Kanada úgy döntött, hogy a saját játékában is behozza már Amerikát. Eddig is voltak kanadai sorozatok, jók is, de sajátságos hangulattal rendelkeztek többnyire, picit másmilyennel, mint az “5 nagyra” szántak. A King ezen változtat.

Ugyanis teljesen olyan, hogy a következő percben sem lógna ki az ABC felhozatalából, lévén kicsit Castle-szerű. Nincs semmilyen felhang, plusz fűszer, egyszerűen csak egy profin megcsinált nyomozós sorozatról van szó, amiben akad pár szerethető karakter. Az már csak plusz, hogy a jobbfajta nyomozósok közé tartozik. Bár igazából a stílussal most beteltem picit, de az tuti, hogy ha kettőnél többet tudnék nézni a témában, akkor a King rögtön nézős lenne. Aki viszont nem így áll a nyomozósokkal, az mindenképp próbálja be.
A pilot története egyszerű: a rendőrkapitány a jó nyomozónőnek ad egy esélyt, mivel az aktuális kislány-eltűnési üggyel foglalkozók látszólag zsákutcába futottak. Na, persze a főhősnőnk sem igazán lovagolhat be a fehér lovon, de jobb nyomon indul el, mint akik előtte próbálkoztak.
Ezúttal is az újoncos megoldással mutatnak be nekünk mindenkit, hiszen hiába rendőr régóta King, ennek az osztagnak a vezetése számára új. A leváltott főnökkel össze is akasztják a bajszot, hogy a kötelező fordulatban kiderüljön: annak is van azért szíve, és normális ember. Sajnos az alakításáról ez már nem mondható el, de legalább a főszereplő, Amy Price-Francis kellően karizmatikus, hogy elvigye a hátán a sorozatot.
A King igazából tényleg olyan a sorozat, amiben nincs meglepetés. Az mindenképp dicséretes, hogy Kanada már ennyire profin meg tudja csinálni ezt a stílust is, de semmivel sem emelkedik ki a többi krimi. Sőt, a Castle-hasonlatot folytatva, itt még csak egy sármos segítője sincs a nyomozónak. Ehelyett inkább gyerekvállalási drámával töltik ki a magánéleti részt, ami a nő korát nézve nem lesz könnyű. Szóval ne egy könnyed mókára számítsatok, hanem komolyan vett nyomozásra.
Felpontozni nem igazán tudom, olyan 6/10 volt a pilot, potenciállal, krimirajongóknak. A második részben milyen ügy volt?

4 hozzászólás Ne habozz!
Megnéztem az első két részt, de olyan szinten nem tudott lekötni, hogy képtelen vagyok felidézni a második részt úgy ahogy van. Nekem az első rész 5/10, a másik jó indulattal is csak 3,5. Pedig talán még jóra is meg lehetne csinálni.
szerintem nem rossz, vegre egy olyan kanadai sorozat amin nem latszik az elso 2 percben hogy kanadai:))) ( mondja ezt egy kanadai…hehehe)
2 Showcase sorozatot próbáltam be mostanában (Endgame, XIII), de egyik se jött be igazán, szóval még meggondolom, hogy ebbe belekezdjek-e.
Ezt csak sd-ben sugározták? Sehol nem találok belőle hd változatot, igaz sd-t is csak nagyon eldugott helyeken.
Ide írd
Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz