login |

Supernatrual 5×08 – A metasorozat? – írta Bruzsy

2009. 11. 09. 22:43 - Írta: vendegblogger

71 hozzászólás | kategória: kritika,

Most kezdhetném azzal, hogy ez az a Supernatural-rész, amit minden valamirevaló sorozataddiktnak látnia kéne. Kezdem is. Ezt tényleg látni kell.

De komolyan. Eddig is sejtettük, hogy Eric Kripke akármihez nyúl, tökéletes paródiát tud belőle csinálni a sorozaton belül (a legendás „Monster Movie”), de mégis féltem valahogy, amikor a promóban ellőtték, hogy most hasonlóra készül az amerikai televíziózással. Aztán mégis megcsinálta.

supnat1

Kezdjük azzal, hogy nekem összességében eddig sokkal, de sokkal jobban bejön az ötödik évad kezdése, mint a negyediké. Ugyan az individuális részek között van jó pár gyengébb, de a korai évadokra jellemző monster of the week ötvözése az apokalipszissel eddig mindig nagyon jól sült el. Most is.

Ha a cold open nem lett volna elég felvezetés (én bevallom már akkor azt hittem, lefordulok a székről, amikor bemondta a hang, hogy „Supernatural is filmed before live studio audience”, és bejöttek a fiúk mosolyogva), jött utána a sitcom-főcím, a tandemmel, és már meg volt alapozva a hangulat. Igaz, gyorsan ellőtték a Trickster újra megjelenését, már ha a promó nem lett volna egyértelmű, de sebaj. A „Mystery Spot”-tal ellentétben úgyse ez volt a nagy WTF a részben. Hanem a sorozatparódiák a tovább után – képekkel.

És alig telt el pár perc, máris beindult a daráló egy orvosos sorozattal, aminél minden hasonlóság egy másik, picsogós-kórházban dugós szériával csupán a véletlen műve lehetett. A párbeszédeknél például nem tudtam eldönteni, hogy most az írók beszedtek valamit előtte, vagy tényleg mindenki képes ilyen szövegeket írni, ha jól megfizetik. Volt utána aztán japanese game show, nemi herpesz reklám, még egy kis sitcomozás, majd jött az epizód fénypontja, a CSI: Miami.

supnat2

És az első dolog, ami eszembe jutott: ideje újracastolni Horatiot, a fiúk ugyanis olyan profin vették le a napszemüveget (éjjel!), és lazán nyomtak oda egy-egy félmondatot (”No guts, no glory.”), hogy David Caruso helyében én máris félteném az állásomat. Ha Las Vegas túlélte Grissom távozását, Miami is simán megússza. És amikor a legkevésbé vártunk rá, már végeztek is a Tricksterrel. Egy ütésből. Túlságosan könnyen.

supnat3

És jött a másnap reggel, és újabb sorozattal bővült a paletta, hiszen a Knight Industries ezúttal az Impalát szemelte ki a következő szuperautónak, hangmodulátornak pedig tökéletesnek érezték Sam Winchestert. Lehet, hogy ha így forgatták volna le az új Knight Ridert a Shelby GT500KR helyett, megélte volna a második évadot is?

Itt pedig véget ért a sorozat-paródia, és jöhetett a visszatérés a főszálhoz. Bevallom, ha ez nincs, nem írtam volna a részről, de annyira jól beleillesztették az egészet a mitológiába, hogy muszáj volt. Mondjuk a Trickster = Gábriel feloldás annyira nem tetszett, de még így is simán megbocsátható, hiszen ha úgy vesszük, ő volt az egyetlen „szörny” az 5 évad alatt, akivel nem hogy elsőre, de harmadjára se tudtak végezni. Meg hát ugye Richard Speight, Jr. is kapott egy kis teret játszani, és persze ez is nagyon jól sült el.

És végre választ kaptunk a nagy kérdésre, ami már az évad eleje óta foglalkoztatja a nézőket: miért pont a Winchester tesók lennének tökéletesek Mihály illetve Lucifer porhüvelyének. És a válasz – a két testvér története a mennyben és a földön – annyira itt volt a szemünk előtt, hogy szerintem nem voltam egyedül, amikor a fejemhez kaptam, hogy hogy lehettem ilyen hülye. És ez az a válasz, ami miatt lassan elfogadom ezt a porhüvelyes, végzetes feloldást, még akkor is, ha valószínűleg úgyse ez lesz a vége. Túlságosan az orrunkba van tolva a dolog, Kripke pedig nem olyan, hogy ennyire előre belengesse a nagy lezárást.

Ami még nagyon tetszett, az a kis apróság volt Castiellel. Az angyal, aki szüntelen keresi saját apját, akiről mindenki azt állítja, hogy meghalt, vagy legalábbis végérvényesen eltűnt. Olyan szép keretet nyújt ez a sorozat első évadával, hogy öröm nézni.

supnat4

Viszont, én itt léptem be az aggódók táborába: mi lesz, ha a Supernaturalt berendelik egy esetleges hatodik évadra? Ki fog-e találni Kripke egy új sztoriszálat, amivel überelheti az eddig történteket? Eddig nem tulajdonítottam neki túl nagy figyelmet, mert tudtam, hogy nem egy sorozat megcsinálta már ezt több-kevesebb sikerrel, de ezek után már én is kezdek félni. Egyszerűen tényleg lehetetlen ezt a „mindketten arra születtetek, hogy köztetek dőljön el a menny és a pokol végső küzdelme” vonalat megelőzni úgy, hogy hasonlóan nagyszabású történet bontakozzon ki belőle.

Már ha egyáltalán szükség lesz rá,  hiszen a nézettségeket tekintve kérdéses a sorozat sorsa. Igaz, jópár éve megélt a halálórában (csütörtök 21.00), de idén visszacsúszott a harmadik évad nézettségi szintjére, és nagyon sokat veszít a Vampire Diariesből is. Vajon lesz berendelés? Ha igen, marad csütörtökön, vagy a Smallville példáját követve átteszik péntekre kivérezni? Nagyon jó kérdés. De ez a jövő zenéje. Inkább foglalkozzunk azzal, ami még előttünk van: egy jelen állás szerint minden eddigit lealázó ötödik évaddal.

71 hozzászólás Ne habozz!

froz - 2009. 11. 09. 22:49

Hát igen ez a rész nagyot ütött :) :)

winnie - 2009. 11. 09. 22:51

ahogy olvasom a véleményeket, azért megosztotta a népet a mókázás.

Ádi - 2009. 11. 09. 22:55

Egyszerűen fantasztikus rész volt. :DDD Legjobban a Japanese game show-s jelenet tetszett. Még én is megéreztem, mikor tökön vágta az a szerkezet Sam-et. :D XD

uran - 2009. 11. 09. 23:05

kiiiirály rész volt, mondhatnám epic :D aki mást mond, annak szabira ment a humorérzéke ^^

Pocok - 2009. 11. 09. 23:08

Nekem nagyon tetszett a rész. A CSI os nagyon ott volt, amikor jött a zene, no nem az ami az eredetiben van, csak valami teljesen hasonló :P

Japanese gameshow egyre több sorozatban megjelenik, pl TARban is. Nem tudom pontosan, de szerintem a game host az ugyanaz volt aki az eredetiben is nem? Legalább is nagyon hasonlított rá.

masterson - 2009. 11. 09. 23:09

Voltak már a sorozat történetében fetrengve röhögős részek(pl.az előző két Trickster-es rész),de ez lazán űberelte mindet.A főcímet vagy 5x néztem vissza, na meg a napszemcsis részt,zseniális:D
Az meg hogy a végén megtudtunk egy-két bónuszt a főszálról,csak hab volt a tortán.
Ja és szerintem Kripke gond nélkül összehozna egy frankó 6.évadot is,úgyhogy csak el ne kaszálják!!!

Nussh - 2009. 11. 09. 23:10

Ádi, még én is, pedig én lány vagyok… :D És tényleg elképesztő rész volt :)

endel - 2009. 11. 09. 23:10

amúgy is utálom Horatio-t, a rész tökéletes volt :DDd

Shasha - 2009. 11. 09. 23:25

Show of the week, de most komolyan:)

spyblat - 2009. 11. 09. 23:36

Mi már az elején is szakadtam a röhögéstől, de amikor a CSI megjelent, akkor teli pofával röhögtünk fel. Amikor meg a Knight rider akkor félrenyeltem a popcornt:)

Hét idézete#1:
“I hate that we’re in a procedural cop show. And you want to know why? Because I hate procedural cop shows!”

Hét idézete#2:
“Dean, that feels really uncomfortable.”

cat - 2009. 11. 09. 23:41

Jó kis írás lett, köszönjük! ;)
Nagyon szeretem a Trickstert, a 3. évad óta vártam, h visszahozzák a karakterét. És bár ezt a Gábriel dolgot kicsit én is túlzásnak gondolom, de végül is belefér. Ráadásul valószínűleg fogjuk még látni az évadban :) Richard Speight, Jr. egyszerűen remek, és ez a drámai jelenetekben szokott igazán kiderülni, hihetetlen szuggesztív kisugárzása van.
Sam mint Horatio alázott mindenkit, egyértelmű. De a szitkomos rész is rohadt jó volt, bár sztem csak azt hozták a fiúk, amit a forgatási szünetekben szoktak – gag reel onscreen :D
Amúgy nagyon-nagyon hasonló volt a rész felépítésileg, mint a Mistery Spot, nem csak a Trickster miatt, de ha választani kell, nekem az azért jobban bejött. Ja, és tényleg szép alapot adtak a vessel dolognak, el kell ismernem, de ahova vezet az még mindig nem tetszik.

Lalee - 2009. 11. 09. 23:41

Nem tudom ki gondolhatja erről, hogy nem volt jó rész, de ott valami hiba van… (vagy ne nézzen supnatot, vagy úgy semmit…:)) Na jó, komolyan. Hatalmas rész volt. Dőltem a röhögéstől, meg le a székről közben… Olyan kidolgozott poénok voltak, olyan színészi játékkal, hogy nem lehetett nem élvezni. És természetesen megint sikerült ötvözni a poénokat a durvulással, mert azért volt súlya is ennek a résznek. Ahogy ezt kb minden részben láthatjuk. Eddig ez az évad is nagyon jó, és miért ne lenne a folytatás is.:) Viszont én személy szerint nem tudok bízni egy 6. évadra is kitartó minőségben, de kívánom, hogy ne legyen igazam, ha mégis lesz. De inkább zárják le.

berc - 2009. 11. 09. 23:45

eszméletlen jó rész volt, ráadásul rég röhögtem ennyit sorozaton :D

Lnaughty - 2009. 11. 09. 23:53

Én már a 4.évad közben azon gondolkodtam kell-e nekem a 6.évad? A szívem azt mondja igen, az eszem azt, hogy nem..
Tényleg fenomenális, hogy mi lett a sorozatból. elképesztő na!
Tökre sajnálom, hogy igazándiból soha nem nézték annyian, mint amennyi nézőt megérdemelne..

Nem is mondom már, mert ALAP, de ez is egy rohadtjóó réész volt!

i'm_rick_james - 2009. 11. 09. 23:54

én azt szeretem, hogy haláli mellékszereplőket találnak.

ott volt pl ash a bundesliga sérójával (businnes up front, party in the back).
aztán mark rolston, mint alastair, majd christopher heyerdahl, szintén mint alastair.
richard speight jr. hatalmas. és kövezzetek meg, de én bírom a ghostfacers-arcokat is.

Wini - 2009. 11. 10. 00:12

Az írást meglátva újranéztem, nem bántam meg, pedig nem vagyok újranéző típus.

Két dolog tetszett nagyon. Jared as horatio. Lassitva bevonulás az eltúlzott mozdulatokkal. :D Fergeteges volt.

A másik Jensen, mikor egy hatalmasat nyel mielőtt Dr. Sexi odaér. Az a félénk pillantás, mint valami 5 éves megszeppent kislány a Mikulás előtt, az a csücsőrítés féle, a kínos kisérleti arcáltütetés kérdésre, majd az a zavarodott mosoly… :D Hangosan hahotáztam.

Valóban fantasztikus volt a színészi teljesítmény végig, mindenkitől. Ez egy olyan rész, amit tuti megörzök.

Vicc is akadt, (mini)wtf is volt. Velejéig Supnat téma. :)

bogyóka - 2009. 11. 10. 00:24

Már vártam, hogy valaki írjon erről!! Eszméletlen jó rész volt!! :D

payskin - 2009. 11. 10. 00:25

Mindent elmondtatok előttem. Sírva röhögtem, a CSI Miaminél kellett a pause.

Viszont el tudom képzelni, hogy valakinek nem jön be: ha fogalma nincs, hogy mit parodizáltak. Például az öcsém egyetlen CSI Miamit nem látott még, nem tudja, ki az a Horatio, vagy mi a poén a napszemüvegben. Nézett ki a fejéből, és nem értette, min röhögtem szénné magam. Most kezdjem el magyarázni?

KWS - 2009. 11. 10. 00:28

csak csatlakozni tudok, ezt a reszt latni kell :) a sitcomos inditas, horatio, dr sexi, mind nagyon ottvan.

Dark Wolf - 2009. 11. 10. 00:31

Vicces, hogy megírom a kisregényt az évadkibeszélőbe, majd felfedezem, h van külön írás. Na, mindegy, nem másolom át, nagyon csalódott vagyok.

Athor - 2009. 11. 10. 00:36

Hát nagyon ott volt!
Ahogy felismerhetőek voltak a sori paródiák… eh, mit erölködök, úgysem fogom tudni jól megfogalmazni a véleményem. :)
A lényeg, hogy nagyon bejött!

Tomi - 2009. 11. 10. 00:41

Sziasztok!
Nagyon nagyon jó rész volt tényleg. :)
Más… bocs az offért, de nem tudja valaki mi annak a számnak a címe, ami a 4 évad utolsó epizódjának elején volt? (”the road so far” résznél, azaz a rész elején lévő összefoglalónál) Köszi előre is! :)

North15 - 2009. 11. 10. 00:45

Most néztem meg a részt, és jöttem is fel elolvasni a véleményeket. Örülök, hogy lett róla külön írás, mert megérdemli. Hatalmas rész volt, és végig szakadtam a nevetéstől, ráadásul még a sorozatba is beleillett. Ha lesz valaha is szavazás 2009 legjobb epizódjáról, hát jelölni fogom.:)

bullseye - 2009. 11. 10. 01:08

tulképp Buffy is 5. évaddal szépen véget ért. aztán a hatodik elején egy darabig kihúzták a visszahozatallal (+Once more with feeling), de az eleinte vicces balfék trió szál végül nagyon keményre sikerült a végére… itt is lehet élet az apokalipszis után.

gonoszkiralylany - 2009. 11. 10. 01:11

nagyon nagyon jó rész volt, énis végigröhögtem. nem is tudnám kiemelni h melyik paródia volt a legjobb, pedig gondolkodtam rajta :)) sokkal jobban tetszett ez mint a paris hiltonos.

a hét idézete viszon sztem: “a bloody,
violent monster… and you want to be
facebook friends with him?” :D

Mammut - 2009. 11. 10. 02:00

végigröhögtem a részt :)

Hor1 - 2009. 11. 10. 02:17

Tomi:

Nem vagyok benne biztos, hogy a 4. évadnál is az volt-e, de általában Kansas – Carry On My Wayward Son szokott lenni az évadzárós montázsnál.

Szimat - 2009. 11. 10. 02:39

Hatalmas epizód volt!!!

LuPuS - 2009. 11. 10. 06:30

Köszönjük az írást!
Hatalmas rész 95% humor ,kacagás + 5% főszál vezetés.kétszer megnéztem egymás után.

Az egész rész mehet, a heti idézetek közé.

Pr13m - 2009. 11. 10. 06:38

Hát azt hiszem Kripke egy állat és eddig még nem okozott csalódást. Legalábbis nekem nem. Én nagyon szeretném ha tovább menne ez a sorozat még egy évaddal legalább, de ha kitalálnak valamit tovább, az is jó.
Ez az ötödik évad az egyik legjobb. Tipikusan beletartozik ez a sorozat “better every season” kategóriába!
Dean és Sam mint miami helyszínelők, na azon behaltam! :D

precise - 2009. 11. 10. 06:50

Csatlakozok, ez a rész nagyon ott volt, mondjuk az 5. évad úgy általában tetszik, de ez most bahh..
Jensen Ackles meg egy nagyon jó színész hihetetlen milyen jól tud játszani, mondjuk most Sam (Jared) is remekelt a műtétnél pl mekkora volt már :D mégis KITT szerepében volt a legjobb hehe.
Amikor Dean matatott a “csomagtartójában” LOL.

Caleb - 2009. 11. 10. 08:16

Természetesen állati rész volt, de mostanában már mindegyik az.

Nem ismerem a Grey’s Anatomy’t, de valahol olvastam, hogy a kórházas jelenetben a szellem azért volt kihangsúlyozva annyira, mert abban Jeffrey Dean Morgan játszotta :).

Reneewaldorf - 2009. 11. 10. 08:50

Simply amazing rész volt. A Grey’s anatomy-s utalás, amiben valóban az ‘aptyuk’ szellemizál… zseniális volt.
Minden másodperce az volt ennek a résznek, az eszement dolgokat elképesztően jól mixelik a komoly dolgokkal (Gabriel kiléte).
Nem olyan rég kaptam rá a SupNat-ra, ledaráltam két hét alatt az eddig évadokat, és most már totál addiktként várom a folytatást.

Orso-borso - 2009. 11. 10. 09:11

\o_ jelentkezem egynek, akinek nem tetszett. Ütött, ez tény. Fizikailag fájt.

dEx - 2009. 11. 10. 09:16

kegyetlen jó rész volt, hja és valaki észrevette utalást MTV műsorára? Celebrity Deathmatch :]

Bagosz - 2009. 11. 10. 09:49

5.évad eddigi legjobbja volt!!!

bikkbakk - 2009. 11. 10. 10:01

orso-borso,

nekem se tetszett, ez volt az első supernatural rész, a fenti kritika (és az álmatlanságom) miatt megnéztem az éjjel. A MadTV színvonalát sem érték el a paródiák, pedig az is a béka feneke alatt van.

Necros - 2009. 11. 10. 10:41

Csak csatlakozni tudok, hatalmas rész volt! :D

A GA-t én sem ismerem, de a csizmás komment nem a Billy Ray Cyrus-féle “Doki”-ra utalt esetleg? A fickó is hasonlított rá. :S

matula2110 - 2009. 11. 10. 11:19

a rész lehet 8/10 de a sorozat ezzela résszel érte el a 0/10-et. amilyen jól bekezdték az évadot úgy vesztették el a fonalat. a 3. részig nagyon jól ment, tartották a feszességet, volt várnivaló, bibili átnézés, hogy minke is kéne következnie. aztán egyik filler rész jött a másik után és most ez.. hát lehet, hogy a csi miami paródia és a knight rider miatt sokan oda vannak meg vissza, és biztos hozott x plussz nézőt, de úgy látszik vagy a labdát dobták maguknak túl magasra, vagy már el is gurult és most azt próbálják összeszedni. remélem, az eheti rész supnatosabb lesz

matula2110 - 2009. 11. 10. 11:20

*bocsi a hibákért: biblia, minek, stb… sok volt a dolog mára :S

winnie - 2009. 11. 10. 11:26

“az eheti rész supnatosabb lesz”

javítsatok ki, ha tévedek, de a supnatra mennyiség alapján sokkal inkább jellemzőek az epizodikus részek

“egyik filler rész jött a másik után ”

írtunk a fogalomról. nem hiszem, hogy már kettő is volt egy évadban. az nagyon ritka.

Bruzsy - 2009. 11. 10. 11:51

szerintem csak simán keveritek a filler rész és az standalone rész fogalmát. a supernatural alapból procedurális sorozatnak indult, én úgy szerettem meg, a főszál már csak hab volt a tortán. jelenleg ezért tetszik nagyon, mert nem erőltetik a főszálat, hiába van apokalipszis, hanem folytatják a már említett monster of the week vonalat. és ezért jobb számomra az évad eddig a 4.-nél, mert ezek a részek sokkal jobbak, még ha a főszálnál nem egyszer húzom is a számat.

Tomi - 2009. 11. 10. 12:05

Hor1 köszi erre gondoltam. :)

zsemlye - 2009. 11. 10. 12:40

Nagyon-nagyon vártam, aztán a végén ültem és sóhajtottam, mert ami vicces volt az ellőtték a sneek peek-ekben, túl sokat nem tudtak hozzátenni nekem KEVÉS !! volt.

Horatiot értem, szemüveg, meg nézés, de nem nézem, ez így annyira nem műxik – apum a nagy fan ő értékelte volna -.
Kórházsori paródia: az utalás JDM-re jó volt, a többi harmatgyenge. GA néző vagyok, csak azért nem tudom abbahagyni mert ezzel lettem junkie, szóval van már annyi bajom Shondával, hogy boldoggá tett volna egy tisztességes paródia róla. No ezt nem kaptam meg.
Ennek ellenére 7 idézete itt volt: “guilty pleasure” és a hét pillanata is: Dean irulva-pirulva zavarba jön: Dr Sexy érkeztekor. Bár… nem volt ez kicsit langyi? Egy lánynál tök ok reakció, de egy macsó szellemvadásznál… izé

Ha nem lett volna a Gábiel szál (na jó meg KITT!) akkor csalódott lettem volna teljesen.

zorrobomber - 2009. 11. 10. 12:57

Igazából nekem csak egy apró hiányérzetem volt… Gábriel arkangyalt sikerül megfélemlíteni valami égő szentelt olajjal? wtf?

Tibcsi - 2009. 11. 10. 12:57

hát ez isteni volt :)
a cold open (”-Son of a bitch!”) óriási volt,aztán csak emelkedett a színvonal,a főcímen majd betojtam XD
a kórházos egy pöttyet fárasztó volt,de ami utána jött,az LEGAN…wait for it…DARY volt :)
a nemi-herpeszes reklám,a CSI paródia (”-Well I say, Jackpot!”) XD nah és persze a Knight Rider-es rész (”-Should I honk?”)
nah,lényeg a lényeg ilyen is kell,és nagyszerű volt XD

blabla - 2009. 11. 10. 13:02

zseniális volt, végigröhögtem.

sideswipe - 2009. 11. 10. 13:07

Nagyon jó rész volt! Teljesen egyetértek a kritikával!:)

harrygabi - 2009. 11. 10. 14:08

Kibaszott jó rész volt..nekem nagyon tetszett..nem értem azokat akik azt mondják hogy szar :)

cat - 2009. 11. 10. 14:41

“nem volt ez kicsit langyi? Egy lánynál tök ok reakció, de egy macsó szellemvadásznál… izé”

Nem :) Bár mostanában nem nagyon feszgették ezt a témát, de Dean egy perc alatt lemegy 5 éves gyerekbe, ha rajongásról van szó. Hollywood Babylon pölö :)

“de a csizmás komment nem a Billy Ray Cyrus-féle “Doki”-ra utalt esetleg?”

Bármi lehet, de sztem egyszerűen csak látta, h cowboycsizmát hord a csávó, abban a jelenetben látszik is, amikor Dean a tévét nézi.

ar - 2009. 11. 10. 14:43

“A” legjobb Supernatural resz volt (a szemelyes kedvenc apple orchard pagan god-os resz mellett).

Nem ertek egyet azzal aki szerint a parodizalt sorozatokat nem ismerve nem jottek le a poenok, a CSI Miami-t egyaltalan nem nezem, de fetrengtem a parodia beszolasain … Dude, we’re wearing sunglasses at night! :D

Es megvalami, amit senki sem emlit pedig NAGYON fontos :D. Az egesz Supernatural legjobb jocsaja is ebben a reszben volt! :D

CapricaSix - 2009. 11. 10. 15:38

Arról, hogy kire is céloztak Dr. Sexy-vel, van egy két elmélet. A dokit játszó színész egyébként a BSG Razorban volt Admira Caine híres főbelőtt XO-ja, de annyira máshogy néz ki a pasi, hogy alig ismertem fel.

Szóval arra, hogy ki is az igazi Dr. Sexy, ez a kép esetleg választ adhat, hozzá még annyi plusz info, hogy az úriember igencsak sokat jár cowboy csizmában, texasi lévén ;-)

CapricaSix - 2009. 11. 10. 15:39
Desmond Wallace - 2009. 11. 10. 16:32

Nagyon éveztem a részt. A főcím volt a legjobb, de még sorolhatnám: Horatio, KITT stb.
Az évadot én viszont gyengébbnek érzem a negyediknél. Az valahogy jobban bejött. 6. évadra meg nem biztos, hogy szükségünk lenne, de majd meglátjuk.

Bruzsy: Na, de ezek a képek…:)

HRG - 2009. 11. 10. 18:00

Bocs, csak telóról nem ment el a komment az előbb.
Szóval én is azok táborát gyarapítom, akiknek nem tetszett a rész. A főcímen még jót mosolyogtam, de aztán a Horatios részre színvonalában olyan lett az egész, mint amikor a szalagavatón a 4.b-sek ismert tv-sorozatokat parodizálnak, és az egész iskola röhög..viszont az biztos, hogy ők a felvételen nagyon jókat szórakozhattak, kár, hogy ez az insider szórakozás nekem nem az esetem.
Az 5×03-ig terjedő részek viszont a legjobb epizódjai a sorozatnak, lehet, hogy ennek a vonalnak a mellőzése fáj igazán.

Bujtor - 2009. 11. 10. 19:33

Csak egy ártatlan kérdés egy totál külsőstől:

Én a Supernaturalt a pilot után kaszáltam. A pilot nekem nem tűnt túl poénosnak, gyenge démonos thrillernek tituláltam, és úgy tűnt, hogy vérkomolyan vette önmagát.

Most én értettem félre a pilotot, vagy az ötödik évadra vették humorosra a figurát?

(A Buffyban/Angelben például már az elején leesett, hogy ez nem vérkomoly.)

moqus - 2009. 11. 10. 20:07

Nagyon jó rész volt! Végig röhögtem.

winnie - 2009. 11. 10. 20:09

szerintem sosem vették túl komolyan magukat, de az biztos, hogy könnyedebb, mint az 1. évad, holott a téma sokkal komolyabb. másrészről meg, míg az 1. évad abszolút monster vagy urban legend of the week koncepci volt, addig később egyre inkább az átívelő szálra koncentrálnak. én ezt sajnálom, de a többségnek ez jön be.

LestatVenom - 2009. 11. 11. 01:26

A monster of the week az akkor jó volt, de mostani fejjel semmi pénzért nem cserélném le az átívelő szépen építkező történet vonalat. Eleinte féltem ettől a résztől de mikor megláttam Telemachus Rhade-t aki itt doktor sexy volt:D vártam az andromédát, h feltűnik valahol:D

kusoja - 2009. 11. 11. 01:27

valamelyik Kripke interjúban olvastam, talán tvguideon, hogy ha úgy döntenek, hogy lesz hatodik évad, akkor is lezárják ezt az öt évados sztorit, szóval a nyújtogatás miatt nem kell aggódni :)

froz - 2009. 11. 11. 08:32

szerintem most jött egyensúlyba, hogy van történet és vannak töltelékrészek.

Bujtor - 2009. 11. 11. 09:09

Hát lóf*szt sem értettem az egészből, de röhögtem néhányszor :).
I don’t speak japanise… :D

Bujtor - 2009. 11. 11. 09:12

Űristen, az első parás résznek a nyoma sem volt ebben :).

Bujtor - 2009. 11. 11. 09:45

Spiritualitás?
Hú, ez mekora hányadék, még jó, hogy nem kezdtem el nézni…

Bujtor - 2009. 11. 11. 09:46

+k

Bujtor - 2009. 11. 11. 09:49

De amúgy jópofa volt. Miért nem lehet hozzászólást törölni? :)

supy - 2009. 11. 11. 17:44

reméltem lesz ebből kritika mert annyira nagyon jó volt – én spec jobban szeretem a monster a weekeket mint a főszálat de ez jól ötvözte

Mistress - 2009. 11. 12. 11:08

Ezt már írtam máshol, de azért mégis :D :

Ez igazi, sorozatjunkieknak való rész volt :D A poénok ütöttek, főleg, hogy nem ismeretlenek a kiparodizált műsorok. A herpeszreklám meg külön poén. Én gyűjtöttem magamnak egy kis listát a “rejtett poénokról” amik tetszettek

1. Dr. Sexy MD = HOUSE MD (Grace klinikás környezetben, a színész meg a DOC című sorozat doktorára hasonlított, aki meg Billy Ray Cyrus)

2. A Hulk-nyírta-ki-a-férjem néni = Smallvilleből Lana Lang nénikéje, Nell néni

3. A fiúk szállodai szobájának tapétája pontosan olyan mint a Sitcom résznél a díszlet, csak mocskosabb

4. Seattle Mercy Hospital = na vajon melyik kórház hasonmása? :)

5. a testvérek kitűzőjén: Dr. D. Winchester és Dr. S. Winchester

6. Dr. Ellen Piccolo = Ellen Pompeo (Meredith Gray)

7. Dr Wei = Az ázsiai doktornő, akit Sandra O játszik a grace klinikában.

8. Jonny Drink, a szellem = Jeffrey Dean Morgan

9. Dean mindegyik doktornő leírását úgy kezdi, hogy “szexi, de…”

10. Lehet, hogy rosszul hallottam Dr. Szexy utasítását, de én kísérleti arcátültetést hallottam. (Experimental face transplant, Nip / Tuck? :D )

11. Herpexia mellékhatásai: fejfájás, hasmenés, tartós erekciózavar, öngyilkos gondolatok,és hányinger

12. amikor Sam a fürdőruhás lányt a sitcom részben kikíséri, senkinek sem tűnt fel hogy a., körömcipőben van, b., odakinn október van?

13. CSI jelenetben a helyszínelőnek olyan nyalókája van, mint Kojaknak volt + Dean véleménye a nyomozós sorozatokról + az egész Horáció Cain utánzás.

14. A CSI Miami főcím zene átirat :D:D:D

15. És persze a Knight Rider utánérzés! Ezt a poént évadok alatt építhették fel szerintem. Valamelyik részben úgy emlékszem Dean egyik álneve D. Hasselhoff volt.

Kapásból ennyi jutott eszembe, de a legeslegjobb számomra az volt, hogy a Tricksterről kiderült, hogy ki is valójában. :)

fv - 2009. 11. 12. 14:36

Habár nagyon tetszett a rész:

1. Most éreztem először a sorozatban, hogy valamit utólag találtak ki. (Trükkös=Gábriel) Javítsatok ki, de szerintem eddig nem volt ilyen. EZ VISZONT AZ VOLT.

2. Az angyal-erő gátló tűzön keresztül hogy sikerült G-nek visszahozni Cas-t? Jóra használhatja az erejét, csak szemétségre nem?

3. Honnan húzta ki Dean ezt az olajat, amikor a kocsi valójában kint állt az épület előtt?

Yvette231 - 2009. 12. 07. 20:42

Sokat nevettem ezen a részen,szerintem fantasztikus volt!Nagyon-nagyon jó a sorozat és a legjobb az egészben,hogy két ilyen jó pasi a főszereplő!!!Már ezért megéri nézni!!!!:)

diuska91 - 2009. 12. 07. 20:45

A kedvenc részek kedvence és a két utánozhatatlan mókamester, akik nem mellesleg istenijó pasik:):P

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz