login |

Stargate Universe: az első évad

2010. 06. 13. 21:26 - Írta: human

118 hozzászólás | kategória: 2009/10 finálék, kritika,

Bár az évad első fele rosszabb volt, mint az elmúlt 10 rész, egy dologban azért simán ütötte követőit: cliffhangerben. Bizony, a 10. epizód sokkal jobban zárult, mint a most pénteki.

sgu-20

Az SGU legnagyobb erénye? Hogy nincsenek űrhajós scifik mostanában. Na jó, nem csak ennyi, de ez a legfőbb. Sajnos ez azzal is járt, hogy bolygókra sokkal kevesebbet mennek, inkább a hajót szerelik és a hajón játszódik a cselekmény. Ennek gondolom anyagi okai is vannak, mivel ez olcsóbb, meg kell békülni vele. Nagy űrcsatákat senki sem várt, de több, kapun történő átgyaloglást azért lehet, hogy igen.

Ahogy azt már említettem, a szünet után magukra találtak a készítők. Bár az is igaz, hogy az évad végére előkerült főellenség nekem nem jött be, talán mert nem új, hanem valami régi SG-snek tűnt, ami főleg a rajongóknak eshet jól. Ahogy a hajóra kerülésük is sajnos tipikus volt, olyan szempontból, hogy a kőkemény Young egy döntést nem tudott meghozni rendesen, pont a legfontosabbat. Előtte-utána egész jó vezető, de pont itt hibázik.

Annyira mondjuk nem akarok Young húzásába belekötni, hiszen az új szereplőkkel egyértelműen jobbnak néz ki a következő évad. Csak a nőci hulljon el gyorsan, bár valószínűleg nem fog. Eközben egyébként végre valamennyire érdekelni kezdtek a főbb karakterek, így egyre többször érdekes, hogy mi történik velük. Emmy-t persze senki nem fog kapni, de nem is erről van szó.

Még egyszer utoljára: nem olyat várok, mint a többi SG-sorozat, mivel azokat nem néztem. A Universe viszont magában erősen döcög, de javul is végre, 5/10, akármilyen átlagos is volt a cliffhanger. Ehhez kapcsolódóan nem is csak az a probléma, hogy a főszereplőkkel nyilván nem történik semmi, hanem hogy ennyire tipikus bajba került mind. Az emíltett előző 10-esnél ugye elég furcsa helyzetben láttuk utoljára az egyikőjüket, itt viszont ilyesmiről szó sincs.

Azon azt hiszem felesleges filózni, hogy ha lenne ellenfele akkor is néznénk-e, mert valószínűleg igen, hiszen még akkor is csak ketten képviselnék ezt a scifi alfajt.

118 hozzászólás Ne habozz!

Hooligan - 2010. 06. 13. 21:36

Ezek megtalálták az Univerzum egyik olyan helyét, ahol az égvilágon semmi de semmi nem történik. Imádtam az első kettő sorit, az SGA-t talán jobban is, de ez nagyon nem jön be. Tényleg csak azért nézem, mert ez az egyetlen sori van most az űrben…

BattleStargate Universe… ehh, 3/10.

Zirowe - 2010. 06. 13. 21:36

És persze a hajón mindenki (még Eli és az összes Lucian Alliance-es fazon) keni vágja az Ősök nyelvét írás, olvasás szinten..
Mint azt megtudtuk az utolsó két részből..

Csiga42 - 2010. 06. 13. 21:37

Háát.. én nagyon akartam szeretni, de nem megy. Pedig imádtam az SG-ket is, a BSG-t is. Ez egyszerűen kevés és unalmas, és rossz.
Ez csak saját vélemény, de ráadásul szerintem a második fele sem javult (pedig mindenki ezzel jön), csak másképp rossz, mint az első fele.
Ilyen súlytalan drámát és ostoba scripteket talán a Defying Gravity bepróbálása óta nem láttam tévében.
És mindennek tetejébe egyik szereplőt/színészt sem tudtam megkedvelni az évad végére sem… :(
Már SG rajongói kötelességtudatból néztem meg az évadzárót is.

Impulse - 2010. 06. 13. 21:47

Akkor én a másik véglet vagyok ezek szerint. Én nekem nagyon bejött a sorozat, a karaktereket is megkedveltem. Számomra minimum 8/10 az évad.
Eli egyébként az ősnyelvnek egy alap, butított változatát ismeri, mert az benne volt a játékban, ahol megfejtette azt a matekfeladatot.
Ezt még az első részekben elmondta Rush, azután már csak fejlődhetett a nyelvtudása. :)

Theo - 2010. 06. 13. 21:48

Ez az utolsó bekezdés nekem kínai.
Röviden, elbaszták.
Még ha a hajón lévők ugye nem is erre a feladatra lettek kiválasztva, de hogy a katonák ilyen hülyék az már durva, az egész megszállás levédekezése, az utána való tárgyalgatás szörnyű.
Kiva sajnos biztos nem marad sokáig, bár logikus, hogy akkor már meghalt volna, de ő azért nagyobb költségű lenne, szóval biztos lesz valami árulás, oszt kinyírják, ahogy a többséget, mert mi mást csinálnának velük, meg ugye már orvos sincs, a kopasz majd ki akar mindenkit nyírni, de a szöszi meg a másik aki TJnek segítet átáll, blablabla.
De ami legjobban zavaró, nem csak ebben, de az összes olyan sorozatban, ahol bár nem kevés akár 50-100 szereplő is van, de nem tudják hogy megoldani, hogy annyinak is tűnjön, inkább 1000nek, mindig jelenik meg egy új arc a semmiből.
Volt a civilek lázadása, volt vagy 10 katona összesen, most majdnem minden folyosóra jutott ennyi, csak úgy hemzsegtek a sivatagiruhások, aztán Young mellett a kivégzésnél, meg 20 amolyan egyenruhás.
Ez a pulzár, meg hogy megadták magukat, gáz. Inkább jobb lett volna, ha jönnek az idegenek, és azok ellen kénytelenek szövetkezni, pár most érkezett megmaradna, pár régi eltűnne oszt kész, de lehet ez lesz a köv évadban.
A fekával már kezdtem megbékélni, de amit megint itt a végefele alkotott, fejlövés. Viszont Wrayel már nincs bajom.
De legalább remélem Telford már nem kell fel.
Jack már javult az első részekhez képest, de még mindig DJ a legjobb arc.

img - 2010. 06. 13. 21:56

Nekem tetszik, rajongtam az első két szériáért, de valahogy ez jobban fekszik, mint az a kettő.
Eli és Chloe basz fel egyedül, mármint folyamatosan ott a feszültség, nem értem miért nem hozzák végre össze őket, főként mert a csaj és Scott kapcsolata teljesen súlytalan, a zenés montázsokban néha van egy-egy dugós jelenet, de úgy általában semmi érzelem nincs köztük, ellenben a geekkel teljesen normálisan megvannak. Mondjuk különösebben nem érdekel, alapvetően nem szeretem az ilyen típusú sorozatokban/filmekben szerelmi szálat, de ha már van, lehetne kevésbé idegesítő.
A LA helyett pedig inkább jöhettek volna a kék idegenek.
Ennyi, a többivel elégedett vagyok, dráma, ennyi. A BSG az utolsó két évadában ennél sokkal unalmasabb volt, ráadásul az életkedvem is elment, mert néha annyira kilátástalan volt a helyzetük.
Összességében szerintem az SGA évad végi cliffhangerei sokkal banálisabbak voltak, egyszerűen téptem már a hajam, amikor harmadszorra is ugyanaz történt az aktuális évad végén… szörnyű, hogy mennyire nem tudtak mit kezdeni magukkal az írok. Na mindegy, off vége, csak nem értem miért akad ki pár régebbi SG néző, amikor az a spinoff ennél sokkal mélyebben volt minőségileg.

Theo - 2010. 06. 13. 22:01

Így már van értelme.
Igaz, tudnak hozni orvost, meg biztos az is lesz, de ha még itt szülést is levezetnek, meg a gyerekkel is vergődni fognak, az már tényleg durva lesz, pedig már biztos megmarad.

Csiga42 - 2010. 06. 13. 22:04

@img: Ennek semmi köze ahhoz, hogy az ember SG fan volt-e. Ez a sorozat úgy önmagában nézve is szar. Itt nincs dráma, itt próbál dráma lenni, csak ahhoz túl szarok az íróik.
Azzal meg nem lenne bajom, hogy egy ilyen sorozatban is van szerelmi szál, mert azt is lehet jól csinálni. Viszont lehet argentín szappanopera szinten is csinálni és az SG:U írói sajnos az utóbbihoz közelítenek inkább.
Az eddigi SG-k legalább bevalottan voltak könnyedek és ezért nem is vártunk mély drámákat, és megdöbbentő fordulatokat. Ennek viszont ez lenne a lényege, és itt sincs. Akkor meg mi marad? Grace klinika az űrben… :(

Gabesz - 2010. 06. 13. 22:23

Csak figyeljétek a 2-ik évadot…

M76 - 2010. 06. 13. 22:29

Én még nem láttam a finálét, és mivel mástól is hallottam már, hogy a cliffhanger idegesítő, lehet meg se nézem amíg el nem indul a következő évad.

De erre azért reagálnom kell:

“Az SGU legnagyobb erénye? Hogy nincsenek űrhajós scifik mostanában.”

Semmilyen értékelhető scifi nincsen mostanában, fringe az inkább tudományos-fasztasztikus, más meg eszembe sem jut amire rá lehetne húzni hogy scifi.

M76 - 2010. 06. 13. 22:29

Ja de mégis a paprika, de már olyan régen szünetre vonult, hogy el is felejtettem hirtelen.

Csiga42 - 2010. 06. 13. 22:32

Na, abban legalább nem csalódtam. :)

blade78 - 2010. 06. 13. 22:41

Ez annyira tér volt. A fórumon meggyöztek hogy megéri folytatni a nézést…. üsse kö utolsó lehetőség. Hát asszem ez egy sz*r lett. De tényleg ásitoztam belepörgettem, idegeskedtem a hülyeségeken. De utánna felszabadult egy csomó hely miután letöröltem. Jöhetne már az Eureka vagy egy új Star Trek sori. :D

bestyen - 2010. 06. 13. 22:47

5 éve vagyok benne a sorozatokban rendesen, de ez volt az első amit (9 rész után) elkaszáltam. Végleg. Ez szar! Nincs rá jobb szó. Szar.

Drone - 2010. 06. 13. 22:53

A végére számomra egészen belejöttek az irok ,
még a cliff is elmegy bár valóban sablonos huzások voltak.
Nem tökéletes de BSG helyett szódával simán ,
Megvettek a második évadra is !

winnie - 2010. 06. 13. 22:57

“Semmilyen értékelhető scifi nincsen mostanában, fringe az inkább tudományos-fasztasztikus, más meg eszembe sem jut amire rá lehetne húzni hogy scifi.”

ez OFF, majd máshol megbeszéljük, de jelenleg van vagy 15-20 scifisorozat, értékelhetőbbél értékelhetőbbek.

Fehencke - 2010. 06. 13. 22:57

én nekem kedvenc sorozataim között volt a sorozat de ezt a 7. résznél abahagytam, igaz majd végignézem

amúgy emlékszem még hogy nyilatkoztak hogy azért lessz vége az atlantisnak mert ez jön és többenergiát fektetnek majd és sokkal nagyobb lesz a kölcségvetése, és több lesz a nem emberszabású idegen lény meg egyedibb környezet stb…. enyit arról a bejelentésről :D

spencerhill - 2010. 06. 13. 22:58

1/10 azt is csak azért mert “Stargate”…..
Ez a sorozat halott, inkább az idegen fajjal kellett volna v.mit kezdeni a közepén, ami volt egy két jó rész az még nem menti meg az évadot.
Ez sci-fi úgy ellehetne szállni benne, az ötletek végtelenek még ha anyagi forrás nincs is meg rá.
Mindig csak azt a k…. “emberi-konfliktust” erőltetik!!!! ÁÁÁ mind ha Szociológusok írnák a sorozatot…
Saját magamból kiindulva szerintem a legtöbbünk ha nézi is egyáltalán már csak DÜH-ből teszi!

qdog82 - 2010. 06. 13. 23:09

Na nekem tetszett végülis az egész évad, mindenféleképpen jobbnak találtam mint az SG-1 és SGA elsö évadjai. Persze rengetek dolog van amin javitani kéne, föleg Young-nak kéne már felnőnie és a helyes döntéseket meghoznia vagy ha képtelen rá lecserélni öt Telford-ra(ha túléli), mert kell egy vezető akit mindenki tisztel,követ.
Voltak azért viszont dolog amik nagyon tetszettek, ilyen az obeliszkes bolygó, az eltünt túdós, ezekre mindenféleképpen visza kell majd térniuk a második évadban. Összeségéban nekem olyan 7.5/10 volt az évad

coligny - 2010. 06. 13. 23:11

M76: Értem mire gondoltál, de ugye azt tudod, hogy sci-fi minek a rövidítése?

Solmyr - 2010. 06. 13. 23:11

Hihetetlen, h mennyire el van tékozolva a potenciál, ami van a sorozatban. Szarok az írók, ennyi. Nekem mondjuk a hangulat bejön, mert a rendezés/kamerakezelés/színvilág/zene hatásos, ezért felkúszik egy 6/10-re, de igazán javulhatna még tovább is.

Pocok - 2010. 06. 13. 23:14

Szar volt. Erre nincs más szó. Talán az, hogy unalmas.
A karakterek buták, a tárgyalás unalmas volt. Utolsó résznél 35-ig percig nem történt semmi.
Két fő karaktert, meg csak úgy félreraknak. Érted… félre raknak. Egész finálé alatt nem történt velük semmi.
A vége pedig egy giga-kamu-cliffhanger. Úgy sem fognak meghalni. Legalább is nem mindegyik.
4/10

vitya - 2010. 06. 13. 23:17

Szerintem se Emmy díjas a sorozat, de javuló tendencia azért látszik. Robert Knepper nagyobb dobhat az összeképen a 2 évadban.

Szaby - 2010. 06. 13. 23:20

Látom viszonylag egyetértünk abban, hogy ez jelenleg a béka segge alatt van…

Selorin - 2010. 06. 13. 23:26

Szappanopera az űrben…
Nézem, mert néha feltűnnek benne a régi kedvencek (Daniel, Carter stb.), meg tényleg az egyetlen friss sci-fi az űrben…
Nah jó. Egy rész volt benne, ami csúcs szuperül jó volt: a Time (idő). Annak még a lezárása is jó volt. Volt benne értelme a film részéről történő időhúzásnak is.

Az egészben az a baj, hogy nincsen egy szeretnivaló állandó mag. Nincs a kiváltságos felderítőcsapat, mint a korábbi részekben. Igen így valóban életszagúbb (hiszen az életben is a névtelen hadsereg és a panaszkodó civilek,stb.), ami kezdetben még tetszett is, de most már visszatérnék a régi “mesésebb” részekhez.

Rodney az SGA-ból az örökös nyafogás ellenére is szeretnivaló segfej volt(rajongok érte félreértés ne essék. :) ) , erre most meg kit kapunk zseninek? Ott van Eli… Háát… Mint egy aranyos napközis. :) Meg Rush… Jó lenne tudni a célját.
Van még nyafogós plázaicánk is… (Igen a lány tényleg kinyíródhatna. :D )

Minden karakter olyan semmilyen? Senkinek sem tudjuk a célját. Ebben a filmben a legjobb részeket próbálták kiszedni a legjobb filmekből, csak rosszul… Battlestar Galactica-ból ott volt az életszagú politika és rendszer. Van egy kis Star Trek-es hazajutási vágya a legénységnek. Meg nem tudom, hogy nektek nem-e, de nekem hiányzik Richard Woolsey. :D

O’Neill meg olyan kiabálós és negatívan tűnik fel néha, hogy elfelejtek szurkolni az ezredeséknek. (mégis csak O’Neill a nagy kedvenc. :) )
Hiányzik az egykori mesébe illő TÁBORNOK is, aki mindig fedezte O’Neilt és csapatát… (Ez most hiányzi Oneilből…) Carter meg otthagyott két pilótát meghalni… öööh. Inkább a mese. Az utolsó pillanatban kitalál valamit az olyan szórakoztató sablon volt. :)

Nem is tudom. A civil vezető is mindig olyan mintha nyávogna,amikor megszólal vagy számon kér. Senkit se lehet sajnálni,vagy tisztelni igazán.

Az egyedüli állandó karakter benne a kicsit (belül) buzogányfejű Ronald Greer. Nah tőle mindig lehet tudni mi jár a fejében, szal amennyire tartom idiótának a filmben, annyira jó fej is.

divexa - 2010. 06. 13. 23:30

nagyon vártam ezt az utolsó részt, úgy gondoltam az eltűnt tudós kezd rendet tenni, 1-2 hamuba sült katonával. erre……. áááááá. de kitartó vagyok, mert lesz ez még jobb is. 6/10 mert ha lassan is, de kezd magához térni a sori.

Selorin - 2010. 06. 13. 23:33

Scott jó arc. Amolyan szépfiú sablon kategória. :D

Zirowe - 2010. 06. 13. 23:34

A kibeszélőbe már postoltam, de bemásolom ide is, hogy van ám egy alternate endingje a sorozatnak:
http://www.youtube.com/watch?v=7fEgtnotCQ4

Hunnenkoenig - 2010. 06. 13. 23:35

“Semmilyen értékelhető scifi nincsen mostanában, fringe az inkább tudományos-fasztasztikus”

LOL
Ezt most olvasd el megegyszer aztan ülj le, egyes.

Sci-Fi = Science-Fiction = tudományos-fantasztikus

Selorin - 2010. 06. 13. 23:38

Utolsó hozzászólás:

Komolyan,mikor Eli a csajjal utcsó részben elment a sárga világítósszoba mellet, akkor azt mondtam: Tuti eltelik néhány rész aztán felkiált, hogy: Jéé találtam egy konzolt, megmenekültünk!” Erre meg?
Pár perc eltelik és: “Jéé itt egy konzol nem is vettem észre…”

ÁÁÁÁáááÁÁÁ!

Hunnenkoenig - 2010. 06. 13. 23:42

Esküszöm fizikai fajdalmat okoz, hogy ravegyem magam arra, hogy elinditsam az utolso reszt…

Nem baj, max bealszok rajta. Holnap ugyis koran kell kelnem.

Selorin - 2010. 06. 13. 23:44

Zirowe, köszönjük! :D

Hooligan - 2010. 06. 13. 23:47

Zirowe: LOOOOOOL, hát ez kész.

Csiga42 - 2010. 06. 13. 23:48

@Solmyr: ne haragudj de ez a részlet megragadott: “zene hatásos”.
Ez megint csak személyes vélemény, de ilyen jellegtelen, szar “stock” zenére hogyan lehet már azt mondani hogy hatásos? Engem egyszerűen felidegesített néha, hogy mennyire feltűnöen rossz a zene. Ezen nem kellett volna spórolni, a BSG egyik hatalmas berántó ereje a fantasztikus zenéjében rejlett. És ez igaz az eddigi SG sorozatkora is.
Erre még ez sem sajnos.. :(

Kopiati - 2010. 06. 13. 23:49

Hát nem tudom, hogy vagytok vele de szerintem azért a 10 rész végi “függőjátszma” sokkal tipikusabb volt, otthagynak egy bolygón című klisé, itt meg a láma, rossz arcú idegenek(akiről később kiderül, hogy nem annyira rossz arcúak alá Star Trek Voyager)elfoglalják a hajót klisé volt, mind2 ugyan olyan trehány fantáziátlan klisé. Sajnos csak a nevéért nézem a sorozatot:)

Jah az alternatív befejezés nagyon ott van, sokkal jobban jártunk volna ha úgy végződik:)

Pocok - 2010. 06. 13. 23:49

Jó lenne, ha vége lenne és Greer karaktere kapna egy spinoffot :D

Llew - 2010. 06. 14. 00:02

Nevetséges volt. Nem csak a hú, de cliffhanger, hanem az egész epizód. Ennyi hülyeséget eddig egyik epizódba se írtak bele tán mint itt. Két logikus gondolata vagy tette nem volt a szereplőknek.

Ex0dus - 2010. 06. 14. 00:10

Ezzel a sorozattal az a gáz, hogy azt akarják lenyomni a torkunkon, hogy ez scifi, közben pedig egy tiniknek készülő űrszappanopera, és nehogy még egyszer leírja nekem valaki, hogy hát de sokkal emberibb. Ezek nem emberek, ezek akkorra nettó retardáltak, akiket keresve se találsz. Ennyi inkompetens idiótát, ilyen elképesztően hozzá nem értő vezetést még sorozatban nem láttunk. Pedig állítólag az SGC programban csak a best and the brightest vehet részt. Hol vannak?
Ebben a sorozatban se dráma, se logika, se sztori, SEMMI NINCS. Az egész egy gusztustalan lehúzás a STARGATE névre építve. Fogom a fejem és üvöltök, hogyan lehet ennyire sárba tiporni 15 évnyi Sgt…… (és még mennyi más probléma van, esszét lehetne róla írni)
Az sg név miatt 4/10, anélkül 2/10.

Reg5 - 2010. 06. 14. 00:11

Csiga42: Pedig a zene jó volt.

Maniac84 - 2010. 06. 14. 00:46

Nem nagyon lehet már hozzátenni az eddig elhangzottakhoz, pocsék a sori. Persze ettől még nézni fogom, mert nincs más klasszikus az “űrben vagy idegen bolygókon kalandozunk” sci-fi manapság.
Hol vannak már azok az idők amikor egy DS9, Voyager, B5 trió ment “egyszerre” a tv-ben, vagy még pár éve a két jobbik SG plusz a BSG. Az idein kívül nem is emlékszem olyan évre, amikor ne ment volna legalább 2 ilyen típusú sori, ráadásul mind jobb volt mint az SGU. :(

Energy - 2010. 06. 14. 01:07

Én még nem láttam a végét, de már most jobban tetszik az alternatív befejezés!:) Ennél már csak alternatív kezdésnek lenne jobb!, majd kiderülne: az egészet csak képzelték!:)

Main - 2010. 06. 14. 01:14

“A vége pedig egy giga-kamu-cliffhanger. Úgy sem fognak meghalni. Legalább is nem mindegyik.”
Valaki azt írta, talán azért döntöttek így akkor az írok, mert úgy gondolták lehet mégis lesz 6 évadja az Atlantisznak, az 5 évad sikere után. (vagy ha nem válik be folytatják az előzőt.)

mjb93 - 2010. 06. 14. 01:14

Szerintem jó sorozat. A sztori egész jó, de azért van néhány klisé. A szereplők jók pl: Rush és Greerer jó arcok. A hangulat rendben van, de ami a legjobb az a zene. Igaz szinte semmi köze az elődökhöz, de nekem pont ez tetszik. Untam már, hogy az elődökben mindig ugyan az volt. Szerintem a sorozat 10/8 a zene miatt viszont 10/10. Várom a 2.évadot, kíváncsi vagyok T-bag-re.

qwertre - 2010. 06. 14. 01:15

hat a sorozat nalam nem tudott kitorni a “meh” kategoriabol
hetrol hetre azert vartam, de a legjobb reszek is olyan 7/10ek voltak szamomra

az evadzaro az 0/10 es ezt nem tulzasbol mondom, es nem is amolyan elvakult “hater” dolog, hanem nalam tenyleg teljesen ertekelhetetlen. szo szerint vegigszenvedtem. nem 1/10, 0/10
egy kovethetetlen roncs, megis teljesen kiszamithato. erdektelen, elnyujtott tuszdrama amit mar millioszor lattunk, es tét nelkuli krizishelyzetek (foszereplo ugyse hal meg (ha meg igen senkit se erdekel.))
ja es meg a vege is bena cliffhanger, nem egy semmibol jobb csavar, ami esetleg utne, hanem egyszeruen mintha levagtak volna a duplaresz utolso 10 percet, nem oldodott meg semmi a megszallassal kapcsolatban. majd jojjek vissza jovore.

ah mindegy. arra sem erdemes, hogy ennyit irjak rola.

numudal - 2010. 06. 14. 01:18

Háát, nekem maga a cliffhanger még tetszett is (mármint persze, hogy nem fognak mind meghalni, de akkor izgi lesz, hogy ebből a szarból, hogy másznak ki)

Ezen túl azonban sajnos én is úgy vagyok vele, javul a sorozat, de mondjuk ez nem nagy müvészet. ÉS még bőven lenne hová. Van 15 évednyi folytatható story (SG1+SGA), kb végtelen mennyiségű világ és faj. Na most erre, irány a világ vége, de azért legyenek kövek amikkel tudunk csevegni… És persze kb az egész SG1 legvérszegényebb ellenfelét mentjük át a LA-t. Neee mááár! No csillagkapu (elvégre ez egy STARGATE sorozat lenne) nyista új bolygók vagy fajok (namost azaz egy de az is meddig) van egy király oldtimer verdájuk, de NEEEEM azt sem megyünk felfedezni, (arról már nem is beszélek, hogy egyik tudos kollegánkat “elragatda a mátrix”) inkább “jajj Chloe.. ugye tudod? Igen Eli TUDOM. Tényleg tudod? Igen tényleg tudom.. de azért, ha végre előkerül a Scott inkább vele alszom… de azért Te is jó arc vagy…” Vazzeg… Ha még az is kiderül, hogy Rush valójában Eli apja…

Ez így tényleg szar, pedig -sztem- a karakterekre -nem a színészekre- lehetne építeni. Greer, Young, Rush, Eli ezekből egész izgi dolgot ki lehetne hozni (Chloe és Wray-t meg küldjék át az idegeneknek… Wray ott tárgyalhatna kedvére, meg építhetné a bolygóközi kapcsolatokat! Tarthatna előadást nekik, milyen marha jó dolog a civil vezetés egy katonai hajón egy katonai helyzetben!)

Main - 2010. 06. 14. 01:22

Richard Woolsey -ó öt nem kedveltem, de nem is utáltam xd.. ilyen köztes helyen volt… amúgy is, “ellenség” oldalán állt, de néha mégis segített. Atlatiszon viszont kicsit meg változott… :D (de Rodey számomra jobban)

Skate - 2010. 06. 14. 01:42

Nem vágott oda ez a finálé, de nálam még így is az FF és a V szintjét veri.

Energy - 2010. 06. 14. 01:55

Nem tetszett.

Ex0dus - 2010. 06. 14. 02:04

Hát a kommentem eltünt, az utcsó részek gyak értékelhetetlenek. Borzalmasan logikátlan, én még ennyi segghülye embert 1 rakáson nem láttam. Csak gratulálni tudok az íróknak ezért a szarért. 6 éves Pistike is többet tudott volna kihozni a 15 éves stargate franchisebol. Az évad max 4/10 az sg név miatt és mert láthattuk Jacket. Ha kivesszük belőle az sg-t akkor már a 2-es is jóindulatú.

human - 2010. 06. 14. 02:11

mosd ki a szád szerintem, bár nem én töröltelek.

Wolverine - 2010. 06. 14. 06:55

Gyenge, bárgyú, unalmas, koncepciótlan. Súlytalan karakterek, sehova-sem-ívelő cselekmény. Nincs “igazi” ellenség sem. A költségvetés – hiánya- nagyon manifeszt. Nem tudom, mit kínlódnak még 2. évaddal, de szégyen az eredeti SG_1/SGA-franchise-hoz képest. Jelentős javulásra lenne szükség!

m76 - 2010. 06. 14. 08:33

Hunnenkoenig:

Tisztában vagyok vele, hogy tükörfordításban mit jelent a sci-fi, de mégis magyar köznyelvben a fantasztikus, meg a scifi eléggé jól elkülöníthető kategóriák, amiknek elég kicsi a metszete, talán pont a fringe ilyen. Nálunk a sci-fi leginkább az űrben/jövőben játszódó sorozatokra használják. Fantasztikust, meg amúgy majdnem 1:1-ben normál világban játszódó sorozatokra amiben vannak paranormális dolgok :) Úgy is mondhatnám, hogy szvsz amiben pisztollyal lőnek és a földön játszódik az fantasztikus, amiben lézerrel lőnek és/vagy űrben járnak az scifi :D

betonfelhő - 2010. 06. 14. 09:07

béééénaaaaa sorozat

Klunks - 2010. 06. 14. 09:26

Én tudni akarom hova tűnt a dagi aki beült a székbe. Maradok.

turosz - 2010. 06. 14. 09:53

Hullámzó volt az egész szezon. A kezdeti lelkesedésem hamar elillant, de aztán amikor már temettem, a szezon közepe-vége egész jó lett, hogy aztán az utolsó részek soha nem látott mélypontot hozzanak… Egyszerűen semmi pozitívat nem tudok mondani a zárórészekről, ami nem tetszett bennük, azokat meg már fentebb leírták, de leginkább Young bénázásai akasztottak ki…
winnie: being erica, mint sci-fi, hát igen, tágak a műfaj határai… :))

Szegecs - 2010. 06. 14. 10:26

Csak a név miatt maradok a következő évadra is,de amúgy ez elképesztően gyenge volt.Inkább előveszem az SG gyűjteményt vagy válogatok a pár száz résznyi Star Trekből.
Szívem szerint az írokat sorba állítanám a csillagkapu elé,mikor betárcsáznak.

macckó - 2010. 06. 14. 10:29

nekem tetszett.

itt mindenki sír, hogy ennyi hozzá nem értő embert egy helyen…

nézzetek körül a munkahelyeteken, a suliban, az utcán. a legtöbb ember nem életképes, bliccel, átver, lusta és azon sír, hogy ha neki rossz kevés munkával dögöljön meg az akinek több pénze/hatalma/nője van, mert hát mégis csak.

Itt is ilyen emberek vannak, és mivel nagy részük civil, a katonákat meg megnézve young-ot leszámítva (a nevével ellentétben) mindenki még fiatal, tapasztalatlan, mit várunk?

Szerintem épp ezáltal lesz életszerű, hogy nem csodaemebrekkel vagyunk körülvéve. Rush pedig, aki okos, emberileg egy utolsó darab végbéltermék. Mint az igazi világban.

Chloe meg pusztuljon meg.

Main - 2010. 06. 14. 10:42

Ex0dus – nem tudom láttad-e az Atlantisz utolsó részét… hát az katasztrofális…(de még mindig jobb mint az sg-1 10×20 azt véleményem szerint felesleges volt leforgatni., no meg a lezáró film…az igazság ládája nem is beszélünk róla, az eleje jól kezdődött- bár kevés történelmi visszatekintés, szerintem jobban átehetett volna vezetni, ugyan abba a képsorba ahol látjuk az sg-1-et, amit épp kutat…) A film közepe meg, olyan szálat behozni a filmbe amit már többszörösen újrahasznosított, lezárt, ráadásul nem is erről kellene a filmnek szólnia…mintha időhúzásra találták volna ki, mert nincs ötletük, akkor kérdem én miért nem néznek utána/ vesznek fel /meg ötleteket? (esetleg rajongói fórumok böngészése, némi ihlet után)

Egyébként én az utolsó pár évad, évadzáróival nem voltam elégedett (szerintem elbaltázták) A finálék, sorozat utolsó részeiről szintén hasonló a véleményem. Az Atlantisz utolsó részében pl egyrészen belül is sikerült komoly ellentétet létrehozni, ami komolyan kihat a cselekményre. (bár ilyen előtte is volt)

Amúgy meg ez is már szokásos fogás, mind2 sorozatnál az első évad végére valamilyen krizis helyzet állt fent, amolyan apokalipszis-kellegű :D

DE az univerumot még nem láttam, de ahogy hallom, van benne egy-két “hiba”

Amúgy a poén hogy az 5 évad végére többszörösen kiderült, hogy az Ősők simán (még így is) legyőzhették volna az ellenséget….(aminél még az elveiket sem kell feladni.)

Main - 2010. 06. 14. 10:47

“De szégyen az eredeti SG_1/SGA-franchise-hoz képest. Jelentős javulásra lenne szükség!”

Bár az sg-1 eleje nem annyira, (az 3-4) évadtól tetszett meg, győzött meg “végleg”)
Az SGA 1 része már nagyon lenyűgözött, pl amikor a város kiemelkedik, de úgy az 1-2 évad általában, a 3 évad vége volt az a fordulópont amikor azt mondtam hogy ezt elcseszték (persze az effektek jók, tetszik is, de nem ez a lényeg)

Main - 2010. 06. 14. 10:54

“nézzetek körül a munkahelyeteken, a suliban, az utcán. a legtöbb ember nem életképes, bliccel, átver”

Az azért már nem “életképesnek” nyilvánítani aki átver, bliccel kicsit erős…ezekhez pláne ha profin csinálják, kell kis önbizalom, karizma, esetleg jártasság, stb. nem helyt álló kijelentlés.

Llew - 2010. 06. 14. 10:55

macckó:
Az, hogy min. 40-50 emberből, köztük 10-20 kiképzett katonából egynek sem jut eszébe, hogy egy túszhelyzetnek talán nem az megoldása, hogy viszonylag jó helyzetből minden előnyüket feladják, az nem életszerű, hanem teljesen logikátlan, és a nőzők totális hülyének nézése. Young pedig pontosan ezt tette, még azok után is, hogy O’Neill visszazavarta, hogy hozzon meg nehéz döntéseket (=áldozatok mindig vannak) és tegyen rendet.

Tatár - 2010. 06. 14. 11:07

Óriási csalódás a sorozat számomra, egyértelműen csak azért nézem mert kell valami űrhajós sorozat is :) A karakterek unalmasak, a színészi teljesítmény gyenge, a főszál unalmas, az epizódok ötlettelenek, a zenéről meg ne is beszéljünk.

Nem véletlen, hogy egyre több régi karakter kerül bele a történetbe, különben még a régi SG fanok -mint jómagam- is abbahagynák a nézését.

Szerintem a részek elején lévő kis összefoglaló mindent elmond a sorozatról. Gyakorlatilag ugyanazt az összevágást nyomják már az évad fele óta :D

3/10 és csak a Stargate név miatt.

Kóczy - 2010. 06. 14. 11:21

Nekem tulajdonképpen tetszett az évad összességében. Nem mondom, hogy nem voltak benne hibák meg hülyeségek olykor-olykor, de szerintem simán nézhető még így is.
Viszont az évad végi cliffhanger-től többet vártam. De ez van. Kíváncsi vagyok, hogyan tovább a 2. Évadban.

A másik két SG-sorozattal nem szoktam hasonlítgatni, hiszen az SGU már eleve úgy indult, hogy teljesen más lesz, mint az előző SG-sorozatok.

Ugyanakkor persze megértem azokat is, akiknek nem tetszik, hiszen olyan film vagy sorozat még nem készült (és valószínű nem is fog), ami mindenkinek bejött volna. (Tudom, ez baromi nagy közhely. :) )

Neton - 2010. 06. 14. 12:27

Én Young helyében frankó vákumot csináltam volna, amikor áttárcsáznak szépen jönnek és megfulladnak 2 percen belül. Most az, hogy meghal Rush vagy mittoménhogyhívják, nagy ügy, a hajó meg a többiek életben maradnak. Megért volna 1 saját áldozatot szerintem.

human - 2010. 06. 14. 12:43

főleg h rush ugye bármikor visszatehető a testébe, cska a követk kell elvenni

human - 2010. 06. 14. 12:44

m76: ebből nem mászol ki

Ex0dus - 2010. 06. 14. 12:48

macckó – Hagyjuk már ezt a végtelenségig ismételgetett hülyeséget, hogy ez emberibb, mert az emberek hülyék és hibáznak és stb. Ezek PROFIK, a maguk terén kiemelkedő zsenik, a katonák pedig a legjobbak. Csak ezek kerülhetnek ugyanis be az SGC programba. Ez a sorozat pont ezzel megy szembe. Ezek buták, együgyüek és inkompetensek 1-2 kivételtől eltekintve. Young hogy ért el ezredesi rangot? Ez egyszerűen megalázó az USAF-ra nézve. Ennek az embernek még jogosítványt se adnék.

Main – Senki sem állította egy szóval sem, hogy az előző SG sorozatok tökéletesek voltak, mert nem voltak azok. Sok klisé elem, sok plothole, de összességében mégis egy konzisztens egészet kaptunk, és élvezettel néztük. Ezzel szemben mit kaptunk most? Az egyetlen dolog ami SG ebben a sorozatban, azok a ritkán feltűnő régi arcok.

Theo - 2010. 06. 14. 12:56

Így meg már van 3 veszteség, meg még vagy 10 biztos lesz, kár hogy már az évad során vagy 15en elhullottak, persze nem gond, majd a semmiből újra termelődnek. Mint a kifogyhatatlan lőszer is, persze lehet valamelyik bolygón találtak egy golyófát is csak azt nem mutatták. Amúgy elvileg azt tudta, hogy ha Telford átjön a kapun, akkor rögtön Rush visszatér a testébe, van erre valami szabály, a kövek pakolásától független, szóval csak attól hogy meglátta Telfordot, de előtte ki akarta engedni, akkor vagy nem számolt ezzel, vagy csak gagyi. Na jó lehet azzal nem számolt, hogy ki tudják nyitni az ajtókat, de a jó stratéga mindenre próbál felkészülni, de ez még a közelében se volt, meg a civileket is de jól elrejtették.

Llew - 2010. 06. 14. 13:49

Az, hogy Young az előző részben hagyta a hajót megszállni az is hülyeség volt, de az évadzáróban attól sokkal nagyobb marhaságokat csináltak.
Egyébként a LA hajóra kerülése remek példa arra, hogy a sorozatnak semmi köze az SG-hez, illetve, hogy az írók nem látták, vagy nem emlékeznek az eredeti sorozatra. Ott ugyanis egy nagyon hasonló helyzetet oldottak meg teljesen jól, igaz kisebb támadó létszámmal. Melóhelyről nem tudom linkelni, de tessék beírni a youtubeon, hogy stargate 6×18 és a negyedik darabban, olyan 7 perc környékén van a kérdéses jelenet.

macckó - 2010. 06. 14. 14:30

Az azért már nem “életképesnek” nyilvánítani aki átver, bliccel kicsit erős…ezekhez pláne ha profin csinálják, kell kis önbizalom, karizma, esetleg jártasság, stb. nem helyt álló kijelentlés.

Ok, akkor máshogy fogalmazok. Egy olyan ember aki csak saját magára figyel, csak a saját előnyeit keresi és ezáltal mindenkit átver, bliccel, csal, az lehet, hogy itt a földön a saját kis életében életképesnek minősül, ezt mondjuk mások kárára érve el, de egy Destiny szerű környezetben határa van annak, ha az ember gyarló és csak a mások kárára képes elérni valamit, ezzel a mások és közben a saját esélyeit csökkenti a túlélésre, épp ezért nem életképes. Így már érthető mire gondoltam?

Az, hogy min. 40-50 emberből, köztük 10-20 kiképzett katonából egynek sem jut eszébe, hogy egy túszhelyzetnek talán nem az megoldása, hogy viszonylag jó helyzetből minden előnyüket feladják, az nem életszerű, hanem teljesen logikátlan, és a nőzők totális hülyének nézése. Young pedig pontosan ezt tette, még azok után is, hogy O’Neill visszazavarta, hogy hozzon meg nehéz döntéseket (=áldozatok mindig vannak) és tegyen rendet.

Mivel a katonaság hierarchikus rendszer ezért hiába jut eszébe valamelyik kiskatonánakm ha parancsot kap Youngtól, akkor azt kell csinálnia. Persze megtagadhatná, de mivel a kiskatonák kiscsírák ezért nem merik. Young pedig a saját feje után megy, megtagadja a parancsot (vagy mégsem – nem simán feladja magát, hanem van egy terve amiben Rush visszavehetné az irányítást, csak ugye Telford elkúrja azzal, hogy egymásra lőnek a csajjal). A civil/katonai különbséget meg már több részben is boncolgatták, erre itt külön most nem térnék ki.

macckó – Hagyjuk már ezt a végtelenségig ismételgetett hülyeséget, hogy ez emberibb, mert az emberek hülyék és hibáznak és stb. Ezek PROFIK, a maguk terén kiemelkedő zsenik, a katonák pedig a legjobbak. Csak ezek kerülhetnek ugyanis be az SGC programba. Ez a sorozat pont ezzel megy szembe. Ezek buták, együgyüek és inkompetensek 1-2 kivételtől eltekintve. Young hogy ért el ezredesi rangot? Ez egyszerűen megalázó az USAF-ra nézve. Ennek az embernek még jogosítványt se adnék.

Na most ha én jól emlékszem, akkor épp egy szenátor és a sleppje plusz néhány kutató civil, egy egyetemista túlsúlyos játékfüggő és egy fiatal katonákból álló csoport volt kénytelen a Destiny-re menekülni mert szétbombázták a fejük felett / alatt a bolygót. Nem mélyűri felderítésre, hosszú elszigeteltségre kiképzett egyénekről van szó. Az SGC a különböző kapukon kiküldött csapatok személyzetét nyilván úgy választja meg, hogy ott csak a lángeszű, tökéletes fizikumú, stratégiai pontossággal és hidegvérrel felruházott félistenek jöhessenek számításba, de ez nem egy ilyen előre megtervezett, gondosan összeválogatott csapat.

Ezeken túl én is látom azt, hogy – főleg a sorozat elején – volt elég sok hiányossága a sorozatnak, de már megint mindenki jobban tudja, hogy ő mit hogyan csinált volna a karakterek helyében. Azt elfelejtik, hogy ezek a karakterek nem látnak minden történést mint mi, közelebbről ismerik a többi karaktert és – sajnos – nem kívánják chloe hirtelen, indokolatlanul erőszakos elhalálozását.

peace, out.

Ex0dus - 2010. 06. 14. 14:36

Mi az hogy nem előre tervezett valami? Szerinted az Icarus bázisra, ami az univerzum egyik legnagyobb felfedezése, csak gyengeelméjűeket küldenek? Értem mire célzol, csak azt nem veszed figyelembe, hogy már ahhoz, hogy átléphess a csillagkapun valaki, ahhoz le kell tenni valamit az asztalra. Természtesen Eli, Chloe kivételek, de ez egy általános probléma. Ezek a karakterek nem egyszerűen nem felkészültek, hanem katasztrofálisan alkalmatlanok bárminemű SGC részvételre.

Theo - 2010. 06. 14. 15:13

Azért ez a hierarchikus rendszer akkor elégé becsődölt, mert még a szuperkatona Greer is tagadott már meg parancsot, Youngról, az állandóan siránkozó Scottról, meg a többi már elhullotról nem is beszélve.

m76 - 2010. 06. 14. 15:56

“m76: ebből nem mászol ki”

Nem érzem úgy hogy bármiből is ki kéne másznom, csak magukat minősítik mindazok akik szándékosan nem akarják felfogni mire gondoltam.

pwpw - 2010. 06. 14. 15:59

amíg részeken keresztül cipelte Eli a Chloe-t, mindig le kellett halkítanom, mert folyamatosan csak nyögtek, megállás nélkül, nem akartam, h a szomszédok azt higgyék, ilyen hangosan nézem a pornót.. egyébként én nem tudtam végignézni

Bargab - 2010. 06. 14. 16:34

Gyenge kezdés után nálam előrejött a heti nézendők közé.
Az elején kicsit úgy tünt, hogy nem tudnak mit kezdeni a sok karakterrel.
Telford irritált nagyon de legalább meg tudták oldani hogy az ügyeletes segfejből kicsit kihozták a végére.

Sajnos tényleg kicsit olyan a “csapat” mintha idióták gyülekezete lenne, de talán a későbbiekben tököt növesztenek és belecsapnak a lecsóba.

Kellene pár normális író akinek van elképzelése és azt meg is tudja írni. Ha több évadot akarnak akkor ki kellene találni a sablonrengetegből.
Nem egy új BSG-t akarok, de most már ismerünk mindenkit és beindulhatna kicsit a történet.

Pocok - 2010. 06. 14. 16:54

Még annyi: Szóval az volt a terv, hogy kiengedik őket a zűrbe? Vagy csak, hogy elszipkázzák a levegőt, míg megfulladnak? Csak mert ha az utóbbi, akkor utána azt az egy embert újra lehetne éleszteni. AHOGY AZT TETTE IS 10 PERCCEL ELŐTTE!

M76 - 2010. 06. 14. 17:54

Atyaég ez mekkora überbaromság, ez a mélypont, és még csak az 1/4-ét néztem meg az utolsó duplarésznek, de nem bírtam tovább ki kellett nyomnom, mert a sok hülyeségtől eldurrant volna az agyam.

Llew - 2010. 06. 14. 19:13

macckó:

Young pedig a saját feje után megy, megtagadja a parancsot (vagy mégsem – nem simán feladja magát, hanem van egy terve amiben Rush visszavehetné az irányítást, csak ugye Telford elkúrja azzal, hogy egymásra lőnek a csajjal).

Az nem terv volt, még ötletnek is túlzás lenne nevezni, mert annyi bizonytalanság volt benne. A LA-nek volt kb. négy túsz a csere után. A másik oldalon meg vannak mondjuk 60-an kajával, fegyverekkel, a hajó irányításával. Erre a nagyeszű parancsnok megadja magát, és mindent átad az ellenségnek, aki már rosszkedvében megölt egy túszt. Mindezt azért, hogy Scottéknak kevesebbet keljen a burkolaton sétálni, mert a lázadás idején is ebből vezérlőből irányítottak, és akkor az egyik lyuk az ő térfelükön volt. És az egészet egy olyan ember ötletére alapozza, aki igazából még nem bizonyította hűségét. Az lett volna a cliffhanger, ha kiderül, hogy Telford nem volt agymosva, és most jól átvágta őket.
A hierarchiáról meg annyit, hogy persze a katonák követik a parancsot, de amikor egy ilyen zárt közösségben valaki nyilvánvalóan baromságot csinál, és feleslegesen veszélyezteti az embereket, akkor csak tiltakozni kéne. Nem mellesleg az írók a korábban látottakat is felrúgják, ha a kívánja. Scott érdekes módon tudott tiltakozni, mikor Young Rush-Telfordot fullasztotta, de mikor mindenkinek az élete lehet a tét akkor, persze egy szava sincs.

Itt a korábban emlegetett részlet:
http://www.youtube.com/watch?v=jawEVRWCCjw&feature=related
Kb. így kellett volna megoldani a helyzetet a LA érkezésekor.

Llew - 2010. 06. 14. 19:14

Ja, ez lemaradt: 7:30-7:45-ig kell nézni

habba - 2010. 06. 14. 19:19

Tényleg nevetséges ez amit összeszerencsétlenkedtek. Kapu megnyílik–> emberek megérkeznek–> kapu zárul–> levegő elszív–> elájulnak–> levegő vissza–> end of story

M76 - 2010. 06. 14. 22:25

Az még csak a kezdet, de olyan szűk folyosókon, hogy a fenébe tudtak úgy előrenyomulni? 2m-ről lövi egymást a két csapat géppuskákkal egy folyosóban és senki se sérül meg.

Arról már nem is beszélve, hogy destinyn sose jártak, mégis van kifelyezetten olyan zártörőjük, ami destiny ajtóit nyitja :-D Nyihaha És még ezt is überelik azzal, hogy egy szobába bezárt csapat katona legyőzi azokat akik az összes kijáratot bevédték, lol. Ok gránátot dobtak ki, és akkor mi van? Eleve baromság közvetelnül az ajtó mögött várni az ellenfelet. De ha hátrébb húzódnak 10m-rel és ott megfordulnak még mindig ugyanúgy szitává lőhetnek bárkit aki kilép az ajtón. Egy teknősbékának több taktikai érzéke van.

Zirowe - 2010. 06. 14. 23:30

Llew: Jonas-t de rühelltem mindig is!:D

Waldi - 2010. 06. 15. 10:53

Hat ha lenne tokuk az iroknak, mint a Spartacus-os iroknak, akkor a masodik evad azzal kezdodne, hogy igencsak megritkitjak az eredeti legenyseget, puhapocs Young-gal az elen, ezzel megvalositva Hunnenkoenig almat a rebootra :D
Young bociszemu nezese lassan V Juliet szinten idegesit. Most komolyan o egy katona, egy parancsnok, mi a jo istenert nem volt kepes kiszivattyuzni a levegot a kapu terembol? 1 ember vs a tobbi embere?
Chloe Eli smuzolason en is kiakadtam. Legalabb egy smaciig eljuthattak volna, ha mar ekkora szerelmi haromszog van ezek szerint :D
Az ER-os doktorno leszbi szala is tok felesleges. Jo-Johansen, Lt. James, Eli es talan meg Rush kivetelevel senkiert se ejtenek konnyeket.

A pulzaros dolog meg total hulyeseg volt. Ha anyag aramlik at a feher torperol a neutron csillagra, akkor az akkrecios diszk a neutron csillag es a feher torpe kozott jon letre, akkor hogy is megy at rajta a feher torpe (raadasul keringesenkent 2x kene atmennie rajta). Az igaz, hogy a pulzarok millisec pontossaguak, de egy akkrecios diszk eleg turbulens dolog, tized masodperc pontossaggal nem varhato semmi esemeny. Raadasul egy feher torpenek a gravitacios tere nem eleg eros gamma fotonok keltesehez.

Van ezeknek egyaltalan tudomanyos tanacsadojuk?

Gabesz - 2010. 06. 15. 12:16

És neked?

Llew - 2010. 06. 15. 12:36

az lenne a legkisebb baj, ha a pulzáros dolog lenne az egyetlen hülyeség a zárórészben

Waldi - 2010. 06. 15. 13:03

Nekem nem kell, en ertek hozza :D

Az ok, hogy dramairas teruleten megbuknak, szinte vartam, hogy lelojek a foszereploinket, akikert izgulnom kellett volna.

De hogy egy garda, aki 5 evadon keresztul tudomanyosan tobbe kevesbe korrekt tortenetet alkotott, az evadzaro alapotletet egy wiki buvar bolcsesz gyakornok szintjen irja meg, azert az eleg durva.

M76 - 2010. 06. 15. 20:06

Azért ez túlzás mert múltkor láttam egy videót, a bölcsész gyakornok azt se tudja van e gravitáció a holdon.

Gergő - 2010. 06. 16. 15:00

Egy éven keresztül vártam ezt a sorozatot, aztán kaptam egy nagy kalap f*st.

Emlékszem, hogy harangozták be: “Minden eddigi SG-nél sötétebb hangulatú, legdrágább SG sorozat, mivel távol kerülnek nagyon a földtől, rengeteg idegen faj melyek nem hasonlítanak az emberekre.”

Ebből most mi igaz de komolyan? Egy emós Grace Klinika, ami ráadásul iszonyatosan UNALMAS! “Urgo – SG1” :)

Az SG-1 szerelmi szálát imádtam, Jack és Carter közötti fel-fel tűnő vibrálás nagyon meghatóra sikeredett. Főleg ezekben a részekben: Divine and Conquer, Grace, Lost Paradise :)

Inkább 10-szer megnézek egy régi SG részt, mint ezekből akár 1-et is. Ez nagyon elszomorító. :(

2/10, csak a név miatt

Hunnenkoenig - 2010. 06. 16. 23:05

Na ketszer probaltam be, ketszer bealudtam.

Szamomra ez a kasza ideje.

Majd masodik evadban ha azt hallom mindenhol es mindenkitöl, hogy elerte az SG-1 szintjet, akkor visszanezek.

Csigusz - 2010. 06. 17. 01:05

nagyon nehéz lesz kibírni őszig, igazi idegesítő cliff-et kapott, persze úgyis mindenki túléli, csak arra kell várni hogy hogyan :)
jah igen, nekem tetszik még mindig :D

Tyberius - 2010. 06. 17. 01:23

Hát a cliff az siralmas volt, ami a legjobban felbaszta az agyamat az az orvosi szobás rész és TJ keresztbelövése. Innen is gratulálok, hogy csak nem bírták ki az írok, hogy ne csináljanak feleslegesen mondvacsinált drámát a magzat elveszejtéséből. Esküm, mióta kiderült, hogy terhes a csaj azt vártam milyen balfasz húzással oldják meg hogy elvetélje a gyereket, mert hát az majd kell a köv évadra, hogy depressziós lesz meg szétzuhan és sok picsogás stb. Hát ez a megoldás közelíti a No 1-t (értsd: kurva balfasz húzás volt), ennél csak a spontán nátha utáni vetélés lett volna röhejesebb…
Egyébként tényleg nagyon sok lett így, hogy mindenki a halál szélén táncol, nincs tényleges izgulási alap. Mondjuk a társaság fele menne a levesbe, akkor jó lenne, kezdve mondjuk Cloe-val meg akkor már TJ-jel, mert bár eddig jó volt, nincs szükség a drámázására. Telfordnak helló, igazából nem sajnálom (két dudás egy csárdában, bár akkor már inkábbb Young mehetne a levesbe), Kiva nem lenne rossz ha maradna, bár így a sztori kicsit emlékeztetne a ST:V (értsd: Star Trek Voyager) alap sztorijára a maqui-val, bár lehet kicsit dobna a sztorin vagy csak mélyítené a már amúgy is mély drámát, de itt már ütősebb lenne a két dudás egy csárdában effekt. Persze ehhez kellene valami főfasz ellenség, aki kényszerítené őket a szövetkezésre…
Ez így kevés volt, pedig a visszatérés után nekem nagyot nőt a tetszési index (pedig előtte is tetszett), de ez a vége ez szar volt.

Horny Reaper - 2010. 06. 17. 08:49

Nem hittem volna, hogy a BSG-nél lehet unalmasabb űrhajós sorozatot csinálni, és sosem gondoltam volna, hogy pont az SG-nek fog sikerülni :-S
Mint előttem írták, nincsenek szerethető karakterek, történet, meg úgy semmi, ami miatt kiemelkedő avagy jó lenne, bár ki tudja mi lesz a második évadban. Az utolsó 3 rész azért tetszett, mert TÖRTÉNT valami, igaz nem sok, de az egész évados átlaghoz képest azért mégiscsak valami :-)
Várom a fejlődést, de ez eddig nagyon kevés, sajnos.

yippyupp - 2010. 06. 17. 10:41

szánalmas

Ghunter - 2010. 06. 19. 05:46

Látom ez lett a hivatalos kibeszélő, így áthoztam ide is, a hozászolást.:)

Huh hol is kezdjem. Nekem tetszett. De mielőtt komolyabban belemennék nézzük a hasonszőrű Sg évadzárókat, pontokkal:

Sg-1: 2. évad: 10/7 nem rossz ez a kiből lesz Goauld de kevésbé volt mozgalmas mint a mostani évadzáró.

3. évad: 10/9 Megjönnek a replikátorok, pörgős és izgalmas. A végén nem tudjuk meg mi lesz hőseinkkel.

9. évad: 10/8 Jön az Ori és a befejezés is kellően sötét nem tudni kivel mi lett.

SgA 1. évad: 10/10 Nálam egyértelműen favorit ez a szezon záró. Izgalmas pörgős és megfelelően sötét hangulatú.

4. évad: 10/4 A legrosszabb ilyen évadzáró és a sorozat történetében sem volt nagyon rosszabb. Sem évad, sem finálé.

Ebből is látszik, hogy nem először sütik el ezt a receptet. És akkor a +1

Sg-1 10. évad: Egy ilyen sorozat nem ezt a lezárást érdemelte volna: 10/6

Ebbe a sorba csatlakozik a :

SgU 1. évad : 10/8 Igen nekem bejött az évadzáró, és érdekes folytatást enged következtetni. A zene és az animációk
megint nagyon jók lettek ( akik még az animációkba is belekötnek az már csak színtiszta szőrszálhasogatás ) a vége a
lassításokkal is tetszett. A luccian Alliance-ból remélem Varro megmarad abban a karakterben szerintem van potenciál.
A másik aki állandó karakter lehetne az Telford. ( Parancsnoknak, ha Youngal nem tudnak mit kezdeni )

Young ügyetlenkedése sajnos logikus, a karakter jelenleg ennyit tud, ( az évad alapján ) de remélem azért a 2. szezonra jóval határozottabb
és bevállalósabb karaktert faragnak belőle.

Évad : 10/8

És még valami :
Aki szerint az SG világát megszégyeníti ez a sorozat, meg ilyen rossz még nem volt, az mit mond az Sga: 4. évadára ( ami miatt kasza lett ) vagy hovatovább egy sg-1 10. évadára a borzasztó 200-ik résszel ( ha nem a 200. -ik akkor talán de így ) és arra a semmilyen, unalmas, erőltetett, sorozatzáróra? Ami nagyjából az egész szezonra jellemző volt. Fura.

Ghunter - 2010. 06. 19. 07:02

Gergő : “Egy emós Grace Klinika” O.o

Na ezt, hogy sikerült összekombinálnod? Komolyan mondom nem értem. Mert van benne sex + a karakterek között valami érzelem?

Megsúgom, de ebből már a 66-os St-ben is jóval többet kaptunk. Ott Kirk majd minden részben összejött valakivel. :) És a hajón belűl is volt románc. Az, hogy eddig ilyen nem nagyon volt az Sg-ben korántsem jelenti, hogy újkori lenne a sc-ifi sorozatok történelmében. Ott van a Farscape + B5 + Ds9. És még jó pár. Elismerem aki nincs hozzászokva annak tömény lehet de, hogy egy emós Grace Klinika? Bah :)

Hunnenkoenig - 2010. 06. 19. 18:53

Ghunter, ne magyarazd a bizonyitvanyt! Ugysem sikerül :-P

Arilian - 2010. 06. 20. 02:24

Hát ez gyenge sajnos, majdnem bealudtam, a 20.at már csak erősen tekergetve tudtam benézni :(

Ez a szomorú, hogy évent 1-2 sci-fi fér a TVre, és benyomnak egy ilyet. Ha elkaszálnák legalább lenne esély valami jobbra (nem lenne nehéz)

Gergő - 2010. 06. 21. 10:03

Ghunter – 2010. 06. 19. 07:02

Nem az a bajom, hogy “valami érzelem” van benne, mert az volt az SG-1-ban is. De egy SCI-FI sorozatban, ne az érzelmek legyenek a középpontban. Ha érzelmeket akarok ilyen mennyiségben, akkor nézem a Romantic chanel-t.

A Star Trek-ben meg voltak legalább idegenek. Hány idegent is tud felvonultatni az SGU 1 évad alatt? Bogarakat leszámítva 1-et? Az ilyen penészgombaspórákat nem számoltam, amik természetesen láthatatlanok. :)

A szereplők pedig 1-1-ig olyanok, akiket nem tud megkedvelni az ember, és úgy látom ezzel nem csak én vagyok így. Színészek is bénák, egyedül Rush hozza a karakterét, mert ő tényleg nem rossz színész, de az új arcok nagyon gyengék.

Racoon - 2010. 06. 21. 10:32

Elérni az SG színvonalát?
szerettem az SG-t, de a részek felét ugyanúgy ki lehetett dobni az ablakon.
Mélypontok:
Broca divide, Tealc komplett “önálló” “karakter építő” részei, jaffa szabadságharc.

szóval az SGU erős közepes, de az SG-t is azért szerettük anno mert darálva néztük, és elkallódtak a szar részek néhány űrhajós lövöldözés között:)

Llew - 2010. 06. 21. 17:46

Racoon az SG-ben kb. a 6-7. évadtól volt űrhajós lövöldözés, nem azzal fogták meg az embereket. Én pl azért szerettem/szeretem mert könnyed szórakozás. A hősük két poénkodás meg némi lövöldözés mellett minden helyzetből kivágták magukat. Néha meg még egy kis komolykodás is belefért. Nem akart több lenni, mint ami. Ehhez képest az SGU egy izzadtságszagú erőlködés, hogy sötét hangulatot, meg drámát teremtsenek akkor is amikor nem kéne.

Gergő - 2010. 06. 22. 11:03

Llew – 2010. 06. 21. 17:46

Egyetértek.

Racoon – 2010. 06. 21. 10:32

Senki nem mondta, hogy az SG-1 minden része remek volt, voltak kevésbé izgalmas töltelékrészek. De mégis minden részben volt valami történet, az Universe-ben egy helyben topognak.

A Jaffás részek nekem sem voltak a kedvenceim, de mondjuk a Borca Divine éppen tetszett, és ez még a sorozat elején volt, a 4. rész, jó hogy nem volt a legizgisebb. De a Cold Lazarus, és azok a részek amik a szereplők életéről szóltak szerintem sokkal inkább megérintették az embert. Daniel szülei, nagyapja, O’neill felesége, Carter édesapja és a hozzájuk kötődő részek mind érdekesek voltak, és szerethetővé tették a karaktereket. Az engem egyáltalán nem érdekel, hogy a kő segítségével hogyan d*gja meg az egyik katona a másiknak a feleségét! Mi ez egyáltalán?? Fel is bosszant az egész, már ha csak rágondolok.
Ez ilyen intrikázós hülyeség sci-fi-vel megfűszerezve. Csak nagyon méltatlan, hogy ráhúzták az SG köntöst.

Waldi - 2010. 06. 23. 11:43

“Joseph Mallozzi, a Csillagkapu sorozatok egyik producere írta meg a blogján, hogy a sorozat showrunnereként is ténykedő Robert C. Cooper író és rendező elhagyja a produkciót. Az okokról eddig mit sem tudni, lehet megunta, hisz 1998 óta dolgozik a sorozaton, de akár az is lehet, hogy menekül a süllyedő hajóról (a legújabb Csillagkapu széria, az Univerzum nem szerepel valami fényesen).

Cooper eddig 178 epizód megírásában vett részt a Stargate franchise 334 epizódjából, többek között olyan részekben, mint a 200 (SG-1 10×06 200), az Ellenség a kapuknál (SGA 5×20 Enemy at the Gate) és a Szabotázs (SGU 1×16 Sabotage). Rendezőként is kipróbálta magát. Az SG-1-ből ő rendezte a Keresztes háborúkat (9×19 Crusade) és a záróepizódot, a Vég nélkült (10×20 Unending); az Atlantiszból a nevéhez fűződik a Sateda (3×04 Sateda), a Hasonmás (4×04 Doppelganger) és a Vegas (5×19 Vegas). Az Univerzumból pedig ő jegyzi az 1×08 Time és az 1×14 Human című epizódokat. Valamint írója és rendezője is az első SG-1 filmnek, az Igazság ládájának (Ark of Truth).”

http://www.sfportal.hu/robert-c-cooper-elhagyja-a-csillagkaput-6093.scifi

Cinzina - 2010. 07. 03. 12:26

“nézzetek körül a munkahelyeteken, a suliban, az utcán. a legtöbb ember nem életképes, bliccel, átver, lusta és azon sír, hogy ha neki rossz kevés munkával dögöljön meg az akinek több pénze/hatalma/nője van, mert hát mégis csak.”

Akkor menj ki az utcára. Én azért szeretek TV-zni, mert kicsit el lehet rugaszkodni a mindennapok eseményeitől. Ha egy sorozat olyan mint az élet, akkor ennyi erővel híradót is lehet nézni…. És ha egy sorozat, ami olyan, mint az élet, az űrben játszódik…. na ezt hagyjuk :D

Cinzina - 2010. 07. 03. 12:35

Ja amúgy én egy részt se néztem meg a SGU-ból, de ezek után asszem nem is fogok :)

Hunnenkoenig - 2010. 07. 04. 13:48

Cinzina: en is pont ezt vallom.

Azert mert ürhajo es nem korhaz, vagy berhaz, attol meg nem lesz jobb a sorozat barmelyik napi sza(r)ppan operanal.

sfefe - 2010. 07. 10. 22:58

Hat igen sajna az SGU finoman mondva eleg gyenge….

mat - 2010. 07. 11. 14:03

Hát a sorozat első részei nekem se tetszetek de az évad végére megkedveltem a sorozatot.
Különösen örülök neki hogy jó pár hibát ami jellemző volt az előző sorozatokra azt itt nem követek el.
Olyanokra gondolok hogy nem az első részben találkoznak valamilyen hihetetlenül fejlett és gonosz főellenségél ami ellen esélyük sincs gyakorlatilag de azért valahogy x évad útán mégis legyőzik. (gondolom ismerős úgy-e a kígyók ori lidércek)
Szóval jó hogy nem ezt a felállást választották.
Az is tetszett hogy most nincs olyan zseni a csapatban aki mindent meg tud javítani cirka 40 perc alatt függetlenül attól hogy százezerszer fejeltebb technika mint amivel valaha találkozott meg mindenhez ért stb.
Szóval összefoglalva ha lehet ezt mondani egy scfi sorozatra akkor realisztikus persze bizonyos határokon belül az előző két sorozathoz képest mindenféle kép.
Sokaknak szerintem épp ezért nem jön be az előző két sorozathoz hasonlót vártak és azért ez el kell ismerni hogy azért egész más de szerintem jó.

Llew - 2010. 07. 11. 15:51

mat:
el kéne olvasni a kommenteket és elfelejteni végre, hogy azért nem teszik, mert más mint az elődök. Francokat, többen is leírtuk, hogy miért. Például azért, mert egy középszar valami, ami erőlködve próbál más lenni az elődöknél, és közben olyan hülyeségek vannak benne, amiktől a néző a falat kaparja.

mat - 2010. 07. 11. 16:33

Llew:

Csak egy feltételezés volt az hogy azért nem tetszik sok embernek mert nem hasólit az elődökre lehet hogy tévedtem ennyi.

“Például azért, mert egy középszar valami, ami erőlködve próbál más lenni az elődöknél, és közben olyan hülyeségek vannak benne, amiktől a néző a falat kaparja.”

Figyelj az hogy középszar valami nos azért ezt erősnek érzem nyilván nem egy nagy szám én sem tartom annak de azért nem szar.
Az hogy tele van hülyeségekkel igen vannak benne de mondj egy scfi sorozatot amibe nem volt.
És ha már itt tartunk a nagy elődök amiket én úgy érzem hogy sokszor túl magasztalnak mert igen jók voltak de ha ma megnéznél mondjuk egy részt pl SG1 bármelyik évad bármelyik részéből abba is ugyan annyi ha nem több hülyeséget találnál.
Tudod most kezdhetném a felsorolást de nem teszem először is nem akarok fikázni semmit mert nekem is tetszetek az elődök (a hibái hülyeségei ellenére)másodszor aki látta őket az tudja hogy miről beszélek.

Gergő - 2010. 07. 12. 10:53

mat

Az SGU-val az a legnagyobb baj, hogy rosszak a színészek, egyáltalán nem tették szerethetővé a karakterüket, persze lehet, hogy ennek a forgatókönyvírók az okai. Az egész sztori eddig az SGU-ban egy kalap sz*r. Milyen izgisen hangzott, teljesen más galaxis, el lesznek vágva a földtől. Aztán meg ott vannak ezek a “szúrjuk meg a másik feleségét kövek”. Igenis ez egy középsz*r sorozat. A közép jelzőt csak az elődöknek köszönheti, mert amúgy nagyon béna az egész. Végigszenvedtem az 1. évadot, senki nem mondhatja, hogy nem vagyok fogékony az új dolgokra, mert rengeteg sorozatot kipróbáltam, és sokat meg is szerettem, de az SGU gyenge.

mat - 2010. 07. 12. 17:30

De látod ezt nem értem azt írod te is és mások is hogy egy kalap szar meg középsz.. de ha ennyire nem tetszik akkor hogy bírtad végignézni 20X40 percet lehet hogy csak én vagyok vele így de ha elkezdek nézni egy új sorozatot és a 4 résznél még mindig nem tetszik akkor nem nézem tovább és kész.
Lehet hogy leírom a véleményem ide vagy más hasonló oldalra de ennyi tovább nem foglalkozom vele.
Az kizárt hogy 20. rész után még mindig azt írogassam hogy mennyire szar stb..
És ha megnézed a hozászolások többségét még mindig ezen lovagol mindenki miközben szerintem már az évad záróról kellene beszélni(és itt már szerintem azoknak kellene írni akinek valamilyen szinten tetszett a sorozat) nem arról hogy mekkora szar stb..
Ja azzal magyarázni a dolgot hogy csak azért nézi valaki annak ellenére hogy mekkora szarnak tartja mert nincs más hasonló témájú sorozat az meg szimplán igénytelenség az nem tudom mit pampog hisz neki minden szar jó ezek szerint.

Llew - 2010. 07. 12. 19:17

mat:
te direkt nem olvasol vissza, vagy csak lusta vagy? Sokan leírtuk, hogy mi baj van a sorozattal, mi nem tetszett az évadzáróban: szappanopera, buták a karakterek, idióta módon használják a köveket, stb.
És köszönjük, hogy leigénytelenezted a hozzászólók jó részét.

mat - 2010. 07. 12. 20:37

“te direkt nem olvasol vissza, vagy csak lusta vagy? Sokan leírtuk, hogy mi baj van a sorozattal, mi nem tetszett az évadzáróban: szappanopera, buták a karakterek, idióta módon használják a köveket, stb.
És köszönjük, hogy leigénytelenezted a hozzászólók jó részét.”

De látod pontosan ezt akarom el magyarázni végig néztek 20X40 percet egy olyan sorozatból amiről az a véleményetek hogy:szappanopera, buták a karakterek, idióta módon használják a köveket, izzadságszagú , gyenge ,kevés hogy téged is idézlek “azért, mert egy középszar valami, ami erőlködve próbál más lenni az elődöknél, és közben olyan hülyeségek vannak benne, amiktől a néző a falat kaparja”
Én azt mondom hogy ez rendben van ez a ti véleményetek nincs ezzel semmi gond.
De akkor áruld el hogy mért néztek egy ilyen szar sorozatot?
Mert leszóljátok de azért nézitek mert más nincs ne haragudj ez akkor is igénytelenség és valahol képmutatás is mert ha az embernek nem tetszik alapjában egy sorozat akkor azt nem nézi és kész és teljesen mindegy hogy a kategóriájában nincs más.

Hunnenkoenig - 2010. 07. 13. 01:19

pfff…

Ti meg mindig ezen vitatkoztok?

En az evadzaro resz elsö harmadanal kaszaltam a sorozatot. Kikapcs es kesz. En ezt meg bottal se piszkalom meg ezutan.

@mat: unatkozol nyaron vagy mi van? A dizsi mar reg bezart. Akkor nyit ujra, amikor majd jön az uj evad. Addig nincs itt semmi latnivalo.

Mindig lesznek, akik meg remenykednek es a nev miatt vegig fogjak szenvedni, mert nem akarjak elhinni, hogy tenyleg sikerült valamit igy elbaszni. Kesz. Ezt miert nem lehet elhinni es elfogadni?

Ha nem tetszik, hogy masoknak nem tetszik, akkor menj es nezd, oszt ne olvasd ezt a topikot.

Meg kene mar tanulni, hogy ha valamit a rajongok vehemnsen szidnak, az azert van mert TÖRÖDNEK azzal, amit szidnak. Ha nem igy lenne, akkor egyszerüen csak leszarnák.

Ha folyton azt hozza fel valaki, hogy “minek nezed, ha nem tetszik” azzal csak öt fogjak hülyenek nezni a többiek.

mat - 2010. 07. 13. 16:29

Hunnenkoenig:

Először is itt senki nem vitatkozik eddig ez egy kulturált eszme csere volt.

“En az evadzaro resz elsö harmadanal kaszaltam a sorozatot. Kikapcs es kesz. En ezt meg bottal se piszkalom meg ezutan.”

Tényleg van egy olyan érzésem hogy majd azért látom az írásaidat 2 évadban majd akkor emlékeztetlek rá hogy te már kaszáltad mit írogatsz ok.

Ha nem tetszik, hogy masoknak nem tetszik, akkor menj es nezd, oszt ne olvasd ezt a topikot.

Barátom ha nem tudsz olvasni azt ne rajtam enged ki most magamat kell idéznem remélem most sikerül el olvasnod “az a véleményetek hogy:szappanopera, buták a karakterek, idióta módon használják a köveket, izzadságszagú , gyenge ,kevés hogy téged is idézlek “azért, mert egy középszar valami, ami erőlködve próbál más lenni az elődöknél, és közben olyan hülyeségek vannak benne, amiktől a néző a falat kaparja”
Én azt mondom hogy ez Rendben van ez a Ti Véleményetek Nincs ezzel Semmi Gond.”
Nagybetűvel kiemeltem amit értelmezned kéne.

“Meg kene mar tanulni, hogy ha valamit a rajongok vehemnsen szidnak, az azert van mert TÖRÖDNEK azzal, amit szidnak. Ha nem igy lenne, akkor egyszerüen csak leszarnák.”

Ja ezek szerint itt mindenki törődik sorozattal mert szidja mint állat érdekes.

“Ha folyton azt hozza fel valaki, hogy “minek nezed, ha nem tetszik” azzal csak öt fogjak hülyenek nezni a többiek.”

Nos látod ezt elhiszem a hozzád hasonló emberek biztosan.
Én meg azt nézem hülyének aki végig nézz 20 részt egy sorozatból amit szarnak talál le is írja részenként kétszer hogy mekkora szar de a Név miatt azért megnézi sőt ha lesz belőle 7 évad azt is megnézi mert hát ha majd jobb lesz nos én az ilyen embert nézzem hülyének.

@mat: unatkozol nyaron vagy mi van? A dizsi mar reg bezart. Akkor nyit ujra, amikor majd jön az uj evad. Addig nincs itt semmi latnivalo.

Én már 7 éve dolgozom nem érek rá unatkozni
de igazad van itt tényleg nincs látnivaló ezzel befejeztem a topik olvasását.

Greg - 2010. 07. 30. 13:45

Ingyen vállalok magyar nyelvtan korrepetálást, csak tanuljatok már meg helyesen írni, mert a végére fizikai fájdalmat okozott az olvasás…

Egyébként nekem tetszett, és még többet várok a következő évadtól. :)

B@rt - 2010. 08. 18. 15:36

Akiknek tetszett, nos nekik ajánlom ezt az oldalt:

http://sghun.net/forum/index.php

Maja - 2010. 08. 24. 01:52

Hi
Végig olvastam a posztokat és jókat nevetem….
Nekem személy szerint tetszet az uj sorozat és látok benne fantáziát nekem 10/10 eddig.
Igaz elfogult vagyok és sg fan az eddigi sorozatok mind fent virítanak a polcomon DVD-n.
Vitába nem szálnék senkivel mert mindenkinek meg lehet a véleménye a sorozatról de anyit azért hozzá tenék hogy ha nézük az sg – sga -t akkor ebbe a sorozatba is beletetek mindent ami kel sőt megspékelték egy kis eletszerü atmosásal mintha valodi lenne és ez fogot meg benne a legjobban.
Látszik hogy odafigyeltek rá ne legyen koppintás gyanús mikor megnézik.
már csak 1 hónap és jön a második évad a nyitó durva lesz ahogy az előzetest néztem….. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz