Bár nagyon sokan húzták már a szájukat a Supernatural 5. évadjával kapcsolatban, én férfiasan megvallom: eddig bizakodtam. Tudniillik számomra a Supernaturalt sosem a főszál tette erőssé, hanem a karakterek illetve a rendkívül feelinges környezetű procedural felépítés, és ezt az évad első fele remekül hozta részről részre. Aztán egyszer csak megerősödött bennem az érzés, hogy az egész valóban csak időhúzásként van jelen, valójában a sorozat írói se tudják, mit akarnak kezdeni a Winchester-testvérekkel. És az eheti rész (illetve a téli szünet utáni kettő) ezt tökéletesen bizonyítja.

Pedig minden bizodalmam ebben az epizódban volt. Adott volt ugyanis az egész sorozat egyik legjobb epizódja, a 4×03, amelyben Dean a múltba kerülve találkozott szüleivel, és lelebbent a fátyol a YED fő motivációjáról is, ami lényegében az első 4 évadot meghatározta. Ilyen háttérrel szerintem minden casting-hír olvasónak felcsillant a szeme, amikor meglátta, hogy ismét a múltba-révedős részre kell számítani, főleg, hogy az epizód eredeti címe Back to the Future II volt. Aztán persze jól pofára estem. Spoilerekkel folytatom a tovább mögött.
De kezdjük az elején. Visszakaptunk egy közönségkedvenc szereplőt Anna személyében, de az őszi fináléban megszokott módon ő se volt hosszú életű – ráadásul abban a 42 percben, ami újra megadatott neki, egy teljesen karakteridegen sztorit kapott, ami valószínűleg csak azért került a múltba, mert Kripke szeretett volna még egy ilyen, a történetet mélyítő részt gyártani. És nem találtak jobb ötletet. Pedig ha nem lenne elég, még az emlékeztetőben is az arcunkba tolták: a múlton nem lehet változtatni! Nem is értem, ezek után miért volt egy percig is kérdés, hogy sikerül-e Anna, az idősebb Winchester-generáció meggyilkolására szőtt terve. Én speciel nem aggódtam egy percig se.

Onnantól kezdve pedig, hogy a fiúk felfedték magukat illetve származásukat a szülők előtt, már szinte biztos volt, hogy itt az egészet csak valami memóriatörléssel lehet megúszni. Ugyanis nem scifit nézünk, hanem egy thrillersorozatot, itt nem lehet olyanokat bevezetni, hogy alternatív univerzumok. De akkor mi értelme volt az egésznek? Na nem mondom, kaptunk néhány remekül megkomponált jelenetet a családtagok között, amiknek egy része ugyan nem meghatóra, hanem idegesítően bárgyúra sikeredett, de azt mondom, hogy ez még belefér, a srácoknak tényleg ki kellett sírniuk magukból azt a sok történést, ami életükben történt velük. Mondjuk hozzátenném, hogy Sam nagymonológjának az apjáról és a megbocsátásról nemhogy alapja nem volt, de olyan messze állt az ifjabbik W karakterétől, hogy már szinte fájt. Egyszerűen öncélúnak éreztem az egész időutazást.
De nem csak ennyi történt a részben, hiszen kaptunk azért válaszokat is, már ha ezeket válaszoknak lehet tekinteni. Ha lezárjuk az agyunkat, akkor talán még el lehet fogadni a bárgyú megoldást arra, hogy miért épp a Winchester-fiúknak kell eldöntenie a végső párharcot a menny és a pokol között – egyszerűen éreztem, hogy erre nem fognak tudni megfelelő választ találni, így hát ráhúzták az egész Káin-Ábel meg ősi vérvonal sztorit. Mert igen, hiába állítja itt nekünk Kripke azt, hogy 5 évadra megkomponált sorozattervvel kezdett neki az első szezonnak, amikor nagyon jól tudjuk, hogy az angyalok és a menny ötlete a sztrájk alatt pattant ki az agyából, és onnantól kezdve próbálja őket beleszőni a történetbe – ennek lesznek az eredményei a Trickster = Gábriel és hasonló ötletek.

És persze megtörtént végre a nagy leleplezés, Mihály arkangyal megjelenése. Azt kell, hogy mondjam, az ifjú John Winchestert alakító Matt Cohen remekül megbirkózott a feladattal, remek színészi alakítást láttunk mind ő, mind Jensen Ackles részéről. Viszont a mondandó, ami mögötte volt, mintha a saját sorozat mitológiájának szembeköpése lett volna. Ugyanis ha nincs szabad döntés, minden előre meg van tervezve, akkor mi értelme van annak, hogy mindig szembe menjenek az eseményekkel?
Ezzel lényegében azt mondják, hogy az Apokalipszis akkor is megtörtént volna, ha Sam nem szokott volna rá a démonvérre, illetve hogy akármi is történjen, mindenképp meg kell történnie a “két igennek”, mert ez van eleve elrendelve. Lehet, hogy van mögötte mélyebb tartalom, de én nem látom. Ráadásként még azt is megcáfolták, hogy ha Mihály elhagyná Dean testét, csak egy lelketlen roncs maradna belőle, pedig ezt még az évadnyitóban szögezték le.
És lényegében ennyi történt az epizódban, megint kaptunk egy adagnyi győzködést arról, hogy az igen a jó választás, és slussz. Az első 5 alkalommal még érdekes volt ez, de most már kezdenek a ló túloldalára kerülni. És egyre inkább az az érzésem, hogy még mindig nem tudják, mit akarnak, ezért húzzák ennyire az időt. Merthogy az időhúzás tény. Az előző két proceduláris rész simán elment volna az évad első felében, mind tartalma, mind főszálhoz való kapcsolódása miatt, de most már lassan késő lesz.
Hátra van 9 rész az évadból, és ha minden igaz, teljes lezárást kell kapnunk, hiszen Kripke a hatodik évadnak új történettel akar nekikezdeni, mintegy visszahozva az első évad felfedezős-hangulatát. A jövő heti rész elvileg egy Valentin-napi procedurális epizód lesz, ergo marad 8 rész mindent lezárni. Iszonyatosan zsúfolt lesz, és félek, nem fogják tudni megvalósítani. Még akkor se, ha innentől kezdve elfelejtenék a monster of the week vonalat, és csak az angyalokra és démonokra koncentrálnának. És ez a teher valószínűleg csak még nagyobb kapkodást fog szülni, aminek a rajongók isszák meg a levét.

67 hozzászólás Ne habozz!
a so called időhúzással kapcsolatban nekem annyi az elképzelésem, hogy amiatt nem kell félni a zsúfoltságtól. tippre megvan, hogy mi lesz a lezárás és az írók tudják, hogy az egészhez 1-2-3-4 részben el tudnak jutni, ezért nekik természetes, hogy a t9bbi monster of the weekes cucc marad. szerintem, ha komplex, bonyolult módon akarnának eljutni a végjátékhoz, akkor azért figyelnének a túlzsúfoltságra.
lehet, hogy van valami frappáns, gyors lezárás a tarsolyukban?
Jó írás és igaz is, egy dolog van ami nem tetszik: procedurális
Egyet kell értenem sajnos a kritikával, már egy ideje várom az áttörést, hogy újra ez legyen a hét legjobban várt sorozata, de sajnos eddig nagyon rossz irányba haladnak. Kezd elegem lenni, hogy minden alkalommal kell valami indok, hogy a tesók lelkizhessenek kicsit. Néha jó ha van ilyen rész, de amikor már a sztori kárára az ötezredik alkalommal is csak erről van szó, ott el van rontva valami. Egy helyben állnak már egy ideje, nagyon erősen utalva arra, hogy mi lesz a végjáték. Ilyenkor kellene bevetni valami nagy fordulatot, amire senki nem számít, de ezeket a részeket nézve, nem nagyon bízok benne hogy ez be fog következni.Tényleg nem kellene mindent a végére tartogatni…
teljesen egyetértek a kritikával, nagyon érezni, hogy csak húzzák az időt. Mondjuk nekem bejönnek a monster of the week epizódok, azok legalább viccesek, és inkább nézem azokat, mint a főszállal foglalkozó részeket. A 4. évadban még sokkal jobb volt ez az Apokalipszis téma, most viszont borzalmas szerintem. Remélem azért összekapják magukat az évad hátralevő részeire.
az egész lelkizés meg karakterközpontúság betudható annak, hogy az iszonyatos budget-cut miatt nincs pénz akcióra. jó, belefér. csak ezzel az egész porhüvelyes szállal nem tudnak mit kezdeni a karakterfejlődésen belül. ugyanis 4 évad alatt megismertük annyira a karaktereket, hogy tudjuk, maguktól sose mondanának igent. az elején még bizakodtunk, hogy történik valami, ami abba az irányba tereli őket, de nem. ugyanott toporgunk.
épp ezért nem elég szerintem, ha az utolsó 4-5 részre hagynak mindent. nem lesz hiteles sajnos.
Hát igen, szerintem ez a porhüvelyes húzás nem kellett volna, vagy talán nem ilyen hamar az évad elején. Nagyon úgy érzem, hogy a végén úgy is mindketten igent mondanak és most úgy érzem, az egész évad arról szól, hogy valahogy ki kell tölteni az időt attól kezdve, hogy ezt megtudták…
A másik ami idegesít, hogy a tesók nem igazán igyekeznek megállítani az apokalipszist és Lucifert, csak úgy sodródnak az árral…
amúgy esküszöm olyan érzésem van, mintha a CW megkeverte volna a részsorrendet, csak hogy az őszi fináléra megkapjuk azt a cliffhangert. amikor a mostani részben is megemlíti Anna, h mi van a Colttal, tisztára úgy jön át, mintha még meg se találták volna. ráadásul még nemhogy nem oldották fel, hanem említést se tettek rá.
én sajnos ezzel nem igazán értek egyet…nekem ez a rész nagyon bejött, nem csak azért, mert az évad legjobbja volt, szerintem, de volt benne elég főszál is. Igen, a 11-12-es rész időhúzás volt, de The Song Remains The Same jó volt. A Supnat abszolút a kedvenc sorozatom, de én nem érzem ezt a ‘mélyrepülést’, amit mindenhol hangoztatnak. Pedig nagyok az elvárásaim. Néha jó egy-egy monster of the week rész, de szerintem foglalkoznak eleget a főszállal is. pl
SPOILER
a következő valentin napos részben is meg fog jelenni az apokalipszis egyik lovasa, az éhínség
SPOILER vége
Úgyhogy én továbbra is várom a részeket, és nem vagyok csalódott ezzel az évaddal eddig.
teljes mértékben egyetértek.
annyival egészíteném ki, hogy nekem a szünet óta egy rész sem tetszett. mert se nem vicces, se nem izgalmas, és már a procedurál részekre való “nagy” ötletek jó részét is ellőtték. persze, lehet kisebb-nagyobb csavarokat újra és újra kitalálni, de gyökeresen megújulni az 5. évadban nem lehet.
az pedig egyszerűen minősíthetetlen, hogy egy bazi nagy cliff után úgy folytatja immáron 3 rész óta kripke (valszeg lesz ez 4 is) képtelen folytatni azt a történet szálat és olyan fillereket dobál befele, aminek jóformán se füle se farka. legalábbis számomra 0 a realitása annak, h ott van lucifer készül vmi nagy dologra, aztán mintha mi se történt volna megyünk városról városra segíteni a szerencsétleneken.
a múltba utazást azt hiszem kifejtette bruzsy kellő mélységben.
az pedig h jövő hét után megint szünetre megy a sorozat csak tovább növeli a csalódottságomat. ha nem kapunk valami értelmes, elfogadható, korrekt lezárást ebben az évadban, kizárt hogy folytassam a 6. évaddal. kripke nálam kringi mélységekbe süllyed lassan…
és igen, lehet mondani, h ez alapvetően procedurál, erősebb főszállal, de nem ebbe az irányba mozdult el a sorozat az első évad után.
az pedig, h ez is áldozatul esett a CW pénzéhségének a smallville, 7th heaven,… után még inkább szomorú.
azzal pedig, h kripke nyilatkozta, h supnat s6-ban sem lehet a fiúk nélkül, még inkább az aggódásomra ad okot, h ebből már jó nem sülhet ki. de ne legyen igazam…
“rendkívül feelinges környezetű procedural felépítés”
O_o
jogos az írás, De. Az elképesztően jó/izgalmas 4.évad után egyszerűen Tudtam, hogy bármennyire is szeretném, Nem lesz olyan jó az 5.évad, így én nem is vagyok nagyon csalódott, hiszen erre számítottam. csak hát ugye akarva akaratlanul ha belekóstolunk a jóba onnantól csak az kell és összehasonlítgatunk mindent.. Én bírom a főszálas rézeket bejönnek a MOW részek is, DE..
Samy szeretlek apuja meg Nem tetszett!!
És én egyenesen félek a 6.évadtól ,de ez már egyéni szoc.
@szucsitg Pont erre gondoltam. Ha a cliff után tovább foglalkoztak volna azzal a szállal, sokkal jobb lenne. Megint csak az a probléma, hogy túl hamar ellőtték, mert szerintem ezt ők pár részben meg akarják oldani, és ezt szánták évadfinálénak, mi meg addig szenvedjünk mert az írókból kiveszett a kreativitás…
@Lnaughty Hát én igenis csalódott vagyok, egy jó évad nem indok arra, hogy ezután elrontsák. Főleg úgy, hogy elvileg ez lett volna az utolsó évad, ennek kellene a legjobban ütnie. Lehet, hogyha lenne elég pénzük, ütne is…
@Wynona: egyetértek veled. de sajna én sejtettem, és nem azért, mert nem lehet 2 jó évadot csinálni, hanem, az túl szép lett volna..
amúgy nem hiszem, hogy a jó sztorihoz kell a sok pénz, lehet eksön nélkül is jó a sztori. eléggé benézte ezt kripke.
Azért remélem a végét felpörgetik!!!
Nem értem miről beszéltek, egyik legjobb évad. Nem lehetett állandóan húzni, hogy csak vadásznak. Nagyon szépen fel van építve a történet…szörnyek, démonok, angyalok és a végén az ördög. Szépen tetőzik a dolog, és ebben az évadban is sok vadászás volt, miközben mint előre a történet. Lassan de biztosan. Azt nem tudom mi lesz a vége, főleg ha még Krikpe szerint lesz 6. évad is, de eddig nem tudtak rossz részt mutatni nekem. Csak így tovább SupNat.
izé, a “maguktól sosem mondanának igent” kitétellel erősen vitatkoznék.. arról az erősen diszfunkcionális családról beszélünk, ahol az egymásért meghalás szép családi hagyománynak számít, és akik finoman szólva sem a logikájukról híresek, ha a szeretteikről van szó ^^
a predesztináció sulykolása az angyalok részéről pedig nem azt jelenti, hogy igazuk is lesz – meg aztán Gábriel óta tudjuk, hogy hazudni is tudnak.
én a fandom nagy többségével értek egyet asszem, amikor azt mondom hogy ez egy király rész volt :D (már amit én látok a fandomból LJn és twitteren)
Go, Team Free Will XD
Egyetertek az irassal. Egyik kedvencem a Supernatural, de egyre kevesbe kezd az lenni, sajnos..ahogy tobbeket, engem is rettenetesen bosszant, hogy a szunet elott foglalkoztak utoljara a foszallal. Minden heten azt varom, folytatodjon mar, erre csak “monster-of-the-week” reszek jonnek sorozatban. Kovezzetek meg, a foszal engem jobban erdekel, mint az egyre ujabb toltelekek. Tudom, a sorozat fo koncepcioja minden heten uj szorny volt regebben, de a jelenlegi foszal van anniyra jo, hogy vegre azzal foglalkozzanak es ne az utolso 3-4 reszben keruljon csak elo. Az eheti reszt is nagyreszt attekertem, nem jo ez igy..
szerintem is jó rész volt, mondom ezt úgy, hogy a főszálakért alapban nem rajongok, pedig ez az volt, szépen beleszőve a múltkori időutazós rész lezárásába, hiszen azt le kellett zárni, sok volt az elvarratlan kérdőjel
és igen, ahogy uran mondja, én se vennék mérget minden elhangzott dologra, teljesen logikus, hogy ilyeneket mondjon, ha meg akarja győzni deant, hogy a fináléban majd igent mondjon, kérdés, hogy sikerült-e neki
Nagyon jó írás és igen, nagyrészt egyet kell értenem sajnos. Pedig azt hittem, eltűnt végre az a randa, kétség nevű manó, erre megint itt vigyorog :S
Egyetlen értékelhető jelenet a Mihály és Dean közötti beszélgetés, de az is csak a színészek miatt (Cohen tényleg remek volt). Nem tetszett, h Annából negatív karaktert csináltak – aki mellesleg ha akar, egy perc alatt kinyír mindenkit. Nem tetszett, hogy az elejétől kezdve derültek ki a dolgok a szülők számára, mert már akkor tudtam, h csak ezzel a szánalmas memóriatőrlés megoldással lehet ebből a cápa szagú dologból kijönni.
Mire volt jó ez a rész amúgy? 1 új infót kaptunk, annak is van vmi jelentősége a végkimenetel szempontjából? Kezd az az érzésem lenni, hogy nem is a karakterek, hanem a nézők torkán akarják lenyomni ezt a vessel dolgot, mert már nem is számolom, ez hányadik győzködés volt.
Abban bízom, hogy lesz még azért csavar a történetben, nem szeretem, mikor lehet tudni az évad közepén, h mi lesz a vége.
Vegyes érzéseim vannak a kritikával kapcsolatban. Részben egyet kell hogy értsek. Sajnos, mivel nagy kedvencem a sorozat. A 4. évaddal szerintem túl sokat vállaltak az alkotók. Azt persze nem tudom, hogy lehetett e volna kevésbé színesre csinálni azt az évadot, lehet, hogy nem. És valószínű, hogy ha még lehetett volna is, húztuk volna a szánkat. DE! Mindazt, amit a 4. évadban Kripke olyan szépen elénk tárt, örömmel fogadták a rajongók. Voltak nem túl jó részek is, ez igaz. De talán néha ez is kell. A sikert látva a CW persze, hogy berendelte az újabb évadot, ami persze, hogy nem baj, hiszen éljen az 5. évad! De valljuk be.. túl sok töltelék, “semmilyen” epizódot kaptunk eddig. Nem sok igazán jó rész volt eddig az 5. évadban, pedig már csak 9 rész van hátra.
Mindezek ellenére nekem az a mostani rész tetszett. Bár Anna felesleges pálfordulása szerintem felesleges volt, hiszen a múltat megváltoztatni tényleg nem lehet. Kripke így elérte, hogy akik eddig kedvelték Annát, az epizód végére tapsikolt örömében, mikor szénné égett. (És most magamból indultam ki..)
Matt Cohen volt talán az egyetlen aki tett is valamit ebben a részben. Mihály arkangyalként való debütálásáért csillagos ötöst érdemel, csak sajnos ez az egész “szemben megyünk a széllel” effektus annyira nem tetszett. Így is úgy is lenne Világvége.. Itt bukott el az eddig stabil lábon álldogáló elmélet. Mert a 4. évadban majdnem minden részben a nézők elé hintették, hogy hol Dean, hol Sam tehet arról, hogy nyakunkon van a világ vége. Erre most pedig jönnek ezzel a mindenképp meg kell történnie a “két igennek”, mert ez van eleve elrendelve szlogennel? Bár Kripke-ről el tudom képzelni, hogy ez nála egy kisebb kezdet. De ha ez valóban így lenne, akkor nagyon össze kellene kapnia magát ahhoz, hogy normális END-et kapjunk az évad végére. És arról nem is beszélve, hogy mi lesz ha a CW berendeli az eddig még egyáltalán nem olyan biztos 6. évadot? Mert ha már most itt tartunk, mi lesz később? Én nem vagyok a folytatás ellen, sőt.. De vagy a (kicsit lentebb elhelyezkedő) csúcson kéne abbahagyni, vagy alaposan fel kel kötni azt a bizonyos alsónadrágot.
Egyetértek a kritikával. Szerencsére több komoly száll is a van sztoriban, szóval ha a következő részekben továbbviszik valamelyiket a készitők akkor újra egy ütős sorozatot kaphatunk. Winchesterék anyja elég jól nézz ki.
Igazából ez a felemás szerkezet számomra bosszantóvá kezd válni. Szerintem az összefüggő történethez sokkal inkább passzolna a sallangmentes, feszes tempójú 13 részes évadokra történő átállás, vagy vissza kellene térni az első évadokat jellemző egy rész-egy szörny, minimális átvezető szálas felálláshoz, amihez természetesen jó a 22 részes évadfelosztás. Ez az öszvér megoldás szerintem bosszantó és életidegen.
Nem ertek egyet a kritikaval. A nepek ‘meta-gaming’ nevu folyamatot mivelik..felulrol nezos modban agyalnak elore..majd jol kikerik maguknak, hogy sikerult kitalalni egy adott resz ‘csattanojat’. Van egy csomo sorozat, ahol kilometerekrol latszanak ezek a ‘meglepo’ fordulatok es egy retardalt hulyegyerek is kitalalna jobb fordulatokat. A Supernatural azert meg tavolrol sem tart itt.
Szelektiv modon okoskodnak az emberek, hol hajlandoak figyelembe venni a bibliat mint forrast, hol tesznek ra magasrol. Viszont az a helyzet, hogy a vegeig csak talalgathatunk, mert meg mindig nem derult ki igazan, hogy errol a dologrol mit gondolnak az irok. Elek a gyanuperrel, hogy a vege fele belevisznek egy csavart, hogy senkinek ne lehessen teljesen igaza.
Ami viszont nekem nem tetszik. Ugyanis a sorozat is arra alapoz egy ideje, hogy kifele szologat a nezoknek. Tul sok reszben van magyarazkodas, ami nem a karaktereknek szol, hanem kifejezetten a nezonek. Tul sok az olyan epizod, ami tulajdonkeppen nem is a tortenet kedveert irodott, hanem kifejezetten az ilyen plot-fejtegetos agyalasok miatt.
Reszemrol ez a jelenseg egyszerre ad okot bizakodasra es aggodalomra. Bizakodok, mert azert csak 4 es fel evad ota nagyon jo minoseget es tortenetet kapunk es majd csak nem fogjak pont most elszurni. Kitalalnak valami igazan erdekeset a vegere es en majd csettintek egyet es elkezdem megint daralni az egeszet :)
Masreszt aggodok, mert felek attol a lehetosegtol, hogy a fene nagy csures-csavaras vegen valami oltari nagy blodseg jon ki.. es akkora mind-f*cking megoldast akarnak belevinni…hogy a vegen mindenki sirni fog, hogy ‘ezt most miert kellett?!’ (lasd BSG lezaras)
hát én már csak várok inkább.
totálisan egyetértek Biohazarddal.
Én is köszönöm az írást, nagyon jó lett.
Sajna egyet kell értenem a leírtakkal. Én nagyon vártam ezt a részt (én a főszálasakat jobban szeretem az egy hét-egy szörny típusúaknál), de ennél sokkal jobbra számítottam.
Az időutazós részekhez (a Supnatnál legalábbis) úgy állok hozzá, hogy biztos valami pluszinfó kiderül a karakterekről vagy a sztoriról. Na, most ez a rész sokadszorra erősítette meg, hogy a srácok sorsa eleve elrendelt és semmit sem tudnak tenni ellene. A főszál cselekményében továbbra sem haladtunk semmit. Ami nem lenne baj, ha a 10-es végén nem úgy ért volna véget, ahogy. Így viszont ottvan a keserű szájíz, hogy mikor folytatják az Apokalipszis-Lucifer szálat.
Az meg, hogy a srácokat Káintól és Ábeltől eredeztetik…hát, kb. az első 4 évadban felépített dolgokat rúgják fel. Én már a vessel-dologgal sem voltam/vagyok kibékülve, de ez a bibliai eredet két olyan srácnak, akik 4 évadon keresztül “átlagos”, hús-vér karakternek számítottak, nekem nagyon nem tetszik. :(
A másik dolog, amit cat is írt, Anna megváltoztatása. Az előző évadban egy szimpatikus karaktert ismertünk meg, aki segíti Deanéket, most meg egy ezzel szögesen ellentétes szereplőt láttunk, aki Uriellel karöltve a srácok életére tör. Kár érte és nem is értem, hogy egy korábban pozitív szereplőt miért kell ennyire negatív színben feltüntetni. :(
Nem sok rész van hátra, és én reménykedek abban, hogy a sorozathoz méltó befejezést kap majd az évad.
Sajnos Anna palfordulasa es a muktor a ket vadasz halala is csak egy-egy aldozat a ‘tortenet’ oltaran. Pontosabban nem a tortenet, hanem a dramaturgia oltaran.
A ven kujon Bobby tortetene a Toth Marival…akarom mondani a serulese is ez a kategoria.
Ez a resze a sorozatnak, sajnos nem tetszik. A tortenet vagy a tortenet meseles varazsoljon el es ne hagyjanak helyet es idot, hogy en alljak neki agyalni, hogy vajon az irok mit akarhatnak?!
Ez felbujtas a cheat-elesre! :)
Ti miről beszéltek? Soha nem volt még ilyen jó a sorozat! (igaz a mostani résznek durva kontinuitási problémái voltak …. ugyanis john és dean ismerik egyimást már a multban…)
Az egész negativ kritikával nem értek egyet, egyre jobb és jobb és számomra a hét legjobban várt sorozata, jól felépített, a monster of the week is kellően poénos, meg szórakoztató…
Tudom…. ízlések és pofonok… meg ahányan vagyunk… stb… nem érdekel. Ez jó és pont! :)
@mx
és mégis mitől volt jobb az elmúlt 3 procedurál, mint a tricksteresek? v mondhatnék mást is… soha nem volt még ilyen jó?! lol
az pedig, h nem folytatták a cliffet még mindig semennyire a legnagyobb plot-fail. úgy kezelik, mintha meg se történt volna.
és miért nem értesz egyet a kritikával? hol tévedett bruzsy a tényekben? mert engem nagyon érdekelne.
Nekem ez a rész egy kicsit most visszahozta a korábbi SN-fanatizmusomat, imádtam a részt, minden másodpercét (najó, azt ahogy Cast lazán csak beb@szták vmi útszéli motelbe mindenféle aggodalom nélkül talán nem annyira, de lehet hogy ez is csak amiatt bántja a kis szívem, mert nagy Cas-fan vagyok, és szívSN láttam volna többet az angyalkánkat… bírtam volna például, ha találkozott volna Maryvel, és Mary legalább rövid időre tudta volna, hogy egy angyal azért igenis vigyáz Deanre, még ha nem is gyerekkora óta).
Bármennyire is igyekeztem nem újra bezsongani, ez után a rész után nem sikerült nem bezsongani, és nagyon félek, hogy a következő rész megint lelomboz majd, utána meg megint több mint egy hónap szünet (bocsánat a kifejezésért, de én személy szerint nagy ívben sz@rok a téli olimpiára, SN-t akarok, és abból is végre normális fajtát egyébként). Remélem nem tart már sokáig ez az idő- és ideghúzás, mert kezd komolyan elegem lenni, és amint látom nem csak nekem. Ezek után egyre bátrabban merem kijelenteni, akármilyen csúnyán is fognak nézni rám egyesek, de: nem szeretnék hatodik évadot.ÍGY nem…
“Ezzel lényegében azt mondják, hogy az Apokalipszis akkor is megtörtént volna, ha Sam nem szokott volna rá a démonvérre”
Nem ezt mondják, hanem azt, hogy Sam mindenképp rászokott volna a démonvérre, hiszen minden előre meg van írva, így ez is. Mondta azt is Mihály, hogy nincs olyan, hogy véletlen, tehát tényleg minden el van rendezve, és akkor itt bizony apokalipszis lesz. Viszont azt tudjuk, hogy valamivel meg lehet ölni Lucifert, de ha el van rendelve minden, akkor miről beszélünk?
Én sem vagyok csalódott, az előző két rész sokkal inkább a “meh” kategória volt nálam,ez meg egészen feelinges volt.
Szerintem pont azért erőltetik ennyire ezt a “nincs szabad akarat/minden meg van írva” dolgot, mert a végére pont azt akarják megjátszani, hogy Dean és Sam lesz az ellenpélda, akik, ha ki is mondják az igeneket, a végén valamire mégis “nem”-et fognak mondani, amitől megtörik majd az előre megírt sorsuk.
Szerintem ezért rágják a szánkba ennyire, hogy úgyis megtörnek,hogy nagyobb legyen a katarzis,amikor kiderül, hogy ők “erősebbek” mint a végzetük.
Sok mindennel egyet kell értenem sajnos, féltem én is az előző évad után, hogy ez lesz: az “egyszerű” heti szörnyes történetek már nem fogják igazán kielégíteni a nézőt, az apokalipszis történet pedig túl nagy falat volt, igazán nem érzem sem az átgondoltságot, sem a pénzt, ami egy ilyen sztori jó megjelenítéséhez kellene. Az utolsó igazán jó rész az 5×4 volt, bár hozzá kell tennem, hogy a mostani rész volt az első olyan, ami azóta igazán tetszett, szóval most nem panaszkodom ;)
Magával azzal, hogy “minden eleve elrendeltetett” nincs komolyabb gondom, csak az angyalok mondják ezt, és az már kiderült, hogy valójában nekik sincs fogalmuk se semmiről: az angyalok egy része szerint isten halott, míg a másik részük szerint él, és amit tesznek, az isten akarata. Valószínűleg egyik csapatnak sincsen igaza.
Ami zavar egy kicsit: ha nagyon figyelsz, ugyan kiderült, hogy Dean miért nem akar Michaelnek igazat mondani, de ez nem igazán lett kihangsúlyozva. Egyrészt persze Team Free Will, de ugyanakkor valójában arról (is) szó van, hogy ha igent mondana, az emberiség azzal sem járna jobban. Ez az angyalok és Lucifer csatája, amiben az emberiség csak felvállalható veszteség, mindkét oldal szerint. Egyedül Dean az, aki szerint az emberiség igenis fontosabb ennél, és megmentésre érdemes.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem erre megy ki a játék: az ember meg tudja menteni önmagát(lsd múlt évad, amikor a fiúk nem engedték, hogy elpusztításuk az angyalok azt a várost), és ha lesz is két “igen”, az nem úgy lesz, mint ahogy azt az angyalok és Lucifer gondolják. (Abba meg ne is menjük bele, hogy valójában az angyalok és Lucifer is az ember, erről született már egy-két könyv ;) )
És Lucifer természetesen nem fog meghalni.
elpusztításuk=elpusztítsák
hát nekem még mindig kedvenc.
Emberek!
Ez a rész, ami tele volt zseniális szürreális párbeszédekkel, húzásokkal… okot ad a szájhúzásra? Kérdem én… nektek mi kell? Nem kell válasz.
Nagyon jó volt. És hagyjuk az alkotókra, mit akarnak végszavazni.Az az ő dolguk. A miénk pedig az, hogy nézzük.
“Kérdem én… nektek mi kell? Nem kell válasz.”
kommentben is, a kritikában is le lett írva a válasz sokszor. de az természetes, hogy mindenki mást vár el a sorozattól, nem?
Winnie: írtam, hogy nem kell válasz. Költő felreppenés volt. Csak a fanyalgás enyhén (?) eltúlzott és teátrális.
And ennyi.
Előjáróban, fanatikus SPN néző vagyok, és talán emiatt sem igazán értem a sok negatív felhangot. Többször okoznak meglepő fordulatokat a részek, és nem értem miért gond az, amit Mihály mondott, azaz Dean nincs véletlen, minden elrendeltetett. Azt vártuk, hogy majd lázadásra biztatja Deant?!
A főszált hiányolóknak itt volt a főszál, de látom most ez sem volt elég. Én mindig megkapom minden egyes SPN résztől, amit várok, és szeretek. Nem hiszem, hogy azért, mert kis étkű lennék. :) Zseniális párbeszédek, a mellékszereplők tehetséges asszisztálása. John W valami isteni volt, és vannak benne lelkizések. És? Nem erről szól az élet? Ha nem beszélik meg, akkor pedig érzéketlen bunkók lennének. Gondolom.
Még mindig tartom a véleményemet, ami szabad, hogy ez az eddigi legjobb sorozat, ami fut.
Persze előfordulhat, hogy nem azt látjuk amit elképzelünk esetleges folytatásként, de nem biztos, hogy az alkotók gépében van a hiba.
Reneewaldorf: tudom, hogy költői (még akkor is az lett volna, ha nem írod, hogy nem kérsz választ:), nem is támadólag írtam, de te nekiestél a fanyalgó többségnek:) holott azért nagyjából még nekem is, aki nem nézem, tiszta, hogy akinek tetszik, miért, s akinek nem tetszik, miért.
én sem értek egyet a kritikával.
az a probléma h az angyalok szerint nincs választás? én ezt nem vágom h miért gond. már előző évadzáróban is ki lett ez fejtve mikor zakariás mondogatta a dolgokat deannek.
húzzák az időt? leadtak 2-3 random részt,amik hoztak egy jó átlagos színvonalat,ennyi történt az én megítélésem szerint. Most kaptunk főszálat, most akkor ez a baj.
ha téli szünet után kaptunk volna 2 főszálas részt,akkor meg olyan hangok jönnének, hogy nem fog kitartani a sztori, túl hamar kezdték el.
leírtam kibeszélőben is: én nem féltem írókat, Kripkeot, tudják ők mit akarnak, és meg is fogják valósítani. az más kérdés h erre az emberek h reagálnak. nem lehet mindenkinek megfelelni, és már ígyis túlzott elvárások vannak szerintem.
meglátjuk.
Winnie: OK! :D Én sem támadólag, csak friss élménnyel- egyébként persze, totál elfogadás, kinek mi tetszik. :)
A sorozat lejtmenete szerintem már a 4×22-vel kezdődött, és az 5. évad nem az igazi, de nagyon nem. Már írtam a kibeszélőben is, hogy szerintem már az alkotók se igazán tudják, hogy mit akarnak az egész főszállal.
A 3-4. évadban olyan magasra tették a lécet, hogy azt már nemhogy leverik folyton, már neki se szaladnak, csak simán átbújnak alatta.
Egyszerűen Lucifer megakadt a Kripkéék torkán. Ebből már nem nagyon tudnak jól kimászni.
Ezek után mégis azt kell mondjam, hogy az utóbbi epizódok közül ez tetszett a legjobban. Igaz, hogy már eléggé leadtam a várakozásaimból.
Mihály kemény volt. Tényleg az ő beszélgetése Dean-nel volt a rész csúcspontja. Anna pálfordulása annyira tetszett, mint a múltkor Jo és Ellen halála. Vagyis öncélú volt ez is.
Ez a porhüvelyes dolog sose tetszett, de ez a Káin és Ábel dolog már eléggé túlzás.
A szabad akarat meg csak illúzió. Ráadásul Castiel is egyre felselegesebb, pedig milyen jó karakter volt a 4. évadban.
Nem tudom, hogy a maradék részekben mit mutatnak nekünk, de szerintem már csak kellemesen tudok majd csalódni.
A népet meg eléggé megosztaja az évad. Lehet, hogy kéne egy szavazás az évad irányáról?
jó ötlet. csak emlékeztessetek majd és rákérdezünk.
Nem értek egyet a kritikával.
Az hogy eleve elrendeltetett minden, tényleg sokszor a srácok képébe vágják, most éppen Mihály arkangyal, de basszus, pont azért mennek és küzdenek tovább, mert ők nem hisznek ebben. Ha a szabad akarat illúzió lenne, akkor PONT ebben a részben nem avatkozott volna be a fő-fő angyal.. ez az eleve elrendeletett dolog csak addig igaz, amíg azok, akik azt akarják, hogy a dolgok így menyjenek, ahogy most, elég sokan vannak és elég erősek ahhoz, hogy a saját akaratukat érvényesítsék. Előbb Castiel, most pedig Anna is szembe megy ezzel az eleve elrendeléssel, fellázad Isten ellen, aki kitalálta ezt az egészet. Isten egy diktátor, aki a saját szája íze szerint alakítja a dolgokat és elég szövetségese van hozzá. Tűzre vele!! :))
Ja és persze ezzel együtt nekem hétről-hétre nagyon kellemes szórakozás a Supernatural, egyszerűen imádom. Persze még mindig a monster-of-the-week jön be jobban, de a főszál is nagyon tetszik. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből a 6. szezonban, amikor tiszta lappal indul újra minden.
Van rá valami tipp hogy a házban a falra felkent pecsétek miért tűntek el?
Nem jó írás!Nem akarom Bruzsy-t megsérteni de szerintem fasza volt a rész és szubjektív véleményt írtál nem csak tényeket…
@Hunter2
ott a pont
Sokakkal megyek ezzel szemben, de nekem kifejezetten tetszett :) A tipikus teológiai kérdés, hogy a hittel meddig mehetsz el, hol hit és hol elvakultság, mert a kettő nem mindig ugyan az. Michael megformálása zseniális volt. A tipikus kersztes hadjáratok szent alakja, akinek “Isten nevében” mindent szabad. Várom, hogy mikor jelenik meg újra! ^^
Amit viszont hiányoltam az Castiel :D Nagy arc az a fazon, és teológiai kérdések ide világmegváltó gondolatok oda, ő volt az egyik legnagyobb fun a soriban egy ideje. MORE OF CASTIEL!!!! xD
Don’t worry!
Nálam továbbra is ezüstérmes a sorozat!
Lost
Supnat
Heroes
Azért Castielnek van bicsakja!
Na szidom egy kicsit én is. :-)
Nekem a trükkös volt az egyik kedvenc figurám, és amikor átalakították őt is angyallá, eléggé csalódott voltam. Azóta eleve egy kicsit félve nézem a SN-t, de egye fene – voltak más bakik is benne, tehát megbocsájtható. DE:
Alapból NEM nagyon szeretem a horrorfilmeket meg az ijesztgetéseket. A folyamatosan fenntatott feszültségtől kikészülök. Az első évad darálását pár rész után majdnem abbahagytam, mert nekem túl durva volt. Végülis pont a sorozat humora tartotta bennem a lelket.
És aztán jött a Ghostfacers meg feketefehér rész a mozirajongó alakváltóval, a Trükkös meg a kívánságteljesítő kút, és beszartam a röhögéstől! Ezek az említett részek (meg még pár másik) kellemes változatosságok voltak a többi őrülten félelmetes rész között.
Talán a negyedik évad már nem volt annyira parázós, de ugye ott meg a főszáll kurva erős volt.
Aztán eljött az ötödik évad, és két vicces rész között van egy félelmetes, amin nem is félek. Szerintem ebben az évadban a legfélelmetesebb rész az volt, amikor a gyerekszellemek ijesztgették a SupNat-rajongókat (The Real Ghostbusters). A negyedik évad folytatását meg egyedül a The End című résznél éreztem.
Szóval én is csalódott vagyok.
Meg van írva minden, a sorozatbeli Isten fénymásolója meg a próféta srác.
Én sem értettem sokáig Dean miért nem mond igent, Mihály belemászik, kinyírja Lucifert, mielőtt az Sam testébe bújna, mindenki boldog, a veszteség meg minimális. Főleg így, hogy nem lesz belőle egy kiégett roncs, de még ha az is lenne belőle, nem ő az önfeláldozó hős? Basszus.
És vajon kinek a parancsát teljesítette Anna? Mert ugye arra nem kaptunk választ, hogy kiengedte ki?
Régóta mondom, hogy az eleve elrendelés egyre nagyobb hangsúlyozása megmérgezi az egész sorozatot, és ez csak egyre jobban beigazolódik. Ugyanis elbagatellizálja a korábbi eseményeket és tetteket, már-már majdnem lényegtelenné silányul az első 3 évad meg a 4. fele…
A másik, amit kezdetektől fogva kicsit nehezen fogadtam el, most pedig már egyre kevésbé veszi be a gyomrom, hogy a nagybetűs Jó és Rossz, a két legnagyobb, ésszel felfoghatatlan hatalom nem tud összecsapni egymással, mert szükségük van két ember testére. Addig meg csak ülnek a seggükön, mert bár annyira hatalmasak, enélkül nem megy.
Én éjszaka szidtam ki magamból a csalódottságomat. (Aki elolvasná, itt: http://motyorblog.blogspot.com/2010/02/supernatural-eddig-5×13.html )
De mostmár teljesen nevetséges az egész sztori. Se füle, se farka. Belekezdenek valamibe, aztán hagyják hűlni az évadzáróig, mert nem akarják túl korán eldurrantani. Értem ezalatt Lucifer ügyét, az Antikrisztus démon gyereket, meg a porhüvely dolgot. Csak toporgunk és nem haladunk előre, ennek ellenére gyártják a semmitmondó főszálas epizódokat. Ha ez nem megy, akkor könyörgöm húzzanak elő 1-2 poén epizódot, új szereplőket vagy néhány új szörnyet, de ne akarjanak már sz.rból várat építeni… (És ez nem pénz, csak kreativitás kérdése.)
Szimat:
Ha szubjektív, ha nem, attól még szerintem jó írást hozott össze Bruzsy.
Négy és fél évad után meg nem is nagyon lehet objektívan értékelni egy sorozatot.
De majd a szavazásnál kiderül, hogy melyik táborban vannak többen. Kíváncsi vagyok rá.
Én nagyon nem szeretem bántani az Odaátot, de ha egyszer jogos a kritika.
Én azt mondom,hogy az eleve elrendelés akkor is csak az “angyalok” dumája hogy rávegyék Dean-t az igenre.Azzal,hogy a két testvér kibékült éppen ezt akadályozták és cáfolták meg. Eddig tényleg egyik angyal sem az igazmondásáról volt híres,elég manipulativak. Szval sztem nem lesznek igenek. Az idöhúzásról és a monster of the weekröl annyit,hogy nem hiszem,hogy 22 részre el tudnák húzni a főszálat, és minden töltelékrészben van szó a főszálról.Ez minden sorozatnál így van szinte.
sam-dean anyja elég eyecandy finoman fogalmazva
Mom is a babe! And im going to hell..again :)
Az írás maga nem rossz van benne igazság csak ha már rajongó írja akkor egy ilyen részt ne oltson le de ez is szubjektív:)! Nem bántásiból mondom:) Örüljünk annak amit kapunk és amit kapunk az nem rossz! Meg fogunk még lepődni
Nekem továbbra is egyik best sorozat és nagyon jó az 5. évad is. Nem értek egyet én sem a kritikák többségével. Ráadásul kezdem azt érezni, hogy bármi is történik a sorozattal (pörög, nem pörög, van főszál, nincs főszál), mindig van egy csoport akinek ez nem jön be. Amúgy számomra ez egy monster of the week sorozat, minden egyes része, az is, ami jobban kapcsolódik a főszálhoz; hogy az aktuális monster épp egy angyal vagy lucifer vagy csak egy mumus, az tökmindegy; minden résznek van felvezetése, valami történés, bizonyos fokú lezárás és egy átvezetés, ha másban nem, hát a karaktereken keresztül.
Ami negatívum számomra az évadban az az ív hiánya. Önmagában minden rész piszok jó, de úgy az egészét tekintve a sorrendiséggel, hogy mikor mivel mennyit foglalkoznak, az szerintem nincs egyensúlyban. A korábbi évadokban ez jobban megvolt. (Bár az is lehet, hogy csak azért érzem ezt, mert a többit daráltam.)
szerintem is, az “eleve elrendeltetés” csak az angyalok dumája, hogy “levegyék a döntés súlyát” Deanről, ezzel is rábírva őt arra, hogy mondjon már igent.
a sorozat nem győzi hangsúlyozni azt sem, hogy a srácok ebben nem hisznek, így a nézőnek is van helye kételkedni.
a múlton nem lehet változtatni dolgot meg – bár nem így történt – annyival megvariálhatta volna az anya beavatása, hogy mondjuk az anyjuk bár sejti, hogy mi fog történni (de miért is hinné el maradéktalanul egy idegennek, aki neki a Dean), ennek ellenére együtt maradt a férjével, és megszülte a gyerekeket, és reménykedik benne, hogy nem lesz igaza Deannek, míg végül kiderül, hogy de igen.
Ugyanígy Anna is gondolhatta, hogy bár az az általánosan elfogadott teória, hogy a múlt megváltoztathatatlan, ettől még érdemes megpróbálni amit megpróbált, hátha neki sikerül.
ez a Káin-Ábel dolog szerintem meg inkább szimbólikus volt, elvégre bibliai alapokon mindenkit vissza lehet vezetni Ádám-Éváig, úgyhogy nem egy etvasz hogy valahol mindannyian az ő leszármazottaik vagyunk.
(gyk: Káin és Ábel szülei maga Ádám és Éva voltak, így ez semmiképp nem akart arra utalás lenni, hogy miért pont Sam és Dean, mert ez bármelyik másik élő emberre passzol.)
nekem tetszett ez a rész is, és egyébként azt nem értem mi a bajotok a Káin-Ábel vérvonallal. mivel ők Ádám és Éva gyerekei voltak, “mindenki” tőlük származik, ez nem a sztori megerőszakolása :)
na, amíg végigolvastam a kommentek látom hogy pont most más is eljutott idáig :))
szerintem jó rész volt.. ha darálva nézné az ember az évadot,nem értené,hogy mik ezek a részek össze-vissza, de így hétről-hétre én nem igényelem az óriási összefüggő sztorit, örülök h kapok 40 perc supnatot. azt sajnálom,hogy az ördög szabadlábon van,és nem kezdenek vele semmit, dehát ez van. túl magasra rakták a mércét. majd az évadzáróban egy helm szurdoki csata lesz,ahol ott lesz isten vs ördög, démonok vs angyalok meg sam (vs?) dean :)
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz