login |

Stargate Universe – 1×08: Time

2009. 11. 21. 22:52 - Írta: winnie

79 hozzászólás | kategória: kritika,

Az SGU sz*r sorozat? Vagy csak nekem újdonság ez az egész, azért jött be? Mert ez volt az első részem? Szerintem anno még a TV3 idején láthattam egy eredeti Stargate-epizódot, azóta szinte semmit, de ha ilyen a sorozat, azonnal belekezdek. 8/10, csont nélkül

sgu-108

Bocs, de elég volt meglátnom a címet és tudtam, hogy nézős lesz az SGU – 1×08. Tudjátok jól, időutazás-sucker vagyok, reméltem, hogy itt is időutazásról lesz szó. (Ha valamelyik sorozatban, amit nem nézek, időutazós rész van, jelezzétek, jót tesz nekem. Általában bejönnek ld. a Medium, a Stargate Atlantis vagy a Doctor Who vonatkozó részeit, amiket dettó nektek köszönhettem.)

Persze nem nagyon hiszem, hogy lehetne sok újat mutatni a témában, rengeteg sorozat eljátszott az időutazással, a megoldások hasonlóak, de valamiért mégsem tudom megunni őket. Szóval a résszel kapcsolatban csak annyit írnék, hogy egyrészt in medias res volt, nem tudtam, hogy én maradtam le az elejéről (az 1×07 vége), vagy eleve ez volt-e a koncepció – így jár, aki nem sorrendben nézi a részeket, mi?

És ezen hiányosságom ellenére is végig teljesen feszült volt az 1×08, még úgy is, hogy azt sem tudtam igazán, hogy ki a mellék- és ki a főszereplő. (Tudom, rossz junkie! Rossz junkie, nem készült! De egyedül Eli, meg Rush meg Ming Na rémlett a stábból, erre utóbbit talán nem is láttam a részben.) Jöhetne is az obligát kérdés, hogy akkor mi is a gáz a sorozatban, bár hiszem, hogy a kibeszélő tele van vele.

Ami különösen bejött (nem tudom, hogy minden részben ilyen-e) a minimalista zene, de ezen kívül mind a sötét tónus, mind az elég lehúzó hangulat hatásos volt, egyedül a Kino produkálta közvetítéstől rohantam ki a világból a sok sistergés és képrángás miatt, de hát valamit valamiért.

Nem is írok többet, mert rettentő fura érzés volt látni, hogy amikor a sztori közepén megállítottam a részt, akkor 40 percnél tartott a számláló, ami már előrejelezte, hogy nem szokványos hepiendes, magyarázós, összeborulós befejezés várható, valahogy nagyon hatásosnak éreztem a záró képsorokat és utána a felirat nélküli feketeséget.

79 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2009. 11. 21. 22:53

tudom, hogy múlt heti a rész, de csak most tudtam csekkolni. majd hátha lesz az 1×09.ről is valami.

Mammut - 2009. 11. 21. 22:55

az 1×08 qva jó volt

viszont az 1×07 után mondtam, ha a folytatás is olyan lesz, akkor cancel, és hiába volt az 1×08 jó, ha egyszer az 1×09 megint minősíthetetlen, ilyet nem játszunk, hogy kb. egy jó, és kettő szar, kb. ez az arány nálam, kasza, most, első sg, amit elkaszálok, de valahol meg kell húzni azt a rohadt vonalat, na

Szkifi - 2009. 11. 21. 22:57

Eddig ez volt az egyetlen rész, ami vállalható volt…

Úgy látszik, hogy beletrafáltál. Ha jót, akarsz, akkor az előte levőket nem nézed meg (esetleg a pilot, hogy tudd, ki-kicsoda)!!!
Az ehetit még nem láttam, de inkább jövőhétre halasztom, hogy meglegyen az 1-résznyi cselekmény a 2 részből összeadva…

Mammut - 2009. 11. 21. 23:01

és hogy mi a gáz vele? az, hogy ez nem sci-fi sorozat, hanem többnyire inkább csak egy szappanopera, amiben mellékesen van csillagkapu, és egy űrhajó

winnie - 2009. 11. 21. 23:03

de akkor meg pláne nem értem, hogy WTF. persze kíváncsi lettem, nincs az az isten, hogy ne nézzem meg az elejét.

pedig az a jeges bolygós cucc is érdekesen hangzott, amiről beszéltek a részben, hogy onnan a víz.

(azt kommentekből tudom, hogy a meghaló lány az nem nagy közönségkedvenc:)

Mammut - 2009. 11. 21. 23:06

igen, a jégbolygós, alienes rész volt még jó, pontosan :)

zsoty27 - 2009. 11. 21. 23:17

bocsi az offért de winnie-nek szeretném ajánlani a “Frequently Asked Questions About Time Travel ” című filmet ha még nem láttad, ( imdb link : http://www.imdb.com/title/tt0910554/ ) csak mert írtad hogy ha időutazás akkor szóljunk, igaz hogy nem sorozat, de szerintem nagyon megéri megnézni ezt a kis vígjátékot :) időutazás ezerrel, ami persze a cím alapján is feltűnik.

VR - 2009. 11. 21. 23:18

winnie igen, az a két rész volt eddig élvezhető a jégbolygós és a 1×08. A többi nevetséges és értelmetlen szappanopera.
Nem tudom mért pont a 8.-a nézted meg, mert elég rossz választás volt, ugyanis a sorozatra teljesen nem jellemző JÓ rész volt.

winnie - 2009. 11. 21. 23:19

zsoty27: felírtam, köszi. nézek is utána.

winnie - 2009. 11. 21. 23:23

VR: leírtam, hogy miért. az a címe, hogy “Time”. egyébként a pilot duplasága miatt nehezen kezdek bele, 90 percem sosincs, de ezt nem bírtam nem csekkolni.

VR - 2009. 11. 21. 23:23

Ja és aki nem “értette” a rész, annak megmagyarázzák, eléggé kiábrándító. :P
http://www.youtube.com/watch?v=vte7LMnYV10

Platschu - 2009. 11. 21. 23:28

A sorozat nem rossz, mint független scifi sorozat és Winnie tényleg az egyik legjobb SG:U részt kapta ki, amely egyesítette a régi sorozatok és az új erényeit. Ám a többi SG:U részben kicsit túl sok a karakterépítés, miközben kevés a felfedezés és az igazi kaland. Tényleg igyekeznek változatos világokat bedobni, de eddig a teljesítmény elég hullámzó. Nem mintha az átvezető részek rosszak lennének, de valahogy nem is elég izgalmasak a régiek fényében.

Pr13m - 2009. 11. 21. 23:34

Azok a gáz részek amikor a földön vannak a kövekkel, az összes többi eddig király volt. Ennyi.

ch6 - 2009. 11. 21. 23:40

Addig minden rendben van a sorozattal, amíg nem kezdik el használni a communication stoneket. Nagyjából a leadott részek fele arról szólt, hogy ki hogy, és kivel drámázik a Földön. Amikor nem voltak a részben a kövek, egyből minden jobb lett…

Qwertre - 2009. 11. 21. 23:46

Sokan irtak, de igen, beletrafaltal. A mostani resz viszont az osszes eddigit alulmulja, nem gondoltam volna hogy ez lehetseges a multkori diszkos resz utan.
A kavicsokat meg kihajithatnak mar az ablakon, vagy egyet tartsanak meg, hogy a regi SG-s arcok johessenek vendegszerepelni.

Ineteq - 2009. 11. 21. 23:51

A 8. részig csak szenvedtem, de annál belelkesültem, hogy vééégre elkezdenek történni az események, igazi sg volt. Erre megnéztem most a 9. részt, és kb 5 percenként néztem, mennyi van hátra, kb mintha melrose placet néztem volna, olyan rész volt. Sg ide vagy oda, lassan kaszagyanús.

djdanif - 2009. 11. 21. 23:57

Kilencedik részt még nem láttam, de ezek szerint sokról nem maradtam le:D Amúgy ez a rész toronymagasan a legjobb volt, és szerintem ez hasonlított leginkább az SG-1 korai évadaira (amikor még nem tudtak semmit:)). Mellesleg szerintem még a földi drámázás is jobb a hajón drámázásnál. Bár tény, hogy Telford egy nagyon bénán megírt karakter…:S

human - 2009. 11. 22. 00:05

az SGu szar sorozat és miért szar, ez a kérdés, miután a legjobb részét megnézted, amiben a kedvenc témád volt. Ügyes.

phalanx - 2009. 11. 22. 01:03

winnie: nem tudom mennyire vagy járatos Star Trek témában de ott szó szerint hemzsegnek az időutazós részek

itt van néhány jobb:
DS9: 4×08 Little Green Men
VOY: 3×21 Before and After
VOY: 5×06 Timeless
VOY: 5×24 Relativity
VOY: 6×12 Blink of an Eye
DS9: 5×26 Time’s Arrow

itt a teljes lista: http://memory-alpha.org/en/wiki/Time_travel_episodes

phalanx - 2009. 11. 22. 01:04

jajj elnézést az utolsó az TNG nem DS9

Yeti - 2009. 11. 22. 01:12

Lehet hogy velem van a baj, de nekem eddig az összes rész tetszett. Tetszik hogy nem ugyan azt erőletetik, mint az eddigi két SG sorozatban. Nem sok értelme lenne ha kapnánk egy újabb SG-1 sorozatot ami másik galaxisban játszódik (ugye ezt már egyszer eljátszották az Atlantissal).

Sunsetjoy - 2009. 11. 22. 01:13

Áh, a TOS-ben is van, miért hagytad ki :P

Nick - 2009. 11. 22. 01:42

“A Doctor Who idoutazos reszei”? Hmorrfhahaha. Itt majdnem leborultam a szekrol. XD

Viszont hmhm, lehet hogy megnezem legalabb ezt az egy reszt ha ez jo, illene legalabb kiprobalnom a sgu-t, csak ugye mindenhol azt hallom, hogy gagyi meg bsg-klon.

Ghunter - 2009. 11. 22. 01:45

Az SGU szar sorozat lenne mert teljesen más mint az eddigiek?Nem. Az SGU jó sorozat mert más mint az eddigiek.Köszönöm de ne nyomjuk le még egyszer ugyanazt a torkunkon mint.Az SG-1 szép volt jó volt.Az SGA szép volt jó volt.Felesleges lenne még 1x eljátszani ugyanazt.:) Akkor meg az lenne baj.

( Bár ezt a fajta hisztit átéltem már a DS9-nél is aztán láttuk a végeredményt.Remélem itt is az lesz:) )

Enigma - 2009. 11. 22. 02:17

Ez a rész abszolút 9/10. De az előzőkről és a mostani legújabb 1×09 részről ezt nem mondhatnám. Vontatottak, semmi akció, mindenki csak nyávog meg sír hogy milyen szar, de senki nem csinál semmit.

És én sztm marha egyszerűen megtudnám oldani, hogy ne legyenek unalmas részek. Vkinek a hajón szépen meg kéne fogni a kommunikációs köveket és kihajítani egy légzsilipen. Eddig csak azok a részek voltak kritikán aluliak amikor vki visszament a földre…

fallen - 2009. 11. 22. 02:33

Csak most fogok hozzá az aktuális részhez. Nekem eddig teszik, de valóban egyetértek azokkal, akik szerint a kövek minden baj okozói. Kár, hogy már leforgott az évad, a készítők talán át tudnák értékelni a dolgokat, bár talán egy újravágással lehetne javítani a dolgon. Bár nem tudom, mennyire lehet utólag belenyúlni, meg hogy akarnak-e, hisz ők így találták jónak.

felt - 2009. 11. 22. 02:44

Jaj, vágás után akkor a folytatás csak 5 perces epizódokból állna… :o :(

mr.guargumi - 2009. 11. 22. 02:49

Eddig az összes SG-t láttam, SG1, Atlantis, filmek, minden megvolt, ami meglehetett. De az SGU nem tetszik. Illetve a legutolsó két részt leszámítva nem tetszik. Nincs nekem azzal bajom, hogy nem töménytelen akció, de ebből a szituációból szerintem mérföldekkel többet lehetett és kellett volna kihozni. Nagyon bízom benne, hogy a folytatásban magára talál a sorozat (vannak rá jelek, reméljük nem csak fellángolás volt ez a két rész). A reménytelenséget és a feszültséget próbálják bemutatni (többnyire), a karakterek jellemét kalapálgatják, de..de nekem nem jön át se a mérhetetlen feszültség, se a nagy lelki válságok, ráadásul elvárják tőlem, hogy szeressem, sajnáljam, a karaktereket 3om rész után úgy, mint tettem azt régi gárdánál x szezon után.

Legyünk őszinték: biztos, hogy hozott pár új nézőt ez a sorozat, de legalább annyit el is vesztett a régiek közül, sokan már csak azért nézzük (világszerte, ahogy olvasgatom a fórumokat), mert ott van a nevében a Star Gate, és “reménykedünk”. Mondom, lehet hogy feltámad, és adja Isten, de ennyi türelmet hétszentség hogy nem kapott volna a jól csengő neve nélkül..szerintem.

Vadnyul - 2009. 11. 22. 05:25

pontosan. Ha nem SG lenne, már én sem nézném. Bízom benne, hogy jobb lesz…

LuPuS - 2009. 11. 22. 07:35

mindent leírtak az előttem szólók,annyira boldog voltam amikor a kedves helybéli goaud elintézte a szenátor leányát :D

A mostani részben is,TORNÁZIK(bocs az előzetesért),ki vele a zsilipkapun,továbbra is

Hanyattlökött Lúdtalp - 2009. 11. 22. 08:46

Én a korábbi SG sorozatokat nem láttam, de az SGU első része láttán belelkesültem. Azóta folyamatos a lejtmenet. Az 1×09-et még nem láttam, de az 1×08 szerintem alulmúlhatatlan volt. Ötpercenként állítottam le tíz percre, hogy lemenjek egy újabb sütiért, mert amúgy nézhetetlenül unalmas és bosszantó. Az időutazásos részeket amúgy is gyűlölöm: megjósolhatóak, és hát persze a paradoxont egyiknek sem sikerül feloldania. Egyszerűen u-nal-mas. Ha az 1×09-ben nem lesz valami komoly WTF, akkor kasza. Inkább nekikezdek valami réginek és hozok a lemaradásomon, mint hogy erre vesztegessem az időmet.

Kicsit off: valahogy az összes SF sorozat is elgyengült ebben a szezonban, a V sem hozza a katarzist és a FF is eléggé a gagyi felé tart. Ó, drága BSG-s idők!

Kényelmes fotelt,
hL

Martin - 2009. 11. 22. 09:16

Ki kell, hogy ábrándítsalak az 1×09 még rosszabb volt. Én valahogy azt hittem, hogy az előző részt folytatják. Erre egy csont unalmat dobtak be, leszbi jelenet, féltékeny férj, du**s stb. Történés szinte semmi…. :( Je megint van benne vagy tíz perc földi jelenet a kövek segítségével.

winnie - 2009. 11. 22. 09:32

phalanx: köszi. gondoltam, hogy az ST tele van, de egy részt láttam csak, amit valaki írt a minden idők legjobb epizódjai közé, amikor patrick stewarték letelepednek valami nyugodt kolóniába, vagy mi.

winnie - 2009. 11. 22. 09:34

““A Doctor Who idoutazos reszei”? Hmorrfhahaha. Itt majdnem leborultam a szekrol. XD”

idézőjelek között olyasmi, amit senki nem írt? vonatkozó részekről volt szó, ld. a 3×10, a blink.

winnie - 2009. 11. 22. 09:36

na jó, elő a farbával, mik azok a kommunikációs kövek?:)

blade78 - 2009. 11. 22. 09:46

“na jó, elő a farbával, mik azok a kommunikációs kövek?:)”
Testet cserélsz akinél van a te köved párja…
a távolság nem lényeges korlátlan.
Általában rokon látogatásra és hibamegoldásra illetve khmmm-re(pirul) használják.

.tnm - 2009. 11. 22. 10:11

Mammut-tal nagyon egyet tudok érteni. Én is 1×09 után kaszáltam. Nem scifi, csak dráma és abból is a gyengébb fajta.
1×08 lezárása pedig igenis megmagyarázásra szorul, de nem úgy, ahogy a kinosode-ban próbálják. (Az tényleg a hülyéknek szól.)
Hogy volt kétszer (vagy még többször) olyan mákjuk, hogy a múltba vitt a napkitöréssel eltérített féregjárat. Meg azért egy pár képkocka nem ártott volna, hogy végülis hogyan sikerült befogni azokat a lényeket, amiket a korábbi idővonalakban ember áldozatok nélkül még megritkítani se tudtak. Meg egy pár szó, hogy a limitált eszközök ellenére hogyan is készült el a vakcina (ami ezek szerint ráadásul 100%-os hatásfokú volt…)
Szal ez a rész se volt igazán scifi, inkább csak kellékek voltak az időszálak, az idegen lényeg és amibe igazán belefeccölték az energiát az az akció meg a ismét csak a sok-sok dráma. :(

.tnm - 2009. 11. 22. 10:16

“Testet cserélsz akinél van a te köved párja…
a távolság nem lényeges korlátlan.
Általában rokon látogatásra és hibamegoldásra illetve khmmm-re(pirul) használják.”

Ezen is látszik, hogy híján vannak az eredeti ötleteknek. Van ez a kommunikációs mód, eszközöket nem tudnak feljuttatni a hajóra, és a hajón egy csapat “nem erre a feladatra kiképzett” ember van. Mi lenne a logikus lépés? Pl. a hajón lévő képzetlen emberek képzése a földön, ahol rendelkezésre állnak ehhez az eszközök, oktatók, miközben az ő testükben egy csapat _szakember_ segít Rush-nak a hajó felfedezésében, problémák megoldásában, a master code feltörésében. Ezeket kb. a 3. részben már meg kellett volna lépni. Ehelyett csak egy rosszarcú buzgómócsing katona jár fel rendszeresen és ő is csak azért, hogy kavarjon.

lezuzius - 2009. 11. 22. 10:30

Azert a kovekkel is trukkoznek, abban is van feszultseg: a foldi csavo allandoan ott ul csak, hogy fel tudjon menni a hajora es kavarjon, a x09es vegen Young dobott be egy testcselt. Szerintem jo a sori ez nezem is. Bar jovo het utan lesz egy szunet.

Wendy - 2009. 11. 22. 10:33

Stargate SG-1 2/21: 1969 – egyik kedvenc részem és ugyanez az időutazós/napkitöréses téma. Érdemes csekkolni az eredeti csapatot :)

Hunnenkoenig - 2009. 11. 22. 10:39

@Hanyadtlökött Ludtalp: Te a tipikus BSG naci vagy :-P

@winnie:
Nem igazan idöutazas, de az ST:NG-ben volt egy resz, ami szerintem a leges legjobb volt, mikor megallnak egy bolygonal es egy idöhurok miatt nekik 24 ora tellik el, amig a bolygon kifejlödik egy teljes civilizacio es a vege fele kiderül, hogy a bolygon az Enterprise-t istenkent tiszteltek, mert ugye fenyesen vilagitott evezrdeken keresztül.

A cimet nem tudom, de az egy fenomenalis resz volt.

Amugy ST:NG-ben minden resz amit Brannon Braga irt, az idöutazos es van belöle egy szekerdereknyi. Mindegyik 10/10

Ha csak azokat nezed, mar jo vagy.

Enterprise masodik evadaban van egy resz, aminek Carbon Creek a cime. Abban bemutatjak, hogyan eltek szerencsetlenül jart vulkaniak egy kisvarosban a 60-as evekben a földön.

Az is nagyon zsir.

M76 - 2009. 11. 22. 10:40

“Vagy csak nekem újdonság ez az egész, azért jött be?”

Igen valószínűleg, ha végigszenvedted volna az előző 6 részt, egész más szájízzel kezdesz bele. Igaz, hogy 8. rész valóban jobb volt, de a korábbi részek megpróbáltatásai után sokkal több kell hogy legalább közepesre felhúzza vele a mérleget.

SGU a 2. rész óta cancel közelben táncol részemről. És bár story szempontjából a 8. rész jobb volt, az alapvető főleg karakterekből (ill azok hiányából) eredő problémák abban is fennáltak.

Folyamatosan úgy érzem, hogy az alapötletből sokkal többet ki lehetne hozni, de még mennyivel többet, amiben a time egy rém gyenge töltelék rész lehetne.

winnie - 2009. 11. 22. 10:46

arra céloztam, hogy sg-szűzként még az előző hat rész is bejöhetne akár, hiszen egyrészt nincs prekoncepcióm, másrészt még csak hasonló sorozatot sem nézek. persze lehet, hogy behánynék, majd kiderül.

froz - 2009. 11. 22. 11:01

én nézem, nézegetem, de nem SG-1 színvonal, “dráma”, szappanopera és nem igazi scifi, nem rossz, de a jótol is nagyon nagyon messze áll. Ez a rész nekem is bejött.

Nick - 2009. 11. 22. 11:04

winnie: elnezest. gondolkodtam, irjak vagy ne irjak igy idezojelet, csak nem akartam az egesz haromsoros szoveget bemasolni.
csak ugye a dw egy idoutazos sorozat alapbol, azert rohogtem oltarit az vonatkozo reszek kifejezesen.

argab - 2009. 11. 22. 11:06

Hunnenkoenig
Az Voyager epizód volt, 6. évad 12. rész, Blink of an Eye (Egy szempillantás alatt) címmel.

winnie - 2009. 11. 22. 11:17

nick: ezért is fogalmaztam így, azért érthető, hogy mire gondolok.

spike0007 - 2009. 11. 22. 11:19

Én még adok neki egy esélyt de ha így folytatódik akkor elkaszálom. Ha minden rész olyan lenne mint az 1×08 nem lenne egy szavunk se. De van talán 4 rész ami jó volt a 9-ből.
Sajnos ez van , sose gondoltam ezt hogy egy Sg sorozatot elkaszálok.

Hunnenkoenig - 2009. 11. 22. 11:43

@argab:
Köszi, akkor rosszul emlekeztem.
A lenyeg, hogy a legistencsaszarabb Star Trek resz volt szerintem.

SG-1-ben is volt hasonlo, az utolso sorozatzaro resz, amikor megöregednek a hajon az idökapszulaba zarva. Na az volt meg hasonlo kategoria. Imadom az ilyen reszeket. Sajnos tul keves van belölük. Bar ha minden resz ilyen lenne, talan unalmassa valna.

SG:U 1×09 -röl inkabb a kibeszelöben irok :-)

Paladin - 2009. 11. 22. 11:43

A Time tényleg jó volt. A vége előtt pont fanyalogtam kicsit, hogy látom még egy hurkot be akarnak rakni, mert megint hullani kezdenek a főszereplők. Viszont ahogy az meg volt oldva, ahogy nem volt túlmagyarázva, nagyon bejött.

Ehhez képest a heti rész megint javarészt földi szappanopera. Tököm tele van már ezekkel.

Dzséjt - 2009. 11. 22. 11:46

Szvsz az SGU ízlés kérdése. Eddig nekem csak a 9. rész nem tetszett, pedig én sem ma kezdtem SG-t nézni. A vér fanoknak nem jön be, ez tény, és már előre borítékolható volt (éppen elég franchise rajongói életében benne vagyok, hogy ismerjem a vérfanok vérző torkos véres reakcióit :) ). Drámázás sok van, szvsz ez jót tesz a sorozatnak, mert árnyaltabbak a karakterek, mint az eddigi két SG bot egyszerűségű szereplői (fedhetetlen hős katona, bábunak tökéletes vezető, okos tudós, szexi nő, néma harcimarci idegen + a jópofa mellékszereplők). Bár tény, néha túlzásba esnek a földi jelenetekkel, ezen változtathatnának most már, plusz adhatnának valami célt a sorozatnak, mert a vízprobléma megoldása óta céltalan a széria. Nekem eddig bejött, a 9. után viszont már kezdi éreztetni a hatását a túl sok Föld.

Binky - 2009. 11. 22. 11:54

Stargate SG-1 : 4×06 Window of opportunity
Na itt egy időhurokba tragadnak a hőseink, de ez a legviccesebb epizód az egész sorozatban, sokak kedvence, úgyhogy ezt ajánlhatom winnienek

v3g374 - 2009. 11. 22. 12:43

A TNG tele van WTF epizódokkal, egyértelmű ha űrhajós scifire gondolok az viszi a primet mindenek felett. Amúgy meg a TZ meg az OL.

Az SGU nem tudományos fantasztikum, az űrhajó és az űr csak egy alap, hogy keretet adjon a szereplők drámázásának. (Már ha ezt lehetne drámának nevezni, annyira dráma amennyira az anyátokközt lenne.)

winnie: Az entis Carbon Creek-et csak akkor nézd meg, ha van valami fogalmad a Vulkániakról.
Egyébként olvass utána a Ferengieknek és nézd meg a Little Green Man-t a DS9-ból, azon behaltam, pedig már láttam egy tucatszor. :)

Hunnenkoenig - 2009. 11. 22. 12:49

Jaj, az a Little Green Man az amikor egy vagy ket ferengi a földre kerül es az area 51-ben basztatjak öket, igaz?

Most szedtem le a komplett DS9-t es szandekomban all ujra megnezni elejetöl, mert a TV-ben annak idejen csak valahol a 3-4. evad tajekan kapcsolodtam be es az utolso evadot sikeresen kihagytam az eletemböl valamiert.

Vulkaniakrol szerintem mindenkinek kötelezö legalabb alaptudasnak lennie, ha masert nem az utolso star trek mozifilm miatt :-P

Ez mar alap pop kultura. Kb olyan, mint ha valaki nem tudja, ki az a Darth Vödör.

(apropo darth vader: epp tegnap neztem HIMYM-et comedy centralon es tök jo volt a csaj beszolasa a tv bemondo haja es darth vader sisakja kapcsan, na meg a srac reakcioja arra :-P)

Csigusz - 2009. 11. 22. 13:03

az a baj winnie, hogy pont belenyúltál :D
megnézted az eddigi legjobb részt, naná hogy értetlenkedsz hogy miért fanyalog a nagy többség :D

amugy köszi h szóltál ezekről a plusz epizódokról!

Mr.Spock - 2009. 11. 22. 13:10

Tuti hogy nézte eddig is csak várt hogy legyen egy jó rész,és nah akkor most megírjuk a frankót,hogy mekkora jó sori.:-)Mondjuk én már elkaszáltam,de elolvasom néha úgy 2-3 részenként hogy miket írtok,valamelyest haladok így a történésekkel,és figyelem ki mikor dobja be a törölközőt.:-)

Count Adyn - 2009. 11. 22. 13:20

Ha jót akarsz ne nézd meg a 9.iket:D Néha van egy egy ilyen reményt keltő epizód hogy lesz abból valami, aztán a következő részek megint szappanoperába és unalomba fúlnak…

és igen SG-1 4×06 ftw:)

SportMan - 2009. 11. 22. 13:47

Az SGU egy űrhajón játszódó Barátok közt, semmi több. Céltalanul jönnek hétről-hétre az epizódok, a sorozat nem tart semmilyen irányba sem, nem szól semmiről, csak úgy van. Pedig emlékszem rá, hogy a sorozat indulása előtt a készítők mennyi biztató dologgal áltak elő, mint pl.: sok ellenség, sok nem humanoid faj, stb. Ehhez képest, ha valamelyik részben feltűnik a csillagkapu, az már sikerélmény.

És ez a Time című epizód is csak SGU szinten volt nagyon jó, SG-1-ben vagy SGA-ban ez csak egy gyenge évadközepi töltelékrész lenne. Egyébként nagy kár érte, mert hatalmas potenciál van a sorozatban-egyelőre kihasználatlanul-csak néha át kéne menni a kapun is, ha már ez a sorozat címe.

Martin - 2009. 11. 22. 14:05

@Binky

A legjobb rész. Az milyen nagy amikor Jack és Teal’c golfoznak az indítóteremben a kapuba. :D

mr.guargumi - 2009. 11. 22. 14:13

Azokkal értek egyet, akik a kövek kidobását követelik, a földi barátok közt vonal vér gáz és teljesen logikátlan.. (csak egy példa: elvileg azért cserélnek testet, hogy kicsit könnyebb legyen nekik a hajón való élet, ezzel szemben csak 100 újabb magánéleti problémát szereznek, amin egy fél részen át lehet majd nyavalyogni a hajón. Ráadásul ki a rákot érdekel, hogy az egyik másodvonalbeli “főszereplő” leszbi, és borozik meg kaját főz a csajával.. A szenátor lányát meg lőjék ki az űrbe, aaaaaaanyira unszimpatikus hogy az már fájó, pedig elvileg ő a “jó” kislány a sorozatban

acu - 2009. 11. 22. 14:41

mostani kommentek fele is még mindig csak téves prekoncepciókon alapul, amin egyesek soha nem lesznek képesek átlépni. legyen szó SGUról, vagy akármi más dologról.

Reg5 - 2009. 11. 22. 14:42

“A TNG tele van WTF epizódokkal, egyértelmű ha űrhajós scifire gondolok az viszi a primet mindenek felett.”

Amíg nem láttam az Enterpriset(főleg s3-4) addig nálam is :)

Egyébként én is kezdem únni ezt a Földes szálat. Offworld részt a népnek, vagy legalább egy működő kaput :S

Racoon - 2009. 11. 22. 16:29

A 8-as részre már elmondható hogy SG.
A 9-esre, meghogy Született feleségek sci fi beütéssel…
Spoiler 1×09.
baszki azért ezzel a testcserés dologgal vigyázniuk kéne.
pld.
Volker nem leszbi hanem homár(bár ez még nem trendi eléggé). lemegy telford testében a barátjához…
Telfordnak nehéz napjai lesznek…
Chloe a lemegy a földre és szokás szerint lefekszik az első jöttmenttel és teherbe esik(az a a test amit használ…)

egyébként emlékeztek, régen ha valaki illetéktelen megtudta a kapu létezését baleset érte.
most már minden otthagyott szerető, civil, riporter tisztában van mindennel.

Derry - 2009. 11. 22. 17:34

Egyetértek mindenkivel, aki az SGU kaszálása mellett van, egyszerűen szörnyű… az 1×08 még egész jó volt, mert nem mindenáron a szereplők “drámai árnyalása” volt a cél, amire felépítettek minden mást. Sajnos a korábbi részekről ez nem mondható el, nem az a baj a sorozattal, hogy más mint a korábbi SG-k, hanem az, hogy a szereplők jellemét olyan módon próbálja bemutatni, hogy a sztorit teljesen alárendeli ennek. Minden ízében és részletében lényegtelen és érdektelen szituációkat kreálnak (bár, szenátor lánya, barátnő, expasi) csak azért, hogy úgymond elmélyíthessék a karaktereket. Nem ettől lesz mélysége egy karakternek, nem ettől fogom megszeretni, ez csak arra jó, hogy a néző szép lassan meghaljon az unalomtól.
Közben a hajón szinte semmi sem történik, láthatóan nem jutnak előrébb olyan dolgokban, amik igazán érdekelnék a nézőket, a hajóról semmi új infó nem volt részek óta, sőt tulajdonképp a pilot óta, pedig elvileg ott van jópár tudós és koponya. Illetve a kövek segítségével jöhetne segítség is, ahogy többen írták. A koncepció jó volt, de amit kihoznak belőle az lassan nézhetetlen, ez egy sci-fi sorozat akar lenni, nem pedig egy olcsó szappanopera..

DelMare - 2009. 11. 22. 17:38

én tényleg bíztam az SGU-ban. a 108 valóban erre is adott okot. erre hozzánk vágják ezt (Life), wazz. komolyan az az érzésem, h szórakoznak a néppel. ott a valós potenciál benne, erre ideköpnek egy harmadosztályú szociofost. és nem, ez még a BK szintjét sem éri el, azon ehhez képest összepisiled magad az izgalomtól. miért kell ezt így elszabni?

klf - 2009. 11. 22. 18:12

Winnie az uj smallville reszt lattad? Az is idoutazos, ha mar temanal vagyunk ;)

winnie - 2009. 11. 22. 18:22

akkor csekkoljuk, kszi.

Hanyattlökött Lúdtalp - 2009. 11. 22. 18:25

@Hunnenkoenig:
Pedig nem. Ott is sok volt a töltelék és a végével kicsit sem voltam kibékülve, de mégis egy-két klasszissal felette van az SGU-nak.

Még megnézem az 1×09-et, mert már letöltöttem, de ha csak a fele igaz annak, amit itt olvasok, akkor tuti kasza, már törlöm is ki a “ted”-ből.

flimo - 2009. 11. 22. 19:05

Na szembemenve a többséggel nekem ez a rész nem tetszett túlzottan, a kilencedik jobb volt szerintem. A jégbolygóst meg egyenesen a sorozat legrosszabbjának tartom, de hát ízlések és pofonok.

Meg lehet segít, hogy nem azt tartom sci-finek, amiben lézerágyúkkal lövöldöznek ötpercenként.

qdog82 - 2009. 11. 22. 20:03

Nekem eddig összeségében tetszik még mindig a sorozat, mondjuk az igaz hogy a földi részek picit unalmassabbak, de amikor idegen bolygon vannak, az mind bejött eddig.

Mondjuk birom azokat akik mondják cseréljék le a legénységet a kövekkel, elöször is vannak vagy 80-an és csak 5 kövük van.
Ha le is cserélnék 5 embert azok az első gondnál hogy veszélybe kerülnének megszakítának a kapcsolatot, mint ahogy azt már láttuk már
Na meg a hirtelen kapcsolatbontás, mint ahogy láttuk a mostani 1×09-ben ami nem a hipertérbe való ugrás miatt volt mint az azelötti részekben.
Tételezzük fel Mckay vagy Carter ép valami veszélyes kisérletet végezni és hopp megszakad a kapcsolat és visszakerül a testbe az eredeti tulajdonos akinak fingja sincs hogy mi a fene történik.

Azért a sorozat át van gondolva akarmenyiere is nem tetszik sok embernek, a drámai szálak

human - 2009. 11. 22. 23:30

“Meg lehet segít, hogy nem azt tartom sci-finek, amiben lézerágyúkkal lövöldöznek ötpercenként.”

Hát igen, be kell szólni azoknak akiknek nem tetszik, mert tuti valami agyatlan lézerágyúst vártak, már oka nem lehet a nem tetszésnek.

Hunnenkoenig - 2009. 11. 22. 23:38

Ja vaze, lezeragyu csak egyszer volt! Snecik! Lezeragyut akarok!!!!

Pew pew pew!

Ghunter - 2009. 11. 23. 06:55

Persze, hogy nem kell beszólni de azért azt is vegyük figyelembe, hogy azt a vonalat se lehet tovább vinni mint az SG-1 9-10 + SGA 4-5 mert láttuk mi lett a vége:szar nézettség és kasza.(Mondom ezt úgy, hogy kedvenc mind a kettő).Muszáj volt tehát változtatniuk.

Itt pedig lehet, hogy átestek a ló túloldalára a drámai vonallal de egyenlőre akkor is jó és nézős sorozat.

Az meg egy baromság amikor a született feleségekkel megy az összehasonlítás.

“és hogy mi a gáz vele? az, hogy ez nem sci-fi sorozat, hanem többnyire inkább csak egy szappanopera, amiben mellékesen van csillagkapu, és egy űrhajó”

Khm azért messze áll a szappanoperától, de én azt is elfogadom, hogy egyesek szerint nem kell bemutatni és kidolgozni a szereplőket, nem kell, hogy kapcsolatuk legyen és pláne nem kell, hogy emberien viselkedjenek:csak akkor olyanok lesznek mint a faék.

Mammut - 2009. 11. 23. 08:12

Ghunter: de, be kell mutatni őket, csakhogy százezer sorozatban ezt sikeresen megteszik úgy, hogy történik is mellette valami, itt nem

Racoon - 2009. 11. 23. 08:41

Ghunter:
A BSG első 60 percében, simán bemutatták/megszerettették a karaktereket.
nem kellett hozzá 9 rész sírás/picsogás(arra csak a 4 évadban került sor folyamatosan)

Ghunter - 2009. 11. 23. 09:32

Mammut

Persze lehet, hogy nem a legszerencsésebb módot választották de mentségükre legyen mondva náluk ez még gyerekcipőbe jár.Az St-ben profibban van megcsinálva ( a karakterizálás is ) de nekik ilyen téren nagyobb is volt a tapasztalatuk.:)

Racoon

Igen ott az első 10 rész szinte csak arra ment el.( 4.-ik szezonban )

De azért igazából a karaktereket folyamatosan építették ott is, és azért az elején 1-2 kivételtől eltekintve csak vázlatot kaptunk.:)

Én mégis azt mondom, hogy meg kell adni az esélyt, mert csak bele fognak jönni ebbe is.:)
Csak nem lett szar az előző 2 SG-sem.

M76 - 2009. 11. 23. 10:02

winnie: én is SG szűz voltam SGU előtt, úgyhogy ilyen szempontból tiszta lappal indultam, nem hasonlítom a korábbiakhoz mivel egy részt se láttam belőlük.

flimo - 2009. 11. 23. 13:19

“Hát igen, be kell szólni azoknak akiknek nem tetszik, mert tuti valami agyatlan lézerágyúst vártak, már oka nem lehet a nem tetszésnek.”

Az nem baj ha valakinek nem tetszik, ezt azoknak szántam akik szappanoperáznak, mert hogy ők sci-fit vártak.

EvilHedgehog - 2009. 11. 24. 17:35

Engem borzalamsan irritálnak a színészek és a karakterek is…..

A BSG-ben még a legellenszenvesebb karakterek is “lenyűgöztek”….pl Baltar vagy Cavil. A színészek is hitelesek voltak.

SGU-ban semmi ilyet nem látok…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz