És, ha már a visszatérő sorozatokról kérdeztünk egyet, akkor íme az újoncokra vonatkozó kérdés is, ki tudja, hátha valaki a válaszok alapján dönt egy sorozat bepróbálásáról.
Ez azért is hasznos olvasnivaló, hiszen bár az 1-2. részekről mi is írtunk, de ti kommentben már 4-5 részes tapasztalatokról számolhattok be, s én például itt is, más oldalakon is olvasok jókat mondjuk a The Vampire Dairies-ről, amivel egyikünk nemsokára szintre fog érni, hogy írhassunk róla.
Melyik ősszel indult újonc okozta a legkellemesebb és legkellemetlenebb csalódást?
Direkt így teszem fel a kérdést, mert bár nyugodtan le lehet írni, hogy melyik a legjobb újonc, de igazából az érdekel nagyon, hogy akadtak-e olyan sorozatok, amiktől nem vártatok sokat és mégis bejöttek – illetve, amit nagyon vártatok és még ti is ledöbbentetek azon, hogy milyen hamar kaszáltátok.

110 hozzászólás Ne habozz!
Nekem a FlashForward bejött, aranyos, tetszik, bár igaz, úgy döcög, mint egy trabant, amiből kifogyott a benzin.
Pusztán az utolsó 30 másodpercért talán nem érné meg 41 percig nézni… és mégis.
Pedig nem így álltam hozzá, hanem “meglátjuk, mi lesz”-alapon.
Viszont ami epic win, az a Secret Girlfriend.
Rég találkoztam olyan sorival, amitől minden 15. másodpercben kiköpöm a tüdőm a röhögéstől.
A formátum pofás, az eyecandy-k miatt már megérné, de erre még jön egy olyan pazar humor, ami feldobja az egész hetem, előre.
A legjobb újonc idén, szerintem.
legkellemesebb csalódás: Community, Melrose
legrosszabb csalódás: Trauma.
a töbi nagyjából ott van, ahol vártam.
Kellemes: SG.U, Glee, Community, Modern Family
Kellemetlen: nincs ilyen, de kevésbé jött be az Accidentaly on Purpose.
De én csak szitkomot nézek egyenlőre az újakból, illetve az Sg:U alap, és a Glee pedig az itteni kritika alapján lett nézős, eléggé bejött.
Legkellemesebb csalódás: COMMUNITY (jobb, mint vártam)
Legkellemetlenebb csalódás: COUGAR TOWN (gagyi, buta, sablon poénok, sablon karakterekkel, többet vártam Lawrence-éktól)
Ami hozta az általam elvár szintet: MODERN FAMILY (nagyon vártam, nagyon jó)
Amitől nem vártam sokat és nem is kaptam semmit: A.O.P. (szintén nagyon gagyi, de itt erre is számítottam)
A “Lost” miatt kezdtem el a “FlashForward”ot és bejött. Még a “V”-t várom.
kellemes csalódás: Melrose Place,amitől 90210 szintű dolgokat vártam,szóval sokkal rosszabbra számítottam,de egészen kellemes csalódás lett,főleg Katie Cassidy miatt.
Glee-nél igazából vmi High School Musical utánzatra számítottam,ehhez képest az egyik kedvenc új sorozatom,fantasztikus:)
én nem vártam egy sorozattól sem semmit, csak úgy elkezdtem nézegetni ezt-azt vagy az itteni ajánlók, vagy az alapötlet, vagy mittomén mi miatt.
viszont ami nagyon bejött így várakozásmentesen is, az egyértelműen a flashforward.
a vampire diaries nálam inkább guilty pleasure. a vámpíros történetek a gyengéim.
amit a pilot alapján kaszáltam, az a mercy meg a secret girlfriend. utóbbinak hiába tetszett nagyon technikai megvalósítása, annyira sekélyes volt az egész sztori számomra, hogy muszáj volt lemondanom róla.
Nekem a Glee nagyon bejön.
Legkellemesebbet nem tudok, mivel az új sorozatokat nem nézem/kivárom magyarul, de legkellemetlenebb az új NCIS – én reméltem, hogy valami akkora váltás lesz, mint az eredeti volt a J.A.G.-hez képest, vagy ha nem is, változni fog a koncepció. Hát nem. Az operációs főnök kerti törpe meg minimum egy seggberúgás … szóval, gyenge, semmi eredeti. sajna
Kellemes :SGU(utolsó részben Rc ,valami nagyon jó hozta ,a megközelíthetetlen és nélkülözhetetlen Zseni-t ) FlasForward(éppen most olvasom a könyvet)meglátjuk mi lesz belőle,
Ami a kellemeshez fog tartozni,így előre láthatatlanul: V (nov.3-tól)
Kellemetlen:Cougar Town 1 rész után elszállt nálam,
Pozitiv: Flashforward. Az alapfelallasa tetszett, de a sorozattol nem vartam sokat, ahhoz kepest annyira nem rossz. Teljesen epizodikus FF of the weekre szamitottam, ahhoz kepest egesz folyamatos a sztori, meg ha annyira nem is erdekes.
Negativ: Bored to death. Nem az lett belole amit vartam. Nem szimpi karakterek, helyzetek, ugyek.. meh.
mas osszel indultat nem nezek
Flashforward: pozitív
SGU: negatív
más újoncot nem nézek az őszi szezonból
Ja de, most pillantottam egy kommenttel feljebb…
SGU: anno azok kozott voltam akik egyutt rohogtek David Hewlett-tel a SG 90210 dolgon, azota rendesen megvaltozott a velemenyem, maga a sorozat meg teljesen pozitiv csalodas, bar lassan tortenhetne mar benne valami.
bocs a spamet
Legkellemesebb csalódás: Modern Family, The Forgotten
Legkellemetlenebb csalódás: NCIS LA és SGU, de nézős mind2
Kellemes meglepetés: Mercy, Bored to Death, The Middle és talán a Modern Family
Kellemetlen meglepetés: Flash Forward (kasza is lett), Trauma
Ami nekem bejött új : Modern Family, Glee, FlashForward, Secret Girlfriend, The Good Wife
Ami azt hozza amit vártam: AoP, Eastwick, Cougar Town
Ami bukó : The Cleveland Show
Ami tetszik: Modern Family, Cleveland Show, Cougar Town, The Middle
Határeset: SGU, Bored to Death
Csalódás: FlashForward
Legkellemesebb:
FlashForward – úgy indultam neki, hogy megnézem a pilotot és utána meglátom, maradok-e. Elég rendesen berántott a sori, bár a 4. részben kicsit visszavesznek a tempóból. Hétről hétre várom.
Glee – első megnézésre tetszett, a dalok pedig egytől egyig nagyon jók.
Legkellemetleneb:
Bored to Death – azonnali kasza volt. A pilotot végigszenvedtem, alig vártam, hogy vége legyen.
Legkellemeseb csalódás a Glee, teljesen véletlenből kezdtem el nézni és nem is vártam tőle semmit, ennek ellenére eddig egészen tetszik.
Mondjuk ezen kívül csak a FlashForwardot nézem az újoncok közül, szóval nem is nagyon tudnék másról írni… Eddig ez is okés, heti egyszer leköt, de elég vontatott és néha egy kicsit erőltetettnek is érzem, azért nézős marad egyelőre.
flash forwardról semmit sem tudtam, mikor a pilotot megnéztem, és nagyon bejött… de ez a drámázás kiakasztott, csak befordulok tőle, a 4. rész közepén végül elkaszáltam, pedig maga az ötlet tetszik, és érdekel is a vége, de asszem inkább beszerzem a vmelyik írásnál említett könyvet, azzal úgyis jobban járok
vampire diaries mondjuk már alapban nem érdekelt annyira, vámpírok folynak a csapból is, szóval kb. úgy hiányzott, mint púp a hátamra, de azért bevizsgáltam, 1 rész után meguntam, kasza
glee-t musicalnek kiáltottátok ki, és ugyan csak zenés film, de simán bejön, maradok
sgu először nem jött be, szintén a sötét, drámai hangulat tett be nekem, de mivel sg, sok esélyt kap, és a 4. rész már tetszett is, szóval remélem, maradok
titan maximumra human hívta fel a figyelmem, hogy írtad egyik nap a hírek között, és nagyon kész, nagyon ott van, ez a legjobb az ideiek közül
mercybe belelestem, és Trachtenberg ide vagy oda, nem az én műfajom sajna
ha jól nézem, a többibe még csak bele se néztem, annyira érdektelenek számomra
amúgy a day one-t és a v-t vártam az idei felhozatalból, de asszem így bele se kezdek, hogy csak 4 részt adnak le, aztán szünet, meg lehet, nem is folytatják, á, kavarnak össze-vissza, így semmi értelme
ja, tényleg, de, bored to deathbe még belenéztem, na, az 10 percet élt meg nálam, a címében leírnak mindent
A Flashforward először pozitív csalódás volt, mert attól féltem, hogy olyan lesz, mint amilyen mostanában a sorozat. :) Aztán a pilot bejött, és még mindig nem rossz, de azért vannak komoly hibái. Nem hiszem, hogy tudatos kasza lesz belőle, de ha ilyen marad, akkor előfordulhat, hogy egyszerűen eltűnik az érdeklődésem. (de szerencsére még nem tartunk itt)
Az SGU-nál pedig reménykedtem, hogy ilyen lesz, bár nem voltam biztos benne, úgyhogy ez is pozitív.
Bevállalom, h nekem a legkellemesebb csalódás a Melrose 2.0.
Részemről összedobtam egy röpke listát. Íme:
A legjobbak:
Glee (bár 1-2 epizód kimondottan idegesítő, a dalokkal megvettek kilóra)
Melrose Place (gyenge pilot után elkezdett pörögni + eyecandyk)
The Vampire Diaries (amire számítottam + eyecandyk)
Secret Girlfriend (magamra ismertem a soreszban)
Egyelőre nézős, de (még) nem az igazi:
Modern Family (jó, de csak mosolygós)
Cougar Town (tele sablonokkal és klisékkel)
SG:U (technika zsír, csak az istenért sem akar történni benne semmi)
Kasza:
FlashForward (Lost utóíze van a dolognak erősen)
Eastwick (nem tudom hova tenni, hogy mi akar lenni)
“glee-t musicalnek kiáltottátok ki,
mármint ki?:) én minden kriitkámban leírtam, hogy nem musical.
Legkellemesebb csalódás: Eastwick, The Vampire Diaries
Legkellemetlenebb csalódás: Melrose 2.0.
Kaszálni még nem kaszáltam, a bepróbáltak (FlashForward, Cougar Town, The Middle, The Cleveland Show) közül a Cleveland Show volt az elején kicsit csalódás, most már hozza amit vártam.
A legpozitívabb meglepetés a Middle, abszolút nem terveztem, de kritika alapján bepróbáltam és jól tettem, mert jó..:)
“mármint ki?:) én minden kriitkámban leírtam, hogy nem musical.”
lehet, human mondta úgy, már nem tudom, csak megmaradt bennem
Glee: a 4. rész eleje győzött meg teljesen, hogy ezt nekem nem kell nézni, a zenék megjegyzem sokszor jobbak, mint az eredeti.
The Vampire Diaries: én se szeretem különösen a vámpír témát de a pilot nagyon laza volt, feldobták a zenék bár tény, hogy folyamatosan szóltak. Mindig úgy ülök oda az új rész elé, hogy szinte totál elfelejtettem mi történt eddig és , hogy ki kicsoda. Ettől függetlenül mindig várom paradox módon, mert tetszik főleg a szereplők miatt. Jó ez csak megnézem a részt és el is felejtem az egészet szinte, ilyennel is ritkán találkozok :P
Flash Forward: itt hallottam róla először, előzetes videók nem győztek meg, nem gondoltam volna, hogy ilyen nagyszabású sorozatot terveznek belőle, leköt, nem mondom, hogy mindig, de mikor már beleunnék jön egy párbeszéd vagy valamilyen jelenet ami feldobja, egyelőre hullámvasút és még nem látom merre tart.
Modern Family: múlt héten néztem meg a pilot-ot a többi résszel meg ide vele, egész aranyos.
Dexter: a 3. évadig bírtam abból láttam 3 és fél részt kb, baromi unalmas volt, talán az új évad, de még nem néztem meg az első részt.
The Middle: szintén betervezve
őszi szünetben pótlás lesz!
Határozottan csalódás: Hung 3 rész után kaszáltam; Trauma
Még bizonytalan: The Forgotten, NCIS LA, Flasforward
Igazán bejövős még nem volt.
De nagyon várom a következőket, hátha lesz köztük igazi kedvenc: Human Target, White Colar, Day One és V.
Legkellemesebb csalódás: Vampire Diaries és The Good Wife. Az elsőt nem is értem, hogy kedvelhettem meg, a második meg egyelőre leköt, de aztán lehet megunom és akkor kasza
Csalódások: The Forgotten és Trauma. Elsőren nem is pazarolnék szót, egyszerűen unalmas. Második meg nagyon egysíkú mégha vannak benne jó megmozdulások olykor. 3-4 rész után látom mi lesz a sorsa.
NCIS: LA, Flashforward hozzák azt amit elvártam tőlük, utóbbi kicsit jobban, mint előbbi…
Meglepetés: Eastwick. El se akartam kezdeni, de belenéztem és volt benne valami halovány sugallat, de még nem állt össze a kép. Megvan a 4. részig, utána mondok ítéletet. Ha nagyon DH-s lesz, akkor kasza, ha csak kicsit, akkor meg valamikor pótolós… Ha meg kaszálja a csatorna, akkor hagyom a fenébe.
Meglepetés 2: Stargate: Universe. Sokkal érdekesebben nyitott így 4 rész alapján, mint amire számítottam.
Egyértelmű kaszák: The Forgotten, Three Rivers, rezeg a léc: Eastwick, The Good Wife, Trauma
Elfelejtettem. Imádtam a The Unusuals-t.Kár, hogy kaszálták.
küldés után rájöttem, hogy a dexter nem ide való viszont kimaradt a secret girlfriend ami sokakkal ellentétben nekem nem tetszik, totál randomság az egész és túlzottan pörög, azt se tudom mi akar ez lenni
csalódás: Flashforward,
kellemes csalódás: The Middle,
nézős, majd elválik: Modern Family, Melrose, Vampire Dairies, Glee, Clevealand Show
Secret Girlfriend: csak úgy a semmiből jött, ráadásul idióta az alapötlet és mégis nálam az évad legszórakoztatóbbja eddig.
Melrose Place: azt hittem, egy ilyen reboot csak nagyon jó okkal készülhet el, azaz az íróknak csomó ötlet van raktáron, de asszem tévedtem.
Legkellemesebb: The Vampire Diaries,sztem teljesen korrektül megvan csinálva
Legkellemetlenebb: The Forgotten…Jerry Bruckheimertől többet vártam…SOKKAL
ja a Good Wife is nagyon bejön
+
The Vampire Diaries: mindig is bírtam a vámpíros dolgokat, de valahogy ettől a tinivámpír a suliban dologtól nem vártam sokat. De nagyon jó hangulata van.
Modern Family: Sose jött be igazán az áldokumentumos stílus, az Office-t se szerettem meg igazán, nálam ez mérföldekkel veri.
-
FlashForward: a sztori még maga be is jön, de a majdnem öngyilkos srácot, meg a főszereplő nyomozó csoportterápiás mentorát kivéve rendkívül irritál szinte az összes karakter.
kellemes: Vampire diaries, egészen kezdi kinőni magát a cucc
kellemetlen: Three Rivers, nagyon keveset vártam tőle eleve is, de még sikerült azt is alulmúlni :(
még nem tudom: SGU, a sztori bejön, a szereplők nagy részét falhoz állítanám…
legjobb: bored to death, secret girlfriend, flashforward
ami csalodast okozott volna azt amugyse neztem meg :)
FF nagyon bejövős cucc. A vamp diariesben pedig csalódtam 1 kicsit, talán azért mert nagyon szar színészek vannak benne.A legutóbbi flashbackes részben már már idegesítően túljátszottak mindent.
Elvileg a köv epizódban feltűnik vmi cool ****** (spoiler törölve), őt még megvárom aztán lehet kasza..
Bejött: Flash Forward, Glee, The Good Wife, NCIS:LA (az NCIS-hez azért nem lehet hasonlítani)
Határeset: Accidentally on purpose
Nem jött be: The Forgotten, Hank
De még van 3-4, amit ha lesz időm bepróbálok. Pl. SGU-t mindenképp.
Legjobb mindenképp a Flash Forward, a legnagyobb csalódás nekem a Trauma volt, hogy mennyire rettenetes unalmas lett
nagyon bejött: Glee, Stargate Universe
kasza lett, pedig nagyon vártam: Flash Forward. Egyszerűen idegesített az első rész, a szereplők irritálnak, pedig Joseph Fiennes egyik nagy kedvencem. NCIS:LA már a 6. évados ncis bemutatóban sem tetszett, de a rendes évadában még annyira sem.
Én csak legnagyobb csalódást tudok írni: Flash Forward! Mégpedig azért, mert egy tök jó alapötletet csesztek el felszínes kidolgozással.
Remélem tudok majd írni legkellemesebb meglepit is, de még nem sikerült találnom…
Kellemes csalódás: Glee, Melrose Place, Vampire Diaries (a legkellemesebb), Eastwick
Olyan (jó), amilyennek vártam: Modern Family, FlashForward
Kicsit csalódás a Cougar Town (a legutobbi rész különösen), de azért nézem, főleg Courteney Cox miatt.
Flash Forward irtó nagy kasza lett pedig 3 részt becsületesen végigszenvedtem, de képtelen vagyok még egyszer ennyit várni a WTF ért..
a Vampire Diaries is döcögve indult, de Buffy/Angel után muszáj volt kivárni és úgy tűnik szépen kezd alakulni
A Stargate Universe meglepően bejött, nem is számítottam rá. Kellemetlent meg nem nagyon tudok írni, többet néztem, ami nem jött be (Community, Cougar Town, The Cleveland Show, The Vampire Diaries…), de egyiktől sem vártam igazából semmit.
A Cougartown az új kedvenc.
Kellemes csalódás volt a FlashForward … pedig nem gondoltam volna, hogy egyáltalán bepróbálom.
Az Accidentally on Purpose is tetszik, meg a The Middle is és meglepetésemre a Modern Family is jó.
De a legjobb dolog, amit eddig ősszel láttam az az Office 6×04 … pedig eddig csak a pilotot láttam. (Komolyan fontolgatok eggy darát … remélem lesz rá időm) :P
Kellemes meglepetés:
The Middle
Csalódás:
Flashforward (kasza határán)
Accidentally on Purpose (kasza)
Modern Family (kasza)
The Forgotten ( pedig C. Slaterrel felállva sokkal több potenciált reméltem, de nem gyütt – kasza)
Azt hozta, amit vártam:
Cougar Town (kasza:)
Community (nincs neki semmi baja)
Trauma (kasza)
NCIS (kasza)
+: flash forward, the good wife
-: vampire diaries, eastwick
Kellemes csalódás:
The Vampire Diaries: Nem sokat vártam tőle, de eddig bejött. Sokkal másabb, mint az Alkonyat. Érdekel a folytatás és tetszik, hogy ragaszkodnak a vámpír hagyományokhoz.
Kellemetlen csalódás: -
Legjobb újonc: FlashForward
ja, a többi kommentet olvasgatva látom, hogy a bored to death-t elfelejtettem megemlíteni, akkora hatással volt rám. mármint negatív jelleggel.
Bejött a SGU – végre “komolyabb” vizeken halad a frencsájz.
Csalódás : Vampire Dairies , 2 rész után feladtam.
Egyértelműen GLEE az idei legjobb. A Flashforwardot is nézem egyelőre, de azért az elég átlagos.
2 újoncot próbáltam:
elmegy: Cougar town (nem világmegváltó, de 20 perc kellemes szórakozás)
rettenetes: Secret girlfriend (az egész egy elszállt marhaság, olyan mint az office, egyszerűen nem tudok nevetni rajta)
én eddig a the vampire diaries-t próbáltam be csak. tetszett az első rész, meg is van a 2. de egyszerüen nem esik jól megnézni ^.^ ja meg a sok jó comment után nekikezdek a glee-nek! :)
Leggyorsabb kaszáim:
Vampire Dairies: 5 perc
Glee: fél rész
Being Erica: 3 rész
Amitől nem vártam sokat, de bejött:
Flashforward
Hung
Defying Gravity
Leggyorsabb kaszáim:
Vampire Dairies: 5 perc
Glee: fél rész
Stargate Universe: fél rész
Being Erica: 3 rész
Amitől nem vártam sokat, de bejött:
Flashforward
Hung
Defying Gravity
bocs, ez kétszer ment el, kétszer ment el
Kellemes:
Middle, Modern Family, Bored to Death.
Kellemetlen:
Glee (ezt a sorozatot én nagyon nem érzem/értem),
Cougar Town (ez szerintem csak szimplán béna és túlírt),
Hank (ez utóbbiból 3 részt tegnap sikerült bevizsgálni, és megállapítottam hogy minden kritika jogos…)
Legkellemesebb meglepetések:
Modern Family – valami konvencionálisra számítottam, kb. mint a 2 and half men. De nagyonjó!
Secret Girlfriend – Eszelős. Nem is tudtam hogy van, amíg human nem írt róla. Fél szemmel elkezdtem nézni, most meg rabja lettem.
Legnagyobb csalódás:
Egyértelműen a Cleveland Show. Fájóan nem jutottak ide poénok a Family Guy és az American Dad után. Pedig mindkettő nagy kedvenc. Két rész után cancel.
SGU hangulata, megvalósítása tetszik, csak cseszettül unalmas. Nem baj, mivel SG, úgyis min. 1 évad bizalmat kap, de nekem ettől függetlenül negatív csalódás, főleg, hogy a BSG-lightság nagyon érződik rajta. Flash forward meg kb olyan, aminek vártam, az alapötletben rejlő lehetőségeket komótos tempóban fedezgeti fel, nem lett belőle instant kedvenc, de egyelőre bőven nézős kategória. Bored to Death viszont kicsit csalódás, mert kevés benne a jó poén, és valahogy erőltetettnek érzem. Nyári dara lesz belőle, hetiben nem nézem.
Legkellemesebb – The Good Wife \ Melrose Place \ Glee
Legkellemetlenebb – Cougar Town \ Modern Family
pozitív The Vampire Diaries sokkal durvább és meglepőbb, mint vártam, nem az a szokványos tini, és meglepő mód simán kinyírnak olyan karaktereket, akikre nem is számítható, és több szál is van, rengeteg mindent ki lehet belőle hozni.
negatív NCIS nagyon rossz
Csalodas: Warehouse 13. Gyenge, sablonos karakterek es sztori hianya miatt. Bejott: Trinity. Vannak benne hibak, es gagyi megoldasok (pirosszemu oroszlan es tarsai) de nagyon laza es lenduletes az egesz.
The Vampire Diaries hozza a szintet amit vártam tőle, sőt! Egyre izgalmasabb lesz, minden héten jobban és jobban várom :) A múlt heti rész pedig ütött sztem.
kellemes csalódás: Flashforward. Nem hittem volna, hogy tetszeni fog, de olyan sok helyen olvastam róla, h milyen jó, ezért bepróbáltam, és wow :| Eddig nagyon bejövős, pedig nem az én stílusom. Majd meglátjuk mit hoznak ki belőle az írók.
kellemetlen csalódás: Eastwick :( Vártam nagyon, még anno a Charmedet nagyon szerettem, reméltem, h ez is hasonló kaliberű lesz, de nem :S idegesítőek a főszereplők (meg úgy kb az összes szereplő), a párbeszédek, egyelőre úgy érzem nem történt az ég világon semmi a leadott pár részben. Reménykedtem h beindul a dolog, most, hogy előkerült (spoiler!!!) az a titokzatos könyv, de mivel Roxie végül visszaadta a csávókámnak.. (spoiler vége) Még egy részt adok neki, de ha nem lesz húdeütős, akkor későbbi darára ítélem.
Én már a pilot előtt erősen szűrök, így keveset próbálok be. Eddig a Glee kasza lett, de tőle nem is vártam semmit, a Flash Forward meg hozta a várt ragyogót. Szóval
kellemes meglepetés: The Vampire Diaries
csalódás: SGU
Legnagyobb csalódás a Trauma, de igazság szerint a vártak közül egyik sem jött be: a Bored to Death-et pl. másfél, az Eastwick-et fél rész után kaszáltam. Amit viszont nem vártam mégis tetszik az a FlashForward, bár elájulva nem vagyok azért tőleg, de még marad egy darabig.
És úgy látom ezt a Secret Girlfriend-et meg be kell próbálnom :)
Legkellemetlenebb csalódás: Bored to death, NCIS:LA, Modern Family, Accidentally on Porpuse. Három rész után ezek nálam cancel lett.
Legkellemesebb csalódás egyértelműen, GLEE. :)
Utána a Community, Cougar Town, Secret Girlfriend, Melrose 2.0, Vampire Diaries.
kellemes: flash forward, bored to death, cougar town
kellemetlen: glee, vampire diaries
Legkellemesebb a Flash Forward volt, a legkellemetlenebb pedig az NCIS:L.A.!
meglepetés: Accidentally on purpose, The Vampire Diaries
csalódás: Bored to death, The good wife, Mercy
Miután láttam a flash forward-os promóképeket elbizonytalanodtam, hogy kell-e ez nekem aztán mégis elég jó lett eddig. A másik meglepetés pedig a Secret Girlfriend, elképesztő mennyire laza és poénos.
Király: SG Universe, FlashForward, Fringe S2. Ami meg nem tetszett, azt úgyse nézem 15 perc után.
Flashforward: negatív
SGU: pozitív
FlashForward és SG:U nagyon kellemes.
Újoncok közül csak ezekkel kezdtem, így kellemetlen nincs.
Amit elkaszáltam az a Hung és a The vampire diaries
Amik viszont nagyon bejönnek: Defying Gravity, Glee, FlashForward
Glee fantasztikus
pozitív: FlashForward, Stargate Universe
viszont mindegyik sitcom amit vártam csalódás, pl.: Cougar town, Modern Family, meg volt még egy amelyiknek megnéztem a pilotját de már a címére sem emlékszek.
hoppá, majdnem elfelejtettem, hogy a Cleveland Show viszont igen kellemes csalódás volt
kiegészítem azzal, hogy láttam a Glee elsőrészét és engem kilóra megvett :É
hát én egyiktől sem vártam semmit, de azért vannak pozitív élményeim,amik nekem tetszenek az újakból
pl.
The Vampire Diaries —> engem ez a sorozat teljesen megnyert, nagyon pörögnek benne az események, és most már egyre jobban! :-)
Secret Girlfriend—> egyetlen részt láttam belőle, de eléggé jó volt :D bár feliratot se láttam még a 2. részhez
nézősek egyelőre de nem tudom mi lesz velük:
Flash Forward—> az alapsztori nem rossz, de vannak olyan időszakok amikor majdnem bealszok mert semmi sem történik.. majd meglátjuk
Stargate Universe—> hát egyelőre nálam ez sem valami nagy favorit, de maradok, mert kíváncsi vagyok h ebből mit lehet összehozni..kicsit Star Trek beütése van..
kasza:
Community—> 2 részt láttam, de igazából nem nyert meg..
Flashforwaaaaaard a legjooooooobb!!!!!
Amúgy bármit lehet mondani egyéntől függően a Flashforwardra,
…DE a lényeg, hogy új ötlet van benne, ami manapság nagyon hiányzik főleg a mozifilmek terén!!!
Pozitív: Flash Forward
Negatív: toronymagasan SGU, 3-4. rész halálos dögunalma és eseménytelensége miatt…
SGU kellemesen csalódtam benne.
VD ami teljesen kiábrándított a középszerűségével.
legkellemesebb: mercy es eastwick.
kellemetlen csalodas meg nem nagyon volt, mivel azokkal az ujoncokkal varok, amik jobban erdekelnek (hadd legyen minel tobb epizod), a tobbit meg mar szinte mind beprobaltam, es ahogy varhato volt, el is kaszaltam oket (kiveve a fenti kettot).
trauma, middle, cougar, glee, cleveland show csalódás.
secret girlfriendről nem is hallottam oszt legnagyobb favorit lett. sgu rohadt jó, de ami felülmúlta a várakozásomat (merthogy a kérdés ez :P) az a community.
Secret Girlfriend – tetszett ez a megvalósítás, csak akkor vmi normális történetet is összehozhattak volna mellé, nagyon nem tetszettek benne a poénok, vagy már én vagyok túl öreg egy ilyes féle sorozathoz? (20)
The Middle kasza
Bored to Death kasza, mert vhogy nem tudtam elviselni a főszereplő csávót.
még nem próbáltam be a Flashforward-ot, de jó reménnyel vagyok iránta, remélem nem csalódom :/
Glee-vel nagyok voltak az elvárások részemről, de még azokat is felülmúlta. :D
egy újoncot néztem meg, az SGU-t ami az iszonyat gyenge trailerek után abszolút pozitív eddig számomra, nem olyan hú na ez az, de tud valamit ha leköt és várom a kövi részt :)
Azt hiszem az egyik legjobb Dexter rész volt ez a mostani a 4. évad 4. epizódja, egyszerűen fasza vaol, a vég meg egy kurva nagy cliffhangover:)
ja volt a vége:)
Vápírnaplós film az elején iszonyat szirupos gagyi, de az utóbbi két rész egész jó volt.
Én két újonc sorozattal probálkoztam,(The Vampire Diaries, Eastwick) és mindkettőben kellemeset csalódtam.
Én csak egy újoncot nézek, a Glee-t, de az már így is kis híján maga mögé utasított mindent, amit valaha néztem, szóval ez elég kellemes meglepetés, azt hiszem. :)
+ (nézős) : The Cleveland Show, Accidentally On Purpose, Sherri, NCIS:Los Angeles, Melrose Place 2009, The Forgotten, Glee, Secret Girlfriend, Modern Family, Flash Forward, The Vampire Diaries, Brothers 2009, Off The Hook, SG-Universe /
- (még várok pár részt…, hátha…): Bored To Death, Trauma, The Middle, The Good Wife, Eastwick, Community /
—(kasza): Mercy, Hank, Cougar Town
/Szinte az egyik őszi újonc sem került a “top” sorozatok közé, legalábbis nálam. Gondolok egy Fringe, Supernatural, Dexter vagy egy Heroes-ra, mint “top” sorozat.Kicsit a nyárra visszakanyarva a Defying Gravity viszont nálam “top” sorozat, még ha az ABC el is “kaszálta”, meg a CTV is Flashpoint miatt, de azért a SpaceTV jóvoltából még látható lesz a 7végi évadzáró is ;o) !/
Tekintve, hogy csak az SGU-t nézem az újak közül, nem tudok érdemben hozzászólni, csak azt, hogy én ezt az egyet vártam és nem csalódtam. Szóval az egyenlegem:
Pozitív: SGU
Negatív: Nincs, mert nincs idő másra.
AKKOR IS AZ ENYÉM A 100. COMMENT! :)
Secret Girlfriend: ez…ez…ez meg mi a f….észkes fene volt? Nálam az év legalja már most. Ennél nincs lejjebb.
Fringe S2 +
idei ujonctermesem
flashforward – jo, nagyon vartam, tele van wtf pillanattal
modern family – ezt nemreg beprobaltam, idaig nyertes a sitcomok kozott
cougar town – nezheto, semmi extra
community – meg nem dontottem. vannak zsenialis pillanatok, de nem mindig talal be.
hank – nagyon szeretnem szeretni, mert frasier orok kedvenc, de ez sajnos siralmas
trauma – eddig csak pilot volt meg, van lemaradasom ezzel. a nyitany mindenesetre inkabb volt latvanyos, mint maradando.
bored to death – kellemes meglepetes, jo hangulata van, bar nem az a terdcsapkodos-rohogos.
Legkellemesebb csalódás: Accidentally on Purpose, FlashForward, Modern Family.
Legkellemetlenebb: Hank, Community (első rész után mindkettő kasza, már a szereplők arcát is kínszenvedés volt nézni).
És van pár olyan sori, ami felett nem tudok dönteni, mint például a Vampire Diaries, vagy épp a Secret Girlfriend, aminek az első része lehet, hogy csak az eyecandy-k miatt tetszett ^^.
Flashforward pilotja és a második epizód nagyon bejött, az utóbbi két rész viszont kicsit visszaesés. De én türelmes vagyok a sorozattal, mert emlékszem anno a Lostra is nehezen kattantam rá, nem is rögtön az elején, szóval még így 4 epizód után sem tudom megmondani, hogy mi lesz belőle. Ígéretes sorozat, van benne potenciál, a kivitelezés meg majd idővel elválik. Egy biztos, ha Lost-utódként akarják kezelni a sorit, akkor kössék fel a gatyájukat, vagy ne dobálózzanak a szavakkal…
Ja és a Cougar Town, hát mindenki Scrubs 2.0-t várt el tőle, és nem az lett, de attól függetlenül kellemes sorozat. Én a pilot után egyelőre szüneteltetem, még nem tudtam eldönteni, hogy érdekel-e vagy sem.
Flash Forward erősen indult, laposodik, de kitartó vagyok.
Nem sok újoncot nézek, de eddig mindegyik pozitív
SGU – kifejezetten tetszik
Cougar Town – nem nagy durranás, de szórakoztató
Melrose Place – két rész után egész érdekel
Pozitív meglepetés: The Vampire Diaries (a füstgépes első rész után egész jól kinőtte magát), Eastwick (ettől nem vártam semmit, pláne nem mozifilm magasságokat, de az összképet nagyon szórakoztatónak találtam), FlashForward (eddig két rész láttam, de bejött, remélem tartani fogja a szintet az évadra). Meg muszáj ide sorolnom a Defying Gravity, ami ugyan nyári, de mostanság vágtam bele, ami csoda, mivel nem sok szép véleményt olvastam róla, ennek ellenére tettem vele próbát és abszolúte pozitív meglepetés lett!
Negatív: Egyenlőre nincs, amiket bevállaltam, azok bejöttek szerencsére.
Pozitiv: Flash Forward (állat minden része, szerintem igenis megéri végignézni a 42 percet a 30 mp-es WTF-ért), SGU (egyszer ami Stargate az nagyon rossz kell legyen hogy kaszát kapjon), s várom még a V-t
Negativ: Most fogtam neki a Mad Men-nek de valami hihetetlen unalmas… 2 részt végigszenvedtem de ennyi…
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz