A klasszikus JAws-szavazások mellett lesznek afféle hét kérdéseként is működő spinoff-kategóriák is, ahol simán kommentben lehet szavazni – de persze számítunk arra, hogy nem csak egy sorozat címe lesz a komment, hanem némi indoklást is kapunk.
Sok-sok sorozat ért véget 2009-ben, némelyik a nézettség hiánya miatt, és voltak olyanok, melyek azért, mert a készítők vagy a csatorna döntött úgy, hogy eljött a vég (olyan nagy nevekről van szó, mint a Terminator: Sarah Connor Chronicles, My Name Is Earl, Prison Break, a Battlestar Galactica vagy a Monk, az egy évados próbálkozásokról nem is beszélve).
Ezek közül tudom, hogy egyet nem könnyű kiválasztani, de ezúttal nem rangsort kérünk, hanem mindössze egy sorozat címét:
Melyik idei kasza fájt a legjobban? Akarsz róla beszélni?

445 hozzászólás Ne habozz!
a kommentek alapján valaki majd jelezze, ha bevállalja az összesítést.
Reaper
Prison Break, számomra egyértelmű
Egyik kasza se viselt meg igazán. Legjobban talán a TSCC hiányzik, mert abban még lettek volna lehetőségek.
Jó ötlet, hogy előrehoztátok ezt a részét, és párhuzamosan fut a másikkal, így nem fog úgy elsikkadni a végén, mint eddig.
A válaszon még gondolkozom. :)
Reaper. Nekem is.
Akkora feelgood volt számomra az egész, és ráadásul egy elég otromba “lezárást” kapott.
Sokáig tudtam volna még nézni.
A Kyle XY kaszájánál is meglepődtem, de arról még nem tudok nyilatkozni, lévén 1 évados lemaradásban vagyok.
Reaper mert remek sorozat volt
Ja, és az indoklás: azóta is hiányzik az könnyed , szórakoztató 45 perc a hetemből. Sock meg az egyik legvicesebb karekter volt a mezőnyből! Az ördögről és a sajátos humoráról nem is beszélve… Fájt a búcsú. :(
Kings, sokkal több volt abban a sztoriban mint 13 rész (a második nálam is a Reaper, de az legalább megélt 2 évadot)
Nekem az Eastwick. Jó volt az a Charmedes született feleségek feeling…
Nekem a Flight of the conchords befejezése fáj, bár ésszerű is volt, hogy a srácok ne “kényszer alatt” írják a számaikat, mindenesetre én élveztem az agyzsibbasztásukat. Prison Break 4.évad totális csőd volt nekem, nem hiszem, hogy lehetett volna még vmit kezdeni velük.
TSCC
BSG… persze váratlannak nem volt váratlan, de akkor is kár, hogy nincs tovább. Ill. van a Caprica, de abba még majd bele kell rázódni.
Stargate: Atlantis (idén volt, nem?)
Egyszerűen hiányzik, a Universe nem pótolja.
Reaper
Minden percét élveztem. Nagyon sajnálom, hogy nem kapott rendes lezárást se, vagy még 1 esélyt. A 2. évad színvonalából ítélve lett volna elég töltet a 3. évadhoz. Hát R.I.P.
Számomra a válasz egyértelmű: My name is Earl.
Bár én csak idén kezdtem el nézni (így legalább lehetett darálni)de így a friss emlékekkel még jobban sajnálom, hogy nem lesz folytatás pedig én még elnéztem volna pár évadot belőle. :(
TSCC, mindenképpen
Reaper reaper és reaper.
Stargate Atlantis :(
pláne, mióta látom, hogy milyen a Universe…
az SGA volt az első sci-fi sorozat, amit végignéztem, és szerelem volt első látásra <3 SG-1et is nagyon bírom, de mivel az SGAt előbb láttam, nekem már az marad az örök kedvenc :)
Ja és perse a Pushing Daisies! Végre láttam valami teljesen újszerűt a tévében, erre pár rész után agyonlövik.. R.I.P. :( (és jöjjön már a comic!)
Talán a Pushing Daisies. A második évad nem volt annyira jó szerintem, mint az első, de annyira egyedi volt, hogy nézni kellett bármi áron is. :)
Eastwick a legfájobb…. Szeretem az ilyesmi feelingű dolgokat…
Pushing Daisies… egyértelmű. Pedig úgy szerettem:(
Pushing Daisies… bár ezzel szerintem nem vagyok egyedül, főleg, hogy tavaly a jawson több jelölést is kapott.
egy nem mindennapi sorozat volt.
Pushing Daisies.TOP 3-ban benne van…
Stargate Atlantis
Veronica Mars
Nekem nagyon bejött. Kár, hogy nem folytatták :(
SGA és TTSCC
T:TSCC vilagos h a legfajobb. Remelem, h amiket pletyoznak h talan lesz DVD film bejon, s tenyleg lesz. De mivel az egesz Terminator franchise elado, lehet h nem lesz semmi, de kitudja, talan meg sorozat felelesztes is lehet a megfelelo kezekben.
BSG: kar, h nincs, de legalabb kapott egy normalis veget.
Pushing Daisies: masig fajo. Nagyon szimpatikus sorozat volt, kar, hogy mar nincs.
monk.
tovabba: eastwick es dollhouse (bar a 2. evadot meg nem lattam, igy ki tudja).
elozo evad vege (2009 eleje): privileged, life, cupid, valentine, knight rider, the unusuals.
Én szívesen összeszámolom a szavazatokat! :)
Defying Gravity, nálam ez volt a legjobb újonc is a Gleevel együtt, nagyon tetszett.
Kings: kasza helyet, inkább valami kábeles adóra költözhetett volna
Gyuri: az nem idén volt. (Sajnos.)
Csak egy sorozatot lehet megnevezni?
Mert volt itt Samantha Who?, Monk, Pushing Daisies befejezés.
Számomra: Monk: bár a PD-t nagyon szerettem, a Monk egy kultuszsorozat volt és nagyon fog hiányozni a flúgos szereplőgárda és a flúgos történet. R.I.P
Monk, Harper’s Island, Without a Trace,According to jim,Er, Knight rider
Egyértelműen a Reaper, a 2. évad is teljesen korrekt volt sztem, sajnálom hogy így lett vége. Mindig szerzett nekem egy jó délutánt. :) A Reaper után még a Pushing Daisies is hiányzik, ahogy írták már, télleg egyedi volt.
Terminator: Sarah Connor Chronicles, Pushing Daisies, Dollhouse, Eastwick, Eli Stone ebben a sorrendben.
Stargate Atlantis
Samantha Who :(
MONK
Monk. Egyértelmű! Nekem nagyon bejött az utolsó évad és még lehetne folytatni…
+ Harper’s Island
Reaper
TSCC, SGA, Dollhouse
Nem sokat néztem a szóba jöhetők közül, de a Harper’s Island bár önmagában sok hibával rendelkezett, tematikaként nagyon tetszett. Elnézegettem volna pár önálló évadot belőle.
Először úgy gondoltam hogy egyértelmű, de mégse annyira.
Monk, Harper, Kings
Virtuality.
Ha nem érne (de szerintem ér:), akkor Cupid.
Nagy kedvencek voltak a BSG és a Monk, de előre lehetett tudni, hogy véget érnek, meg jól le lettek zárva, szóval egyik sem az az igazi, fájó kasza – megkönnyeztem őket, meg hiányoznak, de nem dúl bennem a harag. :]
TSCC
nekem leginkább a Cupid fájt, bár az tavalyi, de akkor is. épp most néztem újra Anyukámmal (élete első darálásán esett át, hajnali háromkor mentünk aludni :D) és őt is egyből berántotta ez a kis romantikázás, nagy kár, hogy csak 7 részt élt meg :(
Prison Break és Pushing Daisies. mind kettő nagyon a szívemhez nőtt, a PB utolsó két részén sírtam is
Pushing Daisies
Szóval Pushing Daisies (kell magyarázat?)legfőképp de My name is Earl is nagyon fog hiányozni. Harper’s Island is bár azt már nem is nagyon lehetne folytatni szóval az nem olyan fájó.
egyértelműen a Harpers island. végigizgultam mind a 13 részt :) nem tom az buzi amcsik mit nem szerettek benne…
ja meg amit előszőr kezdtem el nézni: prison break
Earl, BSG, de a leges legfájóbb kaszája a tavalyi évnek (még akkor is, ha decemberben történt)
a Dirty Sexy Money volt. Egyszerűen nem tudom, mikor lesz még egy ilyen szappan, amit ennyire fogok élvezni.
Prison Break
TTSCC
mo: a Cupid nem tavalyi, júniusban ért véget.
dollhouse
Bruzsy: pont gondolkoztam most a DSM-en. Lett normális befejezése?
Kyle XY egyértelmű még mindig nem tudom felfogni :( de akkor legalább lett volna normális vége. Na de sajnos ezzel nem tudunk mit csinálni ez van és kész :(
Reaper, TSCC
Stargate Atlantis és Terminator Sarah Connor Chronicles
Prison Break
De nem fájt. A zseniális első évadhoz méltó lezárást kapott a sorozat – kár, hogy két évaddal később, mint kellett volna.
The Unit
Sajnálom mert ilyen jelegű, katonás illetve különleges egységes sorozat nincs más ezért szerintem nagy űrt hagyott maga után.
Life
Reaper, (Dollhouse, ha az még 2009-hez tartozik)*
amit nem sajnálok: PB -önmaga paródiája lett, főleg a Final Break-, TSCC – rengeteg lehetőség volt benne, pont ugyanannyi, mint az első résztől kezdve… értsd: k*rvára nem tudtak velük mit kezdeni, legalább vége a vergődésnek
*Reaper: az legidegesítőbb, hogyha tudták volna hamarabb a kaszát, akkor utsó 3 perc újraforgatásával gyönyörűen le lehetett volna zárni.
Dollhouse: első évad második fele gyenge sorozatból, jó sorozattá emelte. aztán második évad eleji megbotlás után, most már “agyam-eldobom” kategória: csak nézek mi történik itt? (pozitív értelemben :$)
És hol van még a finálé?!
Dollhouse. Annyira jó irányba ment a sorozat. :(
Kings, The Unit, Reaper
Prison Break, Monk, My name is Earl
Annyira egyik sem viselt meg, de talán a Pushing Daisiest mondanám, még szívesen néztem volna tovább.
Prison Break, de nem is fáj annyira mert jó volt befejezésnek ez az évad. Itt kellett vége lennie.
SG-A
DSM
Pushing Daisies
Reaper
A Dollhouse egyre jobban fájóbb. SCC csak kicsit a vége miatt.
De ami igazán fáj, az az hogy berendelték az SGU S2-t… :P
Terminator TSCC és Pushing Daisies
A második évad alapján azt kell mondanom: Dollhouse. Ez a kasza most fáj, mert a mostani évad megmutatta mire is képes Whedon.
Úha, sajnos hosszú a lista
1) Pushing Daisies (ígyis kult, azért örülök, hogy valami minimális lezárása lett végül)
2) Privileged (na ez simán lehetett volna a Gilmore Girls-pótlék évekig, dehát nem jött össze)
3) Eastwick (CW-n megasiker lett volna, kár érte)
4) Eli Stone (nagyon tetszett, de nekem a téma inkább egy mozifilmért kiáltott, nem sorozatért)
5) Moonlight (a CBS remélem erőteljesen veri a fejét a falba, hogy kidobta az ablakon a korrektül teljesítő vámpíros sorozatát a vámpír-korszak hajnalán; a második évad a Twilight-korszak kezdetén indult volna, és sztem simán pénteki győztessé vált volna)
6) Dirty Sexy Money (modern Dallas, rémes slot; GA meg DHW mögött akár működhetett is volna, de az mondjuk jogos, hogy ami sorozatba ennyi pénzt ölnek, az már csak éljen meg a saját lábán is vagy kasza)
7) Harper’s Island (áh, jó volt ez ígyis, lehet, hogy nagyon elfáradt volna egy esetleges 2-3 évadra, de azért elnézegettem volna gondolkodás nélkül még egy darabig)
8) Samantha who (megölték, DHW mögött vert minden addigi műsort abban a slotban, kár volt megbolygatni a jól bevált rendszert)
(irrelevant, de a régiek közül meg
Veronica Mars – min. 6 részes befejező évadot követelek a szálak elvarrására!
Gilmore Girls – korrektül be lett fejezve a körülményekhez képest, de azért egy reunion-filmre befizetnék
Everwood – 4 évad azért nem nyavalygásra-okot-adó-élettartam, de akkoris no, az egyik legjobban megírt show volt
The Class – a CBS egy korábbi bűntette egy szintén korrektül teljesítő, remek sorozat ellen
Women’s Murder Club – Lifetime-on lett volna a helye, de össznézettséggel nem is volt soha baj; azt mondjuk nem értem, hogy az ABC miért nem lépte meg az egyértelműt és próbálta ki ezt is meg az Eastwick-et is a DHW mögött; B&S már azért valószínűleg el lenne máshol is – mondjuk a kedd 22.00-ás ABC halál-slotban a DHW után sztem uralkodna a slotban)
TSCC
Eastwick, az nagy szív fájdalmam. :( Meg a Reaper is! :(
Privileged
Unit
idei: Privileged
all-time: Veronica Mars
Idén egyértelműen a Prison Break volt a legfájdalmasabb kasza.
SGA…Nyilván :)
Simán el tudtam volna viselni a McKay vs. Sheppard jeleneteket úgy egy-két évadon keresztül…vagy talan tovabb is..Főleg a Universe-hez képest…brrr
Knight Rider :(
Life, egyik legjobb nyomozós volt, nagyon bejött, de nézettség alapján már a második évad is csoda volt:) és legalább lezárták
TSCC, PD, Harper’s Island
Nekem is a Samantha who? :(
Nagyon jó karaktereket hoztak létre és a színészek is szerethetők voltak, de sajna a 2. évad végét eléggé elszúrták :( nem kellett volna ezt a romantikus szálat erősíteni, színészeket is nagyon sajnálom remélem valahol máshol újra láthatom őket (főleg a lány triót Christina A., Melissa M., Jennifer E.)
Sztem a sorozatot meglehetett volna menteni 1 teljes reboot-tal, ha Sam vissza tér a régi “ribanc” énjéhez, mer az sokkal viccesebb volt mint ez a “meg akarom váltani a világot” énje, és a végén már nagyon eröltett volt az egész(főleg azokban a részekben mikor azzal a sráccal járt aki ilyen környezet barát, a Men in Trees-ből), de persze ha vissza kapja azt az énjét értelmét vesztette volna maga a sorozat címe, kár h az írok ilyen csapdába csalták magukat magával a koncepcióval h minden részben vissza emlékszik vmire…
So volt:(
1. Dirty Sexy Money (fenomenalis lehetett volna)
2. Eastwick (egyensulyban volt minden)
3. Privileged (hupp hupp)
Furak az amerikaiak… sok szemetet szeretik de amin kicsit is gondolkodni kell vagy bonyolultabb, mar kapasbol kasza:( Ki erti ezt?
Csodalom h a DHW meg mindig sikeres naluk bonyolultsaga ellenere. Imadom es egyre jobb lesz.szerintem
Reaper
Prison Break. Persze nem lett volna jobb a sorozat ha még tovább húzzák a dolgot, de a rajongók nézzték volna tovább hiszen a minőség nem csökkent nagyot. A lezáró film pedig nagyon kellet a végére.
Sziasztok!
Amiket néztem és idén lett vége:
ER
Knight Rider
Prison Break
A Knight Rider sajnos nem hozta azt a szintet, amit az elődje, így nem mondanám olyan fájó kaszának. Az ER a maga 15 évével úgy gondolom kifutotta magát, bár nagyon szerettem és hiányozni fog. A voksom a Prison Breakre adom le, mivel nekem a 4. évad bejött és szivesen elnézegettem volna még hasonlóan izgalmas részeket.
Life. Egyértelműen. PB-t is írnám, de már nagyon nyújtott volt.
Ha még nincs jelentkező, összesítek szívesen.
Ruby and the Rockits, Monk, Kings
virtuality. sokak véleményével ellentétben szerintem az egy remek pilot volt.
Ja és az Eli Stone fájt még nagyon.
@Gabesz1912
Ezek melyik országban voltak sikersorozatok, ha már a “hülye Amerikának” ugye nem kellettek?
Stargate Atlantis sajna :-(
Egyértelműen a The Unit..nagyon hiányzik
Pushing Daisies,
Dirty Sexy Money,
Kyle XY
R.I.P.
My name is Earl, Monk
winnie, bevállalom az összesítést, ha más nem :)
TTSCC
fájni nem fáj, de hiányzik Summer Glau miatt főleg.
Privileged
Monk
Harper’s Island
Samantha who
life,reaper,bsg (fájó év volt, egy cím nem ment)
Life. Jó sztori, remek karakterek és mindezt nem (kellően) értékelő amcsi nézők. Ez van…
Nagyon fájó volt a Stargate Atlantis és a Dollhouse!
De a legjobban a Battlestar Galactica hiányzik.Hogy fogom túlélni jövőre a Lostot?:( Hát még ha a 24-ből is ez lesz az uccsó …
Life. without doubt
Life. egyértelmű.
Különleges és utánozhatatlan hangulat, remek színészek, izgalmas karakterek, remek zene, nem megszokott ügyek, kiváló dialógusok.
Egyértelmű: Privileged. Legalább lezárták volna rendesen :(
A Kings áll az első helyen, utána a Reaper. Remek sorozatok voltak, még ki lehetett volna hozni néhány évadot.
Reaper
Life, Cupid
TSSC
Privileged. Kész.
Virtuality
hiányzik az SGA is, de Earl volt az, akiért igazán kár.
Reaper.
TSCC :(
Kingdom (ITV, angol, fsz: Stephen Fry)
Eleinte nagyon hülye címen ment magyarul, A sötétség birodalma, v vmi hasonló sületlenség volt, aztán lett asszem Az igazak ügyvédje, de szinkronosan nem bírtam nézni, nem volt jó, uncsi, és nem stimmeltek a hangok. Eredetiben viszont sokkal jobb, annyira angol, és egyszerűen magával ragadott a hangulata, a vidék bája meg az angolos humora. Aztán végül jó kis cliffie után nem lesz több, pedig a nézettséggel nem volt baj.
My name is Earl: annyira kedves volt a sorozat. Egy béna tök kénytelen jól viselkedni, és egy idő után már nem is kényszerből segítőkész. Persze nincs könnyű dolga. Talán ennek a lezárása a legzavarosabb. Utolsó rész utolsó kockája: “To be continued”. De nem
KR, TSCC!
Reaper
A 2.évad egyszerűen zseniális volt.Tényleg annyira feelgood volt az egész,hogy nem lehetett végig nem vigyorogni rajta.A legidegesítőbb pedig a legvége volt,de azt hogy a CW köcsög,azt a VM kasza óta tudjuk.
Pushing Daisies
A 2.évad itt már nem volt kiemelkedő,de ettől még simán tudtam volna tovább nézni.
Defying Gravity
Life (a kedvenc nyomozós sorozatom volt a Castle előtt/mellett)
reaper
rosszebb volt a ‘befejezés’ mint anno a las vegas-é, pedig azt is elszúrták rendesen
ilyenkor igazán lehetne annyi a készítőkben, hogy lezárják a sorozatot
Life on Mars.
Úgy látszik, csak nekem hiányzik, pedig szerettem a hangulatát.
Life – azt a totálisan egyedi hangulatot egyetlen más sorozat sem tudja még csak felidézni se… :-(( Annyi gyümölcs van még, amiről nem esett szó… :-)
BSG is fájó pont marad, de erről inkább nem akarok beszélni :-)
The Cleaner – nem volt eg eget rengető sori, de nekem hiányzik. :(
(A másik amit sajnálok az a Psuhing Daisies, de a jelöltem a Cleaner, eddig úgy sem kapott valami sok szavazatot…)
Eastwick.
Sajátos hangulata volt, az elmúlt két rész pedig kifejezetten jól sikerült. A finálé még hátravan, remélem korrekt lezárást kap a sorozat.
@phantom:
A Moonlight 2008. májusában ért véget.
SGA és BSG R.I.P. :(
Nem mind idei, de amik a legjobban fájtak:
Veronica Mars :(
Eastwick :(((
TSCC :(
The OC :(
Lipstick Jungle :(
Gilmore Girls :((((((((((
Pushing Daisies :(
Life, Pushing Daisies, TTSCC, de nézem őket az elejéről megint, ha már új nincs.
A spinoff spinoffjaként pedig, ha lenne “Legörömtelibb kasza” kategória, akkor egyértelműen a Defying Gravity a győztes, remélem Laura Harris-t legközelebb valami nekem is tetsző sorozatban látom viszont (Dead Like Me nagyon nagy volt). :D
A My Name Is Earl nagy veszeség, főleg a 4. évadban teljesedett volna ki és nagyon szerettem, egyszerre volt vicces, főleg Randy hülyeségeinek köszönhetően. És nagyon sokszor (pedig nem vagyok egy érzékeny típus) nagyon megérintő volt, a karakterek is abszolút szerethetőek voltak, (kivéve Joy – t, de ő dögös :D).
Szóval R.I.P. My Name Is Earl :(
dollhouse
Defying Gravity: részemről a legfájóbb kasza, túl sok nyitott kérdés maradt hátra amire kíváncsi lettem volna.
+Harper’s Island: a koncepció tetszett, érdekelt volna a folytatása más karakterekkel és más helyszínnel.
Pushing Daisies az igazi kiszakadást jelentette a mindennapokból, annyíra édes, kedves, könnyed volt az egész. öröm volt nézni.
Tudom, hogy csak egyet lehet, de megemlíteném.
Kings más megközelítés, felfogás, valami friss újdonság volt. elnéztem volna még egy darabig.
(Reaper) :(
A Prison Breaknél fájó volt a tudat, hogy vége, de rosszabb volt már maga a sztori, úgyhogy, annyira nem baj, sőt jobb is.
Pushing Daisies-t szerettem, de valahogy eszembe se jutott eddig, csak olvastam a kommentek között. És valahogy most se “érzek” semmit, már ha lehet ilyet mondani.
És mivel, hogy csak egyre lehet szavazni, egyértelmű, hogy nekem a Terminator: The Sarah Connor Chronicles volt a szívenszúrás. Még most is sokszor nosztalgiázok. Szóval az én voksom a TTSCC-ra megy.
Reaper
SGA
TSCC és SGA.
Dollhouse: rettentoen sajnalom, mert Joss-t ismerve hatalmas sorozat lett volna belole(es jo iranyba is halad) :(
Life: Charlie Crews a legjobb nyomozo karakter :)
es persze Sarah Shahi miatt :P
Dollhouse (ha 2009nek számít). Nekem az első évad is tetszett, de a másodikra még sokat fejlődtek. Sajnálom hogy nem tudták jobban kibontani.
+Earl
Csak egyetlen egy sorozat tetszett igazán, amit idén kaszáltak, és ez a LIFE volt (minden más sorozatom túlélte, vagy én is úgy láttam, hogy itt az ideje, ebben ennyi volt).
TSCC egyértelműen, illetve Dollhouse, bár az nemtom melyik évhez is tartozik…
SGA a legfájóbb, TSCC-t is néztem volna még, és a Dirty Sexy Money-t is kedveltem.
Ez teljesen egyértelmű: Pushing Daisies.
BSG egyáltalán játszik ebben a kategóriában? Hiszen nem elkaszálták, hanem a készítők jó előre bejelentették, hogy ennyi lesz és nem több, a Sci-fi felől ez is lehetett volna végtelen történet ala’ SG. Elég furcsa ilyen esetben az “elkaszálták”, “kaszát kapott” stb. kifejezéseket használni. Nagyon szerettem a BSG-t, de örülök, hogy véget ért és egy kerek egész lett, nem holmi random vége lett, mint a sorik 95%-ának.
Amit kaszáltak, néztem, de egyáltalán nem hiányzik: Prison Break.
Ja és nagyon halkan teszem mellé, hogy a Monk-ot nem volt szerencsém végignézni még, csak random 1-2 részt láttam, de tervezem, így az nálam egy nagy szürke folt még.
Life, a nyomába sem ért a többi nyomozós sorozat. Túl jó volt ez az “átlag” fogyasztónak. Damian Lewis hatalmas forma volt, Adam Arkin remekül kiegészítette a karakterét, Sarah Shahi meg abszolút eyecandy, Garret Dillahunt meg “jó” főellenség!
My Name is Earl
jah tényleg kihagytam a Life-ot, azt is sajnáltam nagyon
Stargate Atlantis
TSCC
Dollhouse
Eastwick
Egyértelműen Stargate Atlantis.
Számomra Kings, egyik legnagyobb sorozat volt szerintem. Nagyon sok lehetőség volt benne, nem is értem miért lett kasza neki :(
Life, tscc, dollhouse. Kar, hogy vege: bsg, shield, wire.
Monk – karakterek + feel good!!
Life, szerintem éppen kezdtek belemelegedni. Csókoltatom aki eldöntötte..
Egyértelműen a Pushing Diasies. Imádtam a karaktereket, a színészeket, a történetet, a narrácót, magyarul mindent! Nagyon fog és hiányzik már most is!
Pushing Daisies
Prison Break.
BSG és Dollhouse. :(
Life, Privileged, Dollhouse.
Én ezek kaszáját sajnálom.
Pushing Daisies – Remélem azért itthon is kiadják DVD-n a második évadot.
Cupid – Tetszett , hogy mindig volt benne egy csavar. Meg ugye Sarah Paulson és Bobby Cannavale.
Pushing Daisies és
Virtuality, igaz ez csak be-nem-rendelés.
Monk. Az örök kedvenc, a karakterek, a hihetetlen nyomozások, a sok flúgos dolog. Egyértelmű!
The Unit :(
konyorgom a VM-t ne irjatok be tobbet, mert megszakad a szivem, es amugy sem iden volt.
szamomra iden a a Pushing Daisies fajt legjobban, mert oriasi feelgood volt
illetve a Kingsnek pedig alapbol kabelen kellett volna kezdenie. nem volz kozertheto, tul osszetett, az ilyennek nem orszagos adon a helye.
PB, TSCC, Dollhouse, My Name is Earl
a számolás kedvéért: ha valaki több szavazatot írt be, akkor az elsőt vegyük figyelembe csak.
SGA, TSCC, Dollhouse :(
Kyle XY
Ezt nem mondod komolyan……..én már számolom a kezdetektől, de minden egyes voksot. Engem egy kicsit zavar is, hogy össze-vissza szavaznak a népek, amikor ott volt az elején direkt, hogy ne csak a SOROZAT nevét, hanem magyarázatot is adjanak. Egyes szám kéremszépen, nem SOROZATOK…
Mi legyen winnie?
My name is Earl – nagyon hiányzik, bár a 4. évad már meg sem közelítette a korábbi részeket. +igazán megérdemelt volna egy normális lezárást
Dollhouse – Ki tudja mi lett volna, ha már az első évad is ilyen ütős
Hiányozni fog még a TSCC, Kings, Life, SGA, Reaper is. Valamint a BSG is, bár azt befejezték, szóval nem teljesen illik a kaszált sorik közé.
My name is Earl:’(
Hiába a vége felé gyengült, de azért mégis ez volt a legelső sorozat, amit nézni kezdtem az amerikai vetítéssel egyidőben. Nagyon fog hiányozni Randy és Crabman, valamint Mr. Turtle:( (ja és persze Catalina jump-jump-jai)
life. habár lelett zárva,de akkor is hiányzik! imádtam a karaktereket,főleg a 2. évadban.
The Unit
Számomra is egyértelműen a Kyle XY. Bár az is igaz, hogy én idén daráltam le tavasszal, de az utolsó évad… épp kezdett beindulni úgy igazán a buli, erre kasza. Imádtam azt a sorozatot, egyik legkedvesebb sorozatélményeim fűződnek hozzá. Imádtam.
A Preason Breaket is idén daráltam, az viszont teljesen érdektelenné vált az utolsó évadokra, szóval nem sajnálom.
*Prison, bocsi.
My name is Earl
SG:A, Kyle XY, részben a My Name is Earl is, de nem néztem meg végig (még)
ja és még a Prison Break
Privileged leginkább, nem is értem, hogy nem lehetet az nézni, bár lehet drágább volt, mint egy Heroes, nem használtak trükköket, de akkor is.
The Unit, bár volt visszaesés rendesen, de itt a vége fele olyan irányt vett, amiből nagyon jól is kijöhettek volna.
SGA, szintén több rossz rész volt, mint jó, de csak a szereplőkön kellett volna változtatni, Mckay és Sheppard kivételével, az alap meg volt. Ez az SGU sehol sincs, és bár RDA nagy arc, de valahogy ebben még ő is csak ront a szinten ilyen állapotában.
( Tudom nem idei, csak én most értem a végére Boston Legal, bár voltak laposabb részek, és Dennyből már néha kicsit sok volt, Jerryről nem is beszélve, de amit Alan művelt, frenetikus.)
Life is inkább esett vissza, de azt még elnézegettem volna.
DSM nem sok hasonló van, és azért annyira nem is volt rossz, bár érdekes lett volna merre haladnak.
Sajnos a PBt már éppen túl későn lőtték le, ahogy még most se értem, hogy ilyen Heroes meg társai hogy maradnak meg, sajna az amcsik már csak megszokásból is nézik az ilyeneket inkább.
Sajna a Dollhouse se hozta a szintet, sőt erősen süllyedt.
A többi felsoroltat csak néztem, bár néha már csak kínlódva, hogy mikor lesz már vége az adott résznek, csak ha már elkezdtem…, ilyen most a Numb3rs, Criminal Minds, Heroes, Flashpoint, stb, ezek nem is fognak hiányozni.
SGA – a Universe egyszerűen nem tudja átvenni a helyét.
The Unit – bár egy idő után szerintem egy kicsit “nyálas” lett, de attól még nincs másik igazán katonás sorozat, ami átvehetné a helyét, és ez hiányzik.
Life, Kyle XY, Dollhouse, Samantha Who, Harper’s island
Az utóbbi legalább egy komplett történet, habár szuper lett volna egy második évad a creepy kiscsajjal a főszerepben. A kommentekben szétnézve el sem hiszem, hogy mennyien kívánták a kislány halálát (én is)!
Vannak olyanok, amiket még nem kezdtem nézni, de látatlanban is jónak tűnnek: TSCC, Privileged, Eastwick, Cupid, My name is Earl, The Return of Jezebel James
Mivel kompletista vagyok, így legalább elkezdhetem a fenti sorozatok daráját. Van valakinek ötlete, hogy honnan lehet letölteni az unaired epizódokat???
Reaper
egyértelmű, hogy PUSHING DAISIES. annyira hiányzik.
(versenyen kívül pedig Cupid, a másik szívem csücske tavalyról.)
egyébként a Harper’s Island nem egy évadosnak indult amúgy is?
A Gilmore Girls már 2007-ben véget ért! Amúgy az az évtized legfájóbb búcsúja:(
Pushing Daisies
Pushing Daisies
Terminator Sarah Connor Chronicles
de az évtized évszázad legnagyobb fájdalma a Veronca Mars…meg persze a Friends, meg a Rém rendes család
My Name Is Earl
Ezüstérem: TSCC
Felkészül: Reaper
Stargate Atlantis
Defying Gravity.
Írhatnám még a Battlestar Galacticát, mert az a szívem csücske, de az számomra kerek egész lett, és jól le volt zárva.
Kings egyértelmű
Dollhouse 2. évadát még nem láttam, esetleg az.
Life
ui. amúgy persze a BSG véget érése is fájt, de azt nem kaszaként fogtam fel, szerintem a sorozat egyszerűen kifutotta magát….
Az egyik nagyon fájó pont a Life, bár szerencsére le vok belőle maradva, így nekem még nem ért véget. A másik fájó pont pedig a Kinght Rider, mert úgy elnézegettem volna még egy ilyen felületes “akció” sorozatot heti egyszer gyermekkorom emlékére, sok jó csajjal.
Ha évtizedben gondolkoznék, persze nem ez a kérdés, de a VM lenne, amiből még simán el tudnék fogyasztani vagy 3 évadot. :)
Pushing Daisies
Reaper!!!! ;(
TSCC,Life,BSG
Life
Pushing Daisies :(
Stargate: Atlantis
mind megérdemelte
Majdnem elfelejtettem Stargate Atlantis-is
Pushing Daisies… :(
HArper’s island: az elején kicsit lassúnak tünk, de utánna nagyon nagy lett( de talán így 1 évaddal jobb is, nem csinálják unalomig)
TSCC: nagyon tatszik, habár a 2.évad közepe felé kicsit unalmas, de legalább a végén csinálhattak volna alternatív befejezést
Végülis ezeket sajnálom nagyon!!!!!!!!!!
Life. Ami úgymond idei, és kaszaszerűség, és nekem tetszett.
Én is a Kingset írom ide, és a Reapert.
A Kings nagyon karakteres hangulatot hozott az alternatív valóságával, meg cool volt, ahogy a király sötét terepjáróban utazik :)
A Reaper pedig nagyon jópofa hülyéskedős sorozat volt, mindig rögtön megnéztem, és jól szórakoztam rajta.
TSCC
The L Word
Prison Break. Én még szívesen nézném a további részeket, bár a lezárás szerintem nagyon jól sikerült.
My Name is Earl :(
Earl, Earl és Earl. Na meg talán Flight of the Conchords. És nem, nem akarok róla beszélni. :S
TSCC
Ami nem játszik, de meg akarom még említeni:
-Reaper
-Samantha Who
Korábbról:
-Bionic Woman
-Dark Angel
Reaper
Hihetetlen jó sorozat volt, Ray Wise hihetetlen jó volt, meg persze a többi szereplő sem volt gyenge. Máig megsiratom, mivel többek között ezzel a sorozattal váltam függővé… (anno még szinkronosan néztem az AXN-en) Die CW, die!!!
My name is Earl első helyen.
Reaper
Pushing Daisies
Kyle XY
Roommates
The unit
Life
SGA
My Name Is Earl, egyértelmű. De hát tudjuk: Karma is a funny thing.
Pushing Daisies
TSCC
Annyira jó nagy a cliffhanger a végén.
Nekem ez a legfájóbb. Hüpp-hüpp.
Stargate Atlantis egyértelműen.
The Unit, Life, Dirty Sexy Money, TSCC
Legjobban Kings, Eastwick, Pushing Daisies
Monk
Kings
The Unusuals, messze a legjobban.
Life is fájó pont, bár az kevésbé.
Prison Break
A My Name Is Earl kaszáját sose fogom kiheverni. MEGBOCSÁJTHATATLAN…
BSG (A legfájóbb)
Holtsáv (Hha idei volt a kasza, nem tom pontosan)
TSCCC (sok volt még benne)
SGA (Hatalmas SG fan vagyok, SGU pedig nem tetszik)
számomra is egyértelmű,hogy a Prison Break
Érdekes, hogy itt 4 óra alatt több komment született, mint tegnap óta a főkategóriába:)
TSCC, SGA és örömmel látom hogy nem csak nekem ezek (voltak) a kedvenceim.
Life-ot választanám én is.
Sajnálom még a my name is earl-t/pushing daisies-t is.
A BSG meg nagy kedvenc volt ,de kapott egy szvsz jó lezárást és nagyrészt kihozták belőle amit lehetett ezért nem tenném a listámra.
TSSC
My Name Is Earl és Pushing Daisies.
TSCC
TSCC
Boston Legal
Life
amúgy a BSG miért kasza? Szimplán véget ért, nem?
Vagy akkor minden sorozatot elkaszálnak? (hiszen egyszer mindegyik véget ér)
Pushing Daisies
Egyértelműen a Monk! Örök kedvenc.
Monk, Atlantis, My name is Earl
Kyle XY. Annyi lett volna még ebben a történetben…
Privileged
Harper’s Island
SGA
OFF:
WINNIE küldtem neked két üzenetet, de véletlenül a jawards2009@gmail.com-ra, légyszi nézd meg és válazsolj :)
Reaper. 2. évad nagyon jó volt.
Lipstick jungle-t még néztem volna, megszerettem a végére. Asszem januárban kaszálták.
Reaper
Reaper – rengeteg potenciál lett volna még benne…
Dirty Sexy Money, Eli Stone
Pushing Daisies
Különbözött a többi sorozattól.Jól összerakott mesevilág volt, amibe némi krimi és dráma is vegyült, jól keverve az epizódikusságot az átívelő szállal.
Prison Break !!!!!!!!!
Kings – Jó volt a sztori, a szereplők, a megvalósítás és erre vége.. :( Ott ültem az utolsó rész után és még nézni akartam, nem akartam elhinni, hogy vége. Legalább ne úgy hagyták volna abba, ahogy. Ez életem legfájóbb kaszája :)
Terminator: The Sarah Connor Chronicles
Valóban nagyon sok komment érkezik, én számolom közben a szavazatokat (láttam mások is jelentkeztek számolásra, ők nem tudom, hogy állnak).
winnie kérésére, aki többet írt, attól csak egyet számoltam (a legelsőt, vagy amelyiket külön kiemelte), és eddig elég szoros. :)
dehogy nehéz választani! tscc. a kaszahír óta el vagyok kenődve, de beszélni már nem akarok róla.
úú vazz tényleg.
a Life. Az majdnem ugyanannyira – hanem jobban – fájt, mint a Reaper kasza :( :(
TSCC: Mai napig fáj…
Hamár a verica marsot felhoztátok, akkor alltime-ban tudnám sorolni én is a firefly-tól kezdve, a 4400-on és dead like me-n keresztül a vera marsig jó pár sorit amiért megszakad a szívem.
Az idei kaszákból viszont a kyle xy-t és az eastwicket(na erről pl csak most szereztem tudomást) megelőzve a legfájóbb számomra az unusuals. Az a sori nekem nagyon bejött, hatalmas poénok, jó nyomozások, eszméletlen karakterek.
Sajnálom még a bsg-t és a harpert is, de azokat én lezártnak tekintem és nem elkaszált sorozatoknak.
SG Atlantis, TSCC.
Egyértelmű: Life. Baromira hiányzik, remek karakterek, jó zenék, hangulat… Most daráltam le újra mert már hiányzott.
Life és a The Unit. Mindekettő kategóriájában egyedülálló (volt).
BSG-t azért veszik sokan elkaszáltnak (én is) mert bár lezárták, mindenki vágyik a folytatásra :)
felsoroltak közül a bsg-t nem ismerem/nem nézem, szal nekem8, hogy vége lett.
A Terminator úgy volt gagyi az első résztől kezdve, ahogy volt. A Prison Break-ben már nem volt több erő, így nem volt megrázó a “vég”. Viszont a monk sé a my name is earl… számomra érthetetlen… mind a 2 tudott volna még futni elég szépen… derült égből villámcsapás..
a legjobban a my name is earl-t sajnálom… :-(
Pushing Daisies kaszáért még mindig haragszok, de legalább valamit lezárás-félét próbáltak alkotni.
TSCC, egyértelmű
Ja és ha lehet még egyet: Flight of the Conchords
The Unit
Privileged. Mert ezerszer jobb volt, mint a 90210, mégis ezt dobták kukába.
Pushing Daisies és Stargate Atlantis
My name is Earl…:( Rest in Peace:(
Semmi…
Harper’s Island, vitán felüli nálam
Pushing Daisies. A Reaper és az SGA is hiányzik, de a PD az, amit még évekig tudtam volna nézni.
Pushing Daisies
Reaper, Harper’s Island, Veronca Mars, Knight Rider (a sorrend nem számít)
Stargate Atlantis – csak ,mert könnyű volt követni és néha ilyen is kell.
TSCC.
PUSHING DAISIES egyértelműen – nagyon fáj,hüpp….
Fantasy/Romantika/Kaland/Komédia
- Tiszta műfaj-kavalkád.
Mintha a Twin Peaks és AMÉLIE csodálatos élete ütközne a Kisvárosi Gyilkosságokkal……
Egyszerűen fájó hogy ez a sorozat befejeződött.
Apropó,és eltudnák képzelni egy sitcom-ot LEE PACE-vel….
The Unit
Nem olvasok vissza, akkut időhiányom van, csak felsorolás:
Pirivileged
Ruby and the Rockits
Life
Utóbbinak különösen hosszú és fájdalmas halála volt, az utolsó részek szenvedése az átívelő szálak tekintetében teljesen méltatlan volt a sorozathoz. A részenkénti nyomozások végig jók voltak, kár, hogy Sarah Shahit nem voltak elég bátrak normálisan kiírni, és nélküle továbbmenni. :(
kings,terminator
de egyikért se olyan hűdenagykár..
Kings
________
TSCC is fájó, pont amikor kezdte összeszedni magát a sorozat történetileg, meg cliffhanger, meg stb.
BSG-ről mivel régóta tudtuk, hogy vége lesz, így nem annyira volt fájó.
Prison Break -nek meg inkább fellélegezhettünk, hogy vége, mert az utolsó évad valami rémesen szar volt, és a vége felé is inkább romló tendenciát mutatott. A Final Break se tudott semmi újat felmutatni, nélküle se lettünk volna szegényebbek.
My Name Is Earl… Sosem tudjuk meg ki Earl Jr. apja :(
Pushing Daisies, Privileged, Dirty Sexy Money
(remélem a szavazatszámláló nem öl meg az offért xD)
minden idők számomra legdurvább kaszája amúgy a Blood Ties – így még nem láttam sorozatott abbahagyni.. akkora cliffhanger volt a végén, hogy élénk ingerem támadt felpattanni egy Kanadába tartó repülőre, hogy megrugdossam a Lifetime csatorna vezetőségét a kasza miatt…
második all-time nyomorom pedig aGilmore Girls kaszája, indoklás szinte nem is kell T_T
Reaper. Többet érdemelt volna,de a legfájóbb talán a lezárás. Nem is csak azért, mert lezáratlan (mint az Earl is pl), hanem mert ezt le is lehetett volna zárni, ha máshogy alakul az utolsó 5 perc.
R.I.P.
Most utólag átfutva :
Pushing Daisies
my name is EARL
Veronica Mars
Prison Break
Reaper
Stargate:Atlantis
Harper’s Island
Dollhouse
sok emberben nyomot hagyott…
(a MONK-ot azért nem írom mert azért az csak 8(!)évad volt….persze hiányozni fog ő is)
Terminator: Sarah Connor Chronicles
Scrubs…
Igen. Ez a 9. évad, meg ez a nagy váltás a szreplők/FŐszereplőknél… felér egy kaszával…
Szerintetek nincs kicsit azért igazam? :’(
Life On Mars US.
Imádtam a hangulatát, a színészeket, a karaktereket, a remek 70-es évekbeli zenéket, a humorát, a mindfuck részeket. Nagyon szívesen nézném még most is. Bár azt meg kell hagyni, a lezárás is baromi jó lett.
Reaper. Még most is majd megszakad a szívem! Az ördög mekkora tag volt már…
Life, The Unit
Mind a kettő egyedi volt és nagy űr maradt utánuk.
Life különösen tetszett.
Prison Break. :(
Prison Breakért nem kár, szenvedés volt már az inkább, a Terminatort viszont sajnáltam.
Pushing Daisies, nagy kár érte. Kasza aminek a legjobban örültem: Prison Break..a második évad után még fájt volna
Stargate -Atlantis
TSCC mindenképp!!! :(
My Name Is Earl
Life egyértelműen
nekem a Dirty Sexy Money a legfájóbb:(
kchris nem akarlak megsérteni, de szerinted a Veronica Mars és a Prison Break hány évad volt? A Monk jóval több évadot élt meg…na vajon miért…
My name is Earl
Nem is akarok róla beszélni… :(
TSCC
Unit
Tűzvonalban (mindegyik évad jobb lett, mint az előző, a napokban daráltam végig)
Prison Break-ért egyáltalán nem fáj a szívem. Már untam nagyon, de elkezdtem, befejezem mondom.
Viszont az Eli Stone-ért nagyon fáj a szívem. Hullatom érte a krokodilkönnyeket. Imádtam. Nagyon szerethető szereplők, egész jó alapsztori, és még nevettem is rajta sokat. Hiányzik…:(
Eastwick
Sokaknak nem, de nekem tetszett! Jobb lett vna ha csak elpakolják 9 óráról vmi későbbi időpontra :/
Nem értem h lehet unni Scofieldet… Went nagyonjó színész. szerintem miatta nagyon jó a sorozat, a story meg a többi szereplő már csak rápakol. :)
1. Kyle XY
történet: 8/10
párbeszédek: 6/10
Matt Dallas: 10/10
2. Eastwick
történet: 6/10
párbeszédek: 5/10
Matt Dallas: 10/10 (bár 10-nél többet érdemelne, mert ha lehetséges a Kyle XY óta még szexibb lett)
Mikor a Life kaszát megtudtam, nagyon szíven ütött, pedig számítottam rá:( Szóval határozottan Life, imádtam.
KINGS
Csodálatosan magával ragadó világ volt, ami hihetetlen dráma font körül. 2 nap alatt megnéztem még nyáron az évadot és majdnem szétvertem a gépet amikor kiderült h nem lesz folytatása. Sajnos a színészek is annyira egyedi alakítást nyújtottak (főként Silas karaktere), hogy reboot esetén se csökkene a fájdalmam :(
Ha csak egyet lehet, akkor Stargate Atlantis, de Battlestar Galactica is hiányzik.
Monk!
Cupid. Nagyon sajnálom, de nem lepődtem meg rajta.
Stargate Atlantis
SGA BSG Gilmore girls
Terminator: The Sarah Connor Chronicles
Life
Life.
Telitalált hangulat és nagyon jól felépített karakterek.
Life
Megunhatatlan, zsenialis, helyenkent hangosan rohogos..ami egy komolynak szant sorozattol nagy szo. Hatalmas szineszi teljesitmenyekkel es nagyon jo dialogusokkal.
Eli Stone
Egyedi hangvetelu, dramai..es megis konnyed. Mai napig emlekszem a ‘Faith’ nyitasra.
Cupid
Vegig vigyorgotam az egeszet. Igazi feelgood sorozat.
Defying Gravity
Saving Grace (bár állítólag még lesz belőle 2-3 rész)
Dollhouse
SG-A
pushing daisies, dollhouse
My Name is Earl egyértelműen fájó, megérdemelt volna legalább még egy befejező évadot.
The Unit, SGA, Harper’s Island
life, kings, eli stone
Dirty Sexy Money egyértelműen, szinte sokk volt hogy kaszát kapott :( Tényleg ötletes sori volt, kár érte.
The Unit! Ez az a sorozat, melybol legszivesebben megneznek meg egy reszt.
Ha egyet kell mondani akkor az mindenképpen az Eli Stone. Engem remekül elszórakoztatott a bohókás próféta-ügyvéd, aki eltökélten csetlett-botlott a “világ jobbá tétele” érdekében. Remek szereplőgárdával, akik érdekessé tudták tenni a mellékszerepeket is, mint a megvilágosodott öreg “cápa”, a jó szándékú kezdő ügyvédlány, a nagyszájó titkárnő, de a negatívnak szánt karakterek is remekül hozták a szintet. Bele tudtam élni magam, ami annak köszönhető, hogy többnyire egyetértettem a törekvéseikkel az eszmerendszerükkel, és főleg a sorozat mondanivalójával. Nem hiába egy igaz Berlanti sorozat volt, az Eli Stone.
A továbbiak akik hiányoznak majd, a Pushing Daises, amelyet én nem imádtam annyira, de rendkívüli egyedisége miatt, egyszerűen nem lehetett kihagyni. A Dirty Sexy Money, ahogy valaki említette feljebb, az igazán élvezhető szappan kategória, szerintem az is főleg a színésznek köszönhetően. A Harper’s Island, szintén újat hozott a tv-be, még ha én többet is vártam tőle. A The Unit évek óta nyújtott szórakozást, bár őszintén már nagyon rég néztem, és valahol anno abbahagytam, majd bepótlom. Annak főleg a testvéries, egymásért kiállást, azt az örök hazafi, katona vagyok felfogást élveztem és irigyeltem benne. A Reaper, bugyuta szórakozást nyújtott, de két-három hetente megtette annak a 1,5 óra szórakozásnak, ott is főleg a karakterek (Sock, Devil) miatt, pedig anno, azt a sorozatot leírtam, de mégis elnézegetős volt. Így ennyi volna, a többség nélkül meg vagyok most is, ezek nem fájnak úgy, mint mikor egy 1 évadost nem hagynak kibontakozni, de az Eli Stone hiányzik, az év bármelyik napján elnézegetném, mert a könnyed szórakozást párosította, a mély mondanivalóval, ami nekem nagyon imponált… de hát kár sírni, megéltünk már pár kaszát, és valószínűleg meg is fogunk…
privileged és kings
Prison Break
Privileged. Aranyos volt és pihentető, és még csak egy rendes lezárást sem kapott.
Stargate Atlantis és Terminator Sarah Connor Chronicles
Ezeket hetente neztem eredeti nyelven.
Reaper ezt csak magyarul nezem, de nem fuggok rajta.
TSCC/SGA
GILMORE GIRLS
Mindenidők egyik legjobbja!!!!
Reaper: Mert nem lett rendesen lezárva, sőt mintha még valami nagy dolog következett volna.
My name is Earl: Nekem nagyon bejött a hangulata és mindig tudtak valami újat hozni. Hiányozni fog. Sőt már hiányzik is.
Life, nekem ez volt az évtized sorozata, a második évadot hihetetlenül jól rakták össze. Remek zenék, tökéletes operatőrök, minden klappolt. A másik nagy kedvencem a Monk volt, de azt remekül lezárták, a kicsit túl sok happy-end ellenére is.
Pushing Daisies :(
My name is Earl.
Legalább elvarták volna a végét valahogy…
Reaper
csodák csodájára a melrose place… pláne h egyre jobb szerintem
továbbá az eastwick és a mercy…:(:(:(
Legalabb feltucat sorozat van csak iden amit igazan sajnaltam, hogy nincs tovabb, de ha egyet kell valasztani akkor:
Stargate Atlantis
Nehéz dönteni a Life és a Virtuality között, de legyen inkább az előbbi.
a PB már eléggé unalmas lett szóval annak örvendek hogy vége.viszont monkot azt sajnálom.nagyon jó kis sorozat volt.
Pushing Daisies tényleg jó volt, de nem kötött le eléggé. Viszont a PRISON BREAK/SZÖKÉS akármennyire gyenge volt is, akkor is első sorozatom volt, hiányozni fog. :’(
Monk :(
TSCC
earl egyértelműen, hiányzik a kemény tanulás közben az a 20 perc, amit adtak.
My name is Earl & Pushing daisies!
Reaper, My name is earl, Eastwick, Dirty Sexy Money, Pushing Daisies
My name is Earl, Eli Stone, Samantha Who?, Defying Gravity…
Prison Break… azért kíváncsi lettem volna a folytatásra! :) still luv it!
“Battlestar Galactica” – egyértelmű
plusz: Dirty Sexy Money, Stargate Atlantis
S mi szeretjük az Eastwick-et, az is kát, hogy elkaszálták… (bár ez nemtom mennyire 2009)
(És csak a teljesség kedvéért: Firefly!!!!!!!)
B
Pushing Daisies – mert igazán egyedi volt a sorozatok között, és mert mással nem igazán pótolható
Plussz: Cupid – igazán jó, feelgood sorozat volt, kár hogy csak ilyen kevés jutott neki
TSCC és PB
Pushing Daisies – pótolhatatlan
Dollhouse
A második évadra nagyon beindult szerintem a sorozat, és talán a cancel-hír után Joss is azt a vonalat követte, amit eredetileg szánt a sorozatnak. Amolyan, minden mindegy alapon. Sajnálom, mert szerintem jó színészgárdája van/volt a sorozatnak. :’(
——
A másik, amit teljesen csak véletlenül unalomból kezdtem el nézni, az az Eastwick. Nem gondoltam, hogy be fog jönni, de nekem jó kis feelgood hangulatot adott minden rész. És sajnos azt hallottam, hogy nem lesz normális lezárása, mivel a 13. rész forgatása idején tudták meg a cancel hírét. Ehh… jobb lenne, ha a CW ezt is átvenné, ott talán sikeresebb lenne, meg menne a profiljukhoz is.
TSCC R.I.P.
Defying Gravity – kár érte, nálam egyszerűen működött, nem volt sokkal nyálasabb, mint akár egy Enterprise. A “tudományos” részét hagyjuk.
Idén véget értek közül TSCC, idén elkaszáltak közül Dollhouse.
A BSG hiányozni fog, de nem nevezném kaszának; végére értünk a könyvnek, nem kitépték a kezünkből. Persze nem bánnánk egy második kötetet, de beérjük a nulladikkal.
Pushing Daisies… ahogy leadták a befejező részeket, az valami botrányos volt sztem… így még rosszabb, hogy elkaszálták.
A Monk is nagyon fog hiányozni, bár ott legalább megadták a módját a befejezésnek. Ha ez a sorozat eszembe jut, legalább nem megy fel bennem a pumpa, mint amikor a PD-re gondolok.
TTSCC
“GILMORE GIRLS”
Azt nem értem, hogy ha kiírnak egy szavazást az IDEI kaszákra akkor miért kap szavazatot a Girmolre Girls vagy Everwood? (mindkettő kedvenc volt). A GG 2007ben, az Everwood meg 2006ban zárult! Olvassátok és értelmezzétek a feltett kérdést!
Virtualityt nagyon vártam ugyhogy fájt a kasza,
Pushing daisies, is mehetett volna még, de a legfájóbb nekem mégis a Life és a my name is earl:):(
dollhouseba is lett volna talán még potenciál
és persze a Kings -böl is megnéztem volna a 2. évadot
hát kb ennyi
Olvastam már több helyen, részemről Life, az egyik legjobban összerakott sorozat volt szerintem a legjobb dumákkal, és Christina Hendricks-el :)
ja és persze zen is:D
Egyértelműen Defying Gravity.
Óriási potenciál volt benne, sokfelé elindulhattak volna, jókora cliffhangerek maradtak, de már semmi remény, a készítők kiadták a sztorit is, nincs értelme folytatni.
nekem Reaper és a Pushing Daisies!főleg a PD sajnálom,egy igazi gyöngyszem!
my name is earl
1-2 ember írta a UNIT-ot és nagyon egyez tudok érteni velük. Egyik kedvenc sorozatom és kb az egyetlen a témában. És a legidegesítőbb az, hogy az utolsó évad következett volna, ami rendes lezárása lett volna a sorozatnak.
#1: Terminator!
Dollhouse.
pushing daisies
Life
Számomra az egyetlen nyomozós sorozat volt, amit nem untam meg 10-15 rész után. Valahogy jobban “összerakottnak” tűnt, mint a CSI-ok, meg ilyen Mentalista félék, meg viccesebb is volt, Crews nyomozó jó arc volt. :) (de azért a Reaper-ért is kár)
Earl, Reaper
Reaper, alap.
Dollhouse és Stargate Atlantis között nagyon szoros a verseny, de talán a hosszabb együtt töltött idő okán az SGA hiányzik jobban :) Engem az SGA rántott be a Stargate-franchise-ba, előbb daráltam le a 4. évad közepéig, minthogy az SG-1-t elkezdtem volna.
Charlie Crews és Earl is hiányozni fog.
atlantis
Oké, most már elég kevés szavazat érkezik, itt az összegzés:
01. Terminator: TSCC (42)
02. Pushing Daisies (41)
03. Life (39)
04. Stargate: Atlantis (32)
05. Reaper (30)
06. My Name Is Earl (29)
07. Prison Break (19)
08. Monk (15)
09. Kings (12)
10. The Unit (11)
11. Privileged (10)
A többi sorozat 10 alatt volt, a végeredmény nem különösebben meglepő :)
^Rosszul fogalmaztam, eddigi/i> eredmény, de a többség szerintem már leadta a voksát, meg úgyis ott az új szavazás :)
De jó……én meg azon töröm magam, hogy összeszámoljam a szavazatokat egy napja…………..minek dolgoztam…….
Nekem egyértelműen a SGA volt a legfájdalmasabb búcsú:-(
Dollhouse
kár érte
Ilyen is ritkán van, de idén szerintem mind megérdemelte.
Jaajh, ha már itt tartunk olyan kategória is lehetne, hogy a legjobban várt, mégis elmaradt kasza. :)
firefly
a fox újabb ügyes tette
Pushing Daisies!!!! :(:(:(
Dollhouse
Life :(
megérdemelte volna, hogy telepakolhassa a főszereplő a falát fotókkal még pár évadon keresztül
Reaper, SG:A
My Name Is Earl
mindig pénteken a hét fáradalmai után megvolt azért egy jó kis feelgoodos felengedés hogy a hétvégére jókedve legyen az embernek. hát mostmár nem lesz :(
Unit
TSCC
My Name is Earl
Life.
Az előttem szólók pontosan leírták, mitől is volt annyira különleges ez a sorozat.
Hát több is az tuti de a legjobban a My name is Earl hiányzik “suttyókomédia” nagyon kevés van már sajna.
Reaper
The Unit
(TSCC-t is néztem, de így utólag nem hiányzik annyira, a Prison Break szerintem már így is túl volt húzva, viszont a Dollhouse-t is sajnálom, bár először már a 2. rész után kaszáltam, de adtam neki még egy esélyt és azóta mindig megnéztem :D)
Prison break
Defying Gravity, Life és Pushing Daisies
SG:A
Pushing Daisies – kegyetlenül hirtelen lett abbahagyva, szép befejezés nélkül. (tudomtudom, képregény lett vagy miafene, de nem számít)
Terminator: Sarah Connor Chronicles, és a Knight Rider. Az első azért, mert a sokak által hiányolt Terminator hangulat szerintem tökéletes volt, az utolsó rész, amivel az egészet lezártál pedig a fanyalgóknak is bejött.
A Knight Rider meg csak KITT miatt fájó, szerintem király hangulata volt :-).
Life, Life, Life !!
Life, egyértelműen. A régiek közül Veronica Mars.
@kelemenmarc:
csak most vettem észre a kommentedet, fentebb jeleztem többször is, hogy számolom, de ha te is összeszámoltad, azért berakhattad volna, hátha valamit elnéztem.
boston legal.a legjobb sori volt.
Monk
Pushing D. nem volt méltó befejezés :(
Tru calling
reaper
Dollhouse. Furcsa nézni az egyre jobb és jobb részeket, miközben tudom, hogy kasza. Bár a BSG hiánya is fájdalmas, de szerintem már kimerítették a sorozatot ezzel a 4 évaddal, még a Dollhouse csak most indult be, és rengeteg kihasználatlan lehetőség veszett kárba a kaszájával. (Btw. a két ultimate legfájóbb kasza nálam Angel és Veronica Mars)
Earl Hickey & his friends :(
My name is earl:)
pushing daisies
TTSCC, SG Atlantis.
Pushing Daisies
az elejétől kezdve hétről-hétre követtem és imádtam
My name is Earl
nekem nagyon bejött a white-trash humora :-D
a számomra legfájóbbak a teljesség igénye nélkül: TTSCC, Dollhouse, The Unit, Life, Defying Gravity
Pushing Daisies
My name is Earl
Life
Messze nem volt tökéletes, de a szereplők simán elvitték a hátukon. Amúgy az idén kaszált sorozatok közül, a Life-on kívül még 3-at néztem (ha jól emlékszem). Prison Break kissé ellaposodott a 4. évadra, ideje volt már befejezni, Without a Trace se volt már az igazi. A Monkot is néztem, de annyira nem voltam oda érte, hogy hiányozzon. Számomra “csak” egy jó sorozat volt. Ráadásul 7. évadra túlságosan irritáló lett a karakter (amikor visszatért a gyermeki énjéhez, meg képzelegett a tengeralattjárón, már sok volt). Persze a 8. évadra lehetséges, hogy visszatért a régi színvonal, de azt még nem láttam.
Igazából 3 fájt nagyon, Reaper, Stargate Atlantis és BSG, bár ebből a Reaper a legfájdalmasabb.
Life
Reaper a legfájdalmasabb nekem is, pedig a 2. évad nagyon jó volt. És Monk. Hiányozni fognak.:(
Life!
Monk
BSG
A Vészhelyzet senkinek sem hiányzik? Szerintem egy korszak ért véget vele, számomra speciel a TV-ben, szinkronnal követendő sorozatok korszaka. Emlékszem még az első évadokra, igyekeztem befejezni a tanulást, hogy a Vészt nyugodtan élvezhessem:) Eleinte családi program volt, aztán később már csak én tartottam ki. Minden évadban volt egy rakás szimpatikus, felejthetetlen szereplő, nagy drámák, még nagyobb nevetések. A sorozatok nagy többsége 2-3 év után veszít az érdekességéből, önismétlővé, ötlettelenné válik, de a Vészhelyzet 14 évig egyenletes színvonalon teljesített! Egyelőre még várom a záró évadot, de már most nagyon hiányzik:(
Újabb összesítés, eléggé nüansz különbségek vannak:
01. Pushing Daisies (47)
02-03. Terminator: TSCC és Life (46)
04-05. My Name Is Earl és Reaper (35)
06. Stargate: Atlantis (34)
07. Prison Break (20)
08. Monk (17)
09. The Unit (13)
10-11. Kings és Dollhouse (12)
12. Privileged (10)
köszi!
Pushing Daisies
Eastwick
TSCC nekem
Pushing Daisies
Raines =(
My name is Earl
dollhouse
TSSC
ha még számít:
Prison Break! :’-(
Pushing Daisies
BSG!
Eastwick.
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz