login |

IT Crowd: már vége is a 4. évadnak

2010. 07. 31. 15:35 - Írta: human

31 hozzászólás | kategória: 2009/10 finálék, kritika,

Ez most tökéletes pillanat arra, hogy mindenki átérezze az angol sorozatok előnyeit és hátrányait. Bizony, 6 rész után már vége is az IT Crowd aktuális évadjának, egyik szemem sír, másik pedig nem. Pedig csak most kezdődött.

it4vege

Az előny egyértelműen az, hogy több idejük van a poénokon agyalni egy évben. Nyilván más sorozatokkal is foglalkoznak, de mégis, a gyűlő ötletek szépen feltorlódnak, hogy 6 rész alatt süssék ki őket. A hátrány meg nyilván az, hogy ilyen baromi rövidek az évadok.

– Hey, why don’t you take your clothes off.
– What?
– C’mon, we both knew it was in the cards as soon as I realised you’re a woman.

Bár az IT Crowd idén kicsit gyengébb volt, de leginkább csak a saját maga által feltett geek humor léchez viszonyítva. Azért még így is akadt minden részben legalább egy tényleg hangosan nevetős poén. Na meg egy olyan rész, mint a betűvetős, azért uralkodik.

Sajnos így pontszámilag csak 7/10 adható, mert például ez a finálé, nos mondjuk ki, nem lett elég jó. Főleg mert a főszereplőink alig voltak benne. A cég vezetője csak mellékben jó, rossz ötlet volt rá építeni egy 20 perces adagot.

31 hozzászólás Ne habozz!

Dohi - 2010. 07. 31. 15:46

remekul hozta a 3. evad szinvonalat, mind a 6 resz pocsek volt. csak hogy legyen ellenvelemeny is a kesobbi kommentek mellett :)

mate86 - 2010. 07. 31. 16:07

Szerintem meg nagyon jó volt a 4. évad, ez az utolsó rész tényleg lejjebb volt mint a többi, de azért nem volt rossz. Bennem is felmerült a kérdés a 10. perc környékén, h nade hogy vannak a szereplők!?

Thrasher - 2010. 07. 31. 16:12

@Dohi:
a 4. rész szerintem remek volt, de a többi bizony szar. epizódonként max. 1-2 normális szintű jelenet.
ráadásul azzal, hogy rengeteg visszautalgatós poén volt, csak nőtt bennem a rossz érzés, mert ilyet vagy akkor csinál valami, ha már a legvégsőket rúgja, vagy ha amatőr rajongók veszik át a stafétabotot (ugye, McG?).

LoGi - 2010. 07. 31. 16:24

1 évadot még megnéztem, 2ik felét még, utána már nem tetszett, angol sorozatból eddig még csak a strike back tetszett igazán, már amit kipróbáltam. Skins is 2 évadot bírt nálam :D

zoey - 2010. 07. 31. 16:45

Ahogy a kibeszélőben is leírtam, szintén 7/10 -et adok az évadra, mert voltak nagyon jó, felröhögős epizódok, de elég laposak is. Ami nem lenne gond, ha mondjuk 15-20 részes sorozatról lenne szó + ahogyan az már írva is vagyon, több idejük van a készítőknek poénokon agyalni, hát agyaljanak jobbakat.
Ettől függetlenül még mindig kedvenc és most megint jöhet a hosszú várakozás….

bmw_fan - 2010. 07. 31. 16:56

“remekul hozta a 3. evad szinvonalat, mind a 6 resz pocsek volt. csak hogy legyen ellenvelemeny is a kesobbi kommentek mellett :)”

Pontosan. A 3. évadnál mondtam hogy miért?! Miért kell elrontani egy ilyen jó sorozatot? Aztán kis szünet után folytattam mégis (aktuális sorozatok hiánya miatt). És most ez a 4. évad. :'(

Álmos - 2010. 07. 31. 16:57

Továbbra is egy rossz viccnek tartom ezt a 6 epizód / évad dolgot. Ennyivel nem jobb, mint az amerikai sorozatok, ha egyáltalán jobb valamivel.

Szerintem egyszerűen lusta disznók, és nincs kedvük új részeket írni. :P

Gabicsek - 2010. 07. 31. 17:17

A betűs rész tényleg király volt. Remélem, összekapja már magát Linehan, mert a többi epizód valóban meglehetősen hulladékra sikerült. Richmondot is kár volt visszahozni így, hogy egyrészt a szerepbe sem igazán talált vissza Fielding, másrészt a neki szánt poénok sem ütöttek. A kisvideók is egyre gagyibbak. Hol van a Douglas-féle űrös- vagy ez az új gótos videó a kalózelleneshez képest?!

Bene - 2010. 07. 31. 17:23

Nem vagyok ablakmoso :D

Meg mindig rohogok ha eszembe jut.

Dr. Atom - 2010. 07. 31. 17:50

Nekem a 3. évad még tetszett, bár itt-ott kezdett gyengülni. A 4. szerintem katasztrófa volt. A 2. ás a 3. rész volt a mélypont (az ablakmosós poén ellenére is), a 4. és az 5. viszont még ad okot a reménykedésre, azok már nem voltak olyan rosszak.

zoey - 2010. 07. 31. 18:41

@Bene: Haha, igen, az “I am not a window cleaner” éppolyan szállóige lett már nálunk, mint anno az “I’m disabled”. :D

johnny poker - 2010. 07. 31. 20:33

Szerintem a munkából lógós rész volt a legjobb, mikor Moss ellopja a dvd-ket, aztán a mozgólépcsőn le akarja smárolni Roy-t.
De valóban gyenge a szezon.
118 999 881 999 119 725 …….3

johnny poker - 2010. 07. 31. 20:33

Szerintem a munkából lógós rész volt a legjobb, mikor Moss ellopja a dvd-ket, aztán a mozgólépcsőn le akarja smárolni Roy-t.
De valóban gyenge a szezon.
0118 999 881 999 119 725 …….3

Bombi - 2010. 07. 31. 21:15

Az itthoni premierről tudunk már valamit?

outlander - 2010. 07. 31. 21:15

A második epizód (window cleaner és Street Countdown) és a negyedik (“A fire? At a Seaparks?!”) mindent vittek a negyedik évadból, és még ha a többi epizód szutyok is volt, ez az egyharmados arány akkor sem rosszabb, mint a 22 epizódos amcsi szitkomoknál. Szerintem :)

pitty77 - 2010. 07. 31. 21:48

nálam az utolsó részt leszámítva tarolt az évad. de jó, hogy csak a rész egy évad. itt a több kevesebbet jelentene.

pitty77 - 2010. 07. 31. 21:48

nna, szóval, jó, hogy csak 6 rész 1 évad. eh.

vicvega - 2010. 07. 31. 21:56

egyértelműen jobban tetszett, mint a gyenge 3. évad, amit csak azért néztem, mert kedvelem a karaktereket, de az első 2 évadot valószínűleg sosem tudják űberelni

Bones - 2010. 08. 01. 08:53

a harmadik gyenge?
Mikor Jen egy kis dobozt egy leddel bemutat, hogy az az internet, a focis résszel, Jockerral, vagy Michael the magnificent-el vagy a Geek naptárral.
Hát az legyen életem legrosszabb dolga amit láttam.

Eltiron - 2010. 08. 01. 14:39

“This is the internet” – nálam a legjobb geek poén. Nekem a 2. évad tetszett legjobban, de a 3. is rendben volt- nem értem a fanyalgást.

Vágási Matyi - 2010. 08. 01. 16:18

Jó volt a harmadik is.
Azt sajnálom, hogy 2 év szünet után ilyen hamar véget ér.

dopti - 2010. 08. 02. 04:58

10/9 az évad az utolsó rész miatt, ami tényleg lapos volt és végig arra vártam hogy, naaaa kezdődjön már!

Dunbar - 2010. 08. 03. 18:42

Richmond (Felicity Avenal) vallomásakor, amikor Douglas azt mondja hogy “Sing canary!”, akkor az egyik esküdt csúnyán elröhögi magát.
Sosem veszem észre az ilyen bakikat, muszáj volt leírnom.
Egyébként igen, az évad legjobb része volt a második epizód, nálam benne is van az IT Crowd top valamennyiben.

Flanker - 2010. 08. 04. 09:37

Nekem bejött ez az évad is, már csak ilyen konzervatív vagyok. Annyiban egyetértek a kritikával, hogy az évadzáró gyengébb lett.

Réta - 2010. 08. 04. 19:46

Nekem kedves meglepetés volt az évad, mert azt hittem, hogy már kaszálták a sorozatot. Imádtam a poénokat, ez az a sitcom, amin tényleg felhőtlenül tudok nevetni. Kedvelem a szereplőket, örülök, hogy kicsit bepillanthattunk a magánéletükbe is. A windowsos poén felülmúlhatatlan, de Jen sem volt semmi, amikor megcsillogtatta az olasz nyelvtudását. Összességében szerintem nagyon jó volt ez az évad.A jó nézettségnek köszönhetően remélem, hogy lesz folytatása is.

Blasevonb - 2010. 11. 08. 16:45

nekem ez az első angol szituációs komédiám és nekem eddig tetszik! “USAhoz szokván” énis hiányolom a 10rész feletti évadot de nekem eddig ennyi a negatívum! Én pl ugy kezdtem hogy nagyon kellemset csalódtam a sorozatba (ismerős általi megemlítés után). Mentőreklámos rész, Jen-nél tartott vacsora 3 csajjal és szókirakós rész eddig a top! 4. évadot még nemfejeztem be.

Blasevonb - 2010. 11. 08. 16:48

de szinte minden részbe egy-egy hangos kacajt elér nálam a sorozat ez meg ritka.

Blasevonb - 2010. 11. 08. 18:45

iphone sztorik viccesek és emignt felgyújtják az írodát:d

Blasevonb - 2010. 11. 08. 20:35

5ös rész is jó, moss alkot, mátrixos elszólás, meg mikor “fast walk”-ol moss na gimibe volt 1 (tipikus) kocka osztársunk na az pont így küdte,
maga a lógás sztori is jó. Jen is alakít

amugy én pl pénzügyes vagyok szal én a geek poénokon kivül a vallálati részét is bírom a sorozatnak.

05ös részt én vigig röhögtem szal elmondásokból ha 6. nemrossz akkor az előtte lévő kárpótol!

Blasevonb - 2010. 11. 08. 21:06

facebook, étterem, meg én a tárgyalást is végig röhögtem reynholm is ütött. sztem jóvolt ezis várom a folytatást, remélem minél előbb jön!

Thrasher - 2013. 09. 30. 22:38

posztot, posztot!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz