(Disclaimer: A JAws 2009 szavazás az évre vonatkoztatott fő kategóriákat fedi és az emailben történt jelölések után kialakult legjobb 5-re lehet szavazni külön esténként. A délutáni JAws 2009 2.0 spinoff esetében nincsenek előjelölések, csak szavazás kommentben – hol 1, hol 3 jelölttel, ahogyan az a kérdésben szerepel.)
Elő a billentyűzetekkel és, aki játékoskedvű, vésse be, hogy a 2009-ben képernyőn látott sorozatokban kik a legjobb csajok (lányok értelemszerűen: legjobb pasik),
Maximum 3 jelöltet kérünk, melyek, ha sorrendbe vannak téve, 3-2-1 pontot kapnak, ha nincsenek rangsorolva, akkor 2-2-2-t. Nincs megkötés, hogy fő- vagy mellékszereplő, hogy állandó vagy sem. Aki lelkes, az képet is linkelhet nevezettjéről, hogy a többiek keresgélését megkönnyítse egy-egy ismeretlen név láttán. (Figyelem, a spamszűrőnk olykor elkap 1-1 kommentet, de , ha szóltok, visszarakjuk őket, így szavazat nem vész el.)
A miheztartás végett: íme a tavalyelőtti pasi top10 és csajos top10, itt pedig a tavalyi pasi top10 és csajos top10. Szavazni jövő hét közepéig lehet, a végeredményről külön bejegyzésben tudósítunk, s persze, mint azt megszokhattátok, ismét keresünk valakit, aki összesítené a szavazatokat. A kérés, hogy mivel ezúttal több jelöltre is lehet szavazni, az összesítés ne kommentben történjen, hanem levélben, hadd legyen meglepetés a végeredmény. UPDATE: Köszi dzsiaj-nak ismét a számolást.

577 hozzászólás Ne habozz!
1. Dianna Agrion (Quinn @ Glee)
2. Yvonne Strahovski (Sarah @ Chuck)
3. Olivia Wilde (13 @ House)
BUÉK mindenkinek előre is, jövőre ugyanitt :)
Agrion -> Agron (ez már az este előszele) :O
1. Evangeline Lilly
2. Yvonne Strahovski
3. Blake Lively
1. Katie Cassidy – MP
2. Monica Padilla – Survivor Samoa
3. Leighton Meester – GG
1. Jensen Ackles
2. John Krasinski
3. David Boreanaz
1. Eva Amurri (Californication)
2. Peyton List (FlashForward / Mad Men)
3. Dianna Agron (Glee)
Yvonne Strahovski (Sarah @ Chuck)
Olivia Wilde (13 @ House)
Elyse Levesque (Chloe @ SGU)
sorrend nélkül:)
Agron-ra gondoltál gondolom. :)
Nálam:
1. Sarah Lancaster (Chuck)
2. Natascha McElhone (Calif)
3. Eva Amurri (Calif)
1. Olivia Wilde – House
2. Katie Cassidy – Harper, MP
3. Chyler Leigh – GA
Jaj, mire beírtam már kijavítottad természetesen, bocsi.
1. Yvonne Strahovski
2. Kaley Cuoco
3. Blake Lively (pedig GG-t nem is nézek, de ez a csaj nagyon szép :) )
1. Katie Cassidy [Harper's Island]
2. Dianna Agron [Glee]
3. Ali Larter [Heroes]
1. Kaley Cuoco
2. Yvonne Strahovski
3. Olivia Wilde
Yvonee Strahovski, Laura Vandervoort, Tricia Helfer.
Girls
1. Yvonne Strahovski
2. Heather Locklear (még így ötvenesként is)
3. Dianna Agron
Boys
1. Jensen Ackles
2. Zachary Levi
3. Matthew Morrison
1. Yvonne Strahovski
2. Kaley Cuoco
3. Olivia Wilde
1. Anna Paquin, True Blood (3 pont)
http://static.tvfanatic.com/images/gallery/sookie-stackhouse-pic.jpg
http://hotcelebs.today.com/files/2009/11/anna-paquin-tru-blood-sookie-stackhouse.jpg
http://wastedseconds.com/wp-content/gallery/anna-paquin-true-blood/1anna-paquin-nude-true-blood-07.jpg
2. Yunjin Kim, Lost (1 pont)
http://images.fanpop.com/images/image_uploads/Yunjin-Kim-yunjin-kim-179964_800_941.jpg
http://www.buddytv.com/articles/hot-list-yunkin-jim-2.jpg
http://www.moosedenied.com/images/chicks/main/yunjin_kim.jpg
3. Eva Longoria Parker, Desperate Housewives (1 pont)
http://www.thehollywoodgossip.com/files/eva-longoria-hair.jpg
http://photos.posh24.com/p/31237/l/nicollette_sheridan/teri_hatcher_och_eva_longoria_glada_att_desperate_housewives_drar_igang_igen.jpg
http://www.thehollywoodgossip.com/images/gallery/eva-longoria-naked_344×505.jpg
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Katie Cassidy (Harper’s Island)
3. Sarah Lancaster (Chuck)
Linkek:
1. Eva Amurri http://www.fatbackmedia.com/wp-content/uploads/2008/04/eva-amurri-1.jpg
2. Peyton List http://img.vvo.pl/p/peyton-list/peyton-list-108744.jpg
3. Dianna Agron http://www.jvibe.com/files/image/Dianna%20Agron%20by%20Joe%20Viles%20at%20FOX.jpg
1. Jeffrey Dean Morgan
2. Sam Trammel
3. Gareth David-Lloyd (ő nem is amiatt, mert tipikusan helyes, hanem ő az a tipikus “szomszéd srác” kinézetű színész, akit nagyon bírok :) )
Számolok ofkoz:)
1. Summer Glau
2. Marcia Cross (ne ájuldozzon senki :P)
3. Katie Cassidy
1.Yvonne Strahovski (Chuck)
2.Olivia Wilde (House)
3.Leighton Meester (GG)
Eliza Dushku (Dollhouse)
Tabrett Bethel (Legend of The Seeker)
Charisma Carpenter (Legend of The Seeker)
1:Jensen Ackles
2:Misha Collins
3:Alexander Skarsgård
^^
Nina Dobrev (Vampire Diaries)
Eva Amurri (Californication)
Laura Vandervoort (V)
chris miért ájuldoznék? Marcia egy igazán fitt és finom nő, megérdemli a voksot.
1. Jensen Ackles
2. Matthew Bomer
3. Bobby Cannavale
1. Erica Durance (Lois Lane – Smallville)
http://bit.ly/4I2aW3 http://bit.ly/5Y39X3
2. Courtney Ford (Christine – Dexter)
http://bit.ly/4I2aW3
3. Laura Vandervoort (Lisa – V)
http://bit.ly/8NZZD9
1. Kaley Cuoco
2. Summer Glau
3. Evangeline Lilly
És akk nem lehet KB-re szavazni. :( (XD)
Szóval akk legyen 3 egyforma, mert nehéz lenne a döntés:
Evangeline Lilly
Yvonne Strahovski
Olivia Wilde
(meg Blake Lively, meg … rengeteg jó nő volt idén is, mint a szomszéd lány a Secret Girlfriendből! :D )
Katee Sackhoff, Tricia Helfer, Summer Glau
1. Evangeline Lilly (Lost)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Ellie Kemper (Office)
1.Jensen Ackles
2.Misha Collins
3.Jamie Bamber
1.Yvonne Strahovski
2.Sarah Lancaster
3.Blake Lively
1. Dianna Agron (Glee)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Kaley Couco (TBBT)
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Kaley Cuoco (TBBT)
3. Olivia Wilde (House)
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Tabrett Bethel (Legend of The Seeker)
3. Sarah Lancaster (Chuck)
Az előző kommentemnél Courtney Fordhoz is linkeltem Erica képét, pls rakjátok rendbe! Köszi.
1. Jensen Ackles (Supnat)
2. Sam Trammell (True Blood)
3. Matthew Bomer (White Collar)
1: Yvonne Strahovski
2: Olivia Wilde
1. Tabrett Bethell (legend of the seeker)
2. Katie Cassidy (melrose place)
3. Dichen Lachman (dollhouse)
az egyik legnehezebb kategoria. inkabb passzolok :)
1., Yvonne Strahovski(Chuck)
2., Kaley Cuoco (TBBT)
3., Eva Amurri (Kaliforgia)
1. Alex Skarsgard
2. Zachary levi
3. Zach Gilford
Lányok is azért:
1. Yvonne Strahovsky
2. Sarah Lancaster
3. Blake Lively
:)
1. Kaley Cuoco (Penny – TBBT)
2. Laura Vandervoort (Lisa – V)
3. Alyson Hannigan (Lily – HIMYM)
lányok:
1.Katie Cassidy (MP)
2.Yvonne Strahovski (Chuck)
3.Kaley Cuoco (TBBT)
fiúk:
1.Matthew Bomer (White Collar)
2.John Krasinski (The Office US)
3.Jonathan Rhys-Meyers (Tudors)
Úristen, a Secret Girlfriendet teljesen elfelejtettem, mondjuk onnan kábé az összes csajt lehetne jelölni. :D
Mostmár maradjon ez a fentebbi 3, ők a titkos barátnőkkel is felveszik a versenyt.
Mondjuk a Glee két pipije se semmi, de Nina a csúcs.
Szintén BÚÉK előre is.
1.Grace Park
2.Eva Amurri
3,Anna Paquin
:)
1. Kaya Scodelario (Skins)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Kaley Cuoco (TBBT)
zachary levy
kyle chandler
thomas jane
1. Josh Holloway
2. Ian Somerhalder
3. Jesse Spencer
imho yvonne strahovski simán fog nyerni ebben a kategóriában
1.Yvonne Strahovski
2.Evangeline Lilly
3.Elizabeth Mitchell
A kedvenc kategóriám. :)
1. Lizzy Caplan (Party Down)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Hayley Atwell (The Prisoner)
Futottak még :): Olivia Thirlby (Bored to Death), Gillian Jacobs (Community), Joy Bryant (Virtuality), Amy Acker (Dollhouse), Katee Sackhoff, Leah Cairns, Lymari Nadal és Lara Gilchrist (BSG), valamint Maggie Siff (Sons of Anarchy).
Yvonne Strahovski (Sarah @ Chuck) :)
1.Amber Stevens (Greek)
http://l.yimg.com/l/tv/us/img/site/15/45/0000041545_20070720122623.jpg
http://www.zap2it.com/media/photo/2009-01/44420650.jpg
2.Olivia Wilde (House)
3.Spencer Grammer (Greek)
http://allseriesmag.files.wordpress.com/2008/08/spencer-grammer.jpg
+ különdíj: Traylor Howard (Monk) – jól tartja magát :)
pasik:
1. Jesse Spencer (Chase @ House MD)
2. Chace Crawford (Nate @ Gossip Girl)
3. Mark Salling (Puck @ Glee)
csajok:
1. Dianna Agron (Quinn @ Glee)
2. Olivia Wilde (13 @ House MD)
3. Taylor Momsen (Jenny @ Gossip Girl)
Nina Dobrev (Vampire Diaries)
1. Katie Cassidy (Harper’s Island: ott jobban nézett ki)
2. Kaley Cuoco (Big Bang)
3. Yvonne Strahovski (Chuck)
1.Jensen Ackles
2.Misha Collins
3.Justin Hartley
Legjobb kategória :D :D
1. Matthew Bomer
2. Ian Somerhalder
3. Misha Collins
1. Robert Buckley (OTH)
2. Brian Austin Green (TSCC)
3. Wentworth Miller (PB)
1. Tabrett Bethel – Legend of The Seeker
2. Laura Vandervoort – V (2009)
3. Evangeline Lilly – Lost
Yvonne Strahovski (Sarah @ Chuck) Olivia Wilde (13 @ House) Alona Tal (Ellen @ Supernatural)
Kaley Cuoco
Katee Sackhoff
Evangeline Lilly
dzsiaj: oké.
1. Yvonne Strahovski
2. Katie Casidy
3. Laura Vandervoort
Sarah Shahi (Life) Evangeline Lilly (Lost) Eva Longoria (DH)
1. Jared Padalecki (Supernatural)
2. Zachary Levi (Chuck)
3. Ian Somerhalder (The Vampire Diaries)
1.Olivia Wilde (House)
2. Eva Longoria (DH)
3.Pokorny Lia (Beugró):)
1. Kaley Cuoco (TBBT)
http://images.tvrage.com/people/2/3041.jpg
2. Lea Michele (Glee)
http://images.tvrage.com/people/55/163456.jpg
3. Antonia Thomas (Misfits)
http://www.e4.com/media/7FB50A18-CBA0-409E-A124-0039962B5322_extra.jpg
1. Yvonne Strahovski (mivel Kristen már nincs :(
2. Eva Longoria
3. Nina Dobrev
1. Yvonne Strahovski
2. Nina Dobrev
3. Olivia Wilde
1. Tabrett Bethell http://freakchiq.iimmgg.com/image/17997e7032716afd83100b9f70fe80ce
2. Kaley Cuoco
3. Yvonne Strahovski
1. Erica Durance (Lois – Smallville)
2. Leighton Meester (B’ – Gossip Girl)
3. Eva Amurri (Jackie – Californication)
1. Tabrett Bethell http://desmondwallace.freeblog.hu/files/Tabrett003.jpg
2. Laura Vandervoort
3. Summer Glau
1. David Boreanaz
2. Jensen Ackles
3. Ian Somerhalder
Nőknél meg legyen a Christina Hendricks!:)
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Nina Dobrev (Vampire Diaries)
3. Eliza Dushku (Dollhouse)
Sajna Kristen Bell-t nem sokat lehetett idén TV képernyőn látni, egyébként ő is simán rajta lenne a dobogón.
1. Ian Somerhalder
2. Matt Bomer
3. Hugh Laurie
A hozzászólásom moderálásra vár. Ha ez egyenlő a “megfogta a spamszűrő”-vel akkor szólok :)
1.Eva Amurri (Calif.)
2.Erica Durance (Smallville)
3.Madeline Zima (Calif.)
Fiúk:
Matthew Bomer (White Collar)
Jonathan Rhys Meyers (Tudors)
Michael Trucco (BSG)
Lányok:
Yvonne Strahovski (Chuck)
Tricia Helfer (BSG)
Dianna Agron (Glee)
1:Alex Skarsgard (true blood)
2:Stephen Moyer (true blood)
3:Matthew Gray Gubler (criminal minds):D
1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Jason Segel (How I Met Your Mother)
3. Nathan Fillion (Castle)
1.Simon Baker
2.Michael C. Hall
3.David Duchovny
Yvonne Strahovski????????
bocsánat, jó csaj, de közelse top1. Nem értem, hogy mindenkinek miért ő teccik a legjobban. -.-’
Lizzy Caplan (Party Down)
Tabrett Bethell (Legend of the Seeker)
Katee Sackhoff (BSG)
1 shantel vanshanten (one tree hill)
2 blake lively (gossip girl)
3 nina dobrev (vampire diaries)
Eycandy pasik:
Simon Baker (The Mentalist)
Taylor Kitsch (Friday Night Lights)
Matt Bomer (Whie Collar)
1. Matt Bomer
2. Misha Collins
3. Ian Somerhalder
Eva Longoria – DHW
Katie Cassidy – Melrose
Annalynne McCord – 90210
1.Eva Amurri
2.Yvonne Strahovski
3.Shantel VanSanten(OTH)
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Dichen Lachman (Dollhouse)
3. Dianna Agron (Glee)
csajok:
1. Kaley Cuoco (TBBT)
2. Laura Vandervoort (V)
3. Sarah Lancaster (Chuck)
pasik (kis tanácskozás után a család nőtagjaival)
1. David Boreanaz (Bones)
2. Jensen Ackles (SupNat)
3. Tom Welling (Smallville)
Yvonne Strahovski – idén egyértelműen övé az elismerés, mint friss jelenség, akire kellemes ránézni, pláne rágondolni. Kiforratlan színésznő egyenlőre, de övé 2009 legjobb nőjének rangja.
Deborah Ann Woll – a True Blood Jessica-ja, hamvas új húsként szorosan követi Strahovskit.
1.Jensen Ackles
2.Alexander Skarsgård
3.Misha Collins
raxel: mindenkinek más az ízlése… nálam se ő lenne az első hanem Kristen Bell, csak hát ő tudtommal nem volt sehol sem szereplő idén… talán 1-2 vendégszerep, de az se biztos.
1., Joe Flanigan
2., Matthew Boomer
3., David Boreanaz
sorrend nélkül:
Bridget Regan, Yvonne Strahovsky, Tricia Helfer,
1. Alex Skarsgard (True Blood)
2. Taylor Kitsch (Friday Night Lights)
3. Jensen Ackles (Supernatural)
1. Craig Horner (Legend of the Seeker)
2. Jamie Bamber (BSG)
3. Zachary Levi (Chuck)
Dianna Agron (Glee)
Tabrett Bethell (Legend of the seeker)
Anna Paquin (True Blood)
1. Morena Baccarin
2. Katie Cassidy
3. Eva Amurri
“Yvonne Strahovski????????
bocsánat, jó csaj, de közelse top1. Nem értem, hogy mindenkinek miért ő teccik a legjobban. -.-’’”
Én meg azt nem értem, hogy ez miért kell?? Ettől jobban érzed magad?
Nyugodtan tartsa meg mindenki a véleményét aki csak nemértemezni jön ide.
Hát ez a kedvenc szavazásom, de a legnehezebb is.
Az én jelöltjeim:
1.Tabrett Bethell (Cara – Legend of the seeker)
2.Dianna Agron (Quinn – Glee)
3.Leighton Meester (Blair – Gossip Girl)
1. Spencer Grammer (Greek)
2. Katherine Heigl (Grey’s Anatomy)
3. Amanda Righetti (The Mentalist)
1. Yvonne Strahovski (Sarah @ Chuck)
2. Lea Michele (Rachel @ Glee)
3. Dianna Agron (Quinn @ Glee)
1. Yvonne Strahovski – Chuck
2. Olivia Wilde – House
3. Shiri Appleby – To Love and Die, még ha nem is lett belőle sorozat, viszont messze túl aranyos kiscsaj ahhoz h kihagyjam.
1. Zach Quinto
2. Misha Collins
3. Jensen Ackles
1. Katie Cassidy
2. Leigton Meester
3. Katerina Graham
1. Misha Collins
2. Jensen Ackles
3. Paul Wesley
Ki szeretném emelni, hogy a jelöltjeim nem pusztán eyecandy-k, színészi teljesítményüket is nagyra becsülöm.
Sorrend nélkül
Zachary Quinto
David Boreanaz
Jensen Ackles
Tabrett Bethel
Yvonne Strahowski
Bridget Regan
1. Kiefer Sutherland
2. David Boreanaz
3. Nathan Fillion
1. Katie Cassidy (Harper’s Island)
2. Laura Vandervoort (V)
3. Julie Benz (Dexter)
és kb az összes egy-egy részben szereplő csaj a Supernaturalből :D
1.Taylor Kitsch(Friday Night Lights)
2.Jamie Bamber(BSG)
3.Matt Barr(Harper’s Island)
Laura Vandervoort (V)
Courtney Ford (Dexter)
Olivia Wilde (House)
1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Matt Bomer (White Collar, Chuck)
3. Ian Somerhalder (The Vampire Diaries, Lost)
1. Veronica Taylor (Secret Girlfriend – Aquarium Girl)
2. Minka Kelly (FNL – Lyla)
3. Sarah Shahi (Life – Dani Reese)
—
pasik sorrend nelkül:
James Purefoy (Philanthropist – Teddy Rist)
Taylor Kitsch (FNL – Riggins)
Chace Crawford (GG – Nate)
1. Yvonne Strahovski
2. Kaley Cuoco
3. Kaya Scodelario
1. Robert Buckley (One Tree Hill)
2. John Cho (FlashForward)
3. Ian Somerhalder (The Vampire Diaries)
- Jewel Staite
- Evangeline Lilly
- Parminder Nagra
Minden kommentemet nyeli a spammasina…
1. Taylor Kitsch (FNL)
2. Alexander Skarsgard (Tru Blood)
3. Matthew Morrison (Glee)
Jaredet és Jensent egyformán szeretem, de Jared kevesebbet kap ezért ő az 1.:)
1. Jared Padalecki
2. Jensen Ackles
3. Alexander Skarsgård
1. Sarah Lancester (Chuck) – nekem sokkal jobban tetszik mint Yvonne
2. Summer Glau (TTSCC) – alig szerepel. mindenki elfelejtette már?
3. Jennifer Taylor (TAAHM) – nem hiszem h sokak feismerik polgári nevéről, de csak gondoljatok Charlie Chelsea-jére. :)
Gyorsan leszavazok én is, hogy ne érje szó a ház elejét, összesíteni úgyis csak holnap kezdek el:
1. Laura Vandervoort (V)
2. Katie Cassidy (Harper’s, MP)
3. Dianna Agron (Glee)
Szemmel láthatóan Yvonne nem fogja hiányolni az én szavazatomat, ezért is maradt ki. Aztán ki tudja, lehet emiatt verem a fejem a falba.
Kiefer Sutherland (24)
Matthew Morrison (Glee)
David Boreanaz (Bones)
Eva Longoria (Desperate Housewives)
Annie Wersching (24)
Eliza Dushku (Dollhouse)
1. Olivia Wilde (House M.D.)
2. Katherine Heigl (Grey’s Anatomy)
3. Katee Sackhoff (BSG)
1. Jesse Spencer
2. Misha Collins
3. Matthew Gray Gubler
1. Ian Somerhalder – na ez volt a legegyértelműbb döntésem eddig JAwson :D
http://www.vampirediariesfanatic.com/images/gallery/damon-promo-pic.jpg
2. Misha Collins
http://images.buddytv.com/articles/Misha-Collins-supernatural-5123018-300-300.jpg
3. Craig Horner
http://thetvaddict.com/wp-content/uploads/2009/02/craig_horner.jpg
honorary mention: Jensen Ackles, Joe Flanigan, Alexander Skarsgard, James Marsters, Milo Ventimiglia
1. Erin Karpluk (Being Erica)
2. Alyson Hannigan (HIMYM)
3. Cobie Smulders (HIMYM)
Chyler Leigh
Evangeline Lilly
Yvonne Strahovski
Ian Somerhalder
Josh Hollaway
David Boreanaz
sorrend nélkül
1. Alexander Skarsgard (True Blood)
2. Henry Cavill (Tudors)
3. Craig Horner (Legend of the Seeker)
a lányokra is szavaznék azért. ;)
1. Michelle Trachtenberg (Gossip Girl)
2. Kristin Bauer (True Blood)
3. Erica Durance (Smallville)
1. Tabrett Bethell (Legend of the Seeker)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Stana Katic (Castle)
Laura Vandervoort (V)
rajta kívül más most nem is érdekel
1. Blake Lively
2. Julie Benz
3. Laura Vandervoort
Én se nézek GG-t, de az SNL-ben az a “booty-go-round-and-round” performance meggyőzött :)
1. Matt Bomer (White Collar)
2. John Cho (Flashforward)
3. Zachary Quinto (Heroes)
1. Dianna Agron (Glee)
2. Kaya Scodelario (Skins)
3. Dichen Lachman (Dollhouse)
1. Caterina Scorsone / Alice
2. Evangeline Lilly / Lost
3. Laura Vandervoort / V
1. Blake Lively
2. Sonya Walger
3. Natascha McElhone
1. Yvonne Strahovski
2. Dianna Agron
3. Blake Lively
Csajok:
1.) January Jones – Mad Men
2.) Christina Hendricks – Mad Men
3.) Amanda Righetti – The Mentalist
Pasik:
1.) Mark Salling – Glee
2.) Julian McMahon – Nip/Tuck
3.) Seamus Dever – Castle
1. Tabrett Bethell (Legend of the Seeker)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Olivia Wilde (House M.D.)
1. Blake Lively (Gossip Girl)
2. Elyse Levesque (SGU)
3. Olivia Wild (House)
1. Hayden Panettiere
2. Kaley Cuoco
3. Yvonne Strahovski
Amy Acker (Dollhouse)
Sara Fletcher (Secret Girlfriend)
Tabrett Bethell (The Legend of The Seeker)
1. Bridget Regan
2. Missy Peregrym
3. Kaley Cuoco
1. Katie Cassidy
2. Evangeline Lilly
3. Olivia Wilde
1. Sarah Lancaster (Chuck)
2. Tabrett Bethel (Legend of The Seeker)
3. Charisma Carpenter (Legend of The Seeker)
Pasik:
Matthew Bomer
Zachary Levi
Zachary Quinto
Csajok:
Yvonne Strahovski
Olivia Wilde
Kaley Cuoco
1.Alexander Skarsgård (True Blood)
2.Zachary Quinto (Heroes)
3.Travis Fimmel (The Beast)
1. Jensen Ackles
2. Misha Collins
3. Kiefer Sutherland
1. Yvonne Strahovski
2. Blake Lively
3. Olivia Wilde (House M.D.)
2-2 pontra a következő hölgyek:
Yvonne Strahovski
Tabrett Bethel
Evangeline Lilly
1. Yvonne Strahovski
2. Kaley Cuoco
3. Olivia Wilde
1. Nina Dobrev
2. Kaley Cuoco
3. Leighton Meester
1. Katie Cassidy
2. Kaley Cuoco
3. Annie Wersching (24)
1. Leighton Meester (Gossip Girl)
2. Taylor Momsen (Gossip Girl)
3. Jennifer Morrison (House)
Kaley Cuoco
Eliza Dushku
Blake Lively
szerintem…
:)
Kaley Cuoco
Alison Brie
Rashida Jones
(2-2-2)
1. Olivia Wilde (House MD)
2. Kaley Cuoco (TBBT)
3. Jasika Nicole (Fringe)
Josh Holloway (Lost)
Michael C. Hall (Dexter)
Matthew Morrison (Glee)
1. Jennifer Morrison (House)
2. Cobie Smulders (HIMYM)
3. Julie Benz (Dexter)
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Dianna Agron (Glee)
3. Kaley Cuoco (TBBT)
1. Yvonne Strahovski
2. Kaya Scodelario
3. Kaley Cuoco
1. Tabrett Bethell (Legend of the Seeker)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Amanda Righetti (Mentalist)
Jensen Ackles (Supernatural)
Chace Crawford (Gossip girl)
Matthew Bomer (White Collar)
1. Aimee Teegarden – FNL
2. Minka Kelly – FNL
3. Kaley Cuoco – TBBT
1. Jensen Ackles
2. Justin Hartley
3. Misha Collins
Elizabeth Mitchel
1. Simon Baker
2. Callum Keith Rennie
3. Damian Lewis
1. Kaley Cuoco (The Big Bang Theory)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Sarah Lancaster (Chuck)
politikailag korrekt top3am:
1. Julie Benz
2. Eva Amurri
3. Rutina Wesley
1. Elaine Cassidy//Harper’s Island//
2. Erica Cerra //Eureka//
3. Kaley Cuoco //TBBT//
girls:
1. Dianna Agron
2. Leighton Meester
3. Alyson Hannigan
boys:
1. David Boreanaz
2. Mark Salling
3. Scott Michael Foster
1.Kristen Bell (Heroes)
2.Kaley Cocou (TBBT)
3.Olivia Wilde (House MD)
2-2-2
Kaley Cuoco
Sarah Lancaster
Olivia Wilde
1. David Boreanaz (Bones)
2. Neil Patrick Harris (How I Met Your Mother)
3. Milo Ventimiglia (Heroes)
Lányok:
1. Lisa Edelstein (House)
2. Lea Michele (Glee)
3. Evangeline Lilly (Lost)
Fiúk:
1. Jesse Spencer (House)
2. Josh Holloway (Lost)
3. Cory Monteith (Glee)
1. Lois Lane – Erica Durance
2. J.J. (Criminal Minds) – A.J. Cook
3. Sarah – Yvonne Strahovski
Evangeline Lilly
Lily Loveless
Madison Burge
1. Evangeline Lilly (Lost)
2. Kaley Cuoco (The Big Bang Theory)
3. Yvonne Strahovski (Chuck)
Csajok:
1. Shantel VanSanten (One Tree Hill-Quinn James)
2. Candice Accola (The Vampire Diaries-Caroline Forbes)
3. Madeline Zima (Heroes, Californication)
Pasik:
1. Paul Wesley (The Vampire Diaries-Stefan Salvatore)
2. Jared Padalecki (Supernatural)
3. Alexander Skarsgard (True Blood-Eric Northman)
1. Robert Buckley (OTH)
2. Jensen Ackles (Supnat)
3. Ian Somerhalder (Vampire Diaries)
+ Chace Crawford (Gossip girl)
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Kaley Cuoco (The Big Bang Theory)
3. Sophia Bush (One Tree Hill)
1. Patrick Dempsey (Grey’s Anatomy)
2. Hugh Laurie (House)
3. John Krasinski (The Office)
KÉRDÉS: Az “eredményhirdetésnél” nem lehetne a képes top10 után folytatni a listát (top összes lenne akkor) képek nélkül?
Alexander Skarsgard
Josh Holloway
Taylor Kitsch
Nincs sorrend.
Tabrett Bethell azért nem kicsit lett ismert az utóbbi időben, úgy látom.:)
Yvonne Strahovski (Sarah @ Chuck)
Olivia Wilde (House M.D.)
Peyton List (FlashForward / Mad Men)
1. the ultimate sexy guy, Jensen Ackles
2. A méltatlanul hanyagolt (sajnálatosan) Dylan Bruno
3. Misha Collins és a ballonkabátja
1. Olivia Wilde
2. Evangeline Lilly
3. Katie Cassidy
@ bombi – 2009. 12. 31. 18:13
vagy ugyanígy képekkel a top10, és az azon kívüliek lennének csak felsorolva pontszámmal
1. Eliza Dushku
2. Katie Cassidy
3. Yvonne Strahovski
Csajok:
1. Lisa Edelstein (House)
2. Blake Lively (Gossip Girl)
3. Leighton Meester (Gossip Girl)
Pasik:
1. Jesse Spencer (House)
2. Milo Ventimiglia (Heroes)
3. Patrick Dempsey (Grey’s Anatomy)
1. Jensen Ackles
2. Kiefer Sutherland
3. Matthew Gray Gubler
1. Lily Loveless (Skins)
2. Eva Amurri (Californication)
3. Olivia Wilde (House M.D.)
1. Zachary Quinto
2. Matt Bomer
3. Alexander Skarsgård
Rashida Jones (pyrex)
Olivia Wilde (le se kell írni)
Katie Cassidy (MP, Harper’s)
1. Laura Vandervoort (Lisa – V)
2. Katie Cassidy (Harper’s Island)
2. Eliza Dushku (Dollhouse)
zachary quinto (heroes)
hugh laurie (house)
ed westwick (gossip girl)
negyedjére se fogadta el a linkeket az oldal :( Akkor csak a lényeg:
1. Lily Loveless (Skins)
2. Eva Amurri (Californication)
3. Olivia Wilde (House M.D.)
(előző hsz-omat akkor légyszives töröljétek)
Csajok:
Blake Lively
Julie Benz
Eliza Dushku
Pasik:
Jensen Ackles
Taylor Kitsch
Jared Padalecki
Jared Padalecki
Josh Halloway
Jim Parsons:)))
1. Hayden Panetierre (Heroes)
2. Evangeline Lilly (Lost)
3. Allyson Hanigan (HIMYM)
1. Callum Keith Rennie (HI)
2. C.J. Thomason (HI)
3. Alexander Skarsgard (TB)
(Nők közül egyébként szerintem January Jones a legjobb nő.)
Pasik:
1. Zachary Levi (Chuck)
2. Alexander Skarsgard (True Blood)
3. Ed Westwick (GG)
Csajok:
1. Yvonne Strahovsky (Chuck)
2. Katie Cassidy (Harper’s Island)
3. Kaya Scodelario (Skins)
1.Yvonne Strahovski(Chuck)
2.Anna Torv (Fringe)
3.Kaley Cuoco (TBBT)
1. Jensen Ackles (Supnat)
2. David Boreanaz (Bones)
3. Jared Padalecki (Supnat)
1. Sara Fletcher (Secret Girlfriend) http://tinyurl.com/yzn69ym
2. Kaya Scodelario (Skins) http://tinyurl.com/yj42w2e
3. Evangeline Lilly (Lost) http://tinyurl.com/yhrjjmy
Sorrend nélkül persze
1.Eliza Coupe Dr. Denise Mahoney-Scrubs
2.Andrea Anders Linda-Better off Ted
3.Bridget Regan Kahlan Amnell – Legend of the Seeker
De persze van még pár aki szivem dobogtatja.
Buék
1. Amanda Righetti
2. Connie Britton
3. Evangeline Lilly
1. Sarah Fletcher (Secret Girlfriend)
http://cdn2.maxim.com/maxim/files/2009/10/06/sara-fletcher/sara-fletcher_l7.jpg
2.Olivia Wilde (House)
http://cdn2.maxim.com/maxim/files/2008/11/24/olivia-wilde/gfd_l2.jpg
3. Amanda Righetti (The Mentalist)
http://cdn2.maxim.com/maxim/files/2009/02/16/amanda-righetti/gfd_l6.jpg
Remélem lehet lányokra és fiúkra is szavazni egyszerre, bár látom csak néhány kommentben szerepel mindkét nem. Ha nem lehet, akkor lány vonlék, tehát a fiúkra ment a szavazat.
Lányok: 3-2-1 pont
1. Summer Glau (TTSCC)
2. Olivia Wilde (House)
3. Morena Baccarin (V)
Fiúk: 2-2-2 pont
Josh Holloway (Lost)
Alexander Skarsgard (True Blood)
Ian Somerhalder (The Vampire Diaries)
1. Alexander Skarsgård
2. David Boreanaz
3. Adam Baldwin
Lee Pace (Pushing Daisies)
Jack Davenport (Flash Forward)
Jack Huston (Eastwick)
1. Chace Crawford (Gossip girl)
2. Robert Buckley (Lipstick jungle)
3. Beau Mirchoff (Desperate Housewives)
1.Laura Vandervoort (V)
2.Eva Longoria (DH)
3.Minka Kelly (FNL)
http://blackchristiannews.com/news/v-laura-vandervoort-as-lisa-01-crop.jpg
http://hissip.files.wordpress.com/2008/02/evalo.jpg
http://annehelenpetersen.files.wordpress.com/2009/12/minka-kelly-as-lyla-garrity.jpg
Bár Minka Kelly a 4.évadban eddig csak 1 rész erejéig kapott szerepet, de remélem sokat láthatjuk még.
1. Aimee Teegarden (Friday Night Lights)
2. Summer Glau (Terminator)
3. Olivia Wilde (House)
1. Jensen Ackles
2. Mischa Collins
3. Matthew Bomer
1.Gilles Marini(Brothers and Sisters-Luc Laurent)
2.Tim Kang(The mentalist)
3.Taylor Kitsch(FNL)
Nem hiszem, hogy az én jelöltjeim a legesélyesebbek, de ez nem a kinézetük, inkább a sorozat ismertsége (ismeretlensége) miatt van, sajnos…
A pasiszépségek:
1. Charles Semine (Nick rendőr, Mercy)
http://www.kepfeltoltes.hu/view/091231/Charles_Semine_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
2. Bob Harper (The Biggest Loser)
http://13.media.tumblr.com/tumblr_ktcbvlfoay1qzwgnko1_500.jpg
3. Henry Caville (Charles Brandon, The Tudors)
http://lifeofaladybug.typepad.com/.a/6a00d8341c606d53ef0115709f554f970b-800wi
1. Lindsay Price (Eastwick)
2. Jennifer Live Hewitt (Ghost Whisperer)
3. Nina Dobrev (The Vampire Diaries)
…és a srácok (miért ne…):
1. Colin Egglesfield (Melrose Place)
2. Craig Horner (Legend of the Seeker)
3. Chris O´Donnell (NCIS: LA)
1. Evangeline Lilly
2. Olivia Wilde
3. Aimee Teegarden
1. Kaley Cuoco
2. Katie Cassidy
3. Olivia Wilde
Jennifer Morrison
Olvia Wilde
Bridget Regan
Lee Pace
1.Gilles Marini (Brothers & sisters)(egyértelmű első hely, nála nagyobb eyecandyt nemigen láttam.Arra pedig csak most jöttem rá, hogy ő volt a Szex és New York mozifilmben Dante).
http://www.babble.com/CS/blogs/famecrawler/2009/05/gilles_marini_shirtless_sexy-dad-dancing-with-the%20stars-brothers%20&%20Sisters-satc.jpg
http://daddycatchersrealm.files.wordpress.com/2009/10/gilles-marini.jpg?w=428&h=640
http://blogs.abc.com/.a/6a00d8341c591153ef0120a6231364970b-pi
2. Matthew Morrison (Glee)(A kedvencem, amikor a Thong songot énekli.)
http://www.hollywoodoutbreak.com/wp-content/uploads/2009/08/matthew-morrison.jpg
http://poponthepop.com/images/gallery/matthew-morrison-image.jpg
http://www.imdb.com/media/rm3417475328/nm1285162
3. Rob Lowe (Brothers & sisters)
http://bittenandbound.com/wp-content/uploads/2008/04/rob-lowe-another-scandal-brewing.jpg
http://images2.fanpop.com/images/photos/5000000/Rob-Lowe-3rd-season-promo-brothers-and-sisters-5080701-526-700.jpg
http://images2.fanpop.com/images/photos/5000000/Rob-Lowe-3rd-season-promo-brothers-and-sisters-5080703-526-700.jpg
Olivia Wild
Balogh Edina
Kiss Ramóna XD
Minka Kelly
Dianna Agron
Tricia Helfer
Ez eddig a legnehezebb és csak 3 név…:S
Nálam:
1.Aimee Teegarden(FNL)
2.Yvonne Strahovski(Chuck)
3.Katie Cassidy(Harper’s Island,Melrose Place)
———
Így olyanok maradtak le a listámról(sorrend nélkül)mint:
-Bridget Regan(Legenf of the Seeker)
-Blake Lively(Gossip Girl)
-Leigton Meester(Gossip Girl)
-Kaley Cuoco(TBBT)
-Sarah Lancaster(Chuck)
-Deborah Ann Woll(True Blood)
-Alona Tal(SupNat)
-Minka Kelly(FNL)
-Sophia Bush(One tree hill)
-Antonia Thomas Misfits)
Természetesen lehetne még sorolni.
Azért rakjunk fiúkat is(sorrend nélkül):
Zachary Levi(Chuck)
Jensen Ackles(Supnat)
Taylor Kitsch(FNL)
1. Jensen Ackles
2. Hugh Laurie
3. Jonathan Rhys Meyers
lányok, női szemmel:
1. Evangeline Lilly
2. Cobie Smoulders
3. Eva Longoria Parker
1. Summer Glau (Terminator)
2. Laura Vandervoort (V)
3. Kaley Cuoco (Big Bang Theory)
1. Jensen Ackles
2. Alexander Skarsgard
3. Tom Welling
Antonia Thomas (Misfits)
Madison Burge (FNL)
Evangeline Lilly (Lost)
1.Yvonne Strahovski
2.Kaley Cuoco
3.Blake Lively
Katie Cassidy
Yvonne Strahovski
Summer Glau
(BÚÉK)
..::Girls::..
1. Lindsay Price (Eastwick)
http://www.pillerrecords.com/artists/lindsayprice/images/artistbio2.jpg
2. Ellen Pompeo (Grey’s Anatomy)
http://access.nscpcdn.com/gallery/i/p/pompeo/ellen_gal1.jpg
3. Sophia Bush (One Tree Hill)
http://wallpapers.celebritydesktop.com/hollywood/images/actresses/sophia_bush/sophia_bush_1600_5.jpg
http://www.dosomething.org/files/Images/sophia_bush_surfy.jpg
http://yepyep.gibbs12.com/wp-content/uploads/2009/05/sophiabush1.jpg
..::Guys::..
1. Justin Chambers (Grey’s Anatomy)
http://blog.seattlepi.com/art/library/justins4.jpg
http://makingofmarvis.files.wordpress.com/2008/03/0000036124_20061130155543.jpg
2. Jensen Ackles (SupNat)
http://sdvanaleigh.files.wordpress.com/2008/12/jensen_ackles_.jpg
3. Eric Dane (Grey’s Anatomy)
http://www.insidesocal.com/outinhollywood/dane_mh2.jpg
http://www.glamaddict.com/uploaded_images/EricDane-714159.jpg
C. J. Thomason – Harper’s Island
Matthew Morrison – Glee
1. http://images.netbag.hu/20091231/18574731112.jpg” title=”Yvonne Strahovski” rel=”nofollow”> (Chuck)
2. http://images.netbag.hu/20091231/18574827554.jpg” title=”A.J. Cook” rel=”nofollow”> (Criminal Minds)
3. http://images.netbag.hu/20091231/18575042675.jpg” title=”Kaley Cuoco” rel=”nofollow”> (The Big Bang Theory)
1. Jensen Ackles
2. Ed Westwick
3. Josh Radnor
1.Blake Lively (GG)
2.Katie Cassidy (Melrose Place)
3.AnnaLynne McCord (90210)
4….és még sorolhatnám (:
Pasik:
John Noble – Walter Bishop
Jorge Garcia – “Hurley”
Hugh Laurie – House M.D.
1. Mary-Louise Parker (Weeds)
2. Deane Farr (Californication)
3. Eva Amurri (Californication)
csak szólok, hogy szavaztam, de úgy látszik, megette a szűrő. Légyszi, rakjátok vissza!
Na, látom nem fogadja el a linkeket, akkor csak a nevek:
Girls
1.Lindsay Price
2.Ellen Pompeo
3.Sophia Bush
Guys
1.Justin Chambers
2.Jensen Ackles
3.Eric Dane
Már látom is, kérés visszavonva
1. Jensen Ackles
2. Misha Collins
3. Josh Holloway
+ Michael C. Hall hátsó fertája (különdíjat követelek érte!!!!) :)
sorrend nélkül:
Jesse Spencer
Josh Holloway
Simon Baker
Azthiszem elkapta a szűrő a szavazatom. :(
Pasik:
John Noble – Walter Bishop
Jorge Garcia – “Hurley”
Ez a komment viszi a pálmát XD
Én nem állítok Sorrendet, még a 3-at is nehéz volt kiválasztani!:
Bridget Regan LotS
Erin Karpluk Being Erica
Kaley Cuoco TBBT
Ja, egyébként OFF, de ha gyűjtöttétek (volna) lehetne ilyen év kommentjei listát is kitenni, volt néhány “eltévedt” user, akik okoztak pár vicces pillanatot :D
1.Katie Cassidy
2.Sophia Bush
3.Summer Glau
1.Thomas Dekker
2.Chase Crawford
3.Jensen Ackles
1, Aimee Teegarden (FNL)
2, Minka Kelly (FNL)
3, Hayden Panettiere (Heroes)
Eddig ez a legnehezebb döntés. Fájó szívvel hagyok ki arra érdemeseket.
Sorrend nélkül:
-Kaley Cuoco (The Big Bang Theory)
-Emmanuelle Chriqui (Entourage)
-Nina Dobrev (The Vampire Diaries)
1.Erica Durance
2.Bridget Regan
3.Yvonne Strahovski
1. Jensen Ackles
2. Matthew Bomer
3. Hugh Laurie
1. Bridget Regan (Legend of the seeker)
2. Olivia Wilde (House)
3. Evangeline Lilly (Lost)
1. Summer Glau
2. Jennifer Morrison
3. Yvonne Strahovski
1. Dianna Agron (Quinn Fabray -Glee)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Blake Lively lába :) (GG)
1. Eva Amurri (Californication)
3. Madeline Zima (Californication – Heroes)
3. Kaley Cuoco (The Big Bang Theory)
sorrend nélkül:
Franka Potente(House)
Anna Friel(Pushing Daisies)
Sarah Shahi(Life)
Nincs sorrend.
Lisa Edelstein
http://www.celebszz.com/42615-1/lisa-edelstein-02.jpg
Annie Wersching
http://z.about.com/d/beauty/1/0/I/v/annie_Wersching.jpg
Kaley Cuoco
http://nextround.net/wp-content/uploads/2008/02/kaley_2.jpg
1. Laura Vandervoort – v
2. Kaley Cuoco – tbbt
3. Yvonne Strahovski – chuck
Jöjjön egy nem szokványos lista :)
Marley Shelton (Agent Rachel Young @ Eleventh Hour)
Laura Vandervoort (Lisa @ V)
És kis csalással:
Kristen Bell szexi hangja (Gossip Girl :D )
BUÉK!
1. Craig Horner
2. Michael C. Hall
3. Jensen Ackles
1. Olivia Wilde
2. Lena Headey
3. Kate Walsh
1. Katee Sackhoff
2. Elizabeth Mitchell
3. Morena Baccarin
1. Wentworth Miller (Prison Break)
2. Ian Somerhalder (The Vampire Diaries)
3. Jared Padalecki (Supernatural)
Pasik:
1.Ian Somerhalder
2.Zachary Levy
3.David Boreanaz
Csajok:
1.Yvonne Strahovsky
2.Summer Glau
3.Nina Dobrev
1. Erica Durance
2. Yvonne Strahovski
3. Elaine Cassidy
1. Yvonne Strahovski
2. Dianna Agron
3. Kaley Cuoco
1. Sarah Lancaster
2. Yvonne Strahovski
3. Lisa Edelstein
1. Ian Somerhalder
2. Zachary Quinto
3. Alexander Skarsgard
1. Kaley Cuoco
2. Laura Vandervoort
3. Anna Paquin
1. Ian Somerhalder
2. Misha Collins
3. Neil Patrick Harris
1. Summer Glau
2. January Jones
3. Sarah Lancaster
Sara Shahi
Olivia Wild
Aimee Teegarden
1. Katie Cassidy
2. Blake Lively
3. Eliza Dushku
1. Joe Flanigan
2. Jensen Ackles
3. Jeffrey Donovan
1 – Claire Forlani – CSI:NY (bár nem tudom idén játszott-e még benne)
2 – Kate Mara – Entourage
3 – Lena Headey – TSCC
Csak,hogy ne azokra szavazzak akikre mindenki!! :)
1. Summer Glau
2. Oliwia Wilde
3. Elizabeth Mitchell
1. Jensen Ackles
2. Joe Flanigen
3. Misha Collins
@Oroszin Sajnos már tavaly sem.
1.Yvonne Strahovski (Chuck)
2.Olivia Wilde (House)
3.Alona Tal (SupNat)
1. Craig Horner (Legend of the Seeker)
2. Misha Collins (Supernatural)
3. Emun Elliot ( Paradox – Dr. Christian King)
1.Hugh Laurie
2.David Boreanaz
3.Josh Holloway
1. Erica Durance
2. Laura Vandervoort
3. Evangeline Lilly
1. Ed Westwick (természetesen:) )
2. Josh Holloway
3. Jensen Ackles
Bár nagyon nehéz csak hármat kiválasztani, de sorrend nélkül mégis:
Yvonne Strahovski
Kaley Cuoco
Erica Durance.
spamdog
Akkor javítanék ha lehet!
1 – Kate Mara – Entourage
2 – Lena Headey – TSCC
3 – Emmanuelle Chriqui – Entourage
Fiúk:
1.Alexander Skarsgård (True Blood)
2.Josh Holloway (Lost)
3.Matthew Morrison (Glee)
Lányok:
1.Dianna Agron (Glee)
2.Cobie Smulders (HIMYM)
3.Anna Paquin (True Blood)
1. Jesse Spencer – House md
2. Ian Somerhalder – The Vampire Diaries
3. David Boreanaz – Bones
1.Robert Buckley
2.David Boreanaz
3.Chase Crawford
1.Tina Fey
2.Evangeline Lilly
3.Kaya Scodelario
1. Gillian Jacobs – Community
2. Abigail Spencer – Mad men
3. Alison Brie – Community / Mad men
1. Erica Durance (Smallville)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Anna Paquin (True Blood)
1. Wentworth Miller (Prison Break)
http://kephost.hu/image-BE6B_4B3D0053.jpg
2. Michael Weatherly (NCIS)
http://www.feden.com/jpg/MichaelWea_G.Bek_4691869_Max.jpg
3. David Boreanaz (Bones)
http://snarkfood.com/wp-content/uploads/2009/09/david-boreanaz-bones.jpg
1. Lea Michele
2. Evangeline Lilly
3. Missy Peregrym
Lillyt leszámítva nem igen van esélye a lányaimnak, de hátha.
csaj(ok): Kathryn Prescott (skins)
pasi(k): Richard Dean Anderson (MacGyver) :D:D:D
Sorrend nélkül: Jared Padalecki, Tom Welling, Joe Flanigan
Kicsit egyhangú leszek, de ez van :)
1. Bridget Regan (Kahlan Amnell – Legend of the Seeker)- toronymagasan első
2. Tabrett Bethell (Cara – Legend of the Seeker)
3. Katee Sackhoff (Kara – ééérted! – Thrace ;) – BSG
1. Yvonne Strahovski
2-3. Kaley Cuoco
2-3. Laura Vandervoort
(+1 Kristin Chenoweth – Halottnak a csók)
1. Eva Amurri (Californication)
http://www.superiorpics.com/pictures2/Amurri_JS5415738.jpg
2. Jennifer Carpenter (Dexter)
http://images2.fanpop.com/images/photos/2900000/Jennifer-Carpenter-jennifer-carpenter-2924460-1200-1800.jpg
3. Busy Philipps (Cougar Town)
http://blog.newsok.com/television/files/2009/06/busy-philipps.jpg
1. Nathan Fillion
2. Jason Segel
3. Michael C. Hall
1. Jesse Spencer
2. Matthew Morrison
3. Michael C. Hall
1. Dianna Agron
2. Katie Cassidy
3. Nina Dobrev
Azt hiszem az enyemet is elkapta a spamszuro.
Nathan Fillion
Jason Segel
Zach Braff
… ők hárman elég indok arra, hogy akármit megnézzek amiben szerepelnek. :)
1.Yvonne Strahovski
2.Anna Paquin
3.Sarah lancaster
az enyémet is elkapta a spamszűrő
bocsi mégis megvannak a jelöltjeim, B.Ú.É.K
Sorrend nélkül:
Yvonne Strahovski
Olivia Wilde
Kristen Bell
1. Olivia Wilde
2-3. Katie Cassidy
2-3. Cameron Richardson
1. Erin Karpluk (Being erica)
2. Dianna Agron (Glee)
3. Yvonne Strahovsky (Chuck)
1. Tom Welling (Smallville)
2. David Boreanaz (Bones)
3. Matthew Fox (LOST)
csajok
1. Sarah Lancaster (CHUCK)
2. Adrianne Palicki (FNL)
3. Sophia Bush (OTH)
Jeee, Jason Segelnek már 3 szavazata van :DDD Nem vagyok egyedül :)
1. Summer Glau
2. Eliza Dushku
3. Minka Kelly
Pasik:
1. David Boreanaz (Bones)
2. Justin Hartley (Smallville)
3. Eric Dane (Grey’s Anatomy)
Csajok:
1. Cobie Smulders (HIMYM)
2. Sarah Wayne Callies (Prison Break)
3. Evangeline Lilly (Lost)
1. Tabrett Bethell (Cara @ Legend of the Seeker)
http://caraismymistress.tumblr.com/photo/1280/244829178/1/tumblr_kt20qi26OV1qaq8vy
2. Yvonne Strahovski (Sarah @ Chuck)
http://xrayvision.today.com/files/2009/11/yvonne-strahovski.jpg
3. Kaley Cuoco (Penny @ The Big Bang Theory)
http://psztmagazin.lapunk.hu/tarhely/psztmagazin/kepek/kaley_cuoco_bikini_mens_healthpictu_1_.jpg
1. Jensen Ackles
2. Alexander Skarsgård
3. Josh Holloway
1.Yvonne Strahowski Tavaly én se értettem a hype-ot, de ő jótétemény a férfiember számára
2.Katie Cassidy
3. Evangeline Lilly
+Bridget Regan
Kaley Cuoco
Missy Peregrym
Eliza Dushku
1. Matt Dallas
2. Jenson Ackles
3. Michael C. Hall
1.Ian Somerhalder(The Vampire Diaries)
2.Chace Crawford(Gossip Girl)
3.Robert Buckley(One Tree Hill)
Rettentő szemét szavazás:D Annyi szép lány van:)
1, Yvonne Strahovski (Chuck)
http://i.realone.com/assets/rn/img/3/6/6/2/16682663-16682667-large.jpg
2, Amber Stevens (Greek)
http://www.girl2watch.com/wp-content/uploads/2009/09/AS_018-300×450.jpg
3, Erica Durance (SmallVille)
http://cccsupermanfans.files.wordpress.com/2008/10/l_f9315d0086ee31f3cd19c5a387dd6d3e.jpg
1. Laura Vandervoort
2. Olivia Wilde
3. Kaley Cuoco
Jenna Fisher
Courtney Cox
1. Olivia Wilde
2. Evangeline Lilly
3. Gina Holden
és megszakadt a szívem, olyan nők maradtak le a dobogóról :D
Sofia Vergara hogy-hogy még szavazat nélkül áll? :o
1: Yvonne Strahovski
2: Olivia Wilde
3: Tricia Helfer
úúú Gainesnek mennyire jó ízlése van :)
1.Kaley Cuoco Penny,TBBT
2.Melissa Rauch Bernadette,TBBT
3.Courtney Ford Christine Hill,Dexter
1. Olivia Wilde(House)
2.Jennifer Morrison(House)
3.Navi Rawat(Numb3rs)
Az első kettőből kiderül, hogy milyen sorozatot néztem az elmúlt két hónapban :D
Lea Michele
Minka Kelly
Yvonne Strahovski
1. http://www.vivacinema.it/img/jessica-lowndes.jpg” title=”Jessica Lowndes” rel=”nofollow”>
2. Tabrett Bethell
3. http://earsucker.com/wp-content/uploads/2008/05/ashlee_simpson_wentz_nc.jpg” title=”Ashlee Simpson-Wentz” rel=”nofollow”>
Hát kb ez. Minka Kelly, Kaley Cuoco és Bridget Regan is gyönyörűek, csak most lemaradtak nálam.
Tabrett Bethel (Legend of The Seeker)
http://lhwo.hostrator.com/legend/season2/promo/2000/11.jpg
Eliza Dushku (Dollhouse)
http://media.photobucket.com/image/Eliza%20Dushku%20vampire/ArtDomino_10/May%2021/ElizaDushku_Maxim_01.jpg
Yvonne Strahovski (Chuck)
http://dancetothemusicoftime.files.wordpress.com/2009/04/01.jpg
1. Jessica Lowndes
2. Tabrett Bethell
3. Ashlee Simpson-Wentz
Minka Kelly, Kaley Couco, Bridget Regan és Stana Katic sajnos most nem fért be, pedig ők is gyönyörűek.
1. Emmanuelle Chriqui
2. Annie Wersching
3. Ashley Jones (True Blood – Daphne)
1. Jensen Ackles
2. Alexander Skarsgard
3. David Duchovny
1. Milo Ventimiglia
2. Ian Somerhalder
3. Zachary Levi
1. Jensen Ackles
2. Hugh Laurie
3. Mischa Collins
1. Natascha McElhone
2. Minka Kelly
3. Emmanuelle Chriqui
1.Wentwort Miller (Prison Break)
2.Kiefer Sutherland (24)
3.Robert Sean Leonard (House)
1. Tabrett Bethell
2. Erin Karpluk
3. Kaley Cuoco
1. Matt Dallas (KYLE XY / EASTWICK)
2. Robert Buckley (ONE TREE HILL)
3. Paul Wesley (THE VAMPIRE DIARIES)
sorrend nélkül
Yvonne Strahovski (Chuck)
Deanna Russo (Knight Rider)
Nina Dobrev (The Vampire Diaries)
Jared Padalecki
Alexander Skarsgard
Simon Baker
1.minka kelly (FNL)
2.shantel vanshanten (OTH)
3.kaley cuoco (TBBT)
1.Gillian Jacobs
2.Kaya Scodelario
3. Nina Dobrev
görlz:
1. Tabrett Bethell (LotS)
2. Bridget Regan (LotS)
3. Reiko Aylesworth (24)
bojz:
1. David Boreanaz (Bones)
2. Patrick Dempsey (Grey’s Anatomy)
3. Justin Chambers (Grey’s Anatomy)
Alex O’Louglin lemaradt…
1. Michael Weatherly
2. Zachary Levi
3. Simon Baker
Sorrendet nem tudok tenni, így egyenlő eséllyel:
Jensen Ackles (mindenki tudja :-)
Wentwort Miller (Prison Break)
Matt Bomer (White Collar)
Matt Bomer-ről kép:
http://img.photobucket.com/albums/v647/Norig/mattbomer.jpg
http://cdn.buzznet.com/media/jj1//2009/10/bomer-hunk/matthew-bomer-white-collar-hunk-01.jpg
1. Josh Holloway (LOST)
2. Jensen Ackles (Supernatural)
3. Hugh Laurie (House)
1.Josh Holloway
2.Jensen Ackles
3.Michael Weatherly
1. Kaley Couco (TBBT)
2. Eliza Dushku (Dollhouse)
3. Allison Miller (Kings)
1.Josh Holloway (Lost)
1.Wentworth Miller (PB)
3.James Lafferty (OTH)
1.Jensen Ackles (SupNat)
2. Damian Lewis (Life)
3. Misha Collins (SupNat)
Taye Diggs (private practice)
David Boreanaz (bones)
Zach Braff (scrubs)
köszi a számolást dzsiáj
a J-betűsök örök uralma ez a kategória:
1. Josh Halloway (Lost) – azért kap három pontot, h nehmá kimaradjon a listáról
2. Jesse Spencer (House – szőke cukiság rules
3. Jensen Ackles (Supnat) – neki nem kell már annyi pont, láthatóan hozza idén is a kategóriát. mondjuk nem véletlenül. simply perfect :)
és megjegyzem, hogy nem csak eye-candyk, de n jó színészek is.
további J betűsek, akik mind megérdemelnék a listára kerülést: James Purefoy, Justin Chambers, Jamie Bamber, James Callis, Julian McMahon
és néhány nem annyira J betűs, aki kimaradt:
Milo Ventimiglia – a szvazatokat elnézve a Heroes (le)szereplése miatt láthatóan ő is kikerül a képből,
Misha Collins – a Supnat az ultimate eye-candy sorozat
1. Mark Salling (Glee)
2. David Boreanaz (Bones)
3. Josh Holloway (Lost)
1. Alex O’Louglin
2. Jensen Ackles
3. Jason Segel
1. Jensen Ackles
2. David Boreanaz
3. Misha Collins
ja, és az honorable mention kategóráiból kimaradt a méltatlanul elhanyagolt Eric Mabius. :)
1. Olivia Wilde (House)
2. Kaley Cuoco (TBBT)
3. Laura Vandervoort (V)
Lizzy Caplan
Dichen Lachman
Bridget Regan
1. Michael C.Hall (Dexter)
http://cdn.buzznet.com/media/jj1//2009/07/hall-petco/michael-c-hall-petco-01.jpg
2. Wentworth Miller (Prsion Break)
http://farm2.static.flickr.com/1316/1436119560_8db1fc3bd7_o.jpg
3. Dominic Monaghan (Flashforward)
http://www.elephantjournal.com/wp-content/uploads/2008/12/dominic_monaghan_41.jpg
ajj… de ez így igazságtalan… mi lesz Brian Austin Greenel, Matt Bomerrel, Neil Patrick Harrissal, Josh Radnorral, Mark Sallingal és Joshua Jacksonnal? :D :D
AZ ÉLET NEHÉZ. :D
1. Bridget Regan (Legend of the Seeker)
2. Laura Vandervoort (V)
3. Erica Durance (Smallville)
1. Chace Crawford (Gossip Girl)
2. Taylor Kitsch (Friday Night Lights)
3. Alexander Skarsgård (True Blood)
1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Chris O’ Donnell (NCIS: Los Angeles)
3. Tyron Leitso (Being Erica)
1. Olivia Wilde (House M.D.)
2. Monica Raymund (Lie to Me)
3. Amanda Righetti (The Mentalist)
1. Blake Lively
2. Dianna Agron
3. Yunjin Kim
1. Eddie Cibrian
2. Alexander Skarsgard
3. Matthew Morrison
1. Matt Dallas (Chad-Eastwick)
2. David Boreanaz (Booth-Bones)
3. Chace Crawford (Nate-Gossip Girl)
1. Julie Benz (Dexter)
2. Elizabeth Mitchell (V)
3. Anna Torv (Fringe)
1. Kaley Couco ( TBBT)
2. Amy Teegarden ( Friday Night Lights)
3. Jana Kramer ( One Tree Hill)
1. Eva Amurri (Californication)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Olivia Wild (House)
4. Hayden Panettiere (Heroes)
Sorrend nélkül:
Elizabeth Mitchell (Juliet – Lost)
Aimee Teegarden (Julie – Friday Night Lights)
Katee Sackhoff (Teddy – Nip/Tuck)
1.Zachary Levi /Chuck/
2. Jared Padalecki /Supnat/
3. Ed Westwick /GG/
Pasik:
1. Jared Padelecki (Supnat)
2. Stephen Moyer (True Blood)
3. Doug Savant (SzülFeL)
Csajok:
1. Blake Lively (Gossip Girl)
2. Leighton Meester (Gossip Girl)
3. Anna Paquin (True Blood)
1. Gillian Jacobs (Community)
2. Sofía Vergara (Modern Family)
3. Morena Baccarin (V / Firefly)
íés igen, bírom pluszba, mert erre senki nem fog rátalálni keresőn :)
Sofia Vergara
1. Yvonne Strahovski (Sarah @ Chuck)
2 Kaya Scodelario (Effy @ Skins)
3 Dianna Agron (Quinn @ Glee)
Az előzőt sikerült haverom bejelentkezésével elküldeni, szóval az törölhető:
1. Gillian Jacobs (Community)
2. Sofía Vergara (Modern Family)
3. Morena Baccarin (V / Firefly)
és igen, bírom pluszba, mert erre senki nem fog rátalálni keresőn :)
Sofia Vergara
És az IP sem ugyanaz!
Ez nem könnyű, de:
1. JENSEN ACKLES (Supernatural)- nálam mindig is ő az örök kedvenc, nemcsak jó pasi, de jó színész is
2. JUSTIN CHAMBERS (Grey’s anatomy)- Ő a kedvencem a GA-ban, imádom ahogy Alexet játsza
3. CHRIS O’DONNELL (NCIS:LA)- Ő már nagyon régóta az egyik kedvenc színészem, örülök hogy végre egy jó sorozatban főszereplő, többet láthatjuk)
1. Lizzy Caplan (Party Down)
2. Gillian Jacobs (Community)
3. Yvonne Strahovski (Chuck)
1. Evangeline Lilly
http://images.askmen.com/galleries/actress/evangeline-lilly/pictures/evangeline-lilly-picture-2.jpg
2. Maggie Grace
http://www.wallpapergate.com/data/media/1352/Maggie_Grace_002.jpg
3. Yunjin Kim
http://images.fanpop.com/images/image_uploads/Yunjin-Kim-yunjin-kim-179964_800_941.jpg
Raktam be jó képeket, de egyértelmű, hogy nem küldte el, éreztem.
1. Evangeline Lilly
2. Maggie Grace
3. Yunjin Kim
1.Simon Baker
2.Hugh Laurie
3.Patrick Dempsey
nem Wallace-ra fogok szavazni :) hanem:
1. Hugh Laurie (House)
2. Chris O’Donnell (NCIS LA)
3. Kyle Chandler (FNL)
(Nem nagyon nézem a FNL-t, de amennyit, azt Kyle Chandler miatt. Persze még az Early Edition miatt… Chris O’Donnellt filmekből ugye, Hugh Laurie meg Hugh Laurie :) )
1. Jensen Ackles (Supnat)
2. David Boreanaz (Bones)
3. Josh Duhamel (Las Vegas)
Akkor legyen mondjuk THE L WORD szereplőgárdájának harmada. Alakított karakter, színészi tehetség és természetesen külső alapján.
1 pontért RACHEL SHELLY
2 pontért JENNIFER BEALS
3 pontért ROSE ROLLINS
Szavazáson kívül pedig 4 pontért KARINA LOMBARD, akit sajna még 2005 táján kiraktak, azóta nem láttam játszani más sorozatban :(
Férfiak közül pedig 2 pontért
David Duchovny – Californication (valaki elárulhatná mért nem kap soha egy szavazatot sem)
Michael C. Hall – Dexter
Kyle Chandler – Friday Night Lights
Meg persze Ackles, de ő nyer az én szavazatom nélkül is.
1. Jennifer Love Hewitt (Ghost Whisperer)
2. Summer Glau (TSCC)
3. Eliza Dushku (Dollhouse)
Nem igazán akar megjelenni a szavazatom, ránéznétek légyszi?
1. Olivia Wilde (House)
2. Kaley Cuoco (TBBT)
3. Maggie Lawson (Psych)
1. Sarah Lancaster
2. Cobie Smulders
3. Kaya Scodelario
1.Jensen Ackles(Supernatural)
2.Craig Horner (Legend of the Seeker)
3.Milo Ventimiglia(Heroes)
1. Olivia Wilde (House)
2. Cobie Smulders (HIMYM)
3. Lena Headey (TSCC)
Az én hármasom:
1. Misha Collins (Castiel – Supernatural)
2. Jensen Ackles (Dean – Supernatural)
3. Bradley James (Arthur – Merlin)
Ha lehet lányokra is, akkor nálam
1. Katie Cassidy (Ella – Melrose Place)
2. Jennifer Love Hewitt (Melinda – Ghost Whisperer)
3. Olivia Wilde (Thirteen – House)
Húú, tényleg nehéz kérdés:)
1. Shemar Moore (Criminal Minds, Derek Morgan)
http://exegeet.files.wordpress.com/2009/02/shemarmoore2.jpg
2. Wentworth Miller (Prison Break, Michael Scofield)
http://noahhunt.org/WentworthMiller/wentworth_miller_122xyz.jpg
3. Michael C. Hall (Dexter, Dexter Morgan)
http://www.tvscoop.tv/dex2.jpg
Tabrett Bethel (Cara @ Legend of The Seeker)
Yvonne Strahovski (Sarah @ Chuck)
Olivia Wilde (13 @ Dr. House)
1. HILARY DUFF (Gossip Girl)
2. Leighton Meester (Gossip Girl)
3. Yvonne Strahovski (Chuck)
1. Kaya Scodelario
2. Katie Cassidy
3. Lily Loveless
Köszi a javítást, bár ahogy nézem a linkelést alaposan eltoltam, szóval esetleg törölhetnétek, én meg megpróbálkoznák egy egyszerűbb megoldással
sorrend nélkül
Alexander Skarsgard (True Blood)
Ian Somerhalder (The Vampire Diaries)
Jensen Ackles (Supnat)
F.
1 Jensen Ackles (Supernatural)
2 David Boreanaz (Bones)
3 Tom Welling (Smallville)
L.
1 Yvonne Strahovski (Chuck)
2 Jennifer Love Hewitt (Ghost Whisperer)
3 Erin Karpulk (Being Erica)
- Bridget Regan
- Amanda Righetti
- Katie Cassidy
1. Evangeline Lilly
2. Kaley Cuoco
3. Kristen Bell
1. Alexander Skarsgard
2. Milo Ventimiglia
3. Neil Patrick Harris
1. Katee Sackhoff
2. Kaley Cuoco
3. Olivia Wilde
1. Jonathan Rhys Meyers (Tudors)
http://a.media.community.abcfamily.go.com/images/JRM.jpg
2. Dominic Monaghan (Lost, idén Flash Forward)
http://cm1.theinsider.com/media/0/63/51/254587_Dominic-Monaghan-Posters.0.0.0×0.340×425.jpeg
3. Ed Westwick (Gossip Girl)
http://images2.fanpop.com/images/photos/6700000/Ed-Westwick-Previews-GQ-Fall-Fashion-gossip-girl-6721777-944-1222.jpg
Misha Collins
http://bit.ly/8cYJx5
Ian Somerhalder
http://bit.ly/8XkD5v
Jamie Bamber
http://bit.ly/79JAMY
Pasik:
1. Josh Holloway
2. Taylor Kitsch
3. Zachary Levy
Csajok:
1. Katie Cassidy
2. Yvonne Strahovski
3. Evangeline Lilly
1. Evangeline Lilly
2. Kristen Bell
3. Katie Cassidy
“2. Kristen Bell”
a party down-os vendégszereplésnek köszönhetően?:)
Ez már azért elég szánalmas mondjuk, és senkit nem akarok megsérteni. Bellnek a szinkronhangjáért szavazni….hát azért enyhén elfajzott erre felé a Kristin Bell LOVE :)
winnie: mi lesz ma a Jaws? Remélem a tegnapi kimaradásáért, egy fő kategóriával kezdünk…:)
1 Yvonne Strahovski
2 Erin Karpluk
3 Summer Glau
1. Katie Cassidy MP(nem Harper, mert szőkésen szebb:D)
2. Tabrett Bethel LotS
3. Laura Vandervoort V
Na akkor :) :
1.Gilles Marini – Brothers and Sisters Nyammmmm :D :D
http://behindblondiepark.com/wp-content/uploads/2009/08/gilles-marini-pops-his-collar.jpg
2. Matt Bomer – White Collar
http://www.poptower.com/pic-14533/matt-bomer.jpg
3. Josh Holloway – Lost Ő mindig benne van a toplistámban :)
http://files.myopera.com/satnhan/albums/230579/josh_holloway_02.jpg
Hunter Parrish (Weeds), Stephen Moyer (True Blood), Chace Crawford (Gossip Girl)
(Zachary Levi csak egy kicsivel maradt le)
1. Misha Collins
2. Michael C. Hall
3. Jensen Ackels
Matthew Bomer (white collar)
Scott Michael Foster (Greek)
Taylor Kitsch (FNL)
1. Ed Westwick (Gossip Girl)
2. Jensen Ackles (SupNat)
3. David Boreanaz (Bones)
1. Kaley Cuoco /TheBigBangTheory/
2. Monica Raymund /LieToMe/
3. Hayden Panettiere /Heroes/
1. Laura Vandervoort (V)
http://images1.fanpop.com/images/image_uploads/Stuff-Magazine-Photoshoot-laura-vandervoort-886306_1053_1502.jpg
2. Leighton Meester (Gossip Girl)
http://www.hindustantimes.com/news/images/leighton-meester.jpg
3. Eva Longoria (Desperate Housewives)
http://behindblondiepark.com/wp-content/uploads/2009/03/eva_longoria_bebe_sport03.jpg
1. Jensen Ackels
2. Misha Collins
3. Jeffrey Dean Morgan
1.Jensen Ackles
2.Chase Crawford
3.Jared Padalecki
Tricia Helfer, Katee Sackhoff, Jennifer Carpenter
1. Yvonne Strahovski
2. Kaley Cuoco
3. Laura Vandervoort
1. Laura Vandervoort (V)
2. Leighton Meester (Gossip Girl)
3. Eva Longoria (Desperate Housewives)
1. Alexander Skarsgaard (True Blood)
2. Stephen Moyer (True Blood)
3. Neil Patrick Harris (HIMYM)
1. Tabrett Bethell – Cara – Legend of the Seeker
2. Bridget Regan – Kahlen – Legend of the Seeker
3. Jessica Lucas – Riley – Melrose Place
Kaley Cuoco
1. Ian Somerhalder
2. Jensen Ackles
3. Josh Holloway
Melissa Peregrym (Reaper), Minka Kelly (FNL), Marcia Cross (DH)
Lányok:
1. Elizabeth Mitchell (Lost)
2. Olivia Wilde (House)
3. Sarah Chalke (Scrubs)
Fiúk:
1. Taylor Kitch (FNL)
2. Josh Holloway (Lost)
3. Eric Dane (Greys Anatomy)
1. Kaya Scodelario
2. Yvonne Strahovski
3. Tabrett Bethell
1. Kaya Scodelario
2. Yvonne Strahovski
3. Laura Vandervoort
1. Alexander Skarsgård (True Blood)
2. Mark Salling (Glee)
3. Zachary Levi (Chuck)
Nathan Fillion
Jamie Bamber
Julian McMahon
Tricia Helfer
Emily Deschanel
Morena Baccarin
1. Jensen Ackles
2. Joe Flanigan
3. Ian Somerhalder
Jensen Ackles (SupNat)
Zach Quinto (Heroes)
Henry Ian Cusick (Lost)
1. Summer Glau
2. Grace Park
3. Kaley Cuoco
Pasik:
- Hugh Laurie
- Zachary Levi
- Adam Baldwin
Csajok:
- Yvonne Strahovski
- Kaley Cuoco
- Tina Fey
1, Kaley Cuoco – Penny – The Big Bang Theory
2, Tabrett Bethell – Cara – Legend of the Seeker
3, Summer Glau – Cameron – TSSC
Baszki KB-nek volt vendég szerepe. :O Mondjuk így is elég jókra szavaztam. Azt viszont nem értem, h tényleg h jönn valaki ahhoz, h leszólja bárki kedvencét, mikor ez tényleg ízlés dolga.
Yvonne szépségét pedig szinte soha nem tudják fényképen visszadni, aki nem érti miért szeretik ilyen sokan az erőltessen a képernyőjére egy random Chuck részt és meg fog világosodni.
Szerintem mint minden éveben idén is ez lesz a legizgibb szavazás, sőt már most az, és annak ellenére, h az elején tiltakoztam az ellen, h belekössön bárki bármibe, igazából kicsit hiányzik is. Hallani akarom, h Evi “hisztis picsa”! XD
Olivia Wild (House)
Férfiak:
1. Misha Collins
2. Jensen Ackles
3. David Tennant
Nők:
1. Katie Cassidy
2. Eliza Dushku
3. Eva Longoria
pasik:
1. Shemar More (Criminal Minds)
2. Adam Baldwin (chuck)
3. David Boreneaz (bones)
lányok:
1. Yvonne Strakovski (Chuck)
2. Marcia Cross(Desperate Housewives)
3. Sara Ramirez (Grey’s Anatomy)
1. Yvonne Strahovski
2. Evangeline Lilly
3. Laura Vandervoort
Lányok:
1. Aimee Teegarden (Julie Taylor – FNL)
http://www.imdb.com/media/rm3990917632/nm1631435
2. Courtney Ford (Christine Hill – Dexter)
http://www.imdb.com/media/rm124947968/nm1835900
3. Nina Dobrev (Elena Gilbert – The Vampire Diaries)
http://www.imdb.com/media/rm3677325568/nm2400045
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Grace Park (The Cleaner)
3. Morena Baccarin (V)
1. Bridget Regan
2. Morena Baccarin
3. Olivia Wilde
1. Sophia Bush (Brooke-OTH)
2. Jessica Szohr(Vanessa-Gossip Girl)
3. Jessica Stroup(Silver-90210)
1. Matt Lanter (Liam-90210)
2. Chace Crawford (Nate-Gossip Girl)
3. Jared Padalecki (Sam-Supernatural)
1. Henry Cavill (Tudors)
2. Alexander Skarsgard (True Blood)
3. Jensen Ackles (Supernatural)
1. Emun Elliott (Paradox)
2. Josh Holloway (Lost)
muhaha
Pasik:
1. Taylor Kitsch (FNL)
2. Josh Holloway (Lost)
3. Jensen Ackles (SupNat)
Nőcik:
1. Sonya Walger (FlashForward)
2. Christina Hendricks (Mad Men)
3. Lisa Edelstein (House)
Pasik:
1. Alexander Skarsgård
2. Ed Westwick
3. Jonathan Rhys Meyers
1.Chace Crawford
2.Jared Padalecki
3.Jensen Ackles
1. Jensen Ackles
2. Matt Lanter
3. Mark Salling
Jensen Ackles – Supernatural
Alexander Skarsgard – True Blood
Neil Patrick Harris – HIMYM
csak így, sorrend nélkül
pasik:
1. http://tinyurl.com/ya6wzqd” title=”Robert Buckley” rel=”nofollow”> (One Tree Hill)
2. http://tinyurl.com/y952c2r” title=”Milo Ventimiglia” rel=”nofollow”> (Heroes)
3. http://tinyurl.com/ygvs5lk” title=”Mark Salling” rel=”nofollow”> (Glee)
csajok:
1. http://tinyurl.com/yeazewy” title=” Kaya Scodelario” (Skins)
2. http://tinyurl.com/ya2rrup” title=”Shantel VanSanten” rel=”nofollow”> (One Tree Hill)
3. http://tinyurl.com/ybzrptb” title=”Alaina Kalanj” rel=”nofollow”> (Stargate Universe)
hát, ez nem jött össze ;( akkor csak így, szimplán:
pasik:
1. Robert Buckley (One Tree Hill)
2. Milo Ventimiglia (Heroes)
3. Mark Salling (Glee)
csajok:
1. Kaya Scodelario (Skins)
2. Shantel VanSanten (One Tree Hill)
3. Alaina Kalanj (Stargate Universe)
1. Spencer Grammer (Greek)
2. Joanna Douglas (Being Erica)
3. Leighton Meester (Gossip Girl)
1. Jensen Ackles (supnat)
2. Josh Holloway (lost)
3. Mark Salling (glee)
+ inkább “ear-candy” Ethan Peck (10 things…)
1. Jensen Ackles
2. Jared Padalecki
3. Milo Ventimiglia
nők:
1. Evangeline Lilly
2. Julie Benz
3. Leighton Meester
Girls:
1. Leigton Meester(gossip girl)
2.Sophia Bush(one tree hill)
3.Amanda Righetti(the mentalist)
Boys:
1. Chase Crawford(gossip girl)
2.Ed Westvick( gossip girl)
3. Hugh Laurie(house)
1.Elizabeth Mitchell
2.Dianna Agron
1. Michael Weatherly (NCIS)
2. Josh Radnor (HIMYM)
3. Jensen Ackles (SupNat)
Lenne egyszer: Lányok:
1. Lisa Edelstein (House)
2. Lea Michele (Glee)
3. Yvonne Strahovski (Chuck)
és Fiúk:
1. Jesse Spencer (House)
2. Matthew Morrison (Glee)
3. Zachary Levi (Chuck)
1.Shemar Moore
2. David Tennant
3. Josh Holloway
Fiúk:
1. Jensen Ackles (Dean Winchester – Supernatural)
2. Misha Collins (Castiel – Supernatural)
3. Alexander Skarsgård (Erik Northman – True Blood)
Lyányok:
1. Kaley Cuoco (Penny – TBBT)
2. Olivia Wilde (13 – House)
3. Yvonne Strahovski (Sarah Walker – Chuck)
Fuhhh nagyon nehéz.:D
Eliza Dushku
Olivia Wilde
Aimee Teegarden
bocsi bővítem magam:
1. Elizabeth Mithcell(Lost)
2. Dianna Agron(Glee)
3. Kaley Cuoco(TBBT)
1.Josh Holloway(Lost)
2.Mark Salling(Glee)
3.Henry Ian Cusick(Lost)
1. Hugh Laurie
2. Shemar Moore
3. Henry Ian Cusick
1. Jared Padalecki
2. Alexander Skarsgard
3. Zachary Quinto
Katie Cassidy
1. Kaley Cuoco
2. Kaya Scodelario
3. A Better off Tedből a szöszi
Egyértelműen “Álomnő”:
1. Yvonne Strahovski
http://gallery.strahotski.com/galleries/chuck-screen-captures/season2/ep2.05/strahovski-ep205-012.JPG
http://img70.yfrog.com/img70/9747/sci.png
2. Elisha Cuthbert
3. Katie Cassidy
Fiúk:
1. Tyron Leitso (Ethan Wakefield – Being Erica)
2. Robert Sean Leonard (James Wilson – House M.D.)
3.Stephen Moyer (Bill compton – TrueBlood)
Lányok:
1. Erin Karpluk (Erica Strange – Being Erica)
2.Joanna Douglas (Samantha Macinthosh – Being Erica)
3.Olivia Wilde (Thirteen – House M.D.)
1.Mark Salling-Glee
2.Matt Barr-Harper’s Island
3.Matthew Settle-Gossip Girl
1. Jody Lyn O’Keefe (Szökés)
2. Evangeline Lilly (Lost)
3. Eva Longoria Parker (Született feleségek)
1.Blake Lively
2.Olivia Wilde
3.Eliza Dushku
1.Misha Collins
2.Jensen Ackles
3.Ed Westwick
1.Sophia Bush
2.Leighton Meester
3.Blake Lively
1. Jared Padalecki (Sammy – Supernatural)
2. Hunter Parrish (Silas – Weeds)
3. Chace Crawford (Nate – Gossip Girl)
1. Eliza Dushku
2.Olivia Wild
3. Erin Karpluk
1. Katrina Bowden (30Rock)
2. Tajlor Cole (Secret Girlfriend)
3. Olivia Wilde (House)
1. Yvonne Strahovski
2. Cobie Smulders
3. Laura Vandervoort http://img22.imageshack.us/img22/1928/itb20002cj5.jpg
Cote de Pablo (NCIS)
Kelly Hu (NCIS – vendégszereplő)
Jeri Ryan (Leverage – vendégszereplő)
1: Zachary Quinto
2: Jesse Spencer
3: Jim Parsons
1. Ashlee Simpson – http://images.askmen.com/galleries/actress/ashlee-simpson/pictures/ashlee-simpson-picture-1.jpg
2. Hayden Panettiere – http://topnews.in/light/files/hayden-panett.jpg
2. Jenna Fischer – http://www.celebutaint.com/images/jenna-fischer-jane-thumb.jpg
(Előzőt töröljétek lécci, elsö link rossz volt)
1. Alex Skarsgard (True Blood)
2. Matt Borner (White Collar)
3. Josh Holloway (Lost)
1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Simon Baker (The Mentalist)
3. Robert Sheehan (Misfits)
Eva Longoria Parker (Desperate housewives)
Jennifer Love Hewitt (Ghost whisperer)
AnnaLynne McCord (90210)
1. Kaya Scodelario (Skins)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Evangeline Lilly (Lost)
1. Ed Westwick (Chuck – Gossip Girl)
2. Matt Lanter (Liam – 90210)
3. Nico Tortorella (Cole – The Beautiful Life)
1. Kayla Radomski (So You Think You Can Dance)
2. Lucie Jones (The X Factor)
3. Karly Ashworth (Big Brother UK)
Kristen Bell
Yvonne Strahovski
Laura Vandervoort
1. Sam Trammell
2. Jared Padalecki
3. Hugh Laurie
1. Sofia Vergara
2. Stana Katic
3. Erin Karpluk
1. Gale Harold
2. Matthew Gray Gubler
3. Peter Paige
Olivia Wilde, Drea DeMatteo, Portia De Rossi
1. Kaya Scodelario (skins)
2. Lizzy Caplan (true blood)
3. Kaley Cuoco (the big bang theory)
1. Mark Salling – Glee
2. Robert Sheehan – Misfits
3. Luke Pasqualino – Skins
1. Dianna Agron – Glee
2. Leighton Meester – Gossip Girl
3. Sophia Bush – One tree hill)
1. Dianna Agron
2. Anna Paquin
3. Eva Longoria
1. Neil Patrik Harris
2. Alexander Skarsgård
3. Matthew Morrison
Látom, hogy nemtől függetlenül többen is szavaztak mind a két csoportban, szóval én is “kipótolnám” az írásomat, ezúttal a lány mezőnnyel:
1. Julie Benz (Detxer)
2. Dianne Agron (Glee)
3. Kaley Cuoco (The Big Bang Theory)
1. Kaley Cuoco (Penny – TBBT)
2. Anna Paquin (Sookie Stackhouse – True Blood)
3. Anna Torv (Olivia Dunham – Fringe)
1. David Boreanaz (Booth – Bones)
2. James Denton (Mike – Desperate Housewives)
3. Zachary Quinto (Sylar – Heroes)
Én is szavaznék srácokra is, mivel látom nem gáz::D
1. Desmond Harrington (Joey Quinn – Dexter)
2. Shemar Moore (Derek Morgan – Criminal Minds)
3. Ian Somerhalder (Damon Salvatore – The Vampire Diaries)
valamint hölgyek:
1. Michaela Conlin (Angela Montenegro – Bones)
http://g-images.amazon.com/images/G/01/dvd/aplus/bones/3_600.jpg
2. Laura Vandervoort (gyíklány – V)
http://tvmedia.ign.com/tv/image/article/804/804265/smallville-20070713112143637.jpg
3. Emily Deschanel (Bones)
Srácok:
1. Shaun Sipos (David – Melrose Place)
2. Chace Crawford (Nate – Gossip Girl)
3. Hunter Parrish (Silas – Weeds)
Csajok:
1. Cobie Smulders (Robin – HIMYM)
2. Katie Cassidy (Ella – Melrose Place)
3. Kaley Cuoco (Penny – TBBT)
1. Ian Somerhalder (The Vampire Diaries)
2. Jensen Ackles (Supernatural)
3. Milo Ventimiglia (Heroes)
Laura Vandervoort (2) http://www.herospy.com/wp-content/2007/tv/laura-vandervoort-stuff-06.jpg
Dianna Agron (2) http://www.exposay.com/celebrity-photos/dianna-agron-whip-los-angeles-premiere-0c4SRX.jpg
Jennifer Morrison (2) http://santiagozky.files.wordpress.com/2008/08/jennifer_morrison_2.jpg
Pasik:
1. Jensen Ackles (Supernatural – Dean)
2. Josh Holloway (Lost – Sawyer)
3. Shemar Moore (Criminal Minds – Derek Morgen)
1. Kristen Bell (Heroes – Elle)
2. Evangelinne Lilly (Lost – Kate)
3. Jennifer Love Hewitt (Ghost Whisperer – Melinda)
1. Tricia Helfer (Battlestar Galactica)
2. Evangeline Lilly (Lost)
3. Kaley Couco (The big bang theory)
1. Evangeline Lilly (Lost)
2. Morena Baccarin (”V”)
3. Stana Katic (Castle)
Pasik
1. Jesse Spencer (House)
2. Hugh Laurie (House :D)
3. David Henrie ( /jelenleg/ Wizard of Waverly Place)
Csajok
1. Olivia Wilde (House)
2. Jennifer Morrison ( volt House-os)
3. Lisa Edelstein… (vajon? House xD)
Hát igen, ebből a sorrendből is látszik, hogy House- mániás vagyok… :D
( valaki írta, hogy Ethan Peck-nek valami “earcandy” díjat kéne kapnia!!!Egyetértek!! És akkor még Jared Padalecki, meg Kiefer Sutherland hangjáról nem is beszéltünk..)
1. Alexander Skarsgard (True Blood)
2. Ian Somerhalder (The Vampire Diaries)
3. Jensen Ackles (Supnat)
1. Summer Glau
2. Erica Durance
Alexander Skarsgård (True Blood)
Matthew Gray Gubler (Criminal Minds)
Michael C. Hall (Dexter)
Kaya Scodelario (Skins)
Dianna Agron (Glee)
Christina Hendricks (Mad Men)
1.Yvonne Strahovski
2.Evangeline Lilly
3.Kaley Cuoco
Sorrend nélkül:
Jesse Spencer
Mark Salling
Jensen Ackles
1.Dianna Agron
2.Katie Cassidy
1.Jensen Ackles
2.Jesse Spencer
3.Lee Pace
1.Jensen Ackles
2.Zack Gilford
3.Lee Pace
nah én már szavaztam de most mellékelek képeket is, lelkes vagyok :D
1. Kaya Scodelario (skins)
http://kayascodelario.net/photos/albums/public-events/2009/04-26_BAFTA/Kaya_Scodelario_003.jpg
2. Lizzy Caplan (true blood, party down)
http://gallery.lizzy-caplan.com/albums/OUT/20090714The%20Buzz%20Girls%20Creatives%20Dinner/009.jpg
3. Kaley Cuoco (the big bang theory)
http://www.kaleycuoco.org/zenphoto/cache/photo-shoots/menkal1_595.jpg
1. Jensen Ackles
2. Joshua Jackson
3. Patrick Dempsey
1. Michelle Rodriguez
http://www.alwaysgirls.com/bigimage/1280/michelle_rodriguez04.jpg
http://images2.fanpop.com/images/photos/5400000/Fast-Furious-Photoshoot-michelle-rodriguez-5406019-1667-2500.jpg
2. Evangeline Lilly
3. Olivia Wilde
De jó, már úgy vártam :) :D
Wentworth Miller, William Fichtner, Hugh Laurie
Pasik:
1)Jensen Ackles (Supernatural)
2)Ian Somerhalder (The Vampire Diaries)
3)Jared Padalecki (Supernatural)
Csajok:
1)Katie Cassidy (Melrose Place / Harper’s Island kinek mi…)
2)Olivia Wilde (House)
3)Evangeline Lilly (Lost)
Ryan Kwanten (True Blood)
http://charlaineharrisbooks.com/wp-content/uploads/2009/06/ryankwanten1.jpg
Brian J Smith (Stargate Universe)
http://www.hunkdujour.com/blog/archives/2009/12/brian_j_smith_dreamy_stargate_hero.asp
Colin Egglesfield (Melrose Place 2009)
http://images.google.hu/images?q=Colin%20Egglesfield&oe=utf-8&rls=org.mozilla:en-US:official&client=firefox-a&um=1&ie=UTF-8&sa=N&hl=hu&tab=wi
1. Kaya Scodelario – Skins (Effy)
2. Kaley Cuoco – TBBT (Penny)
3. Molly Quinn – Castle (Alexis)
szégyen rajtam, de
Ed Westwick (GG+egydarab Californication epizód)
és a tökéletes Robert Sheehan (Misfits)
1.Kaley Cuoco
2.Laura Vandervoort
3.Katie Cassidy
Csajok:
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Dianna Agron (Glee)
3. Anna Paquin (True Blood)
Pasik:
1. Jensen Ackles (Supernatural)
2. Colin Egglesfield (Melrose Place)
3. Alexander Skarsgard (True Blood)
1. Anna Paquin (True Blood)
2. Olivia Wilde (House)
3. Yvonne Strahovski (Chuck)
Pasik:
1. Ian Somerhalder (Damon, TVD)
2. Zachary Quinto (Sylar, Heroes)
3. Taylore Kitsch (Tim, FNL)
Csajok:
1. Eva Amurri (Jackie, Californication)
2. Eva Longoria Parker (Gabrielle, DHW)
3. Morena Baccarin (Anna, V)
1. Evangeline Lily
2. Kaya Scodelario
3. Natascha McElhone
1. Summer Glau
2. Kaley Cuoco
3. Eliza Dushku
1. Wentworth Miller
2. Mark Salling
3. Zachary Quinto
pasik:
1- Jensen Ackles (Supernatural)
2- Jared Padalecki (Supernatural)
3- Michael Trucco (BSG)
csajok:
1- Tricia Helfer (BSG)
2- Annalynne McCord (90210)
3- Katie Cassidy (Melrose Place)
1. Robert Buckley (OTH, Lipstick jungle)
2. Chace Crawford (Gossip Girl)
3. Jesse Metcalfe (DH)
Eliza Dushku
Hopp, ezt egy fokkal hamarabb küldtem el :D
Szóval:
1. Courtney Ford
2. Tricia Helfer
3. Eliza Dushku
1. Coby Smulders (HIMYM)
2. Kaley Cuoco (TBBT)
3. Mary-Louise Parker (Weeds)
David Boreanaz (Bones)
Nathan Fillion (Castle)
Jared Padalecki (Supernatural)
Cobie Smulders (HIMYM)
Pauley Perrette (NCIS)
Kaley Couco (TBBT)
Matthew Bomer – White Collar
David Boreanaz – Bones
Owain Yeoman – Mentalist
Amanda Righetti -Mentalist
Cote de Pablo – NCIS
Olovia Wilde – House
Jessica Lowndes (Adrianna @ 90210)
http://images.starpulse.com/Photos/Previews/Jessica-Lowndes-c01.jpg
http://www1.pictures.zimbio.com/fp/Jessica+Stroup+Jessica+Lowndes+AnnaLynne+McCord+mRUQDJ7wpP6l.jpg
http://i42.tinypic.com/28ajjax.jpg
elkapta a spamszűrő az előző kommentemet a linkek miatt. ha nem kerülne ki:
Jessica Lowndes (90210)
1. Michael Trucco (BSG)
2. Charlie Hunnam (SoA)
3. Christopher Gorham (Harper’s Island)
1. Lena Headey (TSCC)
2. Tricia Helfer (BSG)
3. Molly C. Quinn (Castle)
1. Kaya Scodelario (Skins)
2. Sara Fletcher (Secret Girlfriend)
3. Maria Zyrianova (Party Down)
1. Aimee Teegarden (FNL)
2. Yvonne Strahovski (Chuck)
3. Olivia Wilde (House)
1. Dianna Agron
2. Yvonne Strahovski
3. Summer Glau
1. Katie Cassidy
2. Emily Deschanel
3. Heather Locklear
1. Jonathan Rhys Meyers
2. Jensen Ackles
3. Ian Somerhalder
1. Molly Quinn (Castle, Alexis)
2. Olivia Wilde
3. Leighton Meester
1. Evangeline Lilly
2. Mary-Louise Parker
3. Anna Torv
1. Jensen Ackles
2. Ethan Peck
3. Vásáry André
1: Yvonne Strahovski
2: Evangeline Lilly
3: Laura Vandervoort
1.Alexander Skasgard
2.Kevin McKidd
3.Shemar Moore
1.Kaley Couco
2.Evangeline Lilly
3.Olivia Wilde
1.Sophia Bush (One Tree Hill)
2.Katie Cassidy(Harper’s Island)
3.Nina Dobrev (The Vampire Diaries)
1 – Olivia Wilde
2 – Tabrett Bethel
3 – Bridget Regan
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Kaya Scodelario (Skins)
3. Olivia Wilde (House MD)
1. michael c. hall (dexter)
2. milo ventimiglia (heroes)
3. zach quinto (heroes)
1. lena headey (tscc)
2. julie benz (dexter)
3. arielle kebbel (lexi – the vampire diaries)
1. Misha Collins (Supernatural)
2. Robert Sean Leonard (House)
3. Dominic Monaghan (Flashforward)
1. Yvonne Strahovski
2. Evangeline Lilly
3. Sonya Walger
1. Gretchen Mol
2. Laura Vandervoort
3. Eliza Dushku
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Olivia Wilde (House)
4. Leighton Meester (Gossip Girl)
Javítva:
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Olivia Wilde (House)
3. Leighton Meester (Gossip Girl)
jay harrington, henry ian cusick, misha collins
nők közül pedig morena baccarinnak szeretnék leadni egy voksot.
milyen világ ez? Christina Hendricksre 3 azaz 3 voks érkezett csak, abból is kettő női szavazótól.
én minden lehetséges szavazatomat rá adnám akkor.
amúgy ennyire senki nem néz mad ment? mert Jon Hamm nevét sem láttam sűrűn, pedig hím létemre is azt kell mondjam, hogy iszonyat jó faszi
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Olivia Wilde (House)
3. Kaley Couco (TBBT)
1. Yvonne Strahovski (Chuck)
2. Olivia Wilde (House)
3. Dianna Agron (Glee)
1. Zachary Levi (Chuck)
2. Luke Pasqualino (Skins)
3. Jim Parsons (TBBT) “the smart is the new sexy” :)
1. Jaime Ray Newman (Eureka, Eastwick)
2. Tabret Bethell (LotS)
3. Emilie Ullerup (Sanctuary)
Óóóóh, hát én se maradjak ki ebből :DD (kicsit sem vagyok elfogult :P)
1. Wentworth Miller (Prison Break)
2. Dominic Purcell (Prison Break)
3. Amaury Nolasco (Prison Break)
1. Blake Lively
2. Yvonne Strahovski
3. Katie Cassidy
1. Jensen Ackles
2. Simon Baker
3. Neil Patrick Harris
1. Hugh Laurie (House)
2. James Denton (Desperate Housewives)
3. Josh Holloway (Lost)
1. Olivia Wilde (House)
2. Jennifer Morrison (House)
3. Lisa Edelstein (House)
mindenki a szokekre bukik? csakazertis barnara szavazok :P
Maggie Siff (Tara @ SOA)
1.Yvonne Strahovski (Sarah @ Chuck)
2.Kaya Scodelario (Effy @ Skins)
3.Sarah Lancaster (Ellie @ Chuck)
Eva La Rue (CSI: Miami)
Megalyn Echikunwoke (CSI: Miami)
Kathryn Morris (Cold Case)
1. Sarah Wayne Callies (ha játszik még PB 4. évad).
Több helyezettem nincs is, tehát 3 pont Miss Calliesnek (nekem sokkal jobban bejön, mint akik általában a top10-ben benne szoktak lenni).
1. Zachary Quinto
2. Jensen Ackles
3. Neil Patrick Harris
1. Rob Lowe
2.Jensen Ackles
3. Richard Armitage
1. Alexander Skarsgard ( True Blood)
2. Ian Somerhalder (The Vampire Diaries)
3. Cory Monteith(Glee)
1. David Boreanaz
2. Hugh Laurie
3. Aaron Hill(The Beaver/Greek)
1. Wentworth Miller – Prison Break
Ha még éri a szavazás, akkor:
1. Ed Westwick (Chuck – Gossip Girl)
http://farm3.static.flickr.com/2194/2210295646_9c8ea8b3e9.jpg
2. Mark Salling (Puck – Glee)
http://treygivens.com/wp-content/uploads/2009/09/mark_salling.jpg
3. Allan Hyde (Godric – True Blood)
http://www.trueblood-online.com/wp-content/uploads/2009/11/allanhydesigning.jpg
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz