Nem írtam pilotkritikát a The Glades-ről, mert igazából ugyanazt mondtam volna el, mint human, azzal az eltéréssel, hogy ájulás esete nem forgott fenn, s a korrektséget egy 6/10-zel jutalmaztam volna. Most viszont három epizód után örömmel jelzem, hogy ez a hatos nagyjából hat és félre vagy hétre is felkúszott – a lényeg, hogy a minőség nem csökkent, a sorozat változatlanul korrekt. És, ami még fontosabb: szórakoztat.

Egy Chicago-ból elcsapott nyomozó Florida-ban – ennyi a sztori, és már most jelezném, hogy karakterizálós krimiről van szó, amely a főszereplőn kívül 4-5 mellékkaraktert is mozgat. Az ügyektől ergó el is lehet tekinteni (nem voltak rosszak egyébként), a tetszési indexet a karakterekhez való viszonyulás fogja meghatározni. Főleg a logikakirály főhőst alakító Matt Passmore-hoz való viszony.
Jim Longworth nagy laza zsaru, nagydumás, ráadásul eléggé lázadó típus. Mellette ott van a friss nagy szerelemnek tűnő ápolónő, akire megpróbál szolidan hajtani, plusz a partner, a haver kórboncok, az újonc laboros és még egy újonnan érkezett főnök is. És jé, ha nem is Rizzoli & Isles-szinten, de minden egyes karakter jó – legalábbis nekem bejöttek.

Persze Kiele Sanchez-zel szemben a végletekig elfogult vagyok, de az ő karaktere nagyon jó a főhős mellett – más kérdés, hogy kicsit kérdőjeles, hogy akarják őt ápolónőként belevonni a sztorikba. Eleinte sikerült, de hosszú távon ez izzadságszagú lesz, ha pedig csak magánéleti szál marad, akkor…, hát, nem tudom. (Az ő sittes férjes szála egyébként eddig az egyetlen, ami heves tiltakozást váltott ki belőlem.)

A The Glades nagyon pozitív élmény volt. Nem világmegváltó, de friss fuvallat és nagyon kellemes. S mint írtam: szórakoztató. Ehhez a sármos főszereplő és a kisfiús rajongásom mellett kellett persze hangulat is kell. Vajon melyik sorozat mert volna úgy kezdeni egy epizód, hogy kábé 2-3 percig nem történik semmi, csak a mocsaras tájat pásztázza a kamera? Igen, a mocsarasat, mert egyelőre Florida-ból nem a szánsájreggi fílinget kapjuk meg, hanem a mocsarakat is, meg a hurrikánt. Naná.



12 hozzászólás Ne habozz!
biztos h miami-ban játszódik? szerintem inkább tampa környékén legalábbis nekem úgy jött le.
nem mintha annyira fontos lenne :)
ehh, dehogy. hülye vagyok, florida. ld. the glades (anno meg is néztem, hogy mit fed a terület), csak annyira összemosódik a florida és miami, hogy ez jött az ujjamra.
köszi.
Pilot még 8/10-re vett meg, annyit pofázott benne a főhős, hogy nem igaz és akad köztesen ár poén is. Utána beállt a 7/10-re a sorozat, mivel kicsit unatkoztam közbe, ide már jutott több unalmas párbeszéd, mint kellett volna és mindenkinek felvágták a nyelvét ám. Egyelőre élvezem a sorit, addig is próbáljanak valami egyensúlyt találni a karakterekben, mert kissé felemás a hangulata így az egésznek.
Én első rész után kaszát adtam neki, de aztán unalmamban mégis megnéztem a második és harmadik részeket. A szórakoztató faktort tényleg hozza, bár a főhős hatalmas arcát én részenként egyszer azért beverném :) A kórboncnok viszont aranyos :)
5.5 v 6/10 nekem, de egyelőre (nyárra) maradok.
Nálam stabilan tartja a 7/10-et mindhárom rész (a harmadik részt még csak félig láttam, mert ott tartok a felirat fordításában), de tényleg a karakteren múlik minden. Egyébként a sittes férj-szál nekem se jön be félek túl lesz spilázva, csak hogy tehessenek egy-egy részben majd jó sok drámázást, de ne legyen igazam…
Szerintem nagyon jól sikerült sorozat. Nálam legalább 8/10 es. Nagyon jónak tartom a szereplőválogatást,bár ez nem meglepő hiszen most elég sok új sorozat nem űti meg a szintet.Mindenképpen nézős =)
Ez a Matt Passmore az, aki a zsenialian indult, aztan a vegen tehettsegesen elbaszott Mcleod lanyaiban is volt?
aham.
erdemes nezni, szerintem is a lgjobb szo a sorozatra, hogy szorakoztato.
nekem a fohos kicsit dr house-ra emlekeztet a szivegei miatt. :D
csak engem irritál a főhős? lehet, hogy más színésszel jobban bejönne…
biztos nem. human is írta a pilotkritikában, hogy a karaktereken, leginkább a főszereplőn múlik a dolog. ha ő bejön, néző leszel. ha hidegrázás kerülget tőle, akkor esélyed sincs, el kell felejteni. nekem absz. bejön, de tényleg megosztó a karakter.
Nálam részről részre csökken: 8/10, 7/10, a legutőbbi már csak 6… De remélem itt meg is áll, mert jól esik a józan eszemmel szemben egy új sorit elkezdeni. Nekem a főhős kicsit House-Dexter keverék, utóbbi leginkább az arcberendezés miatt. Nem lesz a kedvenc show-m, de mivel unatkozok egész nyáron, így maradós :)
Ja és köszi a bejegyzést, jó lett!
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz