Fogjuk rá, hogy most lett vége a téli darának. Engem csak a szokásos érdekelne: mit néztetek, sikerült-e valamit teljesíteni a tervekből, s persze, hogy akadt-e valami nagy fogás, nagy rácuppanás valamelyik sorozatra? Én például végre megnézhettem a So You Think You Can Dance 6. évadot, most pedig az Alias megy a legelejétől.

186 hozzászólás Ne habozz!
Terv – Six Feet Under és Dexter se4 volt (vizsgáktól függően)
Megvalósult – Six Feet Under folyamatban, s a vizsgák végeztével jön a Dexter (már csak napok kérdése:)
Chuck!
Mikor befejeztem a 2. évad végét még pont egy hetem volta 3. kezdéséig.
Alig vártam az új évadnyitót, még jó hogy nem ismertem eddig és nem hónapokat kellett várnom rá.
Fogadkozás nem volt de utol értem magam TBBT-ből és még folyamatban van a Lost újranézése valamint a SoA befejezése.
Egy remek akció keretein belül meg tudtam venni a Nip/Tuck első öt évadát azok után, hogy az első két évadot már ledaráltam… Épp ma zúztuk le a csajommal a harmadik évad 7-11 részét. Fantasztikus sorozat, nagy kedvenc lett!
soa 2. évad, glee, az elnök emberei első 5 évad, és a six feet under elkezdve. az elnök emberei nagyon berántott.
hát ezaz ami nekem kimaradt. a szünet időkben max ismételtem, egyébként meg jöttek új részek amiket nézni tudtam.
Dirty Sexy Money 2.évad :)
24 7. évad.
True blood 1-2.
Misfits s1
sytycd s1-s2-s3-s4
vizsgaidőszak van..:D
Las Vegas 2. évad – teljesítve. :)
smallville s01-s02 :(
damages – check
californication – check
Misfits, The Amazing Race 15. évadot befejeztem, Dexter és Veronica Mars első évad. Folytatás folyamatosan.:)
nem terveztem és nem is daráltam. mondjuk a six feet undert elkezdtem, de még nem értem az első évad végére, amit egyébként is nagyrészt láttam már a viasaton annak idején.
Befejeztem a nyáron elkezdett Crusoe-t, meg ledaráltam két napot (24 S6-S7).:)
Az Erica világa 1. évadot is letudtam (1×01-07 és az évadzáró, de nem jött be).
Stargate: Atlantis S01
Misfits S01
Fear Itself S01
Bocs, az SG:A nem az S01 volt, hanem az összes.
Én nekiláttam a Damages sorozatnak, és néhány nap alatt végeztem is a két évaddal. :) Ajánlom, kellemes időtöltés, és jó színészek vannak benne!
Inkább utolértem magam a nézős sorozatokkal, az év végi hajtás miatt mindenhol volt vagy 3-4 részes lemaradásom.
Dexter S4 (minden évben kivárom, jobb így sztem :D)
Merlin (mindkét évad)
sajna most csak ennyire futotta :( vizsgák után még sztem be fog csúszni egy két midseasonos valami :D :D
Mad Men S2 volt a terv és még dec 30 előtt lement.
+ terven kívül (nem röhög) Varázslók a Waverly helyről S1
Reba S1
The Prisoner-s1 végig
TBBT-s1-s3 végig
Wonderfalls-s1 végig
Update vagyok NFL-lel, minden aktív sorozatommal utolértem magam, tehát közepesen sikerült, most inkább filmezés ment a szünetben.
Queer as folk – 5 évad 5 nap alatt (és közben egy sikeres vizsga!)
jah meg United States of Tara-s1 végig
6 évad CSI:NY, utolsó 4 évad CSI. Ezeket sikerült.
A Mad Men első rész után elakadt, jött egy be nem tervezett vizsga, azóta semmi sorozat. Kiestem a ritmusból…
Dexter, Make it or break it, The good wife, FNL újra…
Megkaptam karacsonyra (postai kesessel) a Fringe elso evadat blu-ray-en, es ezt daraltam le, plusz daralom aprankent ujra a Star Trek Enterpriset.
A Fringe-ben nem csalodtam, nagyon tetszett, es nem banom, hogy megvartam a blu-ray kiadast. A masodik evaddal is megfogom varni, szuper sorozat, nagyon tetszik a feelingje (lattam az elso 8 reszt s utanna abbahagytam eredetileg mikor ment eloszor TVben). Es nagyon tetszettek az extrak a blu-n, meg akkor is ha piciket kevesnek talalom oket (max 2 ora van az egesz lemezen osszesen).
S winnie en is varom ujra az Aliast, sot birom annyira, hogy eredetibe beszerezzem, meg csak azt nem dontottem el, hogy varjak belole is a blu-ra, vagy DVD eleg lesz … De ha mar 2 JJ sorozatot gyujtok eredetiben (Lost es Fringe) akkor lehet illene megvarjam az Aliast is.
Chuck, Glee. Egyik se volt tervezett, mindkettő megérte.
Olyan sokan ajánlottátok a Glee-t, hogy
elkezdtem nézni, és nagy kedvencemmé vált.
Szintén itt olvastam a Misfits sorozatról,
ez is nagyon bejött.Nagyon jó, hogy ilyen
részletesen foglalkoztok az újonc sorozatokkal
is.
Első résztől végigdaráltam a Supernaturalt, mivel már rég el akartam kezdeni, és most volt rá bőven időm… és rögtön be is lépett a favoritok közé, szerencse hogy mivel most végeztem vele nem kell sokat várnom a folytatásra :D
Tervek: 24 S4, 24 S5, Being Erica S1, CSI:Miami S7 (ami kijött magyarul)
A tervezettek mind megvoltak, plusz még The Cleveland Show, Gossip Girl S1, belekezdtem a Being Erica S2-be is (felirat hiánya miatt szüneteltetem), és elkezdtem újra előről a HIMYM-et. :)
Supernatural s01-04 + s05 első 10 rész. Az elején kicsit nehezen indult, de aztán nagyon megszerettem a főhősöket + az epizodistákat. A showrunner azonban elég kegyetlen egy játékos, nem vagyok meggyőződve, hogy nem nyírná ki valamelyik főhőst is az 5. évad végére. Bár azzal be is zárhatnák a boltot.
Még november környékén Tudors-t terveztem, de helyette FlashForward és Chuck lett inkább.
Chuck nagyon-nagyon tetszik, elnyerte nálam az aktuális kedvenc címet. :)
24. 7. évad
Lost 2. évaddal mindjárt végzek, majd jöhet a 3,4,5. is
True Blood, Dexter s04
Skins 3. évad újranézve.
Breaking Bad 2. évad befejezve.
The Big Bang Theory függő lettem, az első 2 évad és a harmadik évad eddigi részeit ledaráltam kb. 3-4 nap alatt. :)
Most egyelőre sorozat pihi van, csak az aktuálisan megjelenő Heroes, TBBT részeket nézem. Illetve szorgalmasan várom a Skins-t és Lost-ot :P
Chuck, Being Erica. Mindkettő kellemes élmény volt. :)
scrubs 1-9 már régóta terveztem és megérte:D
Lost(újranézem) – eddig csak a 2. évadnál járok de februárra meg lesz mind az 5 évad
Terveim nem voltak.
Hosszabb lélegzetű dolog volt a Másfélmillió lépés Magyarországon – túl oldscool, nem igazán lehetett darálni.
Pillanatok alatt eltüntettem a Friday Niight Lightsot, a karácsonyi szocializálódás akasztotta csak meg. Volt még utána Misfits 4 részes bepótlás, és Glee teljes kínálata. Ma meg elkezdtem a TBBT-t, megvettek kilóra, úgyhogy a továbbiakban is van elfoglaltság…
SupNat, most kezdem a 3. évadot(:
Californication S03 (pipa)
True Blood S02 (pipa)
Lost S01-04 (pipa), jelenleg az 5. évad elején járok, és mindjárt végzek ezzel is. Muszáj volt 1 hét alatt ledarálnom, mert fel akarok zárkózni.
Napi 6-7 részt néztem általában, hogy fogom bírni az egyhetes kimaradásokat? Sehogy. De legalább nem leszek egyedül… Ugye?
Pótoltam magam a Vampire Diaries 2. részétől,
Reaper 2. évad
Sherlock Holmes 5. évad
Spooks 1. évad
Illetve két évadnyi Veronica Marson vagyok még túl (ma kezdem a következőt).
A várakozásimnak megfeleltem, csak a VD-t terveztem igazából.
Amit sikerült ledarálnom: Band of Brothers, Carnivale, Sons Of Anarchy. Ezen kívül újranéztem a Life-ot :)
Nekem a TBBT-ra volt időm! Nem bántam meg. :)
TBBT s01-s03
Castle s01-s02 (felzárkóztam a kinti vetítéshez)
Mad Men s01-s03 (még van hátra pár rész a 3. évadból)
Chuck-ot daráltam miután láttam a coolon az első részt. Azóta hatalmas rajongója lettem a sorozatnak pedig nézek még párat.
A Glee-t daráltam le kíváncsiságból:) Nem bántam meg. (Ja és vizsgaidősuck van)
Scrubs komplett, kiraly volt
Burn Notice – Sikerült minden részt megnéznem, pedig nem is nagyon akartam, csak hát láttam az első két részt, és na.
Ja meg Smallville
nekem nem volt betervezve semmi…
de azért énis daráltam:
Avatar: Aang legendája S01-S02(a S02-t még nem fejeztem be de nézem folyamatosan és utána nézem a 3.at is)
StarGate Atlantis (pótoltam a lemaradást: S04 S05)
és most kezdtem el darálni megint a StarGate SG1-et a 3.évadtól (mert az első kettőt már nagyon-nagyon sokszor láttam :D )
Fringe s01 – nem tetszett
Survivors s01 – na ez bizony nagyon tetszett… sokkal jobb mint jericho.
Én most Veronica Marsot darálok, jelenleg a 2×13-nál tartok. Próbálok mértéket tartani, hogy ne menjen a vizsgák rovására:)
The Big bang Theory s2-s3
Veronica Mars s2-s3
How I met Your Mother. Alig tanultam a vizsgáimra. Nagyon bejött a sori, és már beértem az amerikai adást.
SG1 S1-4
Chuck S1-2
Paradox – várom a folytatást
Misfits – szintúgy
Kings – ezt sajnos hiába várom
Better Off Ted – igen, rácuppantam :) BTW másnak is feltűnt, hogy a második évadban nem mindegyik részben van Veridian Dynamics reklám? Vajon tényleg nincs mindben, vagy a releaserek nem mindig veszik észre, hogy az is a sorozathoz tartozik?
befejeztem glee-t, és ledaráltam 24-et a 4. évad felétől mostanáig, bár nem merek belekezdeni a 8. évadba :D smallville-t kezdtem el még darálni, de 2 rész után meguntam megint
Firefly, Lost S05 három nap alatt le lett darálódva…
True Blood mindkét évadával végeztem!
Rescue Me-t befejeztem, Heroes-t nem pótoltam, lehet, hogy már nem is fogom, és Supernatural-t elkezdtem, amit azóta is nézek, most a harmadik évad közepénél járok.
Breaking Bad – rá ment egy vizsgám… nagyon tetszik
Friday Night Light’s- rá megy egy vizsgám… még csak az első évad felénél vagyok, nehezen hagyom abba :)
én félig viccből elkezdtem nézni a stargate-et, aztán végül egész rákattantam :)
sg1, atlantis, univers :)
sikerült: Chuck, Glee
terv: Dexter, FNL (az elejétől)
24 7. évad volt betervezve, sikerült is, szerencsére a vizsgák is.:)
Amúgy animekat darálgattam még.
Dexter – 3. és 4. évad
Csengetett MyLord – összes évad
Egy rém rendes család – összes évad (!!!)
Californication – összes eddigi évad
Ezen felül még tervezem a 24-et, első évadtól.
Én az előző vizsgaidőszakokban egy csomót daráltam, de most kivételesen azt figadtam meg, hogy nem fogok – fontosabb dolgokat kell letudnom idén… jogsi, diplomamunka… :]
Többé-kevésbé bejött, pár napra azért rákattantam Bones-ra meg HIMYM-re, de új dolgokat nem néztem. *büszke*
Dollhouse s1-s2… Tegnap előtt fejeztem be, már várom az utolsó részt.
Ezen kívül meg How I Met Your Mother összes. A Nip/Tuck 6-ra még rá kell vennem magam:S
Chuck S1, SGA S3 + folytatások folyamatban
megvalósult: maffiózók
terv: eastbound and down, the lone gunmen, maradék végtelen határok, john from cincinaty
A Privileged-et befejeztem, csak ajánlani tudom, könnyed csajos sorozatnak kiváló.
House-t végül nem néztem, viszont végeztem a Skins S01-gyel (oké, csak pár rész volt belőle hátra).
Dexter és Californication…… mind meg lett, most mellé jött a Lost //5ik évad már//
Heh, természetesen semmi sem úgy alakult, ahogy terveztem, de azért belefért pár dara: Six Feet Under, Mad Men, Glee, nosztalgia-BSG így Caprica előtt. Ó, és Dollhouse is, bár ott volt kis beletekerés…
Lost, most kezdtük az ötödiket…
Hihetetlen, szerintem 1-2 év múlva simán újra tudom majd nézni mind a hatot. :D
Defying Gravity + Point pleasant került terítékre ebben a vizsgaidőszakban. Mennem is kell UV-zni bonyek :D
FNL 3. évadot + a 4. évad eddig kijött részeit sikerült letudnom, meg a Chuck és a Better off Ted első évadát.
Ezeken kívül nem tudtam mást végignézni, néhány pilotot bepróbáltam, elég sok minden várat magára még mindig.
Misfits S01 – nem terveztem, de nagyon bejött.
Legend of the Seeker S01 – terveztem, de még nem végeztem vele. Első 6 részt néztem meg eddig és már az első rész elejétől megfogott a sori. Mindenképpen folytatom, mert jó lenne hetiben nézni.
Tervben a lemaradások behozása volt: Eastwick, FlashForward, Merlin S2, The Mentalist S2 és V.
Teljesült: Merlin S2 és The Mentalist S2, és elkezdtem a Fringe-t, S1 kipipálva, most nézem a S2-t.
Teljes BSG, még három rész van a 4. évadból (a dvd-ket is láttam)
Felzárkóztam azokból a sorozatokból, amikre nem volt időm közvetlen bemutató után megtekinteni, de az Eastwick felzárkózó kimaradt az utolsó két rész kavarodása miatt.
bocs, hogy ide röffentem be, de mivel nekem téli dara többek közt a Skins eddigi évadainak újranézést jelentette, így félig-meddig passzol a dolog: Skins season 4 offical trailer, már csak pár nap ugye;)
http://www.youtube.com/watch?v=AADvLb-LZzY
Terv: firefly,dexter s01,vera mars01
megvalósulás: misfits,the inbetweeners s01,samantha who s01 :)
Téli dara vizsgaidősuck mellett… szép állom:D
Össz-vissz 2 dologra futotta:
Mad Men 1. évad, de eddig annyira nem győzött meg.
Better Off Tedet valamiért annó felfüggesztettem 1×08nál, abban felhoztam magam.
Lost s01-s05, Chuck s01, kicsit sok a szabadidőm xD
Chuck 1.-2. évad
Better Off Ted S01
a nagy téli szünetben nekem az Alias ment le. korábban egyáltalán nem néztem, amikor adták, de most pár hét alatt ledaráltam az 5 évadot. Valamint rákattantam a 30 Rockra :)
a tervem a rescue me volt, ezt abszolváltam is, mind az 5 évadot, kb. két hét alatt… jelenleg jött még hozzá a seinfeld (az első, rövidke szezonon vagyok túl, illetve a 2. szezon premieren), a friends végre egyben (2 szezon megvolt az elmúlt 10 napban, elkezdtem a harmadikat), és bepróbáltam a Chuck első szezonját is, amit ma éjjel ki is végzek
Supernatural (3résszel vagyok lemaradva a 5évad 10.részétöl)
Tűzvonalban összes évad
Reaper fél évad
Dexter 4.évad fele,
Lost-ot vállaltam be, de nem jutottam csak az első évadon túl mert nagy ivászat volt a szünetben majdnem minden nap.. de viszont megfogadtam hogy nem kezdek az új évadba amíg végig nem néztem.. szóval vagy nagy darálás lesz vagy szopás mert a szavamat betartom :)
Én az oldalról vettem pár ötletet. Paradox, Misfits két rövid, de pont így volt jó. Legend of the seeker, ez meglepő volt, de nagyon bejött, csak most esett le, hogy milyen régen nem láttam semmi fantasy-t. Veronica Mars, utalások ide, popkultúra oda, nekem ez egy tinisorozat, kiszámítható krimi szállal, ennek ellenére valamiért jó. Dexter, Califorgia, ezeket azért darálom mert nem tudok heteket várni a köv. részre.
gilmore girlst kezdtem el a legelejétől, nagyon tetszik =) gleet terveztem, még ez hátra van, most túlságosan leköt a gg :)
Chuck és Misfits sikerült(6rész:D)
Rómát még nem:S
a Six Feet Under lett volna meg a Weeds, de nem jött össze, mert inkább a filmekre mentem rá.
úgyhogy maradt mostanra, a többi nézett sorozat mellé. még jó hogy azokból jelenleg csak hat van, az heti hat új rész összesen, lesz idő bepótolni, ami nem jött össze télen.
Lie To Me 1., 2. évad, Weeds 5. évad, Bored To Death 1. évad!
Mióta megnéztem a Lie To Me-t bűnügyeket oldok meg!Olvasok az emberek arcában, gesztusaiban! Állati!!! :)
Chuckot végignéztem és egyből az is lett az n1 sorozatom :D
Milyen téli dara? Hódara? :D Most fejeztem be a vizsgáimat. Nekem most kezdődnek a darák: Dexter S04, Flashforward S01, Fringe S02, Heroes S04, The Vampire Diaries S01, V S01. Sok persze csonka évad vagy még megy de most kezdem majd el behozni őket.
Én a briteknél maradtam, bedaráltam a Misfitset és a Survivorsből annyit, amennyihez volt magyar felirat. A Survivors jobban tetszik és alig várom, hogy megtudjam mi történik a szereplőkkel.
Teljes Monk :) -> Megérte
Végre egyszer túlteljesítettem az 5 éves tervet, mint Kovács Pista bácsi a GANZ mávagban 1962-ben.
Többet daráltam, mint amit kitűztem célként magam elé. Ezek a következőek voltak, némi pontozással:
Sons of Anarchy S1 – 7/10
Sons of Anarchy S2 – 8/10
24 S7 – 7/10
Mad Men S1 – 8/10
Mad Men S2 – 6,5/10
Mad Men S3 – 8/10
Glee S1 – 7,5/10
Eurekát sikeresen letudtam, Fringet, Family Guyt elkezdtem, de a legfontosabb, hogy egymásra találtunk a BSG-vel – nézem is a 2. évad záróját mindjárt
CSI: Miami teljesen, Horatio az istencsászár…
Burn Notice első évad, a többit majd éjszakai módban :D
Dextert el kellene kezdeni, de nagyon…Lemaradtam a 3. évadnál… Cink.
Bones és FNL összes, inkább mint a rokonok… :)
énis gilmore girls főként. még 2 éve nyáron néztem meg úgy 2 és fél évadot/ magyarul/ olyan okés volt:)Aztán hosszú szünet…..
A téliszünet utolsó napján megjött a kedvem hozzá, és gondoltam megnézek egy részt, immár angolul és teljesen rajta ragattam. Hihetetlen. Természetesen 1000000-szor jobb az eredeti, mint a szinkron.
Teljes BSG ill. SG1 8-10. évad
mivel remek netszolgáltatók szivattak majd 3 hétig , kénytelen voltam újranézéshez folyamodni
Grey’s ismétlés 5,5 évad
True Blood 1-2 évad
Sikerült, bedaráltam majdnem a teljese évét az Alabama Crimson Tidenak, döntővel bezárólag, illetve FNLt daráltam.
Amit a télen végignéztem: Jericho (a 2.évad kicsit ellaposodott)szinkronnal a Fear Itself és amugy pihentem hiszen egyébként sok sorozatot nézek: Lost, Supernatural, Legend of the Seeker, V, VAmpire Diaires, Heroes,True Blood, Merlin, Flash Forward,
Amúgy a tervekben van: Dollhouse, Prison Break, Rejtély, Friday Night Lights
@candyman: ha ilyen hatással vannak rád a sorozatok, Dextert ne nézz!;)
én a Supernatural-t kezdtem el megint az elejétől és a 4. évad felénél tartok.tehát folyamatban van!:P aztán még elkezdtem a Stargate:Atlantis-t is mert még sose láttam egészben, csak itt-ott-amott elkaptam 1-2 részt belőle! :D ennek is az első évadjánál járok, bár már a végén, mert még 4 rész van hátra össz.
A FlashForward-ot akartam még ledarálni..de szerintem 1 darabig még biztos nem fogom :D
Dexter s01-04.
Rögtön a kedvencemmé is vált!:D:D
In Treatment: 1. évad megvolt és nagyon tetszik, nemsokára kezdem a 2. évadot.
Tervben van az Elnök emberei.
Amint sikeres lesz az utolsó vizsgám: Monty Python’s Flying Circus mind a 45 része együltőhelyben végig.
True Blood S1 és újranéztem a Lostot.
Bones s01-s05. Jó kis sorozat, egyetlen hiba, hogy darálva kicsit tömény a “No, we are not a couple, we are just partners.” A harmadik évadra azért nem kicsit meg lehet unni.
Tervben még BSG újranézés.
Ami egyébként mától múlik… :D
Én most néztem meg a BSG eddigi részeit először. Valószínűleg jobban magával ragadott volna ha hétről hétre nézem mikor még rendesen ment, de így is ütött :D
True blood
Better off Ted
Doctor Horrible…
Castle
Defying Gravity-t befejeztem
Amit elkezdtem, de nem fejeztem be: 24 1. évad
Ami nem sikerült:
Heroes legújabb részei, 4400, Lost és BSG újranézése.
Chuck és Burn Notice.
Hát már nem emlékszem a pontos tervre, de az tutti hogy a Glee benne volt, olyan nehezen kezdtem bele, aztán meg nem bírtam abba hagyni :) Plusznak még hozzájött Being Erica S01, és az angolok beerősítettek a Misfits-el és a Being Human-nal( mind 2 óriási.
Meg még rászoktam a Mercy-re azóta követem amerikával.Most néztem a Mental első részét, az is bejövős(bár a Whistler :) akcentusa eléggé zavar).
Dexter 4. évad. Tökéletes! :) Másra nem volt idő. :( Meg most kezdtem bele a Being Ericába. :)
True Blood 1-2 dara
Lost újra nézésével pár napja végeztem
Én a lost 5.évadának ismétlését terveztem be, amit véghez is vittem :).
Plusz megnéztem újra a prison break 1-3. évadát, majd még megnézem a 4. is csak még a héten vizsgázok.
Ráadásként pedig megnéztem a glee-t, mert annyian dicsértétek, és teljesen ledaráltam az eddig leadott részeket. Nagyon bejött. Szóval én egy kicsit túl teljesítettem magam :o)
hát tavaly oktoberben végeztem a sulival, azóta
stargate sg-1 1-10 atlantis 1-4
step by step 1-6
8 simple rules 1-2
house 1-4 ja nem ezt még a záróvizsgák alatt néztem
asszem kb ennyi
Glee lement – de szerintem nem leszek rendszeres nézője, következő “felét” is majd darába
Chuck-ot tervezem még vizsgaidőszak végeztével
Én tervek nélkül indultam neki a téli darának és végül kivégeztem a Chuckot, TBBT-t és a Glee-t. Folyamatban van pedig az FNL és az Entourage.
A Band of Brothers dara nekem is végre megvolt, sőt a Californicationt is sikerült az első résztől az eddigi utolsóig végignéznem, csak azt nem értem, hogy miért vártam ezekkel ennyit :)
Nagyjából megnéztem amit anno írtam (kivéve a Friends darát, az még várat magára).
Nah akkor a következőket sikerült:
- Taken
- Grey’s Anatomy S4
- Sanctuary S1
- Blood Ties S2
- House S5
- Harper’s Island
- Desperate Housewives S5
- Samantha Who? S1 (S2 még folyamatban)
- Reaper S2
- Doctor Who S3
- Moonlight
- Wildfire S1 (S2 folyamatban)
- Hung
- Satisfaction S1
És hát még folyamatban:
- Two and a Half Men S1 (és tovább)
- Sea of Souls S1 (és tovább)
- Action
- Dollhouse S1
- Bones S3
- Early Edition S2
- The Invisible Man S1
- Angyalbőrben
Ennyi volt a telem. Sok volt a szabadidőm. :D
Novembertől számítva:
NCIS összes
Friday Night Lights összes
The Mentalist összes
Lie to me összes
Jelenleg a Monk a 5. évadánál tartok, Traylor Howard az egyik legszebb színésznővé lépett elő nálam :) .
Nálam a Dexter 4ik évad dara még nagyon jól megfért a vizsgaidőszakkal (tényleg tökéletes volt, ahogy fentebb vki már említette), a House 5.-6. évad darája viszont már kevésbé, de sajnos nem a sorozatnézés tempóját érintette az összeférhetetlenség:)
Misfits s01. Köszi az ajánlót, nagyon király kis sorozat, két este lepörgettük a nejemmel! + Lost felzárkóztatók.
A “téli dara” időszak arra volt elég, hogy bepótoljam a lemaradásom azokból a sorozatokból amiket nézek.
Ill A jó 3 éve elkezdett First Wave utolsó etapját ledaráltam, az még belefért.
A tél nekem a Misfits és Doctor Who jegyében telt, előbbi remek kikapcsolódás volt, utóbbi új kedvenc lesz, a darálása még most is tart. (Köszönöm Anglia!)
Las Vegas, 2. évadnál tartok
Lost SE1-jelenleg a SE4 közepénél tartok…
Lost SE1-jelenleg a SE4 közepénél tartok…
Lost SE1-jelenleg a SE4 közepénél tartok…
Lost dara megy ezerrel, az új season kezdésig! :)
Nekem sikerült másfél évad FNL-t teljesítenem, utolértem a tv6-ot
sikerült 3 évad Törtetőket (tényleg feelgood sorozat)
criminal minds s04-et
és bsg s04 maradék 10 részét, tehát kivégeztem
jah és ledaráltam nosztaligából a megkapott Doktor House s04-t
elégedett vagyok a teljesítménnyel
The Big Bang Theory dara volt a nulláról az aktuális részig. Azt kell mondanom, hogy végre egy igazán ütő szitkom. A Friends óta nem láttam ilyen jó műsort a kategóriában. Köszi azoknak akik a JAWS-on erre szavaztak, mint legjobb szitkom, mert ezért néztem meg! Addig valahogy nagyon elkerülte a figyelmemet…
hát totál máshogy alakult, de legalább felfedeztem szégyenszemre még most a 24-et alap sorozat pedig, az első évad felénél járok, meg lement az egyről a kettőre 1. évad, hébe-hóba gyilkos elméket is nézegettem az nem tetszik különösen
de a tél még javában tart, helló :D
Two and a half men és még tart bőven
Misfits S01, Being Erica S01 sikerült ledarálni
meg a Dollhouse S01 ami nem is volt tervbe XD
Friday Night Lights elso evad – pipa
Journeyman ujranezes – x
Fringe masodik evad hianypotlas – x
Nekem most Monk dara megy a kezdetektől, 5. évad közepén vagyok eddig. Aztán van Két pasi meg egy kicsi 6.évad darám, animesorozatból meg Naruto Shippuuden dara volt meg, be is értem a japcsikat:)
TBBT az elejétől mostanáig
Californication három évada
Jóbarátokat most nézem újra, 6. évadnál vagyok
Dextert még el akartam kezdeni de a vizsgák közbejöttek
TBBT Énis… meg bespájzoltam Alias-t, mert megtetszett a tévéből… dara hamarosan kezdődik.
Micsoda “egybeesés”… :D
Megvolt a Stargate – SG1 első 4, és a Monk 1. évada. Terveztem, hogy bepótolom a Cougartown és a Gary Unmarried elmaradásomat, de a Csillagkapu beszippantott, így ezek még tolódnak :)
Chuck S02(sokkal királyabb volt mint az 1.)
True blood S02
Moonlight
kipipálva
Drót
Terv SG1 10 évad
Megvalosult SG1 10 évad
8-dik után nem az igazi de még az is elment
Bár egyiket se most terveztem, de megnéztem a Glee eddigi részeit, illetve szorgalmasan “követem” (merhogy hábéóm nincsen egyikse) a That 70’s Show-t szinkronosan. Mindkettő naon bejövős és várós.
100%-os lett a téli dara:
Californication.S3
Dexter.S4
Mad.Men.S3
mindhárom ledarálva. :)
Eddig: AoP ami eddig lement, Dexter ami eddig lement, TBBT ami eddig lement és még the godd wife ami edig lement az 2 napon belül
Háát, rövid volt ez a nem létező szünet :D
SoA s01-s02 lement, nagy találat, ajánlom mindenkinek. BSG-t folytattam végre, 2. évad közepénél vagyok. Ennyike.
Semmit. Zéró.
Öcsémmel akartam Dextert, de egy hetes piálás és kajálás lett helyette.
Még az 1000. Late Late Show is kimaradt, azóta se néztem meg még :S
the shield, de még csak 3. évadnál vagyok
Irigylem azokat, akik most BSG-t darálnak. Legmeghatározóbb sorozatélményem volt. Kétszer is. :)
Terv nem volt, de az Amazing rész S1-S6 megvolt, most tartok az S7-nél. S8-től már láttam az AXN-en. Persze a magyar részek voltak a legjobbak. :)
nip/tuck s01-s06 pipa
supernatural s01-s03 pipa
Alias…és nagyon bejött :)
Decemberi terv volt a Las Vegas dara, végülis január elejére sikerült lenyomni az 5 évadot :)
Mentségem, hogy csak munkában néztem :))))
Accidentally on Purpose
Chuck
Castle
Arrested Development – a 3. évad még hátra van, de az lehet sokáig marad, mert a 2-ra egy kicsit elfáradt a sorozat is meg én is.
Rájöttem, milyen jó sorozat a Bones :) Eddig valahogy elkerültük egymást, de mostmár nem fogjuk :)
Sziasztok!
Tegnap végeztem a vizsgáimmal, szal van 2hét pihim, tud vki ajánlani vmi jó sorit darára?
Előre is thnx
hát, izé:) olvasd a kritikáinkat és ott van egy csomó jó sorozatról infó.
vagy, ennek a posztnak épp az a lényege, hogy lásd, mások minek a darálásában leltek örömet, szóval tőlük nyugodtan lehet nyúlni példát. ld. előző komment: bones. vagy az azt megelőző: alias. (én is azt darálom most. ismét.)
de, ha tőlem is elfogadsz tippet: holtsáv, vagyis the dead zone.
Mad men kezdtem épp ma. Chuck izgatja a fantáziámat, és Dextert kéne folytatni a másodiktól.
Nos, ahogy nézem nem fogadtam meg semmit :)
Megnéztem:
- Dollhouse 1,2 évad
- Better off Ted 1,2 évad
Elkezdtem nézni:
- A Mentalistát (erre most nagyon rákattantam)
Be van tározva:
- Drót 1 évad
- Sons of Anarchy
jah meg a nip/tuck S4-5 (első 3-at néztem, aztán belefáradtam)
És még mindig én (nincs edit ugye)
Amit megnéztem az mind nagyon bejött, kár hogy befejezik a babaházat.
A Mentalistára mint mondtam nagyon pörgök most, bár a nyomozós sorikat kicsit unom általában.
Mostanság kevesebbet sorozatoztam, mert megnéztem egy rakás filmet, főleg az újabbakat.
Mivel a vizsgaidőszak miatt nem volt húdesok időm így csak a Misfits meg a teljes LOST (bár azt már szeptember óta darálom) :D
Sziasztok!
Heroes s04 12. részig
TSCC mindkét évad.Miért lett kasza?
Fringe,Flash Forward,V naprakész lettem.Supnat és Lost folytatást várom epekedve.
Folyamatban a True Blood 2.évad.
Letöltve porosodik:
Melrose Place,Eastwick,Vampire diaries,Glee
Frissen letöltve:
Legends of the Seeker 1. évad + 2.évad 8 részig
Sons of Anarchy 1-2.évad
Érdemes volt Őket letölteni?
Ja, a Dollhouse-t kihagytam.Még csak az első két részt néztem meg.
Nekem sikerült tartani a tervet, és ledarálni a Smallville lemaradást, így most már naprakész vagyok.
Sziasztok!
30 rock dara – nagyon bejött.
Heroes s04, azt direkt hagytam meg, és jól is tettem, nem bítam volna egy hetet a részek között.
Felhoztam magam a CSI-okkal is.
Sons of Anarchy es The Shield, mind2 kib@aszott jo, illetve becsuszott egy True Blood is, az se rossz, de nem is kiemelkedo.
Castle 1 évad,Firefly 1 évad még folyamatban, Chuck 2. évad újradara, valamint californication 1-2-3 évad.
terveztem californication 3. évadot – nem jött össze:D true blood szintén nem.
That 70’s show folyamatban van, Glee is:D
Supernaturalt terveztem…3. évadtól de előtte újra akartam nézni a 2.at. hát ez nem jött össze :S a 2.-at nem tudtam leszedni, most meg elakadtam a 3. évad 8. részénél mert az meg nem töltődik :S ilyen az én szerencsém
Doctor Who 2005-től a végéig (harmadszor néztem végig) úgy, hogy pont az End Of Time-ra érjem utol a sorozatot. Hamarabb sikerült, még a Sarah Jane Adventures s3 is belefért (amelyben a Doki vendégszerepel). És küldtem is nektek cikket, de hát tudom, túl sok a tennivaló, túl kevés az idő… :)
Én nem találtam magam a mit tervezel résznél, de ami a tervben volt azt nagyjából megcsinálnam:
Better off Ted: már az eleje megfogott ezekkel a szövegekkel, az 1×12 meg az egyik legjobb sorozatepizód Ever szerintem!
Breaking Bad: nagyon durva az biztos! az elee kicsit lassú volt szerintem, de nem bántam meg!
Chuck: hihetetlen sorozat szerintem is nagyon jó döntés volt megvárni a 2 évadot egyben 3napig tartott csak!
Aszzem ennyi!
Chuck S01-S02, V, Greek S02-S03, Misfits S01
Mindegyiket ajánlom, mert tök jók! :)
A Monkot befejeztem, Hősök még van pár rész, és a LOST-ot néztem, most már beosztással, minden napra 1 rész jut 2-áig. Fringe bekészitve.
Legend of the Seeker s01-s02e09
Scrubs s01-s09e08
The Middle s01e12-ig
Glee s01e13-ig
Damages jött és győzött.
A 24 első két szezonját és a Kyle XY utolsó évadát sikerült ledarálnom. Belekezdtem a Joey-ba is, de sajnos kórházba kerültem egy hónapra, úgyhogy ebből már csak télvégi dara lesz, így lábadozás közben.
na én most fogom rá, hogy vége a téli darámnak:
The Robinsons (kész)
The Mighty Boosh (3. évad) (kész)
Survivor Fiji (kész)
Survivor Micronesia (kész)
Dead Like Me (kész)
Firefly (első 5 rész)
Friday Night Lights (S2 7-8 rész)
Skins (S2 vége maradt)
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz