Nem mintha máskor nem ez lenne a helyzet, de most kifejezetten érdekelnek az olvasói vélemények (szépen, bő lére eresztve:), mert amikor megírtam ezt a pár sort, elszáguldottam megnézni pár rajongói véleményt, és olvastam, hogy mennyire oda meg vissza voltak az epizódoktól, főleg az utolsó 30-40 perctől. Én viszont…, de kezdjük az elején.
- This is classified.
- Not to me
Sok-sok WTF-ot ígértek a készítők. Az első epizód végére zsinórban hármat is. Megtudtuk, ki sétált a stadionban? Jó, igen. (És meglepődtünk?) Találkoztunk a rosszfiúkkal? Igen. Visszatért D. Gibbons? Ja. Megtudtuk, mit csináltak Simcoe-ék? Nagyjából. És, hogy mi van a gyűrűkkel? Meg, hát. Akkor meg, mi a baj, miért volt 4/10 az indítás? Nem tudom, de kezdjük az elején.

I’m a villain.
Régen sokszor emlegettük, de az nagyon bejött a FlashForward-ban, hogy nem vették túl komolyan magukat a készítők és az ilyen villain-dumáknál megint nosztalgiával gondoltam vissza az első részekre, de utána folyton visszarántottak a FF komoly jelenében. Ami…, nem is tudom, hogy mikor van. Március 15-e előtt járunk, de nem kötik a dátumot az orrunkra. Mindegy, kezdjük az elején.
I’m done being your bitch.
Jó hír: Szakáll nem szerepelt. Illetve igen, de csak kamura betették egy jelenetbe. Jó hír: Mark Benford végre nem volt ostoba, tolerálhatatlanul irritáló. Igaz, hogy nem is szerepeltették túl. Jó hír: megint láthattuk random ember FF-ját. Ezzel indul a rész, berántott, megint bekerültem a zónába, tetszett. Pedig az elején attól féltem, hogy minden részben ilyen lesz. Most meg akarom, hogy legyen több ilyen. Fura? Az, de kezdjük az elején. A tovább mögött.
Ki a legidegesítőbb? Ezek a fránya karakterek! Sokan vannak, jönnek az újak, s most, hogy Mark nem volt hülye, rájöttem, hogy Simon és Dominic Monaghan nagyon béna casting volt. Fájdalmas a karakter, még akkor is, ha az 1×12 kvázi Simon-epizód volt és nagyon sokat meg lehetett tudni róla. Sajnos éppen az 1×11 alatt tetőző Simon-utálatom miatt nem tudtam élvezni az 1×12-t. Pedig Simon mellett Janis volt a másik fő alak, aki nálam mindig a pozitív oldalon szerepelt. Más kérdés, hogy majdnem elkaszáltam a sorozatot az anafilaktikus sokknál, de szerencsére megnéztem a következő jelenetet és nem értettem, hogy mi szükség így lebutítani, majd visszaokosítani egy karaktert. Bocs, elkalandoztam, kezdjük az elején.

Vagy is nem. Mert nem elég, hogy Janis lett vilitenagyonhülye, hanem a többi rendőr is. Komoly volt az a mentőautós bomba megkajálása? Hát senki nem néz filmeket? Ráadásul az íróknak sincs sok fantáziájuk, ha bizonyos helyzeteket csak úgy tudnak megoldani, hogy Mark berúgja lazán az autóablakot. Vagy úgy próbálnak érdekessé tenni egy jelenetet, hogy megint párhuzamosan mutatnak kettőt, mintha egy helyen történne minden a’la Bárányok hallgatnak. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a mentősök ismerték egymás FF-jénak a hiányát? Jó poén lehet virtuális halottakkal dolgozni, hmm. Most már tényleg kezdjük az elején.
Szóval végre az írók feldobták azt a kérdést, hogy ha Mark látta a támadóit, akkor a támadók is minden bizonnyal tudnak Mark-ról. Meg sok tudományos, jobbára fizikai kifejezéssel dobálóztak, hogy megértsük a hogyant. Csak arra nem gondoltak, hogy engem nem a hogyan érdekel, hanem a “mi lesz?”. És bár előrelépegettek minimálisat a történetbe, az elején jött a hangulat, még mindig túl sok a laza szál, szétesik a sorozat szerkezete.
Ezt gondoltam legalábbis az 1×11 nézése közben. Aztán jött az 1×12 és kvázi egy szál. Erre épp az váltotta ki belőlem a legnagyobb legyintést és whatever-sóhajt, szóval itt hisztizek, miközben fogalmam sincs, hogy mit várok a FlashForward-tól. De sajnos egyre hatalmasodik bennem a gyanú, hogy ha nem folytatnám, akkor nem is hiányozna. (És nem, attól nem kezdek el tapsikolni, hogy Simon de kemény, mert gyilkol.)
A visszatérés nézettségére kíváncsi leszek, meg mondom, a kommentekre is. Más szerint sem kezdődött rosszul, s utána laposodott el rémesen, vagy inkább, mint a japán lányos sztori esetében, éppen az 1×12-ben hozta az igazi szórakozást a sorozat? A japán lányos részben is remek pro és kontra érveket lehetett olvasni, mindenesetre, s az is hasonlóan karakteroreintált epizód volt, mint az 1×12.
ui: Nem kéne már jól kivallatni a FF-járól a Benford-kislányt? Valahol sajnálom, hogy az írók nem tudtak mit kezdeni a “Nicole, a bébiszitter” szállal és helyette megalkották a “Nicole, az ápolónő” sztorit.



46 hozzászólás Ne habozz!
The return of ABC’s “FlashForward” (1.9 preliminary adults 18-49 rating) hit an all-time low in the ratings Thursday night.
várható volt, a szünet nem tett jót. én, mint írtam fent, még érdeklődtem, de veszítem el az érdeklődést. lehet, hogy kipróbálok 3 részt kihagyni és elmondásokból értesülni a történésekről és akkor meglátom, hogy az is elég-e.
Vártam már nagyon a postot, pont azért, mert kiváncsi voltam másnak hogy tetszett…
Anaphylactic shock…Mert soha nem kérdezik mega betegtől, nem allergiás-e egész véletlenül a penicillinre, mielőtt azt adják neki? Rendőr néni pedig csak úgy elrohan?
Ki nem sejtette, hogy a stationban sétáló férfi Simon? Miért nem az arcát élesítették korábban, miért a gyűrűt? (Tudom, ezt már kérdezték sokan, de könyörgöm…) Annyi mindent ki lehet hozni ebből a sztoriból, de nagyon bárgyú az egész néha. Vagy létezik, hogy a sok sorozatnézés átka ez? Már annyi mindent láttunk, hogy csak legyintünk rá?
A japán lány története nekem nagyon tetszett, de könnyen lehet, hogy csak azért mert nagyon szeretem a japán kultúrát.
A vallásos szálat viszont erőltetettnek érzem, tudom, odaát sokkal vallásosabbak az emberek, de feleslegesesnek tűnik a Nicole szál (még).
Összefoglalva: nem tetszett igazán, de maradok az évad (sorozat?) végéig biztos.
Eléggé ütős volt ez a dupla. Jó lesz ez, ha ilyen stílusban és tempóban folytatják a sorozatot…
“Miért nem az arcát élesítették korábban, miért a gyűrűt? (Tudom, ezt már kérdezték sokan, de könyörgöm…)”
Pedig ezt megválaszolták még a sorozatban. Már nem emlékszem konkrétan, de valami olyasmit mondtak, hogy úgy esett rá a fény és olyan szögben volt, hogy nem tudtak normális képet összehozni az arcáról. A gyűrűt ellenben a dombor lenyomata miatt jóval könnyebben be tudták azonosítani….
A rész tempója simán király volt és 1-2 buta jelenet ellenére nagyon tetszett. Dominic Monaghan pedig érdekes, hogy nem tetszett, szerintem remekül játszott, például az allergiás jelenetet hatalmas vyigorral néztem. Janicenek egyáltalán nem biztos hogy tudnia kellett volna, sőt. De a legfőbb ok amiért nagyon bejön, az az hogy nem vagyunk az írók kurvái mint a lostnál pl. A kérdéseink kaptunk választ, és csak remélni tudom hogy így halad továbbra is. Nálam összességében a duplarész egy 8/10 (az első 7/10, a második 9/10).
nem is a játékával van a gond, néha hátborzongató volt (ld. a végén uncle teddy-vel), csak valahogy csodagyerek ide vagy oda, nem jön át, hogy ő “simon, a fizikus és gonosz zseni”. lehet, hogy más színésszel a sorozat, vagy a jelenetei is jobban bejönnének, de így ahol ott van, azt nagyon lehúzza. épp ezért örültem a nyolcas biliárdgolyós húzásnak, azt hittem, hogy ő lesz mögötte és őt fogja elgázolni benford:)
Pont most értem a két rész végére, s így szerintem egész tűrhető volt. Nem támasztok most már nagy elvárásokat a sorozattal szemben, de azért érdekelni fog a szezon végéig. Furcsa dolog ez.
Maga a dupla rész… hát, nem dobtam el az agyam tőle, de egy 7,5/10 -re tudom értékelni így egészébe. Nehéz lenne kiemelni dolgokat, inkább csak jól szórakoztam az egészen.
Minden fentebb már kifejetett butaság ellenére szerintem ez a duplarész volt a pilot utáni legjobb. A 11es elment, a 12est meg még kifejezetten élveztem is. A jövőre nézve meg még több Simon-t és még kevesebb Mark-ot kérek. :D
Ez a beszólás meg szimpán cool:
“I never get pushed around, and I always get even.”
Egyébként összességében nálam is messze az előzetes elvárásaim alatt teljesít a sori, de mostmár évad végéig maradok.
Már megírtam régebben is de leírom most is ez a szerep nem áll jól Dominic Monaghan-nek, egyszerűen nem hiteles, néha még vicces is , kis 160 cm–es faszi aki csak úgy nyírja ki a nála kétszer akkora embereket, na nem már. Bírom a színészt, de azért ez sok.
A két rész meg olyan semmilyen volt számomra, kaptunk 1-2 választ de ennyi.
Winnie, a dátumot elárulták. Amikor Mark először dumál a néger csajjal a parkban, akkor a jelenet végén van egy hajléktalannak kinéző fazon a nyakában egy kartonnal, amire “140 days to until day” van írva. Vagyis bár a sugárzás szünetelt, de időben nem ugrottak ekkorát, december 10-e volt.
A két mentősnek korántsem feltétlenül hiányzott az FF-je, hiszen az csak egy lehetséges jövő.
Nekem tetszett ez a két rész, simán 7/10, persze a WTF dolgok tényleg nem voltak olyan hatalmasak. Simon szerepére pedig biztosan lett volna jobb színész, ezzel egyet értek.
Igazából azt nem látom, hogy lesz ebből a sorozatból több évad, mert bár még elég sok lehetőség van benne, de idővel lapossá válik a sztori, ha csak nyújtják, mint a rétes tésztát.
de nagyon hülye vagyok, akkor bennem is volt, hogy leírom. ehh, köszi.
amugy senkinek nem tűnt fel, hogy amikor lloyd visszaemlékezett a flashforwardjára, akkor amikor a mobiljára nézett, előtte mutattak a vele szemben lévő tükrön vmi rúzzsal felpingált képletszerűséget…
mi lehet?
Én egyetértek winnie-vel. Tényleg olyan biztatóan indult, aztán lapos lett, pedig a színészek, a történet, a csavarok tetszettek, és még se volt teljes a szórakozás. De nem tudom megmondani mivel volt a gond. Nekem egy 6/10.
SPOILER lehet.
Szerintem évad végén lesz a következő black out, aztán meg majd lesz valami…
charlie jó volt, a többi meg nem is nagyon számított most
megbocsájtom neki a szar drogos lost részeket
sztem meg qrva jó D.M. Simon szerepére! Aki engem zavar az Mark haverja, az a szakállas hülye azzal a bárgyu tekintetével…
hahaha remélem Simon lesz Janis gyerekének az apja..ha lesz…Az első pár,számomra 10/10-es részek után ez a 2 rész elég nagy csalódás..Nem feltétlenül rossz,amerre a sorozat halad,ha önmagában nézem…De jóval többet kilehetne hozni a sztoriból.6/10
a duplaresz elso fele valamennyire erdekes volt, de a masodik felere kb szetuntam az agyam rajta. a vege meg bah. kegyetlen nagy cancel.
Én már az 5.-6. rész után elkaszáltam a sorozatot:-( Valahogy nagyon nem jött be a stílus, meg aztán eléggé irritált kábé az összes karakter, konkrétan nem volt egy szimpatikus sem:-D
Ha valami überWTF lesz az évadzáróban, talán megnézem az évadot, de nem vagyok benne biztos.
no, én általában hiszek winnie-nek, és mikor ma megláttam a postot és a 4/10-et és jól megijdedtem. azonban azt kell mondjam, hogy most fejeztem be a részt és le a kalappal, mert szerintem ez tök jól sikerült. van még benne bőven idegesítő dolog (janis az atomhülye, mark benford, aki szinte csak és kizárólag elfojtott hangon suttog), de szerintem simon campos egy remekül sikerült szociopata állat, monaghan meg jól is tolja, bár azt winnie is említette, hogy neki itt nem a színészi játékkal van a gondja.
amit valaki említett felül, már régóta gondoltam rá: there’s gonna be another blackout. ha ezt a formulát tartani akarják (no és már amennyiben lesz második évad), akkor tuti, hogy a vége felé kell bevetni a következő blekáutot (már amennyiben tényleg lesz).
mindent összevetve, szerintem egy nagyon jó kis rész volt, lendületes, ment előre a sztori. remekül rakták bele az ally mcbeales hittérítő sanctuary arcot, aki jól is mondta, hogy ez a blackout miatt mindenkiről szól és mindenkit érint. sajnos viszont továbbra is hidegrázást kapok dr. brájsztól valamint a szakállas szponzortól. én erre jó szívvel adok egy 7est, várom a folytatást.
én is megijedtem, hogy miket fogok kapni, mert annyi korrektet olvastam utána a részről:) de sajnos, ha sok a simon, akkor az nekem tesz jót.
edit: “NEM tesz jót”:)
winnie: mármint a sok simon “nem tesz jót”? :)
szerintem amúgy tényleg korrekt volt a rész, de amennyi baklövést elkövettek az első 10 részben, nem csoda, hogy sokaknál verte a biztosítékot és nem álltak pozitívan hozzá.
sanka:
Ugyan nemm latszodott teljesen, de egy kvantumhullamfuggveny volt. Folfele es lefele nyil a |>-ben az a spint jelenti peldaul. Hogy mit keresett a tukron az jo kerdes, de gondolom ugyis azt fogjak ra mondani, hogy Scroedinger macskaja :) (Mert az egesz kvantummechanikabol leginkabb a macskakat erti a jo nep :) )
A tachionikus sotet anyag kielegito magyarazat volt szvsz.
Nyilvan neha nem tul hiheto, realis vagy eppen tul klises a tortenet, de a Lost asszem tulsagosan elkenyeztet minket (Bar azert ott is vannak irrealis dolgok boven, pl. hogyha nem forog a kamera, akkor senki se beszelget senkivel :) )
De egy V-hez kepes, ahol mar az alaptortenet is meglehetosen inog, nem olyan rossz a Flashforward.
A sorozat eddigi ritmusahoz kepes szinte mar tul sok volt az informacio, nem lett volt ertelmesebb ezt meg a szunet elott leadni?
Csak nekem volt az az erzesem, hogy Charlie lesz Janice gyerekenek az apja? :) Meg mintha Nicole is inkabb kavarna a dokival.
nekem az 1×11 kifejezetten unalmas volt, tegnap kezdtem el de 30 percnél kinyomtam, most fejeztem be.
Viszont az 1×12 nagyon bejött, bár úgy gondolom hogy a sok válasz vitte el a hátán az egészet.
így összeségében 6/10. Kár, hogy tudjuk hogy mennyi showrunner váltás meg minden volt a sorozatban. Ha nem tudnék róla, akkor bizakodva várnám a következő részeket, de így… attól tartok hogy nagy pofáraesés lesz az évad végén.
Az a baj a Flashforwarddal, amit írsz is, hogy szétesik kicsit az egész, nem látom a globális képet, csak sodródom vele, nézem, vállat rándítok, majd megnézek egy másik sorozatot, szóval nem tudok igazán belemrülni a történetbe, mert nem éri el, hogy olyan szinten érdekeljen.
Pedig megvan benne a potenciál, és engem érdekelne a miért és a hogyan is, de ha csak ilyen homályos megérthetetlen fizikai szövegekkel dobálóznak, mivel nem vagyok Sheldon Cooper, egyszerűen nem értem, és innentől nem is annyira érdekel.
OK, mondjuk, hogy nem is kell értenünk a tudományos részét, mert ez inkább egy karakterdráma, ezen a szinten viszont azért bukik, mert a karakterek meg nem eléggé szerethetők, vagy utálhatók, azonosulni egyikkel sem lehet, kicsit a szürke zónában mozog minbdneki. Egyedül Szakállt rühellem a lányával együtt, de őket is csak azért, mert a legérdektelenebb szál az övék, amit sorozatban valaha is láttam, többiek meg úgy kb. semmilyen érzelmet nem váltanak ki a nézőből. És valahol zavar, hogy Penny és Charlie nem lostoznak ehelyett. :)
Összeségében nézős még mindig, és még mindig az alapötlet adja el nálam, de nem tudok igazán izgulni rajta vagy rajongani érte.
Hú, gyerekek, ez a sorozat borzasztó unalmas és buta. Egyszerűen nem tudok rájönni, miért nézem még mindig. Komolyan nem tetszik benne semmi. Talán az alapötlet, és kíváncsi vagyok a nyomozás eredményére, de ha továbbra is így idegesítenek, kénytelen leszek Winnie módszeréhez folyamodva csak beszámolókból értesülni a történet alakulásáról, mert nézni kész szenvedés. Érdekes, hogy pl. a Lostnál minden rész kb 10 percesnek tűnik. Na, ennél olyan, mintha a Magnoliát néztem volna meg 2x egymás után. (pedig azt a filmet még szeretem is)
charlie sztem jo nagyon, en a 45. percnel allitottal meg 1 napra, de ami utana jott az nagyon bejott… fura egy sorozat ez. neha nagyon elkap egy-egy resz, aztan elmegy tok mas iranyba. mivan pl a nagy tornyokkal mittomenmelyik sivatagban? meg is talaltak mar oket ha jol sejtem, de nem mentek el megnezni nyomozni stb nem?
sztem is szetesik az egesz, de ki tudja, lehet kihozzak a vegere jol.
mindenesetre varom a kovetkezo reszt, max csalodok :)
A forditok figyelmebe:
http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz0611/FizSzem-200611.pdf
„ébredô tér”-gyorsítás (laser wake field acceleration)
Ez a sori is átment Heroes-os mélységekbe(minőségileg), nekem eljött a kasza ideje, majd az évad/sorizáró részt csekkolom. peace out
Hát én igazán nem értem, hogy mit nyafognak itt egyesek… Szerintem az egyik legjobb sorozat manapság és nagyon sajnálnám, ha csak 1 évad lenne belőle!
Ez a duplarász is hihetetlenül izgalmas volt! Aki meg csak a hibákat keresi, nem tudja látja a sorozat szépségét.
A Lost 6. és a Flash Forward 1. évada eléggé hasonló minőséget hoz (mondjuk a Lostnak ez 6-ból a leggyengébb évada, a Flash Forwardnak meg egyből).
Lehet, hogy ez egy pihenő év lesz, lassú, unalmas és kihagyható sorozatepizódokkal?
részemről a lost legjobb évadja az 1. volt. az ff-nél már annak is örülnék, ha lenne második évad, de erre kevés az esély a számok alapján. de lehet, hogy a rajongók miatt meglépi az abc. ha vannak.
A LOST 6.évadát inkább ne hasonlítsuk az FF-hoz, semmilyen téren! LOST-ról az eheti rész után nyilatkozzunk, mert az évad legjobb része lesz. (DarkUFO szerint)
Ha valaki még nem tudná: a rész 6 perccel hosszabb lesz, ami azt jelenti, hogy nem 10, hanem 12 percet kapunk! :D
Flosso azt mondta, hogy Simcoe-k csak felerositettek a hatast, de nem ok felelosek a blackout-ert. Ez mondjuk valoszinu is, hiszen Szomaliaban mar hoztak letre hasonlot. Tudniuk kellett, hogy Simcoe-ek kiserletenek mi lesz az eredmenye, hiszen gondoskodtak Simon alibijerol, voltak valamifele kvantumgyuruik (bar nyaklanc, vagy sapka jobb lenne, az kozelebb van az agyhoz.)
Azt nem tudni, hogy Simon mikor szuletett, de 13 eves kora ota bizonyos mertekben a Flosso-eknak dolgozott. Ha mondjuk 35 eves, akkor lehet, hogy megsem 1992-ben jott ra a plazma utangetos lezer dologra, hanem o tervezte a szomaliai tornyokat? De akkor miert nem tudott a blackoutrol? Miert nem volt mar eleve gyuruje? Nekem ugy tunt, hogy nem tudja, hogy mi fog tortenni.
Az sem vilagos, hogy mint kutatotars, miert nem fert hozza a kiserleti adatokhoz? Miert kellett Simcoe-t zsarolni, ha Simon egyszeruen megnezhette volna?
Honnan tudtak Flossoek elore, hogy Simcoe-k beallitasai mellett mar letre jon a kivant felerosites? (Hiszen nyilvan nem ez volt az elso kiserlet) De ha biztosak voltak benne, hogy megtortenik, (vagy eselteg iranyitott flashforwardokkal rendszeresen kemlelik a jovot?) akkor meg tenylegesen milyen adatra van szukseguk?
FF nálam most érett meg a cancel-re. Sok buta, felesleges, időhúzó jelenet, nevetséges párbeszédek és súlytalan csavarok. És igen, tényleg fáj hogy komolyan veszi magát, a Fringe-en legalább nevetni lehet néha.
Majdnem minden problémának az okozója az FF-ben, hogy a karakterek nincsenek kidolgozva, semmilyenek, érdektelenek. Ebben a sorozatban, nem a felépített pár karakterrel történnek az események (az események ugyebár maguk is karakterépítők, alá Lost), hanem fognak rengeteg ismeretlen karaktert és velük történik valami, amit részeken át, meséltek az elején. Nagyon hirtelen kaptunk sok karaktert, és akkor sem azokra koncentráltunk, hanem a fő szálra, a rejtélyre. De mivel tudjuk, hogy érdektelen, egy dimenziós karakterekkel nem lehet érdekessé tenni a történetet sem hosszútávon, ezért elkezdték úgy, ahogy kibontani őket. De ebben a kibontásban is keveset foglalkoztak a főszereplővel, Benforddal. Ha a karaktereket építgetik az elején, érdekelne mindenkit az ő sorsuk, megértenénk a döntéseik okát, és szépen hozzájuk lehetne csatolni a többi karaktert, az események láncolatát. Mert így, – hasamra ütök,- tíz kibontatlan emberrel nem lehet mit kezdeni, elindulhattunk volna 5-6-7 emberrel is. Tudom a Lost az állandó példa, de ott nagyon szép a karakterépítés, főleg azért, mert rengeteg a karakter (mint az FF-ben) és ahhoz képest, szépen formálják őket. Mindegyikkel van esemény, mindegyiket megértjük, megismerjük, és tény hogy a kezdeti történések a jövő fényében elhanyagolhatók, de akkor azt érezzük fontosnak. Szóval karakterizáció, amit utólag jogosan érzünk kínosnak, pedig szükséges tabula rasa volt. Csak, ha belógatják a mézesmadzagot, a pörgős akciót, nehéz átszokni, és úgy kezelni, mintha most kezdődne. A színészi játékot említik soka, főleg Joe Fiennes gyengeségét, ami szerintem szintén a gyenge karakterekből fakad, a színész sem hozhat ki belőle többet, mint amit megírtak neki. Én megértem Fiennest, egy olyan sorozatban, ahol ő, mint főszereplő is, viszonylag kevés játékidőt kap részenként, megpróbál természetesnek hatni, és egyéb metakommunikációs eszközökkel kifejezni a karaktere jellemét. Csak mi ugye mást várunk. Úgy tesz mintha, a pilot előtt lement volna már 6 rész, de hát mit tehetne? Abból kell gazdálkodni, amit megírtak neki. Amúgy engem is rémesen idegesít….
Nekem tetszett. Maradok.
nekem is. amúgy nem értem miért vagdalózik mindenki a losttal, mikor annak pl. a 2. évada valami halál rémes volt. azért mert azóta kegyetlen jól kifutotta magát a dolog, még nem kéne ócsárolni valamit a 12. rész után. ha nem hasonlította volna mindenki a losthoz, nem lenne vele semmi baja.
Nekem a Lost 2. évada volt a legjobb eddig… Ez a FF dupla viszont uncsi volt, talán csak Simon szál dobta fel, a “kórházi részleg” szinte nézhetetlenül uncsi. Szeretem a drámát, de ezek a karakterek és történések picit sem fognak meg. Egyelőre még maradok(talán csak Simon rész végi akciójának köszönhetően)!
“pl. a 2. évada valami halál rémes volt.”
a szigetes lostra gondolnak ilyenkor. arra, aminek szenzációs volt a 2. évadja.
“még nem kéne ócsárolni valamit a 12. rész után”
te ócsárolod a lostot, ezt viszont nem lehet? hadd legyen mindenkinek véleménye. egyébként hányadik rész után lehet ócsárolni? általában az ember, ha ócsárol valamit, akkor azt 2-3 rész után kihajítja, már a 12-esig sem jut el.
nem ez a baj winnie. hanem hogy összejöttök mint az eddások nagy családja, hogy megmondjátok a húdetutit, hogy mennyire kaka minden a flash forwardben. peidg csak az a baj, hogy megnéztek avgy hatszázezer sorozatot aztán úgy vagytok már mint jancsika a vidámparkban, hoyg már enm ízlik a fagyi mert jaj mennyit ettem már. pedig semmi baj a fagyival csak nem kell előtte bezabálni mint a lagzis kutya. ha meg igen, akkor ezt kell mondani sok volt a kirántott hús, és nem a fagyi volt rossz.
“nem ez a baj winnie. hanem hogy összejöttök mint az eddások nagy családja, hogy megmondjátok a húdetutit, hogy mennyire kaka minden a flash forwardben.”
látod, itt kezdődik a baj. azt, hogy kaka, ti mondtátok. én közepesre osztályoztam a részt. volt, aki alacsonyabbra, más magasabbra. tutiról nincs szó (ezt nem is értem, honnan veszed), mi azért írunk, hogy ti is írhassatok véleményt.
viszont, ha valamiről van pozitív véleményem, arról nem írok negatívat. és viszont.
” peidg csak az a baj, hogy megnéztek avgy hatszázezer sorozatot aztán úgy vagytok már mint jancsika a vidámparkban, hoyg már enm ízlik a fagyi mert jaj mennyit ettem már. pedig semmi baj a fagyival csak nem kell előtte bezabálni mint a lagzis kutya. ”
ez lehet, hogy igaz, de akkor pláne nem lehet gondod a véleményemmel, hiszen eddig heti két sorozatot néztem, s ezek közül egyik sem volt sorozat, mindkettő reality (survivor, amazing race). most végre visszatért egy sorozat, amit nézhetnék. ez így más három. nekem nem tűnik soknak.
“ha meg igen, akkor ezt kell mondani sok volt a kirántott hús, és nem a fagyi volt rossz.”
mondom, ezért érthetetlen a komment, mert nem vagy képes azt feltételezni, hogy ami neked tetszik, az másnak talán nem tetszik. vagy, ha elfogadod, hogy másnak nem tetszik, akkor azt azzal magyarázod, hogy sok sorozatoz néz, stb.
nem hiszem, hogy a flashforward védelemre szorulni, épp az ilyen offenzív, mások véleményét szidó kommentek helyett kéne leírni, hogy miért is rohadt jó a sorozat. mert azt mindenki tudja, hogy a nézőszám folyamatosan csökken, a letöltések is hétről-hétre esnek vissza, a nézői vélemények is inkább negatívak – épp ezért jönne jól a pozitív vélemény, hogy aki olvassa ezeket, ne csak az egyik oldalt lássa.
én speciel a kedvenc sorozataimnak, filmjeimnek mindig azon kritikáit olvasom legnagyobb érdeklődéssel, amik szerint az én 10/10-esem egy 1/10, pocsék alkotás. nem hiszem, hogy sok érdekesebb van annál, hogy lássam, hogy ami szerintem bitang jó, az más szerint miért nem jó, a több nézőpontnál nincs is jobb.
éppen ezért kár csőbe néznie és nem észrevenni másokat. vagy, ha már észreveszel, akkor jobb elnyammogni mások véleményén és nem kikérni azokat magadnak.
hmm, vissza is néztem, mert ez kakázás megindított. (ez kábé az elvakultság első jele. mármint az, ha az ember egy közepes osztályzatot elégtelennek vél.)
legutóbb január végén írtam olyan sorozatepizódról, amit jobbra osztályoztam, mint a jelenlegi FF-részt. ilyen szempontból az FF még sokkal jobban tetszett, mint hittem. persze mindez nem sok, csak 9 sorozatkritikám volt ennyi idő alatt, de mint mondtam, jó lenne, nem csak egy sorozatot (FF) nézni, hanem mondjuk hármat. vagy ötöt. például a lostot.
bár hiszem azt, hogy aki sok sorozatot néz, annak nagyobb a rálátása a kínálatra. nem véletlen, hogy ha darálok is valamit, akkor csak egy részt nézek meg belőle naponta. hopp, akkor mégiscsak nézek sorozatot, hiszen az alias van műsoron esténként.
Nem volt rossz, csak kicsit hosszu volt egyben. Neha mar vartam a veget, de aztan mindig volt valami, ami feldobta.
Charlie-Hobbit meg szerintem nagyot alakit es en egyre jobban meglepödöm a csavon, mekkora karakterszinesz.
Egyébként az autóablak berugás ott sántít, hogy egy valamire való bűnöző biztonságból beleereszt párat a kocsi vezetőülése felé. De csak néz bután és megy az ajtó felé. Barmok, komolyan.
Azért kezdtem nézni ezt a sorozatot, mert lépten-nyomon belebotlottam itt a róla szóló írásokba. Ismeretlen sorozatoknál csak félszemmel olvasom az ilyesmit, nehogy spoilerbe fussak. Most, hogy megnéztem az eddigi részeket, meglepve tapasztalom, hogy milyen sok hozzászólónak nem tetszik. Én is látom a logikai bukfenceket és a hibákat, de ha már elkezdtem végignézem az évadot. Azt remélem, hogy ha elkaszálják, akkor legalább írnak neki valami normális lezárást és megválaszolják az alapkérdéseket.
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz