You can run and you can hide, but you can’t escape what’s coming. No one can.
Valamikor a reggeli hírekben írtuk, hogy az első nagy WTF a 7. részben fog eljőni a FlashForward-ba. Való igaz. Eljött. Több kommentelőnél ez mentette meg a sorozatot. Lehet, hogy csak egyetlen részre? Kiderül – én maradok egyelőre a rajongótáborban, nekem nem kellett megmenteni, de azokon a véleményeken elmorfondírozok, hogy talán a 2-3. részben is meg lehetett volna húzni a dolgot.

Spoilermentesen legyen elég annyi, hogy az 1×07-ben több olyan dologgal is foglalkoztak, amiket páran kifogásoltak kommentekben, hogy “miért nem?”. A rész (kap egy 8/10-et) már az elején beszippantott, amikor kiderült, hogy a www.alreadyghosts.com honlapot létrehozták azoknak, akik nem láttak FF-t, vagyis vélhetően halottak lesznek április 29-én.
Maga a fő téma természeténél fogva elég lehúzós, s sikerült a sztorit emlékezetesen interpretálni, s ezúttal a kisebb történetekkel (Szakáll, KisDoki) sem volt probléma: megjelent egy korábban beharangozott karakter, újabb két főbb szereplő FF-jára derült fény,valamint megtudtuk, hogy nemsokára egy japán vonal is fel fog tűnni a sorozatban, s ami a legfontosabb, maga a sztori felvette a kissé ugyan kiszámítható, de kiszámíthatóságában is ütős irányt, hogy nagy placcsanással végig vigye azt.

És akkor most hogyan tovább? Nyilván lehet találgatni, s ezért írtam anno a pilotkritikánál, hogy kíváncsi vagyok, hogy miképpen fogják a készítők kezelni a jövőt. Most már lehet róla fogalmunk, bár az epizód vége gondolom elbizonytalanítja az embert. Más kérdés, hogy én lehetek az egyetlen, akinek az utolsó másodpercek nem ütöttek annyira. Vagy nem volt kellő alapozás az előző részekben vagy pedig a viszonylagos ellentmondások miatt vontam meg a vállam, hogy “megtörtént, na és?”. Egyelőre ez a vonal sajnos túlságosan lóg a levegőben, nagyon messze van a többiektől és kár lenne, ha csak önmagáért létezne, hogy “ilyen is van”.
(Csak eszembe jutott, hogy efféle sztorikat igazából lehetetlenség megcsinálni történeti lyukak nélkül, főleg, mivel a sorozat a formátum miatt csak egy mikroközösségre és látomásaira koncentrálhat. Épp ezért is jogos a készítők azon terve, hogy több, egyes országokra szabott FlashForward-ot is lehet készíteni, hiszen nem csak a mi hőseink dolgoznak, nyomoznak, fedeznek fel dolgokat, hanem mások is. Azonban a sorozat élvezetéhez mindenképp szükséges a néző részére

66 hozzászólás Ne habozz!
Igazából jobb részt vártam, de mindent összevetve jó volt ez. A vége persze, mint eddig mindig: omg :O
Én harmadik rész után elkaszáltam de töltögetem s valameik percben megnézem.De könyörgöm ne hasonlitsa senki a LOst-hoz mert a sz”"”"rát sem éri meg.
végén a wtf eléggé semmilyen volt
meg minusz az abc-nek h nem csinálták meg az oldalt rendesen :S
Szerintem nagyon nagy volt ez a rész, alig várom a folytatást!
Most vagy nekem nagyon jók a megérzéseim, vagy mégsem volt ez akkora WTF. Kis, női hatodik érzékem megsúgta, hogy a ezeknek valami közük van hozzá stb., és lám igazam lett. Szóval nem igazán WTF-oltam, csak megdicsértem magam. :)
Viszont most van először, h kíváncsian várom a köv. részt és nem fogom elhúzni a megtekintést.
Callum Keith Rennie-t jó volt ismét viszont látnom a Harper’s Island után. Itt jóval fiatalosabbnak tűnik. :)
A FBI-os srácot pedig sajnálom. Kár, hogy nem látott más megoldást.
Rest in Peace Al! :(
Nos mit tudunk. Simon a rossz fiú, kvantumfizikus zseni. Danielle nevű karkötőt morzsol.
Kérdések amiket feltehetünk:
Lehet hogy meghalt Danielle és őt akarja visszahozni?
A katona lánnyal sikerült ezt véghez vinni?
Jövőbe látás helyett a múltat akarta megváltozatni vajon?
Annabelle van a karkötőn.
nano igazad van, hülye vagyok.
kinyirja magat a legszimpatikusabb szereplo?
agyam eldobom, ugrott volna inkabb mark..
hat ezaz! :D
ez volt a nagy wtf, vagy a handsome guy megoli magat? :D
hat -SIPSZO-!
nincs bajom a sorozattal, de szerintem nem fog akkora noni, mint a Lost
(nem vagyok Lost-fan)
Igen, az. hogy Tracy él, nekem sem ütött akkorát, és így felvezetés nélkül csak megtörte a szomorú hangulatot. A rész azért jó volt, az eddigi legjobb.
Nekem WTF volt mindkét dolog. Al-nél nem gondoltam, hogy tényleg sikerül megölnie magát.
Ahol Callum megjelenik, ott már alapból csodára számítunk, szóval nem volt ez egyáltalán meglepő. :)
@kd: pontosan!:)
Nekem az öngyilkosság igazi WTF volt, a másik nem. Ez mentette meg a sorozatot… és most végre tényleg várom a következő részt. Egy pillanatra nem volt kamu dráma. Meghalt a barátjuk, ez igazi volt. Végre megpróbálják megváltoztatni a jövőt, nem pedig csak megpróbálják megpróbálni.
Hát ez a rész nagyon zsír volt. AI része olyan odab.szósan WTF… A nevekkel még mindig k.rvára bajban vagyok. A legeslegvége picit összescsapott. “Szia Apa” , meg morzsolja a nevet tartalmazó láncot… Na ez is WTF, de negatív értelemben. A rendezőnek vagy forgatókönyv írónak ez az első sorozata? Mert eléggé olyan érzésem van, hogy csak úgy próbálják eltalálni a dolgokat.
Hiába jó maga az alap történet és ez a változtatni akarok, ezért leugrom, meg igazi wtf, de a három FBI-os emberke és az egész hangulata miatt ez nekem még mindig olyan B kategóriás. Szerintem gyengék és valahogy nem igazán hitelesek, a főszereplő futása meg tiszta terminátor paródia.
Az pedig nagyon durva és teljesen hiteltelen, amikor a nők neki szegezik a FBI-os férjüknek, barátjuknak, hogy a flash óta nem vagy itthon, túl sokat dolgozol. Könyörgöm meghalt 20 millió ember, a többségük az államokban és ezt szeretnék kinyomozni.
Szerintem meg teljesen hiteles, hogy a nők ilyennel nyaggatják a férjüket vagy barátjukat.
Ez totálisan irracionális, tehát nőies viselkedés. :)
Bizonyos szempontbol nagyon hasonlo volt ez a resz a Through the Looking Glasshoz. Nem volt egy Constant szinu resz, de kozel volt a Through the Looking Glass szintjehez. Hasonlo volt Charlie es Al Gough ugynok aldozata is.
Bar Charlie halalaval ellentetben Al Gough halalat egyaltalan nem ertem meg WTF-kent, hiszen gyakorlatilag az egesz resz erre volt kihegyezve, amikor letette a boritekot Demetri asztalara, abban a pillanatban mar 100 %-osan biztos voltan benne, hogy megoli magat.
Tracy feltunese, mint WTF egyszeruen nem tudott utni, annyira az esemenyek hatasa alatt voltam. Vajon mi a helyzet Tracy-vel? Mondjuk lattunk mar csodalatos menekulest autobol amire panceloklot lottek nem is olyan regen :) A labfejet nem lattuk, de nem ugy tunt, mint akinek nincs meg a laba. Egyelore sok otletem sincs, bar szokas szerint nem hiszem, hogy a kovetkezo reszben megtudnank a megoldast.
A flashforwardokkal kapcsolatban azonban tobbet tudhatunk:
1. A flashforwardok egy lehetseges jovore vonatkoznak.
2. Lehetseges, hogy nem mindenki ugyan ahhoz a lehetseges idovonalhoz tartozo flashforwardot latta. (Demetri vs Zoey) Lehetseges, hogy Schroedinger macskaja alapjan a megfigyelo tudatok, mint meres hatasara ugrott be a kvantumos vilagegyetem egy-egy allapotba, de az nem minden megfigyelonel volt ugyan az, tehat nem rakhato ossze egy konzisztens jovo a flashforwardokbol?
3. A jelenseget egy fizikai kiselet okozta. Valoszinuleg nem lattak elore a vilagmeretu hatasat, legalabbis nem hiszem, hogy Simcoe belement volna kenyszerites nelkul, ha tudja. Ha meg kenyszeritettek, akkor miert engedetek volna el?
Ez alapjan viszont egyelore nem ertem Suspect Zero es a tobbi osszeeskuvo szerepet sem.
4. A Ganwar-i incidens, Szomaliaban a Kelet-Afrikai toresvonal kozeleben tortent. Vajon nem csak kamu volt, hogy a flashforwardnak a fold belsejebol felszabadulo gazhoz van valami koze? Simonnak es Simcoe-nak mi koze a Ganwar-i incidenshez?
5. A tovabbiakban nem szabad bizni abban, hogy ami a flashforwardban latott valaki az megvalosul (ala orosz rulett, tuzharc, stb.), de az abban latott informaciok felhasznalhatoak, hiszen egy elkepzelheto jovore vonatkoznak.
Nekem a szereplők itt sokkal szimpatikusabbak, mint a V-ben. Az a pap, meg Ty… Mark szimpatikus fazon. Kár, hogy senkinek nem jön be, de én örülök, hogy ennyi arca van. Halloweenkor beöltözve, ahogy Charlieval “játszik”, police mezben… Nemtom, nekem bejön.
Itt az lesz a baj, hogy a WTF-et megteszik, de a következő epizódban szerintem nem lesz benne Szakáll. Ez a szál, majd a 9. részben fog előjönni. (Így már van mivel reklámozni azt a részt is).
Amúgy remek sorozat, csak így tovább.
Mi volt ebben a részben a nagy durranás? Nekem is inkább Al öngyilokja, mintsem a katonalány hazatér.
Al jól rövidre zárta ezzel a Kőbe Vésett Jövő elméletet, megváltoztatta egy döntéssel…
A katonalány sztorija valahogy nem ütött akkorát. Valahogy rég sejtettem hogy halálának körülményei vitathatók lesznek, és tessék “látták meghalni, de aztán visszavonultak” ez azért elég sablonos egy megoldás, csehovi puska?, azt hiszem így nevezik…
Waldi,
“2. Lehetseges, hogy nem mindenki ugyan ahhoz a lehetseges idovonalhoz tartozo flashforwardot latta. (Demetri vs Zoey)”
Csak az látszott Zoey kitekintésében, hogy sétál a homokban, Dimitri meg sehol. Ki tudja, talán ő sem mond igazat.
zoey ff-jét MÉG nem láttuk végig, lehet, hogy látta. ha nem, akkor fura, hogy nem mondja.
Demetri menyasszonya szerintem egy nagyon szép temetést rendez épp, és oda dobja a hamvait, ahol össze akartak házasodni. Tudja, hogy vele van…
Tracy dolognak per pillanat szerintem semmi értelme. Kivéve ha csak a lábát temették el, így meg van a dns eredmény magyarázata is:D
@nodaba
nem kéne folyton ezt a lostos hasonlitgatást nyomni. de ha már igen akkor ne felejtsuk el voltak annak is rosszabb időszakai. engem peldaul halálra idegesített a 3. évad első fele amikor a ketrecben sínylődtek és senki nem tudta miért meg minek. akkor majdnem elkaszáltam a magam részéről. azóta persze zseniális és örülök hogy nem hagytam abba épp ezért azt mondom lehet még az FF-ből is jókis sorozat. sok lehetőség van benne remélem nem cseszik el..
Bizonyos szempontbol nagyon hasonlo volt ez a resz a Through the Looking Glasshoz. Nem volt egy Constant szinu resz, de kozel volt a Through the Looking Glass szintjehez.
Son… I am disappoint.
Jó rész volt, de. A végén a wtf gyenge volt, mert amolyan kitérdekel feelingje volt, hisz gyakorlatilag nem is ismerem a karaktereket még.
az öngyilkosság jó volt. Ez mentette meg gyakorlatilag a sorozatot számomra… egyelőre legalábbis.
OFF
“3. évad első fele amikor a ketrecben sínylődtek és senki nem tudta miért meg minek. ”
anyagi okok miatt történt. (nem mellesleg: nem értem a kommentet, hogy ne lostozzunk, amikor a kommentelő kezd el lostozni és éri azt el, hogy más is lostozzon.)
So true :D
http://hijinksensue.com/comics/2009-11-04-better-than-i-know-myself.jpg
Szerintem nagyobbat ütött volna rész, ha az ugrásból csinálnak cliffhangert, és még jobban kihegyezik rá az epizódot. Ez a Tracy dolog jobb lett volna egy cold opennek a következő részbe.
Esküszöm, én végig untam ezt a részt, de a vége nagyon tetszett. :) Szerintem megnézem újra ennek tükrében.
Ja és nyilván nem a katonalány visszatérése tetszett, hanem az, amikor kiderült, hogy van szabad akarat.
Persze hogy van. Miért ne lenne? Ha vki azt olvasta pl hogy egy héttel azelőtt elütöttek egy XY nevű személyt itt és ekkor… S odamegy, s mást se csinál, csak szóba elegyedik vele, már az egész meg se történik. Al halála (s talán mások hasonló, bár talán kevéssé drasztikus tettei) pillangóhatásként megváltoztatják a jövőt.
Se erős, se gyenge, közepes rész volt. Charlie-t elég lazán dobálják be a részekbe, pedig a plakáton már réges-régen ott van, mint főszereplő, na majd később. Akkor most alternatív jővőképet láttak, de kicsit értelmetlen egyelőre az új kérdés.
Igen, a pillangóhatás is lehetséges, de akkor az ugrása után már mi nézők is mást láttunk a képernyőn, mint ami meg volt írva. Tehát innentől lehet, hogy másképp mennek a dolgok és új írányba haladnak.
Harlekin: Itt most az a lényeg, hogy szereplők is átélhették/elhihették, hogy van. Eddig abban a hitben éltek, hogy minden meg van írva előre.
Callum Keith Rennie lassan a kedvenc színészemmé avanzsál, de legalábbis mindig kellemes meglepetés, ha feltűnik valahol :) A rész végi wtf okés volt, csont nélkül ráveszi az embert, hogy nézze tovább a sorozatot, de azért többet vártam.
Harlekin: eddig épp azt kaptuk az arcunkba, hogy nem így van.
Én konkrétan azt vártam, hogy a néger faszi ráesik a csajra, és ő túléli, a nő meg nem. :)
Ugyan, valamilyen szinten a karkötő is utalt már erre. (Persze később készíthetett volna a kislány másikat, stb.) Csak akkor nem változtathatnak, ha vmi felsőbb erő lenne (isten), azt meg remélem nem akarják belekavarni a sorozatba, mert azonnal kasza…
Emberek!
Úgy látszik sokan elsiklottak a lényeg felett, a schrödinger macskája mellett, a fizikus srác említett még egy paradoxont ami a kvantumfizikában létezik, és ez pedig a dupla törés paradoxona, ami kimondja hogy a megfigyelt esemény megváltozhat az okozataival együtt már pusztán a megfigyeléssel is (az anyag más kvantumállapotba kerül ha aktívan megfigyeled)
itt egy szájbarágós magyarázat róla:
http://www.youtube.com/watch?v=DfPeprQ7oGc)
Tehát ezek alapján a kitekintés világméretű aktív megfigyelése volt a világnak, ami az emberek tudatát egy olyan jövőbe repítette, amely akkor alakult volna ki ha nem aktívan figyelik meg az eseménysorozatot (tehát nem tudják meg a jövőjüket), de mivel megtörtént a kísérlet által, így a flashforwardban látottak bekövetkeznek, mert lenyomatok, de ugyanakkor meg is változtathatóak mert a kvantumfizikában az anyag ugye több állapotban is létezhet.. és itt jön a képbe a schrödinger macskája hasonlat. Lehet ez is az is…
Tracy így térhetett haza… megváltozott egy eseménysorozat, ami nem csak a jövőre, hanem a múltra is vonatkozhat. Al az öngyilkossággal megváltoztatta az események egy parányi szeletét, de mivel mindenki kitekintett, így a változás világméretű is lesz.
Szerintem ettől a ponttól kezdve kezdett a sorozat igazán tetszeni! Nagyon várom mit hoznak ki ebből.
Remélem érthető volt amit megpróbáltam leírni :)
Végre nem az utolsó 2 perc volt izgalmas, az elejétől éreztem valami feszültséget és fokozták is szépen a végéig. Jó volt.
Nem volt vicces zenés rész!
Ezek után ki tudja mi következik, de maradhatna a színvonal. Csak így tovább.
@drag
Tökéletesen egyetértek, pont erre gondoltam én is. Tök jó cold open lehetett volna. Mikor szakáll meglátta a lányát, akkor a fejemben még Al járt, meg a jővő. Jó kis karakter volt(/lett volna idővel), kár érte.
@André
Csak a magam nevében:
A Markot játszó színész nekem unszimpatikus: baltával faragott 1000 arcú Steven Seagel klón, csak utóbbin legalább mindig tudtam nevetni.
Magáról a soroazat egyik főkarakterről pedig az a véleményem, hogy egy önsajnáló, strucc-szindrómás idióta. Amitől szerethetetlen és idegesítő, ergo nem bírom sokat nézni, de mivel mindig nyomják, muszáj.
Remélem, hogy sokan kedvelik még, mert Mark karaktere részben meghatározza a sorozat jővőjét, ami összeségében tetszik, és szeretném, ha még sokáig menne.
Más:
Remélem lesz lassan valami király cold open megint, legalább olyan szintű, mint a nem tók úszni részben.
Harlekin: szerintem pedig pont így lett volna logikus.
Nyilván azt látták a jövőjükben ami akkor következik be, ha tudják mit láttak, és aszerint cselekednek.
Tehát nem tudták volna “elkerülni”, mert bármit csinálnak, az következik be, amit láttak, hiszen az azért következett be, mert azt csinálták, amit csináltak.
na jó, kérlek mondjátok h nem csak én hittem azt hogy Al ráesik Celia-ra (akiről a kitekintésében szó volt) aki épp az utcán sétál és így túléli az ugrást, de megsebesíti a nőt… :))
én is ezt hittem egy ideig, de túl drámai volt a hangvétel sajna (meg itt volt ez a poszt azzal, hogy hatalmas WTF lesz, ezzel elvéve a meglepetésből)
Soundmaker:
A gondolat jo. Am ahhoz, hogy a mult megvaltozzon egy ok-oksagi hurok kellene. Pl. a Ganwar-i incidens, vagy Simcoe-k kiserletei soran (amik Tracy halala elott tortenetek) valakinek tegyuk fel 2010 aprilisa utanni latomasa volt. Ha a flashforward megvaltoztatja a jovot, akkor ezzel az illeto Tracy halala elotti latomasa is megvaltozik, tehat a mult is megvaltozik, ami valami rejtelyes modon Tracy megmenekulesehez vezethet.
A problema az, hogy akkor Mark miert emlekszik megis ugy, hogy Tracy meghalt, ha a mult megvaltozott?
harlekin: Szerintem te akkor nézz CSI-t, abban nincs felsőbberő :).
Ez meg erről szól.
Soundmaker: Én a valósággal valamennyire tisztában vagyok. A kérdés, hogy a sorozat a valóságról szól-e. Ezzel a “mindenmegvanírvamintanagykönyvben” dologgal eddig nem úgy tűnt, de az utóbbi dögunalmasrésszel belesiklott a szerintem(megszerinted)valóságba :). Ez már egy plusz pont.
Jó rész volt ez is.
nekem az a bajom ezzel a sorozattal, hogy tudom hogy cliffhanger lesz a részek végén, és mindig azt várom, így nem is üt akkorát. :(
Hát nem tudom… Mindenki azt mondogatta, hogy mekkora wtf lesz ez a rész, és bizonyos szempontból az is volt, de nem vagyok igazán feldobva a rész végén megtett lépéstől (jó nagy lépéstől :)).
1. Nem hiszem el, hogy az eddig eltelt másfél hónap alatt senki nem tett olyat a világon vagy csak Los Angelesben, ami ellenkezne a ff-jával. Nyilván csak egy mikroközösséget követünk, de azért akkor is, az első példa biztos olyan hírértékű lett volna, hogy a srácok is hallanak róla. Jobban belegondolva, elég lett volna levágnia egy ujját, és máris bizonyítja, hogy a jövő változik.
2. Ez igazán fájó pont: van még értelme a flashforwardoknak? Most már tudjuk, hogy lehet tenni ellenük, se Al-é, se az angol csajé nem fog valóra válni… Innentől mi kötelezi Oliviát, hogy összejöjjön Simcoe-val? A világon semmi… Ha mostantól nem beszél vele, akkor száz százalék, hogy nem fognak összejönni – eddig legalább ott volt az elkerülhetetlennek tűnő ff, ami húzta effelé a sztorit.
Na, mindegy, meglátjuk, hogy oldják meg.
Waldi!
amit írsz azzal azt feltételezed, hogy a jövő és a múlt lineáris.. de pont erre akartak rávilágítani szerintem a kvantumfizikai elméletek megemlítésével hogy semmi sem az aminek látszik. A filmben jelen lévő “jelen” az amit éppen megfigyelnek a szereplők, és mi is. De a kvantumfizikában ez úgy működhet, hogy a múlt és a jövő lehet vagy ez vagy az.
Mark csak mások elbeszéléseiből tudta hogy a lánya meghalt. A srác aki látta a holtestet számára tényleg meghalt a csaj, de Mark csak egy holtest darabot látott, meg egy DNS bizonyítékot ami nem számít “aktív megfigyelésnek”.
Szerintem a Ganwari kísérlet, majd az eseményt okozó globális kvantumfizikai kísérlet világra terjedően megváltoztatta az anyag kvantumszerkezetét. Ezáltal sem a múlt sem pedig a jövő nem lehet biztos hiszen az emberi tudat csak a jelent tudja befogadni, nem látja egyszerre a múltat és a jövő eseményeit is. És pont ezért minden ami történt, és minden ami lesz az “shrödinger macskája” effektust produkál.
Csak nézzétek meg a videót a kísérletről. Amikor egy elektron nyalábot útnak indítanak a rés felé, mindenki azt hiszi a múltbéli tapasztalatai alapján hogy részecskeként fog viselkedni (ez a múlt), azonban a csapdán áthaladva már hullámtermészetet produkál az elektron. (nevezzük jövőnek.) Ekkor betesznek egy aktív megfigyelő eszközt ami egy bizonyos időpillanatban megvizsgálja az anyag szerkezetét (jelen), és érdekes módon ennek hatására az elektron megint anyagként viselkedik.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy sem a múltat, sem a jövőt nem látjuk átfogóan globális méretekben. Ha globálisan értelmezzük a kvantumfizikai paradoxont a filmbeli világban a flash forward eseménnyel az emberek (mindenki a földön) aktív megfigyelővé vált, ami az egész világ kvantumállapotát megváltoztatta, ezáltal szerintem az általad felvázol ok – okozati hurok értelmét vesztette vagy felborult.
Nem tudom amúgy, nem vagyok szakértő.. csak eljátszottam a gondolatokkal, de szerintem ez lesz a sorozatban a helyzet, ami igen csak sok érdekességet szülhet még.
Még valami: A kitekintéssel ami ugye a jövőre vonatkozott egyértelműen megváltozott a múlt. Ami a jelen esetben a filmbéli jelen.
Magyarul: a múlt is megváltozhat.. a kérdés az, melyik időből vizsgálod az eseményeket. Az ok-okozati hurok ezáltal visszafele is működhet :)
Csak itt a jövőből nyert információ (ami normális esetben okozat, most Okká vált ami a jelenben okoz okozatot)
Soundmaker:
Szornyen felreerted a kvantummechanikat.
1, A kvantummechanikaban fizikai ertelme csak a meresnek van. A meres soran a rendszer a sok allapot kozul (pl: elo vagy halott macska) egyetlen allapotba ugrik be. Eleg eszbonto, de maga a meres a kvantummechanikan belul ertelmezhetetlen!!!
2, Ket meres kozott a kvantummechanikai rendszer nem rendelkezik fizikai ertelemmel. Ilyenkor szoktak mondani, hogy a macska egyszerre elo es halott is (a lehetseges allapotok linearis kombinacioja). De ennek nincs fizikai ertelme, hiszen ha mernenk (kinyitjuk a dobozt) akkor meres miatt a rendszer beugrik az egyik allapotba. (vagy az elobe vagy a halottba)
3, A kvantummechanikaban nincs se reszecske se hullam, hanem valami ize ami mindketto tulajdonsagaival rendelkezik. A ket reses kiserletben egyetlen foton, elektron, stb. (sot mar molekulakkal is megcsinaltak a kiserletet) egyszerre mindket resen athalad es az ernyobe becsapodasi valoszinusege egy interferencia mintazatot ad (hullamszeru viselkedes). Igazabol azt nem ertjuk teljesen, hogy a makroszkopikus vilag miert nem viselkedik kvantumosan.
Itt van 3:00-tól a két réses kísérlet szemléltetve egyszerűen :)
http://www.youtube.com/watch?v=vQe0oiaBssg&feature=related
Nálam eddig is ott volt a szeren de most még jobban ott van. Alig várom az AXNt hogy a család is élvezhesse.
hát a srác öngyilkossága tényleg wtf volt… végre kezdtek foglalkozni a karakterével és erre kész, vége… sztem megérte volna tovább húzni a belső vivódását és csak később kiírni, persze a legjobb az lett volna, ha nem írják ki, ő volt a legeyecandybb -_- a főszereplőt meg már elég nehezen tudom elviselni…
Csak egy kérdés: a showrunner-váltás hatása mikortól fog érződni, ha ugyan egyáltalán? A 13. rész után?
jaja nagyjából akkor, de persze már előtte is lehet hogy voltak leszavazások, amikor az egyik író akarata győzedelmeskedett.
Jó ez Blue Hand önbeteljesítő hurok. Nincs FF ezért biztos meghalok… akkor belépek egy szektába és megölöm magam… és nincs FF se jövő… agyam eldobom ezen a szájbarágós feladványon. :)))
Mellesleg tényleg jó rész volt, de az hogy a lány él nekem sem ütött. Viszony az hogy a szépfiú meg tudta ölni magát sikeresen az igen… vagyis az tényleg váratlan lett. :)
Nekem tetszett ez a rész. Vicces, de hadd ismételjem meg ugyanazt, mint a többiek, a lány visszatérte nem volt WTF, inkább olyan gyenge: He? .
Az öngyilkosság durva volt és jó. Mármint szerintem jól fel volt vezetve.
azt kell mondjam: hümm…
az idő boncolgatása mindíg is gyengém volt, szal asszem én fennakadtam a kampón :D
Joseph Fiennes-t viszont eddig rüheltem…
Amiről itt már régóta beszélgettek, az nem valami paradoxon, hanem a Heisenberg féle határozatlansági reláció. Érdekes megvilágításba helyezi a történteket, kár, hogy nem fejtették ki bővebben. A macska-hasonlat szerintem nem mond semmit egy teljesen laikusnak.
Nem tudom, írta-e már valaki, de sztem addig láttak előre, amíg a következő blackout bekövetkezik. A rész pedig rohadt jó volt, bár az öngyilkosság már kicsit hamarabb leesett. Mindenesetre kirázott tőle a hideg.
néhányan írták, hogy előre látszott, hogy öngyilkos lesz.
szerintem az látszott előre, hogy öngyilkos_akar_lenni. hogy valóban megtette, és hogy sikerrel járt, az volt az igazi wtf.
A rész nekem annyira unalmas volt, hogy egy hét kellett, mire megnéztem a hátralévő fél órát, de valahogy wtf ide vagy oda, nem tettem le a hajam a résztől, de így is kap tőlem egy 7/10-et, ha a jelenetek többsége így is jó indulattal érte el a 6/10-et nálam.
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz