Megválaszolom a kérdést. NEM. A legjobb jelenet a Burn, baby, burn (videó), amit huszonharmincadjára sem lehet megunni (mint ahogy a golyóálló Horatio-t sem), de ma a Viasat adott egy Miami helyszínelők-epizódot, amely láttán rögtön beugrott a végjáték. Egyszerűen alap, Horatio nagyon kemény, a többi papíron laboros srác is.
Igen, kétfajta ember van: azok, akik szerint az ilyen übercool képsorokért találták ki a tévésorozatok műfaját, illetve azok, akik szerint mindez iszonyatosan ciki. Utóbbiak azok, akik nem látják a pajkos idézőjeleket és David Caruso önironikus zsenialitását. A tovább mögött a mai Miami-ismétlés top jelenete. A pókeres. Némi Morricone-val. És alulról fényképezett Horatio-val.

35 hozzászólás Ne habozz!
Ezt a részt valamikor még régebben láttam, akkor azt gondoltam, hogy ritka rossz. Valamelyik nap megint láttam, és kilométeres mosollyal az arcomon élveztem minden percét.
hehe. :) if i were you i d fold. :D
mekkora. :) Ezért is a CSI:Miami a kedvencem a CSI-ok közül. Horatio rulez. :D
Elég kiszámítható, de azért gizda :)
Én nem nézem a sorozatot, nem is láttam a részt, kicsit meglepett a jelenet.
Amúgy nekem a pókerről és a helyszínelőkről mindig ez jut eszembe: http://www.youtube.com/watch?v=p0tPrmAsFsk
Egyik legjobb rész amit valaha láttam :P
Horatio akkor is a legnagyobb figura! :)
De Wolfnak nem áll jól a keménykedés…
Horatio (David Caruso) miatt nem tudom rávenni magam h nézzem. Nagyon antipatikus az az arc…
meg tudja valaki mondani, hogy mi ez a zene? mármint azt tudom, hogy mi eredetileg, de hogy a feldolgozást ki csinálta és milyen címmel?
‘….Utóbbiak azok, akik nem látják a pajkos idézőjeleket és David Caruso önironikus zsenialitását. ‘
ez gyönyörű volt.és pontosan így van.
… és a szomszédok nem értik, hogy miért vinnyog valaki éjjel 11kor hangosan a röhögéstől XD
azért a braziliai leszámolás szintén morricone-re sem volt semmi :)
Szerintem is nagyon jó a jelent, de úgy még jobb nézni, hogy tudod a sztorit mögötte.
Tényleg,a brazíliai még ennél is jobb volt.Ahogy megsütötte a nap mikor jól végezte dolgát…Ááá.Eszméletlen :D De ezek amúgy pont egymást követő részek,nem?
Stargate-es CSI részben annyira kár, h nem lőtték el a onelineres-napszemüveglevétel-feltétel-főcím kombót, pedig…
Ritkán szoktam nézni helyszínelőket, de tegnap pont néztem. A brazilos leszámolás ennek a résznek az elején volt:
http://www.youtube.com/watch?v=x0KptNWAiEM
Miután ezt láttam, csak annyit mondtam hogy Horatio keményebb, mint Jack Bauer.
Lance
Megnéztem a videót. TE JÓ ÉG! MI FOLYIK ITT! :P Nem kicsit kemény! Az biztos, hogy keményebb mint JB! :)
:-D
legjobb ..ha-ha
Vétek szinkronnal nézni, Caruso hangja annyit hozzátesz az egészhez mint maga ez a nyüszöge vörös karakter.
Külön kategória az biztos, nagyon bírom :D
Nem tudjátok a sok top animációs vagy rajzfilmes kínálatban adta valamilyen karakternek a hangját? Kiváncsi lennék.
Aztarohadt…!!
It az ideje, hogy belekezdjek egy CSI Miami darába, de gyorsan!
Na, eddig csak hébe-hóba néztem CSI: Miami-t, de asszem gyakrabban fogok. Igen, azért kell hozzá egy kis humorérzék, de jó ez így…
Horatio nélkül csak 1 lenne a sok zsarus sorozat közül, de ő kiemeli a mezőnyből. Teljesen rá van építve az egész. Egy darabig mellőztem a sorit, de mióta a VIA-n új részek vannak, megint ott ragadok előtte rendszeresen :-)
azt, hogy mekkora alak Horatio a mostani Burn Notice epizód is kitűnően példázta :)
A CSI sorozatok közül tényleg a Miami a legjobb. A karakterek, a szereplők,a vágások, beállítások minden nagyon el van találva. Jó pár sorozatot eredeti nyelven, felirattal nézek, aminek tényleg megvan a maga varázsa, de ezt szinkronosan is imádom. :)
Ez a post pont jókor jött. Tessék megnézni legutóbbi Burn Notice-t (3×14), és nevetni egy jót a paródián.:D
Zsír! Horatio egy állat, nagyon bírom!!!
@UndokBeka: “Stargate-es CSI rész” – Ezt nem vágom, volt ilyen?? Melyik rész?? Vagy az SG:Atlantis 5×19 Vegas-ra gondolsz??
a brazilos még mindig a legjobb:)
aztamindenit, én eddig úgy éreztem még ez az egyik olyan sori aminek elég jó a szinkronja, de pont tegnap láttam ezt a részt és meg kell mondjam sokkal királyabb ez a jelenet eredetiben… wow…
Bírom ezeket a jó kis régimódi tökös jeleneteket:D
Ez score zene, vagy valami külön szám? jóféle zene:)
Nekem ez is emlékezetes. Horatio itt is kemény
http://www.youtube.com/watch?v=6ilUdBDouWw
spyblat:
The Man With The Harmonica – Apollo Four Forty
Passatgt: Hálám üldözni fog!!! Köszi!
Én nem rajongok érte és nem is nézem, de pár részbe már beleakadtam véletlenül, és az ilyen “önmagaga paródiája” jeleneteket nagyon bírom:D
ÁÁ mennyire vártam már mikor hozzák össze a Burn Notice-szal, hiszen Miami-Miami… ez tényleg állat rész volt, nézzétek meg! XD
A “Burn, baby, burn”ös jelenetnél is jobb a 6. évadban(azt hiszem a 6.) az a rész amikor Horatio Braziliába(??) ruccan ki és lő halomra embereket egy villa előtt….nem emlékszem a részletekre csak az van előttem ahogy egymagában elbánik egy kisebb hadsereggel.
Egyébként meg a szöszi csaj az elején hihetetlen jó nő volt, aztán valahogy hirtelen megcsúnyult(mintha nem sminkelték volna 1 évadon át), majd kicsit visszanyerte régi fényét de most az utóbbi 1-2 évadban látványosan öregedni kezdett…talán ezért se nézem már olyan nagy hévvel a CSI: Miamit , pedig régen nagy kedvenc volt. Helyette ha már Miami meg coolság ott van a Burn Notice hál istennek!
Úgy látszik én a második kategoriába tartozom úristen nagyon gáz.
10per10
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz