Eleinte csak arról lehetett tudni, hogy az idei Smallville-évadban lesz egy Justice Society-epizód, majd az is napvilágra került, hogy Geoff Johns fogja írni, aki a képregényolvasók számára lehet igazán ismert. Utána meg kiderült, hogy dupla epizód lesz a Society (és Legends) címet viselő, és az is, hogy milyen jó kis vendégszereplők (többek között Michael Shanks, Pam Grier) és szuperhősök (többek között Stargirl, Hawkman és Dr. Fate) fognak feltűnni. Most pedig…
A CW úgy döntött, hogy ahelyett, hogy két, egymást követő héten adná le a részeket, inkább összehoz egy nagy Smallville-eventet, egy kvázi kétórás filmet. Január 29-én, szóval még mindig pénteken, de legalább nagy hírverést csapnak neki, ergó újabb nézőket szerezhet a pénteken szép lassan növekvő sorozat. Reszkess, 10. évad, jövünk?

20 hozzászólás Ne habozz!
OFF
mail :)
ON
hm, shanks, már megint eszembe jutott, hogy smallville-t kell nézni
sztem számolnak 10.-kel mert a Zodot játszó csókát is 2 évadra szerződtették
Én személy szerint nagyon örülnék egy 10. évadnak is, mert megérdemli ezt a sorozat, mert az utóbbi 2 évadban nagyon magára talált. Csak így tovább! :)
”
sztem számolnak 10.-kel mert a Zodot játszó csókát is 2 évadra szerződtették
”
az nem számít semmit. a most kaszált sorozatok színészei 7 évadra voltak szerződtetve. tom welling is lenne a 10. évadra. de attól, hogy valaki megkapja a szerződését a stúdiótól, bármikor elkaszálhatja a sorozatot a csatorna.
szóval az írók hiába számolnak, ha a csatorna nem. (a hosszabb szerződás pedig afféle bebiztosítás, hiszen az sem véd senkit attól, hogy megöljék a karakterét.)
De azért vegyük figyelembe, hogy elég jók a kilátásai a sorozatnak a következ évadra. Legalábbis eddig :)
Ha tartaná a 10. évadban is a mostani évad eddigi szintjét én nagyon is elviselném :D! Amúgy őszintén szólva ez az évad tűnik a legjobbnak az utóbbi 5 évben amióta hétről hétre nézem. Remélem így is marad.
Hűh.akkor ez most vajon kiemelt költségvetést is jelent arra a 2 órás részre?? meglep mostanában a Cw… az egész 9. évad látványosan több pénzből forog(szinte minden részben van külsős nappali jelentet, szépnek mondható CGI-nyílván nem az első 5 évad színvonalán..)
előző évadokban még annak is örültünk, ha volt egy-egy új helyszín pár jelenet erejéig…mostmeg 2 órás film…
Michael Shanksnek kimondottan orulok, hisz az SG1 ba mar bizonyitott ;) (szamomra). Meg ha 20 evadot adnak is ki ugyis nezni fogom a sorit (nem azt jelenti, hogy mehet a beka feneke ala a szinvonal, de barmi is totrenjen en nezem) nekem az elozo evadok is a maguk utjan jok voltak de na, ez csak az en velemenyem :)
Ojje… Én inkább egy Metropolis filmre lennék kíváncsi, amiben láthatnánk Supermant. :D
Egyetértek csocsesszel, valóban érezhetően nőtt a költségvetés. Nem jelentős mértékben, de határozottan érezhetően. Vagy az is lehet, hogy ugyanabból a kevésből okosabban gazdálkodnak. Mert szinte minden epizódban kapunk külső jeleneteket, ráadásul nappali jeleneteket. Továbbá volt már betétdal is, ezenkívül a speciális effektusok és a verekedős, küzdősportos jelenetek is látványosabbak.
Nem az első öt évad szintje, de a nyolcadik szezon kínosan csóró pillanatait úgy fest, magunk mögött hagytuk.
“lex – 2009. 11. 12. 19:57
“Vagy az is lehet, hogy ugyanabból a kevésből okosabban gazdálkodnak.”
valószínűtlen, tavaly ezeknek a dolgoknak a nyomát sem láttuk.sem nappali jelenetek, sem látványos harci koreográfiák, csak tényleg kínos CGI, ráadásul éjszakai környezetben, hogy mégjobban palástolják a pénztelenséget. meg egy utcasarkot, ahol lezavarták a külsős jeleneteket.
halvány reménysugárként értékelem ezeket a dolgokat, meg merem kockáztatni, hogy a 2 órás rész is több pénzből fog forogni.és ha promotálják, a nézettség is a helyén lesz.hisz hétről hétre nő.ha minimálisan is…
Oh, bárcsak maradnának egy 10. évadra, az nagyon tettszene ;)
De azt mondja meg nekem valaki, ha tényleg ennyire szalad a szekér, péntek ellenére, miért kell még a promóképeket is lespórolni? Egyre ijesztőbb amiket összeollóznak ezer éves képekből:
http://img129.imagevenue.com/img.php?image=49545_new_s9_cast_promo_poster_122_241lo.jpg
ez csak rajongói kép.
úgy tudom erre a duplarészes “event”-re kapnak egy kis plusz zsozsót, ami valljuk meg nem is árt, ha tényleg olyan grandiózusra akarják, mint ígérgetik. Hál istennek megint tudok bízni a Smallville-ben, úgyhogy én pozitív vagyok a dologgal kapcsolatban…reméljük a legjobbakat!
DeadMan: ilyesmiről én egyáltalán nem hallottam. Mármint a duplarészre kapott pluszpénzről.
winnie: az a szomorú, hogy a középen látható welling-kép nem rajongói kamu :D ofisöl CW-fos
Lásd:
http://www.kryptonsite.com/s9marketing.htm
Fotosopmászter elszabadult.
akkor azt kitesszük:) néha kell a smallville treat.
lehet, hogy a többi részből vonnak el. majd kapunk valai jópofa fillert.
Smallville stabulan tartja a szinvonalat. Mint régi képregény fan én nagyon örülök az Igazság Ligának, mivel új szint visz a történetbe.
Én egy fiatal Bruce Wayne és Clark Kent részt is bírnék .. :-D
Lex:
Smallville’s Justice Society Arc to be a 2-Hour Movie
Source:CW Insider November 11, 2009
Entertainment Weekly is reporting that The CW has decided to turn “Smallville’s” upcoming Justice Society-themed two-parter into a two hour movie event airing on January 29.
Written by Geoff Johns, the episodes – titled “Society” and “Legends” and featuring such DC Comics stalwarts as Stargirl, Hawkman, and Dr. Fate – were originally designed to air separately.
Scooper ‘CW Insider’ also tells us that The CW gave the two-parter a huge budget upgrade.
link:
http://www.superherohype.com/news/supermannews.php?id=8823
Itt olvastam a dolgot, persze azt Wolowitz óta tudjuk, hogy az interneten nincs helye igazságnak, szóval várjuk ki a végét…majd talán, ha Ausiello mondja elhiszem:)
A promókép meg nem is lenne rossz, ha nem újrahasznosított, több éves képekből lenne összeollózva…
sziasztok!
nemtudja véletlenül vki hogy a 9. évad 6. rész végén lévő szám mi volt met nagyon megtetszett…:D pls vki
előreis kössz
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz