk meg ilyesmi, akkor ne legyen már könnyed humoros hangvétel…
Ez várós, teljesen.
Nem az a baj, hogy nem SG, hanem az, hogy az. Meg BSG. Egy eredeti otlet nincs benne, raadasul gyengen kivitelezve.
Biohazard: Állítsd már le magad egy kicsit, főleg amikor olyan dolgokról is beszélsz, amiről úgy tűnik semmi infód nincs.
Ennyi film után mindenkire rálehet mondani, hogy sablonszereplő(és pont arra mondod aki a legkevésbé mondható annak). Meg mi az, hogy ugyanaz, mint Atlantisz. Annyiban ugyanaz, hogy ott is ismeretlen helyre kerültek és ott a rendszer magától oldotta meg a problámát, míg itt Rush magyarázta el a számítógépnek a légszűrők problémáját. S mégcsak meg se oldotta csak tárcsázott nekik egy kapu. Ennyi.
Az elejétől néztem az sg-1-et (örök kedvenc sorozat) és már a sga-t is idegenkedve fogadtam, mert az örök mérce mégiscsak az sg-1 marad, de néztem, hiszen része volt az sg univerzumnak.
Megnézve ezt viszont nem tudom mire gondoljak.
Egyrészt jó,mert rég láttam sg-t és nagyon jó volt, amikor megjelent rda meg daniel jackson magyarázós videója:)
Másrészt meg rossz az egész, a színészek rosszak, és annyira motyognak, hogy az effektek mellett semmit se lehetett érteni (felirat nélkül néztem).
Arról nem is beszélve, hogy a kamerarángásokról rögtön a bsg jutott eszembe, amit csak tovább fokozott az, amikor a Begbie elkezdett beszélni az “ftl” hajtóműről!!
ilyen még nem volt sg sorozatban, hogy vki kimondta volna, hogy “ftl”!!
Szóval nem kicsit látszik mit szeretnének lenyúlni.
Egyébként nagyon nem jön át a sorozat, meg eléggé rossz.
És itt sírnak,hogy “te jó ég, hogy fogunk hazajutni?!”, mikor a hajó megállt és letárcsázott egy bolgyóra.
Mi sem egyszerűbb, kihúzni az egyik zpm-et a hajóból (vagy ki tudja mi mással működik), rákötni a bolgyón lévő kapura és hazatárcsázni, mert ha nem,minek van a 8.ékzár?
Ja,meg Begbie megőrül:S
Visszaszámláló lostból lenyúlva?
Ha a hajó már érzékelte, hogy vannak emberek rajta,akkor miért a hajó szabja meg mennyit lehet egy bolygón lenni?
Miért nem fordítják meg a hajót?
Stb..
Meg amikor próbáltak fiatalosak lenni és idomulni a kór divatjához és beraktak egy szex jelenetet.
Ez egyszerűen felesleges volt, minek az ide?
Ez sg,nem vmi pornó,aki azt akar, tölt magának.
Ettől lenne fiatalosabb?
A forgó kapuról meg ne is beszéljük, sg idegen az egész, meg a hajó kinézete se hajaz az ősökre (tudom, régi,na és akkor mi van? csomó régi ős cuccot mutattak a sorozatokban, mindegyikben meg volt az ős dizájn, ebben a hajóban meg nem).
A dagadt “zseni” meg baromi idegesítő,az ötlet, meg amivel bevették a sorozatba még annyira! Az egyik South Park részben volt ilyen, amikor Isten a seregei vezetését Kenny-ra bízza, aki PSP-n a legjobb pontszámot érte el…
Bírtam,hogy a promó képeken Lou Diamond Phillips is,hogy benne lesz a sorozatban, aztán kb volt 2 jelenete egy mondattal és ottmaradt a másik bolgyón.
A kezdeti tárcsázós problémák meg egy az egyben a filmből vannak, pilot eleje meg nem kicsit hajaz az sga pilotjára.
Meg mi a fene hajtja meg a hajót?
Hogy ennyi ezer évig utazik az űrben pajzzsal?:S
Nem jósolok nagy jövőt ennek.
Nem hittem volna, hogy egyszer ezt fogom mondani, de ennél még az atlantis is jobb volt!
Viszont sajnos nézni fogom, mert már jó ideje sg elvonási tüneteim vannak.
Viszont botrányosnak tartom, hogy törölték az sg-1-et és az sga-t, aztán elindítják ezt, ami többe kerül, mint a régiek.
Sokkal jobb lett volna hagyni futni az sg-1-et, az volt az igazi klasszikus sorozat!
Egyébként csak nekem tűnt fel hogy tök hasonlít a Destiny egy csillagrombolóra?
Egyébként remélem a darkos hangulat nem múlik el azzal hogy sikerül a levegő gondjukat megszüntetni és a túlélésük kicsit biztosabb. szerintem jobb lenne a sorozat hogyha a szereplők bármikor meghalhatnának, olyan 24 stílusban.
Az egyébként hogy egy játékba rejtették el a kódot gondolom a befuccsolt Stargate worlds játéktervre utal.
Végig olyan érzésem volt, mintha egy pár éves videós scifi játékkal játszana valaki és azt nézném fotelből. A BSG-hez emelni az elvárásomat nyilván kár volt: erőltetett komolykodás, izgalom nulla, a csillagkapu is inkább csak alibinek volt berakva. BSG-s érzés egyetlen pillanatra legyezett talán meg, ez a hoppá, hol vagyunk, haza kéne jutni kábé hét év alatt, eddig(!) amolyan “delta kvadránsos” kopipészt inkább, holofedélzet nélküli kubista folyosókon mászkálva.
Adamáékat már csak azért se keverném bele, mert egy ottani kasztingon legfeljebb a fém szájlonok szerepére vették volna fel bármelyik itteni színészt (hú, ezért mit kapok). Az külön idegesített, hogy a FlashForward zsenijeit lekörözve két perc alatt összerakták, mi az ábra. Jelzem, Atlantist nem néztem, az első sorozat pár tíz részét igen.
Szerintem ez nagyon mellément, erős ifjúsági tévéfilm fíling, Óceán lánya, korrekt CG-díszletekkel turbózva. 4/10, ha a következő rész nem hoz valami újat, inkább leporolom a CSK1-et Meggájver ezredessel.
OFF
Banderas: az a te velemenyed, ez meg az enyem.
Nem tetszik, nem kotelezo reagalni. De ha mar reagalsz, akkor legy szives “Állítsd már le magad egy kicsit”.
2009-ben meg mindig ott tartunk, hogy aki nem azt mondja ami nekem tetszik, azt kerek-perec lehulyezem? Legalabb valami ertelmes ervelest hoztal volna ossze, hogy miert nem igaz amit mondok..
ON
Felreertesek elkerulese vegett: az Atalntis tetszett egy darabig (3-4evad), utana lett elegem az arcpirito tortenet vezetesbol, ami az infantilizmusba csapott at. (ugyanezert nem tudtam atragni magam anno az SG-I elso evadon)
tényleg az sg1 első részeiben voltak érdekes dolgok: pl fagyás a csillagkapun való utazás közben, meg fájdalom, ezeket szépen elhagyták idővel
Nekem nagyon tetszett a pilot, mindent hozott, amit én vártam tőle, sőt többet is :D
A BSG meg Star Trek részemről letojva. Szerintem a Csillagkapuval együtt csak jobbat lehet kihozni egy űrhajós soriból mint nélküle. Ponty.
Amúgy Carter századosként kezdte Jack oldalán.
Star trek voy: Űber hajó képzett legénység azonnal haza fele. (Még a Maqui tagok többsége is járt akadémiára.)
SGU:A hajó majdnem szétesik a legénység javarészt képzetlen, nem tudnak hajót irányítani, és nem, hogy nem közelednek még távolodnak is a földtől.
Ennyit a hasonlóságokról.:)
Biohazard:
Azt remélem vágod, hogy az Ősök és a Goauldok népesítették be a Galaxist, leginkább ezért emberforma a legtöbb idegen.
Amúgy egy idegen országban te is”idegen” vagy azt tökmindegy, hogy hordod a hajad:)
Biohazard: Amúgy értem a problémát. Izlések és pofonok.
Amúgy nálam a 3. rész után lesz pontszám.Addig ez csak2/3 Pilot.:)
Btw. a fekete egyenruha amit hordtak csak sztm nagyon gáz vagy más is így látja? :D
Nem tűnik rossznak, csak ebből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a sorozatra nézve. Szerintem 4-5 rész után dől csak el, hogy valójában milyen.
Akiknek nem tetszett azokat nem értem, valszeg stargate-en nőttek fel. Én eddig egyetlen stargate sorozat egyetlen egy részét se láttam. Valszeg ennek köszönhető, hogy tetszik.
Egy dolgot remélek, hogy később majd feltűnnek újabb szereplők is, mert az a pár ember akit felhoztak főszereplőnek totálisan szürke, a doktort meg a geek gyereket kivéve.
Annyi biztos, hogy nem egy bsg pótló ez már most látszik. De scifi sorozatokban nagy hiány van most szóval mindennek esélyt kell adni. 6/10-es értékelés reális.
Viszont ha az lesz a sablon minden egyes részre, hogy új bolygó új visszaszámlálás, akkor asszem hamar unalomba fullad.
CGI: pipa, sötét hangulat: pipa
nekem tetszett, a promók alapján nem vártam hogy ilyen jó lesz! az új csapatból a doki meg a geek a karakteres eddig, viszont azt a mexikói katonát már most utálom.
és nekem nem a BSG ugrott be elsőre hanem a Voyager, és a rész végén a “van X időnk eldönteni hogy jó-e vagy sem” miatt pedig a Sliders!
és tegyétek ki oldalra kibeszélőnek az évad során!
Goauldok-azok nem a kis, kigyoforma eloskodo faj? Vagy a hordozot is annak nevezik? (nagyon regen lattam mar)
Egyebkent ez az ‘eloskodo letforma’ jopofa otlet, a Wraith-ek mar nem annyira otletes(bar meg mindig hasznalhato), a replikansok meg olyan felemas. De ezek legalabb egyediek.
Csak idegesito, amikor a 462. teljesen emberi ‘idegen faj’ jon szembe es az osszes kulonbseg kimerul annyiban, hogy az egyiknek kampos az orra (nem uuugy!), a masiknak cakkos a fule, a harmadik meg zold mellenyt hord :)
Az ur-barbaroktol meg falra maszok.. de ez mar off.
Hát sötét hangulatú meg lassan indult be, de jó kis sorozat lesz ez!:) Nem biztos hogy az SG:Atlantist überelni fogja, de még az is lehet hogy igen. A folytatás várós nagyon!:)
“Goauldok-azok nem a kis, kigyoforma eloskodo faj?”
Azok.
“a Wraith-ek mar nem annyira otletes”
…az idegenek a Matrixbol…;)
“a replikansok meg olyan felemas”
Emberi formaban vergagyik voltak.
“Csak idegesito, amikor a 462. teljesen emberi ‘idegen faj’ jon szembe es az osszes kulonbseg kimerul annyiban, hogy az egyiknek kampos az orra (nem uuugy!), a masiknak cakkos a fule, a harmadik meg zold mellenyt hord :)”
Egyetertek.
“Az ur-barbaroktol meg falra maszok..”
Az a legalja ;)
Csigusz: Nekem is sliders jutott eszembe róla, voyager teljesen más világ ehhez képest.
“Csak idegesito, amikor a 462. teljesen emberi ‘idegen faj’ jon szembe es az osszes kulonbseg kimerul annyiban, hogy az egyiknek kampos az orra (nem uuugy!), a masiknak cakkos a fule, a harmadik meg zold mellenyt hord :)”
Ez főként a költségplafonnak köszönhető, nem annak, hogy az írók olyan hülyék, hogy minden idegen fajt egyformára írnak.
Szeretném megjegyezni hogy mikor elkezdték tervezni az SGU-t a BSG még épphogy túl volt az első évadon. Nem is értem minek ez az összehasonlítás. Az hogy komolyabb hangvételű lett az nem azért van mert BSG-t akartak koppintani hanem mert a készítők ez mellett döntöttek. Hozzátenném hogy jól döntöttek mert erre van mostanában igény. Több koncepció közül ez lett megvalósítva. Tudtommal volt olyan terv is amiben a szereplőgárda egy sokkal fiatalabb és lazább brigád lett volna.
Ezenfelül nem a hazavezető utat keresik mert szerintem elég világos hogy haza csak a kapun keresztül juthatnak mivel a hajó több ezer éve az ellenkező irányba halad. Így tök nyilvánvaló hogy ez is mint a másik két SG felfedezős szálat fog vinni.
Karit: “Adamáékat már csak azért se keverném bele, mert egy ottani kasztingon legfeljebb a fém szájlonok szerepére vették volna fel bármelyik itteni színészt (hú, ezért mit kapok).”
Ez nem teljesen így van, a Colonial One-os újságíró szerepére is! Playa Placious (Baltar ex-barátnője, a legtöbbet mutatott újságíró csajszi) ott sétált elszánt arccal a Pilot végén, át a kapun. Csak én vettem észre?
A BSG-ből csak 1-2 részt láttam, ezért annyira nem vettem észre sok hasonlóságot, de tényleg emlékeztet rá egy kicsit. Én végignéztem az SG1-et és az SG:A-t is, ettől függetlenül tetszik, hogy kicsit komolyabb a hangvétel. A színészek jók, a történet is tetszett, de az első háromnegyedóra – óra tényleg jobb volt, utána kicsit leült. A CGI szokás szerint kiváló. A harmadik részt viszont tényleg meg kell nézni, mielőtt pontozok, majd utána, de eddig jól áll. :) Máshol láttam, hogy belekötöttek a szexjelenetbe, mondván, miért kellett bele. Erre csak azt tudom mondani: miért ne tették volna be? Ártott a sorozatnak? Nem. akkor nem kell panaszkodni…
O’Neill, Daniel Jackson és Sam Carter felbukkanása tetszett, főleg Jack volt jópofa, meg az az egész jelenet. :)
Kisebb kétségeim voltak, hogy sikerül az új SG sorozat, de eddig pozitív csalódás, biztos nézni fogom.
A végére még annyit, hogy nem tudom, miért kellett most a W13-at fikázni, teljesen más stílusú sorozat, ami mellesleg nem is rossz, sőt…
amúgy azért mondom hogy Voyager mert nagyvonalakban tényleg az (egy csapatnyi ember messzire kerülnek az otthonuktól űrhajóval és haza akarnak jutni) most más kérdés hogy “képzett legénység” meg “ők kapásból mentek haza, ez meg távolódik” szal értitek.
én azt mondom Voyager/Sliders egyezés eddig.
nahmeg az Atlantis – 4×01 – Adrift csak nekem ugrott be??? ottis ezt a koncepciót akarták csinálni az atlantissal, csak akkortájt jött terve a Universe, így az “űrben sodrodó város” ötletét elvetették és lerakták egy másik bolygóra ahol nagy a tenger. szerintem.
Nem értem hogy Sheppard-t miért kell annyira sztárolni. Tény hogy jól néz ki, de azonkivül hogy jófejkedett semmi mást nem csinált az Atlantisban. Abszolút nem kell a Universe-be.
Nekem az a mexikói katona volt a leg unszimpatikusabb akit a cellából hoznak ki.
Remélem lelövik az első küldetésen.
Kedves Human!
Szóval nem tudom, rendszeres olvasója vagyok a junkie-nak, de mintha kissé amatőrre sikeredett volna az elemzés egy része. Az alapján kategorizálni egy sorozatot, hogy pénteken megy vagy hétfőn… nem tudom, lehet hogy félreértettelek, ha igen akkor sorry. Sötét hangulatú és nem megszokott. Oké, ezzel semmi baj, max a hardcore fanok vinnyognak rajta, hogy jaj, hol marad a franchise. Jó erős kezdés volt szerintem, a karaktereknek meg remélem lesz néhány évad, hogy fejlődjenek. Mozi-hatás jó, történet felvezetésnek megfelelő, szóval mehet, nézni fogom. Zene elég erőteljesen Vangelisre és hangszerelésére hajaz, de mélyűrnek tökéletesen megfelel. Egy szó mint száz, a korábbi sorozatok jók voltak könnyedségükkel együtt (tessék darálni, eteti magát), az hogy más utat vett, mint az elődök, nem baj, sőt. Elegem van az amerikai közönségre kalibrált, mindent-szájbarágunk-a-hároméves-szintnek típusú sorozatokból. Mellesleg a Star Trek újragondolásai (részint DS9, de elsősorban Enterprise és az új mozifilm) újat hoztak a franchise-hoz képest – de kit érdekel. Ha olyan mesét mesélnek, ami érdekes, izgalmas, akkor csak tessék. Mert erre várunk régóta. Személy szerint azért utálom a hollywood-i mozikat az utóbbi évben, mert jól kiszámíthatóan kiszolgálják az átlag(alatti) közízlést – kiszámíthatóan. Egy szó mint száz, szarok a franchise-ra, jöjjön, aminek jönnie kell, és ha nem néznek hülyének a készítők, akkor bezabálom hétről hétre. Hajrá SGU, lássuk mit tudsz!
kellene egy jó vezető.
rush vagy kicsoda olyan tudósos, humánusos, beszéljükmeges bambulós, a hadnagy meg egy bizonytalan kölyök.
vagy az ezrdesnek kéne rendbejönni de hamar, vagy szégyenszemre a konglomerát csaj kéne vezetőnek (különben úgyis furkálna csak…)
Mit nem ertesz a hetfo-pentek dolgon? Odakint hetfon este adnak le nagyon sok epizodot, kvazi pentek estere alig jut valami. -> idehaza kedden nezzuk a dolgokat,keddre jut 5-6 epizod, penteken(szombat reggelre) meg semmi.
Tovabbmegyek: ha ez a sorozat nyaron jott volna ki, talan meg jobb eselyekkel rajtolhatott volna, mint most, a sorozat-szezon elejen.
OFF
“A végére még annyit, hogy nem tudom, miért kellett most a W13-at fikázni, teljesen más stílusú sorozat, ami mellesleg nem is rossz, sőt…”
?? régi motoros vagy, de ilyesmi eddig nem volt divat a blogon… egyrészt van jó sorozat és rossz sorozat. a w13 szerinte egy vicc (szerintem csak simán gyenge). másrészt ilyet számon kérni? ugyan már. hadd legyen meg mindenkinek a saját véleménye.
hétfő-péntek: na, igen, a sorozatnézési szokások. nálam tök mindegy, mikor van, mert le vagyok maradva. human viszont naponta nézi a sorozatokat, így neki úgy tűnik, számít. sokkal érdekesebb lenne azonban a kérdés, ha nem letöltögetnénk, hanem valóban csak a tévé, a tivo vagy dvr lenne nekünk is és akkor el lehetne komolyan gondolkodni azon, hogy a 7 hétfő 20.00-s sorozatból melyik 3-at nézzük:)
Ugye syfy-ra szűkségünk van, tehát mindenképpen nézni kell. Meghát nincs is nagyon más. (most daráltam le a regenesis-t és nagyon tetszett, és már nincs több a hard disken amivel le lennék maradva szóval jönni kell új dolgoknak)
De nem lett olyan emberi, mint a BSG, és nem lett olyan meseszerű mint az eddigi SG-k. És a két szék között számomra a pad alá esett. ÉS lehetett volna benne valami új, valami kis csavar, ami mássá tette volna. Szóval ez idáig semmi, de azért persze hétvégenként lesz még várás.
“A végére még annyit, hogy nem tudom, miért kellett most a W13-at fikázni, teljesen más stílusú sorozat, ami mellesleg nem is rossz, sőt…”
Még csak nem is fikáztam nagyon, viszont nem komoly scifi, mint ahova az SGU céloz
Kommentek olvasasa nelkül velemeny a pilotrol:
Nagyon jol indult, de a vegere mar untam.
Van benne potencial, hogy rohadt messze teljesen mas civilizaciokkal talalkoznak.
A sorozat ugy tünik vegre kezd felnöni. Az SG-1 designja meg kell hagyni nagyon gaz volt. Ertem en, hogy egyiptom meg minden, de a Gyözike izlesvilagaval berendezett Goauldok a vegere mar nagyon cikik voltak. Szamomra az SG-1 a karakterek miatt volt kedvenc.
Ebben a diszletezes nagyon jo volt es vegre komoly sci-finek nez ki, akkor is, ha tulsagosan a BSG farvizen akar eluszni. Remelem ebben megszabadulunk az “egy-bolygon-50-ember-közepkori-fejlettseggel” stilusu civilizacioktol is. Itt aztan mar tenyleg nem az egyiptomiak utodaira kellene rabukkanni.
A szineszek szo-szo… A duci zseni eleg szimpi volt, a prof is elmegy szodaval, de a többi nagyon gaz. Föleg a lesittelt neger katona. Igazabol egyik karakter sem volt jo es a szineszek a fent emlitett kettö kivetelevel meg unszimpatikusak is voltak. Nem csaltak azok a promo kepek. Szerintem nagyon ujra kene forgatni ezt a pilotot a’la STO (ha latta valaki az elsö pilotot az tudja, mennyire gaz volt es hogy csak Spock maradt).
Szoval a megszokottan zsenialis CGI es a diszletek, na meg a frencsajz ertekelik fel egyedül a sorozatot eddig nalam 5/10-re.
A rész első fele kibebaszottul tetszett azt értékelném egy 9/10-re, míg a második fele igen erős kézifékeffektust mutatott azt olyan 6/10-re értékelném, mert nagyon megtörte a lendületet. Egyébként összességébe bejött a rész, tetszett hogy végre nem egyből valami központi főköcsög ellenséggel szenvednek már az első részben. Igazából a második felében levő drámázással se volt túl sok bajom, igazából tetszik, hogy mekkora rumli van és mindenki pánikol mint állat. Szenátor halála totál felesleges volt ilyen módon, de örültem neki, mert kurvára kezdett idegesíteni, az NFB-s csaj a másik aki kiakasztott. Igazából az lenne a legtisztább, ha a sereg átvenné az irányítást azt a többieknek kuss van. Nem lenne jó olyan szenvedés az NFB-vel, mint az Atlantisban. A látvány szerintem fasza, de többet is el tudtam volna viselni a rész elejei csatából. Amit remélek, hogy hamarabb felderítik a hajót, mint az Atlantisban a várost, mert kicsit ciki volt ott, hogy még az 5. évadban is voltak vakfoltok, amiket nem derítettek fel.
Engem egyelőre megvettek, nemrég láttam a SG-1 elsőrész final cutját, meg valamennyire még emlékszem az Atlantisra, aszondom, hogy felveszi velük a versenyt, de sötétebb hangulat mellett egy picit több geget vagy poént el tudnék viselni, mert az tette pl. az alapszériát kurva jóvá…
Részemről 7/10, már vártam nagyon, és nem csalódtam, mert nem vártam semmit. Arra a másfél órára lefoglalt, kiváncsivá tett, szóval várom nagyon a következő részt.
Miután végig néztem az összes SG-1, SG-A, BSG és az 5 Star Trek sorozatot, már nem figyelek arra mi ismerős és mi nem. Vonhatnám a párhuzamokat, de inkább azon jár az agyam, hogy milyen jól nézett ki az a terem, ahol megsérült a hajó és egy pillanatra kinyitották az ajtót.
off:
Valaki említette, hogy hiányzik az első részekből a “fagyás” effekt mikor átérnek a kapun. Ha jól emlékszem még Carter mondta, hogy mivel a földön nincs tárcsázó “házilag” kellett csinálni, ezért több kapu protokolt állítgattak – ebből egyébként egy rész is volt, hogy egy olyan protokol is ki volt iktatva ami megakadályozza, hogy a féreglyuk egy napon menjen keresztűl, vagy valami ilyesmi.
Meg volt említve, hogy hogy tudták a kapun a föld szimbólumát megadni. A kapuk működése a filmből kiderül: 6 kordináta adja meg a célt, 1 a kiindulást. Azt is tudjuk, hogy a sorozat elején (SG-1) mikor megtalálják az Abidosi kapu listát, Carter rájön, hogy az univerzum tágulása miatt, újra kell kalibrálni a címeket, ez a bázis számítógép rendszerével 1-2 cím hetente. Majd később mikor Jack agyába kerül az Ős tudás ad egy képletet amivel gyorsítja ezt a számítást. Valamint, azt is tudjuk, hogy ha a kapukat elszállítják, át kell őket állítani. Mivel a srác ötlete alapján ez egy kód és nem valós cím, egyszerűen átírták a kaput, hogy X szimbólum azonos legyen a föld kiindulási kódjával. (csak a számítógépen látszódik a szimbólum, a kapun nem)
hát ez a pilot rém gyenge volt, bár nem is számítottam másra trailerek alapján, unalmas karakterek, kliséhegyek, viccnek is rossz párbeszédek…. pff hol van ez már a régi SG-hez képest?
Jo lenne, ha lennenek benne majd lidercek es borgok is :)
Részemről 7/10.
A FlashForward és a Glee után a harmadik legjobb újonc nálam.
Szerintem nem is a BSG-re hajaz igazán az alaptörténet, hanem a Star Trek: Voyager-re.
Nekem a korábbi StarGate-ek is tetszettek, de egyik sorozatot se néztem végig, mert valahol mindig leragadtam velük és onnan valamiért nem folytattam… Reméljük az SGU esetében nem kerül erre sor.
Mindenképp nézős!
BioHazard: Nem bántásból írtam, csak te is elég fikázó stílusban írtál, nem tom lehet olyan hangulatod volt. Az én agyamat már felhúzta előtte valaki másik fórumon. Nem oktatok ki én senkit, csak nem értettem, hogy miért akadtál annyira rajta, hogy 1-2 dologban hasoníltott az Atlantiszra és, ahogy leírtam nem kppintás volt az egész.
Egyébként az 1.évadban csak CG-s idegenek lesznek.
Szal, remélem nincs harag;)
Egyébként azt bírom, hogy valaki azon akad fel, hogy túl BSG-s, mások meg azon, hogy nem elég BSG-s :D
Nagyon vártam a SG:U-t, mert előzőleg az SG1, de főleg az SG:A rendesen odaragasztott a képernyő elé. (persze az SG1 pár rész után már nem tetszett, mert ugyanaz történik az epizódokban csak más díszletben) Illetve anno a ST:Voy nagy kedvenc lett, és az SG:U története szinte szó szerint ugyanannak tűnik.
Aztán elkezdtem nézni, és … elaludtam rajta! Bakker! Remélem, ennél azért pörgősebb lesz ez a sorozat.
(Ja, és hasonlít a BSG-hez a képi világ(?), ami nekem nagy mínusz – abból csak pár részt tudtam végignézni, aztán lemondtam róla)
Jah még az jutott eszembe, hogy a CO2 szűrők elöregedtek… meg lehettek a sérülések miatt tüzek is ami termelhetett CO2-őt, de honnan pótolta a hajó a levegőt ami a lyukon keresztül kiszivárgott? Teszem azt mondjuk 100 évesek a sérülések, már rég ki kellett hogy szivárogjon az összes levegő a hajóból. A kapu esemény-horizontján nem jut át a levegő (ha a kapu víz alatt van, az se szivárog át)
nem értem a dokit mér utálja mindenkit. Meg úgy egyáltalán mi a rossz a karakterekben? Csak még nem volt idejük bemutatni őket.
JcGross – én nem utálom, sőt. Az előzetes képek alapján nagyon-nagyon nem volt szimpatikus, de amit eddig láttam, szerintem jó. Csak azt nem értem, hogy mintha azt értettem volna, hogy még nem igazi orvos, de elég későn néztem, lehet ezért nem tiszta.
hát nemtom. Én végig láttam az összes SG-1-et és SG:A-t, a filmet, a dvd filmeket, és semmiféle prekoncepcióval nem álltam a sorozat előtt. Nem akarom hasonlítani se az alap sorozathoz, se a atlantishoz, se a BSG-hez, se a Star Trekekhez, se pedig egyéb más sorozathoz, csakis önmagában akarom élvezni, és nem azért utálni, mert nem hasonlít az alapsorozathoz. Fogadni mernék, ha jobban hasonlítana, akkor az lenne egy csomó ember parája, hogy koppintják az eredeti szériát…
Az tény, hogy a rész második fele sokkal lassabb volt, mint az első (ezt előző hsz-emben kifejtettem), de összességében érdekes volt. És tetszett a komorabb hangulat.
A karakterek meg majd kibontakoznak. Nem lehet mindent megmutatni 45 percben.
karakterek bemutatása?
már hogy ne lehetne bemutatni őket 1 órában.
atlantis, BSg az összes karaktert bemutatta 20 perc alatt és magával ragadta a nézőt…
ez a pilot lényege.
ha nem tudnak olyan pilotot gyártani ami ezt megteszi, akkor kasza
Az nem tűnt fel senkinek hogy a játék amivel a srác játszik az elején az egy bújtatott Stargate MMORPG reklám?
a reklám az, ami feltűnik az embernek. ez inkább kikacsintás, easter egg.
Szerintem rémesen gyenge volt. Imádom a SG-t, és valószínűleg nézni is fogom, de én ennél sokkal többet vártam. Valahogy nem tartom hitelesnek, hogy a srácot rögtön sugározzák a hajóra, mert meg tudott oldani egy egyenletet, dr. Rush meg eddig a legellenszenvesebb vezető, leginkább egy hataloméhes őrültre hajaz. Sz’al mi az, hogy nem mernek a Földre tárcsázni, mert a támadás miatt sérülhet a féregjárat (vagy rosszul értettem)? Azelőtt hányszor tárcsáztak a Földre, mialatt folyamatosan tüzeltek rájuk, vagy bombázták őket? @_@ A pasas egyértelműen veszélyeztette a csapat életét azzal, hogy a Destinyre tárcsázott egy hülye kutatás miatt, és ez mindenkinek egyértelmű lenne, ha gondolkoznának, de ebben a pilotban senki sem gondolkozott. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb negatívum az egész pilotban a számomra, hogy nem tartottam értelmesnek az indokot, amiért mindenképpen a hajóra kellett tárcsázniuk. A geek gyerek meg kimondottan idegesítő, ahogy próbál okoskodni… Komolyan, csak a régi szereplők miatt fogom nézni a sorozatot, csak O’Neiltól kíméljenek. XD Ja, ami még kiverte egy kissé a biztosítékot, az a szex jelenet, szerintem nem igazán illett a StarGate-hez. :S Hmm, lehet, hogy velem van a baj, az idei évad eddig szinte minden tekintetben csalódás volt. :(
@Raisu: Biztosithatlak, hogy veled van a baj :-P
Aki O’Neilt nem szereti, azzal baj van. Igazabol majdhogynem ö vitte a sorozatot egyedül a hatan egy jo darabaig (legalabbis nalam).
Amugy meg a regis szereplök szerintem evadonkent max 1x fognak felbukkanni, de valoszinüleg meg annyiszor sem.
A pilot nekem alapbol tetszett a sok negativum ellenere is es maradok es nezem, mar csak a Stargate miatt is.
Max akkor kaszalom el, ha Tim Kring veszi at :-D
” Hmm, lehet, hogy velem van a baj, az idei évad eddig szinte minden tekintetben csalódás volt. :(”
ezt így 1 óra 20 perc alapján az egész évadra? szép :D
@Raisu: nekem sem jott be, de ezekben a dolgokban nem feltetlen adok neked igazat. A tarcsazas oka (a Destiny-re) egyertelmu volt. Nekem azzal van bajom, hogy nem epitettek fel a karaktereket ugy, hogy az elso ket resz is elvezheto legyen. Persze lehet, hogy azt valasztottak, hogy az elso evad soran epizodonkent ismertetnek meg egy-egy szereplo hatterevel, motivacioival, de szerintem rossz utat valasztottak. A pilotnak az a dolga, hogy usson es – akarcsak egy mozifilmnek – onmagaban is ertelmezhetoen felvazolja a motivaciokat. Utni nem utott (pl. latvanyos csatajelenetekbol sokkal tobbet vartam volna), dramanak gyenge volt (akkor ertelmezheto a ‘dramazas’, ha ismerjuk a karaktereket), eredeti otlet meg zero volt benne (meg az SG univerzumban is mindent lattunk mar). Ez egy unalmas toltelekepizodnak elment volna ;)
@Hunnenkoenig: Igen, ezt már mások is mondták, de nem t’om, egyszerűen nem tetszett se a humora, se a stílusa. ^^”
@Csigusz: Nem a StarGate évadra értettem, hanem úgy en bloc a 2009/2010-es évadra az elmúlt négy hét alapján. XD
Én már csak azt nem értem, hogy ha a hajó időnként megáll, és kitárcsáz, vajon nyitva is tartja a kaput? Mert akkor nem tudnak visszamenni, mivel – ha jól emlékszem – úgy van, hogy csak egy irányba mehetnek a féregjáraton, oda-vissza csak az elektromágneses hullámok (pl. rádió) mehetnek.
Vagy a hajó majd kikapcsolja a kaput, és vár egy kicsit, hogy betárcsázzanak az adott bolygóról, mielőtt továbbindul? Vagy hogy? :)
Nekem az a véleményem, hogy 2 szemszögből lehet nézni a sorozatot.
Az egyik, az aki már látott SG részeket és van hasonlítási alapjuk. Nekem nagyon hiányzott egy “okostojás” mint Daniel vagy McKay. Ja és nekem hiányzik a főellenség….Goauld, Lidércek stb….
A másik szemszög pedig az, mikor az ember nem hasonlítgat, hanem új sorozatként fogja fel. Így nem volt olyan rossz. Kíváncsi leszek a következő részekre.
Hát egy picit csalódás.
10 évad SG1 és 5 évad SG:A (+ a filmek) után kicsit gyengének érzem, de hagyjuk rá. Még az eleje, van még idő.
A hajóval 1 baj van, ránézésre köze nincs az Ősökhöz. Az Icarus bázist picit gyengének éreztem. A színészeket ugyanúgy. Nem azt mondom, hogy csak egy Shepparddal, O’Neill-el, vagy Carterrel tudok SG sorozatot elfogadni, de akkor is. 1-2 jó karaktert megtarthattak volna, vagy hasonlót hozhattak volna. Egy McKay forma elkellett volna, egy komoly alfa-vezér is jól jött volna (álá Wier/Carter/O’Neill). Sajnáltam A. Tapping, RDA és M. Shanks, vagy akár a USS:George Hammond alig pár másodperces feltűnéseit, ugyanúgy mint a beharangozott Lou Diamond Philips-ét (azt hittem központi figura lesz, nem pár pillanatos mellék). Maradni fogok, egyrészt a kíváncsiság, másrészt meg ahogy pl. VTomi is írta, ha nem hasonlítgatva nézem, nem rossz.
Az tény hogy történetileg teljesen más mint az első két Stargate sorozat, de így hogy rákészülök hogy átmegy kicsit sci-fi-ből szappanoperába, nagyon is jólsikerült! Az effektekkel nem voltam egészen kibékülve, de azonkívül nem találtam benne problémát! Bár nem nagyon van olyan film amit én nem tudok megnézni mert olyan sz…rnak tartanám, sztem 8/10-et megérdemel!
Ja! Talán egyetlen dolog, de ez nem hat ki az egész sorozatra, csak az első részre! Elméletben időben ez az egész a két másik sorozat után játszódik, tehát nincsenek rendszerurak! Akkor ki a fene támadta meg őket a bázison! Hol van már akkor lucian szövetség? Sehol!
Nem tudni ki tamadta meg öket.
Goauld hajokat mar a bolhapiacon is kapsz valoszinüleg. Boldog, boldogtalan azzal repked. A Jaffak is azzal repkedtek, meg mar SG-1-ben is folyton talaltak mindenfele bolygon bokor alatt elhagyott hajokat.
Semmi jelentösege. Szerintem nem is fog kiderülni ki volt az es miert, mert nincs jelentösege. Engem szemely szerint nem is erdekel. Egyszerüen arra kellett, hogy tovabbvigye a sztorit. Alibi jelenet volt kis actionre es oknak, hogy menekülni kelljen.
Most nehany milliard fenyevre otthontol nem hiszem, hogy ujra belebotlanak azokba, akik megtamadtak öket. Szoval szerintem ne ragd magad rajta. :_)
Nem figyeltek emberek. Carter mondja a Hammond fedélzetén a jelentésben, hogy valószínüleg a Lucian Szövetség támadta meg őket… Nekik is vannak Goauld hajóik, és elvileg csak az Ori ellen érdekszövetkeztek az emberekkel, szóval simán kitörhet egy háború az emberek és a szövetség között mégha nagyon nem is volt megalapozva, de a történet szempontjából teljesen lényegtelen is…
Hat en ezekkel a politikai szarsagokkal sosem voltam tisztaban az SG-ben sem. Nem is erdekelt. Mikor a Jaffak szenvedeseröl volt szo, azt is altalaban eltekertem.
En az epizodos reszek miatt neztem, nem az ativelö nyomorusagert.
Asse tom ki a tököm az a Lucian szövetseg, de igazabol nem is erdekel :-P
Szal valszeg elment a fülem mellett, illetve mivel nem tudtam kik azok, igy nem jegyeztem meg.
a Lucian Szövetség talán a 8. évadban van benne, Vala szűrte velük össze a levet, de mindegy is, mert nem lényeg. őkis vmi renegát goa’ouldok és kész :)
VTomi: “Ja és nekem hiányzik a főellenség….Goauld, Lidércek stb….”
igazából ennek a sorozatnak ez a lényege, mert sokaknak hiányzott a régi fíling és sokak nem bírták hogy mindig van vmi főboss.
Sokáig néztem anno az SG-1et, még anno talán a német RTL nyomhatta. Belenézegettem az AXN-en, de már nem tudott lekötni, utána az atlantis első részét néztem meg, de rögtön le is kattantam róla. Nagyon műanyagnak tűnt az egész: a szereplők, az idegenek, a bázis.
Őszintén, nem is vártam az SG-Ut, de ráértem egy kicsit, és megnéztem. Részemről pozitív csalódás, aki anno a mozifilmet szerette, nézze meg mindenképp. Valahogy ugyanazt az érzést hozta, nálam legalábbis: 8/10.
@Csigusz: köszi :-)
Na Vala mar jobban erdekelt :-)
Istenem, ha nekem egyszer ilyen nöm lehetne :-D
Hát…
BSG-s okosoknak: a BSg 30-40 éves cucc, legalábbis a sztori, úgyohogy hasonlíthat rá, de nem teszi.
Nem értem miért kell hasonlítani kamera használatot, diszletet, ilyesmit. Vicc számba menő kritikák születtek itt azért.
“Nem volt effekt a visszamlékezés előtt” omg…
“Óra volt a falon = lost” omg…
“Nem az óra az sliders” omg…
Most komolyan! Szerintem Charlie Chaplin, mer volt egy filmje amiben volt óra, de lehet, hogy Tom & Jerry!
Az senkit sem zavar, hogy gagyi a sztori, mellőz minden logikát és sci-fi realitást, 1 órába bele van sűritve a love storytól kezdve a drámáig minden. Ezt még tovább süllyesztik a semmitmondó “effekt nélüli” visszaemlékezések, amiknek természetesen semmi köze a sztorihoz, üres, olcsó 5 percek. Melyik pilotban van ilyen? Sztem még lostban sincs omfg!
A film csúcspontja az a klisé, amikor az idióta amcsi feláldozza magát. Nem értettem. Technikusok, tudós(ok) a hajón és képtelenek leoldani egy siklót, kiterjeszteni egy pajzsot, megberhelni a rendszert, hogy belülről zárható legyen a zsilip ajtó, beheggeszteni, eltorlaszolni, akármi. Egy SGA-ban, SG-1-ben ez kb. 3 gombnyomás bárkinek, de bármelyik másik scifiben sem tartana tovább.
Persze hiányzik a 3. rész. Na az még szép lesz! Majd megmagyarázzák, hogy miért lehet majd a következő X részben minden probléma nélkül standard csilagkapukról visszatárcsázni az űrhajón lévő speciális csillagkapura, amivel X éve görcsölnek, hogy egy másik speciális kapuról egy speciális helyről sikerüljön betárcsázni. Na ez az igazi omfg…
…amely betárcsázáshoz annyi energia kellett, hogy felrobbant miatta egy bolygó… Vááááááááááááááááááá
Hát úgy látom nagyon sok dolgot félre értettél.
Először is, csak egy órájuk volt a sikló leválasztására egy tök idegen hajón, melynek ráadásul a technológiája is elég ismeretlen(ez nem Atlantisz-kori technológia).
A bolygó a folyamatos bombázástól robbant fel.
Megvett engem is.
Young a kedvencem eddig :) Meg Eli is jó lehet még,
Szerintem a “this one is tied to the planet for power” elég félreérthetetlen , vagy a később a “draining power from the planets core”. Az ominózus robbanás jelenetbe meg beúszik 3 támadó hajó és megsemmisülnek. Sebaj. Biztos így tervezték a támadók, hogy majd a bolygóval együtt felrobbannak! A technológiájuk is olyan elvault lehet, hogy nem észlelték azt, amit mindenki más. Pech.
Az ismeretlenségről meg annyit, hogy még mathboy is elolvasott dolgokat, meg ráért játszadozni kinoval, aminek a kezelését szintén levágta percek alatt. A hajó ajtóit is tudták nyitni-zárni előző jelenetben. Értelmes embert mit tett volna? Visszamegy egy előző ajtóhóz és lezárja azt, a szenátor lánya meg a kiskatona legalább 8 ajtón fut keresztül…
Még egy érv azellen, hogy a bolygó a bombázások miatt robbanjon fel: leszállócsapatokat küldenek a bolygóra. Persze a script szerint tényleg a bombázások miatt robban. Teljesen mindegy, ez sehogy nem áll össze, de biztos félreértem…
én az első mozifilmet láttam elsőnek a Stargate világából. Aztán elindult a sorozat, már akkor sejtettem, hogy nem lesz egy nagy durranás. Igazából nem is láttam belőle csak néhány részt, nyílván így jogos lenne a felvetés, hogy akkor minek fikázok, de nekem egyáltalán nem tetszett az a pár rész sem! Az 1. film húdeszuper volt, a sorozat egy dögunalom, 100ezredig bőrt lehúzó semmi volt már bocs a fanatikusoktól.
Aztán jött az Sg.Atlantis, aminek az egyik részébe véletlenül néztem bele (=odakapcsoltam és megtetszett)+ a haver mondta, hogy jó a többi is. Végignéztem, tényleg jó sorozat volt, még a bnőm is tudta nézni, aki általában utálja az ilyet.
Most megnéztem az Universe trailerét, hát kb. olyan érzésem támadt, mint a legelső sorozattól: unalmas lövöldözés karakterisztikával NEM rendelkező, szerintem negyedrangú színészekkel (McKay, Sheppard-nek meg a többi Atlantisos főszereplőnek volt ilyenje…)., lövöldözéssel, várhatóan jó díszlettel. Pff… aztán olvasom az első véleményeiteket, amiből az jön le, hogy az első 2 rész unalmas. Asszem nem rontom le a Stargate-ről kialakult és az Atlantis által kicsit feljavított véleményemet azzal, hogy elkezdem ezt nézni.
Úgy fikázni egy filmet, hogy nem is érted miről beszélnek :S
Rush mondja Eli-nak, hogy a folyamatos bombázások miatt túltöltődik a bolygó magja így hamarosan felrobban a bolygó és ezért nem tárcsázhatnak a Földre, mert a robbanás esetlegesen átmegy a kapun.
Még mondja is
“If the bombardment continue in this phase” vagy ilyesmi, azaz: Ha a bombázás ilyen ütemben folytatódik.
A támadók nem biztos, hogy tudták, hogy a mag olyan robbanékony és a földi hajókon fejletebb érzékelők vannak, mint a Ha’takokon(támadó hajók). Valszeg már csak az uccsó pillanatokban jöttek rá.
Szóval szerintem nézd meg azt a jelenetet mégegyszer.
eddig tetszik, majd meglátjuk
sg1-et végigfüggtem, nagyon tetszett, az atlantis már kevésbé, gyakorlatilag sg1 remixed. ez meg kicsit startrekes, na mindegy
Jó volt ez a rész is. A végén a perceken át tartó zene kicsit sok volt, és persze tudhattuk, hogy megmenekülnek, de ennek ellenére sokkal feszültebb volt az a jelenet, mint a Csillagkapu nagyrésze. Greer is szimpatikusabb lett valamennyire, legalábbis Ronont már sikerült felülmúlnia nálam. :) Csak ne mondja többet azt, hogy Mr. Decision-maker, mert olyan volt, mint egy D-kategóriás FPS főgonosza.
Tetszett az is, hogy végre láthattunk hosszabban a testcserét, ebből még akár politikai kavarások is lehetnek, ami nem ártana. (De jó lenne, ha a szenátor felesége tényleg kitálalnia mindent, amit tud, kicsit megváltoztatná a franchise világát…csak hát ennek nem lenne sok köze a sorozathoz)
Sajnálom, hogy nem volt főcím, bár erre számítani lehetett. Ráadásul leszoktak arról a jó sokásukról, hogy kiírják a részek címét. Ezen kívül viszont az egyetlen nagyobb negatívum az, hogy nem kaptunk semmilyen utalást arra, hogy most mi lesz, jó lett volna egy beszéd a hajón, vagy ilyesmi. De nem baj, a zenés rész szép volt. (bár kicsit hosszú)
Na meg ott a rejtélyes cliffhanger, ilyen se volt még az SG-ben. Fogalmam sincs, hogy mi lehet, leginkább valamilyen kémszondának tűnik, de könnyen lehet, hogy ehhez kapcsolódik majd az évad főszála.
gj!
Dallast csináltak a stargateből. :D
Már alakul a szerelmi 3szög.
Szerintem ez a 3. volt a Stargate történetének legolcsóbban elkészített epizódja…
Valami külföldi fórumon megfogalmazták az új show jellegét jól: “Nem tudunk becsukni egy ajtót” stargate. shimán low
Azt vartam volna, hogy izgalom lesz es akcio..meg hogy bemutatnak az elejen soksok mindent, amitol majd rakapnak az emberek a sorozat izere.
Ehelyett mi tortent? Sivatag, homok..sivatag..nincs viz..homok, sivatag..halucinacio..van viz!..sivatag..megmenekultunk.
Vontatott, monoton, erdektelen. Scifinek nem scifi, akcionak nagyon keves.
Felfoghatatlan, hogy mi a fenet akarnak az irok?! Majd a 15. reszben lesz valami tenyleg erdekes es izgalmas cselekmeny/tortenet?
Vampire Diaries-re duhos voltam a retardalt volta miatt, ez miatt csak csaldott vagyok, mert eddig nem mutattak semmit :(
Lehet, hogy olcsó volt a rész, de ezerszer jobb volt, mint egy “klasszik” bőrruhás “falusiak” között rohangáló SG1. Ahol még az elektromosságot se ismerik, de a falusi előljárok le akarják vágni Sam bal mellét, mert jobb szemmel pislogott a sámánra…
Jahogy, hogy azok is kurva olcsók, tényleg…
Egybe kellett volna nézni a 3 részt, ez valóban 3 epizódos nyitány volt, az első kettő után hiányérzetem maradt.
Lehet megy darára, ha itt is sok lesz a “filler” (tudom, az a “rendes” epizód, amely ugyan nem kapcsolodik a főszálhoz, de a sorozat gerincét adja), akkor nem fogom hetente nézni, mert csak felidegesít.
Az egyetlen dolog, ami valóban jogos vád szerintem, az a ajtó… Azt egy fosos repűlő kamerával is becsukhatták volna, engem is idegesített.
jól emlékszem hogy curtis és palmer nem tért vissza?
3 rész alatt 3 ember minusz.
utánpótlás nélkül.
max 80 részre számíthatunk.
sok ajtó van a Destiny-n még.
öö mibe hogy el fogják lőni a más testében dugok valakivel poént?
Rush átveszi Young testét és partiba vágja a négert…
Azért a “főokost játszó csávót” illett volna nevén szólítani :D Na nem mintha ne tudná bárki is, hogy Robert Carlyle a színész neve, csak gondoltam egy legenda előtt illene tiszteletet mutatni :D
“Az egyetlen dolog, ami valóban jogos vád szerintem, az a ajtó… Azt egy fosos repűlő kamerával is becsukhatták volna, engem is idegesített.”
Az Atlantisban már egy milliószor elmondtak hogy ösi technológiát csak az kezelheti aki rendelkezik a megfelelő génnel, szal nem fog reagálni egy eléttelen targyra, kamera, bot stb
En az eredeti SG-1 miatt lettem sorozatjunkie, az volt az elso sorozatom amit kovettem es zarasat kovetoen meg van 2szer vegigneztem. Nekem SG a sorozatok csucsa (syfy oldalrol nezve), de ez az SG:U ez valami borzalmas.
Csinaltak egy egesz estes filmet pilotnak amiben nem tortent semmi. Iszonyatosan lassu, allandoan ugraltak mult es jelen kozott ahelyett hogy egy linearis timeline-t felallitotak volna. Biztos sokaknak tetszet de nekem errol a Lost meg BSG jutott eszembe … mind2t utaltam.
A karaketerek kozott semmi kohezio nincs az egyetlen human interaction a 1st Lieutenant es a politkus csajszi kozott volt, amibol ha egy romantikus szalat akarnak kihozni mar most latszik hogy bukas es nemtetszes lesz a vege.
Negativokat meg sorolhatnam de pozitivat csak egyet tudok mondani: szep a grafika..
A sorozatot ettol meg nem kaszalom el, remelem hogy a kovetkezo par reszben meg tudjak valtoztatni a velemenyem.
lehet hogy egy legenda Robert Carlyle, de itt nem jon ki a személyisége – klasszikus vezető szerepe.
-Én legszivesebben pofan vernem-
Tudom: transzpottingolt. Az ottani figuraja biztos kozelebb allt hozza.
Egy ilyen vad helyzetben ilyen alkattal nem lehet valaki vezeto, mert a tobbiek nem fogadjak el.
Nezd meg Shapperdet fizikailag hasonloak, nala meg se kérdojelezodott a vezetoi szerepre valo alkalmassaga.
Tehát nem személyi unszimpatiarol beszélek, hanem hitelessegrol!!!
Ez a szerep, egy egyertelmuen katonai helyzetben nem lehet vezeto. (fegyverek és haboru mindenutt)
(nem star trek voyager szitu)
Nem tudom, honnan van ez a fixaideád, hogy Rush a vezeto – nem az.
Az, hogy Rush neked hiteltelen vezetoi szerepben az magat a karakterizaciot (mondjak ezt igy magyarul?) dicseri.
Hiaba, hogy O az “agy”, es az egyetlen remenyuk, amig nincs rangja, vagy ami perpillanat fontosabb, nem nala van a fegyver, addig kuss van neki. Ezt probaltak erzekeltetni a sivatagban is, mikor, eloszor is nem birja fizikailag, majd a neger (neger?) csavoval is odaig fajul a “vizkeres” ahova.
Az SGU karaktereinek lenyege, hogy (es tudom mennyire elcsepelt duma), hogy nincsenek jok es rosszak, csak kulonbozo (ellentetes) erdekek.
A legjobb pelda erre nem is Rush, hanem a neger katona srac, aki az egyik pillanatban fejbelone valakit egy veszekedes miatt, 10 perc mulva meg a sajat eletet veszelyeztetve fut vissza a tarsaert.
Rush szerintem egyertelmuen pozitiv karakter, abban az ertelemben, hogy mindenkinek jot akar, csak tul sok erthetetlen, szuklatokoru hulye veszi korul.
Végignéztem az SG1-et, majd az SGA-t, most végig fogom nézni az SGU-t is, kivéve, ha Uwe Boll átveszi a rendezést. A sorozat számomra 3 rész után igen közel áll ehhez az állapothoz.
Talán kazánház mondta véleménye áll hozzám legközelebb, a karakterek idegesítőek, ok nélkül agressszívek. Tudom, eltévedtek, szeretnének hazajutni, de akkor talán inkább össze kellene fogniuk és nem ellenségeskedni.
A csajok rinyálnak, pszichikai roncsok egytől-egyig.
A szexjelenet szánalmas volt.
Hol vannak a szereplők karakterei? Azt sem tudom, ki-kicsoda.
Na hátha jobb is lesz.
Mielőtt valaki ugrik: ez privát vélemény.
Joc
Joc
Hát, fene tudja, én hogy reagálnék, ha egy ismeretlen technikája automata vezérlésű űrhajón találnám magam, több extragalaxisnyi távolságra a Földről, miközben a létfenntartó berendezések alig működnek, véges az élelem tartalék, és fogalmam sem lenne, hogy tudok haza jutni.:)
Ők nem voltak erre a helyzetre kiképezve, abszolút fogalmuk nincs, mit kéne csinálni, ráadásul a csapat kb. ki van szolgáltatva egy tudósnak, aki eddig nem sokat tett meg azért, hogy elnyerje a bizalmukat. A tisztek ilyen-olyan gondja miatt a parancsnoki lánc élén egy tapasztalatlan hadnagy áll, nem beszélve a civil állományról, aki aztán még katonai kiképzést sem kapott, hogy stressz helyzetekben hogyan reagáljon. Ráadásul itt nem egy a feladatara felkészült és kiválogatott elit tudós csapat, hanem egy ad hoc társaság jött össze.
Azért ez egy iszonyú kemény krízis helyzet(vagy inkább krízis helyzetek sorozata), és szerintem elég sokan pánikolnánk, ha oda kerülnénk. :)
Mondjuk ez igaz. Talán túlságosan is hozzá vagyunk szoktatva a kiforrott karakterekhez, akikről már az első percben vágom, hogy pozitív vagy negatív szereplő lesz. (Baal-t kimondottan kedveltem! :))
Itt meg teljesen a helyzettől függően változtatják a “töltésüket”. Kérdés az, hogy ez stratégiája a rendezőknek, s így is marad, vagy egy idő után visszazökken az egész film a megszokott kerékvágásba…?
Joc
Az SG-1-el imádtam, azzal lettem junkie. Az Atlantiszt is nagyon szerettem, és miután megnéztem egyben az első három SG:U részt, azt hiszem ez is tetszeni fog. Nagyon más mint az előzmény sorozatok, de nem baj, csak szokni kell. A sötét hangulat a fekete díszleten és a fényképezésen kívül annyira nekem nem jött át. Egyszerűen nem éreztem a karaktereken, hogy összeszarják magukat a félelemtől egy idegen hajón. Volt egy kis para, a levegő miatt, de a civileket ettől sokkal jobban zavarta, hogy Rush akar a góré lenni.
Annak ellenére, hogy gyakorlatilag csak Eli és Scott karaktere volt szimpatikus, és hogy a töltelék szerelmi szál belengetése, meg szex a jelenet nagyon furcsán mutat nekem egy Stargate című sorozatban, tetszik. Nem tudom, lehet csak scifi hiányom van, de nézni fogom. Rush kissé tenyérbe mászó karakter, de legalább van egy színész is a csapatban:). Greer nekem nem volt annyira ellenszenves, mint talán sokaknak, mondjuk nekem Ronannal sem volt bajom.
A régi karaktereke feltűnése korábbi rajongóként mindenképpen hatalmas plusz pont, amit viszont hiányoltam az a köves ős kommunikációs cucc lemásolásának magyarázata volt. Az SG-1-ben és SGA-ban is 1-1 alkalommal találkoztak velük max. pár napra, akkor is leginkább a kapcsolat megszakításával törődtek, és végül mindkét esetben elég drasztikusan oldották meg.
Hello!
A véleményem szerint is teljesen elüt az eddig megszokott SG szériáktól,és sajnos hátrányára.
Az összes SG-1 és SG-A részt láttam,és nagy fanjuk vagyok.
A szereplők,és színészi tudásuk háát….10-ből 3 pont jó indulattal…Az új tudós unszimpatikus nagyon,főleg hogy McKay fél perc alatt megoldott volna mindent. xD
A fiatal “tudósjelölt” srác,meg mintha egy kiló kenyérről lenne szó,úgy ész nélkül meg lazán tesz akármit is…ez a “könnyed” stílus nem jön be…
Kár volt az Universe elé rakni a StarGate “márkanevet”,mert sem akció,sem élmény nem éri el az átlagos szintet sem…:(
Ez nem Atlantisz és nem SG-1, azokat is szerettem és ez is tetszik. Ha ez is olyan lenne mint azok, akkor meg azon fanyalognátok, hogy csak egy újabb klónt teremtettek. Szerintem jól látható a készítők szándéka, hogy egész más dimenzióba helyezik az új sorozatot, pontosabban, hogy lehet másképp is Stargate sorozatot létrehozni. Az első 3 rész nem arról szól, hogy gyerekkori mélységig mutatjuk meg a karaktereket, hanem a fejetlenségről és anarchiáról, amibe egyik pillanatról a másikra kerültek. Még fel sem fogták, mi történt velük és máris az életükért kell küzdeni.
Ki mondta, hogy Rush a vezető? Szerintem ez így nem volt kijelentve. Ő max vezető tudós a projekten, de bázist sem ő vezette, és rangja sincs. Az más kérdés, hogy ő még valahol élvezi is helyzetet, mint tudós, azon van, hogy ha már így történt, legalább annyira körül is akar nézni, mint hazamenni.
clooney55 – imádom Mccay-t, de ő azért old meg mindent, mert ilyen a karakter. Másnak meg pont ez a baja vele, hogy állandóan pánikol, és aztán 1 perc alatt megmenti a helyzetet. Ha így nézzük, Rush karaktere sokkal realistább,mint ahogy az SG:U 3 részében több realizmus és feszültség volt, mint az előző két sorozatban összesen. Én azokat is szeretem, többször végig is néztem, de azoknak teljesen más erényei voltak, olyanok, amit itt nem akarnak a készítők, ezért azokat ezen számonkérni felesleges.
Hát, én láttam az összes SG1, SGA és BSG epizódot, szerettem mindhárom sorozatot. Ezek fényében is azt kell mondjam, tetszik ez a sorozat. Bár a karaktereket még szoknom kell, egyelőre igazából Rush-t leszámítva egyik sem kifejezetten érdekes, a hangulat és a történet bejön (remélem a hazatalálásból nem csinálnak amolyan Star Trek: Voyager Dark-ot).
*SPOILER*
És marhára remélem, hogy megmagyarázódik a harmadik rész zárójelenetében a Destinyről a hipertérben lekapcsolódó komp/sikló.
Nekem bejött! A zene kifejezetten ütött nálam, nem tudom ki válogatta a részek alá a számokat , de nálam betalált. Sztem a karakterek jók, bár Eli kicsit idegesít!
Igen magyarázatot én is várok:-D!!
És azt vajon megtudjuk valaha, hogy mi volt az a fene nagy veszély a “tiltott” bolygón, ami miatt egy embert majdnem lelőttek?
Ráadásul ketten el is tűntek azon a másik bolygón… Mi lett velük? Honnan vette a prof a bátorságot, hogy akár az életük árán is megmentse őket, nehogy átmenjenek? Pedig állítólag zöld növényzet, lélegezhető levegő volt…
Más: a bevezető intro végén hárman vannak a képen: Eli, Rush meg az a nagyon agresszív, ellenszenves keleti csajszi (Nem az ER-ből ismerős???). Eddig nem szerepelt túl sokat…
Várom a negyedik részt!
Ha jól emlékszem azért lőtték le a fickót, mert nálaa volt a tárcsázó, és anélkül ők is és a hajón lévőknek is annyi, mivel nem tudják visszavinni a cuccot. Amúgy meg azt mondták, hogy majd küldenek nekik tárcsázót, ami elméletileg talán lehet, hiszen tudják a címet.
fallen,
tényleg, most már emlékszem. Nekem ez a Rush akkor sem szimpatikus, sőt, inkább egyre gyanúsabb. Mindig olyan arcot vág, mintha valamit titkolna, vagy valamit tudna, amit nem fog (akar) megosztani a többiekkel. Lehet, hogy idegen, vagy felemelkedett ős emberi testben, esetleg csak az agyakban létezik…
Na jó, eldurrant az agyam! :)
Holnap negyedik rész!
Hat egyelore eleg vegyes erzeseim vannak az Universe-el kapcsolatban. Az alap keplet egy ST Voyager-be oltott BSG, kozhelyekkel es klisekkel nyakon ontve. Nehol nem egyszeruen unatkoztam, de egyszeruen kinosan ereztem magam. Peldaul a mostohaapa pap eseteben, remelem nem eroltetnek valami vallasos szalat, ala BSG. A dramai(nak szant) reszek sokszor tuljatszottak, hiteltelenek. A 3. resz vegen, az a tingli-tangli rock zene meg marhara nem hianyzott, amikor vegigpasztaztak az urhajon.
“A 3. resz vegen, az a tingli-tangli rock zene meg marhara nem hianyzott” na na! Alexi Murdoch zenéjét ne bántsuk. És szerintem illett hozzá, főleg a felszabadulás érzése miatt, hogy újra van friss levegőjük.
Az első 3 résszel kapcsolatban meg úgy vagyok, hogy tényleg igazat mondtak a készítők, és teljesen másfajta sorozatot készítenek mint az előzőek. De nekem szerencsére ez is bejön, tehát ez az SG sem fog kimaradni.
most néztem az első két részt, tettszett, bár nem fogott el alatta a tipikus, most stargatetet nézek hidegrázás, de esélyes hogy lesz, mondjuk engeme általába fő szál érdekel, vagyis azok akmiket több szálon bontanak, a mitologiát hogy szövik bele, ilyesmik, tettszett, hogy ,,mi csak utasok vagyunk” érdekel a hajó, ezért nézni fogom.
woo 3. resz utan ez felemelo volt, hangulatos elvezheto resz lett a Darkness, azert voltak benne bakik, Carlyle sztem viszi a hatan a show-t :)
Annyira szeretném megszeretni, de ez egyre bénább…. Borzasztó. Értelmetlenül próbálják belepréselni a drámát. Ha mégegyszer eljátszák azt, hogy a tudatváltó ős kommunikátorral hazautazott emberke, aki ugye idegen testben van, értetlenül veszi tudomásul, hogy a felesége, anyja, nem tudom kije miért nem ugrik a nyakába… na mi lesz akkor, nem tudom, de már nagyon unom. Ez a bigbrotheres riportolás, aminek igazából az értelmét nem látom. Vagy a nagymellű nő, aki kiosztja Eli-t miért???? Mert a folyosón megjelenik egy száll mellben, és a faszi megnézi…. Hülye túdosunk meg végigordítja az első felét a résznek… egyszerűen… brozalmas. És megint koppintanak: az űrben az űrhajóra rázúmolás ugye.. BSG. A rémületet a hajóban meg ugye az jelenti, hogy rázzák a kamerát, mint captain Kirk idején… Ebből nem lesz több mint egy évad.
ne abból indulj ki, hogy ha neked nem jön be, akkor másnak sem fog, hiszen látod a pozitív véleményeket.
nekem tetszett a 4. rész is, bár ez sem volt pörgős. sőt, szerintem alig lesznek “pörgős” részek a sorozatban. de nekem tetszik így is.
amúgy meg ha ugyanolyan lett volna ez a sg is mint az előzőek, akkor meg az lett volna a baj, hogy ezért miért kellett egy újat készíteni, inkább folytatták volna a sga-t.
azt, meg hogy egy alapvetően space(ship) related sorozatban megjelennek már a nagy elődök (star trek, bsg, stb) által használt “elemek”, szerintem nem kellene felróni. gondoljunk csak bele, mégis mit lehetne még kitalálni? nem sok minden marad, ha azt nézzük, hogy űrhajós sorozat. nem nagyon lehet válogatni, újat mutatni. (vagy csak az én fantáziam szegényes)
winnie-nek igaza van!
Szerintem is jó eddig az új sorozat és végre szakitottak a régi módszerrel, ami már kicsit unalmas volt és kár hasonlitgatni ezt a BSG-hez szerintem mert köze nincs hozzá és igen is jól eltalálták a szereplőket föleg Carlyle az aki zseniálisan játszik benne!
Várjuk meg az e heti adatokat és ha akkor is növekedés lesz akkor igen is van jövője a sorozatnak és remélem hogy lesz mert végre van olyan sorozat aminek mostanság várom a kövi részét hogy vajon mi lesz benne.
HAJRÁ SGU!!!!
ja! szar! 5 millió légy nem tévedhet! :D
Ennyit a nézettségi mutatóról.
Szerintem még mindig rettentő fantáziátlan. 4 rész eltelt, az 3 óra minimum, és ami megmaradt, hogy megjavítottak egy légszűrőt. Ez a 4. rész a 10. felé tuti ki fog esni teljesen, mintha nem is lett volna.
Nem baj az, hogy nem sci-fi, csak akkor a lelkizős rész legyen érdekes, mer ezen a részen 2x aludtam el, ha nem 3x.
Egyesek beszükült látás móddal rendelkeznek:D és azt hiszik hogy milyen jól tudnak sorozatokat meg filmeket irni és rendezni :DDDDDD
Fanclub mondj már egy filmet is amit csináltál :D
mert kiváncsi lennék te ezeket hogy oldod meg :D
Szerintem igen is jól fel van épitve a dolog és folyamatosan huzzák benne a dolgokat hogy akkor most végül mi a p*cs lesz!
En nagyon nyitottnak gondolom magam, mondjuk tetszik is. De elismerem, hogy rengeteg olyan dolog van amit masok siman fatalis hibanak lathatnak.
Ezt most azert irom, mert folosleges szemelyeskedni mindenki mast szeret es igy van jol.
@Gabiru
teljessen egyetértek a véleményeddel.
Szerintem ügyessen felvan építve hisz új sorozat nulláról indultunk teljessen friss hajó megnéztem volna azért Jacket meg Samet ilyen helyzetben lehet őkse reagálnának máshogy hisz akárhonnan nézzük a sorozatban a félelem és az irányításvágy diktált majd kezdtek magukratalálni és más érzelmeket is kimutatnak a szereplők. Aki meg fikázza az sose nézzen új sorozatot hiszen bevezető mindig kell.
Befejezésként annyit hogy nekem igenis csillapitja a stargate éhségemet a sorozat de minden héten pénteken beteges módon bevagyok már sózva.Sőt már hétfőn is bár akkor még dexter chillout van.
Jaj, srácok! Bár nincs odaírva, de szerintem ezek mind magánvélemények! Nem hiszem, hogy a filmeknek van egy objektív mérőszáma (nézettség, bevétel, stb.), ami mindenkit meggyőz, hogy az a film jó, vagy rossz. Én pl. frászt kapok az Üvegtigristől, de 7x láttam a Fülkét. Ugyanígy az első rész után (hah, 10 perc után!) rákattantam az SG1-ra, de még a harmadik után sem vagyok rajongója az SGU-nek.
Az meg, hogy csinálj jobbat, rossz kifogás, illetve személyeskedés. A fórumok az első miatt jöttek létre (saját vélemény), de általában a másodikba torkollanak.
Joc
Ugy tunik, hogy a SYFY ezt a sci-fi light vonalat nyomatja, Eureka, Warehouse stb. Ami meg nem volna baj, hiszen bizonyos ertelemben a Stargate mindig is ilyen kikacsintos, onmagat nem veresen komolyan vevo sorozat volt. Erre pont ezt kellett BSG-siteni. Csak egyenlore tok hiteltelen a dramazas, valami komolyabb kihivas is lehetett volna a legszuronel. Pl valami idegen a hajon (idegen vezetonek), harc a foellenseg fajjal, egy kicsit megritkitani a szereploket.
Van egy olyan erzesem, hogy a 2 elkoszalt csokaval is fogunk talalkozni meg.
Csak en nem emlekszem, hogy volt-e akar egyetlen eneklos szam is SG1-ben vagy az Atlantiszban? Hat szerintem nem illett ide se. Persze ertem, hogy az “uj” kozonsegnek ez kell.
Volt éneklőd szám SG:A-ban. Épp Teyla énekelte :D Az a rész, amikor a goauld fel akarja robbogatni Atlantist. És marha hangulatos volt az is. Ahogy ennek is van hangulata. Ez a darkos feeling kifejezetten bejön.
Bár tény, hogy vannak fatális hibák is, de az eddigi SG sorozatokba is csak úgy nyüzsögtek, szal aki meglepődött, hogy lesznek, az csúnyán benézte az eddigieket is. :)
A Hammond-nak pl 3 lövésébe kerülne a 3 anyahajó az tuti. Hogyha nincs asgard mag, még akkor is. Aztán amikor most a darknessbe közölték, hogy jó ötlet a komp-ból adni a hajónak az energitát. Mintha egy ugró látná el Atlantist. :P Ettől függetlenül az eddigi részek bejönnek, de abban is biztos vagyok, hogy igazából még csak most fog majd beindulni. Úgyhogy kíváncsian várom a folytatást.
Ez a 4. rész végre igazán tetszett nekem. Most először nem gondolkozom azon, hogy megnézzem-e egyáltalán a következő részt. Az első felében a kilátástalanságot nagyon gyönyörűen ábrázolták. Rush és Young nagyon jó karakter, TJ meg holtbiztos, hogy terhes… A Kinonak adott miniinterjúk is tetszettek, a 2mondatos szereplőknek is megpróbálnak személyiséget adni – sőt, úgy érzem, hogy kész emberek jönnek szembe velem, ami egy jó írói munka eredménye.
A Hammondra esetleges magyarázat:
Mallozi elmondta, hogy az SGU pilotja nem sokkal az SGA 5×20 Enemy at the Gate után játszódik.
Ott a Hammond még a dokkban volt. Valszeg az Air 1.-ben még nem fejezték be teljesen, de mivel csak az volt az egyetlen egy elérhető hajó és csatára nem számítottak azt küldték oda.
Lehet látni, hogy a USS George Hammond csak sínágyúkkal tüzel, de még azok is nagyrészt a Halál siklókat vették célba, hogy védjék a bázist.
Egy megjegyzés!:D
Sok sorozat indult már pörgösen és tele energiával de sokuk bele is fulladt az unalomba és a teljes tanácstalanságba, majd végül cancel lett!
Az sgu pedig egy kitaposott mederben csordogál szépen lassan amiben lesznek nagy esések amelyek lendületessé és izgalmassá teszik és lesznek langyibb részek, de még igy is jóval több potenciál lesz!
Jó, tudom, ne ragadjunk le “apró bakikon”, de könyörgöm… Itt hisztizünk, hogy Rush az egyetlen szaki, de a kövekkel elmegyünk nejet látogatni?? Egy Mckay vagy egy Carter cserekövezése nem megoldható néhány órára? Na persze, tudom, akkor nem lenne DRÁMA, de ez így meg gagyi.
Először is leszögezném, mielőtt nyakamak esnek Gabiru-félék, hogy nem vagyok rendező, nem rendeztem még egy filmet sem, de szerencsére, és a többiek szerencséjére nem is az én dolgom. Továbbá iszonyú SG fan vagyok. Ha nem néztem már meg 8-szor a teljes sorozatot, akkor egyszer se.SG1-t szeretem. Az SGA, már túl gyerekes számomra. Imádtam az Ori vonalat, sokkal jobban, mint Atlantiszt. Stb… Mit akartam írni?
Ami zavar engem benne, hogy nem sikerült eldönteni, hogy milyen legyen a sorozat. Továbbra is ilyen meseszerű, mint a SG1, meg SGA, ahol vannak a jók, akik mindig jók, vannak a gonoszak, akik mindig gonoszak. Átugrunk olyan dolgokon, mint nyelvprobléma, mint két számítógép, amley a világegyetem két végén készült, összedugása. Ez nem is volt gond az SG-ben. Nem ezért néztem. Vagy legyen realisztikus (mint a….), az emberek legyenek olyanok mint a való világban, néha jók, néharosszak, legyen baj, aminek a megoldása nem egyértelmű, legyen szenvedés, legyen kín, legyenek érdekek, amelyekért harcolnak, és a jókból gonoszak lesznek, és a gonoszakból jók.
Mindakettőt akarták, és ez ami engem zavar, nem megy, ezt a kettőt nem lehet összerakni. (mindenhová értsétek oda a szerintem szócskát)
És én nem ellene rinyálok, hanem érte.
Más mint az eddig megszokott SG-feeling de még sci-fi terén is a témaválasztás ha nem éppen új de a hangulat és alapszitu azért más.
Tetszik nagyon a dark-os, kicsit depis hangulat és a valahol odakint, olyan messze ahol egyetlen sci-fi író képzelete még nem járt “helyszín” választása és az alapproblémák/alapszituk sokasága.
A hajó teljes bejárása, megismerése, megszokása, a szereplők egymáshoz való alkalmazkodása/megismerése az alapjárat, el lehet “szórakozni” ezzel az első évadot vagy többet. Ha ehhez még egy új ellenséges, csatás, közben új világokat felfedezős sztori kerekedik akkor zsírkirály lesz frankón.
Viszont ha nem vigyáznak az írók az unalom mély és sötét szakadékába is bele lehet zuhanni és nincs kötél (sem red bull) hogy visszajussanak, ergo cancel lesz a vége, kivéve ha bungeeznak mert egy-két gyengébb rész azért biztos lesz ami egyébként sem feltétlenül gyengébb rész csak mi azt mondjuk.
Karakterügyileg elsőre berántott Rush és Young, a többiek még alakulóban vannak.
Színészügyileg R. Carlyle már villantott egyet-kettőt-harmat, (számomra ő legendás, úgyhogy el is vártam tőle.
Go on, Mr. Wright, Mr. Cooper.
én is csak annyit tudok mondani hogy hajrá és lássuk hogy mi is lesz ebből:D
Amugy én nem akarok senki torkának sem esni:D
Vannak itt bőven akik egymást szapulják:D
Na a negyedik resz utan ugy erzem, hogy maga a sori tetszene. Alaphangulat es az irany jo lenne.
Amivel nagyon nem vagyok kibekülve, azok a karakterek meg mindig.
Negy resz utan sem tudok azonosulni egyikkel sem. Mindegyik karakter vagy jellegtelen, vagy idegesitö szamomra.
A föprof üvöltözese egyenesen a palmara kergetett es a legszivesebben pofan vagtam volna. Ennyire tuljatszani valamit a valosagban is siralmas, de szineszileg egyenesen katasztrofa.
A big-bo ob-girl meg egyenesen nevetseges. Ahogy folyton a pofamba toltak a szilikonos csöcseit…
Valahogy az az erzesem, hogy az irok es a rendezö(k) ugy nyulnak mindenhez, mint elefant a porcelanboltban.
Star Trek Voyagerben Seven of Nine is azert került be, mert kellett egy ilyen kis csöcsike, de azok meg tudtak oldani ugy is, hogy ne legyen ennyire profanul nyilvanvalo.
Olyan mintha valami porno rendezöt hoztak volna es szoltak volna neki, hogy azert fogja vissza magat.
Hozza tennem, semmi ellenvetesem a szep nagy mellek irant, csak azert mindennek meg van a maga modja es helye…
Szoval a lenyeg, hogy tovabb nezem, de meg mindig nagyon a szakadek szelen egyensulyoz nalam ez a sorozat.
—-
Amugy a 4. resz veget nem ertettem…most akkor mi van azzal a bolygoval/csillaggal?
Na nem visszi el a kommentemet.
Winnie, csinalj valamit ezzel a szar szürövel, mert kurvara nem er semmit.
Mikor veszitek mar eszre, hogy a szar amerikai karomkodaszürök nem tesznek semmi jot meg egy angol oldalon sem, nemhogy egy magyaron.
Ha meg mar annyira szürni akartok, legalabb irjatok at magyarra.
Semmi olyat nem irtam, ami megindokolna a hasznalatat. Biztos megint valami magyar szo közepen eszrevett valami angol csunyasagot…
attól, hogy a szűrőn néhanapján fennakad valami hasznos, még majdnem tökéletes és nagyon sokat ér. ha “kurvára nem érne semmit”, akkor minden fenn akadna rajta. vagy napi sok-sok komment. vagy a napi több ezer spam nem akadna fent.
egy-két eseten nem érdemes fennakadni, úgyis visszakerül a komment. és legalább megfejthetjük, hogy mi volt a gond.
Hunnenkoenig
SPOILER!
Amikor a manovert csinaltak ugy remlik a bolygo kozelebe akartak jutni, mert csodalatos modon epp egy lakhato bolygo mellett kerultek ki a hiperterbol, na akkor a celzas felrement es egyenesen a napnak iranyitottak a hajot.
Egy kérdés a SG rajongókhoz:
A Stargate Universe-t fogom érteni, érdemes elkezdeni úgy, hogy a korábbi sorozatokat egyáltalán nem láttam?
Annó bepróbáltam az alap Stargate-et, de nagyon nem jött be, viszont most belenézegettem a SGU első négy részébe és tetszik.
El Diablo, nyugodtan nézzed, sok köze nincs az eredeti SG-hez. (SG rajongói szemmel: sajnos.)
Ami minimális alap kell hozzá, azt az új szereplőknek is elmagyarázzák.
dvcs: én úgy értettem, hogy amikor a hipertérből kiestek, a hajó úgy számította ki, hogy a bolygó úgy változtassa meg a pályát a gravitációs mezejéből kifolyólag, hogy egy lakható bolygóra kerüljenek csak félrekalkulált a hajó.
De lehet nem, ezt a részét nem nagyon értettem, de nekem ez a valószínű (mivel nincs áram, nem hiszem, hogy tudnak valamit is irányítani rajta, de lehet, hogy ők irányították (a forduláshoz hajtómű kell, ahhoz meg energia, ezért nem tudom, hogy most mi van)).
Egyébként az új rész nagyon tetszett. A doki a kedvencem. Eddig is ő volt de most meg pláne. Csak így tovább!
JcGross: Csak emlekezetbol mondom, mert 2 napja algoritmusokat tanulok, szval nem biztos hogy helyesen emlekezek.
Mindenesetre ezt ertettem a manover alatt, de nem a bolygonak celoztak, mert annak megint nincs ertelme. csak a kozeleben akartak elmenni, hogy a kompal lenezhessenek, vagy ha van rajta csillagkapu akkor annak az enerigajaval vagy valami ilyesmi, de majd megnezem zh-k utan ujra. Hatha alkalmas a letelepedesre vagy van valami energia-ize-mize
Ne mondjátok, hogy egy érv sincs a nézés mellett:
http://tinyurl.com/yk7q3xv
:D Jó képek, de nekem a boob csajszi (nem tudom mi a neve, akinél “eltévedt” a KINO) jobban bejön. Csak 1 mondat a színészi játékról: amikor lekapcsolódik a villany (4. rész), a zuhanyzós csajszi elkezdi kiabálni, hogy “Eli, Eli!”. Na azt a hangsúlyt tessék meghallgatni.
Én az előző két sorozatból nem láttam túl sokat. Amikor nézni kezdtem őket, nem bírtam sokáig valamiért, pedig tényleg jó volt. Tetszett a könnyedebb hangulat, a humorok, meg úgy minden.
A SGU viszont sokkal jobban leköt. 14 éves létemre imádom a darkos hangulatot. A legtöbb karakter nekem szimpatikus, Dr. Rush karakterét meg egyenesen imádom!
Valahogy ezt sokkal jobban élvezem, mint az eddigieket.
BSG-t és Star Treket még életemben nem láttam, és talán nem is kéne megnéznem addig, amíg ez véget nem ér…
@dvcs:
Köszi, en is valami ilyesmire tippeltem, csak nem voltam biztos. Az utolso mondatot a prof szajabol nem vagtam.
Mondjuk a kep magaert beszelt, csak hat az ember biztosra akar menni :-)
@winnie: igazad van. thx :-)
A gazorias legkoreben “legfekezest” hajtottak vegre es ugy gondoltak, hogy ez majd a lakhato bolygok fele viszi oket, de ehelyett egyenest a Napba fele fordultak. Lehet, hogy ugranak egy fejest a voros torpebe feltolteni az energiat, ala Clark Randevu a Ramaval. Azt mibol gondoljak, hogy a hajonak az a celja, hogy eletben maradjanak?
Mondjuk volt egy kis bibi a tudomanyok teren, mivel a kotott keringesu bolygoval nem az a baj, hogy foldrengesek lennenek rajta, (hiszen az arapaly erok eppen a nem kotott keringesu bolygon gyurjak a kerget) hanem hogy az egyik oldala hideg a masik meg meleg.
A harmadik resz vegen levalt komprol meg nem tudni semmit?
Jaja az a levált komp még tartogat érdekességeket szerintem!
Majd szépen idővel kiderűl, de kiváncsian várom ezek után a light cimű részt!
http://www.sfportal.hu/stargate-universe-3-epizod-air-4981.scifi#more-4981
http://www.imdb.com/name/nm1867004/
Ferenczi Ildiko
“Ildiko Ferenczi was born in Burnaby, British Columbia. She grew up in a Hungarian speaking house hold, experiencing rich culture and heritage that goes along with it.”
Fo a szerenyseg: :)
“Ildiko possesses the lethal combination of drop dead sex appeal with eyes windowing a soul that encapsulates emotional reservoirs with unending depths.”
Mondjuk Anubist is magyar szinesz jatszotta:
http://www.absoluteastronomy.com/topics/David_Palffy
SGU-ban hol volt hot girl?
Amugy a csaj repertoirja nem valami valtozatos:
Hot girl
latex girl
attractive woman
bikini girl
… a nöi steven segal… :-P
Mondjuk az igaz, hogy nagyon szep lany es kedvesnek is nez ki es nemzetközi szinvonalu a megjelenese….nem ugy mint a legtöbb magyar “jo nö”-nek…
6. reszben lesz. Valoszinuleg addigra talalkoznak valami helyi lakokkal :)
fromdtod-nak valasz, amit az 1×04-ben irt: a hajo ugy jelezte ki, hogy lemerult az energiaja, ugyanis az osszes maradek energiat atiranyitott a pajzsokban, hogy amig toltodik a napban az legyen ok. errol volt szo. es ha kikapcsolta a szamitogepeket is, honnan tudtak volna latni ezt a tenyt? egyszeruen nem volt ahonnan latni. azonkivul meg Young szepen betette a kukacot a bandaba, h talan Rush ezt tudta vegig csak nem mondta ki. Szerintem is sejtette.
Szamomra az 2×05 jo resz volt, es ha egyutt nezzuk az 1×04-el akkor teljesen mas kepet kapunk. Persze, h a cliffhanger alapjan mindenki tudta, h tulelik, hisz 4 resz utan nem nyirjak ki a bandat. Nem is az volt a lenyege h jaj vajon elnek-e vagy sem, a lenyeg az volt, h tobbet akrj latni, h vard a kovetkezo reszt. Imadtam, jol athoztak a keszitok az erzelmeket, es a bizonytalansagot, nekem tetszett az egesz. Le a kalapokkal elottuk. Varom a kovetkezo reszt.
Még szép, hogy Rush sejtette, hogy lehet valami ravaszság az egész nap dolog körül.
Az a nem mindegy, hogy mit csinál a sejtésével. Ha elmondja, hogy szerinte miért mennek a napba, akkor senki sem fog mentőakciót szervezni. Ha nem mondja, akkor vagy igaza van, és semmi gáz, vagy nincs igaza, és mindenkit megöl. Így vagy úgy, pár ember életét kockára kell tennie, és ilyenkor jobban teszi, ha kussol. Pont ezért utálja őt az egész bagázs, nem értik meg. Igaz, ő sem teszi érthetőbbé saját magát.
Szerintem ez a sorozat legnagyobb előnye és hátránya egyben. Rush 3-4 mondattal kivághatná magát a pácból, de meg sem szólal, mindenki más meg sík hülye ahhoz, hogy észrevegyék, mi is történik a szemük előtt.
Várható volt hogy ez fog történni mivel mindig okkal áll meg a hajó valahol ahogy azt láthattuk az elöző részekben is! Én teljesen meg vagyok lepödve hogy ennyire jól eltalálták ezt az egészet a készitük mert ide vagy oda a sok huzással és a lassúsággal, minden egyes kis apró momentum egy nagy teljes izgalmas egésszé áll össze szépen!
Hát le a kalappal!
És kiváncsian várom a következő részt mert lesz bőven feszültság és izgalom!
áááááá ez a rész nagyon fájt!
Oké értem én, h valahogy meg kellett oldani az energiaproblémát + egy kis drámát is belevinni a dologba. De így? Könyörgöm ez volt az 5. rész. Még a karakterek nevét se jegyeztem, nemhogy izgultam volna a túlélésükért….. Meg a 10. percben egy ilyen nyálás és béna (legyen már benne ez is alapon) “romantikus” sexjelent???
Még egy ilyen rész és számomra kiesik a nézhető kategóriából.
Szamoltam, a resz alatt 8-szor mondtam, hogy ilyen nincs ezt mar nem hiszem el.
Olyan fatalis benazasok, foleg a dramai reszeknel, azt hittem kikapcsolom. Aztan mindig valami miatt lenyugodtam es vegul elfogadtam a tenyt ez vegig ilyen lesz.
En nezni fogom, en sem ertem miert, valami megfogott benne…
na látjátok mégsem olyan szar ez:D
Hat nem akarom azt mondani, hogy megmondtam, de megmondtam :) (A napbol toltik fel magukat, ala Clarke: Randevu a Ramaval) A siklo hintamanoveret is benyogtem vagy fel percel elotte.
Sajnos tok hiteltelen az egesz, egyszeruen semmi dramaisaga nem volt, hogy itt most elet es halal mulik a sorsolason. A szenator lanya marhara nem nez ki 23 evesnek se. Most komolyan azon kell izgulni, hogy osszefekszik-e Elival vagy csak rajta kivul mindenkivel? :D
Amikor Eli 20 masodperc alatt kiszamolta hintamanovert, majd kozolte, hogy mathboy, akkor majdnem lefordultam a szekrol.
Az SG1-ben es az SG:A-ban osszesen nem volt ennyi ideig, hogy ulunk a seggunkon remeny vesztve es varjuk a halalt, mindig agyaltak egy mento otleten. Most komolyan, ezektol az uresmenetektol kene atereznunk valamit? Mert inkabb kinosnak erzem oket, mint dramainak.
Meg kell szokni ezt az újat is!
Látom sokaknak nem egyszerű és nehezen tudják elfogadni azt hogy nincs a megszokott régi kerékvágás, de az istenért tudtuk hogy kurvára más lesz mint az elödök!
Én öszintén szolva nem izgultam magam halálra a mostani részen mivel várható volt hogy lesz valami megoldás a dologra, tudom most sokan a kést a nyakamnak fogják szegezni de szerintem igenis átérezhatő az a tétlenség és drámaiság ami a hajón uralkodik és szerintem a zene és az effekt is nagyon a helyükön vannak!
A hinta manöver kiszámitása meg nem olyan nagy kunszt mivel ha ismeri a képlete akkor mivel a számitógép megadja nekik az adatokat igy aztán baromira nehéz behelyettesiteni aza adtokata képletbe majd a gép meg kiszámolja, szerintem csak nem voltak olyan hülyék az ösök hogy ne rakjanak be mindent a picike hajó agyába:D
A gond az hogy sokan a realitás szemével néznek egy Sci-fi filmet ami szerintem hatalmas hiba!
Itt nincs realitás mivel ez csak mese habbal, mivel nincs rá bizonyiték hogy valójában úgy kell legyen minden ahogy az van :DDDDDDDDDD
“A hinta manöver kiszámitása meg nem olyan nagy kunszt mivel ha ismeri a képlete akkor mivel a számitógép megadja nekik az adatokat igy aztán baromira nehéz behelyettesiteni aza adtokata képletbe majd a gép meg kiszámolja, szerintem csak nem voltak olyan hülyék az ösök hogy ne rakjanak be mindent a picike hajó agyába:D”
Az a baj, hogy nincs olyan, hogy a hintamanover keplete, de ha csak bepotyogte a parametereket, akkor mire vonatkozik a mathboy? Wesley Crushernek elfogadom, hogy 10 perc alatt kitalalja az uj relativitas elmeletet, na de Eli mit tett le az asztalra eddig? :)
A hintamanover az impulzusmegmaradast hasznalja ki. Ha hatulrol kozelitunk meg egy bolygot, akkor a hajo picit visszahuzza a bolygot, a bolygo gyorsitja a hajot. Azonban az oriasi tomegkulonbseg miatt a bolygo eszrevehetetlen lassulasa is komoly sebessegnovekedest eredmenyez a hajon.
“A gond az hogy sokan a realitás szemével néznek egy Sci-fi filmet ami szerintem hatalmas hiba!
Itt nincs realitás mivel ez csak mese habbal, mivel nincs rá bizonyiték hogy valójában úgy kell legyen minden ahogy az van :DDDDDDDDDD”
A sci-fi legyen tudomanyosan korrekt, mar az is gaz, ha csupan csak egy problema megoldasara talalnak ki allandoan valami uj elvet, reszecsket, stb.
Egy ilyen Eureka vagy Warehouse sci-fi lightnal, nyilvan fel se merul, hogy akkor most ez hogy van.
De ha egyszer dramaznak, meg kemenykednek, akkor vegyek komolyan a tudomanyt is.
Waldi
“Az a baj, hogy nincs olyan, hogy a hintamanover keplete”
Google-ba ird csak be hoyg hintamanöver és kapsz rá nagyon szép találatokat amiben angyon sokmindent leirnak hogy mi alapján lehet kiszámolni ezt, csak gondolkozz el hogy a föld körül hogy az istenben tartják pályán a müholdakat?
Anyám, tipikus magyar vagy te is:D
Azért találnak ki új dolgokat metr az sem biztos ami most van:D
Az einstein féle irányvonalal nem nagyon tudjuk megérteni a mai világegyetemet és sokan azt mondják hogy újra kéne gondolni az egész asztrófizikát és fizikát!
Mielött dobálozunk szavakkal és dolgokkal nézzünk már utána én sem csak úgy hasból irtam a hintamanöver dolgot!
És például a fénysebbességnél is lehet gyorsabban menni ami a hajó meg is tesz, tehát például ez nem kamu, de ezt einstein kimondta az elméleteiben!!!
Én akkor is tartom hogy a sci-fi mese habbal 90%-ban és vegyitve van a mai emberi tudománnyal!
Én nem fogok realitásokat keresni benne mert akkor elveszne a varázsa!
Ajánlom inkább a romantikus filmeket neked hátha találsz benne értelmes magasröptű és hiteles gondolatokat!:D
“Eli mit tett le az asztalra eddig?”
Egy számára teljesen ismeretlen nyelven oldott meg egy olyan matematikai problémát, amelyet nála sokkal képzettebb és elismertebb emberek nem voltak képesek megfejteni. Mindezt egy online játékban, poénból…
Na végre! Ez volt az első rész, amelyik tetszett és nem akartam elaludni rajta! Azért két negatívum (számomra) becsúszott:
- szexjelenet
- az idegesítő pszicho néni (Camille?) rinyálása Young-nál
Azt viszont akkor sem értem, Rush miért nem osztja meg a tudását legalább Eli-jal. Megjegyzem, nekem Eli a legszimpatikusabb szereplő, nem ül a seggén, hogy “jajj, meg fogok halni”, legalább a Kino ötlet kipattant az agyából.
Figyeltétek, hogy a leégés (3. rész?) még mindig ott az arcukon?
Még egy: miért nem hoznak be egy Sammy Cartert vagy egy McKay-t, hogy megoldjon 1-2 problémát? A követ lehet “családlátogatásra” használni, de segítséget nem kaphatnak általa?
Joc
Nekem az volt a bajom az sg-vel és az sga-val hogy mindent egy kerékvágásra megoldott pillanatok alatt a hatalmas nyomás ellenére mckay és a carter ami egy kicsit irreális!
Itt meg részben ki vannak szolgáltatva és pont ez a jó, de szerintem Rush elég sokmindent sejt és pont ez a jó hogy nem mondja ki amit gondol és teljes bizonytalanságban tart mindenkit, mint ebben a részben is!
Gabiru, kerlek hagyd abba a szemelyeskedest. Attol hogy a masik maskent gondolkodik, meg nem biztos, hogy hulye…
En nagyjabol egyet is ertek Waldival, bar nem kernek tudomanyosan hiteles dolgokat, csak legyen hiheto…
Kedves dvcs!
Ő kezdte azzal a személyeskedést hogy kiragadta az irásom és oltári nagy hülyeségeket kezdte irni úgy hogy fogalma sincs róla, de szerintem olvass vissza!!
Én nem személyeskedésnek venném ha kijavitom azt amit mond!
ez kb olyan mintha valaki azt mondaná neked hogy 2*2 az hat és te pedig azt mondod hogy barátom nézz már utánna a szorzásnak mert valamit nagyon nem tudsz!
No igen, azért a sci-fi rajongók egy része szereti ha “hihető” dolgokat tolnak az arcába, mégha belegondol is hogy ááá ez mekkora hülyeség.
Elméletben minden létezik, minden, mivel az emberi fantáziának nincsenek határai. A megvalósítása, kivitelezése az örök probléma.
Tudtommal már vannak repülő autók, legalábbis bizonyítottan megvan a technológia, csak amikor a földön sem tudunk normálisan közlekedni…
Minden évben olyan technológiai újításokkal rukkolnak elő, hogy leesek a székről(nekem senki ne mondja, hogy pl az MIT-n nem járnak 5-10 évvel előbbre technológia terén mint amit most a világban/ból látunk). A K+F kurvadrága, a gyártás az olcsó (made in china), kell egy évekre előre elkészített terv, mikor mit mutatnak be és mikor mit kezdenek gyártani, profitorientált a világ, ennyi, valamiből meg kell élni.
Időutazást azért ne várjunk egyelőre és ftl-t sem (pláne, hogy a NASA nem tudom hova rakja azt a kurvasok pénz amit kap (nagy része K+F-re megyen) de alapból egy ISS fenntartása mégha nemzetközi is, baromira sok pénzt visz el, ráadásul most kutatják hogy milyen űrkapszulával/komppal/űrhajóval kellene a Marsra eljutni ha már itt van a “szomszédban”, a Spirit és az Opportunity legalább ott kóvályog addig is és ezerrel analizál).
Amit az ember egyszer elgondolt, megvalósítja.
Ha valóságban nem, arra van a könyv és a film. :-)
Sorry, ez hatalmas OFF volt.
Nos nekem tetszett. Volt ugyan ami nem, pl A kis hadnagyocska és a szenátor lányának kicsiny románca egy kicsit feleslegesnek és következetlennek tűnt számomra. A hadnaagy az első részben még a szereplőgárda legjobb nőjét húzta egy raktárban , a kisasszony pedig Eli nyakán lógott idáig , most meg zutty az ágyba. Pff gáz volt, + tök felesleges, sztem.
Rush sztem nem tudta előre hogy mi lesz, nem úgy nézett ki mint aki tudja hogy túlél. Amúgy az ő játéka a legjobb / nem véletlen:-D/
Őt és Elit bírom eddig a legjobban, bár a kemény csávó Greer is jó arcnak tűnik.
Tod:
Ok megoldott valamit, amit leforditottak ugy, hogy jatek keretein belul megoldhassa. De arrol nem igazan volt szo, hogy egimechanikat, fizikat vagy barmi a jelen helyzetben hasznosithatot tanult volna.
Gabiru:
A szemelyeskedes az, hogy mig en a szavaidra reagaltam, Te meg engem kezdtel minositeni.
A problema az, hogy mig en tanultam alt. relativitas elmeletet, kvantummechanikat vagy speciel egimechanikat, sot konretan tudok hintamanovert szamolni, ahogy elnezem neked meg sok evet kellene tanulnod ahhoz, hogy egyaltalan meg tudd itelni, hogy oltari nagy hulyeseget irtam-e vagy sem.
:D
Waldi: Az ős nyelv zanzásított változatát használták a játékban, de a matekot nem butították. Egyszerűen nagyon tud a srác, és nem pánikol. :)
Na, meg ha jól rémlik, MIT-re járt, ami csak jelent valamit a képzettségével kapcsolatban.
Na meg Eli fejből számolta ki 15 másodperc alatt, na Waldi professzor neked mennyi idöbe telne és vagyon te is fejből vágod-e?
Ki mondta, hogy Eli fejbe számolta ki. Ott volt a komputer még nyomogatott is valamit, lehet a számítások egy részét is azon végezte.
Ja és Eli tényleg az MIT-ra járt.
Újra néztem a jeleneted igazad van, pontosabban olyan mintha egy kis számologépet venne elö
Pont ezt mondom, hogy a haromtest promlemanak nincs analitikus megoldasa (foleg nem ugy, hogy a komp meg sajat hajtomuvet hasznal), igy Eli max futathatott egy numerikus szimulaciot. (Illetve egy csomo szimulaciot, hiszen a gyorsulo urhajot is el kellett talalnia a komppal) De akkor meg mire veri a mellet, hogy math boy?
Komolyan mondom … nalatok ezen a 20 masodperces jeleneten bukkik vagy nyer a resz? Ki tudja, lehet olyan hattere az egesznek, h Eli mint valami fizika buzi mar kieszelt egy sajat teoriat az egeszrol, es azert ment neki ilyen konnyen. Tudjatok, nagyreszt zseninek van bemutatva, es ez belefer a pakliba.
Na megneztem az 1×05-öt.
Nekem ez most nagyon tetszett akkor is, ha tudtam mi lesz a vege.
Remelem azert az evad közepere megoldodik minden tulelesi problemajuk es vegre elkezdödhet a kaland is.
A szex jelenet megint a semmiböl jött. Jollehet megertettem, mi volt a celja (Eli karakteret dramatizalni), de akkor is minden elözmeny nelkül kicsit fura volt – bar nem hihetetlen.
Ami nagyon tetszett a CGI-ben, hogy amikor startol a shuttle, az ablakon a koszt tök elethüen vilagitja meg. Nagyon imponalt, hogy erre is figyeltek.
Nagyon kiraly a CGI ebben a soriban, mint ahogy a többi SG-ben is az volt mindig is.
@Dark Energy:
Valahol olvastam, hogy a computer technologiaban es hiradastechnikaban kb 10-20 evet (nem emlekszem pontosan) vagyunk lemaradva az aktualis szinvonaltol, az autogyartasban kb 50 evet.
Vagyis amit a tudosok mar tudnak es meg tudnak valositani, az kb ennyi idö mulva kerül majd piacra.
@ waldi
Lehet hogy nem magára a számításokra gondolt a mathboy-jal hanem arra hogy minden változot figyelembe vett, Rush még mondja is hogy olyan sok van amitt figyelembe kéne vennie
Kár ezen a Mathboy dolgon ennyit lovagolni, okos és kész! Szerintem az SGU-nak van eddig a legjobb CGI effektje, az SG és SGA effektjei együttvéve sem érik utol ezt a sorozatot, bár azt is meg kell nézni hogy sok év különbség van a sorozatok között és ezek alatt az évek alatt nagyon sokat fejlödött a számitógépes trükkük!
Sok mai sci-fi vagy hasonló filmek régen életképtelenek lettek volna ha ma nincs ilyen fejlettség etéren!
Bár valakit nem nagyon vonzanak a látvány elemek, személy szerinten nekem nagyban megdobja az élményt!
@ gabiru
Ja ja, a cgi eszméletlen, föleg az hogy olyan sok apró kis dolgokra odafigyelnek.
Komolyan mondom én néznék egy olyan sorozatot ahol a Destiny 40 percig csak random égítestek mellett elszál( napok, ködök, asteroida mezök stb)
Hunnenkoenig: ez a kosz-tükröződés nekem is feltűnt és nagyon tetszett.
Joc
a leégett arcok sem egyszerüek, nem gondoltam volna hogy igy figyelnek a részletekre is több rész után is:D
Megnéztem az 5 ik részt.Nekem nagyon tetszett.
Szerintem Rush végig tudta,hogy mi lesz.Nem véletlenül hagyta ki magát a sorsolásból.Csak meg akart szabadulni pár kolonctól,akik feleslegesen fogyasztják az erőforrásokat.
Hat szerintem tudni nem tudta, csak maximum sejtette. De miert mondott volna barmit is? Mi van ha teved es csak fölösleges remenyeket ebreszt, ha azt mondja, hogy szerinte csak tankolni mennek, es ezzel a feltetelezesevel megakadalyozza 15 ember tuleleset, mert akkor mindenki marad a seggen, hiszen a prof megmondta, hogy csak tankolni mennek es ezert nem szerveznek mentöakciot?
En is igy tettem volna a helyeben. Amig nem tudsz biztosat, addig minden eshetösegre fel kell keszülni es logikus, hogy megprobalsz menteni minden menthetöt. Ha kiderül, hogy semmi gaz (mint ahogy törtent) minden ok. Ha meg megis minden gaz a remenyeivel/sejtesevel ellentetben, akkor 15-en megmenekültek.
Lehet, hogy Rush egy idegbeteg faszkalap, de nem hiszem, hogy annyira erkölcstelen lenne, hogy kitalal valamit, hogy megszabaduljon 15 kolonctol.
Meg mifele kolonctol? Egyik sem tett neki semmit.
Es igazabol ö volt az elsö, aki rohat megvinni az örömhirt, hogy a hajo csak energiat gyüjt.
Magat meg nem azert vette ki a lottobol, mert ö tudta, hogy nem törtenik semmi, hanem mert neki ez volt az elete beteljesedese. Ha ugy erzed, hogy az eletben ennel semmi nagyobbat nem tudsz elerni, illetve megtalaltad azt amire mindig vagytal, akkor valoszinüleg – ha nem is ertelmetlennek talalod de – könyebben eldobod az eleted, illetve lemondasz arrol.
Szerintem azert gondolkodjatok elöbb kicsit felnött modjara, mielött badarsagokat beszeltek.
Kissé kezdő vagyok (Star trek egy két részt kivéve teljesen kimaradt, bsg nagyon megvolt,egy hónapig csak azt néztem,sga szintén,most pótolom az sg1 et, babylon 5 öt is lezavartam, andromeda egy vicc volt….)
tetszik.Jó a robinsonos keretsztori,kissé kiforratlanok a szereplők, de ha visszanézitek bármely többévados első részeit, sokkal gyengébbek a karakterek.
McCay azért kicsit hiányzott az első nagy válságstábból,biztosan lettek volna szuperdarálós ötletei.Rush kicsit pszicho,és sok van még a karaktere mögött ami előbújhat.Nem veszem biztosra hogy nem dobna ki pár embert csak azért,hogy mentse a többit…..
Eli kicsit gagyi,de fel nem fogtam,miért nem adták Rush mellé,hiszen éppen nem sok dolga volt…
Nem függök az eseményhorizont látványától, tehát elnézem hogy nincsenek tárcsázások részenként ötször,és belegondolva hol járnak,kissé fura lenne ha lépten nyomon kiugranának egy egy emberektől lakott bolygóra shoppingolni és lövöldözni.
Szerintem inkább a helyzet napról napra túlélésének nyomasztó valóját akarják bemutatni,ami eddig jól megy,és a jövőben biztos lesznek durva dolgok is.Emlékezzetek csak az atlantis elejére,ott is hasonló piti problémákkal kezdték,és mi lett a vége…..
Ahová ember kerül,ott valami ősi dolog lép működésbe hogy felforgasson mindent!
Alapjaban veve nem lett volna egyszerubb a gazorias legkorebol megtankolni nem tul hideg, de suru hidrogennel, mint berepulni a csillag koronajaba, es az ultra ritka, de tobb millio fokos hidrogent belapatolni? Egyaltalan miert nincs ZPM-uk?
Es micsoda hutesi teljesitmeny kellett, hogy a ne fojjon meg az egesz urhajo a csillag sugarzasatol, mikozben fogytan volt az energia? Legalabb a mesterseges gravitacio akadozhatott volna, bar gondolom annyi koltsegvetese nincs az egesz sorozatnak, hogy egy jo kis mu sulytalansagot csinaljanak :D
Lehet azért nincs ZPM mert jóval elöbb épült ez a hajó mielött azt kitalálták, végülis ez a hajó a csillagkapu telepitő hajó után megy:D!
Azt hogy a hűtés miként volt megoldva az egy másik kérdés mert lehet hogy böven volt arra energiája a hajónak hogy a pajzsok kitartsanak és visszaverjenek bármit simán a feltöltésig , valószinüleg a hajó védelmében kapcsolt le mindent hamarabb a rendszer különben a kiváncsi balfasz emberek mindent elfogyasztottak volna és akkor nem lett volna feltöltés!
Az ösök már csak ösök maradnak! szerintem minden problémára van megoldás csak soha nem tuduk meg, elég ha elfogadjuk:D
Nekem eddig bejött,de nem az az 1-et nézek sorozat. az első 5-öt lestem meg majdnem együltő helyemben, és úgy már kezdett beindulni.
Az eredeti Sg-ből 7 és félévadot láttam, az Atlantisból 2-t, és a maga módján mindkettőt szerettem. az atlantisnál mondjuk az 1.évad végére kedveltem csak meg, addig szokni kellett, hogy nem a kedvenc csapat nyomul.
Az SGU-ban..nos inkább csak leirom ami nem tetszett annyira. Az elejénpont mint ahogy itt is kiemelték a második fele elég eseménytelen lett.. Hiányolom belőle az idegen civilizációkat.. Jó,hogy nem terem minden sarkon egy alien, de már az 5. részt néztem és még csak emberek voltak benne.. Ettől egy kicsit személyesebb, karakterközpontúbb, ami szintén jó,de azért remélem ezt sem hagyják ki.
Éreztem némi utóérzést bizonyos jelenetek után,ez az egész “jajj csak maradjunk életben” életérzés tényleg kicsit BSG-s. Mindenesetre engem meggyőzőtt és várom a többi részt. ;-)
@Hunnenkoenig
ha már híradástechnika, már azt is olvastam valamerre, hogy a kommunikáció már zsírkirályul működne ha lenne pl a Marson bázisunk, tehát ezt már faszára megoldották de hol van az űrhajónk ami majd odaviszi az első brigádot, vazze??? azt még azért szeretném megélni!
Rush igencsak meglepődött, sőt a reakciója számomra azt sugallja, hogy egyértelmű, hogy nem tudta, akkor ott egyből leesett neki, mikor már rég ropogósra kellett volna sülniük, hogy mire kellett az energiát tartalékolni és akkor ő bizony tévedett (még a tévedését is készségesen elismerte, sőt örült neki)
viszont ő nem az a típus aki bejelenti, hogy vagy meghalunk vagy nem, mindig biztosra megy, a bizonytalan nála nem játszik, ha bizonytalan akkor inkább kussol
az utsó jelenet leginkább azt hivatott megmutatni és előrevetíteni, hogy hasonló bizalmatlanságok miatt lesz még bőven fight Rush és Young között
Én biztos nem vagyok eléggé SG fun de számomra egyszerűen nézhetetlen…. Pedig O’Neill fölött csak az ég van, és az Atlantis is bejött igaz eleinte húzódoztam de végül is megszerettem… De ez… Nem történik semmi, ami meg igen az meg minek…
Olvasgatom amiket írtok, és sejtem hogy ez nyilván az én fogyatékom, de akkor már sokszor inkább a Defying Gravity
Szerintem Rush szamolt a lehetoseggel, hisz elore kiszamolta, kb mikorra kellene halottnak lenniuk, nem tudom jobban megmagyarazni ez egy erzes…
OFF
Hahh nezzetek meg a The Tournamentet( koszonet erte Mammutnak ) Carlyle virit benne :)
A Defying Gravity se szol tobbrol szerintem, bar csak 4 reszt lattam, de gyorsan meguntam, majd talan kesobb…
Valaki azt mondja meg nekem, hogy mi az a por alakú vacak, amit állandóan esznek? Valami Ős-cucc, vagy valami katonai, vagy mi (nem MRE egységcsomag, azt látom).
@DarkEnergy:
Epp most volt valahol a Discovery channelen talan, hogy az elsö marsraszallast emberekkel ugy kb 20 ev mulva tervezik.
Te talan megered…en mar nem biztos :-P
Hol a picsben van az uj resz?
Nem csütörtökön szokott mindig lenni?
@ hunnenkoenig
Péntek este az usa-ban ami nekünk hajnal szombaton
ki hitte volna, a mostani rész meg épp a vízről szól majd. eddig megoldották a levegő és áramellátást, most jön a víz. a kövi rész címe meg food lesz?
Következő rész (a 7.): “Earth”
Some of the crew use the Ancient communication device to contact Earth. Colonel Young goes with them to meet with Williams and O’Neill about a potentially dangerous plan.
Szerintem kezd beindulni a sorozat szépen lassan, bár még mindig nem értem hogy egyesek mit értetlenkednek azon hogy elöször a teljesen átlagos dolgokat kell megoldani az életbenmaradáshoz! Egyesek azt hiszik hogy egy többszáz éve müködő hajón majd minden lesz ami az embernek a kell a túléléshez, ráadásul legénység nélküli volt a hajó szoval minden amijük van azt csak a bolygoról hozták magukkal kivétel mondjuk a víz!
De az okkal fogyott jobban!
Eddig egy szépenmegkomponált sorozatot látunk rendesen felépitve!
Hajrá SGU!
Teszem hozzá hogy az elmúlt évek legjobb nézettségét hozza amugy a sorozat mindenhol a világon!
oh köszi! Azt hittem csütörtökön van.
Mar jön le a videotekabol. Utana majd elolvasom a többi hozzaszolast.
SPOILER!
Hat nemigaz, ez a resz majdnem olyan borzalmas volt mint az 1×03. Most nem a vizhiany meg ilyen dolgokra gondolok, hanem a szanalmasan eroltetett megoldasokra. A “szenatorlanya” teljesen hiteltelen, ahogy Scott(a kapcsolatuk meg mar vicc), meg TJ is. Ugy kinyirhattak volna Scottot, erre megint isteni beavatkozas, hirtelen megmenekul… es a vegen meg ra is vigyorog az ufo ize…
Szerencsere Carlyle megint viritott, es Eli is egesz jo volt.
Szep, hogy figyelnek a reszletekre, csak az a baj, hogy az egeszen ez nem latszik.
Ez az en rovid velemenyem az 1×06-rol.
A koherencia miatt elnezest, csak sorolom ami eszembejut :)
Eddig csak fontolgattam, hogy kaszálom a sorozatot, de az 1×06 után már biztos vagyok abban, hogy a készítőknek fogalmuk sincs arról, miként is kéne kinéznie egy cselekménynek. Most komolyan, a forgatókönyvírók szerint az fordulat, hogy a földrengés következtében leesett Scottot egy másik földrengés “menti meg”?! Vagy itt az idegen lény. Megtudtunk róla valamit? Két részt is beáldoztak rá, de semmi. Ahhoz, hogy érdekes legyen, legalább sejtetni kéne róla valamit, hogy féljünk tőle / izguljunk érte / megértést tanúsítsunk iránta. Az önvédelmes cucc nem ér, annál csak a megvalósítása volt nagyobb klisé. Ah, rosszabb, mint a Barátok közt…
ez giga lol
lassan, de biztosan. majd csak szó lesz arról a cuccról ami lejött a hajóról a sivatagos rész végén. ha majd eljutnak odaáig hogy valami nagyobba fonódjon a dolog még jobb lesz mint most. amúgy most is jó.
A részletekre figyelés valóban bámulatos csak valahogy hülyén csinálják. Még mindig kiszámítható és nem klisémentes a történet, mindezt leszámítva nekem nagyon bejön, fogalmam sincs miért, kaszálni tutira nem fogom, egyelőre biztosan nem. Én is látom a problémákat ami sokakat dühít de valahogy hagyom magam sodorni az árral és igyekszem szemet hunyni mindezek felett, ami nem mindig sikerül persze.
A sztori alapkoncepciója zseniális csak a megvalósítás van ettől messze elmaradva de ettől még egész jó, részemről nézhető továbbra is.
A CGI egész pofás, főleg most, szép volt a “Hoth”.
Youngnak a végén a jeget kellett volna hoznia és hagyni Scottot a p****ba, szerintem.
Chloe egy hülye p***a, ráférne egy-két pofon.
R. Carlyle ha éppen passzív vagyis nem beszél csak ott álldogál és néz ahogy pl a végén, még úgyis faszán kisujjból és csípőből többet ad az egészhez, mint akik éppen közben pofáznak és központi figurák az adott jelenetben.
No igen, Robert Carlyle játéka tényleg feldobja az egészet, bár talán ő az egyetlen karakter, aki jól van megírva; olyan kiismerhetetlen, hol szimpi, hol kegyetlen, és el is tudom hinni, hogy van ilyen fura “állat” a világon. Rendes történet nélkül viszont sokáig ő se tudja húzni, legalábbis nálam biztosan nem. Azért majd később – a kommentek alapján – adok neki egy esélyt, hátha magára talál a sorozat.
“Where do I turn it off?” XD
Amúgy nem volt olyan jó rész mint az előző, de elmegy.
Itt vannak az idegenek akik megiszák a vizüket és ki kell tenniük őket a hajójukról a kapujuk túloldalán meg ott egy bolygó fagyott vizzel, megoldás zárjuk őket be egy szobába?????????
Na itt kasza
Dark Energy elmondott nagyjabol mindent amit en is mondtam volna.
Ez a resz eleg harmatos volt. Gyenge sztori gyengen elmeselve.
Ebbe mar az Abyss-t is belekevertek nagyon rosszul.
A megmentös szal nagyon gyenge es fölösleges volt. Latszott, hogy izgalmat akartak belevinni, de nem volt semmi ötletük.
Az idegen eletformarol meg nem tudtunk meg semmit. Most ket lehetöseg van
1. vagy meg talalkozni fognak vele a sorozat folyaman es akkor többminden kiderül
2. az iroknak gözük sincs, hogy mit akarnak es azt higy meseljek el.
Ennek igy nem volt se keze se laba.
—
@anikros: vegignezted a filmet? A megoldasra ök is rajöttek.
Vajon miért volt kiszáradva a sivatagos bolygó?:)
Sztem eddig jó,kicsit fura volt a bevigyorgás,olyan űrodüsszeiás,de aki egyből kommunikációt várt,az tényleg túlzottan hozzászokott ahhoz,hogy az sg ben még a legyek is beszélik az angolt…..ez egy messzi messzi galaxis,és errefelé mások a szokások!Majd akad pár fejlődésben visszamaradt ős,vagy eltévedt asgard.Esetleg pár elvadult leszbikus six egy cylon anyahajón még jól jönne…:)
Ez a sok kis apró izé erősen hasonlított Lem egyik regényében, a legyőzhetetlenben szereplő életformára.Amúgy semmi kifogásom a sztori ellen.
Nem bírom a szereplőket, és lehet nemsokára az eldugult WC miatt kell halálra izgulnunk magunkat.
Hunnenkoenig
Igen végignéztem, mindig végignézem amit elkezdek, de hogy két ugynevezett zseni (Eli és Rush) ennyire idióta kivágja nálam a biztositékot. Előnyben részesitettem volna a klisés megoldást, hogy kiengedik az idegeneket a bolygóra és azok megmentik Scottot, miután elfogyasztják a hasadékban körülötte a jeget, ezzel kiszabaditva őt.
Ez a sorozat már eddig is pengeélen táncolt nálam, csak azért kapott ennyi esélyt mert imádom a scifit és a csillagkaput, de most már ez sem menti meg a kaszától. Inkább nézem a Space Rangers.
Space Rangers-t.
Bocsi.
Idegesítenek benne a szexjelenetek… A csajszi annyira mű, hogy falra mászom tőle. A csávókám még ejnye-bejnyét sem kapott, mert ki volt kapcsolva a rádiója? Hm.
“Teszem hozzá hogy az elmúlt évek legjobb nézettségét hozza amugy a sorozat mindenhol a világon!”
Ezt a baromságot honnan szedted?
Eddig akárhol olvastam a külföldi nézettségi adatokat és teszem hozzá nem a magyar oldalakon ott mind azt irták!
Innen szedtem de nem fogok tudni neked linkeket mondani ha azt kéred hogy hol olvastam!
az sgu-t kétmillióan nézik, nem hogy a világon, de a csatornán belül sincs a legnézettebb sorozatok között, azért ne keverjünk dolgokat. a syfy-n az eureka, a warehouse 13, a ghost hunters is nézettebb.
Íme a cikk, 10.09-ről:
http://www.sorozatjunkie.hu/2009/10/13/penteki-amerikai-nezettseg-10-09/
Stargate Universe: 2.44 millió
Ghost Whisperer: 8.78 millió
Medium: 8.28 millió
stb.
A nézettségi mutatók nagyrészt hasraütősek,vagy rádobnak egy kanállal(bulldózerével) hogy jobban menjen.(pl Matrix 3,Hellraiser,Star Wars, Transformers2….sorolhatnám)
Az új Indiana Jonest is sokan megnézték,pedig hát…Sorozatnál kb a második évadtól érdemes ilyesmit figyelni,akkor már nem új,és a visszatérő nézők alapján tisztább a kép.Ha meg valaki az alapján néz meg valamit,hogy azt hányan nézik rajta kívül,a Barátok Közt a tuti sorozat kishazánkban…….
a nézettségi mutatók elég pontosak, de te a bevételekről beszélsz. annál pontosabb meg nincs is. azt viszont senki nem hiszi, hogy a minőség és a nézettség arányos, de kár idekavarni a mozifilmeket, hiszen míg egy sorozat első részét, mint a filmet, mindenki megnézi, akit érdekel, addig tovább a sorozatot csak az nézi, akinek tetszik.
“Az új Indiana Jonest is sokan megnézték,pedig hát…”
te is megnézted. és ne abból indulj ki, hogy a te véleményed az origó. attól, hogy neked nem tetszett, sokaknak tetszett.
“Sorozatnál kb a második évadtól érdemes ilyesmit figyelni,akkor már nem új,és a visszatérő nézők alapján tisztább a kép.”
a második résztől.
“Ha meg valaki az alapján néz meg valamit,hogy azt hányan nézik rajta kívül,a Barátok Közt a tuti sorozat kishazánkban…….”
meg a house. meg a jóban rosszban. és a helyszínelők. (de már megint: ha neked nem tetszik, akkor nem jó. kicsit magas ló.)
senki nem az alapján néz, de a nézettség jó hivatkozási alap és remek indikátor, hogy van-e hosszú távú jövője egy sorozatnak.
“Teszem hozzá hogy az elmúlt évek legjobb nézettségét hozza amugy a sorozat mindenhol a világon!”
Pontosan olvassatok, srác azt mondta a legjobb nézetséget hozza a sorozat, evvel azt értette hogy a Stargate sorozatok közül, nem pedig azt hogy a legnézetebb sorozast a világon.
Mondjuk kicsitt jobban fogalmazhatott volna szerintem, mert tényleg nagyon félreérthető igy.
@ winnie
Rég meg akartam kérdezni mennyitt jelent egy csatornának a nézetségben live + 7 days.
Mivel pont itt a SGU-val olvastam hogy a harmadik rész 2.99 milliót hozott így, ami +600 ezer, tehát ök ezt figyelembe veszik vagy nem mivel felvétle és valoszínüleg eltekerik a a reklámot?
pontosan olvasunk, szerintem. de igaz, kétféleképp is érthető a mondat, de egyik sem igaz, hiszen nem stargate-ek között sem a legnézettebb. közel sem. és a világon kitétel is fura, hiszen nem mutatták be sok helyen. sőt.
a +7-es nézettség csak hivatkozási alap szerintem (azt fel lehet emlegetni, ha más nincs), egyrészt a reklámeltekerések miatt, másrészt az jól hangzik, hogy valamit nagyon nagy arányban vesznek fel, de jöhet a kérdés, hogy miért pont azt veszik fel nagy arányban. legjobb másodlagos preferenciának lenni sosem jó, a megasztár-americak idolban is kiesik azonnal, aki mindenki szerint a második, de senkinél sem első:)
@ winnie
Köszi a gyors valászt, hu a pontosan olvasást úgy értettem, hogy nekem is 2-3-szor el kellett elolvasnom, mire leeset hogy mire gondolt.
Végülis akkor +7 csak arra jó hogy papíron egy picit jobban fest a sori
Lehet hogy nem fogalmaztam egyértelműen a mondandómmal!
Hogy az aki irta ezeket a cikkeket azt rosszul tudott valamit, én meg benéztem!
De még irták azt is hogy angliában és például ausztráliában is jól hozott a sorozat, vagy jobban mint az elöző szériák a végük fele?
Ennek mennyi a valóság alapja?
Amúgy én bátran és minden szitkot állva merem mondani hogy szépen összerakott sorozatról van szó aminek eddig nincs fölösleges része!
És hülyeség lett volna egy részben elcsépelni a problémákat!
Tudom sokan kritizálják ezt a drámaiságot de szerintem nagyon is jó benne, igaz ez szex jelenet nem az igazi meg az a hülye kis k*rva meg csak azt nézi hogy mi a jó neki és nem azt hogy mi a jó a többségnek dehát ilyen igaziból is van az életben!
Én úgy érzem hogy bizonyos dolgokkal egy kicsit kézzel foghatóbbá akarták tenni a sorozatot az emberek számára azáltal hogy átlagos de igen fontos problémákkal kell megküzdjenek a szereplök!
És az sem baj hogy elnyujtott mert így jobban át lehet adni a vivódást,reményt és kétségbeesést ami a szereplökben játszódik le!
Tudom sokat promozok a sorozat mellett de ez csak az én véleményem és lehet szidni vagy szeretni is:D
Hajrá SGU! Hajrá RUSH!
@ winnie
Köszi a gyors valászt, hu a pontosan olvasást úgy értettem, hogy nekem is 2-3-szor el kellett elolvasnom, mire leeset hogy mire gondolt.
Végülis akkor +7 csak arra jó hogy papíron egy picit jobban fest a sori
Amugy usa proxy mögött nem lehet kommentálni?
Épp hulu-n néztem az eredeti V sorzatot, beküldtem a kommentet de nem jelent meg.
@gabiru
Egy gyors kis googlezés után ezeket az eredményeket találtam a SGU-ról
-4 éve nem volt ilyen magas egy Stargate sorzat az USA-ban
-Kanadaban a pilot a valaha legmagasabb nézetségü stargate rész volt
-Ausztráliában 100 ezer néző a pilotra
-Angliaban 1 millió nézöt hozott a pilot, de azota 688 ezerrre csökkent a nézetség
Nem olyan rossz, de nem is kimagasló, ne feled egy pilot általábban jobban hoz, mint a többi rész.
Mondjuk nem hiszem hogy cancel lesz egy ideig, végülis az MGM, második legsikerebb franchise-a a Stargate, a James Bond után
Stargate Universe új helyszín,új szereplők,hosszú lövöldözésmentes bevezetés és hajóproblémák ,de nagyon ki van dolgozva ,részletesen és adjunk időt neki meg hozza a maga gyümölcsét,atlantis mások szerint szarabb volt sztem nem összehasonlítható a két sorozat. Aki Stargate rajongó az örömmel nézi!
Csak en izgultam, hogy hatha kifingik Scott a Hoth bolygon? De a fekete paranoid katona is eleg idegesito. Eli lebego deszkaja is jol fel volt vezetve, az elozo reszek feszitett tempojaba nem fert volna el 2 perc, hogy butykoli.
Az iment cakkoztak ki Gorman-t beszolasnal azt hittem, hogy egy Aliens-es poen :)
A magyar csajnak (Ildiko Ferenczi, http://www.imdb.com/name/nm1867004/ ) nem ebben a reszben kellett volna lennie?
Energy: Ja, az eldugult WC-nel mar tenyleg nem lenne lejebb. :) Esetleg Youngnak szorulasa van es egy bolygon ricinusolajat kell szerezniuk.
@daniel777
Igazad van abban hogy időt kell adni a sorozatnak mert szépen lassan befog érni a termés ami igazán jó lesz és finom:D
Még egy pozitivum a sorozatban hogy végre vannak benne ellentétes polusok mint például rush és young akik köré szépen fel vannak épitve a karakterek és kiki huzz az egyik irányba!
Ezt például nem nagyon volt meg az SG-k történetében hogy egy adott oldalon belül ennyire meg lenne osztva!
Remélem nem marhaság amit irok:D
deniel777:
“Stargate Universe új helyszín,új szereplők,hosszú lövöldözésmentes bevezetés és hajóproblémák ,de nagyon ki van dolgozva ,részletesen”
20 perces uresjaratok, es nincs ido Eli legdeszkajara? Az egesz hektikus, csapnivalo tortenet vezetes. Mi van itt reszletesen kidolgozva? Miert nem jon Carter at a hajora a kovekkel es 20 perc alatt megold mindent?
Adja az eg, hogy ne kezdjenek bele valami misztikus szalba (ala BSG), mert az megjobban hazavagja az egeszet.
“Aki Stargate rajongó az örömmel nézi!”
Hat a kommentek alapjan az orommelt vegkeppen nem ertem.
naja valami spiritualis baromsagtol en is ideggorcsot kapnek :)
Kapcsold ki Waldi, ez nem a te sorozatod. Carter azért nem jön át a CSK-1el, mert akkor nem lenne sorozat, hanem mindig újabb angolul tudó jócsaj/jópasi idegenekkel szaladgálnánk valami “usabéli” erdőre erősen hajazó tökegyforma tájon.
Ja várjál, olyan már volt. :)
de nem ertitek nem az a baj, hogy drama fele fordult, hanem, hogy teszi ezt osszecsapott sztorival es a karakterek eletszerutlen viselkedeseivel
ennek ellenere, valamiert megis kivancsi vagyok mi fog kisulni belole :)
nem hiszem hogy életszerütlenek lennének a karakterek, szerintem igenis reálisabb képet akarnak lefesteni róluk mint amit eddig láthattunk máshol! Sokkal kézzel foghatóbbak és problémáik is átlagosak mint a mai világ problémái!
Ugy latszik, meg nem vagyunk eleg erettek a 4. evezred dugulaselharitoinak kalandokkal teli eletere.
Ha az a realis, hogy a hajo tele van alkalmazkodni keptelen szociopatakkal, a maradek meg total jellegtelen redshirt, akkor ok.
Nem azt mondom, hogy minden reszben mentsek meg az Univerzumot, de legalabbis a kozelebbi naprendszereket a pusztulastol, de ez elmegyunk levegoert, vizert, elelemert, gyogyszerert, naquada-ert, hajoalkatreszekert stb. sokaig huzhato.
Elobb utobb lesz ellenseges fajok, meg epizodokon/evadokon huzodo foellenseg, akik 99 %, hogy humanoidok lesznek (azert meg egy sorozatnal nem tart ott a cgi), ketlem, hogy a vizvezetek szerelessel es hidegburkolassal kihuznanak 5 evadot :)
Imádom az SG világot, de ez a sorozat kezd elveszteni. Rush karaktere szerintem nem jól megírtan bipolár, hanem barátok közt módra többen írják, ezért változik állandóan :)
+ amitől még megfuckol az ideg. Ennyire jó AI-val, mint a hajóé, ami megállapítja napokkal előre a bajokat, minek naprendszerekbe kilépni és az ottani viszonyokat nézni? Ha a naprendszereket ismeri az adatbázis, a galaxis bármely pontjára kitárcsázhatna, oda is, ahol rögtön egy böszme tó van a kapu mellett, meg fémbánya, légszűrő shop, meg duracell nyúl, meg mittomén.
@ Waldi
Nem vizvezeték szerelésről van szó itt meg egyebekről:D
Csak milyen lenne már az ha egyből átugranánk a felvezető részeket és akkor jönnének a többi kérdések hogy akkot mégis hogyan vannak még életben ha ennyivel indultak el arról a bajgoról és persze ha ki akarunk indulni az sga-ból akkor ott is volt baj rendesen és ráadásul a nyitórész ugyanúgy dupla epizod volt, csak annyi a különbség a kettő között hogy ez a sorozat hosszabb felvezetést kapott és mostanra fog beindulni a cselekmény és ennyi!
Szerintem kár türelmetlennek lenni és ugyanazt várni mint az sg és az sga esetében, de ezt az irok is megmondták hogy ne ugyanarra számitsunk ami eddig volt és sokan ezt elfelejtik és uyganazt várják a sorozattól de nem lesz!
Lásd a mostani kifakadását is az irónak!
Ok, de elore szolok, hogyha elmennek tampont meg antibaby tablettat vadaszni, akkor cancel-elem a sorozatot :)
Alapvetoen az a bajom, hogy a Syfy cserben hagyani latszik a geek sci-fi nezoket es kilatas sincs valodi sci-fi sorozatra. Az Eureka, Warehouse 13 jo esetben is sci-fi light, inkabb csak vigjatek. A BSG is inkabb urhajos, robotos lelektani trama volt, a Caprica a pilot alapjan egy katasztrofa. Ezert vagyok ideges, hogy az SG:U jelenlegi iranyvonalatol. OK, a SG nev hozza a nezoket, de hamar csinaltak egy BSG klont, akkor jobb lett volna nem a Stargate nevet kockara tenni vele. Legalabb az Atlantis mehetne tovabb.
Fel ev es vege a Lostnak, a Fringe nem rossz, de nem mondanam, hogy addict, a Flashforward detto, a V-tol se hiszem, hogy tul sokat varhatnank.
A Star Wars sorozatban meg Jar-Jar Binks ota nem bizok :)
Én értem is, meg nem is azokat akik kritizálják a sorozatot. Az odáig rendben van, hogy kritizáljuk a színészeket, a karakterek kidolgozottságát, a történetvezetést, stb. ez idáig jogos, lehet rajta vitatkozni. De sehogy nem értem azt, hogy az alap megoldandó problémákba kötnek bele. Mert az, hogy odakeveredtek valahogy egy idegen űrhajóra, és meg kell oldaniuk a létfenntartáshoz szükséges alapvető feltételeket, levegőt, vizet, energiát szerezni, ezek teljesen életszerű, és jelentős problémák. Ezen szerintem egyszerűen nincs mit vitatni. Az ami vitatható, az a megvalósítás. Ezért ezeket a véleményeket olvasva úgy érzem, hogy sokszor itt már a “csakazértis mindenbe belekötök” esete forog fent.
Magam részéről nem sok csillagkaput láttam eddig, így tiszta lappal, elvárások nélkül indultam. Nem mondom, hogy tökéletes, sokat lehetne javítani rajta, de eddig én elég szórakoztatónak találtam. Ugyanakkor teljesen megértem azokat is, akinek nem tetszik, de azér’ ne essünk már túlzásokba.
@ampervadász
számomra az a gond, hogy “kissé” elhúzzák. 3 részen át levegő kellett, aztán kettőben energia, most víz. Csoda, hogy víz egy rész alatt meglett.
Régi sorozatokban a kezdő duplaepizód alatt megcsináltak volna mindent + szereznek egy halálos ellenfelet. Itt egy rész alatt baromi kevés dolog történik, és megpróbálják kitölteni lelkizéssel, és szerintem nem megy nekik. Rinya civilek, meg nem túlheroizált katonák még oké, de hogy az ezredes visszamegy elhidegülő asszonyhoz elbúcsúzni más bőrében?!
@waldi: “Alapvetoen az a bajom, hogy a Syfy cserben hagyani latszik a geek sci-fi nezoket es kilatas sincs valodi sci-fi sorozatra.”
Ha szerinted a BSG nem volt valódi sci-fi, hanem “robotos lélektani dráma”, akkor te egészen el vagy tévedve a sci-fi-nek mind a fogalmával, mind a történetével kapcsolatban. Az SGU-val kapcsolatban azon rinyálni, hogy miért víz kell nekik és miért nem az univerzumot mentik meg, kb olyan dolog, mintha azon sírni, hogy egy CSI sorozatban miért vannak bűntények.
amprevadász: “Magam részéről nem sok csillagkaput láttam eddig, így tiszta lappal, elvárások nélkül indultam. Nem mondom, hogy tökéletes, sokat lehetne javítani rajta, de eddig én elég szórakoztatónak találtam.” hasonlóképpen.
érdekes, h komoly dinamikai hasonlóságot láttam (a már sajnos kaszált:() Defying Gravity és az SGU között. én sorozatok terén eddig nagyon nem voltam scifibuzzi. se SGA, BSG, sese. viszont pont amiért nem egy bimmbumm orientált típusról van szó, na emiatt jön be, negatívumai ellenére.
az utolsó két részben meg kifejezetten tetszett. lassú mint állat, de hát bazi nagy az univerzum.
bocs, de ezt muszáj:
Waldi: “ketlem, hogy a vizvezetek szerelessel es hidegburkolassal kihuznanak 5 evadot :)” ezen fetrengtem :D
miert nem kuldi el a hsz-em?
nah problemas
@Alfdam: Szerintem @Waldi a “hard sci-fi”-re gondolt, es ha utananezel (pl wiki) lathatod, hogy miben ter el a BSG-tol amire sztem az uropera tulajdonsagai joreszt raillenek, vagy ezektol a sci-fibe oltoztetett sitcomoktol mint az Eureka vagy a W13(az lenne? majd bepotolom).
Persze ezeket magaban nem lehet rahuzni a sorozatokra, hisz itt a nezettseg a fo, nem ugy mint a konyveknel(ezt hulyen fogalmaztam, remelem ertitek) :)
De azert leginkabb sztem a Babylon 5 az egyetlen amire igy azt mondanam, igaz a BSG-ben es a Fireflyban es tobb sorozatban is vannak ilyen elemek, de azert megis mas a koncepcio.
Mint scifibuzi(sztem hivhatom magam annak :) ) en is varnek mar egy ilyen sorozatot…
hat ez nemigaz van valami karakter korlat?
dvcs: betettem. a “buzi” szót szűrte a rendszer:) szólj ilyenkor, mint most és megy vissza a komment a helyére.
[OFF]
winnie: nekem is volt 1-2 nappal ezelőtt valami, 2x is elküldtem, de tudtommal semmi csúnya nem volt benne…
[/OFF]
A SGU egy nagy csalódás számomra. Sose voltam egy nagy SG1 rajongó, inkább Atlantiszt párti vagyok(sose tetszett az SG1 zászló lobogtatása).
Az első rész addig tetszett amíg el nem kezdtek azon tanakodni, hogy hogyan zárjanak be egy ajtót(Persze áldozzunk fel valakit csak hogy drámát okozhassunk. Pedig minden rajongó megoldotta volna a problémát Richard Dean Anderson módra: egy kinoval egy kis ragtapasszal és egy villával).
De ami utána jőtt az borzalom. Komolyan egy epizód csak arra, hogy homokot keressenek a sivatagban? Meg az az áram probléma két unalmas részre bontva? És az a gleccser szakadék dolog?
Ne értsétek félre nincs bajom a drámával a kedvenc Űr scifi sorozataim a Deep Space Nine és a Battlestar Galactica.
De miért nem tudták megyhagyni az Atlantisz formuláját a humor helyett a komolyabb hangvételre koncentrálva??????
A karakterek is bénák, a dráma pedig nagyon erőltetett. Hogy mindenkinek adniuk kellett valami komorabb hátteret az meg idegesítő.
Youngnak gondolom epilepsziája van.
Rush elveszítette a feleségét.
Greer és Scott rossz családi háttérrel rendelkezik(komolyan a nevelő apja halálra itta magát azon csak röhögtem).
Eli mamájának is van valami problémája.
És TJ-nek is van valami nagy TITKA.
És csak azért, hogy később előhúzhassák azokat. És az a Scott és Chloe kapcsolat meg honnan jött????!!!!!! És azok a kino videó vallomások is bénák.
Alfdam:
Hat nem hiszem, hogy a akar a legnagyobb fan rohoges nelkul ki tudna mondani, hogy a BSG hard SF :)
A problema az volt, hogy egy igencsak B kategorias sorozatot remake-ltek ugy, hogy valojaban nem volt koncepcio, hogy mit is akarnak kezdeni a tortenettel. Mondjuk a rossz sci-fi-t nehez megkulonboztetti a nem sci-fi-tol.
Nem azt mondom, hogy muszaj a startrekkes technoblabla, de hogy 4 ev alatt nem tudtuk meg, hogy mi az istenek a skinjob cylonok az gaz. Sima, genetikaliag tervezett emberek? DNS-uk kell, hogy legyen ha hybridet kepeznek az emberrel. De mitol erosebbek? Hogy jut el a “lelkuk”, emlekeik a resurrection shipre? Valami implant, nano gepezet segit ebben? De akkor ezt miert nem lehet mutatni? Caprica gerince miert vilagitott szex kozben?
Ha gyakorlatilag minden bolygon lelegezheto legkorrel, faunval rendelkezik, akkor miert nem talalkoztak sehol kisebb koloniakkal? Stb.
Nyilvan nem akartak konkret kerdesekkel foglalkozni, mivel nem volt igazi koncepcio es nem akartak megkotni a kezuket. Ehelyett vallas, miszticizmus, voltak olyan reszek, ahhol 45 perc picsogas alatt se tortent semmi kezzel foghato, kemenykedes, so say we all. Vagy akar Starbuck “eltunese”, angyal vagy mifene mivoltja belefer egy sci-fibe?
Ezert mondom, hogy fiction, fantasy, uropera. De semmikeppen sem egy komolyan veheto sci-fi.
” hanem mindig újabb angolul tudó jócsaj/jópasi idegenekkel szaladgálnánk valami “usabéli” erdőre erősen hajazó tökegyforma tájon.”
Legalább annyit tudhatnál alfdam, hogy Vancouver környéki erdők :D na meg kanadai gyártmány az egész kb.
Szerintem nincs semmi baj ezzel, a készítők csináltak kb. 300 rész csillagkaput, egy teljesen más stílusban, próbálnak változtatni, de ez nem fog menni azonnal. A régiekben mindig beleültek a készbe kb. nem voltak ilyen apró problémák minthogy nincs víz stb. Ott volt a parancsnokság, ahonnan lehetett küldeni a mentőcsapatot volt idegen segítség és ellenség is, itt egyelőre túl kell élni valahogy, az sg-1 is lassan indult be, mégis megért 10 évadot, s kevés olyan rész volt, amit ne néztem volna vissza újra azóta. Próbálnak egy drámai sorozatot összerakni az eddigi hülyéskedések után. Mindenki az első részektől várja a végkifejletet? Amennyiben megér a sori pár évadot lesz idejük elmesélni 1 komplett sztorit, s előbb utóbb uralmuk alatt tartják majd a hajót, de ez nem megy azonnal. A kinot viszont takarítsák már ki….áááá… amennyire jó a modern familyben ez a rész, itt annyira idegesítő. A főbb szereplők szerintem rendben vannak, a többi meg úgysem fog 1-2 percnél tovább képernyőn lenni. Nekem a legutóbbi rész tetszett, sokkal érdekesebb volt mint az előtte lévő 1-2. Ami mondjuk feltűnő, hogy az sg-1 6-ik részében volt már 1 hasonló idegen életforma, csak azok kristályok voltak. a 17-ik részben meg volt egy ilyen jégbe zárt sztori szintén. Kíváncsi vagyok még hány régi ötlet lesz feldolgozva újra kicsit másképpen. Asgaardokat meg komolyan , felejtsétek már el, azoknak kampó, nincs tovább.
Nem akarom magam ismetelni, de meg mindig azon lovagoltok, hogy mas a koncepcio. Mikozben en ugy vettem eszre, hogy akinek nem tetszik annak nem ezzel van a baja, hanem a megvalositassal. Ha dramat akartak, akkor miert nem azt csinaltak? Miert ilyen eroltetett valamit, tele logikai bukfencekkel?
Szerintem.
Volt egy ST:DS9 resz amiben 2 mit sem erto technikus szemszogebol adtak elo a Jem’hadar-ok tamadasat a bazis ellen. Na annak volt hasonlo feelingje :D
Waldi, ilyet epp most lattam a Babylon 5-ben is (lefekves elött nezem neha jobb hijan a TV-ben). Szinten ket technikus szemszögeböl valami tamadas.
Ugy latszik ez is ilyen sablon sztori, mint a miniatürre valunk, nazi korba jutunk vagy a ferfiböl növe/nöböl ferfiva alakulunk. Ezeket is meg egy tucat ilyen alapszitut meg lehet talalni minden amerikai sorozatban :-P
Szerintem ebből csak évad lesz, annyira rossz. Én is már csak reménykedésből nézem, hátha…. de nagyon elkeserít, hogy ezt sikerült kihozniuk csak.
Most fog még csak beindulni a sorozat és lesz ebből még jócskán évad meglássátok:D
Minden elismerésem a készítőknek, baromi jól képesek izgalmas alapszituációt a legrosszabb módon kivitelezni.
Waldi:
Nyugi.
sci finek itt van végre a V, nem kell ezzel a púpossal szenvedni.
az SGU meg megmarad a lelkibetegek csillagkapujának, sírással, meg terhelt karakterekkel.
spoiler:
a 7 részben kiderül hogy mire is tervezték az Ősök IGAZÁN a kommunikációs köveket…
a tepsiarcú lány pedig ismételten bizonyítja ribancságát.
esküszüm ha leküldik a sivatag bolygóra összefekszik a homoklénnyel…
neki mindig kell egy “támasz”
ebbena részben végre lőnek. igaz funkció és eredmény nélkül.
Ez a resz nagyon bejott, komplex erzelmek, szepen felvezetett sztori. Megint csak annyit tudok mondani, h ertekelem, h nem valami szuperhos (ala SGA) szemszogbol akarjak bemutatni az egeszet, akiknek meg sem fajdul a tavollet a foldtol, hanem lehozzak emberi szintre az egeszet, aterezhetjuk, h mit ereznenk egy hasonlo helyzetben. Jonak tunik maskepp a kovetkezo resz a promoja alapjan.
Eeees megvolt a varva-vart pillanat! Testcsere kozben tortent meg a d*gas :)
nem lehet, hogy ez valami közös SG – Grace klinika spinoff?
Csak én gondolom úgy, hogyha azok a szutyok kövek nem lennének jobb vón?
Waldi
Volt egy ST:DS9 resz amiben 2 mit sem erto technikus szemszogebol adtak elo a Jem’hadar-ok tamadasat a bazis ellen. Na annak volt hasonlo feelingje :D
Az nem a B5-ben volt véletlenül? Mert ott volt egy ilyen rész a DS9-ben meg nem emlékszem persze lehet.:)
Racoon
sci finek itt van végre a V, nem kell ezzel a púpossal szenvedni.
az SGU meg megmarad a lelkibetegek csillagkapujának, sírással, meg terhelt karakterekkel.
Hehe várd ki a végét a V is tobzódni fog ilyen jelenetekben ez előre látható a pilot alapján.Az is inkább dráma lesz mint pif puf sorozat szerencsére.
Amúgy én mindkettőt szeretem így igencsak jól jártam.:)
Mi történt RDA-val??? (És hova tűnt Omoroca?)
Megöregedett meg kissé meghízott. :)
Young ezredesnek hála új értelmet nyer a lyuksógor kifejezés…
kommunikációs kövek:
nem tartom magam zseninek, de miokr Gorman megsérült, vagy bárki, miért nem küldik fel a világ legjobb specialistáját segíteni?
egy orvos többet ér mint a hobbidoki.
mi lesz a következő rész címe?promója?
A következő rész címe: Time
És itt a promója: http://www.youtube.com/watch?v=4f0TUJVFgSE&feature=player_embedded
@ racoon
Szerintem egy doki nem sokat érne, mivel nem tud magával vinni semmi felszerelést, pl. lehetne belső vérzése, amihez kéne xray, ct scanner ilyesmik, hogy megállapítsák hogy mi a baja, na de még ha rá is jönne a doki hogy mi a baja, akkor már megint hiányzik felszerelés hogy gyógyitsa, lehetne egy gyogyszer ami hiányzik, vagy mütétre lenne szügsége, amihez megint kellenének dolgok amelyel mind nem rendelkeznének.
Volt egy remek resz House negyedik evadban, amikor az eszaki sarkon rekedt kutatokat gyogyitgattak egy web-kameran keresztul, tudva hogy milyen gyogyszeruk van es milyuk nincs..
De ugye a kovek _kreativ_ hasznalata megoldhatna egy csomo problemat, ami a ‘tul konnyu’ kategoriaba sorolna par egeto kerdest, ezt meg nem akarjak. Igy viszont egy rossz vicc az egesz.
Meg gondolom a regi szereplok kozul csak ezzel az egy szerencsetlennel sikerult szerzodest kotni, ezert nem jonnek a tobbiek (az Atlantis veget nem lattam, de pl az ottani legenyseg eleg sok problemat megoldhatna).
A kommunikációs köveket messze logikusabban is felhasználhatnák, ez tény. Szakértők, stb. Ez így max. akkor lenne érthető, ha lenne valami korlátozás, hogy erről az oldalról ki mehet át.
Ugyanígy az első rész ajtóbezárós része is gyenge volt, de ott talán még találnak is valami megoldást, ha a szenátor nem akar annyira mindenáron hőst csinálni magából.
Ez a legutóbbi rész (07.) kifejezetten jó volt. Kevesebb lelkizés, és időhúzás, több akció és ötlet megfűszerezve kicsit az emberi lélek sötét mélységeivel. A meglehetősen unalmas jeges rész után kész felüdülés.
Eddig is tetszett a sorozat, de remélem, inkább ez a színvonal marad.
SPOILER: Igaz-e harangoztak h Shanks is fog rendesebben mellek szerepelni majd kesobb. Szerintem pont a koveken keresztul fog atmenni a Destiny-re. lehet rosszat tippelek, de eltudnam fogadni az 5letet.
Ez a “Jócsaj” tényleg kiborítóan viselkedik.
És még hisztériázik, hogy elvették a barátom jajj!!!
A többi rész kurvajó :)
Most akkor O’Niel geci lett? Hat nem voltam oda vagy vissza ettol se.
Lehet, hogy Babylon 5 volt, nem vagyok 100 % biztos.
Szerintem nem lett geci O’Neil, mert látszott bizonyos dolgaiból hogy a régi csak mivel nagyobb beosztásban van igy neki is tartani kell magát az utasitásokhoz nem ugy mint annak idején mikor százados léttére sok olyat tett ami szabály ellenes volt, de az is lehet hogy kicsit komolyabban veszi a hivatását már :)
Jah… RDA csöppet leadta magát… :)))
Na már nem azért, de O’neill eleve ezredes volt :) Az meg külön öröm, hogy sikerült megszerezni pár részre őt. A többiek nekem nem hiányoznak, ha látni akarom őket, akkor újranézem az sg-1-et. Kicsit gondban voltam ebben a részben, mert akkor most felváltve dugott a két csávó vagy hogy volt ez?:D
Ugye, ugye a sok horgaszas… :D
justy:
telford testében csinálta meg Young, majd Telford is(bár ez a rész gondolom normális:)) Young nőjéz.
ezek után telford bármikor beállíthat, és azt mondja a férjed vagyok stb…
mi lesz, ha a tepsiképű lemegy mittom én zelenka testében, és rámászik szkás szerint valakire…
vannak még kiaknázatlan lehetőségek a sorozatban.
Ez a távkapcsolat sosem működik…..
A szexvonal kissé kezd elfajulni,fiction ide vagy oda,ezt a -más testben rakom az asszonyt- dolgot nem veszem be.Vagy Mrs Young kicsit könnyűvérű….
Amúgy a storyline jól alakul, de kicsit sok embernek viszket valamilye.A végén még kiderül hogy a szellőzőben van valami!
Az senkinek nem jutott eszébe, hogy a felesége már nagyban csalja Telfordal a főnököt?
Waldi, Ghunter
B5 rész tuti volt olyan, ahol két “noname” szereplő szemszögéből látjuk a történéseket
DS9 helyett nekem inkább egy TNG rész rémlik, ahol hasonló volt a szitu, Lower Decks volt annak a TNG epizódnak a címe, ha jól emlékszem :-)
Most olvasom a cikket, ezek szerint nem csak nekem nem tetszik, amit művelnek:
sg.hu
Vegre egy resz, amit kezdtem elvezni erre varhatjuk a kovetkezo hetet.
2x lattam meghalni azt a budos ribancot, konyorgom ne hozzak vissza :)
Csak en nem tudtam kovetni az idosikokat, vagy az irok se?
Alapbol erdekes a szitu, hogy idegen testben dugom az asszonyt es közben pont a spricnizesre megyek el masik galaxisba, de valoban en is megkerdöjelezem az asszony erkölcseit.
Nincs az az ember, aki lefeküdne egy x pasival csak azert, mert azt mondja, hogy a ferje van benne. Es meg ha ugy is van…
Az x faszi tele lehet barmilyen betegsegekkel is…
marmint nökröl beszelve.
En siman kapasbol lefeküdnek Julia Robertssel, ha idejönne es azt mondana, hogy a baratnöm lelke lakozik benne :-P
SPOILER 8.rész
Vegyes érzéseim vannak a mostani résszel kapcsolatban.
– nem “Continued…” a végén,
– csak utalás volt arra, hogy az idővonal módosult (utolsó 2 perc)
Most akkor folytatás lesz, vagy elfogadjuk, hogy a dolgok megoldódnak ?! :P
Szerintem nem lesz folytatva. Le van ez zárva.
Jön az a rész, hogy számít-e ki van a testben mikor dugja a csini feleséget.
A 8. rész jó lett… még több ilyet! (mármint nem pont ilyet, de ilyen jót)
8. jön a videotekabol, csak lassan.
Meg nem tudom melyik verziot erdemes kivenni, ugyhogy kettöt is valasztottam. Meglatjuk melyik lesz a jo :-)
Utana majd jön a keretlen kritika :-)
Na ez fasza resz volt.
Kar hogy az alien ota minden ilyen sztori kicsit gagyi utanzatnak tünik, de legalabb megprobaltak valami ujat csinalni a sorin belül.
Igazabol vegig azon gondolkodtam, hogy ha mar ketszer kicsinaltak mindenkit egy reszen belül, akkor jo lett volna megragadni az alkalmat es itt ennyiben hagyni a dolgot es lecserelni az egesz csapatot.
Talan Eli es Rush maradhatnanak.
Milyen buli lenne mar, ha a hullakba jönnenek mas emberek a kövek segitsegevel es zombik iranyitanak a hajot es csak Eli es Rush lenne elö köztük :-P
Egy egesz ujfajta dramazasi lehetöseg nyilna meg az irok elött es meg a zombi-szexet is bevehetnek a repertoarjukba.
“Ne szojja be vaze mer hozzadvagom a faszomat” :-P
Hunnen: itt röhögök a monitor előtt! :DDD
Te sem mész a szomszédba hülyeségért! A zombiszex javaslatot el kellene juttatni Malozzi-nak.
Grats!
Joc
:-)
THX
na ez végre hasonlít egy csillagkapu részhez.
és jó érzés volt látni meghallni a tepsiszájú lányt.
sokszor.
Hát ezt nem hiszem el…megnéztem a következő rész promóját :( Sajnos folytatódik a agyzsibbasztás a Földi dolgokkal…:S Pedig de nagyon jó rész volt ez a 8-as :)
Megneztem en is az 1×09-et, en orvendek h folytatjak a foldi sztorit, es ahogy nezem lesz “szembesites” is, szoval gyorsan tulleszunk rajta, s johetnek a jobb reszek.
A Time meg nagyon jo volt, idaig a sori legjobbja szerintem, s nagyon jo volt az 5let, a befejezessel, h nem lattunk egy adag hosi megmentest, hanem egyszeruen elfogadjuk, hogy eleg info, s megoldodik.
Egyetértek, a Time annyira helyén volt, hogy ha a többi részt témától függetlenül ilyen jól írnák meg akkor az nagyon király lenne.
Amikor másodjára elpatkolt a csajszi akkor csak lestem, meg vigyorogtam, hogy na neeee, ezek kinyírtak egy főszereplőt, jeee, aztán percekkel később kapcsoltam, hogy wazz, dehát ez triviális, nem halhat meg, de egyáltalán nem bántam, mert jól volt időzítve az egész… :D
akármennyire is fikázzátok a sorozatot, ez a Time egy iszonyatjó rész volt, sötétebb hangulat király!!!!!
Hát ezen a részen jól leesett az állam, olyan igazi csillagkapus volt és mégis hangulatban komor, mint az Universe
SPOILERt szabad?
az elején mikor mutatják hogy meghalnak… wtf… aztán mikor mutatják őket hogy nézik ahogy meghalnak… wááá mivan???? :D nagyon jó volt :D
és az is nagyon tetszett a végén, hogy nem mutatják meg, hogy meg lesznek mentve, csak “fogadjuk el”, ilyen még nem is volt, szerintem
“és jó érzés volt látni meghalni a tepsiszájú lányt.
sokszor.”
no igen :) főleg az első percben, mikor átugrik rajta az a bizbasz
Oh rájöttem, mégis volt, abban az SG1 részben, amikor szövetkeznek valami néppel, aztán ők cserébe sterilizálják az emberek több mint felét
Bár ott azért mégis látjuk, hogy megkapják az üzit és Hammond törölteti a kódot a listából
Mindegy, Time király rész volt!
Végre!
Az első olyan rész volt ami igazán tetszett. Még ilyet! Scott a végén miközben felmondta az üzenetet kinyírt egy lényt, azt simán átvihette volna a kapun és lehet kinyerhették volna belőle az ellenszert, de szerintem a csaj nélkül nem akart élni, így a halált választotta és a reményt h majd mindez nem történik meg. Szép befejezés.
Spoiler! Ahogy néztem az előzetest ismét folytatódik a földi sztori, Young meg a felesége meg a másik katona, amit kicsit sajnálok, ha ilyenre vágynék nem egy sci-fit néznék, hanem pl a barátok köztöt, na mindegy, tudom h az SGU másabb mint az elődjei stb, úgyhogy szájzár :) De azért maradok, bízok benne, hogy még lesznek az 1×08hoz hasonló részek.
Én most néztem végig mind a 8 részt! Előljáróban annyit,hogy természetesen az összes SG-1 és Atlantis részt láttam.
Az SG-U nekem ezerszer jobban tetszene mindkettőnél,mert:
1-a szereplőgárda ezerszer jobb mint az Atlantisban,és majdnem olyan jók mint az SG-1ben.
2-nagyon hiányzott már egy olyan sci-fi,ami nem tizenéveseknek szól vasárnapi matinénak,mint az Atlantis és az SG-1. Ez az SG-U komoly,véres,van benne szex,halál,azaz TÖKÉLETES nekem is aki 27 éves. MERT KOMOLYAN TUDOM VENNI a sorozatot! Nem úgy mint pl az Atlantisnál.
Valahogy úntam már az Atlantisban,hogy mindenki poénkodik,előre tudtam a részek végét,hogy happy end,a főszereplő egy 160cmes kis idióta volt,szex nuku,halál alig,színészek dettó nullák voltak.
Szóval óriási lenne ez az SG-U,HA………….
ha stargate lenne! Mert eddig a 8. részt leszámítva nem nagyon az! Mit várok el egy stargate résztől? Minden részben menjenek idegen bolygóra,új kultúrákat,népeket,szörnyeket,isteneket ismerjenek meg,stb. Ez eddig nincs. A hajón megy a tökölés,drámázás erős forgatási költségkíméléssel vegyítve. Az első pár résznél még letudtam annak,hogy be kell mutatni a szereplőket,de most már azt hiszem,hogy beindulhatna a stargate vonal!
Istenkém milyen jó lenne látni egy SG-1 sorozatot megvalósítva az SG-U komolyságával,véres és szex jelenteivel,halálaival. Tökéletes sci-fi lenne számomra! Túl sokat kérek? :)
8 reszt kellett varni az elso hasznalhato epizodra!
Akar meg orulhetnek is, ha nem olvastam volna a folytatasrol..es ha nem lenne ennyire pofatlan koppintas az Alien filmekbol :(
(az ‘anti-biotikumot mindenkinek!’ resznel csak kinosan vigyorogtam..a doki monnyon le es legyen inkabb moralis tiszt -> szaladgalhatnanak a nok topless a fedelzeten! Ha mar mas szerepet nem toltenek be, mint hogy valaki d*gja oket :D )
Elore varom a kovetkezo resz mely lelki es moralis mondanivalojat: ‘x’ dugja ‘y’-t, z testeben..mikozben ‘y’ azt hiszi, hogy ‘x’ az kiderul hogy neha benez ‘z’. Egy frappans torteneti csavar kereteben egy vicces kedvu, de annal perverzebb idegen faj 2 percenkent cserelgeti a koveket..ezaltal ‘y’-on vegigmegy a fel legenyseg. Veletlen a szenator lanya is belekeveredik a szerelmi otos-fogatba es ezek utan beleorul a tudatba, hogy par masodpercig f*rka volt :)
Megkövetem a sorozatot, ha innentől ilyen részek lesznek:) Ez igazi SG volt. Annyi negatívum csak, hogy szörnyekből nincs nagy fantáziájuk az íróknak, mert ezek egy az egyben goauldok voltak, csak tudtak repülni:)
nekem is bejött, annak ellenére is h. nagyon kiszámitható volt a rész, de a befejezést tényleg öröm volt nézni.
Ti szoktatok nézni a miniepizodogat?
Peldául ott az egyikkel befejezték a Time történetét, itt egy link hozza, érdemes megnézni
http://www.youtube.com/watch?v=vte7LMnYV10&feature=player_embedded
Tényleg jó volt, és fura, hogy eddig tartott rájönni, hogy a múltba is küldhetik a “repülő goauld” ot.
Ezt a faszságot, kétszer megölik a legfosabb karaktert, és mégsem tudok örülni…
Bittersweet…
Kovetelem, hogy goauldozzak meg végleg a szenátor lányát.
Maga a rész egyébként jó volt, de itt ott túl sok volt a “dokus” kinozás.
Azt hittem, hogy a 7. rész volt a legaljább, de ez a mostani mindent ütött.
Tényleg ennyire nem emlékeznek az írók az sg-1 történéseire?
Ott elmagyarázták, hogy csak a földi kapu képes arra, hogy “belefusson” egy napkitörésben, mert nincs tárcsázója, amibe az Ősök beleépítették a biztonsági protokolt erre az esetekre, tehát rendes tárcsázós kapuval ilyen nem történhet meg.
De mivel kb az sgu-ban a hajó a legértelmesebb szereplő, ezért is nagyon valószínű,hogy pont úgy parkol le egy bolygónál és tárcsáz, hogy a féregjárat egy napkitörésen halad át (de azt is lehet mondani, hogy tényleg okos a hajó, és gondolta, hogy elsőre nem jönnek rá a helyes megoldásra a buta emberek, ezért kikapcsolom a biztonsági protokollokat, hadd kerüljenek időhurokba addig, amíg nem oldják meg a dolgot, de persze akkor el kéne tekinteni attól, hogy a bolygón lévő kapuban lévő protokollokat kellett volna kikapcsolni, ami megint abszurd).
Másik: a hajó biztos tudta, hogy a víz szennyezett és, hogy a bolygón,ahova tárcsázz vannak kis lények, akik segíthetnek a gyógyulásban, különben biztos nem tárcsázott volna egy ilyen “veszélyes” helyre, hanem kizárta volna a bejárható világok listájáról.
De itt megint ott tartunk,hogy “hú, de okos a hajó”..
Apropó: a jeget senki sem elemezte, karanténozta egy kis ideig, mielőtt beleöntötték volna a többi vízbe?
Hátha van benne vmi káros anyag?
Hanem rögtön felolvasztani és meginni?
És a betegség is pont akkor jön elő, amikor a nagy univerzumban pont arra a bolgyóra tévednek, ahol az ellenszer van?
Másik amivel nem vagyok kibékülve: Rush-on kívül mindenki meg van borotválva.
Hoztak magukkal borotvát, volt idejük bepakolni ezt is a bázis támadása alatt?
Meg vicces, hogy Rushnak volt egy könyve, amit olvasott (régebben kezdte el, ezt ki lehetett venni a beszélgetésből)+feltöltött iphone és dokkolós hangszóró, szintén feltöltve (ez még a light című részben)!!
Persze a 8. részben is vittek magukkal egy dokkolós hangszórót (szerintem nem ugyanaz).
De sok mindent (és micsoda fontos dolgokat) tudtak magukkal vinni a támadás alatt..
Meg ami szerintem szánalmas volt: idegesítő feka csávó magyarázza 8.részben Elinek, hogy ne lőj sokat, mert kevés a lőszer.
De nem veszi magának a fáradtságot, hogy a sokkal pontatlanabb és pazarló sorozatlövésről átállítsa a fegyvereket szimpla lövésre..
Meg az elején a hajón, Chloe betegszik meg először, de mégis a katona csaj hal meg elsőnek.
Sorolhatnám még a dolgokat.
Nem lesz ez így jó!
Öcsém. Mi ez? Dráma? Hol? Mikor? A dráma lényege, hogy a felvetett probléma érdekes, annak megoldása ilyen-olyan morális, erkölcsi, fizikai akadályokba ütközik, aminek következtében az egyszerű döntés mégsem olyan egyszerű. Az itt felvetett problémák már elemiben is vicc számba mennek, pl. a sorshúzásos rész, másrészt nem tud dráma lenni, mert 80%-ban kínkeservesen meghozzák az amúgy egy katonai/tudományos vezetőnek gondolkodás nélkül, hivatásból meghozandó döntéseket a civilek bevonásával, majd 10%-ban elindul a cselekmény, majd 10%-ban divine intervention: akinek a drámai döntés következményeit viselni kéne, az túléli és mindenki hepi!
Gyakorlatilag ülnék keresztbetett lábakkal, mert a hajó úgyis megoldja. Vicc, hogy amíg más sorozatokban izgul az ember, hogy X összejön e Y-al, itt kapásból minden kan legalább két szukát fedez, vagy fordítva. Felháborít, hogy scifi címszó alatt elvárják tőlem, hogy majd s2e13-ban rájöjjek, hogy X azért döntött úgy ahogy döntött, mert s1e4-ben ezt vagy azt az amúgy tök érdektelen és unalmas beszélgetést folytatta Y-al. A sztori meg maga a katasztrófa. Nem csifi szemmel, hanem józan paraszti ésszel. Mi a hajó funkciója? Miért van rajta csillagkapu, létfentartás, stb.? Minek vannak rajta fegyverek? Minek vannak rajta kompok? Ha egy információkat gyűjtő hajó, akkor ezek egyike sem kell, pláne, hogy a csillagkapukat telepítő másik hajó minden információt megszerzett már a bolygókról előtte.
Vicc, hogy egy pl. Atlantisnál sokkal öregebb hajó képes egy napból energiát felvenni, mer annyira király volt már a technológia akkor is, de maga a hajó azért ezer sebből vérzik és szanaszét van rohadva a kaszni. Szegény mckay meg a többi lúzer meg zpm után szaladgált 2 évadon át. Ja és ha már a napnál tartunk, egy ősrégi roncs képes egy napot lazán elviselni, de egy csillagkapu egy napkitöréstől megbolondul.
A legcinkebb meg az, hogy roppant megfontolt és tudományos módon a ‘gonosz’ földiek megpróbálják felrobbantani a destinyt egy ostoba ugrási kisérlettel, ami persze meghiusul, mert az éppen szakos zseni átvágja a másik éppen szakos zsenit, egy trükkel a számítógépes rendszerben, amihez amúgy hozzá sem fér és természetesen a másik rá sem jön.
Ezt a listát folytathatnám életem végéig kb, már így 8 rész után is. De valóban igazatok van. Ez egy jól megtervezett az apróságokra és a részletekre is jól odafigyelő sorozat, meg darkos is mer sötét van, meg dráma is mer olvastam valahol.
Csak nekem tűnt fel, hogy a hajón lévők kb. leszarják mi van hajón? Ülnek a szobájukban meg az étkezdében, meg abban szobában, ahol kemény 2 konzol van. Senki nem heggeszt, senki nem próbál meg űrruhában átmennyi a felfedezetlen részekre, senki nem csinál semmit. Szerencsétlen pufigyerek nyomul a wifis kamerájával, de nem ér el semmit. Apropó űrruha. Első 2 rész ajtó bezárás. Csak nekem tűnik orbitális bakinak, hogy űrhajón senki sem keres űrruhát?
De miért nem foglalkozik senki a hajón semmivel? Mert eddig az derült ki, hogy a hajó megold mindent. Ahol megáll, ott csak ki kell tácsázni, barangolni kicsit és 100%, hogy meg fogják találni a megoldást olyan problémákra is, amiről még nem is tudnak. Ha!
Nabasszus!
Nem vagyok nagy sci-fi néző. Csillagkaput is még tv2-n kocán néztem korai évadokban. Meg nő is vagyok. De fentebb kommentelő kritikus kollégák által felemlegetett problémákra még én is csuklóból tudok válaszolni.
Ez a kapu feltehetően az első csillagkapu. Mondják valamikor. A napkitörés elkerülő alprogram talán egy későbbi fejlesztés. Én ezt gond nélkül beveszem.
TJ (na jó, szanitéc létére elég profi orvosi témákat pedzeget…) megaszonta, hogy véletlenszerűen lehet alkalmas állati méreganyag baktériumölésre. Tehát nem a kapu találta meg a megfelelő bolygót, szimplán csak meredek a véletlen egybeesés. SG1-ben láttam rosszabb dolgokat is.
A vizet átvizsgálták, ezt is elmondták, méghozzá részletesen.
A nőknek is szőrtelen a hónaljuk, ebben biztos lehetsz. És senki sem pattanásos, sőt, kifejezetten jóképű/csinos. Mert a pórnép nem szeret fikcióban ronda embereket nézni.
Meguntam. Lehet, hogy bedőltem egy flame-nek?
Szívemből szóltál csak lusta voltam leírni :)
Az Alien többször feljött, de nem sejtem miért.Miféle párhuzamról is van szó?Ha ez a Chloe-ra/ba ugrós jelenet miatt jött, nem annyira nagy cucc.Anno ennyivel az irratus bogár is lehetett volna “alien-es”
Persze itt van a borotválkozás is.Őszintén:ki nézne ki szalonképesen egy hét után?A nézők végigrókáznák a filmet, az évad végére annyira lerohadna mindenki.
A hajón van létfenntartás, mert az ősök terveiben szerepelt a kapu tárcsázása.Elvileg ennek folytán kaja is lehet a hajón…ami teljes értékű kell legyen, így kapott kompot is.
A szexvonal matt fölösleges, és kissé beteges is az efféle távkapcsolat forszírozása.Alapból, szerintem ki sem engednék a “vendégeket” a bázisról, nemhogy elmennek dugni meg piálni.
Jó lesz ez, csak nem hibátlan.Semmi sem az.
marcilu: nem kötözködésképpen mondom, de a tejútbeli kapuk voltak az elsők (az Antarktiszon lévő másodlagos kapu korát kb 50millió évre lőtték be), a destiny-n lévő a második féle (ami mondjuk még mindig nem magyarázza meg a bugyuta füst kifúvós effektet tárcsázás után),az atlantisi meg a 3. féle kapu.
A tejút kapukban már benne volt a védelem a napkitörések ellen, és kétlem, hogy egy olyan hajón, ami csillagokból nyeri az energiáját ne lenne (ezért is volt butaság a csillagból való tárcsázási kísérlet), és ha már abban van,akkor automatikusan az összes többi hasonló kapuban van.
Egyébként is a bolygón lévő kapuval volt a gond, annak a vezérlőjéhez meg nem lehet a hajóról hozzáférni.
Mivel maga a bolygó vad volt és a növényzet ehetetlen,gyilkos kis lények, a hajó mostanság meg csak akkor áll meg,ha vmire szüksége van egy bolygón, mi másért állt volna meg,ha nem a kis állatokért?
De azt ő meg honnan tudta?
Mert egyébként alapból tiltólistás lett volna a bolygó.
A betegség meg pont akkor törik ki.
Az még két másik érdekes dolog, hogy a kis lények miért nem ölték meg Scottot az barlangbeli támadáskor?
Csak azért mert kiütve feküdt?
De mindenki mást igen?
A lezáró kino videó,ami you tubeon látható, ott meg az a csávó van tök egészségesen és magyaráz,aki az előző részben sebesült meg súlyosan:S
És igen, ha már a napégette arcokhoz ragaszkodtak, akkor legalább legyen egy kis borosta, ha realitáshoz ragaszkodunk, vagy magyarázzák meg, hogy hogy borotválkoznak 10másodpercben, ahogy jutott idő a zuhanyra is.
Hajó – Legénység… A végeredmény kezd hasonlítani a Magyarország – Szaúd-Arábia meccsre még ‘54ből. (11-1 (?), ilyen későn nem fog az agyam, de a rész beszippantott)
Komolyan nem értem a készítőket… :(
A sorozat görcsösen igyekszik sötét hangulatot elérni, olyasmit ami a BSG-ben elég jól ment erőlködés nélkül. Mindezt tetézi h ezen kívül nem is történik semmi! Sétálgatnak sivatagban, meg jégbólygón, megy a stresszelés h vajon ki milyen lelki sérülést cipel magával és miket fog még okozni másoknak. A hajón rekedt emberek közül egy sincs, aki egyáltalán bejuthatott volna a Stargate programba, mindegyik kiesett volna a pszichológiai teszteken. Ismételhetnék még itt pár előttem szólót, de ezidáig meglehetősen csalódott vagyok és nem úgy tűnik h mindezek a dolgok változnak majd. 1 szezont azért megnézek, hátha lesz vmi csoda, de szerintem megeshet h több szezon amúgy sem lesz…
aki az űrruhákra panaszkodott az nézi a sorozatot?
Mondjuk Kinot tényleg lehet a hajó többi részébe is küldeni, de épp nemrég volt az a rész, amikor is arról dumáltak, hogy a hajó nagy része miért is elérhetetlen, és hogy 2 működő űrruhájuk van, javítják a többit. 2 máködő űrruhában egy bazinagy hajót nem 1 nap alatt javítnaak majd meg :)
már az első részben kiderült, hogy a Destiny számítógépe tudja, hogy mi kell, és ennek megfelelően tárcsáz, lásd az Air 3, amikor homokoznak vagy a víz és a Time, ahol azoknak a bestiáknak a mérge gyógyítja a vízben található betegséget. (Scott szövegelése a KINO-n miután felkelt a kómából. Amúgy valószínűsíthető, hogy a betegség vagy valamelyik tünete miatt nem ölték meg.) Mellesleg minden részben elmondják, hogy a számítógéphez nem tudnak hozzáférni 1-2 alrendszeren kívül, szóval simán lehet a hajónak egy nagyhatótávú érzékeny érzékelője. Végülis az ősök elég sok mindenre gondoltak mindig. csak ránk nem :)
Meg arra sem, hogy az egyik komp se szó se beszéd elindul a nagy semmiből a nagy semmibe. Legalábbis a fényfeletti sebességnél vált le.
human: az oké, hogy bedobtak egy fals dumát, hogy elérhetetlen, de akkor már szarjunk is rá, amíg nem lesz 83 űrruhánk, hogy a gruntok meg az adminisztrátorok is tudjanak jönni bulizni a létfenntartás nélküli részre? Amikor utoljára csekkoltam pont két mérnök volt a hajón, akik elindulhatnának két űrruhában rendberakni a hajót. Az is tök jó, hogy két ‘zseni’ nem fér hozzá 2 szar konzolról a számítógépes rendszerhez és itt a vége. Ne menjünk a vezérlőbe, ne keressünk szerverszobát, számítógépagyat, akármit, mer ott most épp nincs levegő, az űrruci meg nyomja a tökömet.
Amúgy a hajó király. Szuper pajzsa van! Képes egy egész napot kívűl tartani, de egy kis szobahőmérsékletű levegővel meggyűlik a baja. Erre a hihetetlen kihívásra biztos nem számítottak az ősök!
Ami fáj, hogy előre látom, hogy lesz ilyen rész, amikor 40 percen át vajúdnak, hogy átmenjenek-e egy ajtón a létfenntartás nélküli részbe űrruhában, míg végül átmennek és két gombnyomással hozzáférnek majd mindenhez.
Szerintem indítsunk szavazást hanyadik részben próbál meg végre valamit elérni a hajón a dugáson kívül ez a nyomorék banda.
“Amúgy a hajó király. Szuper pajzsa van! Képes egy egész napot kívűl tartani, de egy kis szobahőmérsékletű levegővel meggyűlik a baja. Erre a hihetetlen kihívásra biztos nem számítottak az ősök!”
Ja, szuper pajzsa van, ami energia kell a csillag hőjének ‘kinntartásához’, azt mind a csillagtól szedi el.
A hajó működő részei le vannak zárva az űrtől, egyedül a kompon át szökött a levegő, de azt a szenátor bácsi megoldotta még a 2. rész táján. Ahhoz, hogy kimenjenek, nem kellene pajzs, csak bemenni két légmentes ajtó közé, lezárni az elsőt, és felnyitni a másikat.
Ettől függetlenül egy biológus, vagy hasonló tudományos képességekkel bíró ember nem fog neked plazmahegesztővel viaskodni pár hónap után, bármennyire is szeretnéd.
Másik meg, hogy szép lassan javítsák meg a hajót… Mégis miből? Anyag is kellene hozzá, nem csak kimegyünk, oszt meghegesztjük, valamit oda is kell azért rakni, hogy ne legyen rés. Ahogy elnéztem azt a kupolatermet azzal a b@szott nagy lyukkal, nem nagyon fogja két szakképzetlen űrruhás (plusz aminek a rendbehozatalán dolgoznak jégbolygó óta) rendbehozni pár plazmavágóval pár rész alatt, ráadásul anyag nélkül…
Részemről inkább a Destiny ‘esze’ érdekel, mindig jó érzés rájönni, hogy egy lépéssel megint a legénység előtt járt. :)
“Scott a végén miközben felmondta az üzenetet kinyírt egy lényt, azt simán átvihette volna a kapun és lehet kinyerhették volna belőle az ellenszert, de szerintem a csaj nélkül nem akart élni, így a halált választotta és a reményt h majd mindez nem történik meg.”
Ha át is megy a kapun, a múltba megy. Minek dobja át a lényt? Rush is átugrott, aztán ott feküdt a Kino mellett, hogy a később jövő Rush megtalálja, és a kezébe vegye a koponyáját (Ami így a sajátja, hehe, jű poén volt). Egyszerűbb a friss lényeket nappal befogni, és kisajtolni a mérgüket.
“Ott elmagyarázták, hogy csak a földi kapu képes arra, hogy “belefusson” egy napkitörésben, mert nincs tárcsázója”
A bolygóról tárcsázták a Destinyt, hol van a bolygón tárcsázó? Ott volt Scott előtt a földön a PDA, azt vette fel, azzal tárcsázott… És nyílvánvalóan az aktív féregjáratba ütközött bele a napkitörés.
“Mi a hajó funkciója? Miért van rajta csillagkapu, létfentartás, stb.? Minek vannak rajta fegyverek? Minek vannak rajta kompok? Ha egy információkat gyűjtő hajó, akkor ezek egyike sem kell, pláne, hogy a csillagkapukat telepítő másik hajó minden információt megszerzett már a bolygókról előtte.”
Első két részben el lett mondva mind, miért nem nézed újra? Minek a fegyverek? Hátha talál valamit, ami miatt harcolnia kell… Minek a kompok? Hogy az idelátogató ősök, mert ugye a 9. ékzár erre való akár szállingózhassanak is űrben, ha kell, esetleg olyan helyekre, ahová nem telepített csillagkaput az előttük járó hajó.
Ja, hogy közben elpárologtak az ősök? Hát sry.
“Ja, szuper pajzsa van, ami energia kell a csillag hőjének ‘kinntartásához’, azt mind a csillagtól szedi el.” igen!
Ez teljesen így van, pláne, hogy a hajó minden energiáját a csillagból vette fel. Ez miért magyarázat arra, hogy az über meleg plazmát kint tartja, a mezeni levegőt meg nem képes bent tartani?
“Ettől függetlenül egy biológus, vagy hasonló tudományos képességekkel bíró ember nem fog neked plazmahegesztővel viaskodni pár hónap után, bármennyire is szeretnéd.”
Szerintem a két csóka, aki orba-szájba heggesztette kistáskával a zsilip ajtót a második részben nem biológus. Valamelyik következő részben mondják is hogy milyen mérnökök.
“Mégis miből?”
Aha! Ezen a hajón minden van, kész wellness center az egész csak elsősegély doboz meg a gép javításához szerszámok meg anyagok nem. Logikus! Persze a hajó 99%-ában még nem jártunk, mert hát senki nem csinál semmit, de az már tuti, hogy nincs semmi a hajón amivel burkolatot lehetne javítani. Azért még idézem magam ide: elindítanak egy hajót a végtelenbe, élettartalma kb. örök. Megoldják, hogy elvisleje egy csillag erejét, de a kaszni szétesik pár meteortól vagy akármitől. Gondolom lesznek majd frenki űrcsatás részek is, ahol a szuperellenség 2 lövéssel lenyomja a pajzsot, ami egy napot képes elviselni, de 1001230123 hajóval megy majd bolygót bombázni és ez is logikus lesz és megmagyarázható.
Nem az a baj, hogy nem klappol minden, hanem, hogy akkora bukfencek vannak benne, amiken már egy hatéves barbifüggö amcsi kiscsaj is fennakad.
Ugyan mar emberek! Belefeledkeztek a reszletekbe es nem latjatok a nagy kepet..
Varjunk csak, hiszen nincs nagy kep!
Eskuszom, nem jatszom tobbet a barbie babaimmal! :D
“élettartalma kb. örök.”
Az ÉLETTARTAM es nem élettartalom, tehat a mondat helyesen “élettartama kb. örök.”
Te gondolom a készpénzt is “kézpénz”-nek mondod…
“ha realitáshoz ragaszkodunk, vagy magyarázzák meg, hogy hogy borotválkoznak 10másodpercben, ahogy jutott idő a zuhanyra is.”
Minek megmagyarazni? A zuhany müködik, van benne automata borostalepárlo rendszer. Akinek meg erzekeny ra a böre, az a katonak bajonettjeivel karistolja magat.
Ezzel az erövel mutogathatnak, hogy hogy kelnek fel reggel, mennek allo fasszal hugyozni, hogyan kötik be a cipöjüket stb.
Most vagy a SIMS the Movie-t akarunk vagy egy jo sci-fit. El kell dönteni.
A sorozattal egy gond van, ami túl tesz minden apró és hatalmas logikátlanságon, mégpedig az, hogy nagyon unalmas. Járkálunk, sétálunk a sivatagban, egy kis dombra lecsücsülünk és hopp el is telt egy rész. A pofátlanság, hogy pontosan ugyan ezt játszották el a jeges bolygón. Alig hittem a szememnek, hogy ezt meg lehet csinálni. Nem mondom, a korábbi sorozatokban is voltak kevésbé izgalmas, úgymond töltelék részek, de ebben csak az volt eddig, talán a pilotot leszámítva.
És akkor a logikátlanságok. Az ősök ugye nagyon nagyon régen elindítottak 2 hajót, az egyik automatán rakja a kapukat, a másikra meg az ősök mentek volna, hogy onnan felfedezzenek. Node a kis buta ősök olyan hajót küldtek előre, ami csak úgy random szórja a kapukat minden bolygóra, ami az útjába esik? Miből is csinálja a kapukat? Biztos jól megpakolták az ősök, ha már ilyen régóta dolgozik, vagy esetleg az is a napból veszi ki azokszigént? Aztán ott a második hajó. Ami rögtön rendelkezik a legfejlettebb technológiával amit eddig láttunk. Napból feltankoló hajó, mindent bíró pajzs, persze azt nem magyarázzák túl, hogy a magát 40%-ra feltöltő hajóból miért fogy el hip-hop az energia, amikor lőnek vele 3-at. A másik a kapu. A gagyi füstös effektet még csak-csak megszokná az ember, de mi az már, hogy egy szaros iphoneról lehet tárcsázni. (Jó az biztos egy hiperfejlett Touch HD 2, amit még az ősök hegesztettek össze, de mégis vicces, hogy a korábbi kapuk már akkor sem működtek ha hiányzott a tárcsázóból egy kristály, itt meg ennyivel meg van oldva. Vajh az ősök ezt miért nem alkalmazták az atlantiszon? Pedig talán kézenfekvő lett volna, ha már részben onnan emelkedtek fel, hogy a legmenőbb technológiákat használják ott is. Amit meg a kövekkel művelnek az már a szánalmas kategória. Mindenki hazajárhat dugni, inni, bulizni, amit éppen akar. Ráadásul egy kiadós italozás után még másnapos sem leszel, mert ugye vissza kerülsz az eredeti testedbe, ami a hajón van. Tiszta praktikus.
Hát, szerintem a zsebtárcsázó inkább egy módosított pspre hasonlít!:)
Egyébként rájöttem, hogy mi lesz az évad végi nagy cliffhanger:
Spoiler
Young felesége a kövek segítségével átjön Destinyre és TJ testébe bújik, hogy próbára tegye Youngot.
Sexelnek egy jót, majd Young rájön, hogy még érez valamit TJ iránt, a felesége pedig beadja a válópert.
Közben Chloe,miután végig ment a teljes legénységen rájön, hogy szerelmes Destinybe és végre beteljesedik az, amit már több rész óta érezni lehetett: Chloe és Destiny összejönnek.
Ám Destiny, mint a legénység legokosabb tagja rájön, hogy csak akkor lehet boldog Chloeval, ha megszabadul a legénységtől, így biztos nem fogja őt megcsalni, ezért kirakja az egész legénységet a jeges bolygóra, ő meg Chloe letelepednek a sivatagos bolygóra, mert ott a zavaró rovarokon kívül nincs más életforma, amivel ki tudna kezdeni Chloe.
De Chloe durcis lesz, mert elgurul a köve és ezért nem tud otthon bulit tartani a legjobb barátnőjének és a volt pasijának.
Greer a jeges bolygón a kinoval felveszi azt, hogy akárhány különböző testbe is bújik Telford, ő mindig képen tudja őt törölni,majd egy meggondolatlan pillanatban ráköti az iphoneját a kapura és sikeresen hazatárcsáz egy tized másodpercre, ami pont elég arra, hogy a kapun keresztül fel tudja tölteni a felvételeket you tubera O’Neil nagy örömére.
Az ázsiai csaj meg közben azon töri a fejét, hogy hogy lehet, hogy az ő feje van rajta az összes sorozat promón és a tévés spotokon, ha a szereplésének össz ideje vetekszik azzal, amennyiszer szerepel a képernyőn a csillagkaput.
Scott végre bevallja, hogy meleg és a kopasz katona csábította el a dugi/lopott csokival és csak alibiből kavart Chloeval meg a katona csajjal.
A bonyodalom akkor kezdődik a jeges bolygón,amikor Eli iphoneja lemerül és nem tud vele többet tetrisezni és Chloe dugi meztelen képeit nézegetni, majd végül a záró képen Rush iphoneját mutatják,amint kiírja, hogy akku töltöttség 10% alatt..
End of season 1
Egyébként vicces, hogy 8évadnyi sg-1ben nem hozták össze Carter és O’Neilt, mert, hogy azt a katonaságban nem lehet, és elvétve csak, más idősíkokban engedtek meg dolgokat, itt meg Young és TJről kb minden bennfentes tud!:S
Az első 7 részről igazán nehéz pozitív dolgokat mondani, de azt kell mondja, ez a 8. rész rohadt jó volt! Valahogy kezd összeállni az egész. A sötét hangulat kezd hihetővé válni, a szereplők is kezdik megtalálni a helyüket. Ki merem jelenteni, hogy az összes Csillagapu sorozat részei közül a legjobbak közé tartozik.
Maradjunk annyiban, hogy az évad legjobb része, de igen messze van ez még a jótól. Egyedül az volt pozitívum benne, hogy láthattam többször is meghalni azt a sok idegesítő szereplőt, akiknek eddig is a halálát kívántam. Mondjuk kétségtelenül vicces lett volna, ha egy ilyen csavarral lecserélik a fél szereplőgárdát:)
Jól megírt rész volt.
Én személy szerint sci-fi fan vagyok. El is mondom miért.
Hol volt hol nem volt egyszer egy Verne Gyula nevű fickó aki azt merte kitalálni hogy víz alatti város. Mit tesz isten 150-200év múlva már javában úszkálnak a tengeralattjárók.
Vagy csak hogy közelebbit említsek. Star trek OS a (60-70-es évek) kis kipattintható kommunikációs eszközt ma penge-moto-ként ismerjük vagy éppen kinek mi van.
Vagy elgondolkodtatok-e azon hogy az I’Robot-ban látható autok kerekeit és megvalósíthatóságuk menyire reális? Pl. Elektromágneses úton? Főleg abban a tudatban hogy ezen a téren áttörések vannak (magnetromosság stb).
Nálam egy sci-fi akkor jó ha tud újjat mutatni h hú bakker ezt nem is gondoltam vna(történet stb). Vagy akkor ha elképzelhető h a benne szereplő fikcióknak lehetnek késöbb kézzelfogható, megvalósuló mindennapokban használt eszközei(tehát hihető, reális).
A csillagba belerepülős rész vége pedig kifejezetten tetszett de csak azért mert nekünk is van 1 és mi is “abbó vesszük ki az okszigént”, energiát. Miért ne vehetné a hajó is onnan? Nekünk is afelé kéne haladni. Nem vagyok zöld de, csak nem dobhatnak még egy lapát szenet a kazánba.
Személy szerint nálam nem nagyon van rossz sci-fi ont ezek miatt. Az SGU pedig 45percre le tud kötni. Sztem nézhető. Sok rosszabb SG1 és Atlantisz részt láttam ahol a technikának töredéke sem volt a filmben és utáltam is pont ezért. Ha sci-fi akkor legyen benne valami kütyü repülő csészealj v akármi. Amiből késöbb talán egyszer valóság leszen.
Vigasztalásul remélem lesznek izgalmasabb részek mint ez a legutolsó volt de csak azért se hagyom abba a nézését a sorozatnak. Mondjuk ebbe konkrétan semmi extra bizbasz se volt de lekötött és ez a lényeg.
Ne várjatok sokat a 1×09-től sztem gyenge lesz kár hogy nem folytatják a 1×08 színvonalával :/
Idéznék egyet youtubról,mert tökre kifejezi a véleményem:
Did you watch tonight’s episode? cause If you did… and if you consider yourself a StarGate Fan… And you Still like SGU… Then you’re lieing… period…
Ettől függetlenűl működik a gépezet, mert akiknek nem tetszik, azok is nézik. 9 részből bőven meglehet egy sorozatot itélni, hogy nézi-e tovább az ember, vagy nem.
Én nem vagyok fan, csak szimplán nézek sorozatokat. Ezt is többek közt. Nyilván azért nézem, mert valamilyen szinten tetszik. Igaz, másra számítottam, amikor még csak hírek voltak róla, De én így is nézem majd tovább.
el se hiszem, hogy tényleg megnéztem ebből a ****-ból 9 részt, reménykedtem, hogy az elő pár rossz rész után csak-csak belerázódnak, aztán kapunk az arcunkba egy ilyen 1×9-et…. egy azaz 1 mondatban össze tudom fogalalni, hogy mi is történt ebben a részben (amit most nem fogok megtenni, mert nem tudom lehet e spoilerezni itt)
nem hiszem, hogy ennél van még lentebb, de már nem is érdekel, részemről megkapta a (már oly rég óta esedékes) cancalet a sorozat
phalanx: lehet orrba-szájba spoilerezni, ez kibeszélő. mármint az aktuális részről, persze.
foglald össze, kíváncsi vagyok:)
Hát ez azért sokkal jobb volt mint az e heti Flash Forward. Mind 2 sorinak egy lekizős része volt, de nekem a SGU verte a FF-t. Igaz szinte eseménytelen volt, egyedül a székkel voltak itt dolgok amivel haladt a történet, de nem volt ez rossz. Talford szerintem egy majom, és nem csak kinézetre (bár mindig derülök egyet mikor meglátom azt a nevetséges majom képét!).
Ennyi lenne.
Baszki..
Éljen a sci-fi sorozat,amiben a sci-fi csak alibi és minimálisan van jelen!
Ugyebár a széken lett volna a hangsúly,de annyira sikerült elbagatelizálni a dolgot,hogy csak na!
Ellenben volt ninfomán csaj,leszbikus reunion,családi hepaj,apaság felismerése és persze sex minden mennyiségben..
Annyira alja, hogy azt már nem lehet leírni!!
Komolyan, egy barátok köz részben nincs ennyi érzelmiség és sz*rkeverés!
Minden résznél felocsudok,hogy azt hittem eddig, hogy nem lehet rosszabb részt csinálni,és mégis mindig sikerül alulmúlni az elvárásaimat.
Eddig ez a 9. volt a legaljább rész,és egyszerűen biztos,hogy nem fog javulni,mert vmilyen ismeretlen okból a készítők azt hiszik, hogy ez a trendi..
Biztos mert a bsg is a sok drámázás miatt volt sikeres.
Megjegyzem a bsg drámájának köze nincs ehhez a híg f*shoz!
Komolyan, becsülettel végignézem két okból:
1. mert sg
2. mert ha elkezdek egy sorozatot, akkor már megnézem végig, mert naív vagyok és szeretek reménykedni (így szenvedtem végig a dollhouse első évadát is, folyamatosan reménykedve egy cancel-ért),de azért a cancel pártján állok.
Ezt az egész sorozatot megcsinálni halott ötlet volt, csak jobban belerugtak az sg névbe.
És akkor a készítőnek nem azon kéne kiakadnia a blogján,hogy “jaj, mennyi negatív komment van és ti nem értetek semmihez!”,hanem hallgatni a nézőire!!!
15 évadnyi sg veszik kárba így..
Mert ez már rég nem stargate universe, hanem “ancient stones universe mátyás tér”.
Nálam az első 3 rész nagyon bejött és a 8. is. Viszont a többi…..főleg ez a mostani,nagyon szar volt. Ha drámai sorozatot akarnék nézni,akkor a trágya Barátok köztöt tölteném le és nem a Stargatet!
Pedig ez a komor,felnőttes Stargate Universe még a régi SG-1-et is leverné,ha valóban Stargate lenne.
Nálam döntő lesz az idei utolsó rész azaz a következő.
Ha ez is ilyen drámai fos lesz,akkor én kiszállok a nézőtáborból és soha többet nem töltöm le.
Ha viszont valódi Stargate,sci-fi irányba megy el mint a 8as rész,akkor jövőre adok még neki esélyt.
des: naná, hogy nézzük. Ennek egyetlen oka van: az SG név. Aki végigizgult 15 évadnyi valódi SG-t, abban elég erősen él a remény és a hűség a sorozathoz. Ha egy teljesen új sorozat lenne, már a harmadik rész után elfelejtem az egészet.
Kicsit Stargate, kicsit Star Trek és BSG. De jó lenne eldönteni, hogy mi is lesz a történet. Az eddigi 9 részben gyakorlatilag nem derült ki, hogy mégis mi a célja ennek a kényszerű “expedíciónak”. Ha az, hogy hazamenjenek, akkor lássuk már hogy tesznek érte. Ha az, hogy megismerjék az univerzum azon szegletét, tegyenek érte… De ez inkább szappanopera, mint sci-fi. Értem hogy be kell mutatni a karaktereket, egy egyedül maradt hajón élők nehézségeit (élelem, víz, stb.) De ezt megtették a BSGben is az elején, de azt valahogy mégis meg tudták oldani érdekesen. Én nem látom, hogy mi lesz ebből a sorozatból. Jó lenne, ha végre beindulna igazán… Ha nem, folytassák inkább az SGA-t (abban lett volna még potenciál, szvsz).
Na gyorsan az 1×09-röl, mielött elmegyek ebedelni, aztan elolvasom a többi velemenyt:
A resz közepen meg ugy ereztem, hogy nem is rossz sorozat ez, ha ugy nezzük, mint egy barmilyen sci-fit es nem Star Gate sorozatkent tekintünk ra. Aztan a vege fele mar rohadtul untam. Mindig azt hittem, hogy na most ennel a jelenetnel lesz vege, aztan nem is…meg mindig ment tovabb.
A drama nagyon eröltetett volt. Kiszamithato es bugyutan megirt.
A parbeszedek fenomenalisan szarok valahogy, pedig en az ilyesmit sosem szoktam kritizalni.
Eli csak azert volt, hogy szajbaragjon, pedig az elejen meg meg is akartam dicserni az irokat, hogy Phillipset nem ragtak szajba a nyito jelenetkor, aztan megse tudtak kihagyni a fiatal srac eseteben.
Most akkor hülyenek neznek minket vagy nem?
Ami tetszik, az a kontroverz zene es kep tarsitasa. Nagyon jok ezek az eneklös szamok az impressziok összevagasaval es ahogy igy meselnek el dolgokat tömören, de megis nyilvanvaloan. Azt a csavot, aki ezeket a reszeket irja, azt kene megtartani, a többit meg kirugni a picsbe :-P
Ezt a “kefeljünk mint a nyulak egy tengerjaro hajon” dolgot nem kene eröltetni.
Ket azsiai csaj szerepeltetese nem valami szerencses. A fene se tudja, most melyik kavar unszimpi negercsavoval. Persze sejtem, hogy nem a leszbi ribi, de akkor is.
Remelem az emlekek es almok összezavarodasa nem tovabbi “dramahoz” fog vezetni, hanem ahhoz, hogy kibasszak a köveket a következö tankolaskor a napba.
Hat igy elsöre kb ennyi.
Ez a resz es a sorozat nagy joindulattal 6/10.
Ha nem törtenik nagyon gyorsan valami, Heroes sorsara jut nalam, mert sci-finek jo lenne, de se dramanak nem jo, se SG-nek. Viszont az a nehany felvetel a hajorol meg a kilatorol es a jo CGI nem tud hosszutavon a szekbe ragasztani.
Ja meg annyit:
Ha nekem bejelentenek, hogy 1 ev mulva szabadulhatunk, akkor en nem örülnek, hanem elküldenem öket az anyjukba, hogy mar tegnap kellett volna. Ezt nem ertettem, hogy örülhetett mindenki annak, hogy meg egy evet le kell huzni ezen a szaron.
Meg ez a növenyneveles… persze, egy lakatlan szigeten is elöbb utobb az ember elkezd belenyugodni es megprobalja elvezhetöbbe tenni a helyzetet, de azert kefeles helyett igazan tehetnenek valamit a sajat megmentesükre. Sokan gondoljak igy ugy latom es en is csatlakozom.
A kövek nem lennenek, akkor meg jo is lenne ez a “lakatlan szigeten hogyan rendezkedünk be” stilus es meg az is beleferne, hogy elöbb utobb mindenki megtalalja a parjat. Igy hogy lenne lehetösegük a probleman dolgozni de megis csak kurni jarnak a földre, igy nevetseges az egesz.
Szerintem a showrunner amolyan jancso fele kiehezett perverz allat (amugy jancso egy tök jo fej pasi, ahogy megismertem, szal no offense :-P), akinek valszeg evek ota nem volt baratnöje es most igy probal egy kis ingyen kejt szerezni.
“So say we all”
Ha már meg lett említve a zene is, nekem pl kifejezetten nem tetszik sokszor a zene, amit választanak a jeleneteknél. Mármint sosem. Ettől is olyan tinis lesz az egész számomra. Utálom az ilyen zenéket filmekben és sorozatokban is. Meg úgy natúrban sem szeretem.
A Grace klinikában elég jó, ott helye van. :)
Bűn ezt a szutykot scifi szóval illetni.
Látványosan, 1 mondattal elintézték, hogy bejutottak a hajó egy eddig elzárt részére. A scifi lényege lenne a hogyan. Itt ez egy mondat volt. = 5 perc.
Kínai-fekete kefélés. 22 éves vagyok, van egy 8 éves fiam egy ribanctól, jajj de megvisel. Vietnámi-fehér b*u*z*i*k*u*r*v*á*k sírnak. Kínai-fekete kefélés. Vége. = 40 perc.
Ez ám a sci-fi!
Hogyan lesz vége?
Megtaláltam a kódot, amivel hazajutunk! Tárcsázás. Jajj de jó végre itthon!
omfg… osztályozzuk?
Ez osztályozhatatlan.
Jajj és nehogy beszarjunk már az 5 másodperces konzerv cgitől, ami az első rész óta ugyanaz, meg a régi sorozatokból áthozott díszletektől…
fanclub: te mazochista vagy, hogy ezt nézed? Hallgass rám, és ne csináld. Elég fura, hogy valami szerinted ilyen szar, és csak azért is erőből lógsz rajta. Most rögtön abba kell hagynod, mielőtt elfajul a dolog.
Most néztem meg ennek a “scifinek” a kilencedik részét, vélemény: hát nem lehagyta a csónakot a képről? Gondoltam hogy valami durva dolog fog történni ebben a részben, de azért erre nem számítottam, lehagyni a csónakot pfffff.
Ott én is majdnem elsírtam magam…
Kitalálták, hogy van egy megfelelő bolygó, aztán mégsem és erről szólt 40 perc, persze a csónak elfelejtése az nagyon megrázott. Szánalmas…
Én mondjuk a csónakról egy percig azt gondoltam, hogy végre vki észrevette, hogy hiányzik egy mentőkabin!:)
De mégsem..
És persze a támadás alatt mindenki tudott magához ragadni egy komplett egyforma tornadresszt..
Ojjj, mar elore elvezem a mai reszt :)
Meg nem tudtam megnezni, de mar latom a sok dicsero velemenyt es elore varom a tomeny fajdalmat :D
Miutan lecsengett a morphium hatasa, vissaterek..
Flogging Molly szam cold open-nek! Veegre valami hasznalhato zene :D
(meg nem tudom, miert kell egy ir folk-punk szamra jogazni es feluleseket csinalni, de talan kiderul)
Hát én “akinek nem tetszik ne nézze” párti vagyok, de ez valami szarborzalom rész volt :(
Hunnenkoenig:
Ha a kövek nem lennének, az eddigi 9 részt 2be lehetne veszteségmentesen belesűríteni.Ez az S01E09meg katasztrófa volt. 3 perc SG szerű valami, még az is szánalmasan interpretálva, és 37 percnyi dél-amerikai szappanoperába oltott 90210. Még megvárom az idei utolsót, de nagyon nagy fordulatnak kellene történni ahhoz, hogy én ezt a szart jövőre is nézzem.
amikor mondtátok hogy az 1×09 is föld-centrikus epizód lesz kicsit megijedtem, de messze nézhetőbb volt mint az 1×07.
végre Telford-ot is jól elpicsázták, amúgy is tenyérbemászó feje van :D
és nemtudtam hogy a zene Flogging Molly (csak névről vágom a bandát) – de tény h hangulatos volt!
Igy hogy tudtam mire szamitsak, nem is volt annyira veszelyes :)
Modanam, hogy filler resz volt es csak azert kellett, hogy meglegyen az eves quota es kipotolja a helyet az evadot ativalo torteneteben..ha lenne ativelo tortenet.
Egyre jobban elfog az az erzes, hogy ez egy ‘alibi sorozat’. Az irok valamiert kaptak egy berendelest ‘x’ reszre, cserebe a tv csatornanal senkit nem erdekel, hogyan is toltik ki ezt a 13-23*45 percet. Viszont az irok sem tudjak hogyan es mit kellene irniuk es valamiert a grace klinika az etalon. Mindenki hancurozik mindenkivel, random emberek idonkent idegosszeomlanak es reszenkent ketszer harom masodpercre bevagjak ugyanazt a snitt-et a hajo kulsejerol. Most mar tenyleg csak az tart eletben, hogy lathatok egy otos-fogat orgiat a kovek segitsegevel…ahol valojaban tizen esenek egymasnak. :)
Hat en az elsö evadot azert vegignezem, de ha az evadzaro cliffhanger nem lesz minimum T:TSCC kvazi sorozatzaro cliffhanger szintü, akkor a masodik evadra tuti nem fizetek elö.
Es szerintem meg nehany millioan nem. Tehat ha a terminator nem erte meg a 3. evadot, akkor ez vegkepp nem fogja. Pedig az aztan drama volt a javabol es a TV törtenelem legnagyobb cliffjet produkaltak.
Hm…most hogy igy mondom, belemvillan a felismeres, hogy talan ezek nem is igazan csak a BSG-re hajaztak, hanem a Terminatorra is, mert az volt ilyen, hogy egy akcio franchiset eldramaztak es azert valamilyen szinten bejött. Sajna nem elegge. Pedig azert Henry es Savannah közös eneklös jelenete szerintem filmtörtenelmet irt.
Na mindegy. A lenyeg, hogy ezek nagyot fognak bukni ha ez igy marad. Minden egyes kritikaponttal amit valaha megemlitettek itt es masutt 100%-ban egyetertek.
Hunnenkoenig:
azért remélem, hogy a terminátor második évadjányak a cliffjére gondoltál,nem pedig az elsőjére,mert az minden idők legszarabb cliffje volt,gondolom senki sem izgult:)
Kb,mint az sgu darkness része végén lévő cliff: vajon túlélik a napot (bárcsak ne tették volna..)?:)
Termeszetesen a masodik evad cliffjere gondoltam.
Azert is irtam, hogy “kvazi sorozatzaro cliff” :-)
Ha nem láttam volna az SG-1/SG-A összest, én sem néztem volna tovább ezt pár résznél, ahogy többen is. Ilyen az amikor egyszercsak kicserélik a zsoké alatt a versenylovat hintalóra….
OFF
Tudja valaki, hogy miért változik a SyFy logója néha zöldre, néha fehérre?
/OFF
Hmmm.Én mondjuk arra számítottam, hogy gettóstílusú nigga barátunk lazán behuppan a székbe, és kissé tudatmódosul.Akkor lehetne némi haszna.A magyar honvédségnél is erősen figyelik a droghasználatot, itt meg egy masszív függő is elfér.Csak én hiszem azt hogy ilyen agresszív, antiszociális parasztokat nemigen soroznának be szupertitkos projektekhez?
A nyál még elfért, bár kissé keztem szipogni(biztosan h1n1)remélem mindenki összevész a földiekkel, és kiszórják a köveket egy időhurkos kapuba.
Az évadzáróval tényleg eldőlhet végre mi lesz,jól esne pl ha átnézne McCay, és gallyra mennének a kövecskék.Az lehetne a végszava:Hopp, itt ragadtam.Na akkor kezdjünk végre valamit.
Hat komolyan, lassan Defying Gravity magassagaban/melysegeben szarnyal a sorozat. Mondjuk ott nem akasztott ki ennyire, a kuldjunk egy rakas szociopata kefelogepet az urbe koncepcio. Lassan ugy erzem, hogyha akcios, technoblablas sci-fi resz jonne, azt direkt atugorjak vagy minimalisra roviditik az irok, hogy maradjon ido a szuttyogesre a picsogasra meg az uresmenetre, meg a vaginazenere :D
Akinek köze nincs a sci-fihez (látott 6 star warst, meg a Függetlenség napját, és már szakértőnek képzeli magát) az pls ne mondja már hogy ez nem sci-fi. Tessék pár Jules Vernét, Asimovot, Frank Herbertet olvasni és utána mondjatok ilyen nagy nyilatkozatokat.
Az SG:U maximálisan sci-fi. Aki meg nem szereti a karakterdrámát az ne nézze. Sokkal reálisabb igy, mint a “legveszélyesebb helyzetben is a poénokat tolom” -stilus.(ami amúgy nagyon bejött nekem is, de azért örülök hogy realistább szemszögből is nekimennek a témának).
Ahogy már nem tudom melyik SG fórumon nem tudom ki mondta: itt pár rész alatt többet megtudtunk egy-két MELLÉKszereplőről, mint egész Atlantisz alatt néhány FŐszereplőről (igen, Ronon + Teyla)
(beirtam ide is, mégiscsak ez a sorozat főtopicja)
Tényleg nem értem amúgy, hogy miért oltogatja mindenki. Kezdem érteni hogy mit érezhet egy Twilight-fan, amikor mindenki a kedvencét szidja :( (:D) Ennyire az “omg laser pew pew pew” tipusu sci-fikhez vagytok szokva? Miért fáj az ha emberi kapcsolatokat is bemutatnak? Komolyan néhány komment olvasása közben azt érzem, hogy az illető még nem volt emberek közt, olyan dolgokat kifogásol a karakterek közti kapcsolatokban.
És végül a személyes vélemény a sorozatról: maximálisan meg vagyok vele elégedve, jobb mint amire számitottam, nekem meglepetés volt ez a “stilusváltás”, de nagyon tetszik. Remélem hogy megér minimum 5 évadot :)
Akkor en is beirom a valaszom ide is:
Akkor kb szazezredszerre is: senkinek nem a sötet hangulattal van baja. Senkinek nem a dramazassal van baja. Senkinek nem a humor hianyaval van baja.
Mindenkinek azzal van baja, hogy amit ezek dramazasnak akarnak eladni, az egy bödületes baromsag es ovodas szinvonalon van, plusz logikatlan.
Mindenki tök jol el lenne a sorozattal, ha a drama a valos problemak miatt keletkezne es nem pedig a hajanal fogva rancigalnak elö.
Hogy erthetöbb legyen:
Ott vagyok egy idegen hajon, mindenfele felszereles nelkül egy idegen univerzumban, a hajo kb egy het mulva szetesik es nekem nincs semmi eselyem, hogy hazajussak. Akkor szerintetek mifaszomat fogja erdekelni, hogy ki kurogatja az asszonyt odahaza?
Ezek az irok teremtettek egy alapjaban jo szitut ami eleg lenne a dramazasra (Castaway Tom Hanksszel, valaki?) es minden sci-fi rajongo a bugyijaba csinalna a gyönyörtöl, erre ezek sikeresen megoldjak, hogy azokat a problemakat teljesen ignoraljak es elöszednek szomszedok szintü törtenetszalakat es azt toljak a pofankba.
Ha azt akarnam nezni, ki kit kurogat es melyik szöke picsa melyik szöke picsara feltekeny mert elhappolta elöle a vezetö csirlider allast, akkor neznek valami ilyen gany sorozatot. Dunat lehet velük rekeszteni.
@Vorian: Nezted te a Terminatort? Na az kivalo drama volt, megsem kellett sokaknak sajna es kaszaltak.
Nezted te a Jerichot? Na az jo drama volt, megsem kellett sokaknak es kaszaltak.
Szerinted ezt milyen gyorsan fogjak kaszalni.
Van ra egy ezresem, hogy a masodik evadot nem fogja megerni, vagy legalabbis a masodik evad masodik felet.
Ez egy rakas szar, unszimopatikus szereplökkel. Es esküszöm sci-fi es SG rajongo vagyok es nekem egy sorozatnal sem jutott sosem eszembe ezen kivül mar a promo kepeknel, hogy unszimpi egy karakter, de amikor több tizezer ember egyszerre azt mondja a promo kepek lattan, hogy unszimpik, akkor valszeg unszimpik.
Erre mit csinalnak az irok? Megmagyarazzak, hogy mi vagyunk a hülyek, mert nem ertjük meg öket.
Nos erre en azt tudom mondani: Csinaljon mindenki olyan sorit amilyet akar. Szerinte ez igy jo es ez az ö gyermeke es aki nezi nezi, aki nem baszodjon meg? Rendben. Ö igy latja. Csakhogy! Ezt akkor teheti meg, amikor kis független ceg es sajat maga finanszirozza.
Mikor egy multimillio dollaros ceg all mögötte, ami szamokat akar latni es azokat is föleg dollar jellel az elejen, akkor ezt mar nem teheti meg.
Ez üzlet. Es ha nem hoz penzt, kasza. Es ha 3 millio rajongo azt mondja, hogy ez igy szar, es te meg mindig meg akarod tartani a munakdat, akkor bizony akar tetszik akar nem, azt kell csinalni, amit az a harom millio mondd, mert azok fizetik a te szamlaidat.
Aki ezt nem erti meg, hogy ez nem müveszet, hanem iparosmunka es egy termeket ad el, nem pedig a sajat kis dedelgetett csemetejet nevelgeti, az meg is erdemli, hogy jol seggbe kurjak.
Es ez a faszkalap ezt nem erti meg, hogy itt nem arrol van szo, hogy ö mit akar, hanem arrol, hogy MI mit akarunk.
Asszem nem kell tovabb ragoznom.
Ja: termeszetesen a blogjan picsogo, rinyalo producerre ertettem mindent amit egyes szam harmadik szemelyben irtam.
Es meg annyit (bocs, csak mindig eszembe jut valami), hogy nem hiszem, hogy 30 millio SG rajongo összeesküdött es megbeszeltek egy titkos website-on, hogy ök most jol utalni fogjak ezt a sorozatot, barmi is legyen.
Amikor egy sorozat ugyanazt a reakciot valtja ki egyszerre az összes rajongobol, akkor ott valoszinüleg csorog a kaki a bili szelen, nem pedig csak nehany kis köcsöggel van baj, akik pew pew-t akarnak latni.
Hogy ezt hogy szüri le mindabnnyiotok, az is erthetetlen szamomra.
Nem tudom, hogy azt, hogy “jo az uj stilus, szeretjük a dramat, csak a karakterek unszimpatikusok es a sztorik nevetsegesek es a dramai elemek dilettansak” hogy lehet ugy ertelmezni, hogy “gimme more pew pew!”…
Vorian – 2009. 11. 23. 17:16
Úgy látom, hogy te nem vagy teljesen tisztában a science-fiction fogalmával. Pontosan azért vannak többen is felháborodva, mert egy amúgy is nagyon gyenge karakter-drámából, nem lesz attól sci-fi, hogy a részek elején (pont olyan Star Wars-osan), mutatják tovaszállni a Desteny-t, 1 kerek percen keresztül. Mert ebben a sorozatban ennyi lenne a tudomány, meg a fantasztikum. Egyébként csak egy nagyon gyenge közepes, de inkább silány szüttyögős, szar kapunk, ami ráadásul annyira erőltetett, hogy a falat vakarom kínomban tóle (jó tudom, akkor minek nézem).
Jane Espensont a sorozatnak o irna belole olyan dramat, hogy a 10 ujjunkat lenyaljuk utana, kozben ki is nyirna minden folosleges elemet :D
Baszki a csónak +1
ez lehetett volna évadzáró cliffhanger!
lehagyta a csónakot a leszbi…
spoiler:
lexikon szék: a szenátor lányát beletettem volna erőszakkal a nigga helyében.
ha sikerül van egy useful karakter aki ért valamihez.
ha nem akkor próbálkozni a leszbivel, és szép sorban a többiekkel…
Vorian jól megmondta Twilight az űrben:)
Hunnenkoenig bocs de nem tudom komolyan venni az érvelésed.
Kezded a saját véleményeddel.
Aztán hirtelen “de amikor több tizezer ember” nem szereti.
Ami növekszik “3 millio rajongo”-ra.
A végén pedig már “30 millio SG rajongó” rühelli mint a szart.
No comment.
Begbie: ha neked az ürhajó mutatása-nem mutatása (nem ürhajóktól sci-fi a sci-fi) jelenti a sci-fit, akkor ahogy már mondtam, olvass el pár könyvet az általam fentebb ajánlott iróktól.
Hunnenkoenig nem ertek egyet veled. Most nem a sorozat minosegerol, hanem maga a SyFy csatirol beszelek: a SyFy nem nagyon szamit orszagos csatinak, a Universe 2 millios nezetsege jo (es jobb mint az Atlantis utolso ket evada). Az elso evad nagyreszt levolt forgatva mar amire musorra kerult, ezert hat hiaba a negativ kritikak, nagyon nem lehet a sztoriban beleszolni. Ezekbol kiindulva: valtozas a masodik evadra lesz! De szerintem ez nem rossz, s dramailag is jo (kiveve Chloe szalakat sajnos). De valtozas lesz, es figyelembe lesznek veve a kritikak. A SyFy 2 millios nezoseg jonak szamit, es nem fogja kaszalni mar elso evad utan, sot szerintem a berendeles mar meglesz az evad fele utan, a masodik fel elott.
Vorian, te elolvasod egyaltalan amiket az emberek irnak? Nem ugy tünik.
Ha nem is az enyemet, de legalabb Begbie kommentjet olvasd at megegyszer. Talan rajössz, mekkora ökörseget irtal most.
Amugy meg nem tudom komolyan venni a hozzaszolasod, ha szar hasrauteses es tök alaptalan szamokon akadsz meg de a hozzaszolas mondandojat teljesen ignoralod illetve valszeg fel se fogtad.
No comment. kthxbye
Vorian:
A dűne sokkal inkább fantasy, mint sci-fi, az alapítványban sem a dugás volt a középpontban ha jól emlékszem, de javíts ki, ha tévednék; és bár a neurománc vagy pl. egy angyali üdvözlet azért tele van erotikával, mégsem a főszereplők bugyián keresztül alakul ki a sztori, de döntsön a wikipédia:
Science fiction is a genre of fiction. It differs from fantasy in that, within the context of the story, its imaginary elements are largely possible within scientifically-established or scientifically-postulated laws of nature (though some elements in a story might still be pure imaginative speculation). Exploring the consequences of such differences is the traditional purpose of science fiction, making it a “literature of ideas”.
Tehát a sci-fi célja a tudományos fantasztikum bemutatása és nem a szerelmi szálak szövögetése, mégha soft is. szerintem…
Hunnenkoenig nem sok mondandót találtam a hozzászólásaidban azon kivül hogy “jaj de szar a dráma” “jaj fúj barátok közt” “nem érdekel hogy ki kit kúrogat” “nem szappanoperát akarok” “jaj mami nem ugyanolyan az SG:U mint az előző kettő :(”.
Pff… ez annyira buta hozzaszolas volt, hogy csak egy faradt mosolyt csalt az arcomra es nem tartom erdemesnek arra, hogy barmit is hozzaszoljak.
Nana, azért ne menjünk el személyeskedésbe, kérem az urakat!
Úgyis mindenki kiszűri a saját álláspontját támogató hozzászólásokat, a többit max. elolvassa, de általában ignorálja. Én tipikus sorozatjunkie vagyok, szinte mindent megnézek, de itt Hunnennel értek egyet. Nekem nem jön be, de ahogy már írtam, mindig reménykedem, hogy jobb lesz a következő rész. Hátha most! Nem azt várom, hogy SG1 vagy SGA legyen, csak egy pici sci-fit várok. Ehhez pedig nekem nem elég, hogy egy hajón játszódik. Biztosan más az SGU elképzelése a dolgokról, valószínűleg nem akartak a “nagyok” nyomdokaiban kullogni, ezért indultak más vonalon el. Kíváncsi lennék az eredeti oldalon a hozzászólásokra (már ha van ilyen), vajon ott milyen a hangulat? Csak mi, magyarok vagyunk ennyire kritikusak?
Szép éjszakát!
“Nana, azért ne menjünk el személyeskedésbe, kérem az urakat!”
egyetértek. alig egy hajszálra vannak a kommentek a moderációtól. nem éri meg, ne személyeskedjünk.
fanclub: A tarsadalomtudomany is tudomany es a soft epp errol szol, hogy nagyobb hangsuly van az emberi kapcsolatokon, a csoportokon.
Asimov, igaz sok benne az ilyen elem, de szerintem sokkal inkabb hard, hisz minden alaposan meg van magyarazva a legaprobb dolgokig.
Arra akartam kilyukadni, hogy az sgu-t hivhatnank soft sci-finek de szerintem nem erdemli meg, mert az egeszbol sokszor hianyzik a tudomanyos megalapozottsag (legyen az szociologia, vagy akar pszochologia).
Asimov -> Isten-császár-király!
Joc: Ezzel nem lehet vitatkozni :D
Joc: a hivatalos-félhivatalos külföldi fórumokon ezerszer nagyobb a sirás. Attól kezdve hogy Scott mennyire erkölcstelen hogy 16 évesen szexel (házasság elött!!), hogy Chloe egy ribanc, odáig hogy az egyik részben a katona mellét mutatták, és emiatt szexista a sorozat… Szóval mindenbe bele tudnak kötni az emberek:D
Megvan!
Most hogy láttam a Gamert, megvilágosodtam!:)
Ez nem egy SG spin-off, hanem a Gamerben lévő “Society” elképzelése sorozatba ültetve egy űrhajón, ezért van a hangsúly a Földön irányított testeken és az ő cselekedetükön.
Már csak a sorozat nevét kéne akkor megfelelően megváltoztatni.
SG???
Mi koze van ennek a sorozatnak az SG-hez?! :D
Vorian, Akkor légyszíves világosíts fel, hogy EZ mitől sci-fi (mert ugye senki nem mondta, hogy az űrhajótól)! Asimovot meg hagyjuk már, mert ha te olvastad is, nem csak beszélsz róla a vakvilágba, akkor tudhatod, hogy ez a sorozat még csak le sem ülhetne egy asztalhoz egyetlenegy Asimov regénnyel sem…
Mellesleg úgy látom, hogy még mindig nem sikerült megértened, hogy az embereknek mi a fő problémája a sorozattal… Pontosan az, hogy ha egy gyenge karakterdrámát, átraknak egy űrhajóra, az még nem lesz sci-fi, de ugyebár ezt már te is észrevetted, mégsem érted meg.
fanclub – 2009. 11. 23. 21:46 : én akartam ezt idézni:)
Begbie, szerintem hagyd… semmi ertelme…
SG?
Sc-fi?!
Azt hiszem, rossz sorozatot nezek…eddig nem talalkoztam ilyen elemekkel :D
Olvastam az eredeti SyFy fórumon:
Melyik szereplő halálának örültél legjobban (Time epizód): Cloe: 58.21%
Jót mulattam. :)
Begbie
“Asimovot meg hagyjuk már, mert ha te olvastad is, nem csak beszélsz róla a vakvilágba, akkor tudhatod, hogy ez a sorozat még csak le sem ülhetne egy asztalhoz egyetlenegy Asimov regénnyel sem…”
Nos ha lenne szövegértésed, akkor láthattad volna a postomban, hogy nem az SG:U és egy Asimov regény nagyságát/színvonalát hasonlítottam, de ha háromszemjegyű IQ is társulna a szövegértés mellé akkor az is kiderülne, hogy még csak >nem is hasonlítottam< őket.
Azért hoztam fel példának Asimovot, mert ő például nem a nagy űrcsatákra, lézerfegyverekre helyezi a hangsúlyt, hanem elsősorban az emberekre, a karakterekre, hogy ők hogyan viszonyulnak a jövőbeli technológiához. Na az SG:U is ezt teszi és ezért tetszik nekem ennyire. Reálisan mutatja be, hogy az emberek mihez kezdenének egy idegen űrhajón, hogyan használnák, és élnének vissza az ős kövekkel, stb stb. És nehogy azt mondd hogy jaj de "XY történt és emiatt nem 100%-osan realista wtfwtfomg", akkor gondolj Atlantiszra. Minden volt csak realista nem, lásd be. Ettől még én is és gondolom te is szeretted. Ismerd be hogy azért keresed és panaszolod fel minden kis hibáját a sorozatnak mert nem ugyanolyan típusú lett mint az előző kettő.
fanclub:
Jaj ne, szexet mutatnak egy sci-fi sorozatban!!! Gyorsan, szólj a Vallásos Szülők Gyermekvédelmi Csoportjának, talán bojkottálni tudják az SG:U-t!!!
1. szövegertesröl ne TE beszelj legyszi :-P
2. NEM azt mutatja be, hogy mit csinalnanak emberek egy ürhajon ilyen helyzetben, hanem azt, hogy kivel kurogatnak a földön mas testeben
Vorian – 2009. 11. 25. 14:15
Hunnenkoenig – 2009. 11. 25. 14:16
^^^lol megfigyelsz? ez gyors volt
Volt kemény két db “kúrogatás” a Földön, ez már annyira kiakasztja a morál-méteredet hogy észre se veszed az ürhajós részeket? Ha ennyire utálod akkor miért nézed?
“Szerintem a showrunner amolyan jancso fele kiehezett perverz allat (amugy jancso egy tök jo fej pasi, ahogy megismertem, szal no offense :-P), akinek valszeg evek ota nem volt baratnöje es most igy probal egy kis ingyen kejt szerezni.”
Most láttam ezt az egyik előző hozzászólásodban… Hát hallod ha pár szexjelenet miatt “perverz állat”-nak nevezed a showrunnert, akkor nagyon prüd lehetsz. Nem irigylem a barátodat.
Na megint egymásnak esnek… :(
Inkább dobok fel egy témát, azon csámcsogjatok:
Kit ültetnétek a székbe? (Lopott ötlet az eredeti fórumról!)
Máris válaszolok: én Eli-t, remélve, hogy csak pozitív effektjei lesznek a szék hatásának.
Joc
Eli szerintem túl “értékes” hogy beleüljön, én a kopaszt ültetném ha még csinál valami súlyosat. Ha túléli, lesz egy mester kódjuk. Ha nem, akkor jobb mint kitenni egy bolygón.
Amúgy az kiderült, hogy Eli benne lett volna az alapcsapatban ami átmegy a kapun, vagy csak a 9 ékzáras tárcsázáshoz kellett és siker esetén hazaküldték volna?
Ahogy írtam, csak akkor, ha nem lenne semmi negatív effektje. Gondold meg: beülteted a kopaszt, tele lesz tudással a feje, de fogalma sem lesz, mit kezdjen vele. A tudás önmagában szerintem kevés, megfelelő analizáló és szintetizáló képességek hiányában. Hú, ez túlságosan pedagógus duma volt. :) Kérek engedélyt ponttá zsugorodni! :D
Joc
Én Chloe-t mert kurvajól néz ki de így egy 0 karakter úgy meg érdekessé lehetne tenni. Ha meg belehal hát annyira nem kár érte :)
Telford eppen Young testeben mokazik, majd hirtelen felindulasbol belevagodik a szekbe. Aztan amikor betoltodott a cucc az agyaba megszakad a kapcsolat, a kovek meg elromlanak :D
Persze a tudas attol Young fejeben marad nem? Hu ez mar magas :D
Vorian
Szerintem fogd vissza magad és a személyeskedéseidet,mert moderálva leszel, szerintem..
Amit pedig leírtál egy baromi nagy hülyeség.
Mert igen, ilyenekről szóltak az Asimov regények (bár én túlmennék rajta, és inkább azt mondanám,hogy a mély emberi psziché rejtelmeit elemezte,amihez a robotok és az elképzelt fantasztikus jövőkép csak körítés volt),de ennek a sorozatnak köze nincs hozzá!
Itt nem vizsgálnak kütyüket, nem analizálnak működéseket, nem csinálnak semmit!
És igen, ebben az utolsó részben több volt a földi jelenet, mint az űrhajón játszódó.
Az egész csak egy kifogás arra, hogy keverjék a szart a földön, és kell részenként legalább 5perc kötelező destinys jelenet, hogy azért még sci-finek nevezzük!
Pilotba volt pl: találtak ládákat a csomagtérbe.
Persze nem nyitották ki,mert inkább hazamegyek meglátogatni a zabigyerekemet, az sokkal fontosabb, mint, hogy mi van a ládába, még ha éhen is döglök.
Ja,mi volt a max kütyű amit eddig felfedeztek?
A csodás kino és az elemtöltő!
Gratula.
Egy rakás hulladék ez a sorozat, se nem dráma,se nem sci-fi,és attól még nem lesz sötét tónusú,hogy lejebb veszik a fényeket és mindenki morcosan néz.
De hajrá!
Edenyke akkor ne nézd. Még a végén nagyon felidegesited magad és akkor mit mondok a szüleidnek? Hogy magyarázom el neki a hirtelen szivrohamot? Ha ennyire “rakás hulladék”, akkor ne ide szemeteld a postjaid, hadd menjen itt magáról a sorozatról a téma, és nem arról hogy ez de szar az de szar.
Hát,szerintem az én postjaim értelmesebbek,mint a tieid.
Azért nézem,mert sg,és nincs más sg.
De attól még nem rajongok érte és a kritikám jogos teljesen.
Ok
Ma el kellett meselnem egy baratomnak a sorozatot. Kb igy adtam elö:
Szoval egy csapat ember felkerül egy hajora egy tavoli univerzumban es nem tudnak hazajutni. Semmilyük nincs a tulelesre. A helyzet teljesen kilatastalan, de csodakövekkel el tudjak a leküket küldeni egy masik testbe a földre, ahol segitseg keres helyett inkabb elmennek az asszonyt kurogatni.
Ez alatt a hajon senkit nem erdekel, mi van a hatso reszben, inkabb egymast basztatjak a pilotafülkeben es a kajaldaban. Mikor az egyik veletlenül messzebb setal es kinyit egy ajtot, meglatja “A” szeket. Az ösök egyik legnagyobb horderejü talalmanyat es a menekülesük kulcsat.
Mikor a csavo meglatja a szeket, bamban nez, majd megranditja a vallat, megnyomja az ajto gombjat, az ajto egy csendes “c-sssssssz”-el becsukodik, majd a faszi ratamad a mellette elhalado pasira, hogy “te megkurtad a felesegemet a földön!” es jol szajbaveri.
Persze ez “eljatszva” viccesebb volt. :-P
*semmijük
Hunnen ez jo volt :D De sajnos igaz.
Ennyi erovel mondjuk a New York-i csatornazasi muvek dolgozoirol is csinalhatnanak dramazos/kuros sorozatot, a tortenet vezetesen nem sokat kellene valtoztatni :D
@Waldi: volt regen egy nemet sorozat Uschi Glasszal, amiben egy kavicsbanya tulajdonosnöjet jatszotta es az ö es a körülötte levö emberek problemait dolgozta fel.
Sikersorozat volt nemet nyelvterületen.
En meg a fejemet fogtam, hogy ki a kurva anyjat erdekli egy kavicsbanya tulajdonosanak a problemaja? Olyan problemam van nekem is eleg. Lehet meg is irom az idei evemet sorozatnak, hatha jol el lehet adni.
Mondjuk sok szex nem lesz benne, de majd ahhoz hozzafantazialunk valamit. :-P
Figyeljetek már…! Az előző rész nem úgy ért véget full misztikusan, hogy a legénység 30%-a karanténban fetrengett a vírustól…és jött a húúúmostmileszafolytatás vége főcím?
Most meg vidáman utazgatnak a kövekkel mintha mise’ történt volna???
Amúgy a sorozat eddig tetszik, az előző SG-ket a klasszik mozifilmtől eltekinte nem néztem, de ez egész jó…csak fentiekkel van némi bajom… :)
OK, de a kavicsbanyas sorozatot gondolom nem Wissenschaftlische Fiktion Kanal-on adtak :D
Elegansan atleptek rajta, mert nem kellett megmagyarazni.
Mert ugye a legsötetebb nezö is el tudja kepzelni, hogy megoldjak az idöhurok problemajat miutan meg 48 ilyen akcios alienes talalkozas utan mindig kicsit többet tudnak meg a dologrol es amikor mar 48-szor meghaltak es ujrakezdödik az egesz, akkor vegre sikerül befogni az alient es abbol aztan kinyerni az ellenszert nehany voodoo varazsige elmormolasaval, illetve egy kis alkimiaval amelyhez felhasznaltak a rizskasat (amit valszeg az egyik katona szarik, mert honnan jönne mashonnan), meg McGuyver svajci bicskajat, amelyet az egyikük egy rajongoi arveresen vett meg es mindig maganal hordja. Aztan a több hetes labadozas problemaja se gond, mert ugye a hajo ugyis repül magatol, szal tökmindegy, hogy hevereszünk, vagy rohangalunk, mint a mergezett eger.
Szoval latod, ezek trivialis dolgok es csak untattak volna a nezöket. Ellenben az, hogy a szenator lanya reszegre issza magat a dizsiben mert a baratja a legjobb baratnöjevel kever, illetve hogy morcosvezer szanja banja felrelepeseit es engesztelö kefelesre invitalja amugy szinten morcos feleseget, az termeszetesen vilagrengetö problema, amit minden reszleteben taglalni kell es ugye csak 45 percük van ra.
Ugye nem akarjak sem a nezök ertelmi kepessegeit alabecsülni az altal, hogy ilyen szar idöutazasokat magyaraznak, amilyeneket a Star Trekben meg a Vissza a Jövöben mar ugyis alaposan kiveseztek, sem feltetelezni, hogy azert neznek sorozatot mert allantas ösztöneiket akarjak kielni es ilyen csunya veres dolgokat akarnak latni.
Mivel olvasnak forumokat es blogokat, ök nyilvanvaloan tudjak, hogy a rajongok most azt szeretnek, ha sporolnanak a vilagitassal, a futurisztikus diszletekkel es a CGI-vel, hogy több penz maradjon a lehetö legtöbb földi jelenet leforgatasara es persze a sok szineszre, akikkel az emberi szexualitas minden melyseget ki lehet kutatni.
A sok iro fizetese se semmi, akik ezeket a gyönyörü erzelmi szalakat beleirjak a sorozatba. Ugy hallottam Danielle Steelt akarjak felkerni, csak ugye ö draga.
A köveket pedig a producer öcsse adja berbe a forgatas idejere, szoval hasznalni kell rendesen, hogy megerje neki.
Remelem ez kimeritö valasz volt es mar erted, miert nem kellett egy ujabb reszt elfecserelni ilyen töltelek reszekre. Az csak gatolna öket abban, hogy valoban felemelö erzelmekkel tulfütött dramat tudjanak a 20 eves, szemüveges, pattanasos sci-fi freakeknek nyujtani, hiszen nyilvanvalo, hogy ök a legidealisabb celközönseg erre es velük lehet majd a legnagyobbat akasztani.
Hiszen ök fogjak majd megvenni a gruppenszexet bemutato action figura szetet, amelyben Chloe, Young es Eli az ösök szeken lesznek különbözö figurakba rendezhetök.
elözö Coppersalt-nak ment :-)
@Waldi: Hat az is igaz :-P
*különbözö figurakba = különbözö pozokba
nemvagyokráméltó, nemvagyokráméltó…(sűrű hajlongások) :)
kösz, hogy felnyitottad a szemem… :)
De az ep.08 pont az a rész volt a többihez képest, aminek érdekelt volna a megoldása.
e09 ehhez képest tényleg lélek-diving volt…a történet szempontjából 0 értékkel, a vizuális csúcspontra mondjuk Reiko Aylesworth (Michelle-24) leszbi csókja tehető…
Remélem, hogy a következő részben nem fog Young roppant érdekes szerelmi vívódását kell nyomon követni…és nem csap át a dolog ‘Sex and the Space’- be…
Komolyan ugy tunik, hogy az irok megcsomorlottek a SG Atlantisz-ban a scifi mufajatol, hogy probaljak minimalisra redukalni a sci-fi szalat. Komolyan a Defying Gravity-ben tobb volt a magyarazzuk meg ezt, hogy van az szal, mint ebben a szutyadekban.
Lehet, hogy erdekelt volna valakit, hogy honnan van Eli lebego deszkaja? Hogy hogyan allitjak vissza az idovonalat, hogyan kuzdik le a korokozokat, mik ezek a mini forgoszelek, kik kotottek el a kompot, mi ertelme van meleg hidrogen plazmat felvenni, amikor az orias bolygo legkorebol kevesbe meleget is felvehettek volna es meg a hajot se kellett volna huteni mint a meszes?
Nem ehelyett olyan erkolcsi kerdesekkel kell szembesulnunk, hogy a budos kurva, aki ugyan felrekur Scottal, feltekeny a baratjara aki halottnak hiszi es osszejon a baratnojevel?
Vagyhogy Young, aki felre kurt a szoszivel, jogosan feltekeny-e a Telfordra, akinek a kepeben dugta a feleseget?
Hard SF ez a javabol :D
Nincsen sehol valami jo kis SGU comic, ami ezeket ugy faszan az irok kepebe vagja?
Lehet elkezdek majd ilyen egymondatos recapocat produkalni, mert igazabol ezekböl latszik, mennyire szar az egesz.
Amikor igy le lehet redukalni valamit, ahogy waldi tette, akkor latszik igazabol, mennyire nevetseges az, amit ezek csinalnak.
Reiko Aylesworth: gyönyörűség! Vele én is szerepelnék a sorozatban, akár ha “sex in the space” lenne a címe! :)
Én azt nem értem, hogy akinek nem jön be a sorozat, miért nézi még mindig? Én a Heroest második évad után lelőttem, mégse mentem fikázni, hogy de szar. :D Amúgy nekem bejön a sorozat, pont azért, mert sg-ben eddig magánéletet nem láttunk soha szinte, itt meg adják rendesen. Azt meg úgyis tudjuk, hogy milyen egy sgc tiszt élete. Ami meg a Ming Na szálát illeti, totál megértettem, amikor kiborult, hogy elfelejtette a hajót lerajzolni. Sajnos voltam hasonló szituációban. Az, hogy apró, de fontos részletekre nem emlékszel 1 idő után, kissé megváltozatja az embert és nem jó irányba. Amúgy először éreztem a sorozatban azt, h k*rva szar nekik, szerintem simán egy 7/10-es rész volt emiatt.
“Én azt nem értem, hogy akinek nem jön be a sorozat, miért nézi még mindig?”
tudom, hogy sok a komment, de olyan jól le van írva. egyrészt közel sem mindenki nézi, akinek nem tetszik, másrészt meg… le van írva.
A héten nincs SGU. Észre sem vettem. Pont olyan, mintha lenne. Nem történik semmi.
új műfaj: sexual ficition
de most komolyan. nekem hiányzik ez a szutyok :D
gykorlatilag nincs se sci-fi film, se sci fi sorozat.
pedig épp tegnap írtuk két újról. azok kvázi scifik.
fromdtod pont így érzek. :)))))
Más:Kinyúlok, a minek nézi ha nem tetszik mondaton. Akinek nem tetszik a sorozat, vagy gyengusnak tartja, (ahogy én sem ájultam el tőle) nem azért nézi, hogy utána itt fröcsöghessen. A remény, ami legutoljára elvész, ez tart még itt engem is. Hogy talán történik végre valami.
Persze az sem mellékes, hogy ez 1 kibeszélő. És ha valakinek nem illik bele az SG-sorozatokba ez a mostani, maximálisan megértem.
Nem is lenne ennyi negatív hozzászólás, ha különálló, új sorozatként indították volna útra, és nem az SG zászlaja alatt. Ha kihagyták volna a csillagkaput, és nem használják az ősök kifejezést, soha rá nem jövök az „SG-kapcsolatra”.
Most jön 1 pici szünet a 10-es után, (nem várok tőle sokat) mit mondhatnék, nem roskadtam magamba. De remélem a 11es elsöprő lesz. Annak kell lennie, hisz az alapötlet jó, annyi mindent kilehetne belőle hozni.
Persze rá fogok lesni az újakra, de ami most van… V pl. onnantól nem érdekel, hogy gyakorlatilag egy monitor az űrhajók alja, és a technológiailag szuperfejlett idegenek c4-et gyüjtenek a földön valamihez, persze akár alakot is válthatnának bármikor és irányíthatnák a világot, flashforward meg 3. rész óta kb. ugyanaz, mint sgu: dugunk, nem dugunk, szeretlek, nem szeretlek, iszok, nem iszok, meghalok, nem halok meg.
Szal lehet, hogy rossz a pew pew laserpirates sci-fi, de legalább a nézők 90%-át leköti a látvány miatt, míg ezek a hétköznapi problémákkal küzdő hétköznai emberek téma, minden mondandó vagy tanulság nélkül… Mondjuk úgy, hogy ha fizetnem kellene érte, valószínúleg nem nézném egyiket sem, ideértve sgu-t is.
A hét hálaadás napi szünetekkel telt…se FlashForward, se Fringe…se SGU…csak győzzem eldönteni melyik (nem) hiányzott jobban…van egy olyan érzésem, hogy azért nézzük ezeket, mert nincs JOBB amit nézhetünk a hasonló kategóriákban. Akinek van tippje, hallgatom… :)
Fenti comentre: a sexual fiction helyett ez inkább sensual fiction
Na mindegy…azért reménykedem, hogy Robert Carlyle legalább előhúzza a Trainspotting-os pszichopata Begbie-t és gépzsírtól bedrogozva nekivezeti a hajót egy aszteroidamezőnek…vagy valami… :)
Itt is meg kell örökitenem azt a ket kepet, ami a legjobban kifejezi a sorozat lenyeget:
http://images.cheezburger.com/completestore/2009/11/29/129039914676280771.jpg
http://i45.tinypic.com/nd26qc.jpg
Nekem a pénteki rész(nov 27) olyan semmilyen volt, de még így is benne van a top 5 ben:)
Koenig:
ez üt:)
Asszem a filmre szükség sincs a továbbiakban.A fika életre kelt…………
A kovetkezo resz cime legyen: Koton
Roviden a tartalombol: homalyos tekintettel nez egymasra ket szereplo, vad dolgokat duruzsolnak egymasnak, nekitamaszkodnak a tarcsazo keszuleknek…majd kiderul, hogy nincs tobb gumi!
Focim.
A jeg bolygon begyujtott virus mellekhatasa, hogy vad vagy lesz urra az alanyon es ‘kapcsolatba’ lepne barmivel, ami kepes lehet kielegiteni..
Bevillan az elozo kepsor (nincs tobb gumi!) es ekkor tudatosul a nezokben, hogy nagy itt a baj.
A civilek a katonakat hibaztatjak (biztosan van dugi-gumijuk, csak nem akarjak odaadni), a katonak meg a civileket (minek kellett fuvel-faval osszefekudni?!). Ekkor Eli (a zsenialis, de nagyon kanos tudos-wannabe) felveti, hogy esetleg hasznalhatnak az ooosi koveket a problema megoldasara!
Sajnos az elso turnus utan nyilvanvalova valik, hogy a lelkileg kielegitett utasok testet is ki kell elegiteni.
Egy tulfutott pillanatban Eli es a Doktor hevesen vitatkoznak, majd egymashoz kozelit az arcuk..
TO BE CONTINUED…
Ezt nevezem en cliffhanger-nak! Vajon be merik vallalni?! Most akkor tenyleg b*zik, vagy csak kvittek?! :D
Bio: jó a scripted, egy pillanatra azt hittem, Hunnen írta. Tőle telik ki ilyesmi! :)
Más: olvasgatom az angol Syfy oldalt. Nagy az elégedetlenség, a topicok felét egy napon belül zárják a moderátorok. Meg tudjátok erősíteni, hogy a Syfy a névváltás után már nem csak sci-fit ad, hanem pl. wrestlinget?
a scifi nagyon régen nem csak scifit ad. a pankráció az egyik legnézettebb műsora és már elég régen megy, mint ahogy a scifi sorozatoknál ugyancsak nézettebbek a szellemvadász reality-k, de ugyanúgy a syfy adja az ijestztgető kandi kamerás scare tactics-ot.
Amúgy hallottátok hogy TJ terhes? Kíváncsi vagyok beépítik e a sorozatba: majd az lesz hogy hatan felkúrják és két évad rámegy arra mire kiderül ki az apa. Pl.: Young bőrébe bújva Telford felkurja, majd a szüléskor Telford fog TJ testébe bújni és ő szüli meg.
Mellesleg ma esett le, hogy nem volt hétvégén ez a fos, fel se tűnt, vajon ez miért van??
Én egyébként, csinálnék egy részt amikor Eli megtalálja az ősök zugi lepárlóját az egyik fedélzeten és akkor lehetne ontani a szeszt, ezután meg mindenki részegen bele akarna ülni a székbe, végül pedig azt a tudást, amit felszedne valaki, elfelejtenék másnapra :D
@Biohazard: taps jar a scriptert. En eladnam valamelyik porno producernek, aki ilyen ujramegfilmesitesekben utazik, mint pl a “Dildókezü Edward”, vagy a mindenki altal jol ismert “Porn Wars” :-)
Lehetne a cime “Stargayed”, ami persze Eli es Rush bimbodzo szerelmeröl szolhatna. Esetleg az SM rajongoknak lehetne egy “Stargate: Analpiss” cimüt csinalni.
@Joc: kösz :-)
@Biohazard: taps jar a scriptert. En eladnam valamelyik p orno producernek, aki ilyen ujramegfilmesitesekben utazik, mint pl a “Dildókezü Edward”, vagy a mindenki altal jol ismert “P orn Wars” :-)
Lehetne a cime “Stargayed”, ami persze Eli es Rush bimbodzo szerelmeröl szolhatna. Esetleg az SM rajongoknak lehetne egy “Stargate: Analpiss” cimüt csinalni.
@Joc: kösz :-)
Az eddig legintelligensebb összefoglalasa annak, hogy mi a baj ezzel a sorozattal:
http://forums.syfy.com/index.php?showtopic=2338153&st=1580&p=6624838&#entry6624838
Na ezt kene elolvasnia annak a malozzi seggfejnek, hatha rajönne, hogy mi az intelligens… de hogy nem az ö sorozata az is biztos…
Amugy hosszu de nagyon megeri.
Jaja, én is olvastam. Az a baj, hogy a Szájfáj nem nagyon tűri a kritikát, elég hamar lekapcsolják azokat a topicokat, amelyik nem a szájízüknek megfelelő.
A srác említi, a Contact (Kapcsolat) és a 2001: Űrodüsszeia c. filmeket. Ez kicsit olyan, mint nemrég Asimov említése az SGU-val kapcsolatban. A fenti két film a sci-fi-k csúcsa (naná, Carl Sagan és Arthur C. Clarke!!!). A Contact-ot 5x láttam egymás után moziban. Tudom, őrült vagyok! :D
Joc
off:
Joc: dehogy vagy, en is megneznem annyiszor, ha lenne ra lehetosegem :)
En is imadom a contactot es mindig megnezem, ha adjak a TV-ben.
Ez evente legalabb 3x elöfordul különbözö csatornakon.
2001 ürodüsszeiat sosem fogtam fel. Az nekem tul magas.
Amugy syfy forumon a stargate kritikakat nem törlik, ha emberi modon van megfogalmazva es a megfelelö topikban. Csak mar azt nem türik, ha minden jöttment sajat topikot nyit sgu sucks cimmel. Amit abszolut megertek.
Amugy nagyon jo kis tarsalgas folyik ott a sorozatrol.
Mondjuk a Contactot mint irodalmi alkotast nem nagyon tudtam ertekelni, Sagan ismeretterjesztokent joval nagyobbat alkotott, mint sci-fi irokent. Irokenet inkabb naiv amator volt, a Contact inkabb egy vagyalom, mint igazan jo regeny. Bar vannak konyvek, amikor az uzenet tobbet er, mint maga a szoveg (Pl. Da Vinci kod)
Waldi: A Contact is ilyen mű. Bár én alapból imádom Jodie Fostert (is).
Más: hogy ne csak OFF legyen: szerintetek Mallozzi (*.stargate_team) ránéz azokra a bejegyzésekre, amit a szájfáj fórumában írnak?
Nekem ugy tunik, hogy Mallozzi nem igazan kedveli a sci-fit es a BSG sikeret meglovagolva kielheti sci-fi gyuloletet azzal, hogy egy ilyen kiherelt aldoku, sotet hangulatu ur szappanoperat csinal. Komolyan, ennel meg a Defining Gravity is komolyabban veheto volt sci-fikent, pedig hat :D
Nyilvan amig a nezetseg jo, es mivel a nem geek kozonseg nepesebb a sci-fi rajongoknal, ezt nem is olyan nehez hozni, addig unnepelheti magat, hogy mekkora latomasa van es mindenki le van szarva. Sajnos a Syfy celja elsosorban ugy tunik, hogy inkabb a nezettseg hajszolasa, mint a sci-fi rajongok kielegitese minosegi sci-fivel. Szoval sok remenyt nem latok, hogy figyelembe vennek a negativ velemenyeket.
Dehat lattunk mar ujraszinkronizalt Voyager 7. evadot :D
azt kell hogy mondjam hogy a 10 rész hát nagyon ott volt és ahogy véget ért! Végre elindult arra a sorozat amire sokan vártak mert innen már nem lesz szarakodás szerintem!
Ez a young rush ellentét meghozta a gyümölcsét :D
Wakli nem ertek egyet. En inkabb ugy nezem, hogy lattak a BSG sikeret, es megprobaljak a receptet alkalmazni a Stargate univerzumra is. Nekem meg mindig tetszik.
Maskepp a Justice tenyleg jo, megmutattak, hogy lehet egy jo sztorit irni. Mikor olvasta a resz leirast, h mirol szol, elvoltam keppedve, hogy jaj ne, kapunk egy ilyen Star Trek-es urhajo targyalasos reszt. Errefel kellemesen csalodtam az egeszben … 8/10
elhiheted, hogy szó sincs arról, hogy minek volt sikere vagy minek nem. egyszerűen most ilyet akartak írni, ennyi.
kár hogy 4 hónap szünet jön, mert kiváncsi vagyok rush hogyan kerül vissza a hajóra és hogy ebből még milyen konfliktusok lesznek és hogy aki beleült a székbe azzal mi lesz!
Na megérte várni, akkora minőségi ugrás volt ez a rész, mint mondjuk a Star Wars holiday special és az Empire Strikes back között.
Egy kis olvasnivaló a hosszú hónapokra:
http://titanmagazines.com/app?service=external/Product&sp=l12
http://static.titanmagazines.com/promotions/pdf/Stargate_Magazine_Sampler.pdf
En is olvastam, hogy az a malozzi vagy a brad wright vagy melyik, allitolag sajat allitasa szerint igazabol gyülöli a sci-fit es el akar töle teljesen tavolodni.
Akkor mondjuk kerdem en, mi a faszert a rajongok rovasara teszi ezt?
Akkor menjen at valahova, ahol irhat Dallas reszeket, aztan hagyja a sci-fi rajongokat beken.
Miert kell nekem szenvednem azert, mert ö karriert akar valtani?
Amugy a syfy forumon megkerdeztem ezt konkretan, hogy valaki a syfy-rol figyel e valaki egyaltalan arra, amit ott irnak az emberek es a valasz az volt a moderatortol, hogy figyelnek ra, de amig a nezettseg jo, addig nem sokat vet a latba.
Ellenben megemlitette, hogy az Atlantisban Carson Becketet is rajongoi nyomasra hoztak vissza, tehat van meg remeny.
En amondo vagyok, hogy a nezettseg akkor is ha folyamatosan csökken, meg jo, de csak azert, mert a rajongok többsege kivarja az evad veget.
A masodik evad masodik reszetöl varhato a nagy bukta.
Akkor remelem a malozzit elkhajtjak a faszba es hoznak valami normalis embert, aki tudja mit csinal.
Igazabol abban bizom, hogy az MGM fog a syfy fejere koppintani, hiszen a jogok ott vannak es az ö erdekük, hogy a franchise megmaradjon es viruljon.
Ja, 8 oraja fent van az 1×10 Justice a videotekaban. Kivancsi leszek.
Na ez jó rész volt nagyon. Én is féltem az elején hogy az egész a kopasz ügyéről fog szólni, de kellemesen csalódtam. Youngból nem néztem volna ki hogy ott is hagyja Rusht, vagy ha már ott hagyja miért nem ment biztosra? Szar lesz most a hosszú szünet.
Már várom, hogy ez alkalommal mibe köt bele a sok önjelölt sci-fi szakértő :D
Pár tipp:
- az elején valami krumplival viccelődtek, EZ NEM SCI-FI
- szerepelt benne a Chloé, EZ NEM SCI-FI
- nem CSI helyszínelőket akarok nézni, HANEM SCI-FIT
De bízom a kreativitásotokban, biztos kitaláltok még sok belekötnivalót :)
Vorian ez rosszindulatú feltételezés a részedről. A magad által kitalált baromságokkal vitatkozol, az SG:u-val senkinek sem ilyen problémái vannak, a lassú érdektelen sztorivezetés a főgond. A szereplők picsogásaival vannak elfoglalva, mintha az valamit is hozzá tett volna a sztorihoz, hogy megtudtuk Ming Na karaktere leszbikus, vagy hogy Scott vallásos, ezek helyett inkább mutatták volna, hogy szedik össze az általad emlegetett kruplikat, vagy hogy a sztori elején hogy keresik a klotyó helyi megfelelőjét. Az hogy a mindennapi életben természetesnek vett dolgokkal milyen nehézségeik támadnak egy ilyen környezetben sokkal érdekesebb, mint az, hogy ki milyen babonában hisz, ráadásul nem is nagyon befolyásolta ez a sztorit.
Vicces hogy ezt mondod, az Atlantiszban nulla, zéró játékidő foglalkozott a mindennapi dolgaikkal, itt pedig azért nagyon sok, és mégse kifogásoltál ilyet az Atlantiszban, itt pedig igen… hm.
Ismerd be hogy azért nem tetszik az SG:U mert “más” mint a másik kettő, de ne ilyen hülye érvekkel hadonássz :D
Waldi: azt hittem, csak én láttam (asszem) Zone studió szinkronos Voyager 7. évadot! :)
vorian: az SGA-ból nem hiányoltam, mással voltam elfoglalva. Az SGU-t viszont maguk a készítők szeretnék számunkra valósághűnek bemutatni. Lásd nem egy rész alatt váltják meg a világot, emberi problémáik vannak, olyan (nem sci-fi-s) dolgokkal foglalkoznak, mint pl. a víz hiánya. Viszont egy csomó dologra nem gondolnak: pihe-puha ágyikó finom takaróval, budi, kaja, női szükségletek, stb. Akkor most vagy – vagy!
Most néztem meg a Justice-t, hát én is kellemesen csalodtam, a promó alapján azt hittem egy dögunalmas, tárgyalos rész lesz az egész, a BSG-ben is irtóan utaltam azokat a részeket.
Ami nagyon tetszett hogy végre Chloe végre kapott egy normális szerepet a tárgyalás alatt.
Kiváncsi vagyok mi lesz a sráccal aki beült a székbe, gondolom majd felébred és valamilyen tudást kapott.
Rushot pedig imádom, teljesen egy szerethető basztárd. Kiváncsi vagyok hogyan fog ö visszakerülni a hajóra.
És gondolom az idegen hajó építöi lesznek majd az SGU ellenfelei?
Amugy meg lehet hogy már januárban kapunk újabb részeket az SGU-ból kanadából? mert ezt találtam:
“Stargate Universe reaches the halfway point of the popular sci-fi spinoff’s first season, with its so-called “fall finale.” The episode Justice finds military boss Col. Everett Young (Justin Louis) and scheming science dude Dr. Nicholas Rush (Robert Carlyle) alone together on a remote planet that shows evidence of a new, undiscovered alien life form. And, yes, it ends with a cliffhanger. New episodes return in January. (Space, 10 ET/7 PT)”
és itt a link hoza
http://www.kelowna.com/2009/12/04/fine-tuning-for-friday-dec-4/
Joc ez olyan hülye “érv”, hogy szerintem te sem írtad komolyan? Ha valamit realistábbat mutatnak, miért is kell rögtön 100%-osan realistának mutatni? Egyáltalán nincs vagy-vagy, képzeld létezik átmenet is. Mi lesz a következő nagy érved?
“Elkezdtek több szexet mutatni, de a játékidő nem 100% pornó, ez szánalmas, akkor most vagy-vagy!!”
Komolyan mikbe bele nem lehet kötni :D
no ez most kellemes meglepetés volt.
spoiler:
Young viszont bebizonyította hogy teljesen alkalmatlan döntéshozatalra, az ázsiai csaj lekörözte.
Spencerért kár kellemes színt vitt a karakterek közé. szebb lett volna ha inkább a tepsiszájúval végez.
Greer kommersz, de jó, simán válthatná Youngot.
Rush rulez. Többet tett eddig mind az egész kompánia.
Remek rész volt! Minden előző hiba meg van bocsájtva!
Rush-ról szerintem egy-két rész erejéig nem igazán fogunk hallani, azt is el tudom képzelni, hogy majd csak az évad utolsó, vagy azelőtti részében tér vissza (esetleg az évad utolsó pár percében).
Várom a folytatást! :)
vorian: szerintem valamit félreértettél… És immár másodszor használtad a “hülye” jelzőt, mivel valaki nem értett egyet veled.
Naja nem vart fordulat, azaz en azt vartam, hogy Chloet hagyjak ott valahol, de mindegy. Most Young elolepett hatalomehes fogonossza, az egyik ellenfelet mar el is tette lab alol, Ming Na meg vagy elcsabitja es ugy iranyitja, vagy kinyirja, de nem fogja kibirni az iranyitas nelkul :)
Na ez most tiszta szappanosan hangzik :)
De jobb volt a resz vegre megmozdult valami, csak attol felek ezt se a jo iranyba fogjak vinni.
A resz fasza volt. Ezzel nem volt semmi baj, mert a hajo problemaival foglalkozott.
Nekem addig nincs bajom a picsogassal, amig az a hajon levök hatalmi harcarol szol.
Ebben volt minden, ami az SG rajongo szivet gyönyörködteti. Gondolom nem kell sorolni. Ez faszan bejött.
En is feltem, hogy majd a targyalas lesz az egesz resz es Beverly Gateböl atmegyünk Petrocelli Gatebe, de szerencsere kellemesen csalodtam.
Sajna ennek most az lesz valszeg a hatulütöje, hogy a következö reszben megint földi picsogast lathatunk majd p.orno elemekkel es Rushrol majd egy kurva szo nem fog esni.
@dvcs: miközben olvastam a hozzaszolasod, nekem is az ötlött az eszembe, hogy ez most tökre szappanos es erre olvasom a mondatod :-)
Sajnalatos, hogy ilyen postok születnek egy SG kapcsan.
Sajnos felek, hogy akkor is ha ez a resz nagyon jo volt, ez az arany fog maradni. 1 jo resz 5 picsogasra.
Az eddigi legjobb rész! Rush tuti beindítja majd a hajót és talán még az új idegen fajjal is találkozik majd, segítenek neki stb.
Young meg egy kocsog! Rush rulez!
Most néztem meg a 10. részt. Na eeeez igen! Ezt az izgalmat hiányoltam eddig a sorozatból. És pont most mennek szünetre, nem hiszem el.
Üdítő volt a kövek hiánya. Remélem nem sűrűn fogják elővenni a jövőben sem.
Hát Vorian… Az, hogy nem érted meg, amit itt párezer sorban leírt pártíz ember, az téged minősít, nem minket.
Ha csak simán nem értesz vele egyet, az más kérdés, de a reakcióidból inkább az előbbire lehet következtetni.
Nekem amúgy, annyi a problémám a mostani résszel, hogy hogyan fog visszajönni Rush? Meg minek? Utál ott mindenkit, őt is utálják. Reálisan, ha túlélné, és olyan helyzetbe kerülne, hogy utánuk tudna menni, akkor miért menne utánuk? 0.00000001% esély van rá, hogy a destiny után menne, 99% hogy az új “barátainak” a technológiáját tanulná élete végéig és kb 1%, hogy elindulna vissza a földre.
Problem #2: A “tudmányos főtiszt” félreállításával hogyan lesz ez sci-fi? Ezt úgy értem, hogy maradtak a katonák meg irodisták +1 agyhalott, +1 kameraman. Ez a réteg maximum lövöldözni képes, az meg évadzárásig úgysem lesz.
Végre megtörténik majd, amit mindenki reklamál: kövekkel dugni hazajárni logikus és frankó, meg egy szupertitkos katonai project keretein belül megengedett, de senkinek nem jut eszébe értékes személyeket (technikusok, tudósok, orvosok, stb.) a hajóra küldeni.
A jelenlegi rész egyik problémája is ez: ostobák ostobaságokat csinálnak, azaz rohadtul erőltetett, hogy mindenkinek csinálnia kell valamit, amihez nem ért, úgy, hogy két szobával arréb, a kövekkel bármikor lehetne hívni hozzértőt.
Engem speciel az is érdekelt volna, hogy 80 éhező ember mit csinál egy hullával, ami egy teljesen logikusan felmerülő kérdés, és még csak meg sem pedzegették, még azt sem tudjuk hova rakták, itt, a hajó “1%”-ában…
Amugy rush nem marad távol visszajut valahogy a hajóra ha jol tudom, a részek története alapján az volt hgy a 13 részben már valami cuccot fog kiprobálnia destiny-in amivel ujra élheti az élete föbb részeit meg hasonlo problémák megoldása ami a hajón fog történni!!
@winnie: “elhiheted, hogy szó sincs arról, hogy minek volt sikere vagy minek nem. egyszerűen most ilyet akartak írni, ennyi.”
Szó sincs arról? Most egy mondatban letagadod azt, hogy az SG készítőinek 100-as IQ-juk van és az SGU számtalan BSG áthallását a hajótól kezdve az operatőri munkán át a történetvezetési stílusig? Ez azért így egy kicsit erős.
egy mondatban leírom, hogy nem csak a bsg létezik, mint olyan scifi, ami nem rózsaszín.
OFF:
@qdog82: mit csinalsz te a kelowna.com-on? Csak nem Kelownaban elsz?
ON
@ Hunnenkoenig
Semmi extra, csak egy másik SGU-us oldal amit olvasok, ott volt a link hozzá
Amugy hogy megnyugtassam a kicsi lelkedet, ha attól félsz hogy a következő réssz megint a földön játszodna, itt egy link de csak neked
http://imagerz.com/QENEDUtvAwICAlscFwVR
Ja ertem. Mert ha azt mondtad volna, hogy ott elsz, akkor hivatalosan is irigyelve erezhetted volna magd :-)
En töltöttem ott nehany honapot es azt hiszem ott szeretnek nyugdijaskent elni :-)
A kep meg nagyon zsir.
Lehet lesz ebböl a sorozatbol meg fogpiszkalo, ha el nem basszak.
Megnéztem a 10. részt! Na ez már hasonlít egy jobb filmre! Nem scifi még, de jóóó! Hátha összekapják magukat a végére!
Körkérdés: hogy fog visszajutni Rush?
Az idegen hajó ránézésre kapura van méretezve, mint a dart, vagy a puddle jumper. Tehát esélyes, hogy van benne egy tárcsázó. Rush pedig van annyira felkészült, hogy megjegyezze a hajó útvonalán lévő bolygók címeit, húsz bolygóval előre. Két bolygóval (és talán két epizóddal) arrébb ott fogja várni a csapatot. El fogja mondani, hogy az idegen tárcsázóval került oda, de azt nem, hogy miért maradt ott. Utána megzsarolja Youngot, hogy vagy szabad kezet ad neki, vagy elárulja a legénységnek, hogy ő ütötte le és hagyta ott.
ja
lehet hogy igy lesz de kurvára messze van a folytatás :(
Amugy a kép nagyon állat!
Gerusz:
ahogy mondod.
igazából csak azt nem értem miért menne vissza Rush, mert gyakorlatilag csak hátráltatják a többiek…
@winnie:“egy mondatban leírom, hogy nem csak a bsg létezik, mint olyan scifi, ami nem rózsaszín.”
Ez jól hangzik, meg az igaz is, csak semmi köze ahhoz, hogy az SGU mégis olyan, mint BSG. Miért olyan? Mert az sikeres. Nem egyszerűen “ilyet akartak írni”. Azért írtak ilyet, mert ez működő receptnek tűnt.
háát, sajnos még azt sem lehet mondani, hogy a bsg annyira sikeres lett volna. ha sikerreceptet akartak volna másolni a syfy-sorozatok közül, akkor az eureka vagy a warehouse 13 lett volna ajánlott. a vicceskedős sorozatok mennek a csatornán.
@winnie:
Akkor tisztázzuk. Te most azt akarod mondani, hogy az SGU véletlenül olyan, mint a BSG? Hogy sem nézettségi adatoknak, sem a BSG kiesésének semmi köze nem volt hozzá, hogy csináltak egy olyan sorozatot, mint a BSG?
@Racoon: nem is a többiek miatt. Nem az emberek érdeklik, de még nem is a messzi-messzi galaxis, hanem a hajó, illetve az ősök tudása (plusz a felemelkedés, ezt már világossá tette a Time-ban). És bár az embereket a hajón úgy általában rühelli, de Eli kifejezetten a hasznára van.
“Akkor tisztázzuk. Te most azt akarod mondani, hogy az SGU véletlenül olyan, mint a BSG? Hogy sem nézettségi adatoknak, sem a BSG kiesésének semmi köze nem volt hozzá, hogy csináltak egy olyan sorozatot, mint a BSG?”
nem hiszem, hogy lenne olyan, hogy “véletlenül” meg “direkt”. szépen le vagyon írva sok helyen a teremtéstörténet, de egy bukott sorozat helyére nem biztos, hogy kell csinálni egy másikat, ami hasonlít. (mert a bsg befejezése bár készítői döntés is volt, de csak azért, mert már nagyon lement a nézettsége a syfy-nek.)
a vsg-nek ott lesz a caprica, az sgu-t inkább azért csinálták, mert az sga is eltűnt. bukott. csináltak még egy sg-t, ami azért másabb, mint a bukott, mert túlélésre játszanak. persze, hogy vannak hangulati elemek, egyéb jellemzők, amik a bsg-ben is megtalálhatók, de ettől még nem lesz a bsg az etalon, az origó, amihez hasonlítani kell.
atl, hogy más tónusúra vették a figurát, még nem feltétenül bsg-t akartak kopizni.
@winniepersze, hogy vannak hangulati elemek, egyéb jellemzők, amik a bsg-ben is megtalálhatók, de ettől még nem lesz a bsg az etalon, az origó, amihez hasonlítani kell.
atl, hogy más tónusúra vették a figurát, még nem feltétenül bsg-t akartak kopizni.
Tehát a hasonló színek, a gyakorlatilag ugyanolyan kamerakezelés, az “egy hajóra összezárva egymásra utalva nincs hova mennünk”, a technoblabla minimálisra szorítása, az emberhez hasonló DE kicsit különböző idegen fajok teljes hiánya, a “karakter-dráma” történetszövő előtérbetolása, a civilek kontra katonák kontra tudósok minden(!) részben feltűnő problémája, az alapvető szükségletek beszerzésének problematikája, egy mindent megoldó szupertudós bizonytalan morális kódexxel, egy erős, apafigura szerű katonai vezető és egy HR-es, politikailag kiedzett nő. Hmmm…
Valóban vannak hangulati elemek és egyéb jellemzők, teljesen egyetértek. De mégis inkább azt mondanám, hogy nagyon-nagyon (nagyon) sok van.
Mégis mi legyen az etalon, az origó, amihez hasonlítani kéne? A Babylon 5? Star Trek? SG-X évad? SGA-X évad? Most nem nagyon eszembe olyan sorozat az elmúlt 6-7 évből, ami a felsorolt hasonlóságok mondjuk harmadát produkálja.
Hat nem mondom, hogy nem ertem, hogy miert tetszett a tobbsegnek az utolso resz, de en inkabb kinosnak ereztem.
Az meg hagyjan, hogy az elso pillanattol lehetett tudni, hogy Rush keze van a dologban, dehogy a szereploket rangatjak ossze vissza az irok, az szanalmas. A hisztis picsa, hirtelen tuzrol pattant ugyved lesz, Eli zsenibol beszurkul lotifutiva, az idegbajos fekete katona mar puccsolni akar, stb. Young meg fogja es az egyetlen eselyuket a visszajutasra otthagyja (meghalni) a bolygon. Mert ha a katonat vegulis nem o olte meg, Rush otthagyasa felert ennyivel. Az egesz targyalas pedig valami szanalmas BSG nyulasnak tunt, csak eppen a feszultseget, a legkevesbe is hiteles karaktereket nem teremtettek meg.
Rush nyilvan megcsinalja az urhajot, vagy talalkozik valami helyiekkel es a Destiny utan ered.
Alfdam: A BSG analogia kifejteseert jar a csillagos otos :D
Sajnos en is inkabb Waldi velemenyet osztom. Iszonyatosan eroltetettnek ereztem az egesz reszt.
“-Nincs tobb vizunk es mind meg fogunk halni! Most mit csinaljunk?!
-Jatszunk ugyvedeset es iteljunk el valakit, mert az jot tesz a moralnak!” :D
Most mar tenyleg meg vagyok gyozodve rola, hogy csak retardaltak vannak a hajon! Ennyi mentalisan nem kerek embert egy helyen..
Szerintem a vege az lesz, hogy valamelyik foszereplo felebred a dilihazban es kiderul, hogy haluzta ezt az egeszet! A tobbiek meg mind paciensek a dilihazbol. :D
Én nem vagyok SGU fan, de hadd védjem meg (tudom, nem kérte…):
- a tepsiszájú végre olyan területre tévedt, ahol elvileg helye lenne: a politika. Szerintem nem olyan “cica”, mint amilyennek kinéz. Nekem tetszett a színészi játéka is (hű, de meg leszek ruházva ezért! :)), éreztem a feszültséget, a kényszerűséget a jelenetben.
- a morál fontos a _nem_ katonai embereknek számára. A katonának majd’ mindegy ki parancsol, “he is in charge” oszt’ kész. Mindig vannak olyan emberek, mint a leszboszi pszicho néni, akik igazságérzete nagyon érzékeny, s mindent megtesznek azért, hogy mindenki megtudja az igazságot, kivéve, ha róla van szó. Ők azok “az adófizetőknek joguk tudni” típusok. Egy pici hatalomvággyal fűszerezve igen veszélyesek lehetnek, ahogy ez szépen ki is világlott. Szerintem kezd kialakulni az ő személye is.
- Greer: pont mint tepsiszájúnál, na ez az ő terepe. Pici anarchista beütés, de erős lojalitásérzék, főleg, ha az ellenkezik a fennálló renddel.
- Young és Rush: Rush csak kihasználta a kedvező alkalmat, szerintem nem volt előre megtervezve. Young pedig a saját bosszúját a többiek érdeke elé helyezte, nem pont vezetői erény.
Úgy vélem, az SGU most kezd magára találni. Kezdenek kialakulni a karakterek, ahogy a csoportban általában, mindenki megtalálja a helyét. Ha kihagyják a “hazajárok dugni a kövekkel” epizódokat, még lehet belőle éneklő halott.
Bocs, hogy hosszú voltam. Lehet ütni! :)
“A hisztis picsa, hirtelen tuzrol pattant ugyved lesz, Eli zsenibol beszurkul lotifutiva, az idegbajos fekete katona mar puccsolni akar, stb. Young meg fogja es az egyetlen eselyuket a visszajutasra otthagyja (meghalni) a bolygon. Mert ha a katonat vegulis nem o olte meg, Rush otthagyasa felert ennyivel. Az egesz targyalas pedig valami szanalmas BSG nyulasnak tunt, csak eppen a feszultseget, a legkevesbe is hiteles karaktereket nem teremtettek meg.”
Nem tudom, miért kell itt egyből BSG-gére asszociálni. Az “elszigetelt csoport egy űrhajón” sztorinál adja magát egy olyan epizód, ahol azt részletezik, hogy is kezelnének egy nyomozási ügyet. Akkor már akár Katalin bírónő koppintás is lehetne. Arról nem is beszélve, hogy a BSG-ben Adama önkényesen kibújt a nyomozási ügy alól, itt Young pedig nem.
Eddig azon rinyáltak sokan, hogy Chloe-nak semmi szerepe, de ha már végre adnak valami neki való feladatot(jog), akkor meg azon vannak kiakadva. Young azért hagyta ott Rusht, mert Rush elmondta, hogy ha rajta múlik “leválltatja” Youngot. Valszeg hibás döntés volt ott hagyni, egyszerűen bemutathatta volna a felvételt(ez a nagy ellentmondás a részben) a többieknek, de ezek szerint bosszúra éhezett. Persze ez egy vezetőtől megkérdőjelezhetp döntés.
Láttam az érveid között jókat, de néhány abszolút fikázásnak tűnt.
UI: Mi a gond azzal, hogy Greer kiakart állni a parancsnokáért?(az emberei úgysem hitték, hogy ő a gyilkos). Greer úgyis eléggé indulatos egy ilyen ötlet nem meglepő tőle.
Bocs, hogy egy kicsit régebbi hozzászólásra is válaszolok. ;)
“Miből is csinálja a kapukat? Biztos jól megpakolták az ősök, ha már ilyen régóta dolgozik, vagy esetleg az is a napból veszi ki azokszigént?”
Ha már mondtad, hogy az Ősök fejlettek voltak, akkor szerinted nem tudtak csinálni egy olyan hajót, ami gyűjti a kapu építéshez szükséges nyersanyagokat?
“random szórja a kapukat minden bolygóra”
Nem random módra, hanem amely a megítélése szerint kolonizálható vagy használható lehet az Ősök számára.
“40%-ra feltöltő hajóból miért fogy el hip-hop az energia, amikor lőnek vele 3-at”
Nem fogyott el az energia, hisz még mindig van nekik. ;)
“iphoneról lehet tárcsázni.”
Szerinted nem ésszerű, hogy egy ismeretlen galaxisban nem raknak le tárcsázókat. Ki tudja ki használná, azokat is mire.
A Pegazusban meg az emberek számára is elérhetővvé tették a Csillagkapuval való utazást, arra az egyszerűbb tárcsázási mód, ráadásul ott már ismert területen voltak. Arról nem is beszélve, hogy a Lantea-kori Ős technológiánál is volt fejletebb tárcsázó berendezés(Ős-Ugró, Atlantisz), és valószínűleg volt kézben hordható változat, csakhát Ősöket nem gyakran lehetett látni kaput tárcsázni.
Huu Banderas osztott :D
Amugy sok mindennel egyett értek amit irtál,mert tényleg sokan olyan dolgokba kötnek bele amit megmagyaraznak a sorozatban vagy egyszerüen tök logikus, olyan mintha csak azért is fikázzuk.
PL
“-Nincs tobb vizunk es mind meg fogunk halni! Most mit csinaljunk?!
-Jatszunk ugyvedeset es iteljunk el valakit, mert az jot tesz a moralnak!” :D
A kinai csaj visszament a földre a kövekkel ott hozták meg a döntést IOA nyomására hogy legyen tárgyalás Young ellen, hogy igy egy IOA tag kerüljün az írányításba, nem katonai, egyszerű hatalmi játék volt.
Chloe-t meg azért választotta meg Young mert tanult “political science”-t ami igenis hasznos lehet, látszott is mikor a kinai csaj 2 kérdést akkart feltenni nem hagyta mivel nem az volt megbeszélve. Egyböl kiállt magáért.
qdog82:
Szakadj mar le errol a ‘fikazas’ dologrol. Akinek tetszik, az ‘velemenyt mond’, akinek nem az meg ‘fikazik’?
Sikerult kiragadni egy olyan mondatot, amit direkt kifigurazasnak szantam es meg kulon “koze is raktam”! Legalabb olyasmire hivatkoznal, ami tenyleg agyon szapulja a reszt..
Chloe kb annyira hiteles ugyvednek, mint a szoszicsaj dokinak. Jol neznek ki..csak miert kell elrontani a csendes ki/belatast azzal, hogy szoveget mondatnak veluk?! (ez egy koltoi kerdes volt, nem kell valaszolni ra) :D
Melyen ereztem a dramat a ‘targyalas’ alatt.
-Most en kerdezek!
-Mit csinalsz?
-Hogyhogy mit csinalok?! Most en kerdezek, mert rajtam a sor! Egyebkentis, felvaltva kell kerdezni! (majd feltesz gyorsan ket kerdest)
De hogy megfeleljek az elvarasoknak: ez meg mindig nem sci-fi! :)
Nem tényleg nem scifi, csak egy űrhajón játszódik idegen bolygókra lépnek ki , idegen űrhajót találna… tényleg nem az:-/
Csak azert mert a sci-fi zsanerre jellemzo klisekket hasznalnak valamiben, mar sci-fi lenne? Akkor ez a sok szar agyatlan kepregeny megfilmesites is sci-fi lenne? (Transformersel az elen?)
Nem artana egy tobbe-kevesbe tudomanyosan koherensnek tekintheto vilag, ahelyett, hogy a cica rogton elviszi a nyelvet annak, aki valami technoblabla-t akar mondani :D Mert annelkul max fi, de nem sci.
“Akkor ez a sok szar agyatlan kepregeny megfilmesites is sci-fi lenne? (Transformersel az elen?)”
Pontosan, többé-kevésbé az is sci-fi.
Na jo, ha az a szutyok Transformers valaki szerint nem FANTAZIA film, hanem többé kevesbe sci-fi, akkor tenyleg nincs mirol vitatkozni :D
szerintem térjünk vissza az ON vágányra.
megjegyzem a szutyok és a scifi nem zárja ki egymást és mi más lenne, ha nem scifi? meg akció. meg komédia kicsit. az egyéb definíciók meg műfajmeghatározások (ld. fantáziafilm) max olyanok agyszüleményei, akik szerint csak az scifi, amiben tudomány is van. vagy csak az scifi, ami arra érdemes. tök mindegy, hogy milyen a TF, attól nem lesz kevesebb a műfaj, ha odasoroljuk:)
A sci-fi abban különbözik a fantasy-tól, hogy a sci-fi elképzelt elemei nagyrészt egy lehetséges, tudományosan megalapozott és tudományosan feltételezett természeti törvényeken alapuló világban játszódnak. Ez idézet a wikipédiból.
De eszembe jut egy másik idézet is, talán Asimov, vagy valamelyik nagy sci-fi író tollából (nem szó szerint): a sci-fi az a műfaj, amely makacsul ragaszkodik az általa megalkotott világ logikus törvényeihez.
Azért az mekkora lenne már, ha repülők helyett csillagkapuk lennének minden országban, és csak át kell lépni rajta, hogy egy másik országban legyünk.
Nem tudom ez most hogy jön ide, csak úgy szembe jutott.
@winnie: atl, hogy más tónusúra vették a figurát, még nem feltétenül bsg-t akartak kopizni.
“szerintem térjünk vissza az ON vágányra.”
Örülök, hogy ez minden, amit mondani tudsz a BSG-SGU párhuzammal kapcsolatban. Eléggé ON témának éreztem, sajnálom, hogy másképp látod. :)
Én örülök, hogy Rush bácsit otthagyták a bolygón. Most már magától is vagánykodhat kedvére, nem lesznek körülötte olyan zavaró elemek, mint az emberek, Young parancsnok, étel, ital víz… :D
félreértesz, az ON-vágányt a “mi a scifi” iszonyatosan lerágott csont témakörre értettem. a bsg-sgu párhuzam taglalás, pro és kontra vélemények jöhetnek ezerrel:)
hellooo! jó volt! végre, igen, ezt kéne srácok folytatni, mert ez már végre kezd hasonlítani vmi élvezhető dologra, és nem csak a remény miatt ülök le a következő rész elé. csak tudnám eddig mi volt a baj? most hozták meg a kávégépeteket?? 8)
Az az igazság hogy ezzel a fordulattal mindenki jobban fogja várni a folytatást mintha pl elfogyott volna a napi fejadag. Szerintem lehet egy olyan alternatívais hogy most mivel a szék 1.0ból előkómálják a tagot rájönnek a hajó irányításra és pár részen belül visszamennek érte. Young azért humánus amikor belecsapkodott Rush fejébe, mielőtt otthagyta volna felkínálta neki a “kitomboltad magad vazze!?” opciót. Aztán szált rá a köd az agyára. Mellesleg érthetővolt hogy kicsitmár besokkolt a hülyeségeitől. Szerintem visszamennek érte és a maradék részekben nem egymással fognak diplomatizálni hanem pl a lezuhant hajó fajával.
Eddig mindenütt volt egy ellenséges faj. Itt vajon a lezuhant hajó faja lesz az? Kíváncsi vagyok, hogy hogyan dolgozzák fel a klasszikus kérdéseket: humanoid lesz-e a faj, illetve irodalmi angollal fognak-e beszélni.
Csak részlegesen OFF: a Farscape-ben szerintem elég jól megoldották a nyelvi akadályokat, ahogyan ezt már Douglas Adams is kitalálta a “Galaxis útikalauz stopposoknak” c. fergeteges könyvében. Emlékeztek még?
Szerintem meg épp ellenkezőleg az előttem szólokkal. Aki tényleg nézte az SGA-t és az SG-t végig megszállottan, annak ez is legalább annyire bejön mint nekem. Szóval nekem ez is a kedvenc sorozataim között van.
Joc: rémlik valami igéret, hogy az idegen faj nem humanoid lesz és angolul sem fog tudni, de ki tudja betartják-e.
Ezt a mindenki tud angolul-t hogy is magyarázták az SG1-ben?
“Szerintem meg épp ellenkezőleg az előttem szólokkal. Aki tényleg nézte az SGA-t és az SG-t végig megszállottan, annak ez is legalább annyire bejön mint nekem. Szóval nekem ez is a kedvenc sorozataim között van.”
Röviden és tömören talán így tudom kifejezni saját véleményemet, illetve elkeseredettségemet:
pont, hogy nem. nem elég, hogy az sg és sga hibáit (? – normális történetvezetés) nem javították ki, de komolyan még rontottak is a helyzeten. pocsék karakterek, rossz történet, borzalmas hangulat. :(
ezt kár volt lelőne 6. évad atlantist.
:(:(:(:(:(
én vagyok a legszomorúbb, hogy ez pocsék lett.
korum: na látod ezt ne tudom. Az rémlik, hogy volt az a vonulat, miszerint az őseink közösek, de azért a tökéletes újangol szintaktika és szemantika picit túlzás volt, azt nem lehet megmagyarázni! :)
Na hátha…
A regi sorozatban is volt neha, hogy maskepp beszeltek es daniel jackson meg probalt rajönni, de az altalanos magyarazat a közös ösök volt.
Mondjuk engem nem erdekel az ilyesmi. A star trekben megmagyaraztak az universal translatorral… es? Tök mindegy volt, hogy most rafogtak valamit vagy sem.
En megertem, hogy az elmenyt kell nyujtani, nem a logikat es valosaghüseget. Nem dokumentumot akarok nezni es nem feliratot olvasni.
Az, hogy egy mondattal megmagyarazzak valahol a sorozat elejen, amire a 10. evadban nem is emlekszel, vagy hogy meg se magyaraztak, tök mindegy.
Az universal translatorral is bele lehetne kötni, hogy hirtelen miert mozog szinkronban a szaja angol szövegre.
En 40 percben egy jo sztorit akarok atelni, nem 20 percet azzal eltölteni szazadszorra is, hogy azt nezem, hogy szerencsetlenkednek, hogy megertsek egymast.
Mar ha valakinek nem lett volna vilagos, hogy mit akartam az elözö postommal modnani.
Jó kis váltás volt.
És a következtetés amit levontam:Young teljesen alkalmatlannak bizonyul a vezetésre.Az hogy az egyetlen elérhető kommunikációs módot dugásra és verekedésre használta, már kezdte súrolni egy 17 éves színvonalát, de most rommá verte a homokozóban a tudományos részleg egyetlen valamirevaló tagját…ez óvoda.
Nem vágom, miért baj ez a tárgyalás.Persze Greer ötlete kicsit jobban tükrözi az amcsi megoldását a dolgoknak, de ez is megfelelt a szokványos sorozatonként 1x kötelező formulának.
A bsg párhuzam meg nevetséges.A kettőnek vajmi kevés köze van egymáshoz.Aki pedig azt hiszi hogy a scifibe csak Mcay féle darálás fér el 45 percen át, annak részvétem.Néha elkelne, de a sorozat eladhatatlan lenne 130 as iq alatt.Az meg nem az átlag.
Nos… HA már Stargate, akkor elvártam volna valami hasonló légkört, mint az SG-1 vagy az Atlantis vonalon. Mindkét sorozatot láttam nem is egyszer, elejétől a végéig. DVD-n is megvannak.
De az SGU egy csalódás volt. Csak azért nézem, mert SG. Meg mert bízom benne, hátha történik most már valami. Bár most feldobtak egy labdát… Ugye most ott maradt az ember a homokban, egy idegen hajóval. Nem lepne meg, ha rendbe hozná, és utánuk eredne. Persze, ez sok kérdést felvetne (hogyan követi őket, honnan vett energiát a hajóhoz, hogyan tudja egyedül vezetni stb), de talán adna egy kis lökést a történethez.
Csak nem tudom, egy kis lökés elég lesz-e?
Mcay a harmadik résznél hazaértvolna :D
gondolom még nincs előzetes és egy ideig nem is lesz, de ha valaki talál és van kedve, linkelje vagy küldje el nekünk.
Mondjuk az is jó kérdés hogy miért dagadt még mindig a fél banda mikor alig kajálnak valamit az élelmiszer hiány miatt.
Egyébként nem lenne baj ha felderítenék az egész hajót nyersanyagokért és plusz informásióért, logikusan ez lenne az első lépés.
Az origo cikkeböl:
“Az elõzõeknél sötétebb világot ábrázol, és fiatalabb korosztályt céloz meg”
En lassan kezdem unni, hogy mindenki ezzel jön, hogy fiatalabb korosztalyt celoz meg. Könyörgöm, ha annal a celközönsegnel fiatalabb korosztalyt akarna megcelozni, amelyik az SG-1 es SG:A-t nezte, ami tele volt ticsung-ticsunggal es pju-pju-val, akkor “teletubbies az ürben” lenne a cime.
Melyik az a fiatalabb korosztaly, amelyik sötet “dramat” (bocs, ezeknel ezt a szot mindig idezöjelbe kell tennem) akar nezni ürcsatak, földönkivüliek es akcio helyett?
tegnap nekem is ez a kérdés fogalmazódott meg: sötét és a fiataloknak szól? wtf?
Lehet az emósokra gondolnak, bár remélem hogy nem ez a célközönség. De jelzésértékű hogy van egy öngyilkosunk a sorozatban. :D
Immáron hivatalosan is a folytatás április 2.-án jön.
Hat remelem aprilisig kitalalnak valamit ahelyett a szennydomb helyett, amit valoszinülege eddig összeirtak a masodik evadra.
Remelem legalabb egy ertelmes ember ül a syfy-nal es a malozzi fejere koppint egy baseball ütövel.
Eleg nagy döreseg lenne, ha ilyen nezettseg mellett es konkret kritikai pontok tömkelegevel a rajongoktol hagynak olyanra, amilyen.
En az elsö evadot ugy fogom vegignezni, hogy ez sajna mar kesz van, ezen nem lehet valtoztatni, de ha a masodik evad elsö ket resze ilyen marad, akkor nalam annyi.
Leforgattak egyaltalan mar az elsö evad hatralevö reszeit? Vagy azert tart ilyen sokaig, mert meg most fogjak csak?
Jo lenne, ha most forgatnak, illetve ujraforgatnak. Olcsobb lenne valszeg, mint a “csakazertis megmutatom, hogy ez kell nektek gecik” hozzaallas.
Már október végén készen voltak az 1. évaddal…
Na akkor most van idejük ujraforgatni :-P
Hunnen: te gonosz vagy, mondták már!? ;-)
Joc, neha emlitettek mar :-)
“tegnap nekem is ez a kérdés fogalmazódott meg: sötét és a fiataloknak szól? wtf?”
Nem lehet, hogy ugy ertettek hogy: “sötét fiataloknak szól”? :)
LOL
Biohazard: ez nagy volt :-)
Nah így sem néztem még végig sorozatot hogy minden újabb résztől azt vártam, na most hátha beindul végre…
És abszolút az az érzésem volt amit human írt!
A BSG egy gyenge koppintása!!!!
A következő évad nagy esélye hogy iszonyú keveset várok tőle :)
Zeeboy: jövöre meg csak az elsö evad masodik fele jön, ez a baj. Meg vegig kell szenvedni 5-10 reszt ilyen szinvonalon, mielött remenykedhetünk a valtozasban.
én akkor is elnézem még mindig hamár nincs semmi más űrhajós scifi :)
10 rész után elég felemás érzéseim vannak. Tetszett a kezdet, hogy más irányba akarják vinni, mint az elődöket, de azt vártam volna, hogy az évad közepére jutunk valahova. Végtelen picsogásokon vezettek minket keresztül, de legtöbbet tán abban az epizódban tudtunk meg a szereplőkről, amiben kivételesen történt is valami. Nem érzem át a “dráma” súlyát, mert nincs neki.
Az rendben van, hogy nem erre a küldetésre készültek, úgy tűnik, mintha a CSKP-n elfelejtettek volna pszichológiai tesztet csináltatni a társasággal, amin kb. a 80%-uk kihullott volna. És nem csak a civilek, mert Youngot biztos nem kerülne egy titkos földönkívüli akcióba, de Spencert még a hadseregbe sem.
Ez a kőtelefonos marháskodás már kezd az agyamra menni. Egyszer használnák értelmesen. Ha meg kell a szerelmi száll meg a dugás, akkor jobb lett volna, ha kellően megalapozva hoznak össze a hajón ragadt karaktereket. És TJ meg Young múltját másként csavarva már akkor is lehetett volna dugás az elején.
A 10. részben végre a hajón történtek miatt megy szüttyögés, de itt újra felmerült bennem az a gondolat, amit már a BSG-ben sem értettem. Vagyis, hogy életveszélyes – ha nem is közvetlen, de gyakorlatilag folyamatosan fennálló fenyegetettségben – miért kell demokráciát játszani? Eli meg a többi alibival rendelkező civil nyomozhatott volna, addig Youngot bezárni, de amikor kiderül, hogy nem tudják bizonyítani a bűnösségét, és nagyon esélyes, hogy semmi köze az ügyhöz, akkor vége. Nem mintha azzal sokra mennének, mert nincs a társaságban egy épkézláb döntéshozó. Rush bárkit feláldozna, akkor is ha nem feltétlen szükséges, a többi meg akkor sem ha kéne. Az epizód befejezése meg kb. annyira megdöbbentő, mint a 4. részé. Van rá egy söröm, hogy Rush már a következő részben visszajut a hajóra. Ha Young valóban megakart volna szabadulni, akkor lelövi, vagy csak az írók az eddig töketlenkedő karakterből egy szadista barmot akarnak kanyarítani gyorsan, mert éhhalálra ítélni valakit egy szikla rakáson ritka nagy kegyetlenség.
Egyébként az alkotók szerintem szeretik a scifit, a Fireflyt biztosan látták is, csak sajnos rosszul értelmezték a következő párbeszédet:
Wash: „Médium? Ez úgy hangzik, mint valami science fiction.”
Zoe: „Drágám, egy űrhajóban élünk.”
“Az elõzõeknél sötétebb világot ábrázol, és fiatalabb korosztályt céloz meg”
Ezt meg ti értettétek félre, mert a készítők valószínűleg abból indultak ki, hogy a fiatalabb korosztály fél a sötétben, ezért a nyomasztó hangulat eléréséhez elég a hajó fekete díszlete, meg a sötétebb tónusú fényképezés.
Na, az utobbi napokban daralom a Star Trek: Enterpriset es a 3. evad vegefele volt egy jo resz, ahol az Enterprise talalkozik sajat magaval, de a fedelzeten mar a sajat gyerekeik es unokaik vannak, mert egy lyukon keresztül visszamentek a multba 170 evet es a gyerekeik 170 eve kavarnak ott, hogy talalkozzanak velük es figyelmeztessek öket.
Na az SGU-nal is igy lehetne lecserelni ezt az elcseszett tarsasagot.
Talalkoznak a sajat leszarmazottaikkal, ahol egy normalisan castolt szimpatikus tarsasag van, akiknek közük nincs a földhöz es nem akarnak visszajarni kurogatni füt fat es azok elmondjak, hogy ott az idölyuk es ha azon atmennek, akkor visszakerülnek 170 evet a multba, es ezek termeszetesen bemennek a lyukba es eltünnek 170 evre, a leszarmazottaik meg itt maradnak es folytatjak a sorozatot.
Szerintem zsenialis lenne.
Enterpriseban termeszetesen nem mentek at a lyukon, igy a masik hajo az unokakkal megszünt letezni.
SGU-nal en lökdösnem be öket a lyukon, ha ök nem akarnak menni maguktol.
Hunnenkoenig: Ahogy olvasom neked pont a Capricára van szükséged…
:D
Elnézést a malőrért….
Egyébként ez az első Sci-Fi aminél olyan érzésem támadt, hogy legszívesebben egyenként kienegedném a szereplőket a légzsilipen…és közben mosolyognék…
csipisz: “A bsg párhuzam meg nevetséges.”
Áááá..az is véletlen hogy a zenék hangzásvilága hasonlít a BSG-re….
BSG-t nem neztem, mert nem szerettem 5-10 probalkozas utan sem.
Caprica pilot meg volt es valszeg nezös lesz.
Legzsilipnel csatlakozok a vigyorgashoz szivesen :-)
Ajanlatot tettem a syfy forumon is ezzel a sztorival, de nem hiszem, hogy az irok megfogadjak :-)
Amugy allitolag most volt több interju is amiben szineszek es egyebek elejtettek, hogy az irok atirjak a cuccot a rajongok nyomasara.
Mindenki a season 2-röl beszel, de a hozzaszolasokbol ugy tünik, hogy az aprilisi reszekre gondolnak.
Hat majd meglatjuk.
Én speciel imádom a BSG-t és úgy érzem az elkövetkező években is ehhez fogom hasonlítani a sci-fi drámákat, márpedig a Universe ez szeretne lenni.
Ronald D. Moore nagyot alkotott és Caprica pilotját nézve megtartja ezt a jó szokását.
csipisz: “A bsg párhuzam meg nevetséges.”
Áááá..az is véletlen hogy a zenék hangzásvilága hasonlít a BSG-re….
Én a színvonalról beszéltem……………
Őrült gáz, nem értem hogy kaphatott berendelést a 2. évadra. És az Atlantisz kapott cancelt? Nevetséges. Inkább érdekelt volna McKay és Sheppard hülyülése még 100 részen keresztül, mint ez a ki kivel kefél és jól toljunk ki a másikkal hozzáállás. Összesen ha egyszer mentek felfedezni bolygóra. A fene sem kíváncsi ennyire a szereplőkre.
Rush-t bírtam egyedül, de csak addig amíg érthetetlen okból be nem csempészte a fegyvert a parancsnok szobájába. Mi a francnak. Amúgy meg biztosan visszajut a hajóra. De az egész bagázst, úgy ahogy van, Eli-ostul, reménytelen szerelmestül kivágnám a francba, és vissza a régi SG csapatokat.
Egy főhadiszállást, küldetéseket a hajóról, ahogy ígérték.
Úgy is mondhatnám, hogy a BSG szuper, a 2 Csillagkapu sorozat szuper, de az SGU egyszerűen nem létezik, akárcsak a Sliders 5. évada- számomra nem létezik, amiről megint csak no komment.
Mintha egy 10 éves másolná le a franchise-ot de csak kulcsa szavakban.
Llew-vel pedig tökéletesen egyetértek. Azért szól fiataloknak, mert most a Twilight a menő és a szerelmi szálas nyálas, nyúlós, baszás ahogy Jay mondta volna Néma Bobnak?
Caprica a pilot + első rész után…bejövősebb….
Norbucsó! Nálad a pont! Szinte pontosan ezt akartam irni! Vissza az Atlantiszt. Ki a francot érdekel a semmi kutatása és a hozzá nem értők béna csapkodása, kövekkel helyetcserélők a másikéval szexelők (ezt a mai napig nem értem! Mármint a földön levők viselkedését) tehát az egész úgy szar ahogy va.
Irják sokan, h ez jó mert kibontják a szereplők jellemvonásait. Nos akkor ezek akik ilyet akarnak nézzék az Acélmagnoliákat, vagy bármit, de a sci-fi az legyen tele idegenekkel, felfedezésekkel, és olyan harcokkal, mint az Atlantisz utolsó évadjaiban!
A lényeg egy rendes sci-fi-t akarok! (bár nincs befolyásom:))
Capricához miért nincs még kibeszélő?
mert egyikünk sem látta még a pilotot és mert vendégkritikát sem írt senki. rajta vagyunk a témán, de 90 percet nehezebb nézni, mint 45-öt.
Szerintem az universe fel sem ér az atlantis hoz.A 3 szériából az SGA volt a legjobb.Az universe-t is csak nyújtják,kevés az esemény benne.
Az universe helyett az atlantis-t kellene folytatniuk.több felfedezős részt,ZPM et,Atlantis tipusú várost és ha már lett 3.széria akkor valami utalás arra hogy az universeben ős hajó van.Mckay annak muszájna szerepelnie.sci-fi de néha humoros,kalandos.
Az SGU nagyon erőtlenre sikeredett.
A karakterek gyengék, a történet homályos és céltalan.
Inkább kérjük vissza az Atlantis-t!
Ha máshogy nem is de legalább DVD-filmek formájában.
Nem tudom mivel enyhíteni az SGA elvonási tüneteimet.
Help!
Én is azon a véleményen vagyok, hogy ezt iszonyatosan elrontották… Kaszát kérünk a sorozatnak, s jöhet helyette az Atlantis! Lement jó pár rész, s még semmi izgalom. Tütymögnek alap igényekkel, s még egy normális idegen fajjal való konfliktus sem volt a képben. Unalmas az egész, s nem méltó a Stargate névhez (összes film, SG1, SGA megszállott voltam/vagyok)! Az Atlantisban már második-harmadik részben lidérc bolygóról szabadították ki az elraboltakat… Hol van ez ahhoz képest? Unalmas, monoton részek. Ha nem változtatnak az első 1-2 részben nem hiszem, h. tovább bírom ezt a kínszenvedést.
Cancel-t neki. Jöjjön inkább az Atlantis film, vagy méginkább a Jack központú SG-1 film, és végre jöjjön össze Carterrel! :)
Semmi pozitívumot nem tudok az Universe-ről mondani. Azért nézem mert SG, még, egy darabig, de már erősen fogy a türelmem.
Tek ma’te :)
szagergo: “Cancel-t neki. Jöjjön inkább az Atlantis film, vagy méginkább a Jack központú SG-1 film, és végre jöjjön össze Carterrel! :)”
Nem lesznek DVD filmek egyhamar, se folytatások(de ez magától értetődik nem?). Maguk a színészek erősítették meg.
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz