Ez az a helyzet, amikor ülünk és nézünk ki a fejünből, hogy mi van. Egyszerűen nem értem, hogy a pilot után miképp ronthatták el ennyire.

Sajnálom, mert az első rész tényleg remek volt, de úgy tűnik elkiabáltam, hogy jó szórakozás érkezett. Olyan, mintha valaki beszólt volna, hogy még annál a kezdésnél is vegyék butábbra, de egyben komolyabbra. Miért nem lehet egy jó kis szélhámoskodó nyomozós sorozatot csinálni?
Van a két marha jó főszereplő, a mellékszerepekbe is jó színészeket hoztak össze, erre elszúrják. Először is, nem igazán érezzük a White Collar dolgot, azaz hogy okos öltönyös bűnözők után mennek. Ennek leginkább az a fő oka, hogy buták akiket elkapnak, nagyon minimál dolgon. Bár elég sok nyomozós sorozat van a tévében, mégis elférne egy olyan amelyik nem a gyilkosságok körül zajlik, de sajnos nem ez lesz az.
Arról már nem is akarok igazán sokat fecsegni, hogy a főszereplők között hiába jó a kémia, jól tudják egymást szívatni, de igazából nincs szükség a bevont bűnözőre, nélküle is simán megoldódnának az ügyek. Vagyis próbálják köré írni a részeket, hogy legyen dolga a felderítésben, de ezt érezni csak, hogy erővel van központban.
Elmondom, hogy a második részben micsinál a főgonosz. Tehát az FBI-tól kér valamit egy túszért cserébe, az átadást a Central Parkba szervezi. A nagy csele az, hogy nem a megbeszélt helyen várja az átadó ügynököt, hanem (figyelem) az 1 percnyi futásra levő szökőkútnál. Biztos mert oda már tuti nem jutottak ügynökök, vagy nem tud alkalmazkodni a nagy FBI az ennyire kicsit megváltozott helyzethez. És rengeteg ilyen baromság van.
Szóval a pilot kapott annyi pontot amennyit, aztán részenként vesztett egyet a sorozat, így jelenleg 4/10-nél jár szerintem.

28 hozzászólás Ne habozz!
a negyedik részt nem láttam, de eddig a pilot 8/10, a 2. részt is élveztem, legyen 6,5/10, a 3. rész viszont az egyik legtutibb 1/10. nagyon durván nem jött be.
egyetertek minden elöttem szoloval..
1×01 – 10/9
1×02 – 10/7
Eddig bejött, remélem nem romlik ilyen mértékben tovább. ‘Bryce’ jó, de a másik fickó nekem nem passzol a sorozatba. Milyen világban házas egy Tiffani Thiessen egy ilyen idősebb fickóval már 10 éve ? Egy halvány generációval fiatalabbat kellett volna , 35-40 körülit és nem 45-50 köztit.
esik picit valóban, pilot baromira megfogott, így évad végéig tuti maradok :P
A Tiffany ügyben meg kéremszépen ne azon filozofáljunk, hány éves, csupán élvezzük, hogy itt van :D
Nekem tetszik négy rész után is.
nekem meg pl. a negyedik rész a legjobb és a főszereplővel is megbékéltem.
Köszönöm a kritikát, tegnapelőtt ledaráltam az eddigi részeket és egyszerűen nem értettem, hogy akkor most mi ez az egész. Úgy értem, ha már a Leverage csavarosabbnak tűnik nála és az is kisiskolás, laposka cselszövésekkel teli sorozat a szememben, mégis kinek szól ez az egész?
Most valahol a Castle felé húz, de abban szimpla esetei ellenére több a báj. Mi értelme fehérgalléros svidlert istápolni, ha csak babakék szemű bájgúnár és látszólag nincs semmi veleje.
Spoiler, lehet?!
A borosüveg megfejtésére fordított agysejtrombolása nálam kicsapta a biztosítékot:
Bor, üveg, dugó, címke melyik a legegyértelműbb megoldás egy üzenetre? – amit elsőként ellenőriznél.
Félig-meddig spoiler vége.
Szerintem az ilyetén szellemi párbajok körül forgó bűnüldözésnek valamennyire legalább a Hustle jóval magasabb színvonala felé kellene húznia, amerikai nagyközönség ide- vagy oda, rafináltnak kellene lennie.
Tim Dekay karakteréért igazán kár, rég láttam ennyire szimpatikusan eljátszott nyomozófigurát, csak az esetek ne tennék ennyire hiteltelenné.
Még Matt Bomer slejm-sármjában is több a kraft, ha csakugyan olyan nagyvonalú szélhámosként írnák meg, mint azt híre alapján elvárnánk.
Nem szabad elsietni, bár ez a hozzáállás nem túl biztató.
Én még mindig csípem, bár (még) nem Burn Notice.
Mondjuk amit példának felhoztál, az csak azért volt, mert kis távolságon pont könnyű lekövetni, hogy kik kezdenek el még Burke-kel rohanni, mikor változik a hely. Ha tíz kilométert kellett volna rohannia, azt egyszemélyesen sokkal nehezebb figyelni, míg a csapat a hosszabb idő alatt könnyebben tud reagálni.
Meg mondjuk a fehérgallérosok sem mind zsenik, gondolom, de azért eddig egy sem az a kifejezett csokit-lopok-a-vakok-intézetéből figura volt.
A fehérgalléros cím szerintem a macsógyerek miatt van, nem az üldözöttek miatt
nem értek egyet…a sorozat zseniális, a két szereplő közötti kémia az ami igazán elviszi a hátán. Én imádom, mindig várom hogy legyen, igazi feelgood.
Jah, és Matt Bomert eyecandy, tessék végre pasit is rakni a momment of beautyba! :-)
A pilot zseniális volt, a második rész közben unatkoztam, a harmadikat majdnem kikapcsoltam a felénél, a 4. már tényleg így járt és nem hiszem, hogy túl hamar befejezném. Talán majd egy dara később, ha jó irányt vesz a sorozat. Kár érte…
”
A fehérgalléros cím szerintem a macsógyerek miatt van, nem az üldözöttek miatt
”
a nyomozó mintha a fehérgallérosok elkapására szakosodott volna az fbi-on belül, szóval mindkét oldalra áll a dolog. meg aztán ő kapta el a “macsógyereket” is.
én azt sajnálom, hogy a 2-3. részben magasról tettek a bentlakó vonalra, pedig nekem bejött a pilotban a laza beköltözés, meg a bébiszittelés tárgya:)
nekem ez így már nem tetszik, pedig a pilot tényleg iszonyat jó volt..:(
hát szerintem eddig még elment, de a 4. tényleg nagyon lapos, és sima volt. sokkal szellemesebbnek kéne lennie :(
pedig az előző részben még a mellékszereplők is megvettek: Callie Thorne, John Ventimiglia, Acevedo…
Pilot nekem is tetszett, de a 2. rész már nem.
Első jó volt, utána lévő kettő nem, negyediket már meg sem próbáltam.
Igen, a bubisüveg… Ahogy látom meg sem próbálta leszedni, és esetleg a megnézni mi van a hátoldalán, helyette az összetevőit elemezte azt hiszem.
Ez a barátnős baromság két dolog miatt gáz:
-Nekem erről az elrabolták meg összeesküvésről mindig a PB jut eszembe, nem tudom miért. Természetesen a rossz értelemben. Amúgy meg őszintén, kit érdekel hogy megtalálja e vagy sem… tegyétek fel a kezeteket. Engem komolyan hidegen hagy a “főszál”.
-Most hogy ilyen hősszerelmes típus, valószínűleg csajozni sem fog… úgy értem, akkor legalább lenne valami érdekes.
A kopiról már nem is beszélek, mert kiráz tőle a hideg :P
winnie – 2009. 11. 15. 20:05
naigen, ezt a teóriát nyomját a készítők, de az a helyzet, hogy a sorozatban csak attól lesz a bűncselekmény fehérgalléros, mert a macsógyerek, az fbi ügynök, no meg pár bűnöző inget hord. A komoly, fehérgalléros bűnelkövetést még csak nem is karcolgatja a film a bcs-fogalmat illető definíciós problémák ellenére.
Ettől függetlenül persze lehetett volna a jó a sorozat, de nem lett az, pedig a kezdés ígéretes volt.
Érdekes, én nem vettem észre ezt az éles minőségbeli romlást a 2. és 3. rész között, mindet egyformán bírtam, és ha nem is az év sorozata a wc, azért mindenképpen nézős.
Persze lehetne jobb, nem azt mondom, meg lehetne jobban előtérben a barátnő keresése is.
Egyébként valszeg az lehet a háttérben, hogy miért egyszerűek a bűnesetek, hogy rászóltak a készítőkre, hogy vegyék alacsonyabbra a szükséges iq szintet, látva a mentalist sikerét, biztos akarnak egy szeletet a tortából, de annyira azért nem jók a karakterek, pedig ha tényleg komoly ügyekkel foglalkoznának, akkor hiánypótló lehetne a sorozat, nem mintha az garancia lenne a sikerre, de legalább 10/10-es lehetne. Nekem így 6/10
legnagyobb vicc itt az , hogy a főnyomozó, volt az egyetlen akit a sármos-trükkös-csalót el tudta kapni, 2-szer is vagy mi, ez alapján egy komoly nyomozó…
aztán jönnek sorban az ügyek, és a a mi nyomozónk, a sármos pali nélkül 1 ügyet nem tudna megoldani, igazából én is lehetnék mellette, velem is hasonlóan menne a nyomozás, és még azt se kéne megkérdezni a sármostól, hogy mit beszélgessek a feleségemmel , blabla…
csak úgy lenne még óriásibb kontraszt két főszereplő között, ha még Tiffani helyett még csajt sem találna magának…
az egyik minden hájjal megkent, sármos, talpraesett pali, aki majdnem mindenhez ért, de minden ügyhöz van 2-3 trükkje, ami meg is oldja a nyomozást, a másik tiszta béna, ha nem lenne ott, se lenne semmi, akkor minek van ott ?
érzelmi szálak is inkább pótjelenetek, semmi plusz nincs bennük, bár a boros palack nem tudom hova lyukad ki, de nem is érdekel túlságosan, hogy mi van vele
“nnyira azért nem jók a karakterek, pedig ha tényleg komoly ügyekkel foglalkoznának, akkor hiánypótló lehetne a sorozat, ”
a karakterek elviszik a vállukon a sorozatot, de az túl sok az ilyen besegítős sorozat, ahol el kell tekinteni attól (mondjuk a suspension of disbelief miatt), hogy monk, castle, patrick jane, walter bishop, shawn és gus és a többi zsaruknak, fbi-nak besegítő emberkék nélkül nem lennének képesek elkapni a tetteseket. na, nem mintha a forgotten esetében nem pont etz róttam volna fel a sorozatnak. többek között.
Marsha Thomason csak a pilotra lett szerződtetve, vagy fentről szóltak le, hogy csere legyen, mert nem szimpi? Nálam ez mindenképpen baklövés volt, bár a gyenge sztorin ő se tudna segíteni.. A harmadik részt már nem tudtam végignézni. Nem is emlékszem, hogy ennyire pozitív pilot után dobtam-e már ilyen hamar egy sorozatot. Nagy csalódás, abszolút meglepő a színvonal esés.
Egyetértek sajnos, bár az új részt még én sem láttam. A másodiknál csak néztem, h milyen buta megoldás, a harmadiknál kimondottan dühített, h egy alapvetően okosnak beállított nőből milyen ostobát csináltak a végére… Nézem még tovább, mert bízom benne, hogy javul, de ha nem akkor lemondok róla, mert számomra nem elég a két fő karakter közti összhang, ha ilyen idegesítően halovány a körítés :(
Tényleg laposodik a színvonal, közel sem olyan ütősek ezek a részek, mint a pilot. De most hogy nincs Chuck, rég röhögtem olyan jót, mint a 4. rész befejezésén, ahogy elkapják a főgonoszt… “I was never here…”, pezsgővel a kezében… Ott konkrétan gurultam.
szerintem nem béna a nyomozó sem, nem töketlen és ha kell féken tartja a nagyonsármos Neal-t is.
Ohh, nem hiába jönnek be az ilyen sorozatok: Patrick Jane, Neal Caffrey és Rick Castle :-)))
a színvonal sem laposodik szerintem, éss megunhatatlan a két pali játéka, alig várom a közös jeleneteket, bármeddig eltudnám nézni…
“De az álszentség, hogy egy privát helyen te magad hasonlóan oltasz le másokat, mint amilyen stílus ellen itt felszólalsz.”
?? egyáltalán nem. miért lenne az? főleg akkor nem, ha jogosan teszem. és, ami a legfontosabb: mást védtem, nem magamat, hisz annak semmi értelme. az pedig rég rossz, ha bárjol ne kelhetnék más védelmére, mint ahogy gyakran sok helyen meg is teszem.
de aki mindezt nem tartja helyénvalónak, az remélem helyrerak engem vagy moderál. ez a dolgok rendje. én is ezt tettem. human is állandóan kitöröl a saját blogjáról, ha nem odaillőt szólok. és nem reklamálok. itt még törlés sem volt, csak miután mindenki elolvasott mindent. a lényeg: hogy az nagyon kifacsart gondolkodás, ha valaki azért ugrik a kútba, mert előtte látott mást (engem például) kútba ugrani. “bezzeg te megteheted, akkor én is” – mondván. épp ez az, ahol felül lehet emelkedni a másikon. mert, aki nem teszi meg, az a másik szintjére húzza le magát.
A második rész után kaszáltam, úgy hogy a harmadikat még megnézem, de ennyi volt részemről. Rá kellett jönnöm, hogy az ilyen tipusú sorozatok nem jönnek be nekem. A Leverage-et is kaszáltam 3 rész után.
Engem spec. a pilot idegesített – a 2, 3-as rész aláfestésnek jó volt. Itt tartok.
A második részben Carlo Rota megvett (lásd: 24), a harmadik tényleg unalmasra sikerült, többek közt a téma miatt. A negyedik viszont már igyekszik felfelé a pilot minőségéhez — mosolygásra késztető ötlet volt például a csatornához bejutás, vagy épp a limuzin megszerzése. Na, és persze a végjáték is vele :)
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz