login |

CSI: vége a 11. évadnak – írta dzsiaj

2011. 09. 06. 23:33 - Írta: winnie

20 hozzászólás | kategória: 2010/11 finálék, kritika,

Jobb későn, mint soha, hiszen már májusban véget ért a 11. évad, de a sorozat ettől még folytatódik, és korábbi jóslatom beigazolódott, azaz új időpontra kerül, és ősztől már szerda este 10 órától figyelheti a nagyérdemű a Helyszínelők kalandjait, közvetlenül a Gyilkos elmék után – most már a CSI-t kell felvezetni. Ráadásul személyi változások is történni fognak, hiszen Marg Helgenberger csak az új évad feléig marad, Laurence Fishburne pedig már addig sem: a színész nem újította meg szerződését.

Helyére az a Ted Danson érkezik, akit legtöbben talán a Cheers-ből ismernek, de az úriember már megcsillogtatta tehetségét a Damages-ben és a Bored to Death-ben is, azaz mindenképp minőségi „igazolás”. Szintén állandó szereplőként csatlakozik Elisabeth Harnois, aki Ecklie lányát alakította a 11. évad utolsó előtti részében. És még egy kis adalék: készítői nyilatkozat szerint a sorozat hangvétele könnyedebb, humorosabb lesz a továbbiakban.

Változás tehát lesz bőven, és rá is fér a nem kicsit megfáradt sorozatra. A 11. évad ugyanis, annak ellenére, hogy néha egészen ügyes epizódokkal leptek meg minket, teljes mértékben felejthető volt. Ha jobban belegondolok, a szezont lezáró trilógián kívül nem sok emlékezetes mozzanat maradt meg bennem, és ennek valószínűleg az az oka, hogy mostanra már minden egyes epizód bőven túllépi az extremitás határait.

De tényleg, csak pár szemelvény az S11-ből: úszómedencébe szabadult cápa, magukat vámpíroknak és macskáknak képzelő emberek (két külön epizódban), egy gyilkos, aki latexcuccban négykézláb üget áldozatai után, halált hozó mű-dinoszaurusz, gyilkos papagáj, és még lehetne sorolni azokat a blődségeket, amik mostanra már önmagukban nevetségessé tették a magát amúgy véresen komolyan vevő sorozatot. A kevesebb több lenne? A tovább mögött folytatom.

Ami meglepett, hogy az évadban csak egy epizódban találkoztunk szájbarágós tanulságlevonással, miszerint a törvénynek mindenkit büntetni kellene, aki másokat kicsúfol a neten, mert az bizony öngyilkossághoz vezethet (tudom, sarkítás, de…) Átívelő szálból is egy volt, Nate Haskell személyében, aki kismilliomodszor tért vissza boldogítani szegény Langston dokit: az évad legjobb pillanatait neki köszönhettük, annak ellenére, hogy tulajdonképpen már idegesítő volt a jelenléte, a börtönjáratról való megmenekülése pedig…

A 11. évaddal kapcsolatban nem szabad elfeledni Justin Biebert sem, aki két részben is megmutatta, hogy színésznek bizony csapnivaló. Ami főleg azért sajnálatos, mert két kiemelkedően jó részt írtak „alá”, de ennek ellenére, vagy talán éppen ezért nagyon is kitűnt, hogy ezen a pályán semmi keresnivalója nincs, hozzá képest még George Eads is egy Al Pacino volt, holott az ő nevüket se lenne szabad egy mondatban emlegetni.

A finálé szerencsére sok mindenért kárpótolt: egyfelől nem húzták el az egész részt a Haskell markába került Dr. Ray kiszabadításával, másfelől kellemesen megleptek azzal, hogy a helyszínelők feladata épp a sötét oldalát felfedező doki utáni nyomozás volt. Szokás szerint Jorja Foxra osztották az ügyeletes bunkó szerepét (neki ez nagyon megy), aki nem dőlt ám be a megrendezett helyszínnek, hanem rögtön kiszúrta, hogy Laurence Fishburne biz’ nyakig sáros egy sorozatgyilkos szántszándékkal történő megölésében.

(Már bocs, de én se haboznék, ha egy szadista, pszichopata sorozatgyilkost kéne eltennem láb alól, aki tucatnyi embert megölt, és most a feleségemet kínozza. Erre fel jön a Belső Ellenőrzés, és nem ám objektíven állnak a dologhoz, hanem rögtön úgy kezelnek, mint aki keresztre feszítette Jézust. Nekem ez kicsit sok volt.)

Ezek után nem meglepő, hogy Brass  nagy piros pontot érdemel a vádló bizonyíték eltüntetéséért; Paul Guilfoyle a 11 év során mostanra egyértelműen a sorozat legjobb arcává formálta a hadnagyot.

Végül pedig megkaptuk a cliffhangert is az arcunkba, ugyanis ott ért véget a rész, mikor Ray Langstonnak döntenie kellett: bevallja-e a szándékos gyilkosságot, és ezzel bemártja a teljes csapatot, vagy kicsapja az önvédelem-kártyát, ám akkor valószínűleg sosem találja meg a lelki békéjét. A dolog pikantériája a fent említett színészcsere: ezzel a felállással az írók már tudnak ütős választ is adni erre a kérdésre.

Összegezve: a fináléra jár a 8/10, az évadra meg a 6/10, de tartom, hogy a CSI mostanra teljesen kifordult a régi önmagából.

20 hozzászólás Ne habozz!

Karla - 2011. 09. 07. 00:02

Miért pont szegény Jorja…

Cila - 2011. 09. 07. 00:36

Nekem nem volt nagy problémám 11. évaddal, és a latex-ruhás résztől kifejezetten paráztam :D (hozzáteszem egyedül néztem sötétszobába, és úgy tényleg félelmetes volt egy kicsit :D )

Kíváncsian várom az új fejleményeket, szereplőket, változásokat, csak remélem nem hagyják meg a 12. évadban “Ecklie lánya” magyar hangjának a Barátok köztös csajt….blöeeee

kevin23 - 2011. 09. 07. 09:14

Javítsatok ki, ha tévednék, de a latexruhás gyilkosról ki se derült, h kicsoda, és nekem úgy jött le a vele foglalkozó részben, hogy ez még vissza fog térni az évadban később…vagy csak nekem hiányzott nagyon a dolog megoldása?

Bobtoreador - 2011. 09. 07. 10:42

Én is remélem, hogy Latex visszatér, nekem bejött az elmebeteg figurája. És valóban nem derült ki a személye, így van esély.

samyramis - 2011. 09. 07. 12:11

Én is ezen gondolkodtam az évadzáró közben, hogy eddig még nem nagyon hagytak elvarratlan szálakat, és ezt a gyilkost meg egyszerűen mintha lecserélték volna a Haskell-es szálért… Pedig úgy emlékszem, hogy két rész is foglalkozott a latexes gyilkossal.

samyramis - 2011. 09. 07. 12:12

Ja és tényleg mindig Jorja Fox az, aki a többiek ellen fordul, ha úgy alakul, mintha meg akarnák utáltatni velünk a karaktert.

dzsiaj - 2011. 09. 07. 12:28

samyramis: Nem, a latexes gyilkos csak a 11×04-ben szerepel. Én is azt hittem, hogy ő lesz a fő szál, de aztán mégsem.

samyramis - 2011. 09. 07. 12:31

Rosszul emlékeztem. Nekem tök úgy tűnt, hogy többet foglalkoztak vele.

Jeremy - 2011. 09. 07. 13:36

Az volt a baj ezzel az elég gyenge évaddal, hogy az írók kezdenek kifogyni az ötletekből. Laurence Fishburne egy jó színész, és már az előző évadban is látszott, hogy a trilógián kívül nem sok értelmes epizódot fog kapni. Ezért is érthető a távozása. Mindezek mellett az jó pont, hogy William Petersen legalább pár percre visszatért, ez egy jó momentum volt, de sajnos nem reklámozták be igazán, hogy Grissom visszatér, meg ilyenek. Rövid jelenet volt sajnos. Én összességében, egy 5/10-et adok az évadra. A Justin Bieber szálról meg ne is beszéljünk, az a gyerek egy katasztrófa. Remélem a 12. évad Ted Dansonnal jobb lesz, függetlenül attól, hogy újabb főszereplő távozik.

castro - 2011. 09. 07. 13:37

Nekem ez az évad nagyon bejött, ellenben az azt megelőző 3-4 szezonnal, ami nagyon unalmas volt. Most éppen kezdett ismét magára találni (a Latexes az egyik kedvencem), és majdnem megint CSI-rajongó lettem. Azt sajnálom, ha tényleg könnyedebb hangvételű lesz, olyanból már éppen elég van (Mentalista, Castle stb).

winnie - 2011. 09. 07. 13:38

nekem a felsorolásból úgy tűnik, hogy még mindig rengeteg az ötlet – régen ráadásul még csak egy ügy volt, most már 2-3 is akad. (igazából, mivel az írók folyton cserélődnek, olyan nincs nagyon, hogy elfogyna az ötlet. ráadásul egy író baromi nehezen kap munkát hollywoodban, így neki egzisztenciális kérdés, hogy legyen ötlete.)

Benjy - 2011. 09. 07. 16:23

Nekem igazából nagyon nemjött be ez az évad.Részemről 4/10.Számomra legtöbb rész elég unalémas volt.Persze akadtak jó részek(mint pl Latex,villamosszékes sorozatgyilkos, a teljes kör, meg az átívelő szálas részek is még mindig jók).Kíváncsi vagyok a könnyedség, mennyiben változtat a minőségen, de remélem pozitív irányba billen az egyensúly.

Mammut - 2011. 09. 07. 18:15

“úszómedencébe szabadult cápa, magukat vámpíroknak és macskáknak képzelő emberek (két külön epizódban), egy gyilkos, aki latexcuccban négykézláb üget áldozatai után, halált hozó mű-dinoszaurusz, gyilkos papagáj”

lehet, visszatérek csi-hoz? :D

Thomas - 2011. 09. 08. 11:57

“úszómedencébe szabadult cápa, magukat vámpíroknak és macskáknak képzelő emberek (két külön epizódban), egy gyilkos, aki latexcuccban négykézláb üget áldozatai után, halált hozó mű-dinoszaurusz, gyilkos papagáj”

Ilyenek vannak?:)) Lehet, hogy el kéne kezdenem CSI-t nézni:DD

Roxi - 2011. 09. 08. 12:52

Feltűnt,hogy talán ez az egy sorozat amiről nem volt évadzáró értékelés,de már nem is reménykedtem benne!
Amúgy tökéletes lezárás volt Langston karakterének,jöhet Ted Danson!

jjujj - 2011. 09. 08. 14:31

Sara itt léte (hogy dolgozik a csapattal) csak engem zavar? elvileg úgy volt h kisegít amíg Grissomnak konferenciája van vagy vmi ilyesmi, nincs bajom Sara karakterrel(biztos érdekes lett volna h a főnöke egyben a férje is), csak azzal ahogy Grissomot kiírták a sorozatból, ha ő megy akkor menjen Sara is, vagy legyenek itt mind2-en

btw Grisosm sztem nagyon hiányzik a sorozatból, egy igazi tudós és mindent tudálékosan(pl idézetekkel) megmagyarázó figura aki elüt a többi kollégájától(életviteli normák), leginkább dr.House-hoz tudnám hasonlítani csak a személyiségük pont a másikénak az ellentéte, remélem Dansonnal visszatérnek a jó grissomos időkhöz a készítők, én nagyon várom már

uTomi - 2011. 09. 08. 15:49

Nekem alapvetően bejött az évad és unalmasnak se találtam egyik részt se. Nagyon sajnálom Langstone távozását mert mostanra kedveltem meg igazán egy érdekes karakter volt. Marg Helgenberger nem fog hiányozni igazából soha sem kedveltem, főnöknek meg pláne nem volt igazán jó.
A 11. évadra nagyon kíváncsi leszek Ted Dansonnal de most már ha lehet ne cserélgessenek mert szerintem simán kell 2. évad, hogy megszeressünk egy új embert főleg ha az a főnök lesz. Bár lehet, hogy 2 évad már nincs is a sorozatban. Abban viszont igaza van winnienek, hogy ezek az utolsó évadok köszönő viszonyban sincsenek az első évadokkal. (Kb. Sara távozása óta kezdett el átalakulni az egész! Emlékszem én még amikor Nicket eltemették élve. Az volt az igazán jó kis évadzáró!)

dzsiaj - 2011. 09. 12. 14:55

“Feltűnt,hogy talán ez az egy sorozat amiről nem volt évadzáró értékelés,de már nem is reménykedtem benne”

Ez sajnos teljes mértékben a lustaságomnak köszönhető, én csápoltam az írási lehetőségért, ehhez képest majdnem az új évad premierjéig halogattam a dolgot, és ezért maximálisan elnézést is kérek mindenkitől, aki várta volna a “kritikát”.

balázs - 2011. 10. 10. 23:46

szerintem egyre jobb a CSI:LV, és a CSI:NY is fejlődének indult az új évadot tekintve, viszont a CSI:MIAMI-ról ez nem mondható el, számomra az a sorozat mára már teljesen unalmassá vált, csak horatio karaktere miatt olyan amilyen, a másik két sorozatnak van mondanivalója, és sokkal realisztikusabb is, remélem hogy a 12.ik évad is ilyen jó lesz :d

és még egy kis apróság:
“nem szabad elfeledni Justin Biebert sem, aki két részben is megmutatta, hogy színésznek bizony csapnivaló” nem csak színésznek csapnivaló :DD legalább méltó véget ért az a rész amibe szereplet

Réta - 2016. 11. 01. 08:25

Nekem nagyon tetszett az összes állatos rész (papagáj, vadmacska, cápa) és jó volt újra látni Lady Heathert is. A Grissomos részben megismerhettük az anyukáját és viszontláttuk korábbi szeretőjét, szerintem ebben a részben Sara is csillogott. Ha már nincs itt a férje, jó lenne néhány anyós-meny jelenet a jövőben is. Nagyon sajnálom, hogy kiírták LF karakterét, sokkal több lett volna benne. Nemcsak tehetséges színész, de a karakter is érdekes volt. A többieknél viszont nagyon hiányoltam a magánéleti szálakat. Őrület, hogy ott ez a rengeteg pasi, és se barátnő, se feleség, de még hobbijuk se nagyon van. Gregnek már majdnem összejött a dolog Dita von Teese-vel, de persze semmi esély nem volt rá, hogy ő visszatérő szereplő maradjon. Mindenesetre én nagyon szeretem a régi Las Vegast idéző részeket. Marg Helgenberger kitűnő példa arra, hogy egy nő nemcsak húszévesen lehet bombázó. Neki se írtak mostanában érdekes sztorikat, de legalább lett barátja és megtudtuk, hogy résztulajdonos egy kaszinóban. Nekem hiányozni fog, ha elmegy. Nem néztem bele a jövő évadokba, nem akarom elspoilerezni a dolgokat magamnak, de egyértelmű, hogy több magánélet és több állandó női szereplő kell ide, hiszen most már csak Sara maradt az eredeti csapatból.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz