login |

Emlékeztető: A férjem védelmében

2010. 03. 12. 19:22 - Írta: winnie

20 hozzászólás | kategória: ajánló,

Ma. TV2. 22.15. The Good Wife – 1×01 (magyar promó egy és kettő)

Másodszor emlékeztetünk az év egyik legnézettebb újoncára, hiszen a Hallmark is bemutatta már a jogi sorozatot, de ezúttal azért is érdemes jelezni, hogy jön országos adóra is, mert új szinkron készült hozzá. (Kivételesen nem kivagyiságból, hanem mert az elsőt rossznak találták az illetékesek. Én azért örülök, mert így a két “nagy név” megkaphatta a kvázi állandó hangját.)

A sorozatról írtunk már korábban (winnie pilot – 7/10, human pilot), arrafele kutakodjatok, ha a sztori érdekel. Szerencsére nem az a helyzet, mint az NCIS: Los Angeles-szel, a The Good Wife nem csak nézett, hanem jó is.

Érdekességképp megjegyzem, az NCIS-effektus nálunk is működésbe lépett, hiszen az az a sorozat, amit mindenki néz, de senki nem beszél róla. Az NCIS mindig is nézett volt, idén pedig a legnézettebb amerikai sorozat, de a díjátadókon nem került szóba, a kritikusok pedig nem nagyon beszélnek róla. Az NCIS: Los Angeles hasonló pályára került, hiszen míg a TV2 nagy nézettséget ért el a premierrel, a Junkie-n kemény 3 komment futott be a premier után. Még A férjem védelmében Hallmark-premierje is több hozzászólást generált. Ez pedig sok mindent elmond.

20 hozzászólás Ne habozz!

robi110 - 2010. 03. 12. 20:28

Az NCIS azért nem annyira elismert, mert nem ébreszt akkora rajongási faktort az emberekben. A sorozat ettől függetlenül nagyon is jó. Az LA-t még nem igazán tudom elhelyezni, mert ez is igazán majd a karakterekre épít majd. Ha siker lesz akkor húzza maga után a The Good Wife-ot is. Reméljük..:)

violinka - 2010. 03. 12. 20:50

Nekem tetszenek az LA karakterei, mondjuk még a részek annyira nem, de adok egy pár esélyt nekik. :)

Tris - 2010. 03. 12. 21:42

Az elején kicsit féltem “a főnővértől”, de egész kis korrekt ügyvédes, családi sorozat lett “Mr Big”-el együtt :)

Nemhiába a 2. évados berendelés + Golden Globe és SAGA díj Julianna Marguliesnek…

Mammut - 2010. 03. 12. 22:24

számomra kimondtad a kulcsszót: “jogi sorozatot”, úgyhogy kihagyom

amúgy la-ben hetty kezd jobb lenni (mármint ugyanolyan, mint az első kettőnél, csak ott nagyon nem jött be elsőre nekem), szóval azért elég gyorsan megszokható hang még így is, az eredeti ismeretében

vikkancs - 2010. 03. 12. 22:32

Szinte egyik karakterhez se passzolnak az “új” szinkronhangok.-szerintem
Amikor meghallottam Diane-t meg Will hangját, na az aztán “betette a kaput”. Ha jól hallottam Bozsó Péter volt Will.

fallen - 2010. 03. 12. 22:33

A férjem védelmében valóban jó, sajnos a Hallmark most pihenteti, mivel a dupla részekkel hamar utolérte volna a kinti vetítést.

spamdog - 2010. 03. 12. 22:34

A főszereplő kivételével a Hallmark hangjai a jobbak. Eddig.

Gio - 2010. 03. 12. 22:37

nekem ezek a szinkron hangok tetszenek jobban azok a fránya izlések:D

winnie - 2010. 03. 12. 22:45

az első verziót nem láttam. nyilván noth és margulies hangja nem kétséges, a nagyi maradt. baranskinak branskis hang jobb lett volna, a többiekkel nincs gond, de gondolom a másik verziónál sem volt. egyedül josh charles az, aki talán annyira nem.

symor - 2010. 03. 12. 23:12

Ezt tettem oda anno az első teljesebb előzeteshez:

Kezdenek összeállni a jó hangok: Margulies Kováts Adéllal valóban jobban, a szerephez illő kifinomultsággal, érettséggel hangzik, viszont Josh Charles sajnos éppen a Hallmark szinkronban előnyösebb, itt túlságosan kölyökhangja van. Az első szinkronból Archie Panjabi magyar hangját is megtartottam volna, de kíváncsian várom vajon Christine Baranski, hogy hangzik új magyar hanggal, ő még változtatásra érdemes volt.

A spotban hallható új Josh Charles szinkront inkább Matt Czuchry-nak adtam volna.

Tarthatom magam a korábban leírtakhoz, megerősítve Charles hangjának rossz megújítását, ami sajnos Panjabi esetében is fenntartható, előbbi fiatalabbnak, utóbbi idősebbnek hangzik az eredetinél, színészhez karakterhez képest egyaránt.

Baranski új magyar hangja, most hallhatóan, szerintem korrekt az én fülemnek a korábbinál valamivel jobb.

spamdog - 2010. 03. 12. 23:25

De ma aztán Julianna Margulies nap van a TV2-nél Lost Room egy harmadik hanggal :)

robi110 - 2010. 03. 12. 23:27

Nos ez tetszett nagyon!:D Pedig jogi és dráma… Magam is meglepődtem picit.. picit mert a pozitív kritika már jelzett és lényegében amiatt néztem most meg szóval.. kösz:) Ja és a szinkron jó szerintem.
LA is egyre jobb. Szeretni fogom a péntek estét..:)

spamdog - 2010. 03. 12. 23:30

A Harmadik hang Zborovszky Andrea

spamdog - 2010. 03. 12. 23:35

Julianna magyar hangjai :
Canterbury esetek : Tóth Enikő
A férjem védelmében : Németh Kriszta / Kováts Adél
Az elveszett szoba : Zborovszky Andrea
Vészhelyzet : Kováts Adél

Réta - 2010. 03. 13. 07:56

A férjem védelmében nagyon jó kis sorozat. Én Julianna Marguiles miatt kezdtem nézni, de a többi szereplő is elég jó benne. Engem személy szerint mindig is foglalkoztatott az alaphelyzet, hogy egy feleség miért tart ki a férje mellett, ha megcsalta és a nagy nyilvánosság előtt megalázta (Bill és Hillary Clinton). Nyilván sok más dolog is közrejátszik, az együtt töltött évek, a gyerekek, a közös vagyon stb. Szerintem ez a sorozat tényleg nagyon jól bemutatja a probléma lényegét, teljesen együtt tudok érezni a főszereplővel, aki próbálja felszínen tartani magát és a családját a történtek ellenére. Tulajdonképpen egy vesztes szituációból születik újjá, ami nagyon ösztönző.

payskin - 2010. 03. 13. 08:43

Engem nagyon zavar a magyar cím, vártam, hogy valaki esetleg szintén felveti. Az egész sorozat a markánsan a nőről szól, az eredeti címben hangsúlyozottan megjelenő feleségről, míg a férj az átívelő mellékszál. Otrombaságnak érzem a magyar címben a férj megjelenését.

Sanna - 2010. 03. 13. 08:44

“Az NCIS azért nem annyira elismert, mert nem ébreszt akkora rajongási faktort az emberekben”
ezzel kicsit vitatkoznék, mert nálam igen nagy rajongás tört ki a sorozat iránt a 3., 4. évad tájékán, utána meg is néztem az első két évadot, de számomra eddig a 7. évad csalódás, és sajnos valahogy nem várom az új részeket, pedig milyen jó kis premiert kaptunk…

Az LA pedig olyan amilyen, erőltetett, de szerintem lesz ez majd jobb is.

A férjem védelmében pedig nagyon jó sorozat, szeretem a jogi drámákat, és ez a sorozat abból is a jobb fajtából való.

genius - 2010. 03. 13. 12:17

Tetszett A férjem védelmében. Mindig is szerettem nézni a tárgyalásos filmeket/sorozatokat, úgyhogy szerintem ez nekem való lesz :).
JM magyar hangja pedig igazán kellemes.

robi110 - 2010. 03. 13. 14:59

Sanna: ezzel arra céloztam, hogy egy krimi nem fog annyi rajongót szerezni mint egy sci-fi… sajnos. Ez a téma ugyanis jobban a felnőtt és idősebb korosztályt célozza meg. Ők pedig tipikusan nem a junkie-n lógnak és kommentelnek a sorozatról. :D

Mizchris - 2010. 03. 13. 16:04

Én nem kezdtem el nézni, amikor kijött, de most hogy hallottam, hogy adják a tévében, mondom, feladatjavítás/tesztkészítés mellett majd belehallgatok. Hahaha, persze. Első tíz perc után kikapcsoltam a gépet, hoztam magamnak egy jó teát és kábé tátott szájjal néztem. Egyrészt JM nagyon jó színésznőnek tartom, de nem különösebben figyeltem fel a sorozatra. Meg láttam, hogy Mr Big van benne és én zsigerből hideglelést kapok a pasitól, szóval lemondós volt. Aztán most, ahogy néztem, kiderült, tök jó a téma, a színészek is mindőségiek (Archie Panjabi???? Josh Charles??? Eddig ezt hogy nem láttam??) és amikor Titus Welliver ráadásnak besétált a képbe, akkor már kész voltam. Várom a következő szinkronos epizódot is, mert az uramnak is tetszett. Rég volt már közös sorozatunk, ez most olyannak ígérkezik :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz