Mi a fene? Most jól kiderült, hogy lélekben 41-59 éves nő vagyok? Csak mert hiába kattantam rá a Rizzoli & Isles promóira, hiába lett várós a sorozat, előzetesen nem sok jót olvastam róla. Erre meg… Remek kezdés, jó szöveggel, majd jópofa főcím remek zenével (a sorozatban is használják a motívumokat, nem tudom, mennyire illik oda, de megvett), majd jött a karakterek bemutatása (hihetetlen, de csont nélkül mindegyik bejött, főhősök: naná, mellékzsaruk: dettó és még anyu is, mert manapság minden sorozatba kell anyu) és végül az ügy, melyben nem kellett ide-odacsavargatniuk a sztorit, nem az volt a lényeg, hogy ki a gyilkos. Mondom, szinte semmit sem tudok felhozni a Rizzoli & Isles ellen, még azt sem, hogy kevés Isles lett volna, hiszen eredetileg csak Rizzoli lett volna a sorozat címe.
RIZZOLI & ISLES – 1×01 – 8/10
A sztori lényege annyi, hogy adott egy tomboy, vagyis fiús gyilkossági nyomozó (keménykedik, sportol, igénytelen, nem ért a randizáshoz), és az ő nagy haverja, aki halottkém, aki 100 százalékosan csajszis, igényes, divatbolond, holott geek ezerrel. És ők nyomoznak. Na jó, nem nyomoznak, mert csak Rizzoli nyomoz (sőt, azt sem, inkább retteg és kerüli a randikat), a halottkém csak halottkém, szó sincs arról, hogy egymás között tárgyalják az ügyet, meg éjszaka együtt fusiznak füstös sikátorokban. Egy sima nyomozós sorozatról van szó, mely arra apellál, hogy Angie Harmon és Sasha Alexander tud olyan karaktereket hozni, akiket megszeret a néző.
Én azt mondom, hogy sikerült nekik. És sikerült a többieknek is. Pedig nagyon jól tudom, hogy miképp lettem megvéve, hiszen nagyjából minden egyes figura kapott egy jellemvonást és arra hangsúlyoztak rá bénán, de sokszor az írók. “Rizzoli nem csajszis.” Oké, értjük. “De tényleg nem az!”. Jól van már. “Isles jól öltözködik.” Oké, vettem. “De tényleg!”. Jól van már. “De még akkor is jó cucc van rajta, ha éjszaka becsöngetsz hozzá”. Húúú, de jó. “Sőt, ha rumlit takarítani jön, akkor is azt feleli a “Tényleg ebben a ruhában akarsz koszolni?” kérdésre, hogy “Ez a koszos ruhám.”. (Ezt a geek faktorral is elismétlik.) De ugyanez működik a zsarukkal: az egyik hány, ha hullát lát (elismétlik nekünk párszor), a másik egy ritka nagy paraszt (háromszor tűnik fel, háromszor bizonyítja be), stb.
Mindezt csak azért írtam le, mert jelzem, hogy átlátok a szitán, de jó volt úgy tenni, mintha nem. Arra az 50 percre. A pilot fő szála egyébként egy személyes ügy: gyilkosság történik, melyet úgy követtek el, mint anno azt Rizzoli, sitten ülő nemezise csinálta párszor. Ki lehet a gyilkos? Másoló? Tanítvány? Rizzoli ellensége? (Kicsit hajaz is a nemezises sztori Angie Harmon előző sorozatára, a Women’s Murder Club-ra.) És mindeközben pedig folyik a karakterizálás a fent említett módon: skiccekkel, mindent kétszer, mindentkétszer ismételve el.
Nem is merek rá többet adni, mert alapjába véve semmi kiemelkedő nem volt a pilotban (ergó, aki különlegességet keres, az menjen tovább, nincs itt semmi látnivaló!), de mindvégig lekötött ls örültem, hogy végre egy várt sorozatom hozta magát. Persze ettől még lehet, hogy a harmadik rész után kaszálom, de vivát részemről a kezdésnek.






16 hozzászólás Ne habozz!
a fekete csajszi Sidney-t 1 ringes csajszit játszott a Chuck 3. évadjában, a szőke nő meg a Justifiedból van nem? most ezzel az írással kíváncsivá tettél, meg kéne-e nézni, vagy úgyis uncsi lesz.
Angie Harmon-t bírom valahogy és főként zsaru/nyomozó szerepekben látom, mégis kedvelem a szerepét. Ezt a sorit nem igazán akartam bepróbálni, de a Rookie Blue pilot után elkaszáltam, lehet ezzel jobban járok. Így is nyakig ülök a főszezonba összegyűjtőt krimi sorozatokba és pár rendőrös és jogi cuccba, de belefér, ha befog jönni.
Két kedvenc színásznőm a főhős, tehát egyértelműen nézős lesz. Angie Harmont mindig is bírtam, én a Women’s Murder Clubban is imádtam, még talán az ő jelenléte miatt néztem végig az egész sorozatot. Sasha Alexander nekem NCIS első két évadjából ismerős, őt is nagyon szerettem Kate-ként, pilotot viszont még nem láttam. Na majd kiderül.
Natalie Zea aki benne van a Justified szerintem nem hasonlít Sasha Alexanderre, aki az NCIS óta inkább filmezet, pár epizódszerepe volt csak. Bár ez olyan, hogy van egy kép, amin Natalie Portman teljesen úgy néz ki mint Keira Knightley pl.
Valóban nem sok jót olvasni a sorozatról, de ez a kritika most meghozta a kedvem. Meg is nézem, akkor.
Lehet a meg kéne nekem is néznem igy a kritikát olvasva. Sasha Alexander miatt mindenképp :D
ez most engem is feldobott.én is megnézem.
Tehát a szinopszisból ítélve ez a Women’s Murder Club csak itt a kvartettből levonták az újságírót és az ügyészt és maradt a tomboy-randiktól rettegő remek nyomozó és a halottkém.
Mivel sajnáltam előbbi kaszáját, így nekem ez így első blikkre csekkolós. Remélem jó lesz, ez a kritika egészen meghozta a kedvemet.
A nézettség meg eléggé ott volt, remélem nem lesz Raising the bar típusú zuhanórepülés.
Szerintem jó kis sorozat lesz ez. A leírásból és a színészválasztásból arra következtetek, hogy akár több évados móka is lehet belőle, szóval várok még egy darabig az elkezdésével.
Érdekes ez a “nincs itt semmi látnivaló” siker. Ha más oldalról is, de a Castle is ebbe a kategóriába tartozik. Úgy látszik, elindult/visszajön egy vonal a tévés krimikbe, amelyik nem akar semmi többet, csak annyit, hogy a nézőnek 50 perc alatt egy kicsit jobb kedvet csináljon. Ezt be is vallja, tehát senki nem reklamál utólag a kasszánál. A hangsúly a szereplőkre kerül, nem csak script, hanem casting szinten is. Ez garantáltan öröm a színészeknek, végre nem annyit kell csak csinálniuk, hogy jelentőségteljesen bámulnak egy UV fénnyel megvilágított pacát. Persze elszúrni is piszok könnyű, pont a felvállalt egyszerűsége miatt egy aránytévesztés vagy egy rosszul megválasztott karakter kukázhatja az egészet. Nekem minden esetre tetszik ez a trend, szívesen nézek szerethető karaktereket jó dumával.
Most olvasom a könyvet! :-) Nagyon kiváncsi vagyok milyen lesz sorozatként! (előbb gyorsan kiolvasom, csak utána nézem meg az első részt. nem akarom, előre tudni ki a gyilkos)
Ez 8/10, a Covert Affairs-t meg lehúzod? Lol… :) Michael Massee szokás szerint jó volt, de a többiek… Lehet, hogy majd nézni fogom, de közel sem szórakoztam rajta olyan jól, mint a CA-n. A karakterek lehetnének érdekesek, de néhány pillanatot leszámítva nem alakítottak valami nagyot a színésznők. Sasha Alexandert pedig kedvelem és Angie Harmon is elvileg jó színésznő, de nekem ez a pilot kicsit lapos volt.
érdekes, hogy hasonlókat mondanék a pilotról, de mivel a karakterek nem jöttek be, ezért nálam ez egy 4/10 volt, és nem is kap többb esélyt…
Egyetértek kaitoval, pedig nagyon vártam a sorozatot. :(
A 8. percnél sikeresen rájöttem, hogy ez abból a könyvből készült, ami hónapok óta a polcomon vár olvasásra… Most itt a dilemma, melyik legyen előbb, a könyv, vagy a sorozat?
Engem kilóra megvettek vele! A főcím pedig tényleg nagyon jó!
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz