Ma már másodjára csap le Anglia? WTF? És ez még csak a kezdet, de ne rohanjunk előre. Egyelőre itt a Paradox, ami scifi és már előre utálom az 5 részes angol évadokat, azt azért jelezném, hogy akinek nem jött be a FlashForward, az most válthat, hiszen a Paradox-ban is bepillanthatunk a jövőbe. Vagy nem. Vagy…, de csitt!
PARADOX – 1×01 – 7/10

A pilot-nak úgy ültem neki, hogy semmit sem tudtam a sorozatról, mert még előzetest sem nagyon találtam, így nincs is szándékomban túl sokat elárulni róla, legyen elég annyi, hogy egy, a Napfelszínt, napkitöréseket vizsgáló tudós (a szöszölőknek itt a “sci” is “fi” mellé:) gépére letöltődik pár furcsa kép, mindegyik azonos időkóddal, melyek azt jelzik előre, hogy ezek bizony a jövő egy időpillanatából származó képek. (Kész, innentől sucker vagyok. Elfogult.)
Lehet, hogy már ez is sok infó, mindenesetre mit tegyen ilyenkor az ember? Hinni kezd, szól valakinek vagy kételkedik, hogy valami ronda átverésről szól? Bármennyire fejvakarásra készteti az embert a felütés, a Paradox pilot-jának kezdete azért döcög, de szerencsére idővel beindul a dolog, főleg, ahogy egyre inkább fogyni kezd az idő, amikor oldódnak meg a rejtélyek, amikor a helyére kerülnek a mozaikdarabkák. S a végén, miközben görögnek a feliratok, azon kapja a magát az ember, hogy jól szórakozott.

Ez utóbbi a lényeg, de más kérdés, hogy utólag, ha elemezgetni akarunk, akkor eszünkbe juthat, hogy alapjába véve nem sok értelme volt a pilot-nak, a történéseknek, köszönhetően annak, hogy <nem árulom el, mert spoiler lenne>.
De remélem, hogy mindez csak azért volt így, mert mégiscsak egy alapozó első részről van szó, ráadásul, amikor az ember várja a szokásos cliffhanger-t, azokat a befejező képsorokat, amiket nagyjából a 20. percben előre lehetett sejteni, akkor csak sikerül az utolsó másodpercben akkorát csavarintani egyet a sztorin, hogy az ember várja a december 1-jét, amikor is a 2. rész adásba kerül. Várja, mert kíváncsi, hogy mivel állnak elő a folytatásban.
A Paradox egyébként Manchester környékén játszódik és szerencsére a szereplők nem valami brutális angol nyelvjárást beszélnek, azt viszont még nem sikerült eldöntenem, hogy a főhősnőt hova tegyem: olykor jó volt, olykor nem éreztem elég karizmatikusnak. (Angol sorozatról van szó ráadásul, szóval szerencsére nem csak modellalkatú szereplők vannak benne.)
A pilot 58 perces, a sorozat keddenként megy a BBC-n, a 2. rész december elsején kerül adásba.

55 hozzászólás Ne habozz!
az ezirányú kommenteket megelőzendő: azért írtam flashforwardot példaként, mert az sorozat, de mindenki tudja, hogy több hasonló film is volt a mútlban. könyv meg pláne. jobb is, rosszabb is.
megnéztem a héten, én is várom a másodikat:)
Köszönöm nektek az ilyen figyelemfelhívásokat! Holnap meg is nézem az első részt, leírás alapján bejövős.
” ezek bizony a jövő egy időpillanatából származó képek. (Kész, innentől sucker vagyok. Elfogult.)”
Dettó.:) eddig olvastam, és már húzom is le.
no mostmár tudom, mi a görcs ez a paradox. ;-DD
igy mar engem is erdekel..
Meg a bejegyzes elott megneztem, illetve nem neztem meg, mert az elso kb 5 perc utan, elvesztettem a turelmem es vegigfuttattam. Altalaban szeretem a jovobelatos storykat, de sajnos nekem ez nem jott be. Nem igazan lattam, hogy tortenne benne valami erdekes.
fúúú, most néztem meg pont (még a kritika előtt indítottam el), én se tudtam sokat, megláttam a címét, és “ezkell” felkiáltással már szedtem is :D
kicsit voltak azért előítéletem, amiatt, hogy angol. az eleje valóban döcögős volt, meg szokni kellett a szörnyű brit, meg skót, meg nem tudom milyen akcentust, de aztán… :) ami sokat dobott nekem amúgy az egészen, az a zene volt. a végén, ahogy fokozódott a hangulat, úgy erősödött ez a score-típusú zene is. (innentől spoiler előfordulhat) de már úgy a 40. perc környékén gondolkoztam, ha most ez bekövetkezik, a köv rész elején meg új képek jönnek, akkor ez nagyon uncsi sorozat lesz. aztán eszembe jutott, hogy biztos az új képek lesznek a cliffhanger, úgy is lett, és akkor már ásítoztam is, amikor bejött az utolsó kép, és akkor így mondtam: WTF, ez mégiscsak érdekes lesz.
Nézős.
“A pilot 58 perces, a sorozat vasárnaponként megy a BBC-n, a 2. rész december elsején kerül adásba.”
Dec.1. = Kedd
Amúgy köszi hogy írtatok erről, fel lettem csigázva, bepróbálom hamarosan.
látom, nem csak nekem van gondom a brit akcentussal – teljesen meg vagyok nyugodva. (a dexternek most darálom a 2. évadát, és azt a p.csafejű nőt legszívesebben szájbarúgnám azért, ahogy beszél, meg az a szájtartás… na mindegy.)
Ineteq: én is ennél a mondatnál döntöttem el, hogy leszedem. :)
szeretem a misztikumot, na.
Érdekes, én szeretem ahogy beszélnek az angolok:) jó egy kicsit csaltam, mert van pár angol barátom, így nekem könnyű volt megszoknom:)
a pilot-ot tuti bepróbálom.
bezzeg desmond hume ákcentjétől mindenki elolvad :)
kösz az infót winnie, ezt asszem bepróbálom én is
Most szedem. Meglátjuk.
Sokáig gondolkoztam, hogy leszedjem-e. Döntöttem: húzom le
Kár, hogy sok angol sorozat csak 5-7 részes évadonként.
Megnéztem, és tényleg nem rossz. Van egy olyan érzésem, hogy ennek hamarabb fogom látni a második részét, mint a FlashForward-nak… És a high concept soriknál nem rossz, ha kevés részes az évad, legalább nem lesz belőle rétestészta.
Le is kaptam és gyorsan meg is néztem. Én mindig is imádtam az ilyen mi lenne, ha tudjuk előre a jövőt és esetleg megváltoztathatnánk típusú filmeket.
Ahhoz képest, hogy majd egy órás sorozat volt, végig megmaradt bennem az érdeklődés.
Kíváncsi leszek, hogy mit tartogatnak még nekünk a készítők! Szerintem amúgy a csajszi akcentusa még nem is volt olyan vészes, engem Torchwood-ban szereplő Gwen-ére emlékeztetett…
Te jó atyaúristen, micsoda pilot epizód volt… Most néztem meg. Eszméletlen jó volt, mindenkinek ajánlom hogy nézze meg! :O
Nekem tetszett. CSak elgondolkoztatott, hogy a rendőrcsajt játszó színásznő (nem tudom a nevét) ebben a sorozatban való feltűnése a The Fixer végét jelenti? Mert azt sajnálnám.
a fixer szerintem nem esélyes 3. évadra, de hiszem, hogy egy színész a rövid évadok miatt tudnak duplázni, több sorozatban játszani.
Köszi az ajánlót, megnéztem (Misfits-el együtt).
Fényévekkel veri a FF-t, amit mellesleg abba is hagytam, majd talán ledarálom, ha látom az asszonyon, hogy mégis jó volt.
Nekem tetszik a brit angol, minden akcentusával együtt. A Misfitsben a toprongyos csaj fókin’lóvjá-ján percekig röhögtünk. :)
Én asszem még a második részre maradok. Összességében tetszett a pilot, de nagyon lógott a levegőben, többször úgy éreztem, hogy az adott jelenet nem kapcsolódik rendesen az előzőekhez. Emiatt nem tudok még dönteni, ha lesz időm a héten akkor megnézem a másodikat. :)
Első rész csekkolva, tetszett. Várom a másodikat.
Tamzin Outhwaite a csajszi, és remélem én is hogy a Fixer is a képernyőn marad :)
Jövőbelátás, napkitörés már csak egy féregjárat kell és kész az SG-1
Most fejeztem be az első részt, úgyszintén semmit nem tudtam róla, és Winnie ajánlójának csk az első bekezdését olvastam el.
Mondjuk az a tény, hogy angol nálam eleve nagyon pozitív (miért negatív másoknál, és miért számít az angol-angol manapság akcentusnak, komolyan nem értem :)), imádom az ilyen képi világú, angol sorozatokat, valahogy egy zseniális alaphangulatuk van.
A zenék, a messzi, felülnézetes képek rögtön a Torchwood első részét juttatták eszembe, az eleje, a rendkívül rövid snittek, látszólag felesleges jelenetek egymást váltva pedig másik nagy kedvencemet a Jekyll-t. Bár valóban kicsit dövögősen indult, rendesen bepörgött, végig izgalmas volt, és tetszett a végkifejlet is. Sőt, az a legjobban: nem akarok semmit lehúzni, de ha ez egy amerikai sorozat lenne, akkor
SPOILER!!!
a végén az utolsó pillanatban bizony megállt volna az a kamion
SPOILER VÉGE
és nekem nem tetszett volna annyira. Remélem viszont miértek is kerülnek bele mostantól, és nem egy szerializált dolog lesz, egy homályos háttérrel, ammiről 3 részenként 2 perc szó esik, mert az olyat nagyon utálom. Bár a vége alapján nem így lesz, hiszen az nem lehet koncepció, hogy
SPOILER!!!
minden rész végén pont nem sikerül megakadályozni a bajt, és beüt a katasztrófa,
SPOILER VÉGE
ebbe ténybe azért lehet kapaszkodni.
Lényeg a lényeg, engem az angolsággal, a képi világgal, és egyelőre a sztorival is megvettek kilóra, várjuk a folytatást.
Nekem annyira nem jött be, de a 2. részt még megnézem majd.
A vallásos maszlag beleerőszakolása egy tetszőleges témába díj második helyezettje a PARADOX. Első helyezett a Battlestar Galactica.
Az űrkutatót játszó fickó meg szerintem eltévesztette a forgatást, eredetileg valami vámpíros filmben szerepelt volna.
Egyébként meg naptevékenységi minimum van.
Az jutott eszembe, mi van akkor, ha ezeket a képeket ők küldik el saját maguknak, miután rájönnek, hogyan kell köldeni képeket ez időben visszafelé (valamikor ez évad végén).
Ez bizony nézős lesz…
Látom, egyedül maradok a véleményemmel: ez borzongatóan rossz volt. Komolyan, ilyen rossz párbeszédeket még életemben nem hallottam, és amilyen fejjel a fizikus fickó előadta a maga szövegeit…
Külön értékeltem a kígyózó elektromos kisüléseket, amik behálózták a vezetékeket és adótornyokat, amikor támadott a napkitörés.
Megy a kukába.
kikuchiyo, nem vagy egyedül, döbbenetesen “mű” volt az egész, stupid rendőrökkel, akik a helyszín időben való biztosítása helyett fél napon át egy irodában nézegettek pár fényképet.
Az egyetlen erénye, hogy a robbanás legalább valódinak tűnt, gondolom, a büdzsé 90%-át vitte is.
Sajnos az IDŐ-piszka miatt nézendő marad – ezúttal az ötrészes évadot erénynek veszem.
Erdekes volt. A cimet meg emesztem..nem tudom, hol jon be a kepbe a paradocon?
Megprobaltak megallitani egy jovoben torteno balesetet, de nem sikerult..esetleg ugy fog kovetkezni a paradoxon, hogy az egyik szereplo csinalt valamit, ami kihat a kovetkezo reszek tortenesere,aminek a vegn ugye kiderul, hogy ok kuldik sajat maguknak..viszont kozben meghal valaki, vagy elerhetetlen lesz. Es igy ugye letrejon egy ido-hurok..paradoxon. Jobb otletelm perpill nincs a jelenseg bevezetesere.
Nekem is tetszett, meglátjuk mi fog kisülni belőle.
“alapjába véve nem sok értelme volt a pilot-nak, a történéseknek, köszönhetően annak, hogy .”
Ezt meg nem értem :)
csak arra céloztam, hogy végülis hiába próbálkoztak, nem tudtak semmit megakadályozni. ez tetszett, de ha minden rész ilyen lesz, akkor nem lesz annyira érdekes:)
Csatlakozom az első mondathoz, Winnie, lassan már több angol sorozatot nézek, mint amerikait ;) (jó, azért ez erős túlzás ;)), Merlin, Trinity, Misfits, most ez (még nem próbáltam, és nagy lemaradásom a Skins)…és akkor a Doctor Who-ról és spinoffjairól még nem is beszéltem.
ez megvett kilóra
Biohazard: Ha ők küldik majd el a képeket saját maguknak, az mondjuk egész jó paradoxon lenne. Ugyanis a képeket senki nem fényképezte, hisz ők csak azokat a képeket küldenék vissza maguknak, amelyeket ők is kaptak (saját maguktól).
kajakra jo volt :)
néztem is, mikor felkerült torrentre ez a sorozat, kerestem sokáig valamiféle trailert az első részhez, beszéltem egy-két ismerőssel, hogy hallottak -e róla.
aztán most sikerült végre megnézni, s tényleg ütött. nekem tetszik a sztori, s várom a holnapi részt
Na megneztem en is.
Hat eleg eröltetett volt az egesz. A vege eleg izgire sikerült, akkor is ha klises volt, de a WTF(ek) engem valahogy egyaltalan nem tudott(tak) megrenditeni.
Europaban valahogy nem tudnak karizmatikus es föleg kedvelhetö karaktereket produkalni, mert szineszeket is abbol a 20 darabbol kell valogatni, ami van, illetve akiket nyomatni kell. Egyedül a neger gyerek volt elfogadhato, de az is csak azert, mert a neger az mindenhol neger.
Az angolok mostanra megtanultak eleg jo mozifilmeket csinalni. A sorozatokat is kezdik valamennyire kapisgalni, de meg messze nincsenek a jotol.
Mondjuk legalabb nem agyament “SOKO Kiskunfélegyháza”, meg “Anakonda 12″, meg “Dülöút polizei” sorozatokat csinalnak, mint a nemetek.
Ja, nem szoktam hibakat keresni, de az külön tetszett, hogy a rendör csaj elöször elmegy annyukhoz londonban, akitöl megtudja, hogy apjuk Manchesterben van, ami a map24.com szerint 332 KM, erre elugrik apjukhoz Manchesterbe, hogy kirangassa a faszit a prezentaciojarol es megnezze a telefonjanak a routing vagy milyen kodjat, majd egy szemvillanas alatt ujra az irodaban van Londonban es mindeközben 1 ora telt el a piros szamlalo szerint.
Haaaat szoval…. ez mar nekem is sok volt egy kicsit, pedig engem aztan tenyleg hülyere lehet venni.
ilyenkor mindig élj a gyanúperrel és gondolj arra, hogy te nézel el/értesz félre valamit. én is írtam fent, hogy a sorozat manchesterben játszódik, nincs london. (elvileg. nem ma láttam, nincs előttem, de adja magát, hogy ne legyen.) apjuk pedig éppen nem manchasterben van, hanem valahol, ahova vonatozni kellett.
Szerintem meg pont az európai karakterek karizmatikusak és kedvelhetőek. Lehet hogy nem mindenki jóképű, fiatal, mindig tökéletes frizurával, de pont ezért jönnek be jobban a brit filmek. Nameg azért mert itt még tudnak történeteket írni, a kolóniákon viszont egyre kevésbé megy nekik (szerencsére azért vannak kivételek).
“Szerintem meg pont az európai karakterek karizmatikusak és kedvelhetőek. ”
ez tény. mindenki persze egyre jobban hozzászokik a hollywoodi konzumkarakterekhez, engem sem zavarnak, épp ezért üdítő látni mindig más sorozatot, mndjuk angolt, akik kábé 40 éve egyenletes színvonalon űzik azt, amit csinálnak és ez idő alatt nem kellett meghajolniuk hollywood előtt. ezért is van az, hogy az angol sorozatok sokkal nézettebbek hazájukban, mint az import hollywoodiak.
Tamzin Outhwaite itt is jól néz ki, de vannak róla olyan képek, hogy csak néztem… :D Egyből bekerült a kedvencek közé. :)
A pilot egyébként tényleg egész jól sikerült, szerintem végig izgalmas volt. Mondjuk, ha mindkét oldal nyitottabb a másik iránt, akkor megelőzhették volna a bajt. De kellett ez a végére, hogy ezután sokkal komolyabban vegyék a dolgot, igaz, így kicsit erőltetettnek hat, de ettől függetlenül én is élveztem az epizódot. Várom már a folytatást. Addig gyűjtök Tamzin képeket. :D
A karaktereket illetően nekem az a véleményem, hogy az amcsik, az európaiak, a kanadaiak, az ausztrálok, stb. is tudnak érdekes, karizmatikus figurákat kitalálni, nem mondanám, hogy valamelyik helyen jobbak lennének… A kedvelhetőség pedig más dolog, mert ugye vannak olyanok is, akiket direkt úgy írnak meg, hogy szívből utáljuk őket. Például a Deep Space Nine-ban imádtam győlölni Kai Winnt – és ez ugyebár amerikai sorozat, mégis temérdek kiváló karakter tűnt fel benne a 7 évad alatt, a főszereplőkről nem is beszélve.
szerintem teljesen rendben volt, bár 1-2 párbeszéd kicsit béna lett. talán majd a többi részben javítanak.
mondjuk az “őrülttudós” az kifejezetten béna volt, a szerep is meg a színész is, remélem lelézerkardozzák valamely részben :)
Persze izles kerdese a szereplök megitelese.
En ugy vagyok vele, hogy jobban szeretek nezni szep embereket jo szerepekben es csunya embereket rossz szerepmben, mint semmilyen embereket a jo es a rossz szerepben.
Amerikaban tudnak valogatni, mert los angelesben meg az utolso pincer is egy sunny boy, aki szineszkarrierröl almodik (tapasztalat). Europaban meg abbol valogatnak, ami kijön a szinmüveszeti föiskolarol (szinten tapasztalat).
Amerikai filmben meg a csunya emberek is jol neznek ki a csunyasagukban. Europaban mindenki csunya. Vagy ha nem is csunya, az atlag közeleben mozog +/- 1 iranyban. Ennyi.
—
Szammomra egy filmnel nagyon sokat szamit az SGU alapjan sokat emlegetett “escapism”. En nem tudok olyan filmekkel a valosag elöl menekülni, ami olyan helyeken jatszodik, amiket a mindennapokbol ismerek es oylan emberekkel, akik a szomszedaim lehetnenek.
Gyülölöm a nemet filmeket peldaul, de eszrevettem, hogy egy olyan nemet film, ami nem nemetorszagban jatszodik, jobban tetszik, akkor is ha dilettansan van megoldva, mint ami nemetorszagban jatszodik.
Itt konkretan a Jesus Video-ra gondolok. Az egy nagyon jo kis film annak ellenere, hogy nemet, mivel a sztori is jo (asatason talalnak egy sony digitalis videokamerat, ami 2000 eve van elasva es amin valoszinüleg Jezus van lefilmezve, a plusz csavar pedig, hogy az a tipusu kamera meg csak a tervasztalon letezik sonynal es majd csak egy ev mulva kerül piacra) es mert az egesz izraelben jatszodik.
—
Visszaterve, ennek a sorozatnak jo lenne az alapötlete, ha nem ilyen gyengen lett volna kivitelezve. Latszik rajta az europai penzhiany minden szinten es többre nem is nagyon szamitok, mint a heti egy tucat gyilkossag rex felügyelö helyett jövöbeli kepekkel megspekelve.
ugy ertem: heti 1db “tucat-gyilkossag”
“ilyenkor mindig élj a gyanúperrel és gondolj arra, hogy te nézel el/értesz félre valamit.”
Lehet. Mivel egyböl töröltem, igy nem tudok utanajarni. En ugy ertettem, hogy anyjuk aszongya a csajnak, hogy apjuk manchesterben van üzleti ügyben.
Mivel Marlingham nem letezik, igy az alapjan sem tudtam behatarolni.
Tök mindegy. A csaj akkor is olyan volt, mint a villam.
Elöször eldöngetett anyjukhoz a varos masik vegebe, aztan eldöngetett apjukhoz akarhol is volt, aztan visszabeamelt az irodaba, mindezt egy ora alatt, de a vegen orakba tellett, mig odaertek a feluton levö hidhoz.
Persze, lehet kötekedni meg amgyarazni, de akkor is ezt az erzest nyujtotta. Szoval szar volt, na.
Nekem nem tetszett! A Misfits sokkal zsírabb!
Ez kicsit B kategóriás cuccnak tűnt! A képi világa a cuccnak meg mintha valami német sorozat lenne mondjuk a cobra 11:) Az ezüst hajú tag meg ezt még erősíti is:)
Most végeztem a második résszel, jó volt, pörgős, a FlashForwarddal ellentétben itt működnek a karakterek és nem ragozzák a semmit. (Pl. az FF még tíz rész után sem jutott el odáig, hogy akkor most meg lehet-e változtatni a jövőt vagy sem, a Paradox már a második rész végére túlvan ezen a kérdéskörön.)
Az első rész első húsz perce nekem sem jött be egyébként, szóval azoknak akik a későbbiekben belekezdenek azt javasolnám, hogy legalább a 01-02-t nézzék meg, mielőtt ítéletet mondanak. :)
Most neztem meg az elso reszt. Itt nalam vege is.
Egy hulladek az egesz…….
Most néztem meg én is a pilot-ot. A vége felé már érdekes volt, de izgalmasnak nem mondanám. Az meg hogy veri a Flash Forwardot fényévekkel, meg egyéb hasonló állítások. Hát baromira nem igaz. Az FF pilotja legalább pörgött, itt meg nagyrészt semmi nem történt. Talán a második rész jobb lesz. Ha megnéztem jövök vissza és megírom az, hogy tetszett.
Az 1×02 már valamivel jobb volt, mint a pilot. De már csak 3 rész és vége. Kíváncsi leszek, hogy mit hoznak ki ebből az évadból. Fog-e kapni folytatást.
Ellenben az FF nekem még mindig sokkal jobban bejön. Ott már sikerült megismernem és megszeretnem jó néhány szereplőt. Itt még csak ismerkedek velük és mire belejönnék már vége. Ezért is nem jó az ilyen rövid évad…
2. rész megnézve :D szerintem jó kis rész volt, még tökre beleéltem magam a részbe, meg együtt izgultam a karakterekkel. amúgy érdekes, hogy itt is előhozzák ezt a többféle univerzum létezik elméletet csakúgy, mint a Flashforward 1X10-ben. :D amúgy nem érdemes összehasonlítani a két sorozatot, tök más mindkettő.
Hát ez nagyon ott volt! Az első 30 perc tényleg lassú volt,vártam h valami legyen már. Meg a párbeszédek olyan bénák voltak, a kevés zene is zavart. De a felétől kezdve beindult és megsem állt végig. A vége bár kiszámítható volt, a képen látható utolsó kép még engem is meglepett.
Mondjuk kilóra megvett az a tény hogy angol (=egyedi képi világ, atmoszféra, jó zenék) aztán még h a jövővel is foglalkozik.. nem bántam meg :)
SPOILER:
És amit előttem is írtam már. Felüdítő h nem mentettek meg mindenkit az utolsó előtti pillanatban. Így kicsit realistább.. = nem menekülhet meg mindenki..
Még csak most (a korrektség kedvéért >>> pár perccel ezelőtt fejeztem be az epizód megtekintését) láttam az első részt és nagyon tetszett.Szeretem az ilyen filmeket.A színészek kivétel nélkül jók voltak , a sztori nem új , de szépen van tálalva.
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz