login |

Lost – 6×08 – Surprise

2010. 03. 17. 05:37 - Írta: human

150 hozzászólás | kategória: kritika,

Lassan mindenkinek akad egy nem annyira kedvenc része az évadban, nekem úgy tűnik az eheti lett az. Pedig haladtak előre a történetben! Lássuk azért spoileresen.

sawyeerr

Az a helyzet, hogy még a csavarral sem tetszett a Sawyeres alternatív idővonal. Mármint azzal a csavarral, hogy élete során amikor oda jutott, hogy rabló vagy pandúr legyen, akkor itt a pandúrt válaszotta. Amikor a rész elején kiborította a pénzt az aktatáskából, akkor csak legyintettem, hogy ne már, megint conman Sawyer. Szerencsére nem, zsaru volt, de még így sem sikerült érdekesre írni a szálat, amiben apját ugyanazt az embert keresi akit eddig, mivel nem találta meg Ausztráliában, hogy lelőjje. Azért Charlotte és Miles feldobta az alternatív idővonalat, ezt el kell ismernem.

És megint oda jutottunk mint a Sayid-Jin vonalon, azaz két régi szereplőnek kell valamit kezdeni egymással a kisiklott síkon, hiszen Sawyer elkapta Kate-et (akivel ugye már látták egymást a reptéren) egy üldözés során.

Közben a szigeten, nos ott is haladtunk előre, de valahogy olyan átlagosan. Nem a WTF fordulatokat hiányolom, hanem olyan kötelező darálás hangulata volt az egésznek. “Ezeket el kell mesélnünk a továbblépéshez.” Widmore megérkezett a kisszigetre, látszólag kerítést állít fel Álocke ellen, és meg van győződre arról, hogy le tudja nyomni a fekete füstöt. Sok embere van.

Ez úgy derült ki, hogy Sawyer átugrott felderíteni a helyzetet, lekezezett Widmorerral, Álocke megtévesztéséről és leszállításáról, aztán szépen visszament a cserkészcsapatba, hogy ott ismertesse pontosan mit dumált a tengeralattjárós öreggel. És tényleg elmondta szóról szóra. Természetesen ez is a terve része, nevető harmadik akar lenni a nagy csatában, eltengeralattjárózni Kate-tel a naplementébe. Valahogy úgy érzem, ez nem fog sikerülni.

Ami tényleg jó volt, amikor megtalálta a repülőt és előtte amikor visszament a Hidra állomásra. Lepusztult épületek, a ketrecek, Kate ruhája. De valahogy tényleg, most nem jó viszonyban lehetett volna 20 percben elmesélni az egészet. A csalódásom sem az igazi azért, hiszen csak a múlt hét fantasztikus élménye miatt érződik ez kicsit szürkébbnek, viszont az első évad hangulata le nem mosható róla, ami mégiscsak jó. Ez lenne 7/10?

Úristen de közel van már a vége.

150 hozzászólás Ne habozz!

Shana - 2010. 03. 17. 05:47

Az apját keresi? O.o Az apja kinyírta magát. Sawyer-t kereste Ausztráliában, hogy megbosszulja a szülei halálát. Vagy félreértettem valamit?
Nah asszem le kell töltenem a részt megnézem megint :D

Malachi - 2010. 03. 17. 05:59

:D
ki korán kel, satöbbi. na mindjárt.

Kyp - 2010. 03. 17. 06:24

ez a rész charlotte miatt ért valamit, gyönyörű volt

no meg kinek ugrott be a gyerek a rendőrségen aki a tesót kereste? :)

sawyer az igazi sawyert kereste ausztráliában, aki nem az ő hanem locke apja

viszont widmore tényleg úgy tűnik hogy füsti ellen van, de attól még nem biztos, hogy jacob, jófiúk oldalán. tartom az álláspontom, sunyi az öreg.

Shana - 2010. 03. 17. 06:31

Sawyer az Locke apja? uhhh shit tudtam hogy le kéne darálnom mielőtt jön a 6dik évad :D
És ki ki ki volt a csávó a rendőrségen? Tudtam hogy valamiért fontos, mert eléggé sokáig mutatták, de én nemtom ki az :)

Kyp - 2010. 03. 17. 06:36

Shana,
hát a drive shaft énekese

JoHn - 2010. 03. 17. 06:38

Kellemes-átlagos Lost epizód, én is 7/10-nek érzem.

@shana az szerintem a charlie bátyja (öccse?) hogy letegye érte az óvadékot…

LuPuS - 2010. 03. 17. 06:41

Csak délutánra marad ez a rész, de már nincs sok hátra…..

Yeti - 2010. 03. 17. 08:22

azért a farm ahol élünk odabaszott XD

seven - 2010. 03. 17. 08:45

nekem nagyon tetszett ez az epizód, bár tény hogy nagyrészt csak a terepet készítette elő a nagyobb / jobb dolgokhoz.

Khaireddin - 2010. 03. 17. 09:08

a múlt heti vérgáz rész után ez kifejezetten jó volt, a pilot óta ez tetszett a legjobban

Beaver - 2010. 03. 17. 09:16

Hát, jó látni azért hogy még a Lost rajongók sem egyformán elvakultak :D Szerintem ez az évad legrosszabbja volt, főleg így a múlt heti királyság után. Azt háromszor is megnéztem, ezt meg már közben is untam. A szigeten se történt semmi lényeges, Sawyer ALTja meg :D hát szóval na… a vöröskés fiókos jelenet übergagyi volt :D Várom a jövő hetit.

Nasedo - 2010. 03. 17. 09:49

Human! Miért nem írsz akkor, miután felébredtél? Nem verseny ez.

winnie - 2010. 03. 17. 09:54

mondjuk mert, mára már van ezen kívül két kritika és nem lenne sok hely a lostnak? így legalább már most tudtok kommentelni.

Robson - 2010. 03. 17. 10:49

Hát nem tudom, szerintem kurva jó rész volt. Mindenki (na jó sokan) a Sawyeres részre izgult, de szerintem nem azt kapták, amire vártak. Nekem tetszett, szerintem Sawyer a legkirályabb, aki mindig nagyjából képben van, de kb. leszarja az egészet. “Trust me, God’s got nothing to do with it” – azért sejtet valamit, Sawyernek kezd összeállni a kép. Aki meg nagyon szeretne már tudni valamit, mint Ben, Jack vagy Locke, azok úgy néz ki hoppon maradnak. Vagy mégsem? LOST.

Beaver - 2010. 03. 17. 10:55

Aki meg nagyon szeretne már tudni valamit, mint Ben, Jack vagy Locke, azok úgy néz ki hoppon maradnak.”

vagy mint mi? :D

Pizsama - 2010. 03. 17. 11:15

Kicsit tényleg filler episode feelingje volt, de azért haladtunk is előre valamit. Nekem a Sawyer-es, vagyis James Ford-os szál is tetszett. Egyedül a Flocke körüli bizonytalanság ami “idegesít”-et, mert már igazán tudni szeretném, hogy mire megy ki nála a játék (azon kívül, hogy el akar onnan húzni). De az a mosoly mikor Kate-et felsegítené, na, az büntet.

tőmi - 2010. 03. 17. 11:41

Szerintem nem volt ez olyan rossz rész. Mondjuk én arra számítottam hogy nem Charlote lesz ott hanem a szőke csaj akinek nem jut eszembe a neve a felesége aki meghalt a szigeten :P Ami nem tetszett és szerintem nem lostos hogy így kimondják hogy Sawyer én vagyok a füst. Ennyi erővel azt is elmondhatták volna hogy Widmore minek jött.
Meg Sawyer is megkérdezhette volna hogyha te vagy a füst miért nem mész át és nézed meg magad vagy miért nem repülsz akkor csak úgy el. De ahogy látszott kanyar nélkül bevette…

Desperate HOUSEwife - 2010. 03. 17. 11:43

Nekem abszolút a kedvenc részem az évadban. :) Végre visszakaptuk Sawyert, az igazi Sawyert, nagy játékos, aki pont úgy tudja kijátszani az egymással szemben álló feleket, hogy neki jó legyen (persze majd meglátjuk, hogy ezúttal is sikerül-e neki). Az ALTban is ugyanaz, attól függetlenül, hogy most zsaru, a mozgatórugója a karakternek változatlan, csak volt egy pont, ahol más döntést hozott, azt hiszem, ez egy fontos infó amúgy az ALT kialakulásának szempontjából.
Nekem ez egy nagyon kellemes színfolt volt az évadban, hogy egy epizód erejéig nem dagasztották a misztikumot, nem jöttek a candidate-ekkel, meg 100 újabb megválaszolandó kérdéssel, hanem ismét láttuk ezt a baromi jól kitalált karaktert működés közben.

Nekem bejött az ALT, pl. az is érdekes, hogy miért hagyta Kate-et futni a liftben, amikor már ott levágta, hogy szökevény, és főleg úgy, hogy tudjuk, hogy zsaru…
Nekem egyedül Charlotte volt random, nem tudom mi értelme volt őt bedobni, ezt bármilyen nő eljátszhatta volna.

A visszatérés a Hydra szigetre valóban a legjobb jelenet volt, a hangulat, a nosztalgikus képek, a színészi játék, nagyon eltalált jelent volt.

Mitológiához meg annyit, hogy ahogy Flocke bevágta tök természetesen, hogy “I’m the smoke thing”, az hatalmas volt. :D

drag - 2010. 03. 17. 12:10

“Nekem egyedül Charlotte volt random, nem tudom mi értelme volt őt bedobni, ezt bármilyen nő eljátszhatta volna.”

Pont ez a random-faktor a lényege az altnak, a karaktereknek találkozniuk kell.
A Lost egyik fontos mondata, hogy az univerzum korrigálja önmagát – egy hidrogénbomba esetében ez kicsit tovább tart. ;)

Max Charlie bátyja lehetett random, hiszen neki semmi köze a többi karakterhez, de jópofa cameo volt.

Szab - 2010. 03. 17. 12:57

Tök jó volt, Gretchen a vendégszerepben az elején. :) (pb)

ezaregelősnevem - 2010. 03. 17. 12:59

Az ún. ALT világot ‘ÚjJacob’ vagy ‘ÁlLocke’ nézi a tükrökben egyre inkább ez az érzésem

Winkie - 2010. 03. 17. 13:10

“Well, nobody’s perfect” – /”Locke”/
…nálam hét idézete. Szerintem teljesen kellemes rész volt. Amikor Locke lekezelte Claire-t, az kiemelten tetszett.

Rauros - 2010. 03. 17. 13:36

Nem volt ez olyan elveszett rész, bár tény hogy elmarad az évad eddigi színvonalától. Igaz, a jövő heti infók alapján tényleg vihar előtti csendnek tűnik most.

Ami feltűnt, és bár lehet hogy csak én aludtam eddig, de az ALT az teljesen olyan, mintha azt mutatná be, hogy mi lett a kiválasztottakkal Jacob nélkül. Itt is, Sawyer kiskorában nem tudta befejezni a levelet, és ezért nem üldözte a szülei gyilkosát. Illetve nem olyan megszállottan, mint ahogy a levél miatt teszi. De a többiekre is igaz ez így utólag.

A jelenben meg ami nagyon jó volt, az Claire hiszijénél a saller amit Locke-tól kapott, az nagyon vicces volt, meg a ketreces jelenet, a Hydránál. Az olyan igazi lostot hangulat volt:)

Desperate HOUSEwife - 2010. 03. 17. 13:55

De hát pont ez a lényeg, hogy az ALTban is egész életében a szülei gyilkosát üldözi, csak most a éppen rendőrként. De alapvető különbség nincs, a karakter mozgatórugója ugyanaz.

Savanah - 2010. 03. 17. 14:36

Nekem tetszett a rész.
Azt már eddig is tudtuk, h Sawyer nagy farm ahol élünk rajongó, a 3. évadban környékén is ezért mosolygott egyszer rajta Kate, amikor megemlítette. :). Örülök.

Amúgy meg azt vártam, amikor Claire elment megöleleni Kate-t, h bocsánatott kérjen, h leakasztja róla a puskát.

Kérdések:

honnan veszitek, h sawyer, aki miatt meghaltak James szülei, az Locke apja?? Erröl valahogy nagyon lemaradtam…

melyik volt gretchen a PB-böl? Nem láttam. Újra meg kell néznem.

karit - 2010. 03. 17. 14:45

“honnan veszitek, h sawyer, aki miatt meghaltak James szülei, az Locke apja??”

Talán a nevéből?

Lehet, hogy némi zavar támadt az Erőben, vagy talán kettőt lapoztam valahol? Vajon mitől nyomorék ALT-Locke? Még ha nem is hajította le a fiát a 8. emeletről az ottani apja, ilyen jól eltitkolná előle a “foglalkozását”?

Egyre kíváncsibb vagyok, vajon kicsoda lehet John Locke apja. Úgy értem, VALÓJÁBAN kicsoda, mert hogy nem E. Cooper, arra mindkét gombfocicsapatomat rá merném tenni a kapukkal együtt – ALT-on innen és túl is.

Mert oké, elhiszem, hogy nem csak Locke, hanem ÁlLocke anyja sem volt teljesen százas, de akkor is! Itt van az a “szeplőtelen fogantatás” dolog, amiről Locke anyja zagyvált anno a fiának… szóval megnézném végre mindkettőjük “apját”.

jackie b - 2010. 03. 17. 15:09

karit: abszolút egyetértek, egyszer volt az is, h Richard elment a kisgyerek Locke-hoz, hogy egy csomó kütyüből válasszon, és akkor az volt, h nem lesz “kiválasztott” vagy mi, mert nem jó tárgyakat választott…az is egy felettébb érdekes dolog volt…lassan ynitok egy füzetet a kérdéseimnek

norbucso - 2010. 03. 17. 15:52

Nem értettem mi ez a baromság a láncos dologgal a többi posztban, de ennyire nem világos, hogy Richard a Black Rock fedélzetén volt rabszolga és évszázadokkal ezelőtt óta itt rohad a szigeten és már nagyon unja?

Most komolyan? Csak azért ide írom, mert ez a legfrissebb és még nem láttam a legújabb részt.

Bobek - 2010. 03. 17. 15:54

Ezekbol a crossoverekbol leginkabb az jon le nekem, hogy az ALT semmikepp sem letezhet, max a fejukben, ilyen veletlen talalkozasok nem fordulhatnak elo, ez mar sok lenne, es erre utalnak a megmagyarazhatatlan dolgok is.

losi999 - 2010. 03. 17. 15:56

Nincs azzal a gyerekkori Richard látogatással kapcsolatban semmi kérdés. Az 5. évadban kiderült, amikor visszakerültek az 50-es évekbe. Richard és Locke beszélgettek, és Locke megemlítette, hogy abban az évben ő még meg sem született, és ha nem hiszi akkor látogassa meg.

eSboy - 2010. 03. 17. 15:57

@Shana Jobb ha tényleg ledarálod, mert így egy rakás régebbi szereplőt nem fogsz felismerni és emiatt nem lesz annyira élvezhető neked, mint nekünk aki láttuk az összes részt. Na de te tudod… :P

outlander - 2010. 03. 17. 16:16

Human, írj már egy levelet az abc-nek, hogy ne csak 10 perces epizódokat adjanak. Köszi :)

Gergő - 2010. 03. 17. 16:17

anyám ti csak nézitek a Lostot vagy látjátok is?
Richard azért ment el Locke születéséhez meg hozzá amikor még gyerek volt,mert mint az 5.ik évadban bemutatták odament hozzá az 50es években és asszonta h “én vagyok a vezetőtök onnan tudom ki vagy,egyébként meg még meg se születtem ja és itt ez az iránytű,majd add vissza ha legközelebb látsz”,aztán ugyanúgy ahogy megjelent ugyanúgy el is tűnt.
Mindezt egy olyan szigeten ahol Richard már ott héderelt vagy 100 éve,hallhatatlanként.Szóval ő azért sejthette h ez így nem teljesen normális.

avada - 2010. 03. 17. 16:36

Hát nem tudom, mitől volt frenetikus a múlt heti. Nekem az volt az első gondolatom utána, hogy a leggyengébb. Mentek az erdőben és kiértek a partra, oszt Ben sírt ásott. Az meg nem meglepetés, hogy Ben nem örült a hatalma elvesztésének. Meg az sem hogy oda megy ahol nem akarják megölni.

A mostani rész jobban tetszett. Bár nem volt semmi különös. Sawyert és Kate-et megint egymás felé kavarják. De legalább már készülődik valami Widmore-ékkal. Az alternatív síkon a rendőr dolgon kívül nem volt meglepetés. Vártam már mikor találkozik Kate-tel. Számítottam rá hogy összetalálkoznak. Jack pont annyit volt a részben amennyit szeretek.

pétör - 2010. 03. 17. 17:06

imádom ezt a nosztalgikus hangulatut , Charlie tesójával engem már megvettek kilóra

CCCZZZ - 2010. 03. 17. 17:09

hali!
Srácok! csak nekem nem stimmel ez a Miles-os dolog ebben a részben? Ha azt vesszük alapul, hogy az ALT -ban az történik, ami akkor történt volna ha nem zuhan le a 815 és szépen landol ahol kell…akkor ezt már nem értem.-> ugyanis Miles azt mondja James-nek ebben a részben hogy hazudott neki és Ausztráliába ment, nem pedig mittoménhova..és emiatt nem a társa többé…ergo mielőtt James felszállt a 815re, már ismernie kellett Milest, mivel előtte is nyilván társak voltak! DE a sorozat előző két évadában ez nem látszott meg. fogalmuk sem volt ki a másik. ez így nem oké. Ha valaki tud jobbat…

Janus - 2010. 03. 17. 17:21

Nem tudom hogy ugyanazt a részt látuk-e, mert szerintem elég jó rész volt főleg hogy haladtak is a történetben. Igaz nem volt benne WTF, de nekem megér simán 10/9. :)

KIT - 2010. 03. 17. 17:32

CCCZZZ: Már a korábbi részekből is kiderült, hogy a változás nem csak abban történt, hogy nem zuhant le a gép. (Locke együtt maradt a barátnőjével, Desmond a gépen, sziget a víz alatt, Jack vakbele) … Egyre inkább minden jel arra utal, hogy itt már valamikor sokkal korábban történt változás.

KIT - 2010. 03. 17. 17:34

Jó, hogy láttuk Sawyert, mert megmondom őszintén már kezdett kicsit zavarni az, hogy mindenki azt csinálta most Sawyerrel, mint az előző évadban Rose és Bernarddal, hogy azt hitték, hogy az írók már elfelejtették… Ennyire nem hülyék az írók (sztem őket is még biztos látjuk, legalábbis reményeim szerint)

KIT - 2010. 03. 17. 17:35

Ja és csak nekem teszett az elején James jelszava, amikor a csaj pisztolyt fogott rá? LaFleur? :)

Desperate HOUSEwife - 2010. 03. 17. 18:39

Nekem azt tetszett, amikor beállított Charlotte-hoz a virággal, az volt a vörös reakciója, hogy “you got to be kidding me”. :D

mohoyoyo - 2010. 03. 17. 19:30

Nem a részhez, hanem úgy általában:

Nem tűnik úgy, hogy Sawyer lesz az új Smoke Jack pedig az új Jacob? Nekem ez a gyanúm. Jack a nagy humanitárius, és a szigetre akart mindenáron visszajutni, Sawyer meg a nagy manipulátor, és mindenáron el akar húzni onnan bármi áron, és eleve mindig is nagy ellentétek voltak

Lehet gyenge párhuzam, de nekem azért kicsit gyanús

tőmi - 2010. 03. 17. 19:36

Szerintem Állocke nem akar kijutni a szigetről még ha azt is mondja mindenkinek. Mégis hova menne füstölőbe? Szvsz azt csak azért mondja hogy minél több embert maga mellé állítson.

PerverzBabi - 2010. 03. 17. 19:39

Nekem az egész évaddal van problémám úgy általánosan, úgyhogy nem részletezném.

Az tök gáz volt, hogy még Charlotte-nak áll feljebb, miután aljas dög módon kutakodni kezdett Sawyer után.

Eddig az volt a benyomáson, hogy Flocke a jófiú igazából (az a pár tömeggyilkosság belefér :), hiszen eddig az ALT majdnem mindenkinek jobban sikerült, mint a szigetes vonal. De a mostani rész után megint elbizonytalanodtam. Flocke olyan huncutul néz :)

pearl - 2010. 03. 17. 19:43

Végre Sawyer! Nekem nagyon hiányzott már. Ez egy igazi Lost-os rész volt. Szeretem az Alt-ot. Tetszik, hogy Miles-sal társak, mint a szigeten is voltak. Kate várható volt. Talán csak azért engedte el a liftnél, mert már akkor is tetszett neki. Locke mosolya a kéznyújtásnál beragyogta a szigetet:)
La Fleur nagyot ütött. És látszik ebből a részből, hogy Sawyer nem csak a szigeten levő csajokat tudja meghódítani. Nagy játékos igazán, szerintem van rá esély, hogy véghezvigye a tervét, kijátszva Flocke-ot és Widmore-t egymás ellen. Másnak nem volt gyanús, hogy Charlotte célzottan keresett valamit a fiókban? Én azt hittem Miles küldte kémkedni. Claire-nél én is azt vártam, hogy leakasztja a puskát, de nem. Ez egy 10/10 rész volt.

KIT - 2010. 03. 17. 19:48

“aljas dög módon kutakodni kezdett Sawyer után”

besz@rok :D hogy egyesek mit néznek …
Megkérdezte a Sawyert, hogy kivehet-e egy pólót, Sawyer mondta, hogy igen.
Kereste a pólót, és megtalálta az aktát. Oké, kinyitotta… de az aljas dög módon kutakodás azért kicsit más, ezt inkább női kíváncsiságnak nevezném.

KIT - 2010. 03. 17. 19:50

Én egyébként a rendőrségen Ana Luciát lestem állandóan :D

Venom - 2010. 03. 17. 19:54

Az érdekes volt, hogy Sawyer mint a legnagyobb hazudozó, pár aproságot leszámitva, az egész részben igazat mondott:D.

AbyssR - 2010. 03. 17. 20:03

mohoyoyo

ezt már jópáran bekommentelték, olvass több hozzászólást, s akkor nem a tied lesz a spanyol viasz:)

Savanah - 2010. 03. 17. 20:25

KIT: Látod, ez egész logisuk “lesés” volt Ana Luciaért. Már el is felejtkeztem róla. Valóban lehetett volna ott… :)

e_bence - 2010. 03. 17. 20:34

Én inkább arra lennék kiváncsi, hogy Sayid miért nem csinált semmit amikor Claire balhézott Kate-tel..

tőmi - 2010. 03. 17. 20:40

mert ő már nem sayid

karit - 2010. 03. 17. 20:43

mohoyoyo: “Nem tűnik úgy, hogy Sawyer lesz az új Smoke Jack pedig az új Jacob?”

És ezt úgy tenné Sawyer, hogy felveszi a Füst-kabátot és attól kezdve kormos csóvát húzva röpködhet a Szigeten? Megörökli a képességét, mint a viccbeli sánta a púpos púpját? Az új Jacob meg egy “derkenbíonliván” kiáltással képessé válik rákos Rachelt gyógyítani, és csokiautomatát szerelni?
Jelöltek ide vagy oda, alig hinném, hogy ilyen egyszerűen “helyettesíthetőek”: különösen a MIB – vagyis, ami benne van… Akár Natasa lesz az, akár nem.

A lakat mögött pedig miért valaKi van? Miért nem valaMi? Ha mobil szonárkerítése is van Widmore-nak, hozhatott bármilyen Ghostbusters kütyüt is, vagy egy új detonátort a Jugheadhez – esetleg egy igen nagy teherbírású csörlőt…

Más: valaki Losthoz értő magyarázza már el, pls:
Az rendben, hogy Claire és Sayid elkaptak valami H2N2-t, de a többiek viszonylag önként és józanul vannak Locke-kal. Tényleg ilyen birka népség voltak az Otherek? Csak a Templomot kellett elhagyniuk, miért követik Locke-ot? Vagy Locke követi őket? (Nem csoda, hogy Ben az orruknál fogva vezette mindet, jól láthatóan felvételi szempont volt náluk a korlátoltság.)

Az még tiszta (hehe, Lost), hogy Locke “serege” kapóra jöhet Widmore-ék ellen (homokzsáknak), de eredetileg mire kellettek neki?
(Azért én még bízom a lávatavamban.) : )

És a lényeg: MIÉRT titkolózik még mindig előttük??? Miért kellett sunyiban elvonulnia Sawyerrel a “nagy” comingoutra?

ropi21 - 2010. 03. 17. 20:52

tudom kockaság ezt figyelni,de:
alt szál 2004-ben játszódik, ugye?
akkor itt egy kép: http://href.hu/x/bsxn
keresztkérdés: ha 2006 novemberében volt a release date, honnan töltöttél vajon le az office 2007-et 2004-ben? :]

KIT - 2010. 03. 17. 21:10

Sasszem :D:D

Aragorn83 - 2010. 03. 17. 21:19

ropi21: Mit kell én nézni?

Én már a mondatodat sem értem. Hogy mi van? :O

Aragorn83 - 2010. 03. 17. 21:20

én = itt

Anthony - 2010. 03. 17. 21:25

Aragorn83
Azt mondja hogy a Lost-ban 2004 van, de a képen látható Office 2007 akkor még nem jelent meg :)

Thrasher - 2010. 03. 17. 21:26

nincs is kedvem felsorolni, mennyi mindennel volt bajom.
nem jófelé haladunk.

Anthony - 2010. 03. 17. 21:27

Én Á-Locke érvelését nem tudom mért fogadja el Sawyer: azért ölte meg a templomosokat mert el akar menni a szigetről. Hát menj el vaze, de nem kell leölni egy csomó embert :)
Meg azt a gépet sem tudom hogy vinnék fel a levegőbe amivel szerinte elmennek.

mohoyoyo - 2010. 03. 17. 21:31

karit: most a Lost című sorozatról van szó éppen :) tudod ez arról szól, hogy ilyen fura dolgok szoktak történni emberekkel egy szigeten, amiket nem tudunk (remélhetőleg csak egyelőre :P ) megmagyarázni :)

Amúgy mint írták (bocsi nem olvasom el az összes kommentet mindig :) ), nem én vagyok az első, aki felvetettem ezt az ötletet, úgyhogy akkor többen is vagyunk ilyen érdekes elképzelésekkel :)

Amúgy is úgy látom kicsit ad-hoc megy a történet kitalálása, úgyhogy még bármi lehet, meg bárminek az ellenkezője is :D

Aragorn83 - 2010. 03. 17. 21:36

office? Mármint az a sorozat? Ennek most mi köze a LOST-hoz? Még mindig nem értem. Sorry! :)

Slukk - 2010. 03. 17. 21:38

Évad leggyengébb része, felénél bealudtam

ropi21 - 2010. 03. 17. 21:39

@Aragorn83: _alt idősík szerint 2004 van azonban a gépen ms office2007 program fut, ami 2évvel később jelenik meg

Aragorn83 - 2010. 03. 17. 21:49

Oké így már értem. Ez tényleg nagy kockaság. Főleg, hogy egy képernyő szeletből ezt kiszúrtad…. :)

Vic - 2010. 03. 17. 22:11

“What plane did U come on?
Long story.”

adrii - 2010. 03. 17. 22:15

A lelakatolt ajtó mögött Desmond van….
szerintem

zsesszi - 2010. 03. 17. 22:18

tényleg, a jellegzetes office2007 skin:)
még véletlenül se lehet ráfogni, hogy régebbi verzió:)))

daveyjones - 2010. 03. 17. 23:08

Nagyon tetszett az epizód, az előző heti gagyi Benes rész után meg isten királyság:) Nézése közben egy pillanatra sem tudtam, hogy mi fog történni a következő percben,( és nem csak a parton ásott egy manipulatív gyilkos, szerencsére)

Solmyr - 2010. 03. 17. 23:11

Szerintem kifejezetten NINCS első évados hangulata. Ez olyan, mint gimnáziumban/egyetemen az utolsó év, amikor már minden zug kedves, régi ismerős, akármilyen rossz emlékek is fűződnek hozzá (lásd még part, ketrecek, stb). Az első évadban még gólyák voltak, akiknek minden új, és minden félelmetes. Teljesen más jelleg szvsz.

Lui - 2010. 03. 17. 23:30

Kritikán alulian gyenge ez az évad…
Eddig egy jó rész volt.

még a rendkívül gyenge 1. évad feelingjét sem hozza.

SPOILER:

nem repülővel megyünk……………… hanem tengeralattjáróval

most komolyan.
ez a cliffhanger?

ha nem a 5 jó évadot megélt Lostról volna szó instant cancel lenne már.

Aragorn83 - 2010. 03. 17. 23:40

Lui: Állította bárki, hogy cliffhanger volt a mostani epizód vége? :O

pétör - 2010. 03. 17. 23:54

Kate kiborult Claire miatt, de Sayid kattanását elég könnyen lenyelte , én tuti odamentem volna hogy ember , hát mi van veled

viszont a pofon az eléggé wtf pillanat volt , nem ismerem az amerikai tévés viszonyokat de azt hittem főmüsorídőben egy ilyen nagyobb csatornán ez tabu

durva

Vincent Vega - 2010. 03. 18. 00:36

Amikor mondja, hogy nincs pilóta a repülőhöz és Sawyer meg mondja, hogy tengeralattjáróval megyünk, akkor Kate helyében visszakérdeznék, hogy “És azt meg anyád fogja vezetni?”. :D

Bob - 2010. 03. 18. 00:50

Pedig olyan jól kezdődött. Amúgy meg ti is észre vettétek, hogy Sun és Jin karaktere teljesen érdektelen, és már az írók se tudnak mit kezdeni velük? Ez a kettő, csak figyeljétek meg, minden egyes részben kijelenti, hogy meg kell találnia a másikat, és annyi. De elegem van már…

karit - 2010. 03. 18. 00:55

Ezt az Office 2007 problémát tessék nagyvonalúbban kezelni. Ha a Losttól kicsit balra létezhet egy olyan “ALT”, ahol a WTC nem omlott össze, és Mr. Spock irodát bérel benne, akkor miért ne lehetne, hogy ebben az ALT-ban Mr. Ballmer jobban hajtotta a napszámosait? Az se lenne meglepő, ha Ms. Clinton lenne az elnök, mivel Mr. Jacob itt nem segítette fel Mr. Obamát ‘82-ben a Lakers öltözőjének csúszós padlójáról.

Aki még ébren van, megfejthetné az Aaron vs. krézi mama analógia jelentőségét a MIB családfájára nézve. Bibliafüggők előnyben.

zdawg - 2010. 03. 18. 00:58

lassú víz partot mos. nem volt rossz rész ez sem, engem sem ragadott annyira magával, de én bírom az ilyen lassú részeket is, nekem pl. a múltheti is lassú volt. kaptunk azért minimál választ megintcsak (i’m the smoke thing), kicsit bővebben láttuk widmore-t, megtudtuk sawyer indítékát, stb. látszott rajta, hogy a rész abszolút előkészíti az érkező “mészárlást”…

@Lui:

először azt mondod: még a rendkívül gyenge 1. évad feelingjét sem hozza.

majd ezt: ha nem a 5 jó évadot megélt Lostról volna szó instant cancel lenne már.

segítsen ki valaki, aki jó matekból, hátha én vagyok hülye, de egyrészt ha rendkívül gyenge az első évad, akkor hogy élhetett meg a sorozat szerinted 5 jó évadot? volt mínusz egyedik? :)))

a rendkívül gyenge első évadról meg annyit: a rendkívül gyenge első évad forradalmasította a hazai internetes letöltéseket. a rendkívül gyenge első évadnak köszönhetően rákattantak egy csomóan a sorozatra meg egyéb sorozatokra. a rendkívül gyenge első évad beindította a szerializált drámákat a tengerentúlon.

human - 2010. 03. 18. 01:03

a 24 indította a forradalmat, hé

karit - 2010. 03. 18. 01:05

Vincent Vega: szerintem Kate levágta, hogy Sawyer arra gondolt, hogy majd Nemo kapitány vezet helyettük egy stukkerrel a hátában. Egyszer már bejött. De ha mégsem vállalná, akkor ugye még mindig ott van Sawyer anyja.

Kate-en kívül senki nem gondolhatta komolyan, hogy az a gép egy 500 méteres homokozóból fel fog velük szállni, mikor kábé még megfordítani sem tudnák.

awarydar - 2010. 03. 18. 01:08

Vincent Vega: Igen… :DDDD

Egyébként a parti romantikus csevegés Füst úr és Kate között érdekes volt. Azt éreztem benne, hogy Füst ki akarja játszani Kate-et Claire ellen. Izgalmas lesz…

zdawg - 2010. 03. 18. 01:09

human: én tök úgy érzékeltem, hogy a lost volt az, ami akkor elkezdte rántani magával a többi sorozatot is. abban az évben jött a dhw, a house, a grey’s anatomy is. bár ez utóbbival nem büszkélkednék, ha tölteném :)

Tila - 2010. 03. 18. 01:54

a 24 érdemeit tényleg ne vitassuk már el… :) amúgy nekem tetszett ez a rész, de összességében a 6. évaddal elégedetlen vagyok, sajnos :S

louigi69 - 2010. 03. 18. 05:09

Jujujuj, mekkora baromság (vagy nem) jutott az eszembe… mi van, ha Flocke egy dzsinn? :D Csak azért mondom, mert mindenkinek kívánságokat akar teljesítgetni, halott kedveseket újra életre kelteni, stb. Meg ha megdörzsöljük a lámpát, akkor füst formájában jön elő, legalábbis sokszor így láttuk más filmekben. És igen, ő is helyettest keres, egy balekot, aki majd folytathatja a dzsinnkedést. Vagy ez már túl nagy hülyeség?

pearl - 2010. 03. 18. 06:10

Azért a repülőt meg tudják oldani, mert valahol ott kolbászol a másik szigeten a pilóta. Ennyi ember meg csak meg tudja fordítani. Egyébként meg a leszálló pályánál van, mert arra szálltak le. A tengeralattjárót majd elvezettetik. Flocke amikor az anyjáról beszélt, akkor nem Locke anyjára gondolt, hanem MIB-ére.

Trebor - 2010. 03. 18. 07:05

Az évad második legrosszabb része a “What Does Kate?” után. Azt hogy Flocke a füst mindenki sejtette, aki figyelmesen követte a a Lostot. Most kimondták, na puff :)
Ez a rétestészta-nyújtás nem a Lostra vall. Az elöző három évadban mindig csavartak párat a sztorin az évad végéig.

Azt kell, hogy mondjam az évad csalódáskeltő.
Számomra az érződik rajta (lehet, hogy csak beképzelem), hogy “az utolsó évadot úgyis megnézik a törzsfanok, újakat nagyszámban már úgysem tudunk szerezni”.
Ha most kezdeném nézni, (nem tudom van-e ilyen tényleg) lehet, hogy a 6×04-ig se jutok el.

mkfad - 2010. 03. 18. 07:23

Csak én képzelődöm mikor a végén Kate és Sawyer beszélnek, és épp Sawyer említi hogy “Locke-ért jöttek”, beúszik a képbe a háttérben egy árny?

Persze lehet hogy csak én képzelem oda, és az csak az elmosódott növényzet a háttérben, de ahogy hirtelen bemozdul a kamera kikerülve Sawyer feje a középpontból, megjelenik az az ember formájú árny, és Sawyer is épp Locke nevét említi, majd kibökte a szemem.

Lehet hogy csak véletlen, lehet hogy az írók direkt húzzák az agyam (meg akik még ezek fennakadtak, ha egyáltalán vannak ilyenek :D), mindenesetre eszembe juttatta a dolgot hogy túl korán kiterítette Sawyer a lapjait Locke simán kihalgathatta őket, így Locke egy lépéssel Sawyer előtt járhat. Meg Widmore sem ma jött le a falvédőről, nyilván tisztában van Sawyer szélhámos múltjával, szóval azt hiszem az ötlete eleve halva született ha közben nem talál ki valami újat.

gatling - 2010. 03. 18. 07:45

Szerintem a hátralévő 8 epizód bőven elegendő lesz arra,h a készítőktől akkorát kapjunk az arcunkba,hogy az leszakadjon… :-)

Thrasher - 2010. 03. 18. 08:42

“Aki még ébren van, megfejthetné az Aaron vs. krézi mama analógia jelentőségét a MIB családfájára nézve. Bibliafüggők előnyben.”

nem Biblia, de pár hete azt sejtem, hogy MIB és Jacob testvérek, Ádám és Éva a szüleik voltak (mindenki arra vár, hogy valamelyik általunk ismert karakter lesz az a kettő, de nem ez az egyetlen módja annak, hogy a storyline előre kialakítottságát bebizonyítsák velük Damonék, hanem az is, ha szimplán kapcsolódnak a naagy rejtély megoldásához), és ezt az egész dualista játszmát még ők kezdték, Jacobék meg gyerekkori elárvulásuk után valamiért rákényszerültek, hogy ők folytassák.
az anya őrültsége nem erősíti ezt meg, de nem is cáfolja, úgyhogy passzol bele.

Thrasher - 2010. 03. 18. 08:43

gatling:
persze, nyilván lehet még jó a többi rész, de attól függetlenül eddig már volt két rész, amit bizony elpazaroltak… :(

Dboy2000 - 2010. 03. 18. 08:55

gatling: Legyen igazad, de én attól tartok, hogy nem… Sajnos én is azt mondom, hogy elég gyenge ez az évad eddig. Az első dupla rész tetszett nagyon, meg a múlt heti rész… a többi simán csak “jó” volt szigorúan kis betűvel. Nagyon sajnálom.

ALIEN - 2010. 03. 18. 09:14

Annyira nem volt vészes a rész. Kivéve Kate jelenléte, szurkoltam a hibbant anyukának, de Flocke közbe lépett:(

Mondjuk, azt nem értem, hogy mért van szüksége annyi emberre Flocknak. Mivel puskák semmit se érnek ellene, egyedül a szonár kerítés tudja távol tartani.

Leoben - 2010. 03. 18. 10:22

Flocke hatalmat akar szvsz, azért kell neki minél több ember. Mert bár iszonyat gonosz lenne csakúgy lemészárolni mindenkit, de egyben értelmetlen is.

karit - 2010. 03. 18. 10:41

Trebor: “Azt hogy Flocke a füst mindenki sejtette, aki figyelmesen követte a a Lostot. Most kimondták, na puff :)”

Nem az a poén, hogy kimondta, hanem hogy CSAK Sawyernek súgta meg – épp azelőtt, hogy átküldte Widmore-hoz árulkodni. A többi templomszolgának “illene” elejétől képben lennie (bár róluk még az is nehezen hihető, hogy a cipőjüket be tudják kötni).

Thrasher: én főleg indirekt okok miatt gondolom, hogy a 95%-nyi vallásos amerikainak csontig be fognak nyalni Lindelofék egy untig ismert sztori “metaforikusan csavaros” újracsomagolásával. (Az én befutóm Natasa, de ez senkit ne zavarjon.)

Jelenleg egy ezer darabos, üres sakktáblát ábrázoló puzzle még hiányzó két darabjának (a világos és a sötét király) ünnepélyes felhelyezésére várunk február óta – májusig természetesen jól felcukkolva/elnyammogva az időt, mint amikor a koncertzáró szám utolsó hangjegyét nyújtják a gitárok fél percig, majd az énekes felugrik – és DUMMMM!!! Ezért pedig kár a LOST íróit hibáztatni néhány “kapuzárási pánikkal” harcoló (ex?)rajongónak.

(Itt már nem lehet “spoiler nélkül” válaszokat adni! Az összes (vagyis az egyetlen) nagy rejtély – vagy ha úgy tetszik, a többi 999 rejtély közös nevezőjének – elárulása kb. 3 percben letudható – ha nagyon dagályosan magyarázzák el… Szóval türelem!)

Szerintem nem érdektelen (no name) figurákról van/lesz szó; muszáj egy mindenki által elhelyezhető, a sztori tétjétől áll-leesős megoldást adni egy kellően epic (könnyes) lezárással, mindenre: a két testvérre (ha azok), és erre a “Sziget-thing”-re is.

Ami nagyjából akkor lehetett utoljára “közönséges sziget”, amikor először kiemelkedett az összes vizekből… Vagyis ÁlLocke-nak óriási mázlija van, hogy nem Pinokkió “testébe” ragadt bele, mert már nem nagyon tudna forgolódni a fák között.

dekó - 2010. 03. 18. 10:53

Hát igen, úgy tűnik a Lost ereje a rejtélyekben volt. Most, hogy már nincs idő többet kiagyalni, a válaszokhoz meg még túl korán van, szépen be is halt az egész. És az a vicc, hogy egy jó befejezés mindenen változtathat, és majd úgy emlékszünk rá mint egy fergeteges évadra. Vagy nem…

holeee - 2010. 03. 18. 11:08

Ejj,de elégedetlen mindenki.Kiváncsi vagyok jövöhéten hányan fogtok WTF-ektöl és 10/10-ekröl áradozni.Gyengébb volt ez tény,na de h behalt volna.A sztori haladt elöre és nyilván az ALT szál is fontos különben nem mutogatnák.Az már más kérdés h nem volt annyira érdekes.Nem 3 percben fogjuk a válaszokat kapni ez biztos,mivel sajnos futottam bele spoilerekbe:/ Dehát ez van:)

sona - 2010. 03. 18. 11:15

“A LOST-ról jót, vagy semmit!!!”

karit - 2010. 03. 18. 12:12

Thrasher: még a bibliás cucchoz: You Know Who nickjéről ugrott be a (számomra) legnagyobb “spoiler” ÁlLocke kilétére vonatkozóan…

Az eddigi utalások, és a mindenki gyenge pontjára apelláló csalfa ígéretek láttán ki az, aki először eszébe jut talán mindenkinek? Nekem Natasa.

Persze, nem véletlenül vagyok ilyen jól értesült… : )
http://kepfeltoltes.hu/100318/583635995325-karit_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

terence - 2010. 03. 18. 12:15

Nekem csak egy problémám van… Azt lehet látni, hogy merre halad a sorozat, de mi van a korábbi, Dharma-s vonallal? Azzal, amiért a Dharma alakult, az egyenlet, a számok és a világvége!? Mert a jelen állás szerint erre nem hiszem, hogy kapunk választ, vagy valamiről lemaradtam?

A. - 2010. 03. 18. 12:38

hát ezt most erősen fanservice epizód volt, minden értelemben. Volt sok félmeztelen Sawjer, visszahozták Charlotte-ot, megcsillantottak egy újabb Kate/Sawjer lehetőséget, stb.
Valahol az egész évadra jellemző ez a fanservice dolog, egy csomó jelenetnél érzem a “hadd örüljenek a rajongók” szándékot.

daveyjones - 2010. 03. 18. 13:23

Nem olyan rossz ez az évad, a 4.-évadnál pl jobbnak érzem eddig(a harmadiknál is egy kicsivel), igaz több választ szeretnék kapni de erre még van 8-rész.
Nálam eddig:
1: LA X 7/10
2: What Kate Does 6,5/10
3: The Substitute 9,5/10
4: Lighthouse 6,5/10
5: Sundown 9,5/10
6: Dr. Linus 6/10
7: Recon 6,5/10

nyina - 2010. 03. 18. 13:31

általában gyűlölöm az ilyen kérdéseket, de sajnos tényleg ötletem sincs, hogy ki az isten natasa, akiről itt beszéltek??

goettin - 2010. 03. 18. 13:35

MIB anyját szerintem az egyiptomiak körében kéne keresni, ott a fáraó istennek tartotta magát (és mások is őt). Kérdés: melyik egyiptomi őrült nőnek volt 2 vetélkedő fia. Jin+Sun nekem is kedvencek, de gondolom azért kapunk keveset, mert csak 2 rész múlva találkoznak és kapnak Alt vonalat. Vki felvetette a dzsinni teóriát, hmm… nem is rossz!

sona - 2010. 03. 18. 14:00

Nem vagyok vallásellenes, de ha a sztori átmegy Paradicsom-Ádám-Éva-Isten-Lucifer-Biblia vonalra, hát nem fog tetszeni…

karit - 2010. 03. 18. 14:26

Csak kíváncsiságból, mi tetszene? Ha kiderül, hogy a MIB valódi neve dr. Alkhamir Theppa-Küsmödi Elemér száhib, akinek az apai nagyanyja egyszer látott füstté válni egy őzet az erdőben, ami a magáévá tette, az megnyugtatóbb?

Bobek - 2010. 03. 18. 15:46

Nyina:
Natasa karit gyenge szovicce a Satanra :)

sona - 2010. 03. 18. 15:47

karit
ha ez nekem szól, akkor az tetszene, ha a vallást megkerülve, valami mágnesesség, valami dimenzió, valami időutazás, valami reinkarnáció, valami telekinézis, valami teleportáció, valami tér-idő görbület, valami kísérleti mutáció, vagy Bermuda-háromszög…esetleg féreglyuk, feketelyuk…de ne haragudj Istenek harca emberek bevonásával ne legyen, már csak azért sem, mert ha jól emlékszem az 1. évadban még csak a jegesmedve volt meg valami dübörgés, ami kicsavarta a fákat és az írók azt ígérték nem lesz benne misztikum és fantasztikum /azért emlékszem, mert a párommal így próbáltam megnézetni a 2. évadot, de a sok misztikus elem miatt ő feladta/.

karit - 2010. 03. 18. 16:21

sona: “azt ígérték nem lesz benne misztikum és fantasztikum”

Amennyire emlékszem, nem pont ezt ígérték (lévén a Lost egy misztikus scifi(?) dráma), hanem azt, hogy racionális válasz(oka)t adnak; ez pedig azt jelenti, hogy ésszerű, célszerű, értelemmel felfogható lesz a válasz. És ezt az ígéretet is Amerika népének tették, a 95%-ban vallásos Amerika népének.

Szerintem ha őket kérdeznéd a racionális válaszok lehetséges halmazáról, abba bármilyen durva bibliai “metaforát” beleértenek.

De legyen igazad, a listádról bármelyik válasz tetszene – a Sziget és a Nagy Fehér Mana eredetére.

De ha a MIB neve (ezek után!) mégis Edgár lesz, csak a bőre alatt svábbogarak helyett apró fekete muslicatömeg van, ami néha zümmögve kirepül és ronda dolgokat tesz, akkor – bár a szonár kerítés még bele is illene, frak – tuti küldök egy rakklap DHARMA-Chemotoxot Lindelof háza fölé, de ezúttal ejtőernyő nélkül.

leejordan - 2010. 03. 18. 16:38

karit: beszarok rajtad. :-)

ha valakinek még kérdése van, az olvassa már el karit kicsit fentebb látható kommentjét! én is ezeket írtam le vagy százszor, de semmi hatás. még mindig ezeket olvasom: mikor adnak választ? omg…
Sawyer mint füst… no way! ugyan kérem… egyébként meg a fő ellentét nem Sawyer és Jack közt van, hanem Locke és Jacke közt!!!!! anyám ,néha elgondolkodok, hogy egyesek mit néztek eddig… egyébként az írók már az elején lenyilatkozták, hogy az egész Locke és Jack ellentétes beállítottságára lesz kihegyezve. ez nem spoiler! ez tény.
honnan lehet tudni, hogy Locke apja Sawyer? Anno a 3. évadban mondja el Richard Locke-nak.

Sayid milyen birka türelemmel nézte, hogy Clair le akarja szúrni Kate-et. :-)hát terjeszkedik az a sötétség.

Locke pinokkió orral a fák között!!! és nem tud megfordulni! áááááá!!!!!! királyság.

sona - 2010. 03. 18. 16:46

karit
Igazad lehet az amerikaiakkal kapcsolatban…ők tényleg vallásosabbak…de amit leírtam az nekem úgy mégsem tetszene…vagy mégis??? – mit tudom én már…

leejordan - 2010. 03. 18. 16:56

a másik: a legtöbben elég rövidtávon gondolkodtok. azt írjátok, jobb lett az életük Jacob nélkül. ok, lehet hogy igen, lehet hogy nem. de a lényeg nem ez. hanem az, hogy JAcob terve sokkal nagyobb szabású terv, semmint egy-egy ember élete. korábban írtam már, a számok a Valensetti egyenlet állandói, ami ugye a világ végének időpontját jelzi előre. szóval ha valakinek még nem világos, hogy itt az egész Világ sorsáról folyik a játszma, és nem egy szaros kis sziget a tét, az tegye fel a kezét, és leülhet, elégtelen…
ez már elég régóta egyértelmű kell, hogy legyen.
a lényeg: Jacob az egész világot próbálja megmenteni. szvsz… az, hogy az emberek akiket bevon közben szarrá megy az élete, hát istenem. ennyi megéri egy egész világért cserébe. Floce pedig épp az ellenkezőjét akarja sztem. hogy miért az jó kérdés.
a jelen infok alapján ez logikus. aztán persze lehet, hogy egész másra hegyezik ki.

You Know Who - 2010. 03. 18. 17:06

Végén kiderülne hogy csak egy ember élte túl az Oceanic lezuhanását. És az összes többi esemény annak az egy embernek a képzelgései, halucinációja. Pl: Locké

goettin - 2010. 03. 18. 17:35

Vagy Bobby felébred és kiderül, hogy most épp ezt álmodta…

Desmond Wallace - 2010. 03. 18. 19:05

Nem ér fel az előző résszel, de azért simán jó rész volt. Én az 5-6. résznél húztam nagyon a számat.
Arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit akarnak kihozni ebből az egészből.

Balaarc - 2010. 03. 18. 19:09

Faraday forog a sírjában mr. ford:D

karit - 2010. 03. 18. 19:16

leejordan: ehhez a Jacob nélküli ALT-dologhoz: hetek óta azon (is) megy a sakkozás, miként válhatna az ALT-vonal a Szigeten lezajló epic csata után (lávató rulez csakazértis) az Egyetlen Valódi Valósággá, miközben a 6 évadnyi sziget-show mindössze abba az egyetlen időpillanatba sűrűsödne, amikor Jack a gép rázkódása miatt kiöntötte a potya itala felét – és majd egyedüli corpus delictiként csodálkozik rá a nyakán lévő sebre, amelyről csak mi tudjuk, hogy az “eredetije” a Szigeten zajló csata végén az “ottani” Jack hősi halálát okozta… : (

De volna egy másik (szintén bejövős) szcenárió is a Jacob nélküli ALT talán még “epic-ebb” durvulására. A “Save cheerleader, save world!” legyen ezúttal inkább: “Save Jacob, save world!”. Amit ezúttal elbuktunk. Mármint, mi, emberek.

Azaz, ha Jacob “nyomós okkal” (…) hiányzik az ALT-ból, és a Sziget régebbi elsüllyedésekor Voldemort (Nyina kedvéért, bocs, magas labda) kiszabadult – pontosabban rá a kinti világra -, akkor elég szívlapátos pofán vágás volna, ha a jelenleg langyos víz ALT-ban Jack a fiával nyugodtan pizzázna, miközben “AZ” már készülne ránk szabadítani a világvégét – mivel a DHARMA Valenzetti-projektje elsüllyedésből kifolyólag bekrepált. Miért is?

- Mire volt ez jó?
- Csak megmenteni a világot.

Feltevés: a Nagy Fehér Mana valójában az az “izé”, ami a Szigethez láncolja a foglyát. Ha a néhai Hanso kapitánytól származó infók alapján a DHARMA 108 percenként tett róla, hogy a Sá… Natasa bármi áron a Szigeten maradjon (vagyis elmaradjon a Valenzetti által kiszámított Apokalipszis), ám Desmond (és Jackék) sosem jutottak el oda gombot nyomni, akkor elképzelhető, hogy LaFleurék híján az ügyeletes hóember a sárga rucijában (mondjuk a Tisztogatás után egyedül maradva) összefutott az erdőben a Fekete Füsttel, és rossz választ adott neki a töketlen fecskés kérdésre…

Mivel aztán nem maradt senki, aki haladékot adjon az emberiségnek – vagy legalább elfordítsa a kulcsot a Nagy Fehér Mana kloákája fölött, így az egész állomás szépen leolvad mint Csernobil (hehe, 1986??? stimmelhet), végül a kipurcantott Mana Jacobostól, Alpertestől elszáll a levesbe: a Sziget pedig leereszt mint egy rossz lufi – egyenesen a víz alá.

Pechünkre, a fogoly már a gyerekkora óta hosszútávúszónak készült… és az még csak a nyolcvanas évek…

2008-ban a MIB a 4.8.15.16.23.42 IP-című honlapján toborzott seregével beszavaztatja a fekete Barack Obamát (MIB…) az elnöki székbe, majd a bőrébe bújva megfújatja a harsonákat – és a homo sapiensnek reszeltek.

De hogy mi is jól járjunk, egy ezer részes spinoff indulhat, amiben Natasa megpróbálja beváltani az összes kamu ígéretét az idióta követőinek. Na, ez lenne a mese vége, holnap legyen a ti vendégetek. (Vagy ne.)

tengerecki - 2010. 03. 18. 19:55

locke dzsinn lenne? dehát már van egy dzsinnünk… :D
http://www.sfgate.com/blogs/images/sfgate/tgoodman/2009/02/04/jin.jpg

nem hagyhattam ki, bocs. :D

ferrarifan - 2010. 03. 18. 19:56

OH MY GOD!
Jodi Lyn a LOSTBAN! Ezért már egyből 8/10.
És szerintem is egy remek rész volt. Itt volt már az ideje Sawyernek is a szereplésre.

nyina - 2010. 03. 18. 20:23

karit fiam, a voldemort ment volna, natasa alatt viszont csak egy dögös vörös homályos, képzeletbeli képe úszott be.

Bobek, kösz.

karit - 2010. 03. 18. 20:48

FIAM???? Biztos vagy benne?

ricardus - 2010. 03. 18. 22:55

Hát szerintem mindenképpen egy nagy átfogó választ fogunk kapni, nem tudom, hogy fér majd el a misztikum és fantasztikum. Vagy valamiféle istenek vetélkednek egymással, vagy a Bermuda-háromszögben féreglyukba esett mutánsok robbantgatnak új dimenziókat a valóságba. Nekem az első megoldás jobban tetszene és valószínűbbnek is tűnik, de mi van mondjuk az időutazással? Én valahogy ezt Jacobhoz kötöm, az időugrálásokkor nem az egész sziget, csak lostiék, akiket Jacob megérintett – ugráltak. A robbanáskor is csak ők ugrottak előre a szigetre a többiek meghaltak(?). Hoppá és Juliet? Ő hogy-hogy időutazott, mikor a többi Other/Dharmás nem?? Gondolom, nem véletlen, hogy az O6(-ból 4)a 70-es években landolt. Ez kinek kedvezhetett és miért? Egyáltalán a bomba süllyesztette el a szigetet és/vagy hozta létre az ALT-ot, vagy semmi köze hozzá? Jacobot és MIB-t nem igen láttuk abban az időben, vajon miket g*ciskedhettek már akkor is? Ki akarta, hogy robbanjon a bomba? Úristen, napokig tudnám írni a kérdéseket. Épp ezért nem tudom, hogy beleférnek-e ilyen pöcsölős részek így a vége felé. Na nem mintha rossz lett volna, volt idő amikor ennyi választól is agyleállást kaptam volna, de lassan jó lenne, ha felpörögnének a dolgok. Én még az 5. évad végén is csendre intettem a túl sok kérdésre túl kevés idő miatt panaszkodókat, és most is lesz aki engem ugyanúgy leolt majd, de az 5. évadzáró annyira sokat ígérő volt, most meg mintha befékeztek volna. De azért én még bízok a fiúkban, LOST 4ever!

sona - 2010. 03. 18. 23:11

Néztem olyan sorozatot…régen…amit csak néztem-néztem és egyszer csak hiába néztem nem volt – megnéztem a műsorújságot és akkor láttam, hogy tegnap vége lett – ne nehogy így legyen a LOST is.
Meg olyat is láttam, aminek vége se lett és úgy magyaráztad meg magadnak, ahogyan te akartad – a társaságomban ennek a filmnek 5 vége lett….
végül is én szeretem az olyan filmeket, amiből nem értek egy kukkot sem és akkor a “kisagyam” magának magyaráz és így mindig happppyyyy………..

leejordan - 2010. 03. 18. 23:47

ricardus:
Hogy érted hogy nem fognak beférni a kérdések? mit gondolsz csak úgy athok rendezik a részeket? gondolod nincs megírva a legvégéig minden? a válaszok ott sorakoznak a köv. részekben. ha emellett ilyen pöcsölősre tudták venni a figurát, az azt jelenti, hogy a válaszok igen tömörek… amit karit (szeret) írt, és én is párszor: a nettó válaszokat egy kisebb fajta dunsztos üvegben el lehet helyezni… csak kell a körítés.
nyugi, a következő résztől kezdve garantáltan felpörögnek az események. (ez nem spoiler!!!! nem mondtam semmi konkrétat.)

Semmiképp nem istenek. bár először én is ezt tippeltem. Flocke mondja, hogy volt anyja. (Jó, ok, a görög isteneknek is volt, de azok nem igazi istenek. bocs, de ez a véleményem. azok inkább pöffeszkedő szajhák, meg szélhámosok, akiknél sokszor a legaljább bűnöző is jobb.) szóval, ok, lehet, hogy görög, vagy egyiptomi istenek, de nem hiszem. nekem embernek tűnnek, akik valami miatt megszívták, és “hosszú” életre szóló feladatot kaptak egymás terveinek meghiúsítása formájában.

sona… ne már. LOST befejezés nélkül? szoktál írói nyilatkozatokat olvasni? nem hiszem. akkor leírom 4.815.162.342-szer is: azt nyilatkozták, hogy rendes befejezés lesz, epikus lezárás, hogy tsak nézünk! nem lesz ilyen hülye vége, hogy mindenki fejezze be, sem olyan, hogy David felébred, és kiderül, az egészet álmodta Hugo-val az élen…

chinaman - 2010. 03. 19. 00:02

leejordan: azzal vitatkoznék, hogy nem istenek, szerintem ők annak a két olyan erőnek lehetnek a megtestesülései, amely erők a világot mozgatják, és amely erők amúgy motiválták a vallások létrejöttét. Mert ezek az erők létező dolgok, mindenkinek a maga dolga, hogy mennyire vallásos szemszögből nézi. Az írók úgy látszik így képzelik: egy fekete meg egy fehér ruhás pali sz*patja egymást egy szigeten. Szerintem ők emberfeletti lények, valamiféle istenek lehetnek, majd meglátjuk milyen mitológiába ágyazzák ezt az egészet. Azt mégsem várhatjuk, hogy a sorozattól az Élet értelmére is választ kapunk – főleg hogy azt már rég tudjuk, hogy 42.

odor - 2010. 03. 19. 00:28

Gretchen……hmmmm… Imádtam a kis agresszor arcát a PB-ben is… Bírom az ilyen kegyetlen nőket….. :-) És jó lábai vannak… meg azok az igéző szemek… Amúgy nagyon jó rész volt… Bár nekem eddig mind tetszett….

leejordan - 2010. 03. 19. 00:57

chinamam:

nem vitatkozom az erőpáros létezésén. mélyen hiszek benne. ha van valami amiben hiszek, akkor az a fekete fehér örök harca. minden “nagy” történetet ez ihletett. Gyűrűk ura, mátrix, star wars, harry potter, biblia :-)… hogy a legismertebbeket említsem. de ott az összes ókori mű. ha máshogy nem de az emberi belső értékek, gyengeségek vívódásában megmutatkozik.

még abba is belemegyek, hogy ez a 2 lény ennek a 2 erőnek a masszív megtestesülése. DE nem voltak mindig azok. valaha emberek voltak. csak valami történt.megcsípte őket 2 radioaktív pók. egy fekete meg egy fehér.
azzal is egyet értek, hogy emberfeletti képességeik vannak, de ettől még nem istenek. persze ez csak kifejezésbeli eltérés. a lényeg a lényeg: hogy most emberfelettiek, és bizony az ő kezükben van a világ sorsának kulcsa. az mellékes, hogy kik voltak. igazából azt akartam írni, hogy nem klasszikus értelemben vett istenek, hanem emberből lett … hm. mik is? na majd kiderül.
(karit mi a telefon számod? :-D)

leejordan - 2010. 03. 19. 01:08

egyébként én anno, mikor elkezdődött a sorozat igenis az élet értelmére vártam a választ! mégpedig Locke bácsi misztikus, mindentudó szájából. nagyon nagy fanja voltam és vagyok is az öregnek. ő volt az erdő bölcse, a fószer, aki tudja mi áll a dolgok hátterében. sajnáltam, mikor elvesztette a hitét, azt is, amikor még egyszer. aztán fel is lógatta magát… hát ez van, senki sem tökéletes. :-D ahogy azt ebben a részben is megmondta.

szal én vártam, és még várom is az élet értelmére a választ. ok, a 42 is jó megoldás lehet, de mintha hiányozna még belőle valami… nem is tudom. olyan rövid. :-) és akkor is a pille a kedvenc részem az egész LOST ból. Locke bácsi forever!

leejordan - 2010. 03. 19. 01:11
Hunnenkoenig - 2010. 03. 19. 01:40

Ja, a resz nem volt rossz.

Sawyert irigylem. Hogy a picsbe lehet ilyen pofatlanul jol kinezni?

Amugy szerintem ket lehetöseg van a befejezesre:

1. vagy az lesz, hogy “ez mi a szar volt?”

2. vagy 2 hetig apatikusan nezünk magunk ele a döbbenettöl es masokra hagyjuk az allunk megkereseset.

En feltetelezem, hogy az elsö lesz, mivel manapsag sok ujat nem lehet kitalalni es az elvarasok tul nagyok, de majd meglatjuk.

A lost azert adott nehany katarzis elmenyt, amit nalam amugy mar nagyon nehez elerni.

karit - 2010. 03. 19. 02:16

Az istenes témához: nekem tetszene. És mivel úgy gondolom, az emberiség legtöbb istene és mumusa (ide értve a Bukott Angyal sztoriját is) mind egy tőről fakadó (idealizált, de sokszor valóságos) multikulturális emlékképek halmaza: miért ne lehetnének ők esendő, súlyos terhet cipelő, fura képességekkel megáldott/megvert (egykori) emberek, akiktől féltek a környezetükben élők, akár az olykor őrült (megszállott?) anyjukkal együtt?

Vagyis pl. az egyiptomiak lélekevő Ammutja mögött miért ne lehetne ugyanaz az ijesztő élettapasztalat, mint a keresztények Sátánja esetében? Annyi a különbség, hogy az előbbi névvel a memfisziek ijesztgették a rossz gyerekeket, az utóbbival a Vatikán.

Mögéjük (ha muszáj) odarakható sona bármelyik tetszetős, “racionális” magyarázata a mutációktól a reinkarnációig, vagy az ufókig; és Walt, Miles ill. Hugo képessége mutatja, hogy ez nem is olyan elrugaszkodott lehetőség. Az pedig nagyon biztató (az amerikaiak biztos hálásak érte), hogy eszerint a halál nem a végső állomás…

Ha esetleg érdekel, így képzeltem mindezt még tavaly, az elvonási tünetek idején – különösen az itteninél is erősebb szopóágon lévő Sayidra nézve: http://lost-5×18-19.blogspot.com/ (Ugye, Te nem fogod majd elkérni avi-ban?) ; )

Abdani - 2010. 03. 19. 04:04

Na, nekem meg pont fordítva, mint Humannak. A múlt heti rész volt sztem a gyengus, ott csak arra szolgált az AltVerse, hogy rímeljen a Valóságra, (Ben igazgató akar lenni, de aztán mégse, bazz, lerágtam a körmöm) de itt volt fordulat, és végre már a szigeten is bonyolódnak a dolgok, úgyhogy az első igazán a régi időket időző jó kis rész volt ez, akinek pont előnyévé vált, hogy néhol nyugisabb volt a tempója. 10/10
Ja és Charlotte meg abszolút eyecandy!!
Mondjuk ettől függetlenül sztem semmi értelme a párhuzamos világnak, de erről majd máskor.

Ingorion - 2010. 03. 19. 07:22

A részhez nincs különösebb hozzáfűzni valóm:
7,5/10…
Viszont a flash-sideaways (a készítők azt mondtkák, hogy ez nem egy alternatív valóság :P)kialakulásáról. Az ugye rendben van, hogy az évad elején mindenki azt hitte, a bomba felrobbanásától számítv változtak a dologk.
Aztán jöttek a jelek, amik felborították az egész elméletet. Ugyanis kisBen és Roger eljöttek a Szigetről, pedig a nem lehetett voln rá idejük, hisz kisBen még az Othereknél pocolt. Szóval a változásokat sokkal előbb kell keresni. Csak hogy a fene se tudja hol…
Jacob a FS-ben is élt, hisz láttuk a szobrot a víz alatt. Most az is kérdés: odaveszett ő és MIB a robbanásban?
Amúgy meg ha ki akarok térni, a sokatok által értelmetlennek vélt FS-ek mondanivalójára, akkor azt kell hogy mondjam nem értitek a sorozatot.
Ezek a jelenetek nem arra szolgálnak, hogy megmutassák mi lett volna ha?, hanem milyen emberek lehettek volna?
Itt tényleg nem a Szigeten van a hangsúly, hanem az embereken, de nem olyan értelemben mint a flashback-ekben, és flashforwardokban, mert ott ugye, a már vagy a még nem létező énjüket láthattuk. De most tulajdonképpen létező személyeket látunk, hisz a szigeti énjükben is ott vannak azok a helyes döntések, amiket hozniuk kéne/kellett volna.
Tudom, kicsit rosszul fogalmaztam, meg szájbarágós is lett, de ha 1x ez a véleményem. :D

Ingorion - 2010. 03. 19. 07:25

Hopp az utolsó előtti mondatom vége lemaradt, ezt akartam:
De most tulajdonképpen létező személyeket látunk, hisz a szigeti énjükben is ott vannak azok a helyes döntések, amiket hozniuk kéne/kellett volna, de csak a FS-ekben hoztak meg.
Na így asszem érthetőbb! (:

bernadett - 2010. 03. 19. 09:41

az feltűnt valakinek hogy a két gyerek cyndivel az utaskísérővel nem lettek idősebbek? mármint a gyerekek, azért eltelt legalább már 4-5 év a történet kezdete óta…
az a két gyerek akkor is ilyenforma volt…

holeee - 2010. 03. 19. 10:38

a második évadban mikor elrabolnak pár embert egy lista alapján,Goodwin azt mondja h vkit azért nem vittek el mert nem jó ember.Jacob már biztos akkor is az utódját kereste.Lehet h a sideways megtörtént(innen tudja Jacob h ki milyen ember) és Jacob változtatott rajta,aminek a következménye a repülö lezuhanása és a szigetes történetek?Eddig tényleg mindenki arra gondolt,hogy a szigettöl függ a sidewys,de mi van ha épp forditva?

Sparkie - 2010. 03. 19. 12:58

annak vajon van jelentosege h sawyer ALTjában mejeleno fobb szereplok (charlotte, miles) együtt érkeztek a szigetre, egy csoportban? mondjuk igy meg hianyzik faraday.

sona - 2010. 03. 19. 13:13

leejordan
hiába írtad le 4.815.162.342 x, hogy rendes befejezés lesz – kinek mi a rendes???
-a fantázia mindent elbír- csak az ember nézi az X-aktákat és tudja, hogy mit néz, v pl. Hősök, Atlantisz…Kocka…Fűrész
A Lost esetében nem tudom még pontosan, hogy mit nézek, egy történetet emberekről, akik élik az életüket, találkoznak, szeretnek és verekednek, vagy az Istenek versengését vmiért és belecsöppentek ŐK és akaratukon kívül változtatják őket kényükre-kedvükre pl Sayid, aki jó fej volt…és most mi lesz belőle, vagy Clair…Lock sem éppen így gondolta

leejordan - 2010. 03. 19. 14:16

sona:
hát Locke mindent egészen másképp gondolt szerintem. mármint az igazi. mást nem tudok mondani, csak azt, hogy az istenek a fejükre estek… :-)
a rendes vég alatt azt értem, hogy lesznek konkrét válaszok az eddig felmerült kérdésekre. teljes, végleges befejezés lesz. legalábbis ezt mondták. ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy bizonyos dolgokat a fantáziánkra bíznak. azért ez mégis a LOST.

karit:
sajnálom. pedig kezdtem beleélni magam. :-) de jobb előbb, mint később.

egyébként arról, hogy mi racionális, meg mi nem, csak annyit, hogy véleményem szerint az irracionális dolgok azok, amiket még nem tudunk műszerekkel mérni… de ettől még nem biztos, hogy nem is léteznek. ami biztató, hogy az amcsik nagy része is ezt gondolja. előrelépés az új világ felé. :-D egyébként épp ez tetszett mindig a LOST-ban többek közt. hogy a természetfelettit tök természetesen kezeli. már a legelső részben egy hangos fákat döntögető izé terrorizálta a túlélőket. spec. én ezért néztem meg a 2. részt. :-D

karit - 2010. 03. 19. 15:23

sona: “A Lost esetében nem tudom még pontosan, hogy mit nézek, egy történetet emberekről, akik élik az életüket, találkoznak, szeretnek és verekednek, vagy az Istenek versengését”

Így van, és pont ez a Lost lényege, hogy a legvégéig NE TUDD, mit nézel: találgass, gondolkodj (és hitelezz az íróknak bizalmat). Akinek ez a fajta mindfuck bejön, imádja. Aki végig tudni akarja, mit néz, az tényleg válassza inkább a Fűrészt vagy a CSI-t, jobban jár.

Ingorion: “az évad elején mindenki azt hitte, a bomba felrobbanásától számítv változtak a dologk.
Aztán jöttek a jelek, amik felborították az egész elméletet. Ugyanis kisBen és Roger eljöttek a Szigetről, pedig a nem lehetett voln rá idejük, hisz kisBen még az Othereknél pocolt. Szóval a változásokat sokkal előbb kell keresni. Csak hogy a fene se tudja hol…”

Nézzük másképpen. Higgyünk Julietnek: “Sikerült!”. És tényleg, hiszen nem zuhantak le (nem volt hova). Akkor pedig nem robbantottak bombát sem, így a LaFleur nevet csak az ALT-ban süthette el Ford őrmester. Nem lőtték le a kis Bent sem (aki így nem változott meg mire visszakerült /volna/ a DHARMA-hoz, ahol emiatt az apja meggyűlölte /volna/ és minden addigi fájdalmát kiélte /volna/ a fián, aki végül megölte /volna/, ergo: ha Ben nem segített Alpertnek, talán a Tisztogatás sem történt meg, így Ben és az apja kéz a kézben, még időben eljöhettek a Szigetről Ethannal, Charlotte-tal, Milesszal együtt: pl. akkor, amikor Radzinsky belefúrt a Nagy Fehér Manába, ami kiszabadult és (semlegesítő bomba híján) a Sziget felrobbanásával/elsüllyedésével fenyegetett.

Mivel Mr. Chang is “odakint” van az ALT-ban, valószínű, hogy mindenkit evakuáltak, majd a Sziget a Mana távozása miatt szép lassan elsüllyedt. A nagy kérdés, hogy mi lett Richarddal, az otherekkel, és persze a két IZÉ-vel, Jacobbal és a Füst-dologgal. Főleg, miután úgy tűnik, Jacob itt nem egzecírozta hőseinket – hiszen a létezésükről sem tudott…

Persze most fel kéne oldani egy igen zavaró logikai ellentmondást: hogyan lehet a bomba felrobbanásának következménye az, hogy nem robbant fel a bomba???
Ezt pedig sajnos a kauzális paradoxon miatt (ti. ez egy végtelen ok-okozati hurok, mint az iránytű esete is) nem könnyű feloldani: el kell fogadni – azaz “rá kell bízni” az Univerzumra, ami kijavítja (lám, ki is javította) ezt a nem gyenge system failure-t.

leejordan (és “ANYA”): remélem, nincs harag. ; )

Ha már racionális válaszokat ígértek: hogy mennyire nem fiktív a fenti probléma, itt egy gondolatkísérlet. A tachyonok léte vagy nem léte racionális tudományos kérdés, hiszen a relativitás elmélete nem zárja ki a fényénél ELEVE nagyobb sebességgel közlekedő részecskék létezésének lehetőségét, csupán azt, hogy valami “normál” sebességről felgyorsuljon a fény sebességére, illetve fölé.

Ha viszont a fénynél gyorsabban is terjedhet információ, akkor azzal vissza lehet hatni a múltra: ugyanis korábban értesülhetünk a robbanás tényéről, mielőtt LÁTNÁNK felrobbanni a bombát – azaz mivel a fénysebesség minden fizikai hatás terjedésének határsebessége, azelőtt megtudhatjuk, hogy felrobbant (és reagálhatunk rá), mielőtt a bomba TÉNYLEGESEN felrobbanna. Vagyis: megváltoztathatjuk a jövőt.

Ezzel persze sérül egy alapvető logikai szabály, de hát a Lost éppen az ilyen szabályokról, illetve azok megszegésének lehetőségéről, következményéről szól (The Constant vs. The Variable). A kerék mögötti Nagy Fehér Mana Daniel szerint ugyanaz, mint ami a Hattyú alatt kitört: ez az energia, akár a tachyonok, a Lostban a múltba (és jövőbe) utazás eszköze.

Barkácsoljunk! Van egy hidrogénbomba-gyutacsunk, összekötve egy tachyon adó-vevővel: aka N. F. Mana. : ) A bomba a beérkező tachyon jellel robbantható fel – a múltban…

Amikor Juliet rácsap az adó-vevő adás gombjára, a tachyon jel a fény (és minden más hatás) határsebességénél gyorsabban elhagyja az adót, vagyis az időben visszafelé haladva, a múltban fog beérkezni a vevőbe, felrobbantva a múltban a bombát. Ha viszont a bomba a múltban felrobbant az adó-vevővel együtt, akkor a jelenben nem fog tudni rácsapni az adás gombra. Ha viszont nem tud rácsapni, akkor a bomba a múltban nem fog felrobbanni, mert nincs jel. Ha viszont nem robbant fel, akkor rá tud csapni, amitől a bomba a múltban mégis felrobban… és így tovább, amíg csak az Örökkévaló meg nem unja.

Mindez persze nem magyarázat az ALT létrejöttének okára, de legalább valamennyire elfogadhatóvá, “racionálissá” teszi a létezését – nem egy másik, független párhuzamos valóságként, hanem a bomba felrobbanásával okozott kauzális hurok (error) hibajavításának következményeként.

A lényeg: ÁlLocke akár maga a Sátán, akár Muslica Edgár, akár dzsinn, akár egy felturbózott Noname Elemér junior, egyik sem lesz kevésbé racionális, mint az ALT létrejötte, vagy bármi más a Lostban.

sona - 2010. 03. 19. 16:06

karit
hát karit, te vagy nagyon fiatal vagy és az agyad vág mint a “beretva”, vagy van olyan fantáziád, hogy Te magad írhatnál egy sorozatot…
amikor olvasom azt, amit írtál – kétszer is – nem mindig értem – de ez nem a Te hibád – filozófus is lehetnél – meg valószínű a korotok miatt Ti már úgy írtok mint “Köbüki” a Mézga családban, én már ebből nem értek mindent…..de abban reménykedem, hogy a Lost végét megértem, ha nem segítesz???? – ez nem gúny esküszöm…ne sértődj meg!!!!!

Tomisz - 2010. 03. 19. 21:24

Szóval Szójer jobban tud tengeralattjárót vezetni mint repülőt… de kemény… :D

Kriky - 2010. 03. 19. 22:02

Na, megnéztem…

Vihar előtti csend.

Malachi - 2010. 03. 19. 23:32

Jó volt, okés. Ez van, minden főbb szereplő alt sorsát is bemutatják, kinek melyik a szimpatikusabb. Nekem tetszett Sawyer sztorija is.

Ezeket a kilométeres kommenteket meg hanyagoljátok, letörik az ujjam mire átgörgetem, ember nincs aki elolvassa.

Ingorion - 2010. 03. 20. 11:04

karit: igen, az “univerzum korrigálja a saját hibáit” a legésszerűbb, és a józan (paraszti :D) ésszel felfogható legegszerűbb magyarázat.
Mer ugye ha nincs Sziget, nem alakulnak úgy az események, nem forgatja el Ben a kereket, nincs időutazás, nem robbantják fel a Jugheadet –>
nem süllyed el a Sziget.
Szóval ez egy,a végletekig túlbonyolítható ördögi kör, amire szerintem nem kapunk egyértelmű választ, mert az főműsordidőben túl szájbarágós lenne a népnekÉ. :)

Aragorn83 - 2010. 03. 20. 17:20

Malachi: Én pl minden kommentet elolvasok…

Desperate HOUSEwife - 2010. 03. 21. 16:32

Malachi: én pont hogy a “kilométeres” kommenteket szeretem a legjobban, ha egy komment tele van érdekes gondolattal, eszembe nem jut átgörgetni, és ha megengeded, embernek tartom magam.

daveyjones - 2010. 03. 23. 14:25

Amúgy a legnagyobb bakit senki sem vette észre? Jacob teste hogyan éghetett el? Az emberi test 60% víz, legalább 5 óra kell míg több száz fokon elég a test szövetei, a csontnak meg több is. Na most ha Jacob vére nem benzinből volt, akkor nem értem hogy maradhatott (egy aprócska lángon) a testéből csak hamu? Na mindegy csak kérdem.

karit - 2010. 03. 23. 15:34

Jacob vére benzinből volt.

FLocke-é is, ezért nem lett véres a kés.

Következő kérdés?
;)

yippyupp - 2010. 03. 23. 21:27

@daveyjones: eddig nem vetted észre, hogy jacob nem ember? de azon már én is törtem a fejem, hogy jacobból por lesz, man in blackből füst. szóval tűz kell hozzájuk az tuti…

daveyjones - 2010. 03. 23. 23:31

Értem tehát ha jacob véletlenül felgyújtja a ruháját, akkor pár perc múlva már csak hamu marad a testéből:) Szegény biztosan nagyon félhetett a tűztől, hiszen ezek szerint a bőre is felgyullad, na meg a víz a testében, a csontjai meg megsemmisítik önmagukat:) A füst egyébként szerintem egészen más, hiszen semmi sem árthat neki, Jacob viszont eléggé emberinek tűnt. De tudom, ez a lost:)

Pepemixi - 2010. 03. 24. 03:49

Hey, Srácok!
NEm tudom vki beküldte-e már ezt a linket, de ez HATALMAS.

Sawyer-rajongók figyelem! Az ABC-n megjelent egy klip marha jól összevágva, eszméletlen jó zenével Sawyer-re kihegyezve.
Állati. Csekk disz áút…
A többi video között keressétek: ‘He’s a Cowboy Casanova’ a címe. :)

http://abc.go.com/shows/lost

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz