login |

Chaos: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2011. 07. 18. 23:02 - Írta: winnie

13 hozzászólás | kategória: 2010/11 finálék, kritika,

Bármennyire is mostohán bánt a CBS a Chaos-szal, korrekt volt, hogy a legtöbb kaszált sorozattal ellentétben leadták belőle az összes elkészült részt, mind a 13-at. Eleve érthetetlen volt részükről a berendelés, hiszen a Chaos nagyon nem CBS-sorozat (ld. még “Ez CBS-sorozat lesz? Akkor pápá?“), így pénteken a 3 rész utáni cancel papírforma volt, az 1×04-1×13 nyári leadása meg pozitívum. Már persze a rajongóknak, mert részemről a Chaos az évad nagy csalódása volt. Legalábbis a biztató előzetesek után. (Aki fél elkezdeni vagy befejezni: epizodikusak a részek, nincs átívelő szál, nincs cliffhanger a legvégén, bármikor befejezhető volt a sorozat – így is történt egy “az élet megy tovább” zárással.)

human anno 7/10-re hozta ki az első részt, de azóta nem nagyon hallottam, hogy említené. Én amikor megnéztem az első 3, a tévében is leadott epizódot, megdöbbentem, hogy milyen érdektelenséggel reagáltam rájuk. Oké, persze, a Chaos egy abszolút könnyed és humoros kémes sorozat, némi akciózással, esetenkénti átveréssel, pár jópofa karakterrel, az újonc srác folytonos szívatásával, keresztbe-kasul utazgatva a világban (ld. a magyar jelenlétet), biztos van egy masszív réteg, akit eltalál a műfaj, minden hozzátevő megvan benne, de engem nem sikerült berántania. Mert rosszak voltak az arányok.

A pilot után még inogtam, de az 1×02-ben (ami eredetileg a 6. rész lett volna talán) feltűnő random új szereplő, a szőke igazgatóhelyettes csaj végleg betette a kaput. Addig ugyanis nem volt rossz a felállás: 4 ügynök, egy kis- és egy nagyfőnök, plusz vicces mellékszereplő (Blanke, nagyon ász), de az új irodista miatt elkezdtem érezni, hogy itt sokkal kevesebb eksön és küldetés lesz, mint az ideális lenne.

Az 1×13 is ebben erősített meg. Semmi bajom Kurtwood Smith-szel, de indokolatlanul sok szerepet kapott a CIA-igazgatója, nem értettem, hogy mi szükség volt a sok hivatali politikára, főleg, hogy a karaktere sem volt túl ütős, plusz vicces sem, hogy mondjuk folyton átverés tárgyává váljon. Ez a hangsúly meg azt eredményezte, hogy (tudom, nem patikamérleg, de akkor is!) a fináléban egy thaiföldi jelenet, majd 10 perc hivatal és utána a nagy port kavaró fő eset kemény két szegmenst kapott. Kettőt. (Persze volt lecsengetés is, de az már kész röhej volt, hogy felvetették a nagy problémát, amit egy perc tervezéssel és két hónap ugrással 10 másodperc alatt megoldottak. W.T.F.)

A Chaos-ban baromira ott volt a potenciál, de szinte semmi sem jött ki belőle. Sajnos még a karakterek kedvelhetősége is csorbát szenvedett nálam, mert túl egypoénosak voltak: a pilotban még jópofának éreztem őket, de nagyon hamar átmentek unalmasba, szinte rajzfilm-figurákká váltak. Így a zárásra is csak egy 3/10-et tudok adni. Nem erre számítottam, ez van. Jó pont jár Blanke-ért, mert ő zseniális ötlet volt a pilotban és a fináléra visszahozott Margo Martindale-ért.

13 hozzászólás Ne habozz!

szpojleres mókus - 2011. 07. 18. 23:05

Nekem nagyon tetszett Chuck pótlóként, tök jó volt ilyen könnyed esti humor nagyon sajnálom, hogy vége lett :(

McEwan - 2011. 07. 18. 23:17

végignéztem, de azért sok rész nézése közben multitask volt… össze-vissza adták a részeket, ami nagy negatívum volt 1-2 átívelő szálnál, és érdektelen volt a legtöbb eset. csak a karaktereket sajnálom, mert a gyilkológép nagyon hiányozni fog :)

szendroib - 2011. 07. 19. 00:00

Az első rész nekem borzasztóan bejött, szerintem az egyik legjobb pilot volt az utóbbi időben, de már a 2. résztől erős visszaesés volt a színvonalban, és az 5. rész nézése közben elkaszáltam. Kár érte, mert láttam benne potenciált.

Wynonna - 2011. 07. 19. 01:40

Hogy imádtam ezt az elején, most meg 6 résszel le vagyok maradva, és nem nagyon van kedvem bepótolni. Pedig a színészeket imádom, főleg ugye hogy személyesen is találkoztam velük párszor, úgyhogy sajnálom, hogy ennyire elrontották a sorozatot. Egyszerűen nem köt le, nem bírom végigülni a részeket. Egyedül azért sajnálom a kaszát, mert hiányozni fog a stáb Vancouver utcáiról, de a sorozatot nem igazán fogom megsiratni…

Chloe Wolfe - 2011. 07. 19. 07:58

Bevallom őszintén, nekem is volt olyan, hogy le voltam maradva a sorozattal mert nem volt kedvem hozzá (a karakterek tényleg egypoénossá váltak), de végül rávettem magam, hogy bepótoljam a lemaradást és azt kell, hogy mondjam, hogy nem bántam meg.
Igen, engem is zavart, hogy össze-vissza adták a részeket, de a vége fele már megszoktam a sorozatot az összes hibájával együtt és gondoltam, ha már eddig eljutottam, akkor be is fejezem.
Blanke tényleg zseniális karater, pedig az elején nem nagyon csíptem, de a végére megkedveltem, főleg akkor, amikor az ő hibája miatt (összekeverte a két fiú nevét) sikeres volt a küldetés :)
Végülis kellemes nyári szórakozás volt, talán még hiányozni is fog… Chuck-pótlóként el lehet vele ütni az időt :)

Paladin - 2011. 07. 19. 09:36

Nagyon jó kis sorozat volt, szerettem a humorát. Christina Cole titkos kedvencem, de nagyon zavaró volt a sorrendvaria.
Kurtwood Smith a részek talán felében szerepelt, és a záró epizódban se látom be, miért lett volna túl sok.

Lényeg a lényeg, kicsit hiányolni fogom.

winnie - 2011. 07. 19. 10:16

smith: lehet, hogy épp ez a kulcs, hogy nem oszt és nem szoroz a jelenléte, az ember nem is emlékszik rá, mégis rengeteget van jelen. a fináléban kezdett az engedélyadó megbeszéléssel, de utána volt, amikor a treasury-s ürgével beszélt hosszan, majd a néger csajjal (a pilotban még ő is jó volt, később a háttérbe simították), még talán christina cole-lal is. és a végén a zárójelenet. amikor a csapattal volt, azzal nincs gond, de amikor egy csomót dumál külön-külön a random mellékszereplőkkel, az unalmas volt. én úgy éreztem végig, hogy az övé amolyan cuddy-wilson volmenű szerep kéne, hogy legyen. ők ketten a house-ban van, hogy 1 jelenetet kapnak részenként. amikor szükség van rájuk, akkor többet. ezt azzal lehetett volna ellensúlyozni, ha egy jó karaktert írnak neki, de túl tipikus főnök volt, semmi karikatúra. (ami nem baj, csak akkor fogják vissza a jelenlétét:)

(valószínűleg mindez azért van, mert megvolt, hogy részenként mennyit kell a cia-díszletben forgatni)

Zirowe - 2011. 07. 19. 11:26

Nem volt annyira rossz sorozat, viszont indokolatlanul hosszú/elnyújtott volt.
Gyakran lehetett érezni, hogy vmi csak azért kerül bele, hogy eljen az idő, ezért pedig vesztett a pörgőségéből.
450erc helyett 20percesként szerintem jobban ütött volna.

vicvega - 2011. 07. 19. 19:10

Zirowe: az tuti, 450 perc még egy mozifilmnek is sok…:)

Zirowe - 2011. 07. 20. 11:24

Na, 45perc akart lenni. :P

clark - 2011. 07. 27. 13:24

most értem a végére ,lemaradtam 9résszel.nekem tetszett a hibái ellenére is.jó kis kémes baromság volt.a szereplők se voltak rosszak.kicsit idegesítő volt a szöszi ,de nem vészes.kurtwodd smith meg annyira nem volt poénos mint megszokhattunk től mondjuk 70es évek show,vagy a worst week.
én még azért elnéztem volna,ilyen nyár esti limonádé gyanánt.
Blanke karaktere meg nagyon nagy volt,pl amikor csempészte a heroint:Dááá.
az össze vissza adott részek elég idegesítőek voltak.

Lui - 2012. 02. 06. 15:01

Nem rossz sorozat ez. Olyan jó, mint egy fél Chuck rész, vagy egy háromnegyed Leverage.

De az botrányos, hogy milyen sorrendben adták le a részeket..
Komolyan ennek mi értelme, haszna volt a CBS részéről?

Ha hamarabb utánanézek ennek, tuti produkciós sorrendben nézem…

Noor - 2015. 11. 13. 18:54

If you wrote an article about life we’d all reach enemlhtenignt.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz