Ha pedig elkezdődött az évad, akkor jöttek dögivel a sorozatok, újak, régiek, mi pedig úgy tartjuk illőnek, hogy rákérdezzünk tapasztalataitokra. Kezdjük a visszatérőkkel, s a kérdés rém egyszerű:
Mely sorozat esett vissza leginkább az előző évad vége óta és melyik fejlődött a legtöbbet?
Szóval nem az érdekel, mi a kedvenc, hogy a legjobb maradt a legjobb, hanem, hogy mely sorozat fejlődött, mely okozott kellemes meglepezést és melyik okozott csalódást eddig pá rész után.

108 hozzászólás Ne habozz!
Legtöbbet fejlődött: Egyértelműen Monk
Legtöbbet esett vissza: Dollhouse
Most néztem meg az eheti smallvillet és bizony nekem most az évad igen kellemes meglepetést nyújt. Negatívat nem tok mondani a többi kb olyan mint volt.
Azok közül, amiket én nézek, szerintem mind esett:
Supernatural
Fringe
The Big Bang Theory
Dollhouse
Herose
Egyelőre főleg az újakra koncentráltam, és leginkább blokkosítva szoktam nézni 4-5 részenként, egyben a 40 perceseket, így főleg csak sitcom tapasztalatom van.
Nagy vissszaesés sehol se volt, de önmagához képest szerintem a HIMYM feljavult az utóbbi 2 szezonhoz képest. Sokat kritizáltam, de ezek a részek úgy hozogatták már a 2. szezon hangulatát (a Robin-Barney cucc ellenére is), de azért még az elsőtől messze van, de javulásnak mindenképpen javulás.
Nekem a Sanctuary 2. évad idáig határozottan fejlődést mutatott az előző, színvonalas 1. évad után is.
Ja még annyi, hogy a The Mentalist-ból megnéztem az első 3 részt, és szerintem az első szezonhoz képest vérszegényebb volt. Nem volt rossz, de szerintem elég suta húzás volt citromfej kisasszony magánéleti gondjait az előtérbe helyezni. Oké, hogy nagyon üres volt a karaktere, de szerintem mellényúltak.
Akárki akármit mond, szerintem a Heroes fejlődött. Vagy inkább úgy mondom, hogy fejlődgetett. :D
Visszaesést nem tapasztaltam, dehát nem is nézek túl sok mindent. :)
Szerintem a HIMYM sokat esett vissza, nálam lassan kasza gyanús.
A Fringe meg szerintem javul, még az eddigi jóhoz képest is!
Ha a legtöbbet fejlődő sorozatot kéne megneveznem, az mindenképp a House lenne nálam – abszolút nem hiányoznak az új sidekickek, helyenként 2. évados hangulat, ez kell ide. Még említhetném a HIMYM-t is, szép lassan javulgat, bár még messze van attól, ahonnan indult
A legtöbbet visszaeső sorozatokról nem igazán tudnék nyilatkozni, révén az én nézős sorozataim vagy nem kezdődtek még el, vagy nem láttam az összes részt – ennek ellenére ha meg kéne nevezni valamit, az a Fringe lenne. A remek első évad után eddig csalódást jelent a mostani.
Eddig a House szerintem javult, bár az előző évad vége sem volt semmi. A Gary Unamrried és a Californication szintén jobb lett, viszont nekem a The Big Bang Theory csalódást okozott.
Gossip Girl: a 2. évadhoz képest javult.
Fringe: ahogy átkerult Kanadába, egy kicsit olcsónak tunik nekem…
Castle: hátrahagyták a zénes bekezdések, ami nekem hiányzik (és új – béna – betutipust használnak a stáb kiírására)
Számomra a Desperate Housewives nagyon jól indul a kicsit lapos 5.évad után. Az új rejtélyes szomszédok (pl:Angie háta égett valamiért)már ezzel jobban nyit mint Dave rejtélye a korábbi évadban.Nekem valahogy az első évadra emlékeztet nagyon jó fele halad a sori szerintem.Ami esett(állandó esési tendenciát mutat nállam) az a Heroes de már annyira hogy nem tudom megnézni.
A Private Practice korábbi évadait is lelkesen néztem de az új részek még jobbak azoknál is.
A Grace Klinika nállam az mindig ugyan olyan szuper.Ami még esett az talán a Dollhouse pedig hogy szeretem Eliza Dushkot de a sorit még ő se tudja megmenteni.
Fringe javult, Gossip Girl javult, Californication nagyon sokat javult. Nálam talán a Criminal Minds esett kicsit vissza…
BigBang és a HIMYM nagyon részfüggőek, átlagosan szerintem tartják a szintet:)
Legtöbbet fejlődött: Sanctuary. Egyértelműen. Az eddigi két rész alapján abszolút.
Leginkább esett: Hát, attól függ. Ha az 1×12-t tekintem az évad végének, akkor Dollhouse maradt, ahol volt. Ha az 1×13-at, akkor esett, mint a ház.
Grey’s Anatomy szerintem borzalmasat esett, nem spoilereznék, de az évadnyitó dupla után én nyomtam egy erős kaszát, majd később talán folytatom.
A többi vagy maradt a régiben (Fringe, Supnat, HIMYM, TBBT) vagy jobb lett egy kicsit (Smallville, House…). De olyan nagy csökkenést én a fenti kettőn kívül nem tapasztaltam.
Reszemrol a nyertes a Sanctuary lett.
A vesztesre az elso resz utan Dollhouse-t mondtam volna, de mostmar kezdek bizni benne, igy inkabb Lie to me, mert egyre unalmasabb, fogynak ki az otletekbol.
A Heroes hááát, most ugyan nincs tele bitang nagy cápákkal, viszont ez az új évad eddig nekem elég unalmas.
Fringe szerintem egy icinykét javult, de nem sokat.
Californication is jobb lett véleményem szerint, eddig nem voltam túl nagy fan, csak néztem. De most határozottan tetszik.
Dexter szerintem továbbra is évadról évadra jobb.
Supernatural meg esett, valahogy engem az egész hangulata nem kap el az új évadnak, túl depresszív.
Visszaesés: HIMYM
Igazából Barney eddig ki van herélve, a többiekkel próbálják menteni, de nem igazán lehet. Kaszálni nem fogom, mert évek óta nézem, de már közel se ez az első amit megnézek kedden.
Nemtudja valaki hogy a Smallville nem-e kapott tobb pénzt mert az eddigi 4 rész nagyon jól sikerult és szerintem drágábbnak is tunnek, már csak azért mert tobb az ON LOCATION…
Hát, én azt hiszem, ha már első évad, akkor Heroes… Annyira rossz lett a többi évad, hogy az nem igaz…
Ami meg fejlődött az sztem a Supernatural…
Visszaesett: Heroes
Fejlődött: Psych
Legnagyobb javulás:Sons of Anarchy – az előző évad sem volt rossz,főleg az uccsó két rész,de amit a 2. évadban hozna az egy másik szint,nagyrészt az új “főellenségnek” köszönhetően.
Csalódás:Nálam a Fringe,mert a finálé után sokkal többet vártam,de az első részekben alig foglalkoztak a főszállal,mondjuk a 4.rész azért bizakodásra ad okot.
Castle sokat javult, már nem csak egy “na, majd megnézzük” kategória, hanem rendesen várós 40 perc lett. (2×02 hatalmas! Sitcomokat megszégyeníti+a nyomozás sem volt rossz.)
Dexter a totál érdektelen 3. évad után már majdnem érdekes kezd lenni. Egyelőre Damoklész kaszája ( ;) ) elkerülte.
Criminal Minds hozza a szintet hétről hétre, nem is vitás.
SupNat: dettó várós. Hullámzik a színvonal, előző éved vége felé volt jónéhány gyenge rész, de azért csak összekapták magukat.
Flashpoint: 301-gyel belecsaptak a lecsóba, ez a sorozat mindig kedvenc marad. Bár nem igazán a fiataloknak szól, kell hozzá némi élettapasztalat, hogy átérezz belőle pár dolgot.
Heroes: 401-402-vel kasza. Keményen. Ennek már semmi értelme. (Eddig sem sok volt, csak most a türelem is elfogyott.)
Grey’s Anatomy: 6×01-02-vel dettó kasza. (Nálam már rég az lett volna, most hál’isten asszonynál is betelt a pohár :D .)
Lie to me: Mi az isten volt ez 203-ban? Aranysárgával kiemelt, felcímkézett arcizmok a gyengébbek kedvéért? Ez nem holmi CSI klón volt eddig, amindenit neki! (Azért várós, de ezen hangosan felhördültem tegnap este. Gyorsan el kellene felejteni.)
Javult: HIMYM, Parks and Recreation, House, Heroes, Family Guy.
Esett: Being Erica (habár a 4. rész már nagyon bíztató volt), Dollhouse (az utolsó rész szintén reménytkeltő), 30 Rock (ez már az alig vicces kategória).
Amit eddig néztem és visszaesett, az a Dollhouse. Nekem egyszerűen értelmetlen volt a szezonnyitó epizód. Kap még egy részt, de annyira gyenge volt a kezdés, hogy nem tudom magam rávenni. A másik a HIMYM. Már az előző évadot is úgy néztem, hogy szinte minden rész után kérdeztem magamtól, hogy miért nézem, de idén ez még jobban igaz. Valamint a Bones jöhet még ide (annak ellenére, hogy teljesen jók a részek), viszaálltak a “biztos” formulára, nem mernek bevállalni semmit, amit az előző évad vége fele pedzegettek (meg még most, az évad elején is). Plusz a kannibál-hanibál kissrácot is már mióta várom, hogy kihozzák a sittről, de eddig semmi.
Fejlődésből azért több van. Castle-ben a két hekus több szerepeltetése jó ötlet volt (főleg a fogadásos rész). Lie to me valahogy nekem frissebbnek és pörgősebbnek tűnik (nem tudom megmagyarázni még magamnak sem az okát, miben jobb, de jobb). A Supernatural pedig idén is hozza a jó sztorit (ha azt nézzük, nem jobb mint tavaly, kábé azon a szinten van, de mégis). Nekem a legnagyobb javulást a Mentalist hozta. Jobban összedolgoznak a szereplők, több háttérinfó, mondjuk ilyen nézettség mellett próbálkozhatnak az írók, baj nem lehet.
A többi nézős sorozatom, meg szimplán hozza a vártat.
Most nem nézek sok sorozatot, de szerintem a House igenis sokat fejlődött. Márcsak maga House karaktere rengeteget, és ettől nagyon jó a sorozat. Nem értem azokat, akik sírnak, mert félnek, hogy elveszlik a személyisége, szerintem ugyanolyan badass :) Amik meg változnak az mind pozitív, számomra legalábbis. Emlékszem, az 5. évad során meg sokan azt nehezményezték, hogy már 5. éve sehova sem fejlődik a karakter. Hát most tessék :D
A másik amit követek, a Big Bang Theory nálam akármi történik, 100%-os :) de ugye a Penny-Leonard szál miatt kevesebb a geek-faktor :) ezért érezheti valaki, hogy gyengült kicsit. Ezt a húzást már muszáj volt betenni az íróknak (gondolom sokan meg azt várták már, hogy összejönnek), és egy ideig előtérbe tenni, de szerintem egész jól megoldották az egyensúlyt.
Nálam esett a HIMYM, sokkal többet vártam. Valahogy sem a Smallville, sem a Supnat nem fogott még meg annyira, bár ez utóbbit még mindig jobbnak érzem, mint a Smallville-t.
Private Practice eddig nagyon nagyon tetszik, a második évadhoz képest ez az eddig leadott 3 rész is szép nagy fejlődés.
nem nézek sok sorozatot de:
- a Desperate Housewives egyértelműen [nagyon-nagyon *.*] javululó tendenciát mutat a középszintű 5. évadhoz képest :) csak így tovább ;]
- a Heroes meg most picit lassabb, de szerintem egyértelműen jobb mint a 3. évad második fele azaz a 4. kötet
Merlin elég sokat fejlődött, sokkal koherensebb és logikusabb, bár még mindig érződik az ifjúsági sorozat beütés, de így szeretjük. (viszont a dobozos sör a középkorban egy csoda volt számomra.)
Heroes mintha javulna, próbálkoznak az írók, de ennek a következményét csak hosszútávon fogjuk igazán látni.
én a Big Bangben érzek visszaesést. a Penny/Leonard szál agyonnyűtt, közel sem olyan szórakoztató kompletten, mint az előző évad volt.
Legtöbbet esett: 30 Rock. Az új epizód még egy átlagos résznek is gyenge volna, de évadnyitóhoz képest különösen semmilyen és halvány volt. A végén csodálkozva néztem, hogy jé, ez csak ennyi volt és nincs sehol semmi nagy, látványos poén.
Legtöbbet javult: Alyson Hannigan melle a HIMYM-ben. És persze az is jót tesz a sorozatnak az előző évad végéhez képest, hogy végre nincs az a kínos bűvészkedés a kameraállásokkal és a díszletelemekkel, hogy eltakarják a két főszereplőnő pocakját… és nekem a Barney-Robin kapcsolat is tetszik. (Emlékeztek arra a részre az első évadból, amikor Robin volt Barney wingman-je? Már akkor is látszott, hogy vannak ebben a párosban lehetőségek… )
A Big bang Theory első része elég gyenge volt, de 4.-ik rélszre magáéra tralált, és már hozza a kötelezőt.
Dexter egyértelműen hozza a színvonalat, a harmadik évadnál jobb (ami szerintem nem volt olyan rossz, mint sokak szerint).
Clone Wars sokkal jobb a 2-ik évad, mint az első a sötét hangulat, és a fejvadász szereplő miatt.
A Fringet ma kezdem el, remélem jó lesz, kiv vagyok.
Az újak közül meg kellemes meglepetés: Community, Bored to Death és a the Middle se rossz.
A HOUSE rengeteget fejlődött. A premier egyszerűen mesteri volt és a régi team come back-je és Taub eltűnése nagyon tetszik. :) 13 azért természetesen jöjjön vissza, őt szeressük. :D
Ami mindenképp javult, az a Desperate Housewifes. A 6. évad nagyon jól indult, az új rejtély tetszik, az új szereplők is jók, az eheti részen meg annyit röhögtem, hogy az nem igaz.
Tövábbá, a Grey’s Anatomy is javult vmennyit, nagyon jó ötlet volt sztem az, amit megléptek ugye. Remek karakterdinamika, javuló történetek, így tovább.
A TBBT viszont hatalmasat esett a szememben. Nemtom mi történt, rengeteg potenciál van benne még mindig, de sehol semmi. A Fringe is esett, a 2×02 szinte nézhetetlen volt, viszont mostanra picit összekapta magát. Ugyanakkor nem erre számítottam finálé után, és tudom, hogy nem folytathatják rögtön onnan, mert inkább heti sorozat ugye, de akkor is.
A Sanctuary meg kettős érzelmeket vált ki belőlem, mert ugye látszik a minőségibb munka, viszont a történet az elég tré. Ez a nagy gonosz cég már nagyon unalmas, hagyni kéne a fenébe.
Hát nálam a Gossip Girl nem javult, a második évad óta halál unalom, csak a ruhák miatt nézem.
Legtöbbet esett: Fringe
Legtöbbet fejlődött: Heroes
A többi (Supernatural, Dexter, Californication) számomra nem változott.
House, egyértelműen. Valaki leírta hogy mennyire javultak a karakterek. Hát igen…. Főleg Chase gyilkosságánál azért én is néztem egyet.
színvonal esett: greek
legtöbbet javult: pyrex
Az új Fringe évad annyira nem tetszik, jobban szerettem a tavalyi epizodikus részeket.
Office maradt a régi.
House-t elkaszáltam még a negyedik évad végén, de ezt a premiert én is megnéztem és nagyon tetszett.
A Dexter egyszerűen briliáns, jobban tetszik mint a 2-3. évad kezdetei.
A Heroes-ra pedig még nem szántam rá magam, na majd talán a jövőhéten.
“igy inkabb Lie to me, mert egyre unalmasabb, fogynak ki az otletekbol.”
csak a megfogalmazásba kkötök bele, hiszen szinte mindenki új az íróstábban, így nulláról indultak:)
A kedvenc BBT a premier óta javul, lassan visszatalál a szerintem zseniális 2. évad szintjére.
A HIMYM nekem nagyon sokat esett, bár én szerettem a 4. évadot. A Robin-Barney dolog nem tart sehová, bár a 5×04 vége ad valami reményt. Az évadból még mindig a premier az eddigi legjobb: Not good ENOUGH! :)
Gossip számomra érdektelenné vált, cancel lett a vége, pedig vártam a 3. évadot.
Californication még mindig jó, ahogy a TAHM is.
A himym szerintem is már-már néhetetlen, én már csak megszokásból nézem. A Tahm-ben viszont borzasztó, hogy a Charlienak barátnője van, szinte teljesen kivesztek a rá épülő poénok – nem bulizik, nem csajozik, nem iszik. Alan viszont még mindig zseniális
Szerintem a fringe nagyon jó sokkal jobb hogy a fő szálra koncentrálnak, szerintem ez határozott előreléps, fejlődés. SupNatot eddig gyengébbnek éreztem most hogy félretették a főszálat lehet hogy jobb lesz kicsikét. CSI is jobb mint tavaly vsz de pl a CSI: NY már sokkal kevésbé tettszik idén. Monk nagyon jó – sokkkal jobb – psych ua maradt. Surivor nagyon bejön viszont a TAR eddig szerintem nem olyan jó. Tavalyi, tavalyelőtti casting sokkal jobban tetszett. Office, Criminal Minds, Cold Case, Family Guy nem változott. Ohh, majdnem elfelejtettem viszont, hogy a Simpsons pl sokkal frissebbnek tűnik fejlődésnek mondanám ez alapján őt is. Dirty Jobs meg a Mythbusters hozza a szokásos szintjét de a Time Warp most nem olyan jó.
Én eddig csak csalódtam, bár kevés sorozatra jut időm.
Grey’s Anatomy: Eddig még elment, de ahogy a 5. rész végén hárman szerencsétlenkednek…rémes.
Desperate Housewives se jön be. Megint egy iden titokzatos család? Ne már. De a múlt heti visszatérő nagyon tetszett. Remélem, hogy látjuk még.
Kommentek olvasása után, mert kimaradt – és elnézést: A legtöbbet fejlődött számomra mindenképp a Dexter főleg ezzel az új szituációval, élethelyzettel. Meg hát tetszik hogy az “ellen” most (vagy egyelőre) nem közvetlenül érinti Dextert hanem vele párhuzamos. Első évados fíling de annál azért jobb, hisz van már magánélet, család. Meg az apaszerep is jobb így, hogy csak segít. Meg úgy általánosságban is minden komplikáltabb, érettebb. Hétfőn mindig első dolog amit szedek és nézek. Pedig jut arra a napra vagy 9 dolog.
“Surivor nagyon bejön ”
huhh, hogy én is válaszoljak (eddig nem néztem sokat, minden időmet az újak kötik le): a survivor nekem rémes mélyrepülés eddig. rémes.
Inkább csalódásokról tudok beszélni: a TBBT nekem az és sajnos a Supernatural is. Remélem, azért magukra fognak találni (vagy én találok vissza a régi magamhoz :D).
A Castle-vel kapcsolatban csak annyi, h hiányoznak a jó kis cold openek. Viszont talán picit erősödött a sorozat, nem tudom, mindenesetre eddig remek az évad.
A Smallville szerintem sokkal jobban nyitott mint tavaly.
A Fringe is számomra egyre izgalmasabb.
A Heroes is javult egy kicsit a 4. fejezethez képest, de túl sok reményre még nem ad okot.
Visszaesést még nem nagyon vettem észre, de messze van még az évad vége. XD
Supernaturaaal! Imádom az új évadot!! :D A hangulat, a párbeszédek,ááá, minden… Már tavaly is tetszett ez a fajta stílus, de most teljesen oda vagyok érte.. :) Pedig anno még nézni se akartam… :)
A HIMYM meg nekem is csalódás… egyedül már csak Barney és Robin “kapcsolata” dobja fel az egészet. :(
Irdatlanul nagyot estek:
Született feleségek
HIMYM
HIMYM szerintem sokat javult, pedig az előző évad vége felé nagyon elegem volt a sorozatból, kétszer ha mosolyogtam a 4. évad utolsó 6-7 részén, de az 5. évad eddig rendben van, ha az első 2 évadhoz nem is ér fel.
TBBT, TaaHM tartják magukat, SUpNat, Fringe szintén.
Nagy csalódás még egyelőre nincs.
a HIMYM gyengebb mint volt, ami meg szinvonalasabb, az az NCIS, bar ez egy lassu folyamat volt, es most kezd beerni
nőtt: Supnat, Frunge, HIMYM, NCIS, Heroes
Heroest kaszáltam, a többi sorozatom(Supernatural, Smallville, The Big bang theory, Star Wars: Clone Wars, Sanctuary stb.) maradt amilyen volt.
Legnagyobb visszeső: Dollhouse
Legtöbb javulás: Sons Of Anarchy
Alább pedig részletesen az összes:
24 – még nem kezdődött el
Californication – tartja a szintet
Castle – kicsivel talán fejlődött
Chuck – not yet
Dexter – tartja a szintet
Dollhouse – egyértelmű csalódás, ha nem tudnám, hogy az évad végével úgyis cancel lehet én kaszálnám el
Fringe – minimális visszaesés
Lie to me – tartja a szintet
Lost – not yet
Sons of Anarchy – szerintem fejlődik, egyre jobb lesz, pedig már az előző évad se volt kutya
South Park – visszalépés
Southland – not yet
TBBT – kicsi visszaesés
Mentalist – szintet tartja
Office – tartja a (cancel élen lavírozó) szintet
Dollhouse nagyot nőtt az 1×12höz képest.
Fringe pedig nagyot zuhant ezzel az x akták super soldier koppintással.
Dollhouse esett egy nagyot, sőt még SzülFel is egy picikét. Nem vagyok benne biztos, hogy muszáj volt új szomszéd= új titok című lerágott csontot megint belevinni.
House jobb, Grey’s meg maradt ugyanazon a ponton.
The Closer ötödik évad eddigi részei is tetszettek, várom vissza decemberben ^^
dollhouse (már nem is nézem), survivor
Castle: úgy érzem, hogy komolyabban elkezdtek rászállni az ügyekre, érdekesebbé téve őket, de ezáltal Castle karaktere háttérbe szorult egy kicsit, ha továbbra is ez lesz jellemző, nálam kasza
Supernatural: már kezdtem örülni, hogy végre külön eset van, de már megint a démonok… az angyalok szinte ki is kerülnek a képből lassan… szóval számomra ez is romlott, bár tény, hogy ez a romlás még az előző évad fináléval kezdődött
South Park: sztem olyan, mint eddig, akad király rész, és akad lapos téma, nincs különösebb változás
a többi általam nézett régebbi sorozat vagy nálam, vagy kint lett cancel… és persze a legend of the seeker van még, ami majd csak novemberben kezd majd
Habár csak 3 rész ment le eddig , nekem a DH mutat hatalmas javulást a gyenge 5.évad után..:)
winnie: koszi, ezt nem tudtam.
Akkor viszont egy jo nagy seggberugas az uj iroknak, hatha felbatorodnak :)
Nem akartam ide irni, de meglepődve tapasztalom a DH istenítést. Sztem kínlódik az egész, minden szereplő, minden sztori.
ez is volt az egyik hátsó szándék, szerintem érdekes lehet olvasni, hogy valaki szerint most talált magára egy sorozat, míg mások úgy vélik, hogy lejtmenetben van. rávilágít az ízlések különbözőségére még azok között is, akik nézik a sorozatot.
Gossip Girl egyértelműen visszaesett
Süljön ki a szemem, ha még egyszer kommenteket olvasok… hülye spoilerek :-((
Én House-t kaszáltam eddig… és a CSI New York is afelé tart.
Flashpoint meg továbbra is rátesz egy lapáttal az előző évadra. A második dupla olyan jó volt, mint az első, hát ez most tripla olyan jó :-)
The Mentalist nagyon nagyot esett
Heroesban most remélem lesz vmi fordulat, de eddig semmi,
Californication, NCIS, Bones: ugyanolyan jó, mint régen, főleg az NCIS-n érezhető a javulás.
House sokat javult, főleg, h végre a régi csapat van újra.
Szitkomok: TBBT és HIMYM sztem mardtak ugyanolyak jók, a HIMYM télleg kezd visszatalálni az első évad teljesítménye felé
Rajzfilm: FG, AD, Simpsons, SP: Seth Macfarlane egy isten, az ő műsorain csak röhögni lehet, simspons első része nagyon ütött, többi sztem átlagos, South Park meg folytatja az eddig kiváló évadot.
Hiába említették sokan, hogy javult a DH, szerintem az eddigi leadott borzalmas unalmasak. Ráadásul rohadtul unom, hogy minden évad elején beköltözik egy új szomszéd, akinek ‘van valami sötét a múltjában.’ Az előző évad második fele sem volt épp körömrágóan izgalmas, de annak az első fele szerintem igen jól sikerült, és az eddigi 3 rész alapján még az évad második feléhez is sokat estek. Elfáradt érzésem szerint a sorozat olyan sok mindent ellőttek már. (tornádó, fegyveres túszejtés, tűzesetek) Erősen kaszagyanús.
Javulást idáig nekem csak a House tudott felmutatni, egyelőre nyoma sincs az 5. évad (a finálét leszámítva) vontatottságának, unalmas epizódjainak, bár félek, hogy ez nem sokáig lesz így, mert abból a sorozatból is fogy a potenciál.
Heroes javult. Fringe meg jobb lett, pedig az elso evad is nagyon jo volt. HIMYM visszaesett a kurvajobol a kedves kategoriaba, bar a heti epizod isten volt! Gary Unmarried viszont kedvencbol visszaesett akkorat, hogy sirhatnekom van, ha nezem, szar poenok szar karakterek, blah. Lie to Me siman jobb, mint volt.
Nálam
TBBT:nagyon kicsit esett, de még így is Hatalmas.
House: Tartja a szintet(ami a legmagasabbak között van!), Sőt..
Dollhouse: kicsit szintén, de Bízom benne!
Fringe: szintén rontott, de talán beindul!
C9H13NO3: ha spoiler van, jelezzétek és törlöm. én ugrok, ha valaki értekezni kezd egy nem nézett sorozatomról.
@winnie: hát én nagyon élvezem Russellt. Kibeszélőbe írnám csak lusta vagyok, szorri.
Sons of Anarchy nagyon sokat fejlődött (tényleg, valaki írjon már róla – tizedennyire jó sorozatokról is szoktatok 2x-3x is írni egy évadon belül az oldalon).
Pyrex egyértelműen fejlődött.
Brothers and Sísters szerintem esett.
HIMYM is esett, de nekem mondjuk kevésbé szembetűnő, mert nyáron daráltam a negyedik évadot, és ahhoz képest szerintem semmi változás – igazából csak azt kezdtem észrevenni, hogy a már bejáratott helyzetek/poénok/dolgok stb. nem működnek igazán, de ez lehet a szereplők hibája is, meg az íróké is, nem tudom…
nekem a fringe csalódás eddig, a house pedig rengeteget javult :)
Nem sok mindent kezdtem még el, de a Gary Unmarried mélyrepülése nekem is feltűnt, az első évad közepén isten volt, lassan már az átlagost sem üti meg. Garyn kívül az összes jó karaktert kivették fokozatosan.
Supnat kérdés pedig, kinek mi ugye valaki az epizódikus 1rész/1szörny típúsú dolgot szerette 3 évadon át, én személy szerint az angyal/démon szálat jobban bírom :) nekem a Supnat is pozitív.
De a legszembetűnőbb fejlődést a House produkálta mindenképp.
supnatba eddig mikor em az angyal/démon harc volt kzéppontba akkor is a történet vogy kapcsolodott hozzá igy mindenki elégedett lehet sztem
Nekem nagyon tetszik a DH 6. évad. Jobb, mint valaha. Komolyan. Csodákat alkotnak minden részben.
Visszaesett nálam: Big Bang Theory, Gossip girl, One Tree Hill
Olyan nincs ami javult. Úgy írnám inkább tartja a szintet és szenzációs: Dexter
“Sons of Anarchy nagyon sokat fejlődött (tényleg, valaki írjon már róla – tizedennyire jó sorozatokról is szoktatok 2x-3x is írni egy évadon belül az oldalon).”
human nemsokára fog.
Desperate Housewives: végre megint a 2. évad szintjét érzem az új szomszédokkal és 3 év után van újra, hogy a vetítés másnapján megnézzem a részt.
Dexter: az előző évadhoz képest esést érzek, de remélhetőleg a 6-7. résztől beindul.
Fringe: a nyitás elég gyenge volt, de a párhuzamos dimenzió részleteinek feltárásával, csak egyre jobb lesz.
Ghost Whisperer: a nyitással az volt a bajom, hogy nem éreztem, hogy az előző évad nyomait, mintha meg se történt volna, meg érdekelne mi a céljuk a gyerekkel az alkotóknak. Nekem az előző évadhoz képest esett a színvonal.
Heroes: a csúfos volume 4 után javult a színvonal, de még nincs meg meg az első, se a második évad színvonalán. Knepper nélkül már az évad elején temetem volna a sorozatot. Aki biztos kiírnék a sorozatból végleg: Claire és Angela.
House: a 6. évad a fényes bizonyítéka, hogy nem kellett volna megbolygatni az eredeti csapatot, még a 4. évad jól sült el, kivéve a végét és jó egy év kellett, hogy magához térjen a sorozat ebből a sokkból.
Merlin: a 2. évad jobb, mert végre kezdik kibontakoztatni a karaktereket.
Sanctuary: végre felpörgött a 2. évad és tisztázódtak, ki melyik oldalon áll.
Smallville: kezdés a 8. évadzáró utóhatását éreztette, de végre kezd magához térni és kikövezni superman sorsa felé az utat.
Sons of Anarchy: egyik legjobb sorozat, egyre jobb és dicséretes Katie Sagal alakítása is, karaktere elég jól bírja a megpróbáltatásokat.
Supernatural: 5. évad részeivel kellek, mert pénteken ez az első, amit megnézek. Szerintem elég jól szerepel az évad. 6 részből csak 1 random volt eddig, így tovább.
South Park és Simpsons: sokkal javul tavasz óta, eddig a megítélésem pozitív, szóval van benne kakaó, ha összeszedik magukat a stábok.
u.i.: winnie, hogy írtál a posztcímbe 1 egyest, korán tetted fel a kérdést, mert a Legonnd of the seeker-ről még nem tudok véleményt írni.
Desperate Housewives, Mentalist, Family Guy: szinten maradt
The Big Bang theory: hát, én már nagyon nem nevetek, ellenben a
HIMYM: úgy érzem magára talált megint
Gossip Girl: nagyon unalmas már de valahogy nem megy rá a cancelem
Gary Unmarried: ők folytatják az első évad felé érezhető lejtmenetet, de még mindig nézős
Ugly Betty: átment teljesen soap-ba és már nem vicces, cancel
House: Erőteljesen javulás.
Dexter: Sokkal izgalmasabb, mint a 3. évad.
South Park: Fáradnak a fiúk. Régóta nézem, ezért maradok csak.
Lie to me: Sokakkal ellentétben én jobbnak találom a második évadot, nekem nagyon bejött eddig.
Ja még:
American Dad!: Lassan kezd felejtős lenni…
Big bang: Nekem tetszett ez a pár rész, de voltak már jobbak is. Nagyjából tartotta a színvonalat.
Heroes – visszafejlődés
Dexter – na az nagyon felment
tenyleg, meg kihagytam a sons of anarchyt. mig az elso evadban egy atlagos, de potencial sorozat volt, a masodik evadra akkorat ugrott a minosege, hogy hetrol-hetre a leginkabb vart sorozatomma valt, elkepesztoen izgalmas, mindig van tortenes, megy elore a sztori mint egy uthenger!
Private Practice S03 1-2-3 után egy jó nagy kasza – cseréltem Mercy-re :)
Heroes (S4) – tartja az előző évad végi gyenge szintet
Fringe (S2) – szerintem jobb, de az tuti, hogy nem romlott ami nem volt könnyű feladat
The Office!
Eddig is nagyon ott volt, de az utóbbi pár rész olyan magasra rakta a lécet, hogy ha most visszatérnének az eddigi “csak” szuper szintre, már picit keserű lenne a szám íze…
Visszaesett szerintem a Fringe. Lehet a kései megtekintés miatt, de eddig négyből négy részen bealudtam, egyen kétszer is. Ez persze nem feltétlen értékmérő, de talán valamit jelez.
TBBT-nél eddig csak a 3×04 ütötte meg az S2 szintjét. Bár szerintem a készítők a 2. évaddal nagyon magasra tették a mércét.:)
Ez a 4. viszont tűrhető volt, reméljük innentől csak jobb lesz!
visszaesett: Big Band (nemsokat, de kicsit) Heroes (nincs már megálás az aljáig) Supernatural (nem is igazi visszaesés, igazából csak a 4. évad volt merőben más mint az azelőttiek, és túúl fasza) South Park (gyenge volt az eddigi 2 rész – mondjuk az SP mindig is hullámzó volt)
fejlődött: Fringe (összeállt a gárda elég jól, és már az írok is otthonérzik magukat – jó lesz ez gyerekek) Smallville (ilyen fasza évadnyitó sosem volt)
újak közül: FlashForward (nekem nem tetszik ez a semmi nem történik majd a 42. percben egy WTF) Cleveland Show (szánalom magasfoka, erőltetett)
Erősödés : Californication
Gyengülés : sajnos a 30 Rock
Még mindig toppon: House, Fringe
Javulás: Dexter
Esés: Heroes
Legnagyobb esés: C.S.I., bár a színvonalcsökkenés már az előző évad második felében elindult, az új szezonban viszont zuhanórepülésbe fordult. Még egy rész esélyt kap, de félek kasza lesz nálam.
Dollhouse ugyancsak esett szerintem, bár többen írták, hogy az új rész okot ad némi reményre, de még nem volt hangulatom meglesni.
Abszolút fejlődés ezzel szemben a House. Az utóbbi másfél évadot nem néztem, mert már annyira idegesített, viszont a szezonnyitóra rábeszélt a család, és egyből visszarántott. Azóta lelkesen várom hétről-hétre, mint a régi szép időkben:)
A másik – nemtudommeddigtudjákmégfokozni – sorozat egyértelműen a Flashpoint. Valaki már írta és maximálisan osztom a véleményét: “A második szezon 2x olyan jó volt, mint az első, a harmadik 3x olyan jó.”
A többi általam nézett sori többé-kevésbé olyan, mint volt, persze mindegyiknél vannak jobb-rosszabb részek, de összességében hozzák, amit várok tőlük (Fringe, Castle, Supnat, Sanctuary, Criminal minds stb.)
Nagyot erősödött: Sanctuary (hatalmasat fejlődött az első évadhoz képest)
Kicsit erősödött: House, Heroes, Merlin, Castle, Fringe
Tartja a szintet: Supernatural, Smallville, Bones, Grey’s anatomy, The mentalist
Kicsit gyengült: TBBT (bár a 4. résszel már visszatalált az előző évad szintjére), Being Erica
Nagyot gyengült: Dollhouse (a 13. részhez képest), HIMYM (a Robin-Barney közti kapcsolat teljesen kiheréli Barney karakterét)
Nincs infóm: Dexter, Lie to me, Private Practice, Criminal Minds – ezeket majd az évad felénél pótlom.
Én amiket nézek azok nagrészt mind javultak…
DH egyértelműen a legjobb…
Gossip Girl-nek inkább cska a légköre változott, hogy ,már nem kisiskolásokról szól, de azért 1 fokkal jobb lett a 2. évadnál.
90210 gyenge szörnyűséges évadzárás és új évados kezdés, de nem kaszáltam el, mert kiváncsi voltam mi sül ki belőle és az utsó pár rész elég jó volt…
Azon kevesek közé tartoztam akik nézték a Drop Dead Divát – tetszett az első évad és várom a 2.-at. nem egy vaszisztdasz sorozat, de kikapcsolódni nem rossz :)
Aztán nézem még a Nip/Tuck-ot hát az első rész kicsit megbotránkoztatott, de várom a folytatást…sztem az 5. éved gyengébb volt az első 4-hez képest…de ez a 6. most érdekesen kezdődött.
grey’s anatomy – izgis lett az új évad ezzel a fordulattal. hiányzik george!!!viszont Nem szimpik az új szereplők…
Private practice – csak simán jobb lett.
több nem jut hirtelen eszembe
House up :)
Fringe down :(
Nekem nagyon nem jöttek be a változtatások a CASTLE-ben, pedig az első évad nagyon szórakoztató volt. A 2×01-nek semmi hangulata nem volt, a következő részt 5 perc után kaszáltam.
egyértelműen javult a gossip girl,a 90210 is kapott egy kicsit darkosabb feelinget,de nálam a DH viszi a prímet!Nagyon szuper volt a 6.évad eddigi 3 része!A Ghost Whisperer 4.évada is sokkal jobb volt a 3.-nál és most az 5.még izgibb!ami visszaesett egyértelműen a Heroes,és a Supernatural,sztem a Heroest már a 2.évad után kaszálni kellett volna,ami szintén harmatgyenge volt!
HIMYM fejlődött, ez egyértelmű.. a többi általam nézett (TBBT, Dexter, Family Guy, Fringe) stagnál, tartja a jó vagy még jobb színvonalat.. visszaesést hálaégnek még nem tapasztaltam.
Esett:
HIMYM – nem nagyon tetszik az irány, de azért még reménykedem :)
TBBT – tőlük is többet vártam
Grey’s Anatomy – még pár rész esély, utána kasza…
Nőtt:
House – határozottan jobb mint az előző évad, első rész kifejezetten ütött
Private Practice – jobban tetszik, mint az eddigi évadok
Visszaesett:
Heroes – meglepő h mindig van lejjebb ennél a sorinál…
Himym – Barney “kasztrálásával” igen visszaesett bár így is nézős
Big Bang:Első szezon jobb volt
Smallville
Előrelépett:
Sanctuary: A legtöbb javulást ez produkálta!A történetbeli hiányosságokat meg kárpótolja a látvány,föleg HD-ben:)
Szinten maradt:
Dexter,Supernatural,Mentalist,Fringe,One Tree Hill ami így eszembejut
Legtöbbet fejlődött: Sanctuary, Castle + megemlíteném még az NSIC-t ami évadról évadra jobb, színvonalasabb.
Legtöbbet esett vissza: Dollhouse
Egyértelműen fejlődött az NCIS, a 3. évadhoz képest a Hősök és a House is.
Ami nem változott, azaz ugyanúgy nézni fogom: A Mentalista, HIMYM, TBBT, The Amazing Race, Being Erica, Californication, South Park, Monk
Olyan hű de nagy visszaesést sehol sem éreztem.
Bár most éppen szünetel, de nekem csalódás volt a Leverage (Lépéselőnyben) második szezon első fele. Valahogy erőltetett, kifulladt hangulata volt a részeknek.
House eddig sokkal jobb, mint volt, talán a nem annyira klisés részek miatt.
[b]Supernatural[/b]—> nekem a 4. évad is nagyon bejött, és eddig ebben sem csalódok, nekem nagyon bejönnek a részek! :-)
[b]One Tree Hill[/b]—> az első 2 rész nem volt az igazi, de a 3.-4.-5. részek szerintem már nagyon is hozzák a 6. évad kiváló színvonalát! :-)
[b]Heroes[/b]—> na ez az a sorozat amiből már szerintem lassan elég…a 3. évad 2. felének a nagyon katasztrofális színvonalától 1 picivel fentebb van..de már nem úgy vagyok vele mint régen h nagyon vártam az új részt..megszokásból nézem..tehát a színvonal nem sokat javult..
Az, hogy egy sorozat “javulása” vagy “romlása” mennyire viszonylagos, arra most jöttem rá. Visszaolvasva a korábbi House-os topikokban nem kedvelte senki sem az eredeti csapatot, most viszont mindenki lelkesedik, hogy visszatértek. El kellett telnie négy résznek hogy rájöjjek, miért volt mesteri húzás Shore-tól és az íróktól, hogy a harmadik évad után belekavartak a viszonyrendszerekbe. Az eddigiek fényében mindent visszavonok a korábbiakból, még akár nyolc évad is kijöhet, ha így folytatják:) (Persze örök fájdalmam marad a harmadik évad David Morse-os szálának lezárása, szerintem béna volt:)) Szóval én még várnék, de a House jó irányba halad, és legalább annyira várom a következő részeket, mint a harmadik évad idején:)
Sup.Nat kicsit más, mint a 4. évad,de tartja magát.
Fringe is szinten tartáson van.
Eddig ennyire volt időm sajna:
-Californication: le a kalappal,szuper!
-Criminal Minds: hozza az elvárt szintet.
-Heroes: kasza.
Egyéb:
Nip/tuck: még nem láttam,de nem aggódom h romlani fog :)
Ja,és nekem személy szerint baromira hiányzik a Life
Smallville szerintem sokat javult! Amúgy szerintem a változás annak köszönhető, hogy Tom Welling is beszállt pénzügyileg!
Supernatural-ról tudok még nyilatkozni: az most kicsit visszavett, de még így is nagyon város minden része! :D
a producer kredit nem pénzügyi beszállást jelent, max annyiban számít annak, hogy kap pénzt azért is. a mozikkal ellentétben a tévés producer az írót, ötletelőt, kreatív folyamatokba beleszólót jelzi, de persze a főnökök az executive producerek.
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz